Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-11 / 239. szám

Oss a kiskertben A levegőben legízletesebb... A legújabb közvéleménykutatásból kiderül, hogy az embereknek nem a földön, hanem a levegőben, a repülőgépen a legjobb az étvágyuk. Egyetlen vendéglő vagy étterem sem kapott még annyi elismerést a felszolgált falatokért, mint a stewardessek, s egyetlen vendéglátó vállalathoz sem érkezett annyi dicsérőlevél, mint a MALÉV-hez. A MALÉV nemzetközi gépeinek utasai egy év alatt 150 ezer légi-menüt fogyasztottak, K több mint 20 ezren fejezték ki írásban is megelégedésüket az ízletes ételért, italért, a figyelmes, kedves felszolgálásért. Jártunkban, keltünkben sokszor megcsodálunk egy-egy szép virágoskertet, pázsitos udvart, ami barátságossá és vonzóvá teszi a házat, vagy az utcát. Ilyenkor. a szép láttán, talán nem is gondolunk arra a sok munkára, amit egy kiskert gondozása kíván. A kertészkedők már az őszi hónapokban gondolnak kertjük tavaszi pompájára. Ilyenkor az elnyílott begónia, szalvia után a talajt meg kell munkálni. A felásott, megforgatott földet érett trágyával hintsük be. utána eligazítjuk. A virágágyakat kétnyári virágokkal, árvácska-, százszorszép-, nefelejtspalántákkal ültessük be, mert ezek a szabadban is áttelelnek. Az árvácska és százszorszép, a kívánt öntözéssel. már az őszi kertben is kedves színt ad. A hagymás virágok is ilyenkor kerülnek a földbe, ezek azonban nem kívánják a trágyázott talajt. A jácint-, a tulipán- és nárciszhagymákat tíz-tizenkét centiméter mélyre ültetjük, ahol öntözés nélkül várják a március végét, hogy újra virágot hozzanak. Minden virágoskert magán viselj kertészének gondozójának ízlését. A színek összhatására a legszebben viruló virágok között is vigyázni kell. Ezért a virágágyaknak téglasor, vagy színes cserepek helyett a zöld pázsitszegély szebb keretet ad. Magassága és impozáns vi. rága miatt a kert távolabbi részében virít a dália, s így érvényesülni hagyja a kisebb termetű virágokat, az őszirózsát, krizantémot. A dália és kánaféléket októberben ássuk ki a földből, s a gumók felett arasznyi szárat hagyva tegyük telelőre száraz verembe, vagy pincébe. A kertek nemes és dekoratív virágait, — a babarózsát és a magastörzsű rózsafát is, — gondosan készítsük a télre. Október végén, november elején hajtsuk le a rózsafák koronáit, hogy vastag földréteggel takarva megvédjük a fagytól. A bokorrózsák tizenöt-húsz centiméter , magasan feltöltött földkupac alatt alusszák téli álmukat. , K. E. Hazafelé Szegedre Dísz párnák T^Thang Vidéki otthonokban is felfeltünnek a modern lakberendezés egyes darabjai. Agy helyett széles heverő, vagy rekamié a fekhely. Hálószoba helyett kombinált szobabútor. Ezekre már nem illenek az agyondíszített, fodros, tüllcsipkés gobelin kézimunkás párnák, sem a kibolyhozott gyapjúfonallal hímzett macskás, kutyás „párnaköl lemények". Sok vidéki lakásban láthatók a legújabban „modern divatnak" nevezett műanyag díszpámák, ami színes PVClapból készül, felfújható és színes, vagy arany festékkel festett minta „ékesíti". Ilyen párnákért kár kidobni a pénzt, mert a felsorolt diszpárnúk nem díszítői, hanem elcsúfítói a lakásnak. Nem arról akarunk lebeszél, ni bárkit, hogy a modern anyagok közül a PVC-t, a laticelt, a műanyagot ne használja fel, hanem az ízléstelenség és a giccs ellen szeretnénk mást, 6zebbet, ízléseset és valóban újszerűt, korszerűt javasolni. Rajzainkon rekamiéra és ágyra illő díszpárnákat mutatunk. Az első csíkos és egyszínű selyem kombinációja. A színösszeállítás olyan legyen, hogy harmonizáljon a rékamié huzatának színével. Például zöld huzatú rekamiéra illik a fekete-fehér, csíkos selyem, narancssárgával összedolgozva. A párnát keretező selyemrolni lehet sárga vagy zöld, de használhatunk hozzá készen vásárolható kárpit zsinórt is. Az ágyközépre horgolásbetéttel készült párnát tehetünk. Ennek is modernebb formát adjunk. A huzat anyaga és színe attól függ, milyen az ágyterítő. Ha az ágyat krém vagy fehér csipke takarja, színes selyem alátéttel, akkor a díszpárna legyen az alátét anyagából és fehér vagy krémszínű legyen a horgolt betét is. Ha pedig más anyaga van az ágyterítőnek, esetleg mintás, egyszínű anyagból varrjuk a párnát és horgolhatunk színes honleányból recebetétet. A rece-csipkeminta felhasználható természetesen más kézimunkához is. Maglód! Magda ••••••• /síri •••••••• .ami • , ••• • SSSSSSSSmSSSma -853" • • • Mffl Mi készülhet almából? Az alma egyik legértékesebb gyümölcsünk, vitaminokban gazdag, ezért jó előre gondoskodjunk arról, hogy családunk tagjai naponta fogyasszák. Elkészítési módja igen változatos, most néhány kevéssé ismert receptjét közöljük: ALMATORTA: 6 tojás, 12 dkg porcukor, 12 dkg vaj, 12 dkg dió, 14 dkg sült alma, J dkg zsemlyemorzsa. A vajat jól kikeverjük, állandó keverés közben hozzáadjuk a cukrot és a tojás sárgáját. Ezután hozzákeverjük a darált diót, az áttört sült almát, és a megszitált zsemlyemorzsát. A tojás fehérjéből habot verünk és óvatosan összekeverjük. Zsírozott, lisztezett tortaformában süssük és tejszín- vagy gyümölcshabbal díszítsük. ALMASALÁTA: 50 dkg édes alma, 10 dkg zeller, durván reszelve, 1 kanál méz, 2 kanál kókuszreszelék, 0,25 liter joghurt. Az egészet jól összekeverve azonnal tálaljuk. ALMA BUNDÁBAN: 1 tojásból, 0,25 liter tejből, 10 dkg lisztből, 1 kainál cukorral csipetnyi sóval palacsintatésztát készítünk, s jól felverjük. Sütéséhez 20 dkg zsírt használjunk fel. Fél kiló almát karikára vágunk, magházától megtisztítva a tésztába mártjuk és a forró zsírban kisütjük. Gyerekeknek és felnőtteknek finom csemege. ALMAKRÉM: 12 dkg alma, 10 dkg cukor, 0,25 liter tejszánhab és 20 dkg babapiskóta. Az almát sütőben sütjük és áttörjük, félretesszük hűlni. A cukor és a tejszín egy részét összekeverjük az áttört almával, s a tálba rakott piskótaszeletekre halmozuk. Tetejét a maradék tejszínnel tetszés szerint díszítjük. Karácsony Vilma A hirpiac kint zsibongott az utcasarkon, Pénzes Csaba szatócsboltja előtt. Olcsón adták-vették itt a rémmeséket, akinek volt egy kis ideje, kedvére bevásárolhatott. Már túl voltunk a kormányzó nyilatkozatán, miszerint „minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy ezt a háborút Németország elvesztette", de j ez nem számított. Annyi volt a német, mint a nyű. Már a Duna-hidat is felrobbantották. aztán mintha tanácstalanná váltak volna. Masíroztak le, s fel a község homokos utcáin, tyúkokat. malacokat szajréztak a parasztházak udvaráról és gajdoltak feszt. Magyar katonák is ődöngtek ide-oda, a fejük kókadozott a fáradtságtól. Nemigen lehetett kinézni belőlük a végső győzelembe veteti hitet. Kártyáztak, köpködtek, káromkodtak. kéregettek ők is a Pénzes-bolt udvarán és háborús élményeikkel traktálták a szörnyülködő falusiakat. Egy vékony dongájú, rettentően lestrapált fiatal katona bőszen magyarázott: — Az oroszok nem néznek se istent, se embert, csak jönnek. Szegedtől idáig arra sem volt időm, hogy a retket lelötyköíjem a pofámról. Bizonyisten egy nyúlnak ls dicséretére vált volna, amit én csináltam idáig. Nincs náluk csak egy géppisztoly, de az aztán olyan rémítően ugat. hogy ijedtemben majd belebújtam a földbe. Ügy festeti szegényke, mint egy énekes koldus. Vézna alakján ijesztően lötyögött a mundér, két elázott bakancsa tátogott, akár a csuka. A derekán kócmadzag fogta össze a mállott köpenyt, s még a szempillájára is sárcsimbókok száradtak. Hóna alatt egy veknit szorongatott, azt vájta-belezte nagy sietséggel, közben a halálból szabadultak boldogsága ragyogott beesett arcán. — Csakugyan Szegedről jött? — léptem közelebb hozzá és valósággal szugeráltam, hogy az igazat mondja. — Hát persze — mondta, s úgy nézett rám. mintha a becsületébe gázoltam volna. — Öcskös, te még olyat nem éltél, de ne is élj, a szentségit neki. Ríhatnám vagyok, ha magam előtt látom, hogyan verték ripityára azt a takaros szép várost, meg az egész környéket. Nem maradt ott semmi, csak néhány kémény. De majd itt megállítjuk őket, segít a Duna... Ennyi elég is volt nekem. Kiesett a szám sarkából és bőgtem, mint az elfenékelt kisgyerek. Oly gyorsan pergett le előttem az elmúlt két és fél hónap, mint amikor a moziban elOivatbemuiató paravánnal A divatparádé megkezdődik, színre lépnek a szereplök; öt csinos lány, két müsorkísérö, a paraván és sok kelléke az öltözködésnek. A bemutató fő érdekessége, hogy a jelenetek többsége nem a spanyolfal mögött, haanem előtte játszódik le. Ilyen öltözködési tanácsadást készít most elő a Ruházati Mintatervező Vállalat, hogy a nők előtt feltárja a csinos, ízléses öltözködés műhelytitkait, sőt lélektanát is. , Az öt szárnyból álló spanyolfal ' szekrény gyanánt kínálja a ruhaneműket. Az egyik szárnyban a fogasokon ruhák lógnak, a másodikban cipők ,a továbbiakban más kiegészítők, táskák, divatékszerek, kesztyűk találhatók, s hogy közülük ki mit vesz fel, azt teljesen a színpadon jelenlevő nőkre bízzák. A közönség véleményt nyilváníthat, sőt közülük a vállalkozó szelleműek felmehetnek a színpadra, s bemutathatják ők hogyan használnák fel az adott ruhatárat. A fő dolog az, hogy mindenki az alkalomnak és egyéniségének megfelelően öltözködjék. Ehhez ad tanácsokat az egyik műsorvezető, míg a másik, aki nem véletlenül, de éppen pszichológus lesz, a ruházkodás lélektanáról tart előadást. A paravános divatbemutatót kísérletnek szánják, most próbálják majd ki. Ha a nők érdekesnek, hasznosnak tartják, később többször alkalmazzák majd a divattanácsnak ezt az újszerű módját. szakad a film és felszalad a képsor. Mégis pontosan láttam, mi történt szeptember 24-e óta. Akkor szedték öszsze a leventés fiatalokat, hogy Németországba hajtsák őket. Dorozsmán marhavagonba gyömöszölték a pelyhe® állú népet, a vonat felcammogott velük Pestig, aztán meg le Dunaföldvárig. Itt egy éjszaka szétosztottak őket a parasztházakhoz azzal, hogy reggel sorakozó az állomáson és indulás tovább. Én „elfelejtettem" teljesíteni a parancsot és így maradtam ott Hegedűs Jánoséknál, a Téglaház 25. szám alatt. És most mi lesz? Én még élek, de anyám, apám mar nincs bizonyosan. „Haza. haza, de rögtön" — ez az egyetlen gondolat foglalkoztatott egész nap. De hogyan, merre, mikor? December 8-a volt és hideg. És vigasztalanság Elólálkodtam a Duna-partra, tűnődve néztem a ködös túloldalt, ahol tétován pftikkantak egyetegyet a szovjet lövegek. Vijjogva húztak át a szürke vizén. átívelték a községet,, majd ismét hallatszott tompa becsapódásuk a német állásokban. Mozgás semmi. Vajon az oroszokat csakugyan megállítja a Duna? Éjjelre minden csendes lett, még a lomha ágyuk is elhallgattak. Csak a németek lettek még többen. Mindenfelé tankok, tábori konyhák, gépkocsik, lovas szekerek kószáltak. csavarogtak káoszszerűen, Hegedűséktől már elvit téli; az egyik lovat, s vártuk, hogy jönnek a másikért is. Az éjfélt is elütötte, amikor lementünk a pincébe aludni, hogy majd csak történik valami. Reggel nyolckor keltünk. Jani bácsi megkért, hogy nézzek szét, mi van az utcán. Elindultam a kiskapu felé, amikor kinyílt és belépett a gangra két nyurga katona. Szőkék voltak és meglepően fiatalok. Mihelyt megláttak, hirtelen vízszintesbe kapták a gyomrukon lógó géppisztolyt. — Sztoj! — kiáltották egyszerre. — Csak néztem rájuk kicsit bambán, mert nem értettem a dolgot, Csak lassan kezdett derengeni valami és a szemem ezt mondhatta: „Jé ezek meg oroszok!" Az öreg Hegedűs percek alatt megértette, hogy mi járatban vannak. Kipihent lovat szeretett volna kapni, de élénken magyarázták, hogy nemcsak úgy isten nevében akarják. Bizonyításképpen egyikük már nyitotta is a nagykaput, s az utcáról egy harmadik katona bevezetett két virslibe való gebét. Szabályos alku kerekedett, Jani bácsi még a fogaikat is meggusztálta, sokáig simogatta felborzolt szőrzetüket, majd belecsapott a hangosabb fiú tenyerébe. Aztán tisztázták azt is, hogy én véletlenül sem vagyok német, hanem egy ittragadt szegedi gyerek, aki soha nem viselt katonamundért. — Akkor miért nem mész haza? — kérdezték és őszintén csodálkoztak. — Hát lehet? — kaptam a szón. Segítettek és délben már zsebemben lapult a parancsnokság dokumentje arról, hogy indulhatok Szegedre. Ladikkal vergődtem át a Dunán és Kecskemétig szovjet csapatszállító gépkocsi hozott. Vagy huszonöt nótázó, tréfálkozó katona kuporgott hátul a ponyva alatt, és kínáltak mindenféle dohánnyal, meg ennivalóval. A másfél órás úton teljesen kicserélődtem. A sok rettegés. bizonytalanság után egyre bizonyosabban tudtam: hazugság volt minden, amit eddig gyömöszöltek belém a világ dolgairól, a háborúról, az ellenségről, meg a jó barátról. Ha úgy vesszük, igaza volt az üvöltő hivatalos propagandának, csak éppen mindig az ellenkezőjét kellett érteni annak, amit mondott. Engem a „jó barátok" szakítottak el a családtól, a szülőföldtől, az „ellenségeim" pedig mindent jóra fordítottak. Egy kukkot sem értettem a pufajkás, fegyveres férfiak furcsa beszédéből, de minden mozdulatuk, szemvillanásuk azt adta értésemre, hogy nem kell félnem semmitől. A kecskeméti állomáson éppen Szeged felé készülődött egy roncsokkal és mindenféle háborús lim-lommal megrakott vonatszerelvény. Az én szovjet katona ismerőseim még arra is gondoltak, hogy ne ázzak-fázzak hazáig. Jó kis kuckót fedeztek fel egy letört repülőgépszárny alatt, felsegítettek oda és körüldugdostak meleg szalmával. Sorra kezet szorítottak velem. valamit sokáig magyaráztak. majd megrándult alattam a nyitott vagon. Egész éjszak a döcögtek a kerekek. Kicsit tétován, de annál kitartóbban mondogatták: „haza... haza..." haza...". Olyan sötétség ülepedett a tájra, hogy megállt volna benne a vasvilla. Hiába néztem bármerre, csak vak feketeséget láttam. Később távoli halvány fények villóztak^ félénken a vasút mentén, s mintha lassan szaporodtak volna. Az élet jelei voltak ezek. Csák Szegedet megkímélték volna! — ez a gondolat keringett bennem egyre nyugtalanabbul. Még messze volt a város, de már kibújtam az enyhet, tetőt nyújtó fészer alól és előremeresztettem a szemem. Bőrig áztam a téli esőben, de az izgalom miatt fázni is elfelejtettem. Biztattam magam, hogy bizonyosan hazudott az a sáros fülű kiskatona, de aztán megint letörtem. Vajon mi oka lehetett volna rá. hiszen nem is gyaníthatta, hogy szegedi vagyok. Egyszercsak megállt velem a vonat a rendező pályaudvaron. Már derengett az ég alja, s ha lehet, még hidegebb lett az idő. Vacogott a fogam, ahogy csak bírt. Leugrottam az összevissza sínek közé és elkezdtem szaladni előre. Egy rongyos, olajos gúnyás emberbe ütköztem. — Mi az, szép öcsém, nem látsz a szömödtül? Ráborultam, átöleltem. Mikor megtudta, hogy kiféle vagyok, és a Dunántúlról jöttem, bevitt egy szűk fabódéba. Leültünk, dohány után kotorászott a zsebében és jókat heherészett mohó kérdéseimen. Csak percek múlva szólalt meg. — Hát tégöd jól fölültettek, szép öcsém. Nesze egy kis pöszmet neköd is. füstölj rá. aztán siess, mert biztosan várnak. Ide is úgy gyüttek ám be az oroszok, hogy csak röggel vöttük észre. Eszükbe se volt lüvöldözni. Ellenben már csinálják is a hidat a Tiszán, hogy át löhessön járni Üjszögedre is. Majd möglátod, azonkívül amit a bombázók, mög a némötök műveltek, alig van baja a városnak. Itt már vége a kalamajkának, szép öcsém, röndös kerékvágásban van az élet. Amikor ezen a reggelen szétnéztem a kedves városban, nem győztem hálálkodni azért, hogy vannak hazudós emberek is a világon; V. Na?y István \2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1964. október 11,