Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-30 / 304. szám

SEM, SEMI A ed tudatos, körülte ktntő műszaki fejlesztés az ipari termelés korszerűsítésének és gazdaságossá tételének egyik legkitűnőbb eszköze. Ez egyértelmű dolog, nincs az a szakember, legyen műszaki vagy közgazdász, aki cáfolni akarná. Kétértelművé csak akkor válik, ha nem céltudatosan és körültekintően látnak hozzá, mint ahogy az építőanyagiparban előfordult a jelek szerint az utóbbi években. Köztudomású például, hogy a szegedi téglagyárban kísérletezték ki a tervező vállalat tervei alapján a téglából készült födémpanelek gyártását, s kezdtek is hozzá tavaly. A födémpanel jó volt, nem is volt drága, de miután néhány Ogyessza-lakótelepi házba beépítették, még a termelőberendezéseket is leszereltették velük, mert kiderült, hogy nincs szükség rá: az ország más részén levő födémpanelgyárak biztosítani tudják a szükségletet, kapacitásuk kihasználatlanul hagyása népgazdasági szinten nem gazdaságos. Ami rendben is van, csak éppen az az érthetetlen, hogy ezt nem tudták előre kiszámítani az illetékesek. Még érthetetlenebb azonban, hogy idén az egyik budapesti téglagyár kapott megbízást a téglafödémpanelek gyártásának kikísérletezésére. Csupán annyi a különbség, hogy ott előrefeszített huzallal kellett megcsinálni. A Cseomgrád—Bács Megyei Téglaipari Vállalat főmérnöke, Saemán János mondta el, hogy itt is jártak Szegeden tapasztalatcserén, s el is vitték az Itt kipróbált alkalmas téglafajta készítésének technológiai leírását. Hogy az előfeszített vassal gyártott téglafödémpanelre ismét csak nem lesz szükség, az szinte bizonyosra vehető a korábbi tapasztalat alapján. A szegedi vállalat is kapott 500 ezer forintot az idén műszaki fejlesztésre, illetve ennyi pénzt fordítottak újabb megbízásuk teljesítésére. Teljes falpanelt készítettek téglából, benne az ajtó- és ablakkerettel, bebizonyítva, hagy nemcsak, mondjuk, Franciaországban, hanem nálunk is lehet falpanelt csinálni belőle. De hogy a szegedi téglapanel mire való, azt nem lehet még egyelőre tudni. Ismeretes ugyanis, hogy a közeljövőben házgyárakat szándékozunk behozni az országba. Vajon akkor kell-e? A műszaki fejlesztésre adott pénz elfogyott a tervdokumentációk, műszaki és technológiai leírások a fiókba kerültek. Ám az elmondott három példában a termelés nem lett sem korszerűbb, sem gazdaságosabb. Nem is lehetett, hiszen az ilyen műszaki fejlesztés nem mondható sem körültekintőnek, sem céltudatosnak. Sem, sem! Egyre viszont sajnos igen alkalmas volt: a felesleges munka láttán kedvét szegni azoknak az embereknek, akik egyébként szívvellélekkel végeznék ezirányú munkájukat is. Fehér Kálmán Uj magyar műszer Még a kozmikus részecskéket is szolgálatába kényszeríti az az új magyar műszer — dr. Csinády Jenőfiziológus és Sebestyén Ferenc villamosmérnök találmánya —, amely azt méri meg, mennyi idő alatt reagál az ember valamilyen ingerre, vagy mennyi időre van szüksége bizonyos mozdulat elvégzéséhez. Az ilyen vizsgálatokkal a dolgozó és a sportoló ember képességeit, pillanatnyi kondícióját, sőt fáradtságát és fáradékonyságát is meg lehet mérni. A műszer a biokibernetika adta legkorszerűbb lehetőségeket használja fel. A kristályrezgések segítségével az eddigi készülékeknél sokkal pontosabban — az ezredmásodperc tört részeivel — méri az időt. Pillanatnyilag ez a magyar készülék a legkorszerűbb. legpontosabb és „legmegtéveszthetetlenebb" konstrukció az ilyen célú műszerek csoportjában. A hazai után már a francia szabadalmat is megkapta. A szocialista és a kapitalista országokban egyaránt nagy érdeklődés mutatkozik iránta. A találmány tulajdonosa, az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet most már csak azt az üzemet keresi, amelyben megkezdődhetik a sorozatgyártása ennek a gyakorlati élet számos területén fontos szerepre hivatott és ma még bárhol előnyösen értékesíthető műszernek. (MTI) A szik helyén — erdő lesz Szőreg belterületén éveken át több mint hat hold szikes, legeltetésre alkalmatlan terület állt kihasználatlanul. A községi tanács elhatározta, hogy erdőt telepít ide. Az erdősítéssel nemcsak a talaj javulása várható, de a környezet szépségét, a levegő tisztaságát is szolgálja. Kire vár? Este 10-kor a gyárkapunál Néhány évtizeddel ezelőtt minden teremtett lélek tudm a városban, mikor van este 10 óra. A laktanyákból mes&zehangzó trombita adta tudtul, s rá a gyárak elnyújtott kürtszava válaszolt Így hangversenyeztek az álmos háztetők felett Manapság a gyári duda hangja is legfeljebb ha a sarokig elér, azután elnyeli a nagyváros többi zaja, a villamosok zöreje, az autók robaja. Este 10-kor is ébren van még a város. Az autók robaja, mondtam az előbb, pedig a kis Trabantra igazán nem illik ez a kifejezés. Vidáman gurítja kerekeit, s motorjának berregése alig hallatszik ki a műanyag fedél alól. A Kossuth Lajos sugárúton áll meg. csak akkor veszem észre, hogy miért, amikor már a délutáni műszak dolgozói kitódultak a ruhagyár kapuján. Egy asszony válik ki közülük, s indul az autó felé. Mire utolérném, már csattan az ajtó, s elindulnak. Rendes férjuram lehet a Trabant tulajdonosa, eljött feleségéért. De nem kevésbé rendes az a fiatalember sem, aki menyasszonyát várja a kapunál két kerek hónapja minden este. S hogy el ne felejtsem.- zuhog az eső. — Hányadszor ázik? — kérdezem tőle részvéttel, meg hogy szóba elegyedjünk. — Nem számoltam. — Szép a kislány? — Ahogy vesszük. Nekem tetszik, de nem biztos, hogy másnak is tetszene. —Maga hol dolgozik? — A vasipari ktsz-ben. — g a kislány? — Itt varrónő. Ha délutános, megvárom, mert én mindig délelőtt dolgozom. — Mikorra tervezik a házasságot? — Mikorra? Kérdezze meg tőle — mondja, s mindketten közelebb húzódunk a kapuhoz. Az elsők már jönnek kifelé, s azután egyre sűrűbben rajzanak az emberek. Irénke egyből meglátja társamat s már itt is van. Gyors, szégyenlős puszit váltanak, s azután a lányé a szó: — Ügy terveztük. hogy jövő tavasszal tartjuk az esküvőt Azért olyan sokára, mert még egy s mást be kell szerezni addig. Anyáméknál lakunk majd, de mással nem szeretnénk a terhére lenni. Belekarol a fiúba, s ezzel jelzi, hogy vége a kihallgatásnak. Igaza van, nem illik tovább zavarni őket. A kendergyár kapuja körül, a Bakay Nándor utcában meg a Nagykörúton is sokan sétálgatnak, ácsorognak estéről estére. Érdekes, vagy talán természetes, de nőt még sohasem láttam közöttük. Pelyhedző állúak vagy őszülő halántékúak, de mind férfiak. Az egyik bizony alig-alig áll a lábán, a Gúlyáscsárdóból fordulj erre, vagy másfelől. mindegy, egy kicsit felöntött a garatra. Meg se kell szólítani, mondja magától: — Tudja, inkább beveszek egy-két fröccsöt, csak ne kelljen odahaza ülni esténként egyedül. Igaz, a mama meefőzte délben az estérevalót is, de hát nem szeretem egyedül fogyasztani. Azért ne higgye, hogy rossz ember vagyok. Nem szoktam én ennyit inni, csak ma valahogy jobban csúszott, mint máskor. — S mit szól majd hozzá a felesége? — Mit szól, mit szól hm. Igaz, más asszonyok összeszidnák emiatt az ember fiát, de az enyém nem II Szeged-kutatás gondjai A Budapest története bibliográfiájának indulása kapcsán A Fővárosi Lapok 1882ben „Állatkerti rokonaink" címmel hírt adott arról, hogy a budapesti állatkert egzotikus embercsoportokat „állít ki", elsőként szamojédokat. Aztán ceyloniak, szingálok, sziu-indiánok, assanti négerek, lappok, beduinok, bikaviadalt bemutató spanyolok, lappok kerültek sorra a századfordulón, sőt 1888-ban Krao, a híres „borneói majomember" is állatkerti látványosság lett GAZDAG ANYAGÜ olyan. Nem sajnálja tőlem azt a néhány nagyfröccsöt. — De a gyerekek? — Kirepültek már azok. Mind a két lányom férjhez ment. Most még csak így várakozunk egymásra a mamával öregecskén. Telnek a percek, leköszönök hát a nekibúsult bácsitól, s arrébb megyek néhány lépéssel. Két fiatalember áll ugyanis a laktanyából lett bérház falának egyik mélyedésében. Az egyik gitárt lógat a nyakában, de csak fél kézzel pengeti, rá sem ügyelve a hangokra, úgy vitatkozik a másikkal. — Aztán miért? Mert neked nem tetszik, azért ne járjak vele? — kérdezi, de nincs düh benne, inkább flegmán dobja oda a szavakat. — Azt hiszed, hogy rögtön feleségül is akarom venni, amiért tetszik? — Akkor minek fűzöd? — kontráz a másik. Az Ilcsi nem olyan lány, akivel így lehet bánni. — Hát a Mari? Egészen közel horgonyozom hozzájuk, de nem ügyelnek rám, s minden bizonynyal összekapnának, ha közben nem fordulna az óra mutatója a 10-re. Egyből vége a vitának, s közös erővel figyelik azokat, akik a kapun kitódulnak. Észre sem veszem, amikor eltűnnek. Bizonyára nem vártak hiába. Lassacskán elcsendesül a környék. Az éjjeli műszak dolgozói már mind a helyükön vannak, a délutániak pedig nemsokái-a hazaérnek. Még egy kicsit strázsálgatok a kapu táján, élvezem az estét, a gyárkapu esti varázsát. Olyan hétköznapi, egyszerű ez a varázs, mint azok az emberek, akikkel szót váltottam. akiket meghallgattam. S épp azért van oly megkapó hangulata. FEHÉR KALMAN GYŰJTEMÉNY Honnan tudom mindezt? A Budapest történetének bibliográfiája, megjelenését tekintve első, a sorozatban elfoglalt helye szerint 2. kötetének az állatkertről fölsorakoztatott több mint kétszáz tételéből szemelgettem ki. Innen tudom azt is, hogy az 1944-es ostrom alatt a környékbeli lakosság megétte az állatok egy részét! Ám nemcsak ilyen „szenzációk", érdekességek találhatók ebben a 616 lapos, 15 053 címet tartalmazó, imponáló külsőségekkel ellátott kiadványban, amely a hét kötetre tervezett sorozat részeként az 1686 és 1950 közötti időszak várost leíró, városépítésről, egészségügyi Viszonyokról, Budapestről mint fürdővárosról szóló irodalmát tárja föl gondosain kidolgozott szakrendben. Városrészenként, kerületenként, sőt utcánként csoportosítva kapjuk a gazdag anyagot, tereik és parkok, sőt a hidak irodalmát, a városkép kialakulását követhetjük nyomon, a városrendezési intézmények históriája tárul föl előttünk a szűkszavú tételekből, a városfejlődést visszavető elemi csapások, árvizek, tűzvészek, földrengések, háborús károk történetét, az egészségügyi intézmények múltját, járványok lefolyását, a temetők alakulását, az egyes fürdők, források, gyógyvizek irodalmát ismerjük meg. Ezernél több fajta folyóiratot, napilapot dolgoztak föl a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteményének munkatársai 1954 óta, hogy mostanára több mint százezer tételt fölölelő anyagukból a következő években egymásután megjelentethessék a további köteteket. PÉLDAMUTATÓ VALLALKOZAS sorozatot záró, mutatókat tartalmazó kötetig, évekig nehézkes lesz használatuk. De mindez nem fontos: a lényeges, hogy a magyar fővárosnak végre megszületett a történeti bibliográfiája, s ezzel külföldi példákat — Berlint, Bécset stb. — értünk utol, sőt haladtunk metg. S nemcsak nemzetközi hírnevet szereztek az összeállítók, elsősorban a szerkesztők — a munka megjelenése előtt váratlanul elhunyt Zoltán József, s az örökébe lépő Berza László —, hanem — s ezúttal ez a fontos — mintát adtak a hazai helyismereti bibliográfiai munkálkodás számára is. ÖSZTÖNZŐ A 3. kötet, amely karácsonyra ugyancsak megjelent, hasonló terjedelemben és azonos időszakból 15 592 tételt ad a gazdasági élet köréből. Ebben találja a kutató, a kereső a különféle ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi intézmények (ka/marák, részvénytársaságok, szövetkezetek, ipartestületek stb.) közművek, az aprólékosan tagolt kis- és nagyipar — köztük egyenként a nagyüzemek —, a közlekedés (ide vonva a hidakat is) és a hírközlés, két tétellel — voltaképpeni megszületése előtt! — már a televízió történetére vonatkozó, érdemi anyagot tartalmazó szakirodalmat Olvasmánynak ls érdekes, roppant bőségű anyag! Nem szakkritikát íróik, tehát nem teszem szóvá néhány apró kifogásomat, a betűrend alkalmazását ott is, ahol a megjelenési vagy tartalmi időrend többet mondana, a szerkesztett művek címfölvételeinek, az annotációknak, az ismertetések tipográfiai megoldásainak stb. következetlenségeit, fogyatékosságait Sajnálom azt is, hogy kötetenként nem kapunk mutatókat (legalább névmutatót), mert híjával a HAGYOMÁNYOK Helyben vagyunk. De „te fabula narratur". Szegedről van szó. Szegedről, ahol ugyancsak 1954-ben — éppen tíz esztendővel ezelőtt — szintén megindult egy kezdeményezés Szeged bibliográfiájának elkészítésére, de amely mindmáig nem hozott termést Párhuzamosan folyt a debreceniek erőfeszítése; s — nehogy valaki aránytalannak tartsa az öszszevetést Budapest és Szeged között — ők is megelőztek: 1961-ben ők is kiadták 4325 tételből álló Debreceni Bibliográfiájukat. A szegedi tudományegyetemnek régi hagyománya a helytörténeti kutatómunka, az Alföld-kutatás, Szegedkutatás. A húszas évek közepén, főként a bölcsészeti karon, egyre-másra programadó tanulmányok, s mindjárt részletmonográfiák láttak napvilágot Népünk és Nyelvünk, Szegedi Füzetek, Föld és Ember, Földrajzi Szeminárium címmel, utóbb, a negyvenes években, Délvidéki Szemle címmel folyóiratok jelentek meg, melyek az egyetem tanárainak, tudományos segédszemélyzetének középponti szerepével, de a környék minden tudományos hajlamú szellemének termékeny bekapcsolásával teret adott a város és a környék történeti, régészeti, néprajzi, irodalmi, művészeti, nyelvészeti, földrajzi, természetrajzi stb. szempontú kutatásának, szervezte és sarkallta a magunkban erőtlen ambíciókat, s Alföldkutató Bizottságba, majd 1941 után Alföldi Tudományos Intézetbe koncentrálva őket, értékes eredményeket hozott a DélAlföld, Szeged és az egész ország tudományossága számára. Az Alföldi Tudományos Intézetet 1948-ban elhamarkodottan megszüntették. A Dunántúli Tudományos Intézet viszont Pécsett tovább működött, sőt mára — közvetlenül az Akadémia szervezetébe tagolódva — létszámában, teljesítményében egyaránt megnőtt, fölvirágzott. Itt, Szegeden gazdátlan maradt, sőt az ötvenes években még gyanússá, „múltba fordulással" vádolttá vált a helyismereti kutatás. Csak mintegy évtizede támadt föl az igény országszerte a helyismeret iránt, jórészt annak a reakciójaként, amit a sablonokat kedvelő szellem jellegzetességeket nem ismerő értetlenség a személyi önkény időszakában elrontott, tönkretett, maga ellen kihívott. IRANYÍTft SZERVRE VAR örvendetes, hogy ebből a munkából a tudományegyetem és a főiskola is kiveszi részét. Ugyancsak mintegy évtizede,, de főként 1957 óta egyre-másra jelennek meg vékonyabb-vastagabb kiadványok, Acta-számok, évkönyvek, s anyaguk zöme Szegednek és környékének múltjával, hagyományaival, természeti, társadalmi sajátságaival, jellegzetességeivel foglalkozik, értékeket tár föl. Sajnos azonban, nincs olyan szerv vagy orgánum, amely az ilyen Irányú kutatásokat irányítaná, ösztönözné, részint pályázatokkal, részint publikációs lehetőség biztosításával. A honismereti mozgalom, mely a Hazafias Népfront égisze alatt, a megyei és városi tanácsok művelődésügyi osztályainak* valamint a megyei népművelési tanácsadónak irányításával a környéken sok termékeny erőt (tanárokat, diákokat, nyugdíjasokat, sőt parasztembereket és munkásokat is) tudott mozgósítaná* azért nem tud kellő eredményt fölmutatni, mert nincs igazi központja, mely a szervezést, nem utolsósorban a publikálást biztosíthatná A múzeumok, amelyekre a szakmai tanácsadás várna* éppencsak adminisztratív közvetítők a különféle pályázatok alkalmával, de a tényleges vezető szerepre nem bizonyultak alkalmasnak, a kiadványaikban nem adtak teret a társadalmi, öntevékeny kutatóknak. Néhány éve a Magyar Tt*dományos Akadémiának fiókja, bizottsága alakult meg Szegeden. Ám ex a szerv is jórészt a természettudományok kutatásának — városunkban gazdag hagyományokkal és ma is értékes eredményékkel dicsekvő — ügyét, mozdította előbbre ta szegedi akadémikusok aön»mel a Természettudományi Kar tanárai), a társadalom, tudományok serkentésében vájná csekély eredményi mutathat föl, s nem tudunk arról, hogy az Alföld-kutatás vagy kivált a Szegedkutatás terén kezdeményezést tett volna. AZ EHOK ÖSSZEFOGÁSÁVAL Pedig erre lenne szükség. Az Akadémia szegedi bizottsága keretében újból föl kellene állítani az Alföldi Tudományos Intézetet. Az Intézet és megindítandó negyedéves, esetleg kéthavonta megjelenő folyóirata (Szegedi Szemle vagy Alföldi Szemle) magához vonzaná az összes erőket, melyek ma szétforgácsoltán küzdenek helyismereti problémák kaL Bekapcsolná munkájába a tudományegyetem és a tanárképző főiskola tanszékeit, a múzeumokat, könyvtárakat* a honismereti mozgalom amatőrjeit. Az összefogás eredményezhetné, hogy a különféle bonyolult nevű és rendszerű Acták és az írások koporsójának számító évkönyvek helyett, a folyóirat mellett füzetsorozat, sőt egyes terjedelmesebb művek világra segítéséhez önálló helyi tudományos könyvkiadás születhetne. Csak organizáció kérdése, hogy a kutatók munkamegosztásával elsőként a Szeged bibliográfiájának évtizedek óta sürgetett, egy évtizede vajúdó ügye oldódjék meg, legalább olyan terjedelmű és jellegű kiadvány formájában, mint a debrecenieké — persze hibáik nélkül. A tudományos kutatás még soha ennyire nem volt közügy, s ennek megfelelően anyagilag is megalapozott, mint napjainkban. Ideje, hegy ezt a lehetőséget az Alföld-kutatás, a Szegedkutatás is maga előnyére élvezhesse. Húsz-harmincnegyven éve az egyetem lelkes professzorai — mint Mészöly Gedeon, a Népünk es Nyelvünk, Koltay-Kastner Jenő a Délvidéki Szemle szerkesztője — önzetlenül, sőt áldozattal végezték ezt a szolgálatot. Ma állami támogatást kapunk e munkánkhoz is, csak a kezdeményező lépéseket kell hozzá meglennünk. Az összes érdekellek — akadémia, egyetem, főiskola, megye, város, múzeumok, könyvtárak stb. — együttes akaratával. Péter Laszla .Vasárnap, 1964. december 20. DÉL-MAGYARORSZÁG 7