Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-10 / 263. szám

Díszszemle a Vörös téren „Pénzügyi válság" az ENSZ-ben Szovjet küldöttség s , . , <i . űlüTilo CS ICliCft Szegeden Ősbemutató a színházban Házgyárak épülnek Az óbudai házgyárban már szerelik a gépeket Az elmúlt években — kü­lönösen az MSZMP VIII. kongresszusa óta — ország­szerte meggyorsult a lakó­házak építésének íiteme. Az igények és a szükségletek szerint még gyorsabb ütemre van sízükség: ezért az illeté­kesek úgy határoztak, hogy nagy kapacitású házgyárakat is üzembe kell helyezni. Az Építésügyi Minisztéri­umban Körmendi József osz­tályvezetőtől és Bán Kálmán osztályvezető-helyettestől kéi-tünk információt. Elmon­dották. hogy a közeljövőben a Szovjet­uniótól öt. a legkorszerűbb technikával üzemelő ház­gyárat vásárolunk. Ezeket Budapesten, Győrött, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden állítják fel. Jelen­tőségük. hogy az időjárástól csaknem függetlenül tevé­kenykedhetnek majd; a zárt csarnokokban az eső vagy a hideg nem zavarja különö­uebben a termelést. A házgyárban — a falak külső és belső burkolásától kezdve a víz-, a villany-, a központi fűtésű és egyéb szerelési munkákig — mindent korszerű gépek végeznek. A gyárilag készült épületré­szeket speciális gépek szál­lítják a helyszínre az eme­lődaruk alá. A munkahelyen a hagyományos és a jelen­leg is alkalmazott blokképí­téstől eltérően már csak az összeszerelésre kerül sor; a szobák festését vagy tapétá­zását természetesen a laká­sok összeszerelése után vég­zik el. A Szovjetunióban a gya­korlati alkalmazás során jól bevált házgvárak alkalmazá­sa remélhetőleg lényeges fej­lődést hoz a mi építőipa­runkban is, hiszen a lakás­építés gyári jellegének meg­honosításával építőiparunk sikerrel nö­velheti a termelékenysé­get. A házgyárakat — az Épí­tésügyi Minisztérium kíván­ságára — a szovjet ipar úgy szállítja, hogy azok segítsé­gével a nálunk népszerű összkomfortos lakások ké­szülhessenek. A „gyári lakóházak" álta­lában 10 vagy ennél több emeletesek lesznek. Működésük természetesen nemcsak a „telephelyükre", vagyis az említett városok területére terjed majd ki; 50 —80 kilométeres körzetben segítik majd — a legkorsze­rűbb nagyüzemi mikiszerek­kel — a lakásépítkezést. Az onszág első házgyárá­ban, Óbudán már szerelik azokat a hatalmas gépeket, amelyek évente 1800 lakás falelemeit fogják elkészíteni. Az új üzemben a jövő év közepén kerül sor a próba­termelésre. Addig előkészí­tik a gyári termékek fel­használásának helyét, az óbudai házgyár esetében a 30 ezer lakosra tervezett ke­lenföldi új városrósz építési területét A változatos vá­roskép kialakításáért a ter­vezett 7740 lakásból 5220 ott­hont 10 emeletes házgyári épületekben, a többi lakást pedig 15 emeletes, vagy eset­leg még ennél is magasabb toronyházakban helyezik majd eL L. S. 54. évfolvam 263. szám Ara: 60 fillér Kedd. 1964. november 10. Koszorúzást ünnepségek Szegeden A felsőoktatási intézmények képviselői tisztelegnek az emlékmű előtt Színpompás felvonulás Moszkvában November 7-én ebben az Esztendőben ls nagyszabású katonai díszszemle és több százezer főnyi tömeg ünnepi felvonulásának színhelye volt b moszkvai Vörös tér. A sze­les, hűvös idő ellenére is ha­talmas érdeklődés nyilvánult meg a díszszemle és az ün­nepi felvonulás iránt. A Lenin-mauzóleum mell­védjén helyet foglaltak az SZKP és a szovjet kormány vezetői, az ünnepségekre Moszkvába meghívott test­vérpártok küldöttségeinek ve­zetői. Ott volt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar delegáció vezetője is. Katonai egységek üdvözlése Moszkvai idő szerint pon­tosan 10 órakor pördült kl a Kreml Szpasszkij-bástyájának kapuján Rogyjon Malinovsz­kij marsall, honvédelmi mi­niszter nyitott ZIL—111-es kocsija. A miniszter a Vörös tér közepén fogadta a szemle parancsnokának, Beloboro­dov hadseregtábornoknak, a moszkvai katonai körzet pa­rancsnokának jelentését. Üd­vözölte a katonai akadémiák hallgatóit és az egyes fegy­vernemek díszegységeit, majd a csapatok megszemlélése után felment a Lenin-mau­zóleum mellvédjére és beszé­det mondott. Uj típusú rakéták Malinovszkij nagy tetszéssel fogadott beszéde után tüzér­ségi díszsortűz dördült el. Felhangzott a szovjet him­nusz, majd megkezdődött a katonai szemle. A dobosok után a Frunze Akadémia, a politikai tisztképző, a had­mérnöki, a páncélos, a vegy­védelmi és a repülőtiszti aka­démiák tanárai és hallgatói vonultak el, majd az ejtőer­nyősök, páncélos elhárítók, tengerészek díszegvségei, a közepes és nehéz harcikocsi­zók után megjelentek az első rakéták, ezeknek tucatnyi új típusai. Első ízben mutatták be a különleges szerkezetű légelhárító szárnyas rakétá­kat, amelyek időjárási nehéz­ségek, rádiózavarások ellené­re is képesek minden célpon­tot megsemmisíteni. Mély ha­tást gyakoroltak a szemlélők­re a szovjet atomtengeralatt­járók nagy hatósugarú, raké­tái, amelyek merülésben is indíthatók, s a hírek szerint újfajta hajtóanyaggal működ­nek. A 40 perces katonai dísz­szemlét interkontinentális ballisztikus lövedékek zárták be Rövid szünet következett ezután, majd a szovjet olim­pikonok mutattak be szí­nes tornagyakorlatokat, ezt követően felvonultak a moszkvai sportegyesületek legjobbjai, őket követték a szovjet főváros lakóinak hosszú sorai. Órákon át, több oszlopban vonultak el a Le­nin-mauzóleum előtt. Fogadás a Kremlben November hetedikén es­te, az októberi forradalom 47. évfordulója alkalmából a szovjet kormány fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájának egyik termében. A fogadáson megjelentek az SZKP és a szovjet kormány, továbbá a szocialista orszá­gokból érkezett párt- és kor­mányküldöttségek vezetői és más külföldi kommunista (Folytatás a 2. oldalon.) (Somogyiné felv.) A fegyveres alakulatok tisztelgő menete VTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK} Nagy teljesítményű távolsági rakéták, amelyek első ízben jelentek meg a nyilvános­ság előtt A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 47. évfor­dulója alkalmából koszorú­zási ünnepséget rendezett Szegeden az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Szeged megyei jogú városi tanács és a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága. A város dol­gozói nagy csoportokban né­pesítették be- a Széchenyi téri szovjet hősi emlékmű­vek környékét, s ugyanitt sorakoztak fel a fegyveres testületek díszalakulatai. Az impozáns látványt nyújtó katonai jelentéstétel után a Munkásőr-zenekar a magyar és a szovjet him­nuszt játszotta, közben dísz­Ülést leirtott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott Törvényerejű rendeletet fo­gadott el a magyar polgári repülés feladatainak tervsze­rű és biztonságos ellátásával, valamint az egységes állami irányításával kapcsolatos alap­vető kérdések szabályozásá­ról. Az új jogszabály a pol­gári repülés mai fejlettségi fokán kialakult, időálló alap­elveket tartalmazza, ame­lyekhez hasonlót egyes or­szágok már eddig is kodifi­káltak. A szabályozás kitér a közelmúltban kifejlődött új feladatkörökre is, így pél­dául a mezőgazdasági, az egészségügyi és a vízügyi re­pülés kérdéseire, amelyek a hagyományos ágazatok mel­lett ma már mind jelentő­sebb szerephez jutnak a polgári repülésben. Az Elnöki Tanács Új tör­vényerejű rendeletet alko­tott, amelyben kimondta, hogy a háborús bűntettek és az értük kiszabható bünteté­sek húsz esztendő eltelte után sem évülnek el. Ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy a háborús bűnösök az idő múlása következtében el­kerüljék a felelősségre vo­nást. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. Az Elnöki Tanács határozata Málta elismeréséről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa határozatot hozott, amelyben Máltát ön­álló és független államnak is­meri él. CMTÜ sortüzek dördültek el. Ez­után az emlékművek talpa­zatára elhelyezték az emlé­kezés és a hála koszorúit az MSZMP Csongrád megyei* Szeged városi és szegedi já­rási- bizottságának, a Csong­rád megyei, Szeged városi és szegedi járási tanács vég­rehajtó bizottságának kép­viselői. Ugyancsak koszorút helyeztek el az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szov­jet alakulatok, a magyar fegvveres testületek, a sze­gedi felsőoktatási intézmé­nyek, a tömegszervezetek, nagyüzemek, a termelőszö­vetkezetek, valamint a posta és a MÁV igazgatóságának képviselői. Az ünnepség az Interna­cionálé hangjaival ért véget, ezt követően pedig a fegy­veres alakulatok díszmenet­ben vonultak el az emlék­művek előtt. A Széchenyi téri ünnep­séggel egy időben megkoszo­rúzták a Dugonics temetőben a szovjet hősök sírját. A megyei, városi és iárási Párt­bizottság. valamint a taná­csok képviselői, továbbá szoviet és magvar fegyveres alakulatok, több szegedi (ízem. termelőszövetkezet és tömepszorvezetok kénviselői bélvezték el koszorúikat és virágúkat a hősi halottak emlékművére. Itt a Vasutas szakszervezetek zenekara 'Átszőtt, s a karhatalom egy alakúin'- tisztelgett 8Z lékmű előtt, r

Next

/
Thumbnails
Contents