Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-14 / 267. szám

Nagy mozgolódás Washington és Bonn között Bár von Hassel b</nni had- 0 HASSEL TÁRGYALÁSAI © „ZIVATAR" A CDU-BAN Párizsban, s eloszlatták az Adenauer látogatása végreh'ajtandó' szeméic'seréveí derűlátast' "— engedményekre tárgyalásai még folytatódnak — szokatlan módon — már a megbeszélések első napjáról , „ is közleményt adtak ki. len tette: a kormány nem osz- tek A közlemény szerint a tár- tozlk abban a nézetben, hogy azt gyaló felek áttekintették, mi- a, külügyminisztérium elen lyen stádiumban van az végrehajtandó szemelt* ... „MLF", s a megbeszélések so- me« lehetne javítani a Fran- hogy Bonn rán McNamara ismételten eiaországgal fennálló kapcso- keszut a irancia icormannyai irt,II muvaiiMua „ismt ttueii szemben. A francia radio megerősítette az Egyesült Al- a bonni parlamenti vitához lamok szándékát, hogy jelen- FRANCIA VEEEMÉNYEK fŰ2Ön kommentárjában ki_ Erhardnak és Schrödernek emelte, a kancellár és külügy­a bonni parlament péntek minisztere egyáltalán nem vi­délelőtti ülésén elhangzott lágították meg Bonn külpoli­nyilatkozatai csalódóst keltet- tikáját tösebben megosztaná a nuk leáris ügyel* felelősségét NATO-partnereivel". NÉMET—AMERIKAI II Wilson-kormány megkezdte lakbériizsora-ellenes hadjáratát A Wilson-kormány meg­kezdte hadjáratát a lakbér­uzsora ellen, amely a tory­kormányzás idején példátlan arányokat öltött. Crossman lakásügyi miniszter benyúj­totta törvényjavaslatát a ki- . lakol tatásokról. A jelenlegi javaslat 100 fontig állapot az 1957, évi tory-lak- pénzbírsággá! bértörvény szerint az, hogy a háztulajdonos a felmondás le­jártával, vagy a bérleti szer­ződés bármely más megszün­tetése után bírói végzés nél­kül eltávolíthatja a bérle­ményből a lakót. A törvény­Büntetik a kilakoltatást A dolgozók kedvezően fogadták Előkészület a ivashingtoni útra Háromnapos miniszteri Érteaezlet Cheguersben, a minden­KONFERENCIA A nyugat-berlini Kongress­halleban most tartjók a 4. né­met—amerikai konferencia tanácskozásait. A konferencia egyik fő szó­noka Schröder nyugatnémet külügyminiszter volt. Schrö­der most is határozottan ki­állt „a nagyobb atlanti össze­fogás", azaz az Egyesült Ál­lamokkal való törhetetlen ba­rátság mellett BALÉ ELINDULT NYUGAT­NÉMETORSZÁGBA Ball amerikai külügymi­niszter-helyettes pénteken el­indult nyugat-németországi tanácskozásaira. Ball Nyugat­Berlinben részt vesz az úgy­nevezett német—amerikai tár­saság gyűlésén és találkozik Willy Brandt-tal is. Hétfőn az amerikai külügyminiszter­helyettes Schröder nyugatné­met külügyminiszterrel, majd Erhard kancellárral folytat megbeszéléseket, kedden pe­dig találkozik Hallstein pro­fesszorral, akivel az európai Közös Piac kérdéseiről foly­tat megbeszélést. Ball egyik feladata, hogy tájékozódjék a sokoldalú atomütőerő kérdé­sében kialakított nyugatnémet álláspontról. SCHRÖDER MARAD A CDU-n belül legutóbb le­zajlott „zivatar" után Erhard és Schröder a parlamentben válaszolt a szociáldemokraták által a nyugatnémet—francia viszonnyal kapcsolatban elő­terjesztett Interpellációkra. A szociáldemokrata interpellá­ciók közül Erhard kancellár csak a Schröder külügymi­niszter személyevei kapcsola­tos kérdésre válaszolt. Kije­Megingathatatlan hűség a népek érdekeihez" Részletek a Pravda vezércikkéből A Pravda bevezetőben ki­emeli, hogy a Nagy Októ­keri Szocialista Forradalom fordulópont volt az emberi­ség történetében, s a világ első munkás-paraszt államá­nak születése elvileg új kül­politika születését is jelen­tette — írja, majd hang­súlyozza, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének politikája a társadalom fejlődését mozgató erők tudományos elemzésére támaszkodik. Az élet minden nap, min­den órában alátámasztja, hogy helyes pártunk külpo­litikai irányvonala, amely a háború elhárítására és a béke megszilárdítására irá­nyul. A szovjet külpolitika alkotó módon való fejlesz­tése útjának nagy mérföld­kövei voltak: az SZKP XX. és XXII. kongresszusa, pár­tunk programja — mutat rá a vezércikk. A Szovjetunió külpoliti­kájának fö irányvonala ar­ra irányul, hogy biztosítsa a békés feltételeket a szo­cializmus és a kommuniz­mus felépítése számára, erő­sítse a szocialista országok egységét ós összefogását, tá­mogassa a felszabadító for­radalmi mozgalmakat, fej­lessze a szolidaritást és az együttműködést Ázsia, Af­rika, Latin-Amerika függet­len államaival, alátámassza a békés együttélés elvét a kapitalista államokkal. A szovjet' kormány és a többi szocialista ország . politikája konkrét ered­ményeket hozott: bizonyos fokig enyhült a nemzet­közi feszültség. A vezető kapitalista orszá­gok nagyobb előrelátással és feleiősségérzettel rendelkező államférfiai kezdik egyre világosabban megérteni, hogy olyan politikára van szükség, amely a világmé­retű termonukleáris kon­fliktus elkerülését szolgálja. A vezércikk, miután hang­súlyozza, hogy a Szovjet­unió határozottan állást fog­lalt a fegyverkezési verseny megszüntetése és a leszere­lési egyezmény megkötése mellett, kijelenti: a Szovjetunió határozottan ellenez minden olyan ter­vet, amely alkalmas a nemzetközi légkör újabb felizzitására, ellenzi a nukleáris fegyver továbbterjedését, egyebek kőzött ellenzi a sokoldalú NATO-atomhaderő megte­remtésének terveit, amelyek utat nyitnak a Bundeswehr­nek az atomfegyverhez. A Szovjetunió véleménye szerint — mutat rá a Prav­da — napjaink meg nem ol­dott nemzetközi kérdései között szerepel az európai biztonság problémája és ve­le Összefüggésben a német kérdés békés rendezése. Az európai biztonság szavatolá­sa mindenekelőtt azt jelen­ti, hogy el kell utasítani egyesek revansista doktrí­náit és koncepcióit, el keli ismerni a Közép­Európában kialakult hely­zetet és a két német állam létezésének nyilvánvaló té­nyéből kell kiindulni. A szovjet nép — folytatja a Pravda — határozottan fellép a más népek ügyeibe való külföldi beavatkozás el­len. A Szovjetuniónak az a szilárd és világos álláspont­ja, hogy véget kell vetni minden támadásnak a Kubai Köztársaság ellen, Tajvan szigetét egyesíteni kell ha­zájával, a Kínai Népköztár­sasággal, meg kell szüntetni a provokációs cselekménye­ket a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság ellen. Politikánk a minden ál­lammal való jó viszony és a kölcsönösen előnyös együttműködés politikája — mutat rá a Pravda. Végül hangsúlyozza, hogy ugyanakkor a Szovjetunió nem felejti el, hogy vannak a világon agresszív erók, amelyek nem akarják leten­ni a fegyvert A világhely­zet arra kényszerít bennün­ket, hogy őrizzük meg éber­ségünket, és amíg létre nem jön a megállapodás a lesze­relésről, a legmagasabb szín­vonalon tartsuk védelmi ké­pességeinket (MTI) terjedő vést arra, hogy új útra a kar­ós hathavi nák vezetni Anglia társa­fogházbüntetés terhével tiltja dalmi és gazdasági életét a kilakoltatást külön bírói el­járás nélkül, és korlátlan jo­got ad a bíróságnak, hogy saját belátása szerint egy év­re felfüggeszthesse a kilakol­ta tást a bérlő vagy a legkö- kori" tóf mFnlsztoeíAök" vi­zelebbi rokona és az albér- déki rezidenciáján a jövő lök javára. Ugyancsak bun- hét végén Harold wilson el. tett a javaslat a vízellátás, a nökleiével háromnapos ta­villanyaram es gazszolgalta- nácskozasra ülnek össze a tás megvonását, valamint bu- szigetország „nemzetközi és torok eltávolítását a berle- kátonai helyzetének átfogó menyből. felülvizsgálásában" közvet­Részleges intézkedések S^Sők"?^ Nyekraszov a Pravdában adók- Gordon Walker kül­az angol munkáspárti kor- ugymimszteren es Dems mány tevékenységének első Healey hadügyminiszteren hónapjáról szólva azt írja, kívül meghívták a hadügyi hogy a munkáspárti kormány költségvetés felulvizsgalása­— bonyolult viszonyok kö- ban erdekeit gazdasagi mi­zött került hatalomra. Nem- nisztereket, fegyvernemi mi­csak arról van szó, hogy a nisztereket, valamint az parlamentben minimális [fsz vezérkart, Lord többséggel rendelkezik. Az új Mountbattennel az elen. munkáspárti vezetőségnek fi- A®1®* hivatalos korok zetnie kell elődeinek politi- magyarazata szerint Wilson kájáért. Igen lényeges kérdés ds találkozóját Lon­don kerésére hoztak leg­az is, hogy milyen állapotban találta az országot a mun­káspárti kormány. Anglia arany- és dollárkészletel — alább eigy hónappal előbbre a tervezettnél. Jól tájékozott politikai körökben azonban mutat rá a Pravda - aligha 2£hogy Washington fedezik a fizetési mérleg de­ficitjét. — Nem kétséges — írja Nyekraszov —, hogy az angol dolgozók megelégedéssel fo­gadják a munkáspárti kor­mány minden tervezett in­tézkedését, bár kétségtelenül e részleges intézkedések még nem mutatnak reális törek­sürgette a találkozót. Az amerikai sürgetés bizonyíté­kának lehet tekinteni, hogy a Johnson—Wilson találkozó december 7-i dátumának vá­ratlan bejelentése általános meglepetést keltett London­ban és zavart, kapkodást idé­zett elő a NATO „átfogó reformján" dolgozó angol szakértők széles táborában. Szovjet vezető államférfiak találkozásai a kínai küldötfség tagjaival Újabb tüntetés Sasebóban Nagyszabású sztrájkra készülnek Japánban A dél-japáni Sasebo kikö- Tokióban és Sasebóban tőjébe, ahol csütörtökön mét tömegtüntetéseket több ezren tüntettek a Sea nagygyűléseket tartanaik, dragon amerikai atom-tengeralatt­járó érkezése ellen, pénteken ismét heves meg­mozdulások színtere volt. A TASZSZ tudósítójának becslése szerint a pénteki megmozdulásban kétszer annyian vettek részt, mint a csütörtökiben. A saseböi dol­gozók segítségére siettek idő­Tcözben a környező prefektú­rak munkásai és diákjai, to­vábbá a szocialista párt kép­viselői. Bélszáznegyvenhét szocia­lista .japán tudós nyilat­kozatban tiltakozott pénteken az ellen, hogy ame­rikai atom-tengeralattjárók érkeznek japán kikötőkbe. A japán demokratikus szer­vezetek új. hathatós intézke­déseket terveznek. hogy megakadályozzák az ameri­kai atom-tengeralattjárók ja­pán kikötőkbe érkezését — jelenti a TASZSZ. A Japán Szakszervezeti Főtanács ha­tározata érteimében december elején sztrájkba lép egymillió-kétszázezer ' fémipari és vegyipari mun­kás, valamint állami tisztviselő. A sztrájk megkezdése előtt Johnbon a dél-vietnami háború kérdésével foglalkozik Johnson elnök táviratban válaszolt Mikojannak és Ko­sziginnek az elnökké válasz­tása alkalmából kifejezett jó­kívánságokra. Az elnök há­láját fejezte ki a szovjet ve­zetőknek annak a reménynek a kifejezésre juttatásáért, hogy az elkövetkező idő­szakban a két kormány újabb erőfeszítéseket tesz a szovjet—amerikai kapcsola­tok fejlesztése, az általános béke érdekében. Az európai Közös Piac miniszteri tanácsának csütörtök esti ülése is eredménytelenül ért vé­get. Az egész nap — amelyet politikai megfi­gyelők „fekete csütör­tök" néven emlegetnek — a heve® viták, meg­oldhatatlannak látszó el­lentétek jegyében teltei. i Husszein libanoni minisz­terelnök pénteken délután benyújtotta kormánya le­mondását. Helou köztársa­sági elnök a lemondást el­fogadta és az új kormány megalakulásáig a jelenlegi kormány tagjait bízta meg az ügyek vitelével. Johnson elnök külön mun­kacsoportot rendelt ki a vi­etnami probléma tanulmá­nyozására William Bundy külügyi államtitkár vezeté­sével, s a munkacsoport je­lentését már a közeli na­pokban megtárgyalja ta­nácsadóival. A vietnami probléma fontos részét al­kotta azoknak a megbeszé­léseknek is, amelyeket az elnök texasi birtokán Rusk külügyminiszterrel és McNa­mara hadügyminiszterrel folytatott Genevieve Tabouis, a Pa­ris-Jourban egy Vietnam­mal kapcsolatos amerikai tervet ismertet, amelyet a neves francia újságírónő szerint Washingtonban fél­hivatalos formában közöltek a francia és a brit diplomá­ciai képviselettel. A wa­shingtoni terv szerint John­son felhatalmazná Saigont, hogy tárgyaljon közvetlenül a dél-vietnami felszabadítási fronttal. Ezt megelőzően azonban az Egyesült Álla­mok tartós, erős katonai tá­maszpontokat létesít Dél­Vietnamban és a saigoni kormánnyal elfogadtatja a támaszpontok státusát. Az SZKP és a szovjet kormány vezetői több íz­ben találkoztak az októberi forradalom 47. évfordulójá­nak ünnepségein részt vett kínai párt- és kormánykül­döttség tagjaival. Mint az erről kiadott hi­vatalos közlemény elmondja, a találkozókon szovjet rész­ről Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára. Koszigin, az SZKP nak titkára és Gromiko, az SZKP Központi Bizottságá­nak tagja, külügyminiszter vett részt. Kínai részről Csou En-laj­ríak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága al­elnökének, a Kínai Állam­tanács elnökének vezetésével a Moszkvában tartózkodó kí­nai küldöttség tagjai vettek részt a találkozókon. A találkozók során beszél­Közpanti Bizottsága elnöksé- getések folytak őszinte, elv­gének tagja, a Miniszterta- társi légkörben. nács elnöke, Mikojan, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke, Pod­gomij, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottsága­Pénteken Moszkvából ha­zautazott a Kínai Népköz­társaság párt- és kormány­küldöttsége. A küldöttség tagjait a vnukovói repülő­téren Alekszej Koszigin, az SZKP elnökségi tagja, mi­niszterelnök, és más hivata­los személyek búcsúztatták. (MTI) Nehéz helyzelhen a kongói s/abadságharcoHo k A többszörös íúlerö megközelítette Slanleyville-t A kongói felszabadítási vérük és lőszerük. Matadi mozgalom katanáj el kese re- kikötőjébe viszont egyre dett harcot vívnak a kitűnő ujabb és újabb amerikai amerikai és belga fegyverek- és belga fegyverszállítmá­kel ellátott léopoldville-i nyok érkeznek kormánycsapatok és a fehér Csőmbe hadserege számára, zsoldosok ellen — jelenti a A Katangában levő kaminai TASZSZ Párizsból. A felke- támaszpontról amerikai re­lök, akiket pülőgépeken folyamatosan B—26 és T—28 típusú szállítják a belga, dél-afri­amerikai bombavető repü- kai és dél-rhodesiai zsoldo­lögépek szakadatlanul ra- sokat a frontvonalba. Az arc­kétalövedékekkel támad- vonal minden szakaszán nak. ők vezetik Csőmbe sere­az utóbbi napokban kényte- geit. lenek voltak feladni több Nyugati távirati irodák stratégiai fontosságú helysé- legújabb jelentéseikben ar­get. ról számolnák be, hogy a A felkelők nehéz helyzet- kormánycsapatok egyik dél­ben vannalf: súlyos élelmi- rői előrenyomuló oszlopa szer- és gyógyszerh ián nyal egészen megközelítette Stan­küsziködnek, nincs elég fegy- leyville-h Az ADELA ..klub " A nemzetközi finánctőke 28 legismertebb személyi­sége találkozott a minap Párizsban. Valamennyien tagjai egy rendkívül exkluzív „klub"-nak, az úgynevezett ADELA-nak, ahova a „belépési díj" félmilliótól két és fél millió frankig terjedő összeg. A klub szót persze nem véletlenül tettük idézőjelbe. Az ADELA ugyanis nem klub. Legalábbis a szó igazi ér­telmében nem az. Nem golfozni vagy bridzselni járnak ide a finánctőke mágnásai. Sőt, hangzatos neve — ma­gyarra fordítva: Az Atlanti Közösség Társulása Latin­Amerika Fejlesztéséért — ellenére nem is valamiféle emberbaráti intézmény. Ellenkezőleg. A negyvenmillió dolláros alaptőkével létrehozott tár­saság részvényesei között olyan neveket találni, mrít például a Standard Oil, a Fiat vagy az IBM cég elnökéé. Feladata pedig az, hogy pénzzel, technikai eszközökkel és szakemberekkel lássa el a latin-amerikai vállalatokat, amlyek ilyen módon a ,.szabad vállalkozás keretében rentábilis programokat valósíthatnak meg". Nos, hogy mennyire rentábilisak ezek a programok, azt Latin-Amerika népei a .saját bőrükön tapasztalják. Ez a földrész még ma is a külföldi mammut-morwpóliumok szabad vadászterülete, s itt minden befektetett dollárért 3,17 dollár tiszta hasznot izzadnak ki a tőkéseknek a mun­kások és a parasztok. Kérdés ezek után. hogy mit szólnak ők az ilyen sza­bad vállalkozáshoz. Mert —ahogy az események egyre in­kább bizonyítják — előbb-útóbb lesz hozzá néhány sza­vuk'. Nem éppen elismerő, az — bizonyos... — kö t— 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat. 1964. november 14. > 4

Next

/
Thumbnails
Contents