Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-12 / 291. szám
54. évfolyam, 292. szám Ara: 60 fillér Szombat, 1964. december 12. Megnyílt Pénteken i'eggel az Építők Kózsa Ferenc Művelődési Házanak ünnepi köntösbe öltözött nagytermében megkezdődött a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kongresszusa. Nádasát József, a KISZ Központi Bizottságának titkára üdvözölte a megjelenteket, majd megválasztották a kongreszszus elnökségét. A kongresszus elnökségében foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Gáspár Sándor, az MSZMP budapesti bizottságának első titkára, Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, Komócsin, Zoltán, a Népszabadság főszerkesztője, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, valamint mások. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet V. M. Duvalán, a Lenini Koniszomol Központi Bizottságának titkára, Zbynek Vokrouhliczky, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke és Jaime Ballestas, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkárhelyetKépvisdteti magát a kongresszuson a Lenini Komszomol, a Bolgár Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, a Dán Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Finn Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Francia Kommunista Ifjúsági Mozgalom, a Jugoszláv Ifjúsági Szövetség, a Lengyel Népköztársaság Falusi Ifjúsági Szövetsége, a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Diákszövetség. a Mongol Forradalmi Ifjúsági Szövetség, a Német Demokratikus Köztársaságból a Szabad Német Ifjúság, a Szabad Osztrák Ifjúság, a Román Ifjúmunkás Szövetség, a Svéd Kommunista Ifjúsági Szövetség. Képviselteti magát a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség. Nádasdi József megnyitó beszéde után a kongresszus a kővetkező napirendet fogadta él: 1. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának beszámolója. Előadó: Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. 2. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Revíziós Bizottságának jelentése. Előadó: Boér Jenő, a KISZ Központi Revíziós Bizottságának elnöke. 3. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának és Központi Revíziós Bizottságának megválasztása. A küldöttek ezután elfogadták a kongresszus ügyrendjét és megválasztották a kongresszus munkabizottságait. Ezután Méhes Lajos, a KISZ KB első titkára emelkedett szólásra. hongresszysa Küldöttségek a világ; minden részébríl — I Központi Bizolts ág beszámolóját Méhes Lajos ismertette Már több évvel ezelőtt megkezdték egy új szegedi seprűgyár tervezését. A tervek 1856 tavaszán készen álltak, dó az ellenforradalom okozta gazdasági nehézségek miatt nem kerülhetett sor felépítésére. A régi Moszkvai körúti épület évek óta csak szűk otthont biztosított a a seprű gyárt ásnak. A korszerűtlen, toldozott-foltozott épületek már régen nem alj kalmasak a korszerű techno[ lógia és gyártásszervezés meghonosítására, a termelés lényeges bővítésére. Az üzem szinte egyetlen olyan gyár Szegeden, amely kimondottan csak exportra termel. Termékei messze földön híresek, de a gyár maga idehaza sem volt nevezetes. Apró munkatermeiben, amelyeket, kezdetleges módszerekkel bővítettek, modernizáltak, felszerélték korszerű automata seprűvarró- és kötőgépekkel, de ettől még nem vált korszerű munkahellyé a szegedi seprűgyár. A többször átdolgozott eredeti épülettervek kivitelezéséhez végre hozzáfogtak. A Cserzy Mihály utcai úgynevezett szőrfel dogozó üzem területén megkezdték az alapok készítését a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat dolgozói. Lebontották az itteni bódészerű épületeket és a Cserzy Mihály utcai frontszakaszon óriás árokásó gép emeli ki a földet az alap helyéről. A 19 millió forintos beruházással épülő üzemház korszerű otthont biztosít majd a seprükészítőknck. Házláii gazdaságok szerege az áruellátásban Caaknem 200 millióval löbb tojá* A KISZ Központi Bizottságának beszámolója — Csaknem fél évszázaddal nyek nélkül lehet megteremezelőtt bontott zászlót a ma- teni. Baráti kezet nyújtunk gyar kommunista ifjúsági mozgalom. Kongresszusunkon a hősöket megillető tisztelettel adózunk az osztályelnyomás, a fasizmus ellen küzdő ifjú kommunistáknak, akik vérükkel és tetteikkel írták be nevüket a magyar történelem könyvébe. Büszkén valljuk magunkat a fél évszázados forradalmi hagyományok örökösének, és folytatójának. Ezt akarjuk kifejezésre juttatni azzal is, hogy tanácskozásunkat a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VI. kongresszusának tekintjük, — mondotta elöljáróban, majd többek között így folytatta: — őszinte törekvésünk a világ ifjúsága — különösen a kommunista ifjúsági szervezetek — forradalmi egységének erősítése, de meggyőződésünk, hogy az egységet csak a marxizmus—leninizmus alapján, elvi engedmémindenkinek, aki a társadalmi haladás és a béke fenntartásának sorsdöntő Kérdéseiben egyetért velünk. — Jelenleg 39 ország 49 kommunista, demokratikus és haladó ifjúsági, diák és úttörő-szervezetével van rendszeres kapcsolatunk. Rószt veszünk a DÍVSZ és az MDSZ tevékenységében, támogatunk minden nemzetközi tanácskozást és találkozót, amely hozzájárul a fiatalság közeledéséhez, a béke fenntartásához, a barátság ápolásához. Örömmel készülünk a IX. Világifjúsági és Diáktalálkozóra. 1965 nyarán ott lesznek küldötteink a szabad Algéria fővárosában, és magukkal viszi!, a magyar ifjúság testvéri üdvözletét a világ fiataljainak. Biztosak vagyunk abban, hogy az első afrikai fesztivál a béke és barátság, az egység új, nagy győzelme lesz! ezrei közelítik meg a nemet; célt: szocialista módon élni, dolgozni, tanulni. Jelentős a szakma ifjú mestere, a kiváló ifjú mérnök, technikuE és közgazdász cím elnyeré(Folylatás a 3. oldalon.) Pénteken, a SZÖVOSZ székházban, ülést tartott az országos szövetkezeti nőbizottság. Az ülésen Horváth Mihály, a Szövetkezetek Országos Felvásárló és Értékesítő Központjának igazgatóhelyettese a háztáji baromfitenyésztés időszerű kérdéseiről tájékoztatta a bizottság tagjait. Mint többek között rámutatott, az előző évihez mérten körülbelül 2 millióval gyarapodott az országban « baromfiállomány, s ennek a többletnek a zömét a háztájiban tartják. Széleskörűen teret hódítottak a nagyobb tojáshozamú fajták. Korszerűsödtek a tartási viszonyok. A* - I96S. évi 464 millió helyett az idén 700 millió tojást sikerült a kereskedelemnek felvásárolnia. A háztáji és kisegítő gazdaságok ugyanebben a riszonyításban 343 millió helyett 520—530 milliót, tehát csaknem 200 millióval löbb tojást adtak közfogyasztási célokra. Hasonló jó eredményt hozott a baromfifelvásárlás, s különösen örvendetes, hogy országszerte megállt a libaállomány évek óla tartó csökkenése. 1965-ben, mint a továbbiakban elmondotta, a baromfifelvásárlást még további 1,200—1,300 vagonnal akarják növelni, a tojásüclvásárlást pedig legalább az idei színvonalon tartják. A szerződéseket a következőkben egyéves időtartamra kötik, de mind az árak, mind pedig az egyéb feltételek tekintetében kötelezőnek ismerik el a már korábban megkötött 3 évre szóló tojásértékesítési szerződéseket, A tojás felvásárlási ára 1965ben egyébként se változik. Az idén érvényben volt 1,30 forintos átlagáron veszik át a termelőktől. (MTI) A többség magatartásából ítéljük meg az ifjúságot — Kedves elvtársak! A világgal, a társadalommal együtt a fiatalok is változnak, fejlődnek. Gondolkodásukat és magatartásukat a hazánk életében bekövetkezett történelmi változások határozzák meg. Az ifjúság fejlődésének üteméről sok vita folyik. — Aki az ifjúság tényleges problémáinak feltárására vállalkozik, annak azt is meg kell értenie, hogy ifjúságunk problémái nem generációs, hanem társadalmi problémák, a harc nem öregek és fiatalok, hanem a régi és az új között folyik! A mai generáció erényei a fejlődő szocializmus és az ifjú kor szép és lelkesítő tulajdonságairól; hibái a még örökságben ránk maradt burzsoá maradványokból s a minden kor ifjúságára jellemző fogyatékosságokból, az élettapasztalatok hiányából adódnak. Vágjuk le a vadhajtásokat, de úgy, hogy közben ne irtsuk ki az újat, a fejlődő szocialista jellemvonásokat Az ifjúság helyes megítélése azt követeli, hogy ne a kisebbségből, hanem a többségből ítéljük. Ugyanaz legyen a fiatalok elbírálásánál is a mérce, amit pártunk politikája minden ember megítélése alapjává tett: mit tesz a gyakorlatban, hogyan él és dolgozik, hogyan teljesíti kötelességeit, hogyan szolgálja a szocializmus teljes felépítésének ügyét!? — Négy év alatt végzett munkánk szorosan összefügg népgazdaságunk fejlődésével. Népgazdaságunk eredményeiben, az életszínvonal növekedésében mindenütt megtalálható az ifjúság munkája is Előző kongreszszusunkon vállaltuk, hogy szorgalmas munkával részt veszünk második ötéves tervünk feladatainak végrehajtásában Ifjúságunk többsége teljesítette a vállalását. — Az elmúlt években kialakultak a KISZ termelési mozgalmai, munkaformái is. Egyszerű munkabrigádokkal kezdtük és jelenleg már ifjúsági szocialista brigádok Jobb, szakavatottabb gépjavítást ígérnek a gépállomások A mezőgazdasági erő- és munkagépek egyaránt bevonultak téli szállásukra, vagy a javítóműhelyekbe „szűrővizsgálatra". A gépállomások igazgatóságai elkészítették a munkaszei-vezeti felépítési tervet Típusok szerint A Gépállomások Csongrád Megyei Igazgatósága több érdekes, hasznos munkaszervezési újítás meghonosítására törekszik. Elsőként említjük a tipizálást. Mit jelent ez? Nóvák Imre gépészmérnök és Kószó János főagronórnus elmondotta, hogy az egyes gépállomásokat bizonyos erő- és munkagépek javítására specializálják. Kombájnjavitást például három gépállomás végez a megyében, Sándorfalva. Székkutss és Mindszent. A nehéz lánctalpas traktorok „gyógykezelése" a makói gépállomás feladata. Ezenkívül körzeti tipizálást is végrehajtottak, ahol néhány géptípust — Deszken például könnyű lánctalpas traktorokat — javítanák. Előnye az: könnyebb az alkatrészek, tartozékok tárolása és a specializált szakmai gyakorlat a gépészek jobb és gyorsabb munkáját eredményezi, Ezt szolgálja az is, hogy az egyes javítócsoportok egész évben ugyanazt a munkát végzik. Az előszerelés meg az öísaeszer°'<fe más-más csoport feladata Javítás — cserével Hasznos kezdeményezés a csere-traktoros javítási rendszer bevezetése A tsz bármilyen hibás gépe helyett, (Llebmann íelv ) ,1 sándorfalvi Gépállomás lágas csarnokában kombájnok várjak a javitbmu„kasokat. Jiivo év májusáig 80 darabot kell üzemképessé tenniük. Képünkön Horváth Márton szerelő és Ivoiá • János gépkezelő az egyik kombájn motorszerelését végzi. állomás kölcsönöz egy másikat, amíg kijavítják. Igy próbálják csökkenteni a gépkiesést. Alkatrészhiány? Előreláthatólag a magyar kombájnok ékszíj utánpótlása, valamint a pótkocsik gumiellátása okoz gondot. A gépalkatrészek cseréjénél elsősorban a felújítást szorgalmazzák. A hódmezővásárhelyi felújító műhelyben a megye összes állomásai kedvezményes áron becserél hemely munkában volt, a gép- tik a megkopott, elhasznált elektromos berendezéseket, önindítókat, feszültségszabályozókat és egyebeket a máifelújított alkatrészekre. Ezzel jelentős értéket takarítanak meg. \ izsga : 2 ovosszoI A most kezdődő téli gépjavítá6i idény újszerű munkaszervezése a mezőgazdásági erő- és munkagépek jobb, szakavatottabb javítását ígéri. A „vizsgaeredményt" majd a tavasszal » szántóföldeken tudjuk meg. Megkezdték az új szegedi seprűgyár építését VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl %