Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-09 / 288. szám
HÁRMAN a KISZ-kongresszus Csongrád megyei küldöttei közül Városunk sajátosságánál fogva, us itt élő fiatalok többségét a diákfiatalok adják. Ennek megfelelően, amikor megválasztották a Csongrád megyei küldöttséget a 11-én összeülő K ISZ-kong resszusra, gondoltak arra, hogy megfelelő számban képviseljék magukat középiskolás, egyetemista, főiskolás fiataljaink. Mind a hárman — Tóth Imre, H e v é r László és dr. Erdős Sándor — nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy rájuk esett a választas. Már készülnek az ntazasra, a kongreszszusra, ahol abban bíznak: sok sző esik majd sajátos problémáikról is. Megérdemli a megbízatási — Hallottak már arról, hogy szakmunkas képesítésünk niegszezese után, különbözeti vizsgákkal, az általános gimnázium harmadik osztályában folytathatjuk tanulmányainkat esti tagozaton. — mondja Tóth Imre harmadéves mezőgazdasági gepszerelő iparitanuló. — A javaslat nagyon sok ipari tanulót érdekel. Egyre többünk jövőre vonatkozó elképzelésed között szerepel, hogy felsőfokú technikumot végezzünk el. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges az érettségi bizonyítvány. Tóth Imre, bár a 600-as iparitanuló iskola tanulója, mégis az egész város szakmunkás jelöltjeit képviseli majd a kongresszuson, mely elé nagy várakozással néz. Boldog, hogy utazhat, — s rá is, jellemére is jellemzőül szolgálhat, hogy Iskolatársai egyhangú véleménye: megérdemli ezt a megbízatást. Mindenről eoálló véleménye vm László a József Attila Tudományegyetem hallgatója, KISZ szervezetének titkárhelyettese. Rövid jellemzésre talán esak annyit; mindenről külön, önálló véleménye van. Hogy néha kicsit melléfog? Az nem olyan nagy baj. Agilisségának legszembetűnőbb bizonyítéka mégiscsak ez a tulajdonsága, s dicséretre méltó. Felszólalt a városi küldöttértekezleten, bátran, határozottan hirdette elképzeléseit, — nem fösvénykedve a bírálatokkal sem. Néhány perces felszólalásában is mindenre jutott ideje. Futotta arra. hogy a nyári építőtáborok munkastílusát, a szervezeti élet különböző hiányosságait, a KISZ-tagok és KISZ-vezetők munkájának tartalmasságát, a hallgatók eszmei és politikai felfogását fejtegesse. Röviden, gyorsan, a lényeget kidomborítva —, s mindenről egyéni véleménnyel beszél. Talán a kogresszuson is hallatja szavát? Fontos feladatom: a közösségi élotro való nevelés — A hallgatók közösségi életre nevelése? Nagy gond ez a téma azt hiszem valamennyi egyetemen, s nálunk is az orvo6tudományin, — dr. Erdős Sándort a legutóbbi választáson bízták meg a titkári teendőkkel. — A közösségi életre nevelésért sokat kell tennünk. Még csak a kezdeti lépéseknél tartunk. KISZ-csoportokat szerveztek az egytemen. A csoport tagjai együtt vannak a gyakorlatin, az egyetemi előadásokon, s két hetenként tartanak előre meghatározott programmal csoportgy üléseket. Ezeken politikai, erkölcsi — munkaerkölcsi is! — művészeti kérdéseket vitatnak meg a hallgatók. Sok szó esik természetesen tanulmányi és magatartásbeli problémákról is. Eredményesen működnek ezek a csoportok: sikerül összefogni segítségükkel a kint és a kollégiumban lakó hallgatókat Dr. Erdós Sándor titkári működésének egyik fonto6 feladatául jelölte meg ezeknek a csoportoknak a megerősítését Ölaaióink tffák 4 néphadsereg művészegyüttese Szegeden Hétfőn este telt ház előtt gördült fel a függöny a színházban; a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese vendégszerepelt Szegeden. Akik korábbról ismerik vagy nem látták még szerepelni, bizonyára egy népiegyüttesre gondolnak, tánc, vagy énekkarra, holott ezesetben színjátszókról, helyesebben színészekről van szó: egy vándorló színtársulatról, amely az itt bemutatott darabbal is végigjárta már a hazafias nevelés szándékával az országot a Nyírségtől a Dunántúlig; ajándékműsor keretében építi a honvédség és a diákság gyümölcsöző kapcsolatait. Előadásukban Örsi Ferenc, az ismert mai szerző háromfelvonásos drámáját láthattuk: A kapitányt. Érdekes, rövid, gyorsan pergő jelenetokke] épített darab, szinte szabályos időközökben ismétlődött a nézőtéren a taps. mely Nemzetközi államjogi konferencia Szegeden A József Attila Tudományegyetem aulájában dr. Szabó Zoltán rektor megnyitó beszed eve] ma háromnapos nemzetközi államjogi konferencia kezdődik a szocialista alkotmányfejlődés kérdéseiről. A konferencián, melyet a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete közösen rendez, az európai szocialista államok legnevesebb államjogászai vesznek részt. A tanácskozáson több érdekes témát vitatnak meg. Az első előadást Szabó Imre akadémikus tartja ,,A szocialista alkotmány helye a jogrendszerben" címmel. Csütörtökön és pénteken tartják bevezető referátumaikat Beér János egyetemi tanár ., a törvényalkotás mechanizmusa", Kovács István egyetemi tanár „A gazdaság szerkezetének és vezetesének kérdései a szocialista alkotmányokban", Bihari Ottó egyetemi tanár „Az államjog egyetemi oktatásának és tudományos kutatásának időszerű kérdései a szocialista államokban" címmel. A külföldi résztvevők eddig beérkezett referátumai közül nagy érdeklődésre tart számot Mihail. Genovszki bolgár tudós „Gazdaság, politika és alkotmány". Karel Bertelman csehszlovák államjogász „A képviseleti szervek szerepéről a szocialista társadalom fejlesztésében", Hans-Ulrich Hochbaum német professzor „A szocialista államok gazdasági szerepének kifejeződése az alkotmányban" és Borisz Szpaszovnak, a szófiai egyetemi jogi kara dékánjának „A dolgozók közvetlen részvétele a Bolgár Nép. köztársaság törvényhozásában" című előadásai. Meddig kell várni a porszívóra? hol a nevetést, hcá a szomorú együttérzést hálálta meg a szereplőknek. Témája 1919 volt, de nem önmagában, hanem mintegy szerves kapcsolatban a mával, szerves kapcsolatban a felszabadulással. Amikor a fehérek elől, az összeomlás után bujkáló két vöröskatona elindulna a Szovjetunió felé, a cselédlány odaadja nékik összegyűjtött kis pénzecskéjét e szavakkal: Ha lesz pénzük, majd adják meg, kamatoztassák, hogv- jussom minden szegény cselédnek. S amikor a fiú a szovjet katonákkal hazája földjére jön, ezzel a gondolattal tér vissza: kamatoztatta, amit tőlük kapótt útravalóul. Kamatoztatta és most mindannyiuknak jutni fog belőle. A szereplők között Szegeden játszott színészeket is viszontláthattunk, a karakterisztikus altisztet a tavaly még itt működő Környei Oszkár alakította, de a rendező • színészként is közreműködő Kamarás Gyula is úgy emlékezik vissza Szegedre, mint színészi pályájának egy korábbi állomáshelyére. A főbb szftfcpckbcB Perlaki István (a kapitány) , LendtxN Gyula (az apa), Papp Ibolya (az anya), Szlonka Márta (a nővér), Bódi Györgyi <a cseléd) és Sas József (a diák) mutatkozott be. Cselényi József egyszerű és ötletes díszletei, bár kisszínpadokhoz készültek, itt is helytálltak. Október 13-án vittem be Jupiter típusú porszívómat a Püspök utcai javítóműhelybe. Az ott dolgozók négyszer hosszabbították meg a javítási határidőt. November 22-én levelet ír. tam az igazgatóhoz, melyben kifogásoltam a késői javítást. December 7-lg választ nem kaptam, s a porszívót sem kaptam meg. Lenne néhány kérdésem. Mennyi időt vesz igénybe a mai világban egy Jupiter típusú porszívó motorjavítása? Hány napig kell várni az igazgató válaszára — amennyiben hozzá fordulnak — az ügyfeleknek? Sárközi István Havas a Tisza-híd Űjszeged és Szeged között gyakran közlekedem, s arra figyeltem fel, hogy a hid gyalogjárdájáról a havat nem takarítják el, sót az úttestről felszórt hó is a járda szélén kap helyet. Tekintettel arra, hogy ezután már többször várható havazás jő tenne, ha az illetékesek nagyobb gondot fordítanának a hid tisztán tartására. S. I. A betegek érdekében Sok szó esett már a lap hasábjain a kiskundorozsmai villamos végállomás ÓU helyezéséről. Akik azt javasolják, hogy maradjon jeleit* legi helyén — a rókusi kór9 ház mellett — az állomás, azok még nem voltak betegek az l.-es kórházban. Személyes tapasztalatok alapján mondhatom el, hogy haj' nali 4 órakor, amikor meg* indulnak a villamosok, minden beteg felébred. a kórháznak a villamoshoz közeli szárnyában frissen operált betegek vannak, ez még súlyosbítja a helyzetet. Amikor a betegek megtudták, hogy tanácstag vagyok, jöt. tek hozzám töréssel: utféazem el a villamos végállomás Áthelyezését. Sok száz beteg érdeke kívánja ezt! Sarnyai Vencel „Gyors segítséget kérünk l" Közel agy éve, hogy a posta rádió és tv zavarviasgálói műszaki osztályának jelentettük, hogy a Boros József utcában közlekedő villamos élvezhetetlenné teszi a rádió hallgatását. Hódmezővásárhelyről, a műszaki osztályról már többször vizsgálták panaszunkat s ígérték is, hogy megjavítják a vételi viszonyt, de a mai napig még nem történt semmi. Gyors segítséget kérünk. Túri Gábor Cipőcsere — bosszúsággal Iden augusztusban vásároltam egy fekete fiélcipót az Elit cipöboltban. A blokkot sajnos nem őriztem meg, mert nem gondoltam arra, hogy cipőm a hatodik felvétel után tönkremegy. Szakemberek tanácsolták, hogy vigyem vissza, mert gyártási hiba miatt folyik be rajta a víz. December 3án előadtam kérésem az üzletben, de az üzletvezető nem cserélte ki a cipőm, mondván, hogy nincs blokk, nem tudom igazolni, valóban ott vásároltam-e. Vélewsfe nyem szerint ez csaknem mindegy, hogy hol W6zi az ember a cipót, hiszen a szakemberek könnyen meg. állapíthatják rajta a gyártási hibát, s ilyen esetekben, úgy tudom, rendelet szabályozza, hogy ki kell cs®. rélni az árut Molnár István Elhanyagolt az Izabella-hid Sötét a Szigligeti utca örömmel olvastuk a Dé l-M agyar ország hasábjam .jihol Szeged fényeit gyújtjáV cimú cikket Sajnos a mi városrészünkre nem jellemző századunk modem technikája, legalábbis azt a látszatot kelti « Szigligeti utca és a Köztársaság tér közvilágítása. Sajnos gyakran van olyan nap, mint december 3-a volt, amikor éjszakánként egyáltalán nem ég a villany a Szigligeti utcában és a Köztársaság téren. Kérjük a DAV-ot, hogy sürgősen javítsák meg utcánkbon • közvilágítást. Szakáll Katalin légforgalmi* sabb útja aa Izabella-hidas keresztül vezet. Ez Igee el'n&nyagott állapotban van. Véleményem szerint jó leone ezt minél hamarabb rendbe hozni, még akkor in, ha néhány év múlva átépítik majd. Különösen vonatkozik es a kéné* a gyalogjárdára. Atlasz Laszte A gyermekkori beszédhibákról Az iskolai étet megkezdése, vagyis az első osztály nagy problémát jelent gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. A viselkedésbeli követelmények, a figyelés, a tartós fegyelem, n az alapkészségek, az olvasás, írás, számolás elsajátítása nagy terhet ró a kis elsősökre, és valljuk meg —* különösen az I. félévben — a szülőkre isi A problémák fennállnak akkor is, ha a gyermek minden szempontból „Iskolaérett". Az iskolaérettség magában foglalja a gyermek testi -értelmi -éraeimi és nem utolsósorban beszédfejlettségénék a 6 éves korban megkívánt szintjét Kinövi-*? Sajnos, előfordul, hogy a normálistól eltérő beszédfejlődéssel kell találkoznunk. Szakemberek megállapítása szerint 5 éves korig tekinthető a „selypesoég" élettaninak, vagyis olyan tünetnek, amely a fejlődés folyamán magától eltűnik. (A selypesség a beszédhibák számos fajtájának csak egyike.) Ötéves koron túl nem szabad természetesnek tekinteni Villanyrendőr az óvodában ..Amikor a lámpa piros. Kocsiúton járni tilos! Amíg sárga, tessék várni Zöldnél lehet átsétálni!" — mondogatták tegnap, kedden délelőtt a kis versikét a Marx-téri óvoda apró lakói. Míg ők a verstanulással voltak elfoglalva, addig az óvónéni, Veres Terézia ós a szülői munkaközösség két aktív tagja, Kertész Imre és Benárd Tibor a terem közepére forgalmas útkereszteződést varázsoltak. A kellékek sem hiányoztak, volt ott dobogó a rendőr részére és villanylámpa is. — Gyerekek — szólt Teri néni — ki lesz a rendőr? Az apró kezek magasba emelkedtek fe Benárd Zsolt, még rnegtoldta jelentkezését Hangosan kiáltotta: — Én, én óvónéni. S már ott is állt a dobogón, kezében a forgalmat irányító botot tartotta. A kis rendőrnek a villanylámpa segített a forgalom lebciiyol í táaá ban. A járókelők. Pagonyi Jutka, Solymosi Zsuzsi, Kecskés Mári, Kertész Tamás és a többiek izgatottan vártak a szabad utat jelző zöld fényre. Végre szabad az út, mehetnek az apróságok a „gyógyszertárba". Még csak tegnap adta át a szülői munkaközösség a nagycsoportosoknak az új játékot, a villanyrendőrt,, de már a kicsinyek ismerkednek a közlekedés szabályaival. Az érdekes fe hasznos játék a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat asztalos fe lakatos műhelyében készült Az itt dolgozók munka után „gyártották" az óvodának a szép ajándékot. A közlekedési lámpán kívül még aprócska kosárlabda állvánnyal is gazdagították az építőmunkások az óvoda játékait. A legkisebbek énekkel és tánccal köszönték meg a munkásoknak az ajándékot Űtban hazafelé az apróságok nem győzték mesélni az anyukáknak az .új játékról. s mondogatták a versikét: „Amikor a lámpa piros . ." H. ZS. sermráféte beszédhibát, M keH figyelni rá és gondoskodni róla, hogy a gyermek szakember kezébe kerüljön. Nem lehet eléggé elítélni azt a felelőtlen, laikus felfogást, mely szerint a gyermek majd kinövj a beszédhibát. A tapasztalat azt mutatja, hogy ötéves koron túl magától nem szokott rendbejönni ez a rendellenesség, inkább súlyosabbá válik. Ez a roezszabbodás főleg az iskolai munka megkezdése után szokott bekövetkezni. Képzeljük magunkat annak a kis első osztályosnak a helyzetébe, aki hibásan beszél. vagyis nem úgy. mint osztálytársai. S tegyük hozzá. hogy az ilyen gyermeknek nemcsak a beszéde hibás, hanem természetszerűleg helyesen olvasni sem tud, s nagyon gyakran képtelen elsajátítani a helyesírást. A tanító néni, a szülők elégedetlenek az ilyen gyermek iskolai teljesítményével, pajtásai pedig sokszor kicsúfolják beszédhibája miatt. Szakember segíthet A beszédhiba, mint tünet, igen változatos: egészen enyhe. gyorsan javuló esetek és komplikált, súlyos beszédzavarok tartoznak e gyűjtőfogalom alá. A selypesség, pöszeség különböző fajtái, dadogás, hadarás, orr hangzás beszéd, farkas torokkal együtt járó dünnyögő beszéd a leggyakoribbak. Mindenesetre bármilyen beszédhibában szenved a gyermek, szakemberhez kell vinni, s minél hamarabb, annál előnyösebb a gyerekre nézve. Az ötödik életévüket betöltött. nem egészen tisztán beszélő gyermekekkel szakembernek kell foglalkoznia. Így várható, hogy mire iskolába kerül a gyermek, addigra rendbehozták a beszédhibáját vagy legalább javulást értek el. Magyar és külfötói statisztikák bizonyítják, hogv az 5—6 éve® gyerekeknek több mint 11 százaléka beszédhibás és kezelésre szorul. A beszédhibák javítására gyógypedagógus tanárok hivatottak. Szükség esetén fülorvossat és gvermek-ideggyógyásszal eciitt áJtepitgak meg a beszédhibák okát fe választják meg a kezelési módot. Az elmúlt rendszerben to. vfe szülőnek volt arra anya. gi lehetősége, hogy megfizesse a gyógypedagógust, aki beszédhibás gyermekével fog. lálkozik. Így csak a jobbmódú gyermekek beszédhibája részesült kezelésben, a többiek megmaradtak dadogóknak. hadaróknak. pöszék, nek és egész életükön át cipelték e feltűnő fogyatékosságok terhét. Szervezett tanfolyamok Szocialista államunkban a dolgozók gyermekeinek helyzete ebből a szempontból is megváltozott Államilag szer. vezett tanfolyamokon foglalkoznak a gyógypedagógus tanárok a beszédhibás gyermekekkel. s ez a szülőkre semmiféle anyagi terhet nem hárít. Szegeden is a Siketek Altalános Iskolájában (Becsi körút 38. szám) működik ilyen beszédhibát javító tanfolyam. Az intézet vezetősége és a tanfolyamot tartó tanárok szeretettel várnak minden olyan ötödik életévét betöltött gyermeket, aki valamilyen beszédhibában szenved. Kérik a szülőket, hogy gyermekük érdekében jelentkezzenek a tanfolyamon. Sok későbbi keserves problémát elkerülhetnek, ha idejekorán szakemberhez fordulnak gyermekük beszédhibájával. Kellner Jánosné gyógypedagógiai tanár Izonnal pénzhez jut. ha felesleges könyvelt eladja. Magas áron vásárolunk régi és Uj kladasu szépirodalmi, ifjúsági es tudományos könyveket, régi folyóiratokat. Könyvesbolt, Kárász utca és Dugonics tér sarok. x333á<i Férfi segédmunkást állandó munkára félve szünk. ..MÓRA" könyvesbolt. Kárász u. 5. szám :„-3SSS4 *re*4m, MM. december 9» 0tl-ma€ya*o*szí* 5