Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-28 / 23. szám

A szakszervezetek feladatai Néhány nappal ezelőtt a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa kibővített ülésen vitatta meg az 1965. évi népgazdasági terv végre­hajtása során a szakszerve­zetekre Csongrád megyében háruló feladatokat. Az SZMT megállapította: a népgazdaság fejlesztésében elért eredmények nem füg­getlenek Csongrád megyé­ben sem a szakszervezetek munkájától. Az előrehala­dást jelző statisztikai muta­tók mögött ott található a szocialista brigádmozgalom­ban összefogott munkások, a műszakiák, az újítók, az ok­levelet, jelvényt nyert kivá­ló dolgozók több ezres tábo­ra, tevékenységüket előmoz­dító szakszervezeti aktivis­ták odaadó munkája. Miként a szakszervezetek részesei az eredményeknek, úgy — működésük keretei között — részesei a népgaz­daság fejlődésében Csongrád megyében jelentkező hibák­nak is, amelyeket a jövőben meg lehet és meg kell szüntetni. A szakszervezetek terme­lést segítő munkájának ezért 1965-ben megyénkben még erőteljesebben kell igazodnia a népgazdasági terv szabta áj feladatokhoz. sanak nagy gondot az im­port-nyersanyag, félkész-ter­mékek felhasználásának csökkentésére más hazai anyagokkal való helyettesí­tés útján. Az érdekelt szakmák me­gyei bizottságai és alapszer­vezetei — elsősorban a tex­tiliparban, élelmiszeriparban, vegyiparban — segítsék az elmúlt év tapasztalatai alap­ján a kiemelt beruházások lebonyolítását, az új létesít­mények, gépek mielőbbi ter­melésbe állítását. Az állami gazdaságokat nagy feladat elé állítja a terv mezőgazdasági célkitű­zéseinek teljesítése. Ezért szakszervezeti összefogással 1965-ben megyénkben is se­gíteni kell a mezőgazdaság és a többi népgazdasági ága­zat közötti kapcsolat javítá­sát. Az elmúlt év tapaszta­latai alapján — többek kö­zött — 1965-ben is segíteni kell a mezőgazdasági termé­kek felvásárlásánál, szállítá­sánál, raktározásánál és fel­dolgozásánál jelentkező prob­lémák megoldását Most a szakszervezeti moz­galomban, sorrendben leg­fontosabb feladatot a mun­kahelyekre lebontott 1965. évi népgazdasági terv meg­ismertetése az üzemek, vál­lalatok, gazdaságok, intéz­mények dolgozóival. A terv ismertetése során különösen arra kell ügyelni, hogy a dolgozók megértsék miért és mit kell tenniök a gazdálkodás hatékonysága javítása érdekében. Ezután legteljesebb mértékben tá­maszkodni kell a dolgozók kezdeményezésére, általuk e tekintetben a . munkahelye­ken feltárt tartalékokra. Szakszervezeti bizottságaink ezért most kétszeres gonddal segítsék a terv ismertető és termelési tanácskozások elő­készítését és lebonyolítását Örködjenek afelett hogy már most érvényesüljenek a kormány és a SZOT által ki­adott a szocialista munka­verseny irányításáról, a ter­melési tanácskozások lebo­nyolításáról, stb. szóló együt­tes határozat új (a dolgozók által felvetett javaslatok rög­zítésére, elbírálására, s elin­tézésére vonatkozó) intézke­sel. Az üzemekben napirenden lévő gazdasági intézkedések támogatására tegyenek a szakszervezeti bizottságok a népgazdaság minden ágaza­tában javaslatokat a válla­latok által készítendő, s a. termelékenység emelésétSzol­gáló műszaki-szervezési in­tézkedési tervekhez, s se­gítsék azok végrehajtását. Sajátos eszközeinkkel, a termelékenységet javító munkamozealmakkal (újítá­sok. újítók tanácskozásai, műszaki ankétok, kiállítások) járuljanak az üzemek tech­nikai-műszaki színvonalá­nak emeléséhez. A szakmunkáshiány le­küzdésére szakszervezeti bi­zottságaink szorgalmazzák a szakmunkásképző tanfolya­mok szervezését, kezdemé­nyezZék a dolgozók körében a több szakma elsajátítását. Átgondolt szervező mun­kával gyűjtsék össze a dol­gozók kezdeményezését a vállalatok és költségvetési szervek vezetői által készí­tendő takarékossági tervek­hez is. Kérjék ki a dogozók észrevételeit, elsősorban az egy termékre jutó anyag­os munkabérráfordítás, il­letve más gazdálkodási költ­ségek csökkentéséhez. Gazdasági féladataink kö­rül sajátos szakszervezeti módszerekkel segítsük elő az exportra termelő vállalatok­nál. gazdaságoknál az ex­porttervek túlteljesítését, il­letve az export növelését, az exportcikkek minőségének Javítását, stb. Ugyanakkor minden munkahelyen tordit­A szakszervezetek terme­lést segítő munkájának iga­zi mércéje 1965-ben a fel­szabadulási munkaverseny lesz. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa 1964. decem­ber 30-án felhívással fordult a szervezett dolgozókhoz, hogy népünk felszabadulásá­nak 20. évfordulója alkal­mával 1965-ben a fizikai és szellemi munka minden te­rületén kiemelkedő munka­sikerekkel üdvözöljék a tör­ténelmi évfordulót Ezt a felhívást megyénk dolgozói a legteljesebb egyet­értéssel fogadták. A felsza­badulási munkaverseny szer­vezőinek arra kell töreked­niök, hogy ez a nagyerejű tömegmozgalom jól kapcso­lódjék a gazdálkodás haté­konyságához. Célunk nem a mennyiség hajszolása, ha­nem az úgynevezett minősé­gi mutatók — termelékeny­ség, önköltség, minőség, stb. — teljesítése. A felszabadulási munka­versenyen belül mozgalmi üggyé kell tenni a kiemelt termékek tervének teljesíté­sét, túlteljesítését. Hasonló­an kell kezelnünk export­kötelezettségeinket, a ter­melt áruk minőségének el­lenőrzését, az építőiparban a kiemelt építkezések, beruhá­zások teljesítésé*, stb. A felszabadulási munka­versenyben a szocialista bri­gádok gazdasági és morális erejére, a munkásfiatalok, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség tagjainak lelkesedésére, példamutatására, lendületé­re támaszkodjunk. A vállalatok és gazdaságok szakszervezeti szerveinek fontos kötelessége útmuta­tást adni a szocialista bri­gádoknak, hogy mit is jelent most szocialista módon dol­gozni. Ugyanakkor kérjük a szocialista brigádoktól: az útmutatásnak megfelelően ők legyenek a munkafegyelem megszilárdításának, a mun­kaidő teljes kihasználásá­nak, a technológiai fegye­lem betartásának élen járó harcosai. A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának állásfoglalása ink ezért munkásgyűléseken, másodállások, mellékfoglal­termelési tanácskozásokon, kozások rendezését. Segítsék taeevűléseken szakszervezeti el° a szakszervezetek, hogy taggyűléseken, szakszervezeti & tervezett létszám £ száza­politikai iskolakon, munkás- iékos csökkentése után meg­akadémiákon stb. tájékoz- takarított béralap egy része tassák a szervezett dolgozó- a megtakarításban közremű­kat a Munka Törvényköny- ködő dolgozókhoz kerüljön, ve módosításáról, az új ren- Bizonyos módosítás követ­delkezések céljáról. kezett be a nyereségrészese­Értessék meg, hogy a Mun- dés elosztásával kapcsolat­ka Törvénykönyve módosí- ban. E változások célja, hogy . a vallalatok fokozott anyagi tasa nem valtoztatja a szo- elismerésben részesítsék cialista munkajog alapelveit, törzsgárdájukat az új dolgo­célja a munkahelyhez hű, be- zókkal szemben, csületesen helytálló dolgozók Szakszervezeti szerveink fokozottabb megbecsülése, feladata, hogy az üzemi ta­Az adminisztratív intézke- nácsok elé terjesszék meg­dések csak a mulasztó, ha- vitatásra és jóváhagyásra nyag, a munkahelyüket in- az 1965. évre szóló nyereség­dokolatlanul változtató ele- részesedés felosztási szabály­meket sújtják. Tapasztala- zatát, úgy, hogy legkésőbb taink szerint egyébként ez- március 31-ig a vállalatok zel az üzemi közvélemény összes dolgozói azt megis­Csongrád megyében máris merhessék, egyetert Az bérszabályzatok el­A megyei szakszervezeti készítésénél, vagy a régiek szervek, a szakszervezeti bí- módosításánál mindenütt biz­zottságok, a szakmaközi bi- tosítani kell a prémiurnfe­zottsagok keszuljenek fel a „ , ... . rendszeresebb munkajogi ta- §yelem szilárdítását is. El nácsadásra. Szükséges a kár- kell érnünk, hogy prémiumot térítésre, a fegyelmi eszkö- csak tényleges eredményért zök kibővítésére, a munka- fizessenek viszony folyamatosságának megállapítására hozott új rendelkezések széles körű is- ^^ A szakszervezeti alapszer­vezeti választások e napok­ban nagy munkát rónak a szakszervezeti aktivistákra, alapszervezeti és megyei bi­zottságokra egyaránt. A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa meg van arról győződve, hogy a szak­szervezeti választások Csong­rád megyében is a szakszer­vezeti mozgalom szervezeti erősítésével egy időben hoz­zájárulnak 1965. évi nép­gazdasági feladataink sike­res végrehajtásához, a dol­gozók kezdeményező készsé­gének erősítéséhez. SZAKSZERVEZETEK CSONGRÁD MEGYEI TANÁCSA Téli húsatermés mertetése is. A munkaügyi viták gyors elbírálása, a munkafegyelem szilárdítása érdekében az ed­digi egyeztető bizottságok helyét a munkaügyi döntő­bizottságok foglalják el. A szakszervezeti választások után üzemi alapszerveink kezdjenek hozzá a munka­helyi döntőbizottságok elnö­keinek, tagjainak kiválasztá­sához, a döntőbizottságok felkészítéséhez közösen a gazdasági vezetőkkel. A szakszervezeti mozga­lomnak a termeléssel nem közvetlenül összefüggő terü­letein is természetesen segí­teni kell a munkafegyelem megszilárdítását célzó törek­véseket Ezért például a kulturális nevelő-, felvilágosító mun­kában is következetesen harcolnunk kell a fegyelme­zetlenség, lazaság ellen. A szocialistabrigád-mozga­lom morális vonzóerejére tá­maszkodva növeljük az el­maradottabb dolgozók fele­lősségtudatát gondolkodás­ban és cselekvésben egy­aránt. Az üdülési főidény alatt ez évben feltétlenül érvé­nyesítsük az üdültetés juta­lomjellegét. A társadalom­biztosítási tanácsok pedig következetesebben ellenőriz­zék a táppénz jogosságát, akadályozzák meg a táp­pénzzel való visszaélést stb. Működjenek közre a szak­szervezetek a norma-, a bér­es prémiumfegyelem meg­szilárdításában is a munka­helyeken. Lépjenek fel a szakszer­vezetek megyei bizottságai, alapszervei a mértéktelen túlóráztatás ellen. Ugyanak­kor támogassanak minden olyan helyi intézkedést, kez­deményezést, amely az üte­mes termelést szolgálja és csökkenti a hó végi, év végi hajrát, mivel ezek egyben a munka biztonságát is ká­rosan befolyásol jók. Dús, bókoló kalászokat él­lel az üvegházakba behato­ló napfény a Dél-alföldi Me­zőgazdasági Kísérleti Intézet kiszombori telepén. Lelley János, a mezőgazdasági tudo­mányok kandidátusa, a te­lep vezetője, munkatársaival új magyar búzafajták előállí­tásán dolgozik. A tudomá­nyos kutatók célja az, hogy a hazai klímának és talaj­viszonyoknak legjobban meg­felelő kenyérgabonát neme­sítsenek ki. Olyan fajtát, amely bírja a bőséges műtrá­gyázást, ilyen körülmények között is szilárd szalmájú marad, kombájnnal és arató­géppel jól vágható és termé­szetesen a külföldi intenzív búzákhoz hasonlóan nagy termést képes adni. Nemcsak a napfény neveli a növényt és érleli a kalá­szokat most az üvegházak­ban, hanem mesterségesen is hozzájárulnak ehhez, kiegó­szitik, pótolják — a techni­ka segítségével — a napsu­garakat. Négyzetméterenként mintegy száz gyertyafény erősségű neoncsövet kapcsol­nak be esetenként. Így érik cl, hogy a nap huszonnégy órán jából tizennyolc órán kerese­tül állandó fény — természe­tes és mesterséges — éri a gabonát A kalászok a cserepekbea fejlődött növényeken már szépen sárgulnak, rövidesen kezdődik az „aratás": ollók­kal vágják le a klímaház termését. Az így nyert magot csíráztatják, jarovizálják és még a tavasz beköszöntése előtt, március elején vetik el a tenyészkertbe. A téli bú­zatermesztéssel évekkel rövi­dítik meg a tudományos ku­tatók az új fajták nemesíté­st, előállítási idejét. Közreadják hazánk felszabadításának katonai történetét A Hadtörténeti Intézet és Múzeum újabb szovjet doku­mentumok alapján közreadja Magyarország felszabadulá­sának hiteles katonai törté­netét. A több mint 300 olda­las kötet számos új mozzana­tát világítja meg a felszaba­dító harcoknak. Beszámol például arról, hogy a Szovjet Hadsereg alakulatai közül el­sőként Battonyánál a 18. ön­álló harckocsi hadtest egy felderítő zászlóalja lépett magyar földre Bwjukov had­nagy vezetésével. A legújabb hazai kutatá­sok és a szovjet hatóságok által rendelkezésre bocsátott dokumentációs anyagok mind teljesebb képet adnak a tör­ténelmi jelentőségű harcok más részleteiről is. Bebizo­nyosodott például, hogy a horthysta magyar hadsereg katonái közül jóval többen álltak át a szovjet felszaba­dítók oldalára, mint az eddig ismeretes volt. A Kárpátok­ban, Szojva környékén 1944 őszén például a 6. és a 18. gyalog hadosztályból 2. és 3. zászlóalja teljes egészében a szovjet csapatok oldalára állt. A 7. szovjet gárdahadsereg arcvonalán, Aszódtól az Ipoly-vidékig terjedő szaka­szon 1944 decemberében több mint 6 és fél ezer magyar katona és tiszt ment át a felszabadítókhoz. Az értékes hadtörténeti kiadvány számos más eddig nyilvánosságra nem került adatot, harci parancsot, harci intézkedést, jelentést stb.-t is közöL (MTI) 5 eves tervünkben épült üj csőgyártó automatákat kapott a Dunai Vasmű. A gépek külső és belső hegesztéssel készítik a spiral­csöveket. Az új berendezés üzembeállítása felére csök­kentette csőimportunkat, ezáltal gyorsabbá, szervezettebbé tette az öntözés és a városépítés, városfejlesztés prog­ramjának megvalósítását. © Legfontosabb munkahelyi feladataink egyike most a munkafegyelem szilárdítása, a munka biztonságának fo­kozása. Szakszervezeti Maottsaga­Mínt ismeretes, a vonat­kozó rendelkezések értelmé­ben megyénkben is biztosí­tani kell a munkanormák összhangját a technikai, mű­szaki fejlődéssel. Törekedje­nek arra a szakszervezetek, hogy a normakarbantartás az üzemekben feltétlenül a munkások bevonásával tör­ténjék. A szakszervezetek fokoz­zák a létszám és bérpolitikai tevékenységüket is. Ipar­áganként. üzemenként ellen­őrizzék a bérgazdálkodást, fordítsanak külön gondot az állományon kívüli béralapra is. Eközben a Munka Tör­vénykönyve módosításának megfelelően segítsék elő a Tizenötmillió értékű társadalmi munka Csinosítják, korszerűsítik a falusi boltokat A földművesszövetkezetek már hóna­pokkal ezelőtt megkezdték előkészületei­ket a felszabadulás 20. évfordulójának megünneplésére. Az együttesen csaknem kétmillió földművesszövetkezeti tagból már ezideig több százezren kapcsolódtak be a felszabadulási versenybe. A falusi üzlethálózat és vendéglátóipar korszerűbbé tételéhez a legutóbbi össze­sítések szerint a földművesszövetkezetek dolgozói és tagjai együttesen 15 millió forint értékű társadalmi munkát vállal­tak. A széleskörű versenybe mind tWben és többen kapcsolódnak be. Különösen nagy lendületet kapott a szocialistabrigád­mozgalom. Csongrád megyében az utóbbi időben kereken harminccal gyarapodott azoknak a földművesszövetkezeti kollek­tíváknak a száma, amelyek bejelentették, hogy megszerzik a megtisztelő címet A múlt év végén, ez év elején lezaj­lott földművesszövetkezeti taggyűléseken határozat született a taglétszára növele­sére. Az országos összesítés szerint április 4-ig több mint 100 000 új taggal szándé­koznak növelni a szövetkezeti tábort c*ü«hi». w6fc január 88. 0í1 -MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents