Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-05 / 285. szám
Az utazó pedagógusok Arra emlékszem, hogy már folytatja most már —, utá- gondol aura, hogy itt otthont gyerekkoromban is sok volt na meg majd meglátjuk. . . alapítson. Van "egy kijáró a „bejáró". Ezek diákok vol- olyan messzire nem terve- pár, akik azt mondják, elkéfetk, akik faluról, kisvárosból zünk. •az iskola székhelyére utaz-1 A féle tartós átmeneti általi. A „kijáró" fogalma gye- lapulnak tekintik fiélyzerekkoromban nem merül fe). tűket? Ugy tetszik, NémiEz új „műfaj". Ma a „bejá- kepp a „baráber" életmódra ró" diákok mellett „kijáró'" emlékeztet. Csak ne vezespedagógusok utaznak a vd- sem „bafdbef-sy.émléletrfe" is. riatokou, autóbuszokon na- Egyelőre még lelkesek, gyobb városból a kisebbek- munkájuk újdonsága is meg be, v áros bol falura, Szeged- ragadja őket. — Én szeretek Fői sugárirányban minden tanítani — mondja íi luogtá j felé. Ezek az „utazó- vuly végzett Gyenge Anna —, pedagógusok", igv egybe ír- bár az ember néha kicsit va a ket szót. hiszen már elkeseredik, ha valami nem égy fogálom: életvitelükhöz, úgy sikerül, ah y..v tervezte, mindennapjaikhoz, az utazás vagv a gyéi'ekék nagyon éppen úgy hozzátartozik, mint a hivatás a tanítás. Éppen úgy nem átmeneti állapot. mint amennyire a munkáink nem az. noha — megv allva vagv titc ki an — nyilván mind szeretrenek lakhelyükhöz. . közel kerülni, kevésbé 'is teleti életformát folytatni A vekkor/ötkor csörög Este „okosak", de aztán rájön, hogy mégis nagvon jó pálya. Miért? E/.t én nem tudom szavakban ki felezni, ezt ére.mi kell. . . Perspekt'va I A rik magukat valahova falu ra, ahol kapnának lakást. Csakhogy: faluira is több nyíre kijárnak a pedagogu sok. Pedagógus lakás kevés volt, a pedagógusok száma mondhatjuk rohamosan nőtt — új pedagógus lakás szinte csak elvétve epül. Általában az emberek gyűjteni kezd • nek. ha lakáshoz akarnak juthi. Es ők? — Ilyent nem tudunk... Legalabb öl évet kellene dolgozni, hogy annyi pénz legyen, de csak ha ... otthon lakik az ember, nincs kiadása. . . Altalános iskola-, ban a kezdő fizetésünk 1200 forint, nálunk ebbul majdnem ké'.vzáz forint lejön az utazás miatt, s még a levonások. Ruhára, könvvrt is ,,, , , kell gondolni n moréihetas kijárok s/a,na evrol eV- meleU _ s,iruli:, Jako(,ey re szapurudlk: itt a M-bol 3'e, vnost rabáoii abba nekem is ko kellett hagyntihi az olvasást, s mar cvs • +g a vekker: ól ora. Hallj heiyen csőrig most a vekkei" A pedagógusuk, akik numjen bajijaiban az ora< sürgésre ebrednek. minden este korábljun kénytelenek abbahagyni az. olvasást, minden nap sietve öltözni. TftTg tilbbktihélytiköh lakó truwik gondtalanul alusznak. Minden nap, mint valami rituális szertartás hivői, ugyanazok az arcok sietnek ugyanabba az — egv mássál Persze csak elméletben, mert ellentétes — irányba. Újszegedről a makói vo5 ii,i kljáiró élesen jelzi ezt. Éppen ezért mégis kell gon dőlhetni a perspektíváit: „mess/he ter ">rii'. Mert . gv i-'rlg el leltet ••/Ili a kerdcst ú'<y s hog bii.1'ooi • i "(ig .ója a ••• i aiallbgy " máfeu életét, a lányajk férjhez mennek, a fiatalemberek megnősülnek... letelepednitk vagy rinmkahelyükön, vagy máshol. Csakhogy kOvethezHes logikával ez szatirikus válasz, mely Mhritn elképziMiteijiik. tittgy mindenki lakással „házasodik" majd. S olt vagyunk a polgári érdekházasság szerény igényű változatánál. Mikulásvirások Az árokpartokról és a vasúti töltések mentéről egyaránt ismert igénytelen kutyafejű legszinpompásabb mexikói rokona, az Euphor- ] jia Puleherrima (Szépséges Eufóriái a) nyílik a Szeged I Tndoman vegvetein Növénytani Intéze tének botanikus kertje- , jen. Mikulásvirágnak is hívják, mert minden évben azonos időszakban. december elején öltözik bíborszínbe nemcsak nálunk a jól fűtött üvegházakban. hanem otthonában. Közéd- és Dél-Amerikában a párás. ámvékos helVeken Szlrombontás idején a virágok alatt feltűnően szép levelek feji "Inék. anielvult Mikulás capra megs7!'ne> >r)nek. Skarlatvürüs. bíbor-.. leglupiros vagy halvány rózsaszínt vesznek fel. A gyakran egy mét navjl is nagyobb magas?ágot elérő nővén v virágzása az tiVerh jzakben, • i(.»v01be-T •fül egv hónapig, ha -á iá ban 'élen át (pri. Olűxiiéink írják A Bécsi köl-útnak a Hu- jelölte ki, hogy a két épület nvadi János sugárút és az pincéjéhez vezető egyetlen Április I útja közötti szakaszál parkosítja a városgazdálkodási vállalat. A napokban az úgynevezett lovagló ulal már ki Is jelölte es ennek megfelelően a földet kiásatta, A Bécsi körút 2—4 számú új bérház A és B törtibjétiek lakói — :i2 család — megdöbbenten tapasztalták. hogv érdekeiket figyelmen kivül hagyva a vallalat* a parkosító részt úgy szénlorakó ablakot figyelmen kivül hagyta. Éltnek hiányában pedig nárotti épület pincefolyosóján kellene elhordani az. emldett tömb lakóinak a téli tüzér löt. Kérjük a városgazdálkodási vállalatot, hogy vegye figyelembe a lakók panaszát s megnyugtatóan orvosolja azt. S'.iillősy Lajos MMtu a Halrdós tér útja i Emma. No persze, a kezdő év után már kétszáz forinttaltöbb a kereset, tanítási idény ben külön órákra is leltei sz-.ir lani. :ehúl valu mennyit csak lehel gyűjteni — de bizony évek kellenek. míg az az összeg Öszszejön. S akkor felmerül a lakásépítés formája, a megoldás lehetősége városon is. de főleg falun. Nemcsak személyes véleményt mondok azzal, hogy el kellene kezdeni falun a letelepítendő pedagógusok — s más értelmiségi foglalkozásúak veszünk, s abban a remeny!flej£Pj^e Tü£ÜÍPn te i bá'ha közbon elárulja. minek örülne a legjobb" ti. Ü.isz"g< i-'n a Halad; • t rcn lakunk. Egy s-t ros úton lehel csak meakü bt -ni a teret. Az ut ;tz epitk'/-'-:.miatt teljesen ln-sználhataU lat). 4 ii'igr y én kocsik súsv tönkre»'ték. hogy a tüzelőt V.állító kteebb kocsik el.y.-nck a kátyúk bárt. Éppen e- 'I'L nem IS V'S/ÍK be a tüzelőket. a köveisútan rakjáto le. cyimun keH behordanunk. Koresönk az letwfi, hogy még a fagy béallla előtt tegyek járllatót á ulunkat. Hods F.rnéné Mii ajándékozzunk ? visszatérő perceket gye rmok náVbni évenként probléma, mit vegyünk kaj rpc.scnvra. H gl módsz-r. i együtt nézegetni a kirakatokat azzal, akinek ajándékot nat 6.20-kor indul. Utasai: a közeli gyárakból hazatérő fingjak ások, a munkahelyükre utazó hivatalnokok, pedagógusok. Figyelem az arcokat és találgatom a foglalkozást, Nézem a leszállókat: szatyorban élükre állított dolgozatfüzetek, aktatáskába . tömött dolgozatfüzetek. Makón tizennégy pedagógus száll ki naponta a Szegedről érkező vonatokról vagy autóbuszokból. Tizenegyen általános iskolában tanítanak, közülük tíz nő. S végül:* ölen ..új kijárok"', akik ebben a tanévben tanítanak először. Jó ez az állandó utazás? — Jó lenrte itt lakni, de otthon csak könnyebb — mondja valaki. „Messzire nem tervezünk" A szituációban ez azt jelenti: jobb kijárni, mint kint lakni. Szembeszegezek egy kérdést: Magukban azért tervezgetnek, hogyan tudnának közelebb kerülni a lakóhelyhez? — Szeretünk itt lenni! — Nagyon jó tantestületben vagyunk... — Ez feledteti velünk a kijárás kellemetlen oldalát. — Olyan kedvesen fogadtak, mikor idekerültünk. — Ha akartam volna, már elmehettem volna... (Higyjem? — gondolom közben.) mi a Valóság? — Az Utóbbi években, emlékezetünk szerint, egy kianyagi lehetőségeikhez képest kedvező ldnne s a lakás tekintetében biztosítaná a városi előnyöket. De nemjáró házaspár jutott itt va- csak a falvakra, a kisebb válamilyen összkomfortos la- rosokra is érvényes ez. káshoz. Tudtunkkal senki se N. F. Az is helyes, ha megbeszéljük. Ilyenkor több dologról is tárgyalhatunk, hogy az ajándék mégis meglepeiés legyen. Az ajándékok kellemetlen TAKARÉKOS EMBEREK — Tessék már még egyszer megmutatni azt a készüléket, de úgy, hogy képet is adjon — kéri az udvarias eladót a Tisza Állami Áruházban Kovács Péter. Felesége alacsony, barnahajú asszonyka a magnetofont nézegeti, szinte simogatja tekintetével. Egy kattanás s máris felhangzik a riporter hangja. Éppen futbalmeccset közvetit. A kép éles, tiszta, a Televízió vagy magnetofon Bunda a', asszonynak Karácsonyi ajándék a családnak Ugye érdemes volt? felvenni. A kamatból mindjárt áldomást ittunk, a megtakarított pénzből pedig most bundát vennék, ha lenne. éppen sajátmagának. A KST kifizetőiek után megalakultak az új- csoportok, s nem véletlen, hogy a tagság száis okozhatnak. A m úriik ha kété példányiján ka pia uiea t gvunazt a jak knl.v több rokon vásárol azonos könyvet számára: AB örömből bosszúság lesz, ha valaki últncléAt-ffnl TW'tSfTWr rálát, vagy nyakkendőt kap ajándékba. Kétségtelen, hogj„nem árt, ha több van" fei• kiállással, egyszerűbb dz . ajándékvásárlás. Legfeljebb, ha nertl téfSzik, továbbadja az i'lctő. végy becseréli. Az ! ilyenfajta ajándékozásból • zonbnn nem nagyon érződik i gondoskodás, szeretet, csupán annyi, hogy nem sajnáltak a pénzt n Vásárlásra. A GYERMEK az ünnep középpontja. Tatán ő varia legjobban a karácsonyt. Eí re az alkalomra hazai iparunk az idén szép újdonságokkal jelentkezett. A pedagógusok, szakemberek bevomeccs érdekes. Talán ez is N<\ d,e nem hagyom armyibja ma ismét szaporodott, mert hozzájárul, hogy az eddig várakozó álláspontra helyezkedő férj most egyszerre határozott lesz. dönt. — Én mégis a televízió mellett maradok. Ránéz az asszonyra, az pedig mint engedelmes leség, bólint, de azért csendben megjegyzi: majd jövőre meglesz a magnetofon is. Kérik a számlát és fizetés után boldogan sietnek haza az értékes, új darabbal. — Napok óta hiába járom az üzleteket. — kesereg a = Kárász utcai Női Modell — Ila nem kellene kijárni. I Boltban Szűcs István. — Sehol nem kapok bundát. oedig egy éve mér, hogy erre gyűjtök. Szép meglepetést akartam a feleségemnek karácsonyra. Havi 300 forintot raktam a KST-be. Nagyon jó volt most a 3600 I forintot, no meg a kamatot én sose gondolnék arra, hogy elmenjek — mondja végül valaki. Tehát mégis gondolnak erre — csak magukban tartják. Hátsó gondolat? — Én a közeljövőben nem kívánok elmenni — Sikeres gyógyszerész klubest ^ cv A TIT egészségügyi szak- narchia. velencei befolyás, osztályának gyógyszerész cso- török hódoltság). Foglalkozportja klubestet rendezett a lak a jugoszláv egyetemi Gyógyszeixsztudományi Kar gyógyszeréxzképzéssel, a Eötvös utcai tantermében, gyógyszertárhálózat szerveKeszthelyi Béla vezető-szak- zeti és gazdasági kérdéseifelügyelő és Tichy Béla vei. a bérezés és a gyógygyógyszertárvezető: „Baran- szerellátás problémáival is. golás a kék Adria partján" A szakmai ismertetés után címmel tartott előadást a je- tőbb mint 200 színes diapolenlevő több mint 70 főnyi zitíven mutatták be Szlovéhallgatóság számára. nia. Isonzo völgye. Isztria, a Az előadásban a szerzők dalmát tengerpart és a sziismertették a nagy tradíció- getvilág, továbbá a Boszniával és múlttal rendelkező Hercegovina természeti és jugoszláv gyógyszertárakat és építészeti szépségeit, a jugoszláv gyógyszerészet Az előadás valamint az sajátosságait. E sajátosságok azt követő színes vetítés oka abban rejlik, hogv az nagy érdeklödest keltett, ország különböző területein hasznos és kellemes klubesWUlönböző kultúrák érvényé- tet nyújtott a jelenlevők •ültek (osztrák—magyar mo- szamára. a dolgot, a hét végén felutazunk Pestre, az asszonynyal együtt, gondolom, a fővárosban mégis jobban kapunk kedvünkre való bundát. Mit tehet az eleárusító, j"*" megerősíti a férj szavait, mondván: —Igen, próbálják meg, ott biztosan könnyebben laialnak. A gyermekruhaüzletből jön kifelé csomagokkal megrakva Szórádi Palné. Náluk ö volt a takarékos a családban és most, december másodikán nem kevesebb, mint 1700 forintot kapott. Van is mire. illetve kire költeni a pénzt. Három kislánya van, s ök már nagyon várják a télapót és a karácsonyt. De nézzük csak, mi mindent vásárolt az egész évben megtakarított pénzből. — A nagyobbik kislány, Irénke télikabátot kapott, hozzá sapkát, sálat és kesztyűt. A kisebbik harisnyanadrágot. jersey nadrágot, pulóvert és kardigánt, n pici pedig műanyagszőrmés overált kapott, s aminek legjobban örülnek, űj ródlit iu vettem. — A férjemnek is jutott ajándékra, de azt nem monaki egyszer megismeri a takarékosság előnyeit, az minden évben újra gyűjt, s elmondja munkatársainak is: éVdemes volt. II. M. öts/eivkhfctó játékok például a kvlu ' bb korú gyermekek s-'áiDi.ra is IjbsziKJt szórakozási kl< nleltek. Fejlesztik ; lkotok•'"«: é óket. kézügyességüké . A gyermek sokszor jobb jn ői ül egv olcsó játéknak. amelyre nem kell olyan nagyon vigyáznia, mint annak. — ami ugyan értékesebb. — de csak felnőttek ellenőrzésével Játszhat vele. Nők részére is célszerű ajándékul vegyünk. Olcsók, ízlést sek a ba'iszt-szerű anyagból készült halöingek, pizs- rhák. Már 70—80 forintéit igep csínos blúzokat vehetünk. Nők és férfiak réx'ré-o bő választékban kapna lók sálak és harisnyák is. Férfiaknak ing, nyakkendő. kalap a szokványos ajándék. amelyekre mindenkinek szüksége van. Ezeknél a por őz- méretet kell tudni, mert nincs nagyobb bosszúság. mintha tel.szik az ajándék. de nem használható. A FELSOROLT, praktikus ajándékokon kívül minden* násával tervezett játékok bő kinek örömet szerez egv újfajla gó'vestoll. műanyagborítású .iegyzetblokk stb. Házastársa^ kellemes meglepetést okozhatnak egymásnak egy-egy régen csodált választékot nyújtanak. Az import-játékok is kaphatók. A legtöbb játék nemcsak pillanatnyi örömet okoz a gyermeknek. A különféle Acotá l^i/án kiállítása Arató István festőművész Képei érett, megfontolt stb kiállítását nyitották meg íegJiap a Képcsarnok Váltalat Kárász utcai kia.ll tási termében. A művész. 26 legújabb festményét állította Ki. A legrégebben készült kép is 1962-es dátumot Visel. Arató István as}, Angyalföld gyermeke. AZon a tájon élt, amelyet Kassák l.a- szülötte. ,ios énekelt meg. Arató festészete p?, egyszerű emberek, a külváros világához kapcsolódik. Szürke, egyszerű és mégis kifejeró színek. Képein a fekete, a feketében hajló tnélv'cordó. s a szürke színek dominálnak. fém- és műanyagból készült bútordarab megvételével. A szép tálCH; összecsukható kis lálalóaszlal, úiségtartó, a modern lámpa, olcsó cs ízléses szőnyeg. — mind kedves, közös tárgy. Akár felnőtt, akár gyermek számára vásárolunk, lehetőleg az 6 „szemüvegükön" keresztül próbáljunk szétnézni az ajándékok között. Bár az ajándékozás magunknak is örömet jelent, elsősorban mégis szeretteink kedvét keressük. Szekeres Ilona bisban kiforrott művész alkotásai. Puritán előadásmódjában soic szállal kötődik az úgynevezett alföldi Iskolához. Képein érződik az nbsz.trakcióra való hajlam, de ez. csak mértékletes, s a mind közlékenyebb kifej e+ zés módra való törekvés A kiállítása 1964 december 18-ig lesz nyitva. Témája magányos emberre vall. ha felületesen nézzük. De ha jobban szemügyre vesszük társadalmi mélységeket ábrázol, átható erődöm meg. hogy mit vettem ] vei. Kedvelt témája a téli neki. mert az ö aiándékát külváros. Szinte alig van csak karácsonykor akarom odaadni, a fa alá teszem majd. hadd örüljön. A gyerekek ajándékát azt hiszem, most rögtön átadom, mert nem bírom ki úgy sem karácsonyig. Szegeden az idén ismét igen sokan takarékoskodtak Az egv főre eső KST-beté' 1180 forint volt. Volt. aki havi 50, de olyan is. aki 300 forintot tett félre, hogy aztán év végén örömét szerezzen vele családjának, vagy képei között figurális festmény. Két önarckép a „Kendőslány" az Akt és a „FeketepulóVeres lány" című képei bizonyítják, hogy az embert is ismeri. Ábrázolásmódjában arca törekszik, hogv ne tükörképszerüen. naturálisan adja vissza a látottakat, hanem azoknak lényegét ragadja még, s fesse a vászonra. Tiiircsvozás a mezőgazdaság egészségügyi próbám íiról A mezőgazdaság egészség- sürgős pótlásáról pedig inügyi problémáiról pénteken tézkedtek. A falu egészségügyről szólva kiemelte, hogy az 1944 óta hazánkban felépült 66 új kórház közül 53-at a vidék kapott, de változatlanul problémát jelent, hogy Budapesten a tízezer lakosra kétnapos tanácskozás kezdődött Pécsett, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a MEDOSZ rendezésében. Dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ megbízott főtitkára bevezető előadásában utalt jutó orvosok száma háromarca, hogy egyetlen intéz- szor annyi, mint vidéken, mény sem foglalkozik például Dobi Ferenc az alábbiaka mezőgazdasági üzemegész- ban foglalta össze a tenniségügvi problémák kutatásé- valókat: szorgalmazni kell a val. Az egészségvédelem ér- mezőgazdasági egészségügyi dekében a Földművelés- szakhálózat további fejleszügyi Minisztérium 1965-re té.sét, meg kell vizsgálni a mar minden külföldről ér- mezőgazdasági üzemegészségkézö traktort vezetőfülkével ügy helyzetét, különös térendelt még. a már dolgozó kIntettel a kemlzációfa és á érőgépek vezetőfülkéinek gépek vibrációs hatására. Szombat. 1961. december 5. DÉL-MAGYARORSZÁG &