Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

Dezséry László előadása Szegeden Tegnap este zsúfolásig meglelt kisiparosokkal a sze­gedi KIOSZ klubhelyisége. A szervezet által rendezett mű­velődési estet Verebélyi Kor­nél, a csoport helyi elnöke nyitotta meg, majd dr. De­zséry László, az Országos. Bé­ketanács főtitkára, a rádió főmunkatársa a Mai Japán címen tartott érdekes és tar­talmas élménybeszámolót. Ezt kővetően levetítették a v>apán tajok, japán embe­rek" című dokumentumfil­met. A szegedi KlOSZ-csopcrt a tegnapi est sikere nyomán a közeljövőben több hasonló előadást rendez tagsága ré­szére. Februárban dr. Buga László tart előadást a klub­ban. majd Szepesi György olimpiai beszámolója követ­kezik. Délszláv est Deszken Tegnap este nagy érdek­lődéssel várta Deszk lakos­sága Ognyenovics Milán­nak, a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szö­vetsége titkárának a látoga­tását és a Csongrád megyé­ben vendégszereplő battonyai kultúrcsoport bemutatkozá­sát. A vendégeket meleg fo­gadtatásban részesítette Deszk lakossága. A gyűlésen Kiss István, a járási pártbi­zottság osztályvezetője be­szélt az időszerű gazdasági, politikai teendőkről és fel­adatokról, majd Ognyenovics Milán tartott beszédet. Ez után a battonyai vegyes nem­zetiségű kultúrcsoport szép, változatos műsorral szóra­koztatta a jelenlevőket Januárban 450 ezer tonna áru rEMBEREK Megkezdődtek az előszállítások a MÁV igazgatósága szegedi területén Még tavaly októberben, az ősz derekán készítette el a MÁV szegedi igazgatósága intézkedési tervét, melyben részletesen, állomásonként jelölte meg a téli hónapok­ra való felkészülést. Előze­tes intézkedéseket tettek a kocsik tárolása, a személy­zet és az. utazóközönség jobb és a téli hónapok alatt is zökkenőmentes szállítása ér­dekében. Mint az igazgatóságon tá­jékoztatásul elmondták, fe­lülvizsgálták a biztosító be­rendezéseket, megszervezték a téli pá­lyafenntartási, hóeUakari­tó munkát, állomásonként elkészítették az értesítési terveket és a hójelentö szolgálatot. Ren­delettel szabályozták, hogy ködös időben csak állomás­távolban közlekedhetnek a személy- és tehervonatok. Felhívták valamennyi va­sutas dolgozó figyelmét a munkavédelmi szabályok fokozottabb betartására, a személy- és tehervonatok terhelésének és a személy­forgalomnak a csökkentésé­re. Sorolhatnánk tovább hosszú sorban az előkészü­lés szerteágazó, sokirányú feladatait, melyek végrehajtását még tavaly novemberben ellenőrizték, s az új, az „elsőteles" dol­gozókkal különös gonddal ismertették. A terv megszületett és a szükséges előkészületeket megtették, ahol a Posta- és Közlekedésügyi Minisztéri­um is jónak látta, csökken­tették a személyforgalmat, s hogy úgy igazán minderre még alig volt szükség, az csupán az évszakhoz szokat­lanul enyhe időjárásnak kö­szönhető. A jó idő jól jön — s for­dulhat még hidegebbre is a világ, s gyümölcsözhet a éli készülődés is, mert a MÁV szegedi igazgató­ságának feladatai jóval nagyobbak a tavalyinál. Az igazgatóság január hó­napi szállítási terve 67 ezer tonnával magasabb, mint a múlt év januárjában volt. Az akkori 382 ezer 784 tonna helyett az idén az év első hónapjában közel 450 ezer tonna árut kell megmozgatniuk. Főként téglát és cserépárut, valamint különböző őrle­ményeket — búzalisztet s egyéb gabonaféléket — jut­tatnak rendeltetési helyük­re. S ezideig ebben a hó­Hévizeink atyja emiélíejtéts 7^dmti-/uajna jelenete Egv esztendeje a Tolna megyei bányászközségben, Mázán, elfeledetten hunyt eá Pávai-Vajna Ferenc (1886 —1964), a kiváló geológus, a hazai mélyfúrások kezdemé­nyezője és irányítója, a ma­gyar földgáz- és hévízkutatás atyja. Csak halála irányította ismét rá és munkásságára a figyelmet, intó tanulságul, hogy milyen erkölcsi-anyagi kár származik az idősebb, ám még tervekkel, segítő­készséggel teli műszaki értel­miség elhanyagolásából, te­hetségének oktalan parlagon hevertetóséből. Az ötvenes években méltatlanul mellő­zött kiváló tudósról elfeled­kezett az utókor, holott ép­A Várpalota! Szénbányásza­ti Tröszt férfi munka­erőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszál­lást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nös és családfenntartók évente 84 mázsa ahydrált szenet kaprak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Falvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazo­lás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyama­tosan a Várpalotai Szén­bányászati Tröszt Munka­ügyi Osztályán. K. 10 pen a halálát megelőzd évek hozták el évtizedekkel előbb sürgetett programjának meg­valósulását, a magyar Alföld geometrikus energiájának gyorsuló ütemű feltárását. Ennek volt ő úttörője. Ne­véhez fűződik mindenekelőtt a szegedi Anna-forrás megfú­rása 1927-ben, de ő a hajdú­szoboszlói gyógyfürdő meg­teremtője is. A fővárosban a Tabánban és a Rudasfürdő mellett a harmincas években hat új forrást tárt föl, köztük az ország legrádiumosabb hé­vizét, a Juventust. Mintegy félszáz gyógyforrást köszön­het neki az ország s ezeken kívül is hálás lehet az ösz­tönzésért, a lelkes apostol­kod ásért, amellyel mű­veiben — köztük az 1928­ban mejelent Üj energia­forrás című munkájá­ban — a fában, szénben szegény ország föld alatt rejtező kincseire, a földgáz­ra és a hévízre irányította a figyelmet. Almai, tervei napjainkban válnak valóra. A geotermikus energia pár éve föllendült kutatásának Szeged a központja, „Hé­vízország fővárosa", aho­gyan az ügy egyik mai pro­pagandistája, Antalffy Gyu­la nevezi, „a hévízfölhasz­nálás kísérleti városa", mi­ként a tudományág mai ku­tatója, Aldobolyi Nagy Mik­lós mondja. Ez a különleges szerep kötelezi is a várost, főként a műszaki értelmisé­get az úttörő emlékének kü­lönleges ápolására. Meg kel­lene íratni Pávai-Vajna Fe­renc életrajzát, bibliográfiai­lag és elemzően összefoglal­ni, méltatni életművét. Azt is megérdemelné, hogy a Székelysort. ahol legnagyobb hőforrásunk és az ország el­ső geotermikus hőközpontja működik, róla nevezzük el. Péter László A Szegedi Konzervgyár nyugdíjas férfi munkaerőt * vagyonőri beosztásba felvesz. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reggel fél 7 órától délután 16 óráig. * « 992 napban a „meleg idő" lehe­tővé tette még a cukorrépa szállítását is. Éppen így az enyhe idő­járásnak köszönhető, hogy már a múlt hét végén — pedig csak márciusra ter­vezték — megkezdhették az előszál­lításokat is. Mivel mínusz 5 fokos hi­degben még lehet sódert szállítani, szombaton megér­kezett Dunavec&éröl az ÉM Csongrád Megyei Építőipari Vállalat részére az elsó té­tel. A dunakavicsból össze­sen 9X800 tonnás mennyi­ség érkezik majd az emlí­tett vállalat részére. A só­derszállítással egyidőben megkezdték a terméskő szállítását is. a gyárban Az ég alatt telelő gépek védelmére Szövetkezeteink niég na­gyon kevés gépek tárolására alkalmas épülettel rendel­keznek, melyekben a drága munkaeszközök korrozió el­leni védelme tökéletesen biz­tosítható. Amíg azonban az új gépszínek raktárak fel­épülnek az átmeneti megol­dások is sokat segíthetnek. Hibás az a Szegeden és a járásban is uralkodó szem­lélet, hogy a durvább, vagy egyszerűbb gépeket — hen­gereket, tárcsákat, nehéz fo­gasokat stb. — felesleges épületekbe vinni, ezekben úgysem tehet sok kárt a rozsda. Nem a vasanyagok romlanak meg elsősorban, hanem aa alkatrészeket ösz­szetartó csavarok. A korriziótól keletkezett hibák legtöbbször rejtve maradnak, csak akkor de­rülnek ki, amikor ismét hasiznál ják ezeket a gépe­ket. Nagyon rongálja az idő­járás az olyan gépeket is, melyekben faalkatrészek ta­lálhatók. A jelenlegi átmeneti épü­letproblémák megoldásában is segít a tudomány. A gé­pek téli védelme céljából állították elő többek között KK—18-as jelű gépzsírt. pisztollyal permetezzük fel a gépekre. A másik jó védelmet nyújtó anyag a Katepox gyantatartalmú alapozó fes­ték. Ebből már 0,2 millimé­teres réteg is nagyszerűen megfelel a célnak. E festék­nek a hazai gyártása is megkezdődött már. ­Harmadik lehetőség a fó­liás betakarás, „bebugyolá­lás". A legfontosabb része­ket célszerű fóliával beköt­ni, a többi felületet pedig Korrolard olajjal lefújni. Gyáralapító, a törzsgárda tagja Gárgyán Erzsébet, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat munkása. Tizenöt éve dolgozik az üzemhen, mégis azt mondja, az ő munkássága szürke és ér­dektelen. A hűséget, amit a gyár iránt érez, termé­szetesnek tartja. Szívesen emlékezik vissza a kezdeti időszakra, amikor az első, a gyáralapító munkások lényegében a háborús se­beket őrző egykori dohány­pajtákból építették fel az üzemet. — Azt mondják, szép az üzemünk. Nem véletlen, hogy ragaszkodom hozzá, s az üzem is ragaszkodik énhozzám. Másutt talán már nem is tudna dolgozni, hozzánőtt az üzemhez, a gépekhez, az emberekhez, a gondok­hoz is elválaszthatatlanul. Tíz éve kezdődött közéleti szereplése az üzemben. Ek­kor választották meg elő­ször szakszervezeti bizal­mivá, s az elmúlt napok­ban immár ötödször vállal­ta el ezt a tisztséget, mun­katársai megbízását Erről a muríkájáról éppen úgy beszéL, mint a többiről, olyan lelkesen, jó szívvel végzi ezt is, mint felada­tát a keverő a csomagoló- ya] brigádjának üzemben. Adnak vélemé- +„„íoi„ol . „,.. hogy vaUami titkos őiram köti össze öt munkatársai­nyére a munkások, a vál­lalat vezetői. Bizonyára ennek is szerepe van ab­ban, hogy ragaszkodik a gyárhoz, hűséges munkahe- nyetoent állandóan erösö­lyéhez. Szavaiból érezni, dik. tagjaival, s valamennyiü­ket a gyárral. Hűségérze­tük, ragaszkodásuk a min­dennapi munka eredmé­GYORSPOSTA • GYORSPOSTA GYORSPOSTA • GYORSPOSTA Kapható é külföldi gyógyszer Szegeden? mondta, hogy az Irgapyrin külföldi gyógyszer, de már évek óta nem hozzák forga­lomba. A Kőbányai Gyógy­szergyár által gyártott Rheo­pyrín drazsé és injekció ugyanis összetételében és ha­HetvenSt éves vagyok és megkapom. A gyógyszeré- tásában is megfelel az Irga­évek óta reumás betegség- szek közölték velem, hogy pyrinnek. Több fontos gyógy­ben szenvedek. Az elmúlt Irgapyrint már nem hoznak szert hozunk be külföldről, napokban rettenetes fájdal- forgalomba. Azt szeretném de olyanokat nem, melyeket maim voltak, s egyik isme- megtudni, hogy van-e ebből magyar készítményekkel le­rősöm ajánlotta, hogy pró- az orvosságból, s ha igen, het pótolni. A külföldi gyógy­bálkozzam Irgapyrin tablet- hoi lehet megkapni? tával. Felkerestem üzemi or- Kovács István, vosunkat, s kértem, írjon fel Tápéi utca 33. szám számomra Irgapyrint. Kéré- , * semnek eleget tett, de saj- Levélírónk panaszával a nos, a receptet nem tudtam Csongrád Megyei Gyógyszer- sen tájékoztatja a gyógyszer­beváltani. Egyik patikából a tár Központot kerestük fel, s tár központ, így az orvosok másikba mentem. Azt java- dr. Dósa Ignácot, a gyógy- nem írják fel a hiányzó solták, keressem fel a Kígyó szertárgazdálkodás osztályve- gyógyszereket. Arról is pon­melegítve elektromos szóró- ' gyógyszertárat, ott biztosan zetőjét kértük meg, adjon tosan értesítik az orvosokat, választ Kovács István kér- melyek a ritkán előforduló désére. Az osztályvezető el- orvosságok. Ez jól bevált. Ha a gépeket gondos lemosás után KK— 18-as zsírral bevonjuk, egy télre a korroziótól megvéd­hetjük azokat. Ez a zsír ki­válóan tapad az eső és a hó sem tudja lemosni. A leg­jobb módszer az, ha az anyagot 90 Celsius fokra fel­szereket Szegeden a Kígyó gyógyszertárban hozzák for­galomba. Dr. Dósa Ignác szerint a körzeti orvosokat rendszere­A műanyagipar újdonságai TÖBB GYÁRTÁSI KÍSÉRLETET ZÁRT LE EREDMÉ­NYESEN A MŰLT ÉV VÉGÉN A MŰANYAGIPARI KUTATÓ INTÉZET Hol lehet építkezni a II. kerületben ? Sikeresen befejezték a po­lipropilén műanyagszál elő­állítására vonatkozó kísérle­teket A polipropilén az ösz­szes szintetikus szálak közül a legkönnyebb, szakítószilárd­sága egyike a legnagyobbak­nak, hőtartó tulajdonsága egyenlő a gyapjúéval vagy a legjobb bélésanyagokéval. A Nyergesújfalui Magyar Vis­cosa Gyárban előállított szál­típusokat már átadták próba­feldolgozásra a textiliparnak. A feldolgozási próbák is si­kerültek. Gyapjúval, pamut­tal és danulon műszállal ke­vert vagy keveretlen poli­propilénből ruhaszövetet me­leg takarót harisnyát és sző­nyeget készítettek. Bélés­anyagként is kipróbálták. A szövés nélküli eljárással gyártott polipropilén ugyan­olyan melegtartó, mint a va­telin, de annái sokkal könv­nyebb. A tavalyi sikeres pró­baév után Nyergesül falun az idén rátérnek a kisüzemi előállításra. Erre a célra évi 300 tonna kapacitású üzem épüL Az intézet újdonsága, a po­liamid alapanyagú danafix ragasztópor, szintén jól vizs­gázott. A Vörös Október Fér­firuhagyár 25 000 olyan zakót készített, amelynek mellrészé­ben nem varrták össze a bé­lésvásznat, a szitát és a szö­vetet, amint az szokásos, ha­nem danafix porral, prése­léssel összeragasztották. Az idén már 5 tonna danafixet gyártanak és keresik a nagy­üzemi gyártás lehetőségeit. A Borsodi Vegyi kombinát­ban berendezett fióklabora­tóriumában ütésálló pvc-t ál­lított elő az intézet. Műanyag­ból eddig is csináltak már vízcsapalkatrészt, az intézet azonban ezúttal teljesen műanyagból készített vízcsa­pot, polietilén és poliamid kombinálásával. Kéréssel fordulunk az ille­tékesekhez: szeretnénk meg­tudni, hol lehet családi há­zat építeni a II. kerületben? Olyan hírek terjedtek el, hogy még külvárosi utcák­ban sem lehet földszintes házat építeni. Mi például az Árvíz vagy az öthalom ut­cában szeretnénk családi há­zat építeni, de nem tudjuk, lehet-e? Klímák György, Árvíz utca 76/b * A kérdésre Kerepesi Jó­zsef, a II. kerületi tanács vb titkára válaszolt. A kerületi tanács építési és közlekedési csoportja őrzi azokat a do­kumentumokat, terveket, me­lyek pontosan megjelölik, melyik utcában milyen há­Öregek napja Újszegeden Tegnap délutám fél 4 órai kezdettel rendezte meg az idei év első „öregek nap­ját" az újszegedi nőtanács és a Vöröskereszt Szeged városi szervezete. A meg­hívásnak 50 idős néni és bé­csi tett igen szívesen ele­get. Már jóval a megjelölt időpont előtt gyülekeztek a Rózsa Ferenc sugárúti párt­szervezet helvjségéban. Meg­hatottan' nézték a terített asztalokat, s a nőtanács asz­szonyainak szorgoskodását. Mert a kedves figyelemnek ezúttal sem volt híja. Az illatozó kakaó és kalács mel­lett a nénik cukorkát is találtak, a bácsik pedig ci­garettát. Emelte a hangulatot, a Rózsa Ferenc sugárúti álta­lános iskola diákjainak mű­sora. ytána pedig a becsü­letes munkában megörege­dett asszonyok és férfiak felelevenítették közös emlé­keiket, majd köszönetet mondtak a rendezőknek a megemlékezésért. zat lehet építeni. Az érdek­lődők részére az építési és közlekedési csoport tájékoz­tatót készített, ezért fordul­jon bizalommal a csoport dolgozóihoz, akik pontos fel­világosítást adnak kérdésére. Kinek jár szabad jeoy? Korábban a közlekedési vállalat helyi buszjáratánál teljesítettem szolgálatot. Részlegünket 1963. január 1-ével átvette a 10-es Autó­közlekedési Vállalat. Időköz­ben megbetegedtem, s 1964. augusztus 9-től ideiglenes rokkantjárulékos vagyok, s így a vállalat kötelékéből kikerültem. Az 1965. évre szóló helyi buszjáratokra szóló utazási utalványt sem kaptam meg. Azt szeretném tudni, jogosan vonták-e meg tőlem ezt a kedvezményt. Fülöp István, Tábor utca 5. * Levélírónk panaszára Schtő­czer Istvánné. a 10-es AKÖV csoportvezetője válaszolt. A közlekedési vállalat sok olyan kedvezményben része­sítette dolgozóit, melyet az AKÖV nem tud biztosítani munkásai részére. A vállalat rendje szerint, ha más mun­kakörbe kei ül a közlekedési vállalat volt dolgozója, el­veszti a kedvezményeket. Mivel Fülöp István betegsé­ge miatt megvált a vállalat­tól, nincs jogalap, mely ré­szére biztosítaná a szabadje­gyet a helyi autóbuszokra. Saerda, 1965. január 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents