Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
Budapesten ülésezik a Szakszervezeti Világszövetség Főtanács A Szakszervezeti Világszövetség vezető szerve, a Főtanács, amely két kongresszus között minden fontos kérdésben dönt, október 19—24. között Budapesten tartja XIII. ülésszakát. Megtiszteltetés, hogy a demokratikus szakszervezeti mozgalom e jelentős eseményére hazánkban kerül sor. A hétfőn kezdődő ülés programján szerepel az SZVSZnek a dolgozók érdekei és jogai védelmében kifejtett tevékenységéről, az V. világkongresszus által kitűzött akcióprogram végrehajtásáról szóló beszámoló. A Főtanács bizottságot választ az SZVSZ szervezeti szabályzatának felülvizsgálására, s meghatározza az SZVSZ VI. kongresszusának idejét és helyét. A napirenden szerepel a számvizsgáló bizottság jelentése is. A világszervezet újabb, nagyarányú erősödéséről, tekintélyének növekedéséről tanúskodik végül az a napirendi pont, amelynek során az SZVSZ-hez történt csatlakozásokat ratifikálják majd, s megvizsgálnak több csatlakozási kérelmet A Szakszervezeti Világszövetség Főtanácséinak budapesti filése elé érdeklődéssel tekint a magyar közvélemény is. Hazaérkezett küldöttségünk a KGST vb-üléséről Szombaton visszaérkezett Moszkvából az a küldöttség, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével részt vett a KGST végrehajtó bizottságának 14. ülésén. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pap János, a Minisztertanács elnökhelyettese. Lévárdi Ferenc nehézipari. Trautmann Rezső építésügyi miniszter. Jelen volt G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Lichtvert családon. Barát János Levelek és emberek Ónbíráskodni nem lehet * Gyors segítség * Egy házfelügyelő panasza Szeged egyik munkáslak- méti utcából a Hóbiárt basa szükségük van a földszinti ta kerületéből érkezett le- utcai óvodába kellene járni, helyiségre is. Ebben hetek vél szerkesztőségünkhöz. A pedig a lakásukhoz legkö- óta csak egy ping-pong aszkörnyék lakói közül többen zelebb az Avar utcai óvoda tal áll, s itt tárolják a dolaláírták, s felháborodottan van. gozók a kerékpárjaikat. Véközölték, hogy az egyik ma- A kérés indokolt, hiszen leményünk szerint egy kis gáról megfeledkezett asz- az Avar utcába a gyermek jóakarattal lehetne segíteni szony a szomszédok szeme egyedül is el tud menni, a láttára igen megvert egy 14 Hóbiárt basa utcába pedig el éves fiút A gyermeket kellene kisérni, mert keresznagyszülei és a szomszédok tül kell mennie a nagyforszedték ki az asszony kezé- gaimú József Attila sugárból, aki a fiú segítségére si- úton. etőket is durván, gorombán A segítség gyorsan érkeszidalmazta. A környék la- zett A nagymama panaszákói azt kérdezik levelükben, val Daróczi Istvánnét, a II. hogy szabad-e egy gyerme- kerületi tanács szakfelügyelő ket így megverni, önbírás- óvónőjét kerestük fel, aki kodni más gyermeke felett? elmondta, hogy a KecskeméA panasz, a történet fel- ti utca területileg valóban a háborító, s az ügy tisztázá- Hóbiárt basa utcai óvodására indultunk. A városrész hoz tartozik és ott bővebben rendőrörse vezetőjének je- van hely a gyermekek rélentése ls szól arról, hogy szére. A nagymama kérését Z.-né megverte K. A. 14 mégis figyelembe vették, éves fiút De a jelentésben hiszen jogos volt és hétfőennél több áll. K. A. a kör- tői kezdve a kis Marika nyék réme. A nála fiatalabb már az Avar utcai óvodába járhat. Súlyos gazdasági gondok jegyében kezdi meg munkáját a Wilson-kormány Sikerül-e megerősíteni a fontsterling nemzetközi helyzetét? Harold Wilson, Nagy-Bri- előreláthatólag hat-hétszáz talmi helyzetének elhatárotannia új munkáspárti mi- millió font sterling lesz, zó jelentőségú megváltoztarniszterelnöke szombaton reg- vagyis nagyjából kétharma- tásától". gel sürgős tanácskozásra ült da az egész sterlingövezet Munkáspárti körökben össze két újonnan kineve- összes arany- és valutatarta- úgy vélik, hogy zett kabinetminiszterével, lékának. A Financial Times az új kormány bizonyos George Brown gazdaságügyi szombati vezércikkében fiés James Callaghan pén- gyelmezteti a munkáspárti zügyminiszterrel. Wilson kormányt: négy mandátupéldátlanul gyorsan, minisz- mos parlamenti többségére terelnöki megbízatásának el- való tekintettel kétszer is sőt, legalábbis az első hófogadásától számított négy meg kell majd gondolnia, napokban a konzervatív elórán belül betöltötte a leg- hogy lenzék sem kívánja kenyérfontosabb kabinetminiszteri eíőterjessze-e az alsóház- törésre vinni a parlamenti posztokat, tekintettel a kon- ban választási programié- vitákat, nehogy a szándékos ze'rvatív kormánytól örökölt nak heves ellenállást ki- „nemzetellenes destrukció" válságos pénzügyi helyzetre váltó pontjait, vádja érhesse őket és az új kormány fölött például az acélipar államo- A Wilson-kormány jövője tornyosuló nemzetközi prob- sítására vonatkozó törvény- és élettartama elsősorban javaslatot azon múlik, hogy meg tud-e A konzervatív Daily Te- birkózni a font sterlingre nelegraph ugyancsak reményét hezedő belső és külső nyofejezi ki, hogy a „hajszálon mással anélkül, hogy a függő" parlamenti többség nagytőke által követelt invisszariasztja majd Wilsont tézkedések szakadást és esaaz acélipar államosításától lódást váltanának ki saját „Nagy-Britannia atomha- táborában. kérdésekben számíthat a kilenc liberális képviselő hallgatólagos támogatására, es gyermekeket üti, veri, csavarog, az iskolát messzire elkerüli. Z.-né 9 éves gyermekét is boxerral ütötte meg, egy másik alkalommal pedig sörös üveggel vágta fejbe. A körzet általános iskoláLichtvert Jánosné, a Deák Ferenc utca 28—30. számú ház felügyelője kér szerkesziából is több panasz érkezett toségunkhoz küldött leveleK. A.-val kapcsolatban, az be" segítségét. Elmondja, iskola nyitott ablakán pél- ,hogy szolgalati lakasanak eldául köveket dobott be. A helyezese munkajaban zakörzetmegbízott, valamint a val"ja- A . földszintről egy kerületi tanácstagok értesí- rozoga feljaraton jut fel az tették a kerületi tanács emeleti szobaba. A lepcso gyerek húzta feszesre magát. Kóczián József, a tábortűz vezetője kért engedélyt a tábortűz meggyújtására Gazdik Gyula városi úttörőtitkártól. Felcsendültek a magyar, majd a szovjet himnusz akkordémákra. A teljes kormánylista közzététele mára várható. Harold Wilson és a gazdasági helyzetért közvetlenül felelős két rangidős miniszterének sürgős tanácskozása megerősíti azt az általános véleményt, hogy az új kormánynak mindenekelőtt a font sterling nemzetközi helyzetét kell megszilárdítania. A pénteken közzétett hivatalos adatok szerint ugyanis szeptemberben újabb 111 millió font sterlinggel nőtt a külkereskedelmi deficit és a Az angol választásokon ki- seket és a szociális körülrnéfizetési mérleg év végi hiánya alakult új helyzettel kapcsa, nyek javítását. Üjabb erélatban nyilatkozatot adott ki lyes lépéseket követel a sokNagy-Britannia Kommunis- oldalú NATO-atomütőerő elta Pártjának Politikai Bi- len. Ugyanakkor atomfegyzottsága. vermentes övezetek létrehoA Politikai Bizottság fel- zása érdekében tárgyal ás osorolja az új kormány előtt kat követel a Szovjetunióálló legsürgősebb feladató- va] A nvi]atkozat kijelenti, kát. Ezek között említi a monopóliumok ellen hozandó intézkedéseket, a béke javára teendő kezdeményezőNagy-Britannia Kommunista Pártjának nyilatkozata Úttörők, vigyázz! A vezényszóra kiegyene- Többen jöttek, mint ahány sedtek a sorok, négyezer gyerekre egyáltalán számított az úttörővezetőség. Szívesen. érdeklődésisel, sok-sok várakozással és izgalommal szemlélték a tüzet, s hallgatták a műsort. A tábortüzek előtt felállított dobogón szerepelt a Szegedi Üttörőház íúvósjai és magasba szökött két- és tangóharmonika-zenekaoldalt a gúlába rakott rőzsecsomó. A szegedi úttörők szombaton a kora esti órákban a partfürdőn tartották az október 11-én a rossz időjárás miatt elmaradt felszabadulás; enilékünnepségüket. Benépesedett az őszi időben csendes, kietlen Tisza-part. ra. a Mező Imre és a Rózsa Ferenc általános iskolák egyesített énekkara, valamint Szögi Ilona, Barsi Anikó. Szomora Tamás. Bőthi Beáta, Katona Károly, Bérezi Klára és B. Nagy Lajos általános iskolai tanuló. hogy a Kommunista Párt támogatni fog minden Ilyen irányú javaslatot. Lenin-renddel tüntették ki az ukrán népet gyámügyi előadóját, s kérték, hogy a gyermeket utalják nevelőintézetbe, hiszen a környék gyermekeinek is rossz példát mutat, s családi körülményei is ezt indokolják. Az ügy ezzel még nem zárult le. Levélíróinknak tökéletesen igazuk van abban, használata veszélyes, a család csaknem minden tagja leesett már róla, és a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb baleset. Éjszakánként a kapunyitáshoz az emeletről a szűk falépcsőn kell lebortorkálni. A megoldás közel van. A téglaipari vállalatnak vanhogy Z.-né helytelenül járt Jf^.ahelyY£ge,L ® -Öld" el, mert az önbíráskodás ideje régen lejárt, s ha sérelem érte őt és gyermekét, miért nem fordult annak orvoslásáért illetékesekhez. szinten és az emeleten is ha a földszinten átadna egy helyiséget a házfelügyelőnek, akkor az emeleten kapna hasonló méretűt Az ingatlankezelő vállalat vezetősége hozzájárult a cseréhez és az ^ átalakításhoz. A baj egyelőA Kecskeméti utca egyik re ott van, hogy a téglaipari lakója írt levelet szerkesztő- vállalat vezetősége nem ségünkhöz. Sérelme nagy akar cserélni. Közölték a volt Unokájának, a Kecske- házfelügyelővel, hogy nekik Államközi egyezmény Magyarország és Csehszlovákia között a közúti fuvarozásról A Magyar Népköztársaság gazdasági együttműködés és és a Csehszlovák Szocialista egyre növekvő idegenforgalKöztársaság között október mi kapcsolatok szükségessé 12-én tárgyalások kezdődtek tették a gépjármű-forgaloma közúti fuvarozásról. A tár- ból adódó közlekedési és gyalások október 17-én ál- gazdasági kérdések államkö. lamközi egyezmény kötésé- zi egyezményben történő vei zárultak. rendezését. Ez lehetővé teAz egyezményt magvar szi a gépjárműforgalom főrészről Kiss Dezső közieke- vabb; zavartalan fejlődését dés- és postaügyi miniszter- és gazdaságos lebonyolítását, helyettes, csehszlovák rész- Megszüntet egy sor admiről Jan Dufek közlekedés- nisztratív formaságot. Az ügyi miniszterhelyettes írta egyezmény kimondja a fualá. varozások viszonosságon alaAz egyezmény az elsőkor, puló teljes adó. és illetékmányszintű megállapodás, mentességét s minimumra amely a két ország közötti KÖkkenti " nemzetkdzi köz. autóbusz- es teherkocsi-for- , , , , .... • • galom szabályozása érdeké- "ti fuvarozasokkal együtt jaben jott lette. A fokozódó ró vámügyi formaságokat. Az NDK nagykövetségének tanácsosa Szegeden Tegnap, szombaton a dél- órákban megtekintették a előtti órákban Szegedre ér- Móra Ferenc Múzeumot, kezelt Siegírid Hiensch, az majd elutaztak SzékkutasNDK budapesti nagykövet- ra, ahol az NDK megolasegének tanácsosa. A Ha- kulásának 15. évfordulója zafias Népfront megyei bi- alkalmából rendezett német zottságának titkára, Katona —magyar barátsági esten Sándor fogadta a vendege- vettek részt, ket. A fogadáson jelen volt Szatmári Nagy Imre, a Kafias Népfront Országos Tanácsának titkára, és dr. Földi Mihály, egyetemi tanár, a Hazafias Népfront, megyei bizottságának elnöke. A nagykövetség titkáND K-iinneps ég az egyetemen A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 15. évfordulója alkalrát és kíséretét vendégül mából a József Attila Tulátta Török László, a Csöng- dományegyetem német inrád megyei Tanács V. B. el- tézetében ünnepséget tárnoké és baráti eszmecse- toltak. Az ünnepségen az rét folytattak a megye leg- NDK nagykövetségének kulfontosabb gazdasági kérdé- turális attaséja. Ulrich seiről. Ezután a vendégek Klooch tartott előadást. Az megtekintették a megyei ta- ünnepséggel kapcsolatban nácsház épületét, majd rö- Dietrich Löffler. az intézet vid sétára indultak a vá- lektora német könvvkiallírosban. A kora délutáni tást rendezett. Á balesetek elkerüléséért A nehézipari miniszter az építésügyi- és belkereskedelmi miniszterrel, valamint a Szabványügyi Hivatal elnökével egyetértésben nemrég rendeletet adott ki a háztartási és hasonló jellegű villamoskészülékek érintésvédelmének szabályozásáról. A végrehajtási utasítás kidolgozása után a rendelet 1965. január 1-én lép majd éleibe. Á miniszter a rendelet kiadását és végrehajtását tartalmazó érintésvédelmi rendszabály kidolgozását a háztartási villamoskészülékek gyors szaporodása tette időszerűvé. A héztartások gépesítése sajnos nem ritkán balesetet idéz elő. Legtöbbször azért, mert a készülékeket szakszerűilenül. könnyelműen kezelik, gyakran házilag, kontár módon javítják, aminek áramütés a következménye. A készülő érintésvédelmi rendszabály célja, hogy megvédje a gépekkel bánó háziasszonyokat az esetleges áramütéstől, ennek érdekében egyebek között kötelezi a készülékeket forgalomba hozó kereskedelmi vállalatokat, hogy a gépekhez a szokásos használati utasításon kívül pontos érintésvédelmi kezelési utasítást is mellékeljenek. Mikojan. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke szombaton átnyújtotta a Lenin-rendet a kijev; dolgozók képviselőinek. ML Ukrajna felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Köztársaság Legfelső Tanácsa a párt. az állam, a társadalmi szervezetek és a szovjet hadsereg képviselőivel egyetemben ülést tartott. Az ülésen üdvözlő beszéddel fordult az ukrán néphez Anasztasz Mikojan. Dorticos elutazott Moszkvából Osvaldo Dorticos Torrado kubai köztársasági elnök, aki a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására háromnapos baráti látogatást tett a Szovjetunióban, szombaton reggel elutazott Moszkvából. A vnukovói repülőtéren a magas rangú kubai vendég búcsúztatására megjelentek Alekszej Koszigin, Nyikolajev Podgornij, Gennagyij Voronov és más szovjet vezetők. A repülőtéren Mikojan meleg hangon búcsúztatta a kubai elnököt, aki szívből köszönetet mondott a meghívásért és a Moszkvában töltött kellemes napokért. „AB NSZK nem emel területi követelést, Erhard ellentmondó álláspontja Erhard kancellár fogadta te: az NSZK nem emel téSeebohm közlekedésügyi mi_ rületi követelést Csehszlovánisztert és a „Szudétanémet kiával szemben, de a terütanács" nevű revansista szer- leti követelésről való lemonvezet elnökségét. A találko- dás nem zárja ki a szudétazó előzményeihez tartozik, németeknek ,.a szülőföldhöz hogy Seebohm legutóbb ki- és az önrendelkezési joghoz" jelentette: egv szót sem von fűződő követeléseit. vissza tavaszi nürnbergi beszédéből és továbbra is ki- i tart az abban kifejtett álláspontja mellett. Seebohm nürnberg; beszédében, mint ismeretes, az „elrabolt Szudétaföld visszaszerzését" követelte. Beszéde akkoriban világszerte nagy felháborodást keltett, úgyhogy Erhard kancellár később dorgálásban részesítette miniszterét, majd pedig júniusi amerikai útján New Yorktan kijelentette, hogy „Hitler maga tépte szét a müncheni egyezményt". Ezzel szemben a mostani találkozóról kiadott közlemény szerint a megbeszélés „nyüt és bizalmas légkörben zajlott le". Erhard leszögézTasiácskozássorozal a Fehér Házban Pénteken több találkozóra és tanácskozásra került sor a Fehér Házban. Johnson elnök a délelőtt folyamán Rusk külügyminiszterrel és Róbert McNamara hadügyminiszterrel, valamint Ball külügyminiszter-helyettessel és más vezető •beosztású államférfiakkal tárgyalt. Mint hivatalos kormánykörökben kijelentették, ezen a tanácskozáson megvitatták a szovjet kormányban végbement változások jelentőségét és lehetséges következményeit. Vásárnap, 1964. október IS. Dtí-MAGYARORSZAG 5