Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

Ahol jó az egyetértés M, 1 it kellene ehhez még hozzáfűzni? — kérdez­hetné az olvasó. Ahol jó az egyetértés, ott könnyebben találnak orvoslást a bajokra, az emberek tele vannak munkakedvvel, bizalommal, egyszóval lendületesen, jól mennek a dolgok. S ahol valóban jó az egyetértés, vagyis a vezetők beosztottaikkal együtt törik a fejüket a bajok orvoslásán, meghallgatnak minden jogos kifogást, OKOS javaslatot. Ahol pedig a közvélemény egy hangon beszél, é* komoly szerepet kap a cazdasági feladatok jó megszer­vezésében, a nyugodt alkotási lehetőség megteremtésében, ott valóban gyümölcsöző a jó egyetértés. De az életben a mindennapok gyakorlatában mégis felvetődik az aggodalom: egyetérteni is többféleképpen lehet. A múltkoriban az egyik falu tanácsülésén nagyon hamar megegyeztek a törpe vízmű építésében. A tanács­elnök előterjesztette a javaslatot, megnevezte az építendő víztorony helyét, elmondta melyik utcában kezdik a mun­kát, ki, milyen közmunkát végez, hol lesznek közös víz­csapok, s ki mennyivel fog hozzájárulni az építkezéshez. Hozzászólás nem volt, mindenki bólintott és ellenvélemény nélkül megszavazták a javaslatot. A tanácselnök nem kis megelégedéssel emlegette, hogy náluk ez már így szokás, könnyen mennek a dolgok, mert nem hiányzik az egyet­értés. S még szét sem oszlottak a tanácskozók, máris kide­rült, hogy valami még sincs rendben a kellőképpen fel­magasztalt összhang körül. A tanácstagok, s a község la­kói körében is különféle vélekedések keltek lábra. Sem a terveket, sem a pénzek kezelését, sem a munkák sor­rendjét, s főképpen a kijelölt vízcsapok helyét nem ta­lálták megnyugtatónak. Részrehajlást, egyéni előnyöket emlegettek, s végül rágalomízű intrikák röppentek főként a tanácselnök címére. Persze, mindez óvatosan, titokban, a feladó megnevezése nélküL S amikor elhangzott a kér­dés, miért kellett ezt így csinálni — hiszen ott volt a tanácsülés, a legilletékesebb fórum, amelyen hangot kapha­tott volna minden kifogás —, az emberek azt válaszol­ták: az elnök nem szereti az ellenvéleményeket, s jobb ha egyetértenek vele... Rossz szokás az ilyenfajta „jó összhang", s az ilyen hangtalan kényszerű egyetértésről csak a legsúlyosabb bíráló szavakat lehet elmondani. Ez a fajta „jó megértés" homlokegyenest ellentétes azzal a baráti, bizalmas termé­szetű közszellemmel, mely mai közéletünket derűssé, nyu­godttá teszi, s amely nem utolsósorban a szókimondáson, a vélemények 6zabad nyilvánításán alapul. Az említett rosszízű egyetértésnél azoknak az „egyetértése" rosszabb, akik valami közös visszaélést, hibát takargatva bólinta­nak rá egymás elgondolásaira; mert jól egyetértenek ab­ban, hogy egymást mindenáron mentenlök kell. A jó egyetértésen ml semmiképpen sem azt értjük, hogy minden esetben egyszerre emeljük magasba kezün­ket, • alig várjuk, hogy társaink véleményére kórusban mondhassunk igent A közös megértés minálunk abból az elvből indul ki: mindannyian egymás boldogulását akarjuk, s feltételezzük egymásban az új világ felépítésé­hez szükséges jószándékot Csakhogy a mi nagy felada­taink megoldása lehetetlen fejtörések, viták, néha kés­hegyig menő ellenkezések nélkül. Hiszen a vélemények összemérése, próbálgatása során derülhet csak ki, mi a jó, és mi a helytelen. S a jó egyetértés már azt jeientue, hogy a jóért mindenki csatasorba áll, a noaszat pedig elítéli a közvélemény. Vitázni, harcolni a Jóért, megalkuvás nélkül, szóki­mondó bátorsággal kiállni érte, a ha nincs igazunk, azt is beismerni — ez az igazi egyetértés. Egyetértés azzal, hogy valóban egyet éa jót akarunk. KEKESDI GYULA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 55. évfolyam, 8. szám Ara: 60 fillér Vasárnap, 1965. január lá. Hetvennégy kiemelt beraltáz&t MM iss iáén a nehézipar Tcvább növekszik a fontos alcprmy^gok és a vegyiperi cífckek termelése A szat, nehézipar — a bányá­villamosenergiaipar és a vegyipar — az előzetes adatok szerint teljesítette múlt évi tervének főbb elő­irányzatait. A termelésének értéke a tervezett 5,4 száza­lékkal szemben 8,6 százai­tokkal emelkedett A terme­lés a tervnek megfelelően legszámottevőbben a villa­mosenergiaiparban (11 szá­zalék) és a vegyiparban (11,3 százalék) növekedett Az előírtnál gyorsabb fejlődés eredményeként a nehézipar mintegy I százalékkal túlteljesítette tervét Az 1965. évi előirányzatok körülbelül azonosak a ta­valyiakkal, vagy valamivel magasabbak azoknál. A fon­tos alapanyagokat és termé­meghaladó mértékben, 7,7 százalékkal növekszik a vil­lamosenergiaipar és 7,8 szá­zalékkal a vegyipari ágazat termelése. A legfontosabb vegyipari termékek közül a nitrogénműtrágyán és a tim­földön kívül az átlagosnál jobban növekszik még a foszforműtrágya, a kénsav, a marónátron, a fotofilm és fotópapír, a pve-per, a B 12 vitamin, a chlorocid, a gép­kocsiabroncs és a nyersalu­mínium gyártása. A gazdaságos termelés egyik legfontosabb felada­tának a munkaerővel való szigorú gazdálkodást te­kintik, különösen a vegyiparban, ahol néhány üzemben mun­kaerőfelesleg mutatkozik. A vegyipar munkáslétszáma Ajkai Timföldgyár bővíté­sét A bányászat pedig a vi­sontai külszíni szénbánya, valamint a zobáki akna to­vábbépítésére helyezi a súlyt A Borsodi Vegyikombinát­ban folytatódik a magyar ipar legkoncentráltabb beru­házása, a nitrogénműtrágya­gyár és a pvc-tizem bővíté­se, valamint a kaprolaktám­üzem építése. A Tiszai Ve­gyikombinát múlt év végén elkészült nitrogénműtrágya­gyára ebben az évben eléri teljes kapacitását Az új be­ruházások közül a legjelen­tősebb a székesfehérvári könnyűfémmű szélesszalag hengerműve és a gyöngyösi hőerőmű építésének év végi megkezdése. (MTI) Írásbeli bejelentésig EXSZ-iagállam Indonézia # A pénznek nincs szaga A bizalmi naptára ® Tanuló asszonyok — családi gondok Olvasóink írják ® Élet a téli uszodában keket előállító iparágakban* azonban általában nem mint a szénbányászatban, a nitrogén-műtrágya, valamint a timföldgyártásban a túl­teljesítés az idén is kívána­tos. Általában azonban a mennyiségi termeles erőlte­tése helyett a nehézipar ter­ve ismét gazdaságossági szempon­tokat, a termelékenység növelését, a költségszint csökkentélét, * minőség­javítást helyed előtérbe. A termelési értéknek 5,3, a munkatermelékenységnek 3,9 százalékos növekedését irá­nyozták elő, az exportot pedig 5,9 szó­zatokkal fokozzák. A népgazdasági terv céljai­nak megfelelően az átlagot | A pusztamérges! Riz­ling Tsz gazdái a fagytól féltő gonddal óvják most is portékáikat. Tavasszal 86 hold olasz rizling szőlőt te­lepítenek majd. 290 ezer gyö­keres vessző már a helyszí­nen van. Az ősszel gondo­san elvermelték az anyagot, most azonban szalmatakaró­val is befedik az oltványo­kat. Megerősítik az ősziba­racktelep foghíjainak pótlá­sára vásárolt facsemeték ta­karóját is. így már akár 30 fokos hideget is kibírnak az oltványok. Képeinken: A közös élet nagy reménységeit jelentik ezek a kis fák és a többiek, melyek mór száz holdon ne­velkednek. Juhász V. Ferenc, Kiss István, Bata Antal és Hegedűs János szövetkezeti gazdák vastag szalmatakaró alá rejtik a leendő szőlőtő­két. A jó gazdák gondosságával csökken, mert vannak olyan fejlődő vállalatok is, ahol a létszámnövelésre van szük­ség. A termelés szerényebb ütemű fejlődése ellenére a nehézipar 1965. évi be­ruházási kerete valamivel nagyobb a múlt évinél, majdnem eléri a tízmilliárd forintot Egyes nagy beruhá­zások kivitek-réce ugyanis mo* bontakozik ki számos korábban dett beruházás pedig aá idén, a második ötévw terv utolsó évében elérkezik be­fejezéséhez. A? előző évi 51 kiemelt létesítménnyel szem-' ben ebben az esztendőben 74 létesítmény beruházá­sát fejezik be. A vegyipari beruházások közül javarészt befejeződik a gyógyszergyárak és a gu­miipari üzemek rekonst­rukciója, a szegedi gumi­gyár építésének első része, a szolnoki szuperfoszfát­gyár bővítése. A kőolajipar Százhalombat­i'tán üzembehelyezi a Dunai Kőolajipari Vállalat egymil­lió tonna kapacitású desztil­láló üzemét. A színesfémipar gyors ütemben folytatja az A Ruházati Bolt a végére várható, s utána sza­„ , . .. ,. ,T kosftott cipőbolttá rende­Széchenyi téren, a volt Ver­Vállalat áruház teljes átépítése az év a napokban nyitja meg zik ót. Szó volt a Csillag áruház megszüntetéséről, egyelőre azonban a leltárok befeje­zése után az áruház tovább senyáruda helyén a kibőví­tett, korszerűsített új üzle­tét, Aranypók névvel. A nagy költséggel átalakított bolt megfelel a legkorsze- Hzemefés ™iószlnűíeg"majd rűbb követelményeknek, a csak a tavaszi hónapokban raktárt az első emeleten kezdik meg lebontását rendezték be. a szociális lé­tesítményekkel együtt A földszinti nagy eladótéren női, férfi és gyermek kötött holmit, divatárut és fehérne­műt árusítanak. Az üzletben részben önkiválasztó rend­szerű lesz az elárusítás, mégpedig úgy, hogy a vá­sárlók vitrinekben elhelye­zett árukból válogathatnak. Az Aranypók áruház át­építése még a múlt évről hú­zódott át, de befejezte után az építők hamarosan meg­kezdik a Kárász utcai Szi­várvány áruház átalakítását. Ennek megfelelően az áru­házban máris csak két osz­tály működik: méterárut és cipőket árusítanak. A divat­áru részleg átkerül az Arany­Magyar exportcikkek 280 kiállításon Textilbemutató lesz Sydneiben és Lagosban, könyv­kiadásunk remekeit többek között New Yorkban és To­kióban mutatják be vállalataink, szerszámgépeink pedig Borogotába és Teheránba jutnak el. Krasznodarban hús­ipari giépek, Irrigában pedig könnyűipari cikkek kiállítá­sára kerül sor. Barcelonába a Chemolimpex viszi el a camping-felszereléseket és a Forte gyártmányokat, és ugyanee a vállalat rendez magyar vegvi-cikk kiállítást Djakartában isi A vegyipari gépeket Bombay ban mut tja be a Chemokomplex. Montevideoban kiállítják a Belcian­nisz-gyár híradástechnikai berendezéseit. A Medimpex számos idei gyógyszerkiállításának egyike Hanoiban lesz. Műszereinkkel többek között Lisszabonban ismerkedhetnek meg a szakértők. Kuwaitban magyar konfekció és kötött­áru, Ghanában pedig cipő és díszműáru kiállítást ren­deznek vállalataink. Néhány baráti országban kiállítási termet tart fenh a magyar kereskedelmi kamara. Ily mó­don ez évben a világ minden táján sor kerül magyar árubemutatókra. Mezőgazdasági szocialista brigádok vezetőinek országos értekezlete Az állami gazdaságokban, gépállomásokon több mint termelőszövetkezetekben és 2000 kis kollektíva kapta már meg a „szocialista bri­gád" címet vagy küzd annak elnyeréséért. Eddig munká­juk értékelésére, további fel­adataik megbeszélésére tart­ják január 13-án, szerdán a MEDOSZ székházában a me­zőgazdasági szocialistabrigád­vezetők első orsaágos tanács­kozását. A MEDOSZ, a Ter­melőszövetkezeti Tanács és a Földművelésügyi Miniszté­rium közös rendezésében sor­ra kerülő tanácskozáson 155 állami gazdasági, 77 gépállo­mási és 36 termelőszövetke­zeti brigádvezető vesz részt. Korszerűsítik a ruházati boltokat , i Ujabb szovjet hordozó rakétákat próbálnak ki A világűr tanulmányozd- koordinátákkal jelölték meg. sának folytatása és újabb kí- A kör sugara 65 tengeri mér­sérleti adatok szerzése cél- föld. jából 1965. január 11. és A TASZSZ felhatalmazást 1965. március 1. között a kapott annak közlésére, hogy Szovjetunióban újabb típusú, a szovjet kormány a közle­kozmikus objektumok pályá- kedés biztonsága érdekében ra juttatására szolgáló hor- kéri a Csendes-óceán érin­dozórakétákat bocsátanak fel. tett tengeri és vízi útjait A rakéták a Csendes-óceán igénybe vevő országok kor­víztükrén érnek célba egy mányait, naponta helyi idő olyan körben, amelynek köz- szerint 12 órától 24 óráig tart­pontját az északi szélesség 1 sák távol repülőgépeiket és fok 35 perc és a nyugati hajóikat az óceán említett pók áruházba. A Szivárváw bossgáság 154 {ok 5.1 perc térségétől. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents