Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-26 / 21. szám

NEVELNI IS... Munkában a hómaró A Városgazdálkodási Vállalat az előző évekhez viszonyítva jobban felkészült a mostani télre, ezt bizonyítja hóharácsoló gépe is, amelynek beszerzésére 530 ezer forintot fordított. Folyamatos munkával egy 3 és fél tonpás teherautót pakol meg hóval néhány perc alatt. A szovjet gyártmányú gép mintegy 20 ember munkaerejét pótolja a hótakarításban. Képünkön: a hómaró az Attila utcában teszi s'zabaűdá az úttestet. (Somogyiné fetv.) Egy sokatmondó legyintés értelme, avagy mikor érdemes a prémiumért megdolgozni A ktatni, nevelni, kutatni — e hármas, de lényegében egységes munkakör betöltését kell vállalnia egyetemeink valamennyi oktatójának, előadóknak, profeszszoroknak egyaránt. Ma már válóban gyakorlatilag a múlté az a sokszor mesterségesen is kiélezett probléma, hogy vajon cz oktató-nevelő vagy a tudományos munkát kell-e fontosabbnak tekinteni a szaktudományok e legmagasabb 6zíntú intézményeiben, a szakemberképzés e magas fokán, az egyetemeken. Ma már világos, hogy ez csak teljes egységben fogható fel, s csak az a kutató érdemel tiszteletet, aki kutatásainak eredményeit nem önadminisztrálásra használja, hanem tudományága igazi fejlesztése mellett, hallgatóinak igyekszik átadni gazdag ismeretanyagát. Az egyetemi oktató-nevelő munkának azonban mégis gyakran jelentkeznek a maga sajátos problémái. Időnként kísért még az „elegáns" nézet és magatartás, hogy az egyetemi oktatónak csupán egy kötelessége van: előadni a tananyagot. Nyilvánvaló, hogy csakugyan könnyebb csupán megtartani az órát, mint továbbra is figyelemmel kísérni és előmozdítani a hallgatók fejlődését, méghozzá szakmai és világnézeti síkon egyaránt. A szegedi egyetemeken is időnként fellelhető effajta közömbösség, s különösen a nevelés kérdései szorultak az utóbbi időben kissé háttérbe. Rendkívül helyesen tette ezért a József Attila Tudományegyetem pártbizottsága, hogy legutóbbi ülésén napirendre tűzte a nevelőmunka irányításával kapcsolatos feladatok megvitatását. Az egyetemi pártbizottságnak az alapszervezeti titkárokkal kibővített ülése a párt-végrehajtóbizottság előterejsztése alapján tárgyalta az egyetemi nevelés fonto6 kérdését. A vitában megnyilatkozó rendkívüli élénkség is mutatta, hogy a párt-végrehajtóbizottság az előterjesztess el elevenre tapintott, élő és halaszthatatlan tennivalóra irányította ae egyetem kommunista vezetőtestületének figyelmét. A pártbizottsági ülés na** pirendjén tulajdonképpen egyetemi nevelési rendszer kiépítésének gondolata, tervezete szerepélt. Az előterjesztett két referátum konkrét javaslatokkal szolgált. Részletezésükre nem kívánok e cikk keretében kitérni, mivel inkább szellemükben, a kitűzött cél — a nevelés hatékonyabb szolgálata — voltak általánosabban is figyelmetkeltők. A gyakorlati javaslatok egyebek között az eddigi világnézeti nevelési bizottságoknak, karonkénti és összegyetemi nevelési bizottságokká alakítását kezdeményezték, másrészt az állami tanulmányi csoportok megszüntetését és helyettük az egyetemi KlSZ-c.soportok működésének erősítését foglalták magukba. Ezekkel együtt foglalkoztak az évfolyamfelelösök szerepével, az évfolyamfelelősi rendszer kérdéseivel, a kollégiumi patronálás problémáival. A vélemények természetesen nem voltak egységesek a részletkérdésekben, éppen ez indította a heves vitát, amelyben még a pártbizottság tagjai közül is némelyek kisebb-nagyobb fenntartással közeledtek a kérdéskomplexumhoz. Az ülésnek és a vitának mégis az volt a legnagyobb értéke, hogy valamennyien egyetértettek abban: az egyetem nevelési tevékenysége fokozott erőkifejtést kíván, aminek komoly megvalósítására a legsürgősebben itt az idő. S kik járnának ebben az élen, kik tartanák ezt legfőbb kötelességüknek, ha nem a kommunisták? Ezért is szükséges nemcsak megtárgyalni, hanem a nevelési munka minden területét a pártszervezetek, a pártcsoportok elsődleges feladatává tenni, a nevelésben aktív szerepet rájuk bízni. Ma még talán nem eléggé tisztázott, hogy ez miként oldható meg pontosan a gyakorlatban, de a most következő időben — a pártbizottság kezdeményezésével — mindenképpen meg keH és meg is lehet találni a módját Igaza volt annak a felszólalónak, aki azt hangoztatta, hogy minél konkrétabban, szinte „emberre szabottan" kell végezni a nevelő munkát, mert máskülönben óhatatlanul formálissá válik. Ezért is helyes olyan szervre bízni az irányítást az ellenőrzést, amely saját területének minden részletét ismeri. Ezek a pártcsoportok, amelyekre ez a munka bátran építhető. tt emmikeppen sem kampányfeladatról lehet szó, amikor a nevelésről beszélünk. Az egyetemi oktatók figyelmének állandóan és emelkedő, növekvő tendeciával kell tudományos kutató munkájuk és a ha| tékony oktatómunka mellett a nevelési feladatokra irányulnia. Csak. jólesően könyveilletjük el, hogy a szegedi tudományegyetem i hallgatóinak átlaga is ma már a korábbiaknál magasabb és egyre elmélyültebb szakmai ismeretekkel rendelkezik. Vajon ugyanezt mondhatjuk-e azonban világnézeti felkészültségükre? Ha ilyen felmérés egyáltalán végezhető lenne, akkor sajnos kevésbé megnyugtató képet kapnánk. Az az igazság, hogy a hallgatók átlagának világnézeti felkészültsége nincs összhangban a szakmai felkészültségükkel. Sokhelyütt vitatott, hogy a középiskolákból világnézetileg hogyan „eresztik el" a tanulókat az egyetemre. Van aki többre, van aki kevesebbre értékeli a középiskolában szerzett világnézeti alapot. A pesszimistábbak azt állítják, hogy igen sokszor az egyetemről még gyengébb világnézeti magatartással kerülnek ki, mint ahogyan odamentek. Esetenként lehet ebben realitás, bár semmiképpen sem általánosítható. Nyilvánvalóan ez csupán véglet, de mindenesetre figyelmeztet. Annvi ugyanis bizonyos, hogy a jövendő szakembereinek, a majdan ugyancsak neveléssel foglalkozó pedagógusoknak erkölcsi-világnézeti formálását az eddigieknél hatékonyabbá, fokozottabbá és magasabb színvonalúvá kell tenni az egyetemen. Ehhez kell ugyancsak folyamatosan keresni a legcélravezetőbb módszereket, amint azt most a pártbizottság is tett Egyértelmű ma már, hogy a nevelés nem valamiféle megalázó kisiskolás tennivaló, ami méltatlan lenne az „egyetemi polgárok" között. Ha tehát így van, akkor az egyetemi pártbizottság jogosan kéri fel párttagjait, de egyben minden egyetemi oktatót, hogy ebben a munkában teljes erővel, tudással vegyenek részt és tegyék tartalmasabbá ítevelési tevékenységüket. A nevelés sokféle területen nyilatkozik meg természetesen az egyetemen is. Nemcsak általános világnézeti kérdésekről, hanem magatartási, erkölcsi feladatokról is szó van. A kollégiumokban, diákotthonokban élő hallgatók közösségi szellemre vezetése, szocialista életfelfogásának, viselkedésének kialakítása még nem megoldott. Az időnként folytatott beszélgetések magukban véve nem elegendők. Ez többnyire objektív okokra is visszavezethető, de nem adhat felmentést a munka alól. Még kevesebb pozitív ráhatás éri a kollégiumon kívül, albérletekben, idegeneknél élő hallgatókat világnézeti, erkölcsi-magatartásbeli arculatuk kialakulásában. S mindez csak egy része a gondoknak. A cél világos és sokszor megfogalmazott: az egyetemről kikerülő fiataloknak határozott törekvésű, kiváló felkészültségű, biztos világnézetű szakembereknek kell lenniük. Kommunista szakemberekre van szükség, akik nem tucatemberek a szakmában, és hevülni, küzdeni tudnak' eszméikért, magukkal tudják ragadni a felnövő generációt is. Látványos, felszínes nevelőmunkával azonban ezt sohasem lehet elérni. 1 3 ogyan, merre is halad*" jon tehát tovább az egyetemi nevelömunka? Ezt bizonyára pontosan meghatározzák majd — mégpedig minél előbb — az egyetemi kommunisták kezdeményezésére mindazok, akiknek cz lelkiismeret', de mindinkább hivatali, helyesebben h>" atásbeli kötelességük is. Bizonyára megtalálják e munka szélesítésének lehetőségeit is. A nevelésnek, a világnézeti formálásnak ugyanis nemcsak a hallgatókra kell kiterjednie, hanem — mint ahogyan eddig is — hatásába kell vonnia az oktatókat is. A József Attila Tudományegyetem már igen szép eredményeket mondhat e téren magáénak: az oktatók döntő többsége magas színvonalon igyekezett elsajátítani a marxista—leninista elmélet és gyakorlat legfőbb ismereteit. Ebben azonban ncm lehet megállás, hiszen ez a visszaeséssel lenne egyenlő, mivel sem a tudományos, sem a társadalmi fejlődés nem ismer megállást, és óhatatlanul lemarad, aki nem tart lépést vele. Korántsincs ok a vészharang kongatására az egyetemi nevelőmunkában. Az egyetemi oktatók többségének odaadó tevékenysége, céltudatos munkája, a hallgatóknak tanulmányi sikereik mellett mind határozottat, komoly helytállása, életfelfogása imponálóan tanúskodik a felszabadult évek hatásáról, a szocialista szellemű nevelés eredményeiről. A követelmények mégis erőteljesen dörömbölnek és további tetteket követelnek. Az egyetemi pártbizottságtól kiindult nevelési kezdeményezésnek visszhangra, alkotó javaslatokra és munkavállalásra kell találnia mindenütt az alapszervezetekben. A lelkesítő cél elérése kommunista oktatókhoz méltó és elkerülhetetlenül fontos feladat. Következetes megoldásához bizonyára szívvel-lélekkel csatlakozik párttag és pártonkívüli, minden hivatását szerető egyetemi oktató. LÖKÖS ZOLTÁN Gál József, a Csongrád megyei Építőipari Vállalat művezetője már nincs az Ogyeszeza-lakótelepi építkezésen, a kendergyár felújításán dolgozik. Vezette a Tisza partján lévő házak építését, s tavaly a kazánházét és az üzletekét. Azuután saját kérésére áthelyezték, mert neki így jobb, kellemesebb. Megvannak már az Aj munkához tartozó prémiumfeltételek? — Még nem küldte W őket B vállalat ÉS a tavalyiak? Válasz helyett csak sokat (TKXjdóan legyint Tudni lehetett, hogy nem sikerűi örzá még a tavalyi prémium-fel adatot? — Dehogy is őrzöm. Minek? Az építőszakszervezet megyei titkárának, Kiss Istvánnak azonban fel van jegyezve Gál József valamennyi 1964-re szóló prémium-feltétele. Kiírta magának, mert nagyon tanulságosnak tartotta. Mint ahogy az is. — Hát akkor mondom — kezdi. — Brigádszervezésért 800. a gépi vakolás elterjesztésért 300, a termelékenység rint járt volna Gál Józsefnek. De nem teljesítette egyik feltételt sem. — Nem csodálom. Az ilyen szétaprózott feladatok nem serkentik az embereket jobb munkára Nem is egészen értein, hogyan gend iták, amikor a prémiumot kitűzték. Hiszen a brigádszervezésen kívül a többi feladat, bárhogy nézem is, mind a termelékenység javítását célozta. — Az arányt sem helyeslem. Bármennyire fontos is, mert az, a brigédsaerveaés, az érte kitűzött összeg nincs arányban a többi ved. Még szembetűnőbb ezazOgyesszalakótelep építésvezetőjének prémium kiírásában. Neki 1900 forintot tűztek ki új brigádok szervezésének elősegítéséért, míg a termelékenység javításáért 700, a gépi vakolás ed terjesztéséért 500 forint járt volna. Ennyi pénzért nem érdemes törni magukat El kell érni a célt Szó szerint ezt mondta Gál József fa. — És ha megkérdezné a többi művezetőt, azok szintén egyet értenének sajnos ezzel a véleménnyel. — Amikor a Tolbuhin meg a Hunyadi János sugárúti lakótelepeken voltam művezető ötezer forintot kaptam a gazdaságos építkezés elismeréseképpen — emlékezik: vissza Gál József. Azon kár elmélkedni, hogy a régebbi prémium-feladatok jobbak voltak-e, vagy eem a tavalyiaknál. Az viszont, hogy a tavalyiak nem érték el céljukat, az Ogyessza lakótelepi tapasztalatok alapján igaznak tűnik. Peisze a tavalyi hó már elolvadt. De, ha az idei prémium-feladatokat úgy állapítják meg az építőiparban, hogy okulva a tanulságon, reális, elérhető célokat tűznek a műszakiak elé, akkor a baj könnyen helyrehozható. Aki nem „fizetéskiegészítésként", hanem az átlagon felül végzett munkájáért kap prémiumot, az meg is érdemli. F. K. növeléséért 400, az egy összegű utalványokkal végzett munkáért 500, a földmunkák gépesítéséért 700, az átlagbérek betartásáért 900, az önköltség csökkentéséért 500 foAJd zsebében tudja a pénzt, bz nemigen szokott legyinthetni, s még ha el is költötte mér, szívesen beszél róla, hogy s mint érdemelte U a prémiumot. — Már akkor tudtam, hogy égy fillért sem látok belőle, exndkor kezembe kaptam a feltételeket Előtte egy évvel, akkor igen! Akkor meg lehetett dolgoani a prémiumért. De tavaly? Hiszen nem biztosították a legalapvetőbb körülményeket sem. Kész ráfizetés volt a munka, nekünk művezetőknek, meg a vállalatnak is. Egyikünk sem kapott prémiumot. Bfi értelme van ss otyan célkitűzéseknek, amelyek elérhetetlenek? — Azt Ws-jein, nem sok. Nézze, igaz, hogy a munkát nem a prémiumért, hanem a fizetésért kell elvégezni, de higgye eL, egyetlen olyan művezető sem dolgozott Ogyesszán, aki nem akart jó munkát nyújtani. Megkérdezheti a többieket is! Már bét évvel ezelőtt kellett volna a vállalatnak azokat az intézkedéseket bevezetni, melyekre csak most került sor. Pedig jól indult nagyon Ogyessza. Csak amikor a sárba értünk, akikor akadt el, mintha tényleg a sár húzta volna vissza a lendületet. Aránytalan arány, $zétaprósás Kézzel iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiinmn és géppel iitnitiuiittttinttiitiitiiiHHti nirnnitfiiifiu A textilművek befűziőjében egy kézifűzőnő naponta 4400 —4500 szálat húz a nyüstökbe. Ez átlagban napi két lánchenger elkészítését jelenti. Az automata láncfonalkötöző gép egy műszak alatt körülbelül 15 fűzőnő munkáját képes elvégezni. Percenként 325—330 szálat köt össze, így segítségével napi 30—32 henger készül el. * Képeinken: Révész Józsefné kézifűzőnő munka közben. — Az automata Uötözőgép kezelője, Takács Jánosné. Kedd. IMS. január 26. det-magyarorszag 3