Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-20 / 272. szám

VILÁG PROLETÁR]Ál, EGYESÜLJETEK! mii MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 54. évfolyam. 272. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1964. november 20. Naponta kétmillió forint kártérítés Új filmek November lángjai Amerikai erősítést küldtek Dél-Vietnamba gyűlés ÁggSp Jár Napirenden: ön Az építésről szóló törvény!?vasht ü S vízügyről szóló törvényjavaslat 0 II kiiiügyiiiifn'szfer beszámo'ója a Magyar népköztársaság külpolitikájáról 0 Interpellációk Csütörtökön délelőtt 11 órakor megkezdődött az országgyűlés ülésszaka. Az ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla. Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor,' Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülésszakot Vass Istvánné elnök nyitotta meg. Megállapította, hogy az országgyűlés tagjai határozatképes számban vannak jelen. Ezután megemlékezett dr. Bárczi Gusztávról és Fodor Imréről, az országgyűlés elhunyt tagjairól. Javaslatára a két képviselő emlékét megörökítették az országgyűlés jegyzőkönyvében. A képviselők néma felállással adóztak az országgyűlés elhunyt tagjai emlékének. Vass Istvánné bejelentette, hogy Fodróczi Lajos, Győr-Sopron megyei képviselő lemondott képviselői mandátumáról. Az elhalálozások és a lemondás következtében megüresedett képviselői helyekre a budaTVrnitmann pesti választókerületből Beckl Sándor, a Győr-Sopron megyei választókerületből Tóth László, a Veszprém megyei választókerületből pedig dr. Bodogán János soron következő pótképviselőket hívta be. Ezután Vass Istvánné beszámolt arról, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány benyújtotta az építésügyről, valamint a vízügyről szóló törvényjavaslatokat, amelyeket az országgyűlés illetékes állandó bizottságai megtárgyalták. A törvényjavas atokat a képviselők között szétosztották. Ugyancsak megkapták az országgyűlés tagjai a Népköztársaság Elnöki Tanácsának az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletekről szóló jelentését. Az országgyűlés a Népköztáisaság Elnöki Tanácsának jelentését jóváhagyólag tudomásul vette. Dr. Pesta László, az országgyűlés jegyzője ismertette az interpellációra jelentkezett képviselők névsorát és az interpellációk tárgyát, majd Vass Istvánné javaslatára az országgyűlés elfogadta az ülésszak tárgysorozatát. Ezután napirend szerint megkezdődött az építésügyről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az ülés megnyitása előtti percek: Kádár János Biszku Bélával és Gáspár Sándorral beszélget Korszerűbb technikai alapokat, magasabb termelékenységet az építőiparban! Trautmann Rezső építésügyi miniszter terjesztette az országgyűlés elé az építésügyi törvényjavaslatot. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat államigazgatásunk építésügyi és népgazdaságunk építőipari ágazata szempontjából egyaránt nagy jelentőségű. Az építésügy körébe tartozó követelmények, feladatok egy részét még az 1937-ből származó törvény szabályozza. A több mint negyedszázados jogszabály ma már elavult, sok tekintetben nem felel meg a hazánk gazdasági, társadalmi fejlődése következtében előállott követelményeknek, sőt hiányos is, mert az építésügyi igazgatásnak csak egy szűkebb területére terjedt ki. — A mai megnövekedett és sokirányú építési tevékenység — folytatta a miniszter — magától értetődően megköveteli az építésügyi ágazat teljes, egységes értelmezését, ennek keretében a területrendezés és a különböző építményfajták egységes, összehangolt rendszerének megteremtésé1 A fejlődés tényeiből Trautmann Rezső a továbbiakban az építőipar fejlődését jellemezte, adatokkal, tényekkel illusztrálta azt az utat, amelyet építőiparunk az elmúlt két és fél évtizedben megtett. A felszabadulás előtti helyzet elemzése után hangsúlyozta: — A magyar építőipar szervezeti és műszaki fejlődése a felszabadulás után, az államosítást követően kezdődött meg. 1949-ben már mintegy 160 000 munkás dolgozott az építőiparban. Ez a létszám — párhuzamosan a népgazdasági tervekben megszabott feladatokkal — 1963-ra 350 000re növekedett. Az otthonuktól távol foglalkoztatott építőipari munkások elszállásolásáról, étkeztetéséről szervezetten gondoskodnak. Kialakult egy új iparág, a betonelemgyártó iparág, amely jelentékenyen csökkenti a munkaerőigényt és hozzájárul az állványanyagok megtakarításához és az építkezések gyorsításához. Nagyon rövid idő alatt világviszonylatban is jelentős fejlődést értünk el a helyszínen előregyártón nagyméretű vasbetonszerkezetek alkalmazásában. Az építési technológia gépesítettségét jói jellemzi, hogy tavaly a magas- és mélyépítő ipar, a szak- és szerelőipar J mintegy 610 ezer lóerő teljesítményű gépparkkal rendelkezett — Az építőipar termelése mennyiségileg 1963-ban csaknem 3,5-szerese — ezen belül a szocialista építőipar termelésének mennyisége több mint ötszöröse volt az 1949. évinek. A legutóbbi másfél évtizedben a magyar építőipar jelentékenyen hozzájárult népgazdaságunk termelő erőinek fejlődéséhez, a lakosság kommunális ellátottságának és életkörülményeinek javításához. Szeretném külön kiemelni, hogy az eltelt másfél évtized alatt építőiparunk 685 000 új lakással gazdagította az ország lakásállományát. — A nyilvánvaló eredmények mellett az építőiparnak sok, lényegében fegyelmezetlenségből, lazaságból fakadó hibája van, s sok külső nehézség is gátolja munkáját. Munkaerő-hiánnyal küzd, vontatottan sajátítja el és vezeti be azokat a korszerű termelésszervezési módszereket, amelyek a takarékossabb munkaerő-felhasználást biztosítják; nem használja ki elég széles körben a nagytermelékenységű szerkezeti és technológiai lehetőségeket, lassan halad a gépesítés útján. Olykor fontos anyagokból elégtelen vagy akadozó az ellátás, a szállítási nehézségek pedig szinte mindennaposakká váltak. Feltétlenül meg kell említeni azt a körülményt is, hogy a magyar építőipar az utóbbi években erejét meghaladó mennyiségű feladatot kapott, illetve vállalt el. — Mint ismeretes, ezeket a problémákat a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1964 februári ülésén mélyrehatóan megvizsgálta, s egyúttal meghatározta a feladatok megoldásához szükséges legfontosabb intézkedéseket és módozatokat. Jelenthetem tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a párthatározat iránymutatásának megfelelően számos intézkedés végrehajtása van folyamatban. — Leglényegesebb feladatunkat az építőipar technikai alapjainak korszerűsítésében és a jobb munkaszervezéssel elérhető termelékenységnövelésben látjuk. Az építési feladatok közül — tekintettel nagy tömegére és koncentrálhatóságára — elsősorban a lakásépítés terén kell nagy erőfeszítéseket tennünk a technikai színvonal emeléséért. Ismeretes, hogy több nagykapacitású házépítő kombinátot vásárolunk, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő tervidőszak elején az állami lakásépítés 30 százalékát már e kombinátok segítségével bonyolítsuk le, biztosítva egyúttal a további évek jelentős lakásépítési programjának korszerű ipari bázisát. Ésszerűsíteni kell a szervezeti rendszert — Erőfeszítéseket teszünk az ipari és mezőgazdasági építkezések korszerűsítésére is. E téren szintén biztosítani kívánjuk a tömeges gyártás feltételeit, így a szerkezetek tipizálását, hogy lehetővé váljék az azonos szerkezeti elemek felhasználása különféle rendeltetésű épületeknél. — Felsorolt céljaink megvalósítására bővítjük építőiparunk gépparkját, fokozatosan kiépítjük a vállalatok vertikalitását, megteremtjük a korszerű termelésszervezési módszerek alkalmazásának feltételeit, s minden lehetséges módszert és eszközt igénybe veszünk, hogy megszilárdítsuk a technológiai és munkafegyelmet, valóra váltsuk az építkezések ütemességét, gyorsítását. — Szeretnék rámutatni, hogy az építésügyről szóló tömény javaslat, valamint ennek tervbe vett végre'iajtása, a párthatározat célkitűzéseinek sikeres teljesítését hivatott elősegíteni. Ezután a miniszter rámutatott, hogy az építőipar rendkívül megosztott szervezeti rendszerben működik. A legjelentősebb építőipari szervezetek négy főhatóság irányításával végzik a legfontosabb állami beruházások és felújítások építési feladatait. A megyei tanácsok — és kiváltképpen a fővárosi tanács — már maguk is erős, s egyre fejlődő építőipari szervezettel rendelkeznek. E tanácsi építőszervek — számottevő építéstervezési és kivitelezési feladatot vállalva — végzik a meglevő óriási épületvagyon felújítási és karbantartási munkálatalt is. — A mezőgazdaság építési szükségletének tekintélyes hányadát az állami gazdaságok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek saját, házilagos építőszervei valósítják meg. A szövetkezetek és a lakosság építési igényeinek kielégítése — részben szolgáltató jelleggel — az építőipari szövetkezetekre és az építő kisiparosságra hárul, amelyek kisebb munkákat közületeknek is végeznek. A magyar építőipar e nagy családi „tablóján" ott vannak még az egyéb főhatóságok, továbbá az üzemek kisebb-nagyobb vállalatai, vagy házilagos formában működő építési szervei, részlegei is. — Ebben a szervezeti tagoltságban biztosítani kell, hogy egységesen jussanak érvényre az építés politikai célok. Gondoskodni kell továbbá a különböző irányító szervekhez tartozó építőipari szervek — itt is hangsúlyozom: építéstervezői és kivitelezői szervek — közötti zavartalan és fegyelmezett munkamegosztásról, együttműködésről. Az egységes tervirányításon kívül főként a szakmai szempontokat kell érvényesíteni, s a szakfelügyeletet a mindennapi gyakorlatba is át kell ültetni. Ezért nagy jelentőségűek a törvényjavaslatnak azok a szakaszai, amelyek megteremtik az egységes szakfelügyeletet, mind az építéstervezés, mind pedig az építőipari kivitelezés felett. Az építésügyi miniszter ezután hangsúlyozta: nem elegendő azt szabályozni, ki és milyen feltételek között végezhet építéstervezést, illetőleg építőipari kivitelezést — rendezni kell az ezzel kapcsolatos hatósági engedélyező és ellenőrző feladatokat is. A népgazdaság számára ugyanis nem közömbös, hogy az egyes építmények hol, egymással milyen szerves kapcsolatban épülnek meg, hogyan felelnek meg a rendeltetési, biztonsági, esztétikai és egyéb követelményeknek, miként gondoskodnak az érdekeltek fenntartásukról. E követelmények érvényrejuttatását szolgálja a központi és a helyi államigazgatási szervek szabályozó, területrendezési, továbbá hatósági engedélyező és ellenőrző tevékenysége. A továbbiakban Trautmann Rezső hangoztatta, hogy fokozottan súlyt kell helyezni a regionális, valamint a város- és községrendezési tervek kidolgozására. E munka során már eddig is figyelemre méltó eredmények születtek. (Folytatás a 2. oldalon..)