Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
SzSüÁ fenzfflt: Séta a recepttel Pa. SZTK körzeti rendejó- ben adtak ki október 7-én, Jébe járó betegek gyakran és azt még a mai napig sem panaszkodnak, hogyha az or- tudták beváltani. Ezen a reves felír nekik orvosságot, cepten Lukulin az a gyógya gyógyszertárban nem szol. szer, amit nem tudnak kigáltatják ki. mert mint szolgáltatni. A másik gyógymondják, kifogyott. Rend- szert, a Valériánt azért nem szerint egy receptre még egy adták ki, mert egy recepten orvosságot is felírnák. A má- van a hiányzó gyógyszerrel, sodik van. de nem szolgál- Természetesen a gyógyszertátatják ki, mert akikor az rák erről nem tehetnek, csak első, ami hiányzik, elvesz, s az elosztó szerv, nem kapja meg a beteg. Az Kérdezzük, nem lehetne-e illető gyógyszertár ekkor a megcsinálni azt. hogy a vény hátoldalát lebélyegziés gyógyszertári központ értesídátummal látja el a recep- tené a rendelőintézeti orvotet, ami azt jelenti, azon a sokat, hogy ez és ez a gyógynapon a beteg jelentkezett szer jelenleg nincs, azt nem és a kért gyógyszert nem írják fel a betegnek. Valószolgálták ki részére. Ezután színű, más gyógyszer is van, kezdődik a séta. egyik gyógy- ami hatásában helyettesíteszertárból a másikba. Nem ni tudja a hiányzót, ezért kapja meg a beteg a kért ^ kellene felírni, hogy fegyógyszert, de mindenütt le- , , sétáltassuk a pecsételik hátul a vényt. JCSJeKesen ne eetaitassuá a Láttunk egy receptet. amit., betegeket a Munkácsy utcai rendelő- Fekete Jenő LWKAK A FALON A Képcsarnok Vállalat íz- Az illetékesek ugyanis fellésesen berendezett Kárász szegezik a képeket Ha a utcai helyisége sok látogatót módszerek ezután sem válvonz. Nem csoda, mert a taznaik, még egy-két kiállímodern bútordarabok, mű- fe átlyukasztják a falat. vészi kivitelű kerámiák, az D ,. állandó kiállítások becsaló- min*» ^ gatják a járókelőket lenne- Az építők tudniillik A vendégek illúziói aaoi*- annak idején a mennyezet ban hamarosan saertefootzla- alá a fal mentén végigfutó nak, mihelyt a leiemnek a vashuzalt szereltek — smint tárlatok megrendezésére ki- általában a tárlatokon — az jelölt részében « falakra te- erről lelógó kis akasztókra kintenek. Nem. nem a ké- kellene zsinóron felfüggeszpek teszik, hanem a falon teni a képeket levő számtalan apró lyuk. Faikas István Magyar segítség Zágrábnak A Magyar Vöröskereszt a Jugoszláv Vöröskereszthez táviratot Intézett, amelyben mély együttérzését fejezte ki a Zágráb városában és környékén, valamint Jugoszlávia egyéb helyein bekövetkezett súlyos árvízkatasztrófa alkalmából, egyben felajánlotta segítségét az árvízkárosultak támogatására. (MTI) Alkatrészhiány gátolja a gyorsabb garanciális javítást Cserekészüléhet adnak hosszabb javítás esetén A GELKA szegedi kiren- téves íriszemben él, hogy a deltsége a nyári hónapok- garanciális javítások idején ban televíziót, rádiót fe a is meS kel1 fizetni a külön lemezjátszókat két-három K^m^, ^SncteS nap alatt megjavította —idő t^t _ televízió esetéhangzott a tájékoztatás — a ben egy év —, bármi hibávárosi tanács kereskedelmi ja van a készüléknek, ki,., . T , , „ szállási díjat sem kell fiosztalyan. — Jelenleg azon- zetni ban kénytelenek a garancia- Sokan nem tudják azt lis határidőt, azaz a nyolc sem, hogy az 1964 júliusa betartani, mert az után vásárolt hűtőszekrénapot utóbbi két hónapban ugrásszerűen megnőtt a televíziótulajdonosok száma. Sajnos, gyakori a kisebb-nagyobb nyek tulajdonosai már kétéves garanciát élveznek..Ez igen örvendetes, az azonban már kevésbé, hogy anyaghiány miatt a hűtőgépek jahiba az új készülékeknél, s vítása elhüzódik. J6 Ienne> ezek csak használat közben ha egy.egy üj c5kk bevezetéderülnek ki. eéről a kereskedelmi szakAkadálvozza a gyorsabb embereket és a szerviz szolgaranciális javítást az is, gáltató részleg szakembereit hogy nem folyamatos a kü- js tájékoztatnák. így idejélönböző tv-típusok alkatrész- ben beszerezhetnék a szükellátása. így például PCL— séges alaktrészeket, gyor82-es, PY—82-es, EY—86-os sabb lenne a javítás. csövek és sorkimenő trafók gyakran hiányoznak. — A nyáron kiadott rendelkezés értelmében — kapcsolódott a beszélgetésbe a GELKA szegedi kirendeltségének vezetője — kaptunk négy darab cserekészüléket. Ez nagyon jó dolog, mert ha az új készüléket vásárlóknak elromlik a tv-jük és javítása" hosszú heteket igényel, akkor amíg a javítás tart, tudunk adni cserekészüléket. így kisebb a boszszúság, mert addig is élvezhetik a televízió műsorát. A javítások meggyorsítása érdekében a tanács ipari osztálya úgy rendelkezett, hogy a GELKA munkáját segítse a villamosipari ktsz js. Megtörtént a területelosztás, s eddig nem érkezett panasz a ktsz dolgozóinak munkájára. Sőt így gyorsabbá vált a tv- és rádiókészülékek javítása. Meghalt Csányi Ferenc elvtárs Csányi Ferenc elvtárs 1917től hűséges tagja volt a Nyomdász Szakszervezetnek és 1945-től pártunknak. Fáradhatatlanul dolgozott a mozgalomban. A felszabadulás után részt vett a népbíróság munkájában. Dolgozott a III. kerületi tanácsnál, az Ingatlankezelő Vállalatnál majd a nyomdában a laprészlegnél. Innen ment nyugdíjba 1960-ban. Mint nyugdíjas is tovább tevékenykedett bírósági ülnökként. Csányi Ferenc elvtárs 65. éves korában, október 30-án hunyt el rövid szenvedés után. Családja, hozzátartozói gyászában osztozik a Szegedi Nyomda pártszervezete, szakszervezete, vezetősége ós a szerkesztőség. Temetése november 3-án, kedden délután 2 órakor'lesz a felsővárosi Gyevi-temetőben. Kiemelték a ba<aí hídroncsot A második világháborúban Bajánál felrobbantott dunai vasúti híd roncsainak kiemelését a hót végére befejezték. Utolsónak egy egész hídrészt emeltek felszínre a folyam jobb oldalán. Ennek súlyát kétszáz tonnára becsülik. A kiemelésnél két éve dolgozó búvárok és hajósok az idén hozták felszínre a legtöbb roncsot. Kiemeltek egy fadereglyét is, amely még a háború előtt süllyedhetett el. (MTI) Húsz év jegyében A téli népművelési moz- vándorkiállítás látogat el mi színpadi műsorokat és galom igen szép ós sajátos Kiskundorozsmára, Bordány- színpadi műveket tartalmaz" „propagandista" szerepet kap. ba és Zsombora, Pusztaszer- za. Könyvanyag tehát lesz. A legváltozatosabb forrná- re, Mórahalomra. Zákány- A népes előadégárda toborban kell kifejeznie, hogy székre és több más helység, zása és irányítása már a szabadságunk 20 éve mivel be. Három diafilmsorozat se- művelődési igazgatók és a gazd^totta járásunk életét ^ a képzöművészeti ^ községi KISZ-szervezetek feL tísi pWbWtsá St-m P retterjesztö előadást. Réz- adata. A műsorok kiválogamegye 20 éves fejlődéséről. tásában és betanításában a SS- fe tod^ánvos Az u,óbbi k<H évtized jelen- pedagógusoknak (elsősorban eStat a művé^T lÖ9fbl3 % w^vl" &Z szaktanárokna^ megmozgatmakat, a szakkö- S^kS könyvtárosoknak is közre rök tevékenységét. a tömeg- y gy ju CSOK°l ^ kell működniök. Történelem, szervezeti rendezvényeket Az értelemhez földrajz szakos tanárokra egyaránt át kell hatnia a , vár a község történetének felszabadulás 20 évének uj es a szívhez megírása. A legjobbakat életet teremtő, új történei- iazzák met író erejének Tettel és Legtöbbet várunk a mű- J szóval, fokozott munkával é3 vészeti tömegmozgalomtól. Emlékezés meghitt műsoros előadások- Nagy vonzóereje van. egykai fejezi ki járásunk népe, szerre szól az értelemhez fe es tiszteletadás hogy sorsa jobbrafordulását a szívhez. A szó és a közköszönheti a felszabadítók- vetlen megjelenítés művészi A 20 éy jegyében indul a nak és szocialista munkán- varázsával hat. Nos. jogos az >£1 mit tud? nepszerű vékát irányító, szervező kom- a kérés: minden .községben ,eaa a ®lme munista pártnak. működjön színjátszó csoport, lendítsük fel a kórusmozgalmat, zenekari munNovember már nem a mű- kát és a népi tánccsoportok éneiéből? Az egyéni képe®, velődési program tervezgeté- tevékenységét. Az Irodalmi ségek gyümolcsoztetéséne sének időszaka, sokkal in- színpadok éljenek nagy le- igen hasznos Pályazatokat íc. kább a tetteké. Járásunkban hetőségeikkel! A novemberi takjd- Tofe amatórfilm. né. is ezrek fognak az önképzés kulturális szemle máranyilpadjaiba ülni és a tudo- vénosság elé hívja a művémány. a művészet legkülön- g^y csoportokat, január és bözőbb „almáiból" szalu tani. március között pedig a jáAz önképzés padjaiban a lényege az lesz: Ki mit tud a felszabadulásról és a szabadság két évtizedes tftrpi díszítőművészeti. irodaL mi, néprajzni, képzőművészeti szakköri pályázatokat készíthetnek mindazok, akik Nem „tiltott gyümölcs" ez rási vetélkedőn mérhetik elhivatottságot éreznek vala. ma, pártszervek, népműve- össze tudásukat. Van-e meg- mely s^^rulet irántlók százai teli kosárral kí- feleiő műsorkínálat? — kérA tiszteletadás ós az emnálják. Az ismeretterjesztő dezhetik a népművelés köz- lékezés közvetlenelőadássorozatok, a különbö- súgi vezetői A megyei ta- beszelgetéselt ígerik azok a ző akadémiák, a szakképzés nács művelődésügyi osztálya baréti találkozók, melyekre fe felnőttoktatás „tantárgya- új kiadványok, módszertani februarban' márciusban megiitól" egyáltalán nem idegen anyagok megjelenését ígéri. hlvják a veterán kommunis— természeteden a megfe- Műsorjavaslatot az évfordu- takat ^ovjet embereket, lelő problémakörben - sza- ióra készülő színjátszó cso- akik megyónk felszabaditábadságunk két évtizedében portoknak, énekkaroknak; saban- a koTnmunista elért eredmények, létesítmé. űtmutatót a műkedvelő mű. szervezetek megalakításaban. nyek méltatása. E téren kü- vészeti csoportok és szakkö- 32 uj élet megteremtésében lönösen sokát tehetnek a rök részére. Továbbá módhittel é® következetességgel szakkörök. A képzőművé- szertani és műsortanácsadót munkálkodtak, szeti, foto és a helytörténeti az irodalmi és színpadi műszakkörök nagyszerű anyagot vekről, a képzőművészeti, gyűjthetnek össze, melyet zene- fe táncművekről. A utoJjflra salunk az ünkiállításokon mutatnak be a Megyei Népművelési Tanács- ncPköszömés mindennapi, de lakosságnak. A művészien adó valamennyi művelődési feIelősségben és helytállásszemléltető műveket a já- otthon részére megrendelte a b™ P°WaS modjárol: 8 ter" Mindennapi köszöntS Utoljára szólunk az rási vándorkiállítás anyagai „Földre rótt írás" című közé sorolják majd. Képző- könyvet, mely a huszadik zetöség^áIaszto művészeti ismeretterjesztő évfordulóra javasolt irodalKÖZÉRDEKŰ KÉRDÉS Az üzletek ünnepi nyitvatartási rendje A Szeged megyei jogú vá- boltok, az áruházak és a rosi tanács vb kereskedelmi piacok zárva maradnak. osztálya a KPVDSZ-szel Csak a yasárnap egyébként egyetértésben szabályozta a is nyilvatartó édesség- és szegedi üzletek ünnepi nyit- dohányboltok árusítanak a va tartásának rendjét. Időben megszokott vasárnapi nyitgondoskodlak arról is. hogy valnrtási idő szerint, elegendő kenyér, péksüte- NOVEMBER 8, VASÁRmóny, tej kerüljön az üzle- NAP: az utalvúnyos és szalekbé. Az új rendelkezés sze- bad tejet árusító üzletek rint az üzletek a következő reggel 7-től 10-ig tartanak időpontban árusítanak: nyitva. A vasárnap egyébNOVEMBER 6, PÉNTEK: ként is üzemelő élelmiszer-, az egy és két műszakos hús- édesség- és dohányboltok, boltok este 7 óráig árusíta- valamint az összes szórakonak, míg az 1 műszakos zóhelyek a rendes vasárnapi élelmiszerüzletekben este 6 nyitvatartási rend szerint óráig szolgálják ki a vásár- üzemelnek. A piacokon ezen lókat. A többi élelmiszer-, a napon délelőtt 7-től 10-ig iparcikk-üzletekben, az áru- árusítanak, házakban a rendes hétköz- A kereskedelmi osztály napi nyitvatartási rend ér- közlése szerint a jegyes tevényes. A piac a szombati jet pénteken, 6-án adják ki megszokott időpontban vár- elóre> SZOmbatra is. Vasár• ICL 3, VSSIÜTIOKST NOVEMBER 7, SZOMBAT: ^ 32 ^apra szóló utalMikor less kielégítő Béketelep vízellátása? Csak folydogálnak a vízcsa- ezeket a jelenségeket tette Megtudtuk, hogv a nyomópok Bóketelepon most is, no- szóvá a II. kerületi tanács vezetéket az Öt'halmi" úton ha már a kertekben senki legutóbbi ülésén. A problé- vezetik át. A tervezése most sem locsol, a föld túlon-túl mára nem tudtak érdemleges folyik. A Szegedi Víz- és Csais nedves. A vízzel úgy taka- választ adni. ' Ezért kerestük tornamű Vállalat fe a II. kerékoskodnak a háziasszonyok, fel a Szegedi Víz- és Csator- rületi tanács megegyeztek abmintha pénzért lehetne hoz- namű Vállalatnál Újvári Jó- ban, hogy még ebben az évzájutni. Az általános iskolá- zsef üzemeltetési 06ztályveze- ben', december 31-ig lejekteban gond minden délben, tőt. tik a vízvezetékeket. hogy miképpen mossák el a Elmondta: Béketelepen az A vezetékek lefektetésének napköziben ebédelő gyerekek okozza a vízhiányt, hogy a közelgő határideje, majd a tánvérinit evőeszközeit To- Jelenlegi két anyakút, amely víz bekapcsolása már most tanyerjait, evoeszkozeit. To tóny)eg ^ cgwmtva ad vi. időszerűvé teszi, hogy a béman Mihalyne tanacstag is ze( elavult, korszerűtlen, ketelepi házakban a vízmérő Felújításuk nem éri meg az aknákat, fali kifolyókat úgy 50—60 ezer, forint ráfordí- építsék meg, hozzák rendbe test, mert egyáltalán nem a háztulajdonosok, hogy biztos, hogy azt követően azokkal a későbbiekben se letöbb vizet adnak. gyen probléma. Ahol ugyanis - Üj kutakkal - mondot- a közegészségügyet .veszélyezte Újvárt József - meg le- súlytalan ep.test tahetno oldani a béketeleDi víz- lalnak, oda nem kötik be a ^T^róu u m^olrilq vizet addig, amíg rendbe nem azontem'n'em ]ehterö^ mert ^ ^ kf\ ezt a hidrológiai tá&éget SgzfefeőL ^ ^ védetté nyilvánították. Ez azt leiel° elvégzéséről, jelenti, hogy az itteni rétege- * melőmunkáról. A KlSZ-vegyűléseken már elhangzottak az Ifjú traktorosok, állattenyésztési brigádok versenyvállalásai, a községekben kezdődő párttaggyűlések szintén a leghi. vatottabb fórumok hasonló munkavállalások megvitatására. Minél többet és jobbat termelünk, annál gazdagabb lesz ünnepünk. A falvak művelődési életének irányítói, pártszervezetek, tanácsok vezetői, pedagógusok. KISZ-isták fe valamennyi rátermett ember közös munkáját igényli a téli népművelési mozgalom. Üj színt, magasabb mércét, tartalmasabb műsort kölcsönöz neki szabadságunk húsz évének köszöntése. A járása propagandamunkában, népművelésben szem előtt kell tartanunk, hogy 1965 teljes éve a felszabadulási évforduló jegyében zajlik le. Hiszen a mezőgazdaságban csak az év végi betakarításkor realizálódnak azok az eredmények, amelyekért a felszabadulási versenyben dolgozik a falvak népe. Balogh rtdön Sok tv-öiLrjdpnoe a az öefeiri&zer- és iparcikk- vanjtt vMtják ba ket nem szabad megbontani, csak abban az esetben, ha az új létesítményt közvetlenül vízműhöz tudják illeszteni. Az alacsony nyomású övezetet — jelenleg ez van Béketelepen —, nem szabad fejleszteni, mert egyáltalán nem célszerű. Mi lesz a végleges cs kielégítő megoldás Béketelep vízellátásában? — kérdeztük. — Bóketelepet bekapcsoljuk a nagynyomású rendszerbe. Az öthalmi út mellett épül egy nagykapacitású vízmű, amely naponta 22 ezer köbméter vizet ad majd. A kútcsoportokat is építik. Van már egy gépházprovizórium,amely naponta 5—6 ezer köbméter Vizet tzolsalíal. A Szerelmi bájital második szereposztása (Pénteken este mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban Donizetti Szerelmi bájital című operájának második szereposztása. Az első szereposztással azonos színvonalú második megérdemelten aratott sikert. Adina szerepét Mére Ottilir énekelte. Előadása kidolgozott, pontos. Játéka igyekvő, néhol talán túlságosan is. Alakításának volt egy-két olyan pontja, melyet túljátszottnak érez" tünk. Belcore alakját Gyimest Kálmán formálta meg. Tüzes, temperamentumos katonát láttunk a színpadon. Egy kissé könnyelmű fickót rajzolt, aki gyorsan túlteszi magát az élet gondjain, bajain. Dulcamora csodadoktor szerepét Gregor József énekelte. Hangja szép, kifejező, kár, hogy színészi játéka kissé halvány. Nem adott határozott karaktert a figuráinak. Gianetta rövid szerepét Szabadzta Judit énekelte, megérdemelt sikerrel.