Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-12 / 265. szám
Kádár János A. Kosziginnél Szerdán Kádár János, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetője látogatást tett Alekszej KosziginxtéL A látogatás alkalmával baráti és szívélyes beszélgetés folyt. Kádár Jánost a találkozóra elkísérte Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Moszkvában megtekintette a szovjet főváros képzőművészeinek kiállítását A magyar vendégeket L. F. Iljicsov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, J. A. Szolovjova, a moszkvai városi pártbizottság kulturális osztályának vezetője, N. N. Smidt, a kiállítás igazgatója es számos neves művész kisérte. A „Moszkva — hazánk főVárosa" című kiállítás nemrég nyílt és egyike annak a tíz övezeti kiállításnak, amelynek anyagából az országos képzőművészeti kiállítást összeállítják. Kádár János és Nemes Dezső tetszéssel nézte Stejner portréját Landau-ról és Staszova-ról, Csulovics tájképeit, Nyecsitajlo „A Vörös téren" című monumentális festményét, Vucsetics gránitból készült Dzerzsinszkij portréját, Cigal márványszobrait, valamint az iparművészeti lakberendezési és színházművészeti kiállítást. Kádár János külön gratulált Belasova szobrászművésznőnek két kiállított munkájához. A látogatás végeztével Kádár János a következőket írta a kiállítás vendégkönyvébe: „Témában, kifejezési módban gazdag kiállítás, külön örvendetes a nagyszámú fiatal művész jelentkezése. A kiállítás számunkra azt bizonyltja, hogy a szovjet művészet a lenini eszmékhez, a néphez ragaszkodva új kifejezési formákat is keres, ezért a helyes úton előre halad. Sok sikert kívánunk e törekvésekhez." Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese ezerdán fogadta Erdélyi Károly magyar külügyminiszter-helyettest, a Magyar Népköztársaság pártíj kormányküldöttségének tagját. Kuznyecov és Erdélyi között baráti beszélgetés folyt le (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A M A G Y A R S ZOCIALIST A MUNKA S P A R T LAPJA 54. évfolyam, 265. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1964. november 12. Őszi csúcsforgalom a MÁV-nál Millió tonnák továbbítása — Vasárnaponként ezer vagon iiulul Gyorsítani kell a rakodást! Az őszi és a téli időszak A novemberi terv teljesítése tos a szállítás. A tervek sze— a negyedik negyedév — azonban biztosítva van, sőt rint év végére megszünteti minden évben nagy gondok az októberi hátralékot is tör. elmaradását a MÁV. és az elé állítja a MÁV-ot. Ilyen- lesztik. évi szállítási tervet túl is kor van a legtöbb elszállí- Az áruszállítási gondokat teljesítik S ehhez sokban tanj való áru, s a szállítás nehezítik a ki- és berakodj hozzájárul az, hogy már az körülményei is a legnehezebb problémái. Szeptemberben év elején is rendszeresen bek. A MÁV szegedi igazga- például a megengedett rakó- végezték a teherszállítást, tósága területén is nagy dási időn kívül a szegedi minden olyan árut elfuvamunka folyik már év eleje igazgatóság területén 43 ezer roztak, amit lehetett, smost óta. • 383 órát álltak a tele vago- csak az időzített szállításo1964-ben 7 millió 490 ezer * | " tonna árut szállítanak el. Az eddig eltelt három negyedévben már 5 millió 935 ezer 143 tonnát továbbítottak. Az 1963-as év hasonló időszaknál 19,8 százalékkal többet tonna volt amely többségében az im— az aruátvétélt és szállítást, sárnaponkénti 800 vagon he. portszállítások rohamos nö- vagyis az AKÖV végzi a ki- lyett 900—1000 vagont rakvekedéséből és a tranzitfor- és berakodást, ott átlagosan nak meg és továbbítanak, galom emelkedéséből szár- 7—8 órát állnak a kocsik. A mázott. legrosszabb a helyzet a szeA negyedik negyedév első gedi nagyállomáson, itt 15.1 hónapjában — októberben— óra. Dorozsmán 15.8 óra, Rónem sikerült a szegedi igaz- kuson pedig 11.2 óra a vagonok állásideje. A hosszú vagonürítés /oka, hogy nincs megfelelően gépesítve a munka, % a szállító vállalatoknak kevés az emberük. nok. S ez már nem a MÁV hibája, hanem a szállílSat-óké. akik nem rakják ki időben a kocsikat. Egy-egy vagon kiürítése háKözel egymillió rom-négy órát venne igénya túlteljesítés, be, de ahol központosították kat kellett elvégezniük. Még nyáron kijavították a mozdonyokat, s így a pályaudvarokon biztosították a megfelelő mennyiségű tolatás] eszközt. A vasárnapi áruszállítással is tehermentesítik az amúgy is zsúfolt hétköznapi programot. A vaHárnmliilifc <S7rilftfiirtötven másrél WIÓS sz5,öfür" IldrOniMÍRS »£UIMIUIItöt szüretelt Gáspár Imre, a Mecsek vidéki Állami Pincegazdaság zalaegerszegi kirendeltségének vezetője lugasszerűen termesztett szőlőjében. A pálmát mégis a képen látható fürt vitte el, amely háromkilós. Fajtája: Erzsébet királynő hagyaték. A szőlőszemek diónagyságúak gatóságnak teljesítenie a tervét. 658 ezer tonna áru helyett mindössze 589 ezer 656 tonnát szállítottak. Ennek legfőbb oka az volt, hogy októberben indultak meg a lökésszerű szállítások és az árurakodást nem tudták megoldani. A mostoha körülmények között is általában folyamaElkészült a jótállási táblázat Nemcsak a vásárlóközönség, hanem sokszor a bolti eladók is tájékozatlanok egyes csomagolt élelmiszerek, húsáruk, konzervek, italfélék szavatossági idejét illetően. Az Élelmiszerkereskedelmi Iroda most összeállította valamennyi fogyasztási cikk jótállási időtabelláját, és a szükséges tájékoztatót A szavatossági idő ismerete azért fontos, mert az élelmiszerek eredeti tulajdonságaikat általában az előirt jótállási időn belül tartják meg. A lejárati időt csak a gyorsan romló készítményeken tüntetik fel Ezeket a határnap után a kereskedelmi forgalomból ki kell vonni. külpolitika + Napi összefoglaló + Szudán reformokra készül Változatlan külpolitikát ígér Washington A zavaros helyzet után tisztázódtak a politikai frontok Szudánban. Az új kormány ígérete szerint garantálják a déli lakosság egyenjogúsítását, és a további programban bizonyos reformok szerepelnek. A reformok közül többet máris megvalósítottak. A lakosság befejezte a sztrájkot, a kormány felhívására felvette a munkát, az élet visszatért a normális kerékvágásba. Johnson befejezte tanácskozásait Rusk külügyminiszterrel és McNamara hadügyminiszterrel. Az amerikai külügyminiszter újságíróknak kijelentette, hogy az Egyesült Államok politikája folyamatos marad. A jövő évi katonai költségvetéssel kapcsolatban McNamara hadügyminiszter kijelentette, hogy mintegy 50 milliárd dollárra tervezik. (Tudósítások a 2. oldalon.) Az NDK Walter Ulb- lete szerdán már Couve de richt és Willi Stoph vezette Murville francia külügymipárt- és kormányküldöttsége niszter részvételével folytatta szerdán hazautazott Moszkvá- a vitát azoknak az áruknak a ból. Elutazott Hadzs Ben Alla listájáról, amelyeket kivonnávezetésével az algériai párt- nak a genfi „Kennedy-íorés kormányküldöttség is. A duló" áruinak köréből. Gomulka vezette lengyel m A gyarmati kérdés megpárt- és korm^;. küldöttség oldására alakított küiönieges visszaérkezett Varsóba a Nagy ., . Októberi Szocialista Forrada- ENSZ-bizottság kedden jovalom ünnepségeiről. hagyta azt a határozatot, 49 Fedorenko, a Szovjet- amely felszólítja a világ vaun ió és Stevenson, az Egye- lamennyi államát, elsősorban sült Államok ENSZ-küldötte pedig az Egyesült Államokat kedden a világszervezet pénz- és Nagy-Britanniát, hogy ügyi problémáiról tárgyalt. A használják fel befolyásukat megbeszélés részletei nem is- a külföldi vállalatok Délnyumeretesek. gat-Afrikában kifejtett káros 49 A Közös Piac miniszteri tevékenységének beszüntetétanácsának brüsszeli értekez- se érdekében. Külpolitika + Napi Osszefoslaló + Korszerű részleggel bővült a sütőüzem A Szegedi Sütőipari Vállalat egyik legnagyobb egysége a Kenyérgyári úti l-es számú sütöde. Mivel itt lehetőség volt a terjeszkedésre, 3 millió forintos költséggel a légi sütöde mellé egy újabb, pedig „hidegtartalékba" helyezték. A sütőipari vállalat vezetői gondolnak arra is, ha valahol baj van, műszaki hiba történik, akkor a „hidegtartalék" működtetésével biztosítani tüdják a lakosság jól felszerelt részleget építet- kenyér- és péksütemény ellátek. A bővítést a Szegedi Építőipari Vállalat dolgozói végezték. A műszaki átadásra a napokban került sor. Az első két műszak után örömmel állapították meg: az építők jó tását. Egyébként a kibővített részlegben néhány nap múlva megkezdik a teljes üzemelést, s két műszakban mintegy 80 ezer péksüteményt sütnek. A tervek szerint némunkát végeztek, beváltak az hány hónap múlva az új részMoszkva Étterem Berlinben' Berlinben, az NDK fővárol sában Moszkváról nevezték a nemrég megnyitott reprezentatív éttermet. Képünkön: a modern építésű étterem művészi kiképzésű bejárata új kemencék, a próbaüzemelés sikerült. Az új üzemrész építésével egyidejűleg a Moszkvai körúti 7-es számú sütödét megszüntették, s a szintén ellegben megkezdik a kenyér sütését is. A Szegedi Sütőipari Vállalat jövő évi fejlesztési tervében első helyen szerepel a avult állapotú Petőfi Sándor Maros utcai sütőüzem korszesugárúti 6-os számú pékséget rűsítése. japán gazdasági küldöttség érkezik Lengyelországi látogatása után Csehszlovákiába utazott a japán f 'asági küldöttség, mely november közepén hazánkba is ellátogat, hogy tárgyalásokat folytasson a japán—magyar gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésért!. Körös-vidéki mezőgazdasági napok Másodízben rendezik meg november 26—27-én Békéscsabán a Körös-vidéki Mezőgazdasági Napokat, melyen a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársai két alkalommal tartanak vitaindító előadást. Így november 26-án dr. Erdei Péter, tudományos osztályvezető, a kenyérgabona-termesztésünk kérdéseiről, november 27-én, másnap pedig dr. Förgeteg Sándor, kandidátus, az Intézet igazgatója, a szilárd takarmánybázis megteremtéséről tart vitaindító előadást. November 26-án az állattenyésztési tagozaton a szarvasmarha-tenyésztés legfontosabb kérdéseiről dr. Horn Arthur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok doktora, akadémikus tart előadást, amelyre főként állattenyésztőkből, s az állattenyésztésben dolgozó szövetkezeti gazdákból álló 30 tagú küldöttség látogat el megyénkből. November 27-én, a melegagyi üvegfelületek gazdaságos hasznosításának lehetőségeiről hangzik el előadás. Ezt Angpli Lambert, egyetemi docens tartja. Erre a rendezvényre is harminc szövetkezeti gazda látogat majd el megyénkből.