Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-08 / 287. szám

A főváros lakossága még mindig nő A budapesti szocialista toll munkahelyet. Megvtes­iparban foglalkoztatottak gálták 9300 olyan budapesti száma fokozatosan nő, s je- fiatal munkakörülményeit, lenien meghaladja a 620 akik kél éve "tettek szak. ezret. A növekvő létszám- munkásvizsgát. Kiderült, igény kielégítésére nincs hogy közülük 900-an fél évig megfelelő múnkaerö-fede- sem dolgoztak szakmá.iuk­zet Budapest munkaképes- ban. hanem magasabb óra­korú férfi népességének bérért, segédmunkásként he­ugvanis löbb mini 98 száza, lyezkedtek el. Illetékesek leka, a nolakosságnak periig szerint a budapesti munka­78 szazaiéba dolgozik, illet- eróhelyzet alakulatában még ve tanul. A fővárosban je- hosszú ideig fontos szere­lenleg körülbelül kilencven- pet játszik a vidékiek fel­ezer a munkaképes koron áramlása. 1960 óta évente túl levő dolgozók .szánva. Je- mintegy 22 000-rel több a Nem sokáig kell tejesüvegi^^ budoputch Másfél milliárdba kerül élelmiszereink évi csomagu ása A Központi Statisztikai megállapítja, hogy az élei- A csomagok minősége azon­Hivatal érdekes kimutatást miszerek csomagolási kultú- ban nem mindig kifogásta­készltett a csomagolóanya- rajában számoltepő előreha- lan. gok felhasználásáról, az élei- ladás történ/ Maggatomá- A fejlett országokban a miszerek csomagolási kuitu- gen, A dohányipar után. csomagolás új eszközei az rajának fejlődéséről. Az amelynek termékei lényegé- úgynevezett letra-packok, összesítésből kitűnik, hogy ben téljes egészében csoma- vagyis a használat után el­évente mintegy 1600 miHió golva kerülnek forgalomba, dobható csomagoló anyagok, forintot k öl lenek Magyaror- a tartósítóiparban is mint- Ilyen anyagok előállítása -al szagon az élelmi cikkek cso- egy megkétszereződött 1960 cs bevezetésével hazánkban magolására, ebből 457 mii- óta a csomagolt áruk meny- is foglalkoznak.- mindenek­lió forintba kerül a papír, nyisége. A tartósító ipar ter- elótt a tej, s kakaó és a 357 millióba az. üvegpalack, mékeinek mintegy 76 száza- gyümölcslevek csomagolásá­ul 5 millióba a konzervekhez léka relöre csomagolva keriiff hoz akarják felhasználni -gaíomba. - ... . .. .. —. , , ... i felhasznált fém. E három forgalomba. Több más terű- ezeket az olcsó anyagokat. I" jogcsult fővárosban le te eoedoh szs- legfontosabb csom áfoloanya- leteken is jelentős a fejlődés. (MTI) ma niln| a k,kolto//jke. A|g(jt ragsorban a fa a textil munkaerő jelentős hányadát 1 és a műanyag követi. I adja továbbá a vidékről na. I Hazánkban 29.5 százalékos ponta bejáró, mintegy T601 részarányával vezet a papíi a nyugdíjra. 1 igyelmeztetö jelenség a niunkaéviVhulUimzás növek­vő mérteke. Az idén például »z építőipari dolgozók csak­nem 60 százaléka változta- ezer dolgozó. (MTI) A kibernetika és a többi tudomány Kalmár iájz'ó akadémikus előadása A. kibernetika jelentősege furinacióeliuék-li vizsgálatá­a természettudományok és nak legújabb ered menyeivel, a tarsadalomiucloinanyok Ismertette azokat a kutaláso­szemponi iából — é/.z.el a Cím- kat, amelyek a fehérjeiből e­mpj tartott Kalmár László ktila szerkezetet meglvataroz.o akadémikus, a Szegedi Aka- aminosav-sorozatnak a sejt­démiai Bizottság rendezésé- magban található dezoxirt­ben. nagysikerű előadást de- bonukleinsav-moJekula szer­epmber 4-én a József Attila kőzetére jellemző purin-pi­Tudomaiiyegyetem Kísérleti rimidin-bazissorozat segitsé­Kizikai intézele eloadolermé- gével való kodolasa „rejtjel­ben, kulcs-rendszerének" nvegfej­A nagy-számú hallgatósúg tésére vezették. E kutatások — köztük akadémikusok, egyes részleteit röviden pár­cgyeiemi tanárok, a szegedi huzamba állította azoknak az tudományos élet több kivá- elektronikus számológép se­losaga — riagy érdeklődéssel gítségével végzett áy el vésze ti­kísérte végig az előadást, régészeti kutatásoknak meg­anielynck során Kalmár aka- felelő részleteivel, amel.vek­demikus áttekintést adott a kel nemrég sikerült a mayák kibernetikának az egyes szak- írásrendszerét megfejteni. Eb­tadományokra gyakorolt ha- ben a részben domborodtak tasárol. a kibernetikai mód- ki legplasztikusabban azok a szer alkalmazásának lehető- nagyszerű távlatok, amelye- • ségeitót és s. iikseyesséperől ket a kibernetikai módszerei, a korszerű kutatasban. A ha- alkalmazása ny.it meg a ku- j talmas ismeretanyagbot az tató tudósok, majd az.egész ! a csomagolóanyagok [ugyanakkor például között. Auszt­Képes híradó a/ ütemben A Magyar Zenemű vésze® Szövetsége meghirdette ac 1965. szeptember 18-tól 30-ig tartó budapesti nemzetködS énekversenyt, valamint a fa­fúvósok szeptember 11-tál 23-ig megrendezendő nem­zetközi versenyél. Az egyéni versenyeken a 32. évüket még be nem töltött művészek in­dulhatnak, a fúvósötösök tagjainak életkora együtte­sen nem haladhatja meg a 180 esztendőt. Külön lépnek majd nsürf elé operaária- es külön a dalénekesek: dijazasukat m így állapították meg. Mind­két. versenyág első dija If ezer, második díja 10 00®, harmadik di.ia pedig 5000 fo­rint. A versenyben róM Írtában 98.4. az Egyesült Al- (Tudósítónktól.) A Pan- leményem szerint - m-g A|V«Wií I tárnokban 52. Franciaország nónia Szőrmeárugyár szege- rendszeres ujtagolv utónak fe í ! ,'' , . íó'' I ban 51 százalék, e/ az arány, di gyáregységeben sok né- tV-nézö.tók is mond újat. Í^I , i Fából viszont másutt sokkal i foje van a képes hirfltdónak. Érdekeien. s igen ötl--te- • grfov eiee.eneu Műszak váltás idején külö- sen mutatják be a világi Lzuttal első ízben neridsa. kevesebbet, alig 10—20 szá­zalékét használják fel élei­csomagolására. miszerek mint nálunk. A Statisztikai Hivatal kiilö- ,®< w. . .. nősen sokan állnak meg az politikai gazdasági, kultúra- nek Magyarorezagor fa/uvow érdekes képek előtt. A Ma- lis eseményeit is. A hírköz- j ÍT"9?^'*:, ?jT*1'^®.2 .ü!"* gyar Távirati Iroda 10—15 lés e formáin felkelti az em naponként küldi a friss, ké- berek figyelmét, pes beszámolót, ami — vé- Nlkolényl Árpád Elhamarkodott intézkedés Pillant*iké|> a lefttőtárosi rnttlflolol* vérpiros. A tehetetlenség ; mérgét tükrözi. — Felszaporodott már vagy ö'.re a nem létező karto­A betegek köréből érke- részre tagolt asztal, vagy 5 zett több azonos értelmű pa- ezernyi összegyömöszölt kar­nászra ellátogattunk a felső- totókkal. s hátul két kerék­városi körzet rendelőjébe, pár, és a szokásos berende­aliol néhány nappal ezelőtt zés áll. Távolabb Srgy 25 i— mint mindcsn más körzet- főnyi, koraiakban elhelyez- nok számi mondja hah 1 ben — űj szokást léptettek kedett, türelmetlen beteg to­életbe. porog. Az. orvodhoz jöttek. Az egyszerűsítésnek kép- de újabban csak az mehet zelt adminisztrációs újítás be hozzá, akinek előkerül a elvben a simább és jobb be- kartonja, látás érdekében történhetett, előtérben Az elmélet azonban csak mindenki az elsőbbségét vi akkor életképes, ba a jg-a- tatja elénk. szénvedé1yes®4g­gej. Ka ezzel máris hanyatt­esett az. "j rend. mert. az asztalhoz idejében csak azok kei üthetnek, akik könyökkel csinálnak maguknak utat. A .17 év alatt jelentós fejlő­!dést eléri magvar fúvoegár­!da legjobb rialg! művészéi j vetélkedhetnek külföldi kob [ tógáikkal. A klarinét, fagott és fuvolaverseny el«ó díját/ 10 000, a másodikat 6000 fo­rintban állapították me*. fűvóskvintettek legjobbja ezer forintos, a második ho­Ivezést elérő egvüttes pedig 15 000 forintos dtibsn rfaze­:ü 1. A fafúvósok versenvére r.vcgé hófehér, de az. arca ' május 15-i* fogad el jelent­1 kérést a Mnavar Zeneművé­ezek Szövetsége. korlat is igazolja. Káosi a kartonok körül nem elóadó nagv gonddal válasz- emberiség előtt. . . , ... ^ totta• Jd azokat a részekét. Melegen -üdvözölni kell a au^u .amely-ek Ismertetése „sottan.a Szegedi Akadémiai. Bizottság m<*ldnatjuk et • ezt. mert tötaku tavolroi kialtia. a ne- a . hallgatóság,sziiite teljesTiély- kezdeménverését, miszerint : - tefonlatben.-messzA VP, - Egyesek halkabban, a ségben érzékelni tudta a ki- időről időre lehetőséget ad az ^sot.te rogi-ad » betegek fe . betegekhez iHően, .mások pé- i gos méltatlankodassal. — Most mit csináljak? A soha nem tapasztalt je­l»y egyelőre az ienRtc,k 'útán. amelyek az. úl tolonganak, ahol , . . ., , . lendet fejezik ki. az egesz ( kezdődtek kujfekLi;, a megérdelemnc ; egy -eay nagv adag hvomot : Az onos ís jól teszi, ha be-1 vesz. vnlemi rrdsebb újítás­cs i 1 f apitoh Ormos .lanos M*gvar osztrák árgva ások kezdődtök dccenyber 1964. december 7-én ma­gyar—osztrák tárgyalások Bécsben polgári jHgjfegélyVgyér.rnény tai«6ité­c.TŐl. A mag,'ar kiildckteég' dr. Uslor Endre nagykövet, a Külügyndnisaterium foosz_ b-ilyvezelője vezetéséMCl »z nsatrák fóvarosba utazott. (MTI) bernetika, az egyik légkor- érdeklődőknek, hogy a külön-, szerűbb tudományos irányzat bözó tudományágak egyes jelentősegét. A magq.s tudo- nagyhírű, szegedi képviselőit mányos igényű, mégis köny- és azok munkásságát meg­nyeri követhető előadás kitért ismerhessék egy-egy. a fen­a kibernetika létrejöttének tiekben ismertetett rendez­körüBnényslre. a vele kap- vényhez hasonló keretben. csolfttos filozófiai problémák egv részére, az információ adása, kódolása, továbbítása, dekódolása és vétele, törvé­nyeivel foglalkozó införrpa­ttka, valamint etinek meny­nyiségi viszonyait vizsgáló in­formációelmélet fogalmaira. A digitális elektronikus szá­mológépet mint bonyolult in­formáció-csatorna rendszert mutatta be Kalmár akadé­jjviikus. miután kitűnő ábrák .^segítségével megteremtette a digitális kódolás elve meg­értésének .lehetőségét. Az elő­adás részletesen foglalkozott a kibernetika (biológiai vo­natkozásaival, nevezetesen a fehérjeszintézis folyamata in­M. D, dig szinte kiabalva. A ba beli hangzavarban ember le gyen. aki egyetlen jő moz­dulatot is képes tenni a kar­tonok között. üti/aizfit az illetékei az adminisztratív körwsfi kollektíva alapkövetelmé­nyeinek. Egyik oka. és e-r. elég, hogv még technikailag sem készítették elő az új rendszert. Van ugyan a fehér köpe- II derekamat tapogassa! Oj;es nővér .előtt égy három Közben a belső szobából ! j dolgozó nővérek is türelmü­ket vesztik a zakatoló muilj ka lassú üteme miatt. Ezalatt a várakozók olyan megjegyzéseket tesznek, amilyeneket korábban egyet­len rendelőben sem lehetett hallani. Amikor hosszas kö­no- József, a Szegedi Köziekedé- j nyökhaszhálytok árán egy az si Vállalat Igazgatója többek kisebb csoport kerülhet az A villamosok közlekedéséről A Dél-Magyarország vember 28-i számában „Olvasóink írják" című össze- között a következőkét vála. állításban Czakó Mihály, szoba: Toi-oekói utca 10. szám alat- A javaslat, hogy Buda­ti lakos a villamosok közle- P^1 mintájára az üzemek , , . .... . és esetleg az Iskolák munka­kedes! .rendjet es a csúcs- ke/A|ehi ideje ,„ lepC6ó/ote­forg/dom Idejenek összefüg- sen ^hát ne azonos időben asztal elé és akad közöttük — mint a látott esetben ts — Nagysikerű filharmóniai hangverseny Cailó 'kiec&i éti Sn%ie& %.xituiuLL Jtaptdcn A múlt vasárnap délelőtt A hangversenyen a Szege­minden bizonnyal hosszú di Bartók Réla Filmharmó­idöre emlékezetes marad nikus Zenekar játszott, na­azok számára, akik ott vol- gyón szépen. Külön dícsezet tak a Szegedi Nemzeti Szfn- illeti az együttes ket tehet­hazban Carlo Zecchi és Er.- séges tagját, Várnagy Lajost rico Mainardi hangverse- és Nagy Imrét, a Mozart nyújtott szép Yántus István nvén. Ha a két világhírű olasz művész közül csak egyik lépett volna fel. az is nagy öröm lett volna, de így: rendkívüli esemény. Szerenádban szólóikért. Hirdessen a Dél-Magyarország és a Csongrád megyei Hírlapban AppőhiwJetétat adja fel a Magvar Hirdető e. A het i, megy cl és budapesti újságokba hirdetésfelvétel niinden­nap''8 órától 16.30 óráig. Szombaton: 8 órától 13 ór.'ig. Szem d. Bajcsy-Zsilinszky utca 23. szám. (Veit Fe e­tesas utca.) x 33 273 nézi. és panaszkodni kezd: — Ne oda, ide nyújjon. kedves! — mondja derekára géseit tette szóvá. Erre Peták kezdődjön; igen helyes. Erre mutatva. — It t fáj, meg a vohatkozóan előterjesztést karjaim, tettünk felettes szervünknek. Az ügyben a segítő szándé­kú javaslatát köszönjük. egy egyszerűbb asszony, a/ zenei ünnep. Ünnep, mert adminisztraVprt is orvosnak Carlo Zecchi és Enrico Mai­nardi olyan muzsikus, ami­lyen csak ritkán* terem: elő­adását a technikái tökéletes­Garázst kerej sürgősen személygépkocsi részére állami inté et Telefon: 40-02. 10 24 Szeles, hűvös időben óvja ajkát AJAKIRRAL! 3,30 Ft-ért kapható az illatezerboltokban Bp. 3286 Ugyancsak az „Olvasóink írják" összeállításunkban kö­zöltük K. G'í'.-nénak, az új­szegedi kendergyár dolgozó­jának észrevételeit n jodor­telepi és az újszegedi villa­mosok csatlakozásának egye­netlenségéről. A közlekedési vállalat vezetői az ala'obia­kat közölték: A fidovtelapi és az új-", szegedi villan osvonal hosz-j szn különbözők, a kJ térüli távolságé nem ecvénlő, nem' is azonos számú ko-sl jár 3 két vonalon- fejek,, a tenye­zók. okozzák, hogy a két vo­nalon a vi'lamosnk menet-­ideje nem egyenlő. Ebből ndiWtk, hr,ay. a 15 nemes é« 1 12 r.~r'",» m-nc'.ldőt nrre óiriivl: (lev őes'/kelbjrzó * n' j hogv a két vonalon kozle'-r J dő jáiymüvck minden esc'b" bevárják eevniárt. A« lete« utasS'/álb'tás miatt tej 1-1 etötec rn ín szkod ni kell mo-ne'Időhöz, annál is i kábh. mert flr l-es vonat ~*atlakorik a todortelen'-• úiszeoedi járatokhoz. Reggel "z első és este az iitolsó közlekedő Villamosok b'évár• iák ég>tnéet •seg, az áradó muzsikálás és a hihetetlen szuggesztivitás Erre a jelenlevők akarat I jellemzi. lanul is hangosan elnevetik j Zecehi művészetének nagy­magukat. Ez a szerencsésebb [ Ságát legszembetűnőbben a e se tek egyike, amit feljegyez- 1 zenekar munkáján, muzsi­tunk. mert a folvtalás in- [ kálásán keresztül lehet le­kabb •}?, hogy ..nincs meg a ' mérni. Közismert tény hrtgv kartopja". puhatolózni 4 kell : Mozartot játszani a legnehe­utana e'aix>sabban. !zebb feladatok közé tartozik. — Hogy hívják magat? — s mégis, a zenekart mintha hangzik a vallató kérdés. — kicsej-élték volna. Nyoma Hol lakik? Melyik doktorhoz volt a gyakori fáradság­szokott járni? nak. fásultságnak: az együt­— Ahhoz, a magaghoz na- tes láthatóan üröminél mu­eyon jo ember. zsikált. S % művészetnek ez — Mikor volt itt^J tol .iára? az öröme •— arnelv abból — A múltkoriban — teleli származott, hogv ténvleg a kérdezett. ! Mdzart szólt Zecchi diriga­— Délelőtt, vagyjdélután? ia3a aiatt — fokozatosan afo — Éppen akkor harangoz- terjedt, a közönségre is. tak- Egyszóval a C-dur Szimfó­Hallottunk még egé-z sor ni;, (K. v. 200) és a D-dur telesleges kérdést, amivel az1 Szerenád (K. v. 203) a mo­rdmb-s'trátfr a tehetetlen-: znrti zene szellemében szó­Felveszünk: sertésgondozót, segédmunkást, zsák varrónői HIZLALDA Szeged, Do­rozsmai u. M. xlMíl égéi itt'-pkezett pabtetolni A vege pedig, hogv kij'"n egy 'swis/lens a rendelő szobá­hob hallja « \itát. J;itja 'eli^tétlenséyet c® bevezeti a i oaciensi karton nélkül az or­"o® elé. Ezzel azonban, nieg­'é'ésem szerint, valameny­;en megsértették a szabá­i kat. Van sok, ami nincs Tassán megint harangoz­nak, a kartonos nővér köpe-! gét csodáltuk. telt meg — tökéletes volt. Mainardi Schumann Gor­donka-versemét játszotta. a I Játékának lírai fűtöttségé. gyönyörű cseltóhangja és nagyvonalú formálása telje­sen feledtették a mű kétség­telen koncepcióbeli gyengéit. A ráadásként játszott Bach d-moll szólószvit Sarabande tételében mindenek fölött a stÖlámVMftt* rugyBxeizjsé­Az EM «. sz. AiUuu épí­tőipari Vállalat azoitnuli brlepésHél felvess: víz- és gázsezeték-szerelő­ket, központi fűtésszere­lőket, villanyszerelőket, burkolókat, központi ffl tésszerelő csoportveze­tőt. kubikosokat, kőmű­vesek é* szerelők melle lérfi és női sé-eőmun­kásokst, \aiamint wg, lsz-t»coka. idosrakös ntunkara. Jclrnikezni lehel a vállalat koi-pontjaban (Buőapest V •lőtsef Attila u ít.i % )e" emkezőknek murkekőn;­t et. tanarsi munka. aiiaia­engedélyt, vagy tsz-t e­etőségtől meghatározott időtartamra szóló munka­• úllalúHi oagedélyt kel] noznluk. viöeki dolgozók­nak szállást biztosítunk l. i« I Rédtf, IMt. ie««bM I. 9tl-ma9tarorsiá§ 1 « v

Next

/
Thumbnails
Contents