Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-17 / 244. szám

KETSZAZHAT BAK ASFELÜJfTAS WTOtCTANHET ÜJ EA­KAS EMELETRÁÉPÍTÉSSEL — SZAZHÜSZ HELYISÉGBE V E­ZETTTEKBEAGAZT Teljesíti felújítási tervét azIKV A városban járva sok he- tását, az érintésvédelem biz- kívül mintegy 350 vaskály­lyen — ahol építkezés folyik tosítását. Háromnegyed év hát és 240 tűzhelyet osztot­— megtalálhatjuk a táblát: alatt 2 millió 200 ezer forin- tak szét az igénylőknek. Töb­„Kivitelező a Szegedi In- tot fordítottak erre a fontos ben kértek fürdőkádat is, de gatlankezelő Vállalat". Az munkára. az IKV megrendelésére Ingatlankezelő Vállalat igaz- Igen sok lakó kéri, hogy olyan értelmű levél érkezett, gatójától, Kószó Józseftől lakásába vezessék be a gázt. mely szerint csak 1965 nya­megtudtuk azt is, milyen Az IKV az idén eddig 120 rán szállít az illetékes vál­feladatok vártak az idén a ilyen kérést elégített ki, s lalat fürdőkádat, vállalatra, s ezeket hogyan a lakóknak egyedül a gáz- A vállalat igazgatójának sikerül teljesíteni. tűzhelyet kell megvásárolni- közlése szerint október else­Az idén 20 házban 206 uk- A gázművek kapacitása jén az IKV-nál 1365 hibát lakás felújítását kell elvé- az idén már többet nem bír, tartottak nyilván, ami kija­gezni mondotta. A ezért a további kéréseknek vitásra vár. A hibákat fo­munkák megfelelően halad- csak 1965-ben tudnak eleget lyamatosan kijavítják, de az nak, s úgy látszik, nem lesz tenni. a kérésük a lakossághoz, lemaradás a tervteljesítés- Nagy gondot fordítanak a segítsék elő munkájukat; ben. A felújítások zöme be- lakásfelszerelési tárgyak be- biztosítsák, hogy az embe­fejeződöit, így többet között szerzésére is. Az idén a sze- rek be tudjanak menni a la­ótadták már a lakóknak a gediek összesen 464 darab új kásokba és elvégezhessék saját erőből elkészített cserépkályhát kapnak. Ezen- feladatukat. Szatymaz utca 47„ Lenin körút 81. és a Vár utca 4. szám alatti felújított laká­sokat. Befejezéshez közeledik a Bem utca 6., 7. és 20. szám alatti házak tatarozása, s az év végéig elkészül a Bárka utca 12., az Üstökös utca 10. szám alatti lakósok rendbe­hozása is. A Kárász utca 16­ban már hosszabb ideje dol­goznak embereink. Sajnos nem rajtunk múlik, ha nem tudjuk az év végéig elkészí­teni, mert a lábazat burko­lólapjait nem kaptuk még meg az ÉM Kőfaragó Vál­lalattól. A „nagy felújítások" mel­lett igen sok hibát szüntet­nek meg. Kilenc hónap alatt a lakosság bejelenté­se alapján 10 ezer 526 javí­tást végeztek, több mint 12 millió forint értékben. Saj­nos, rendkívül lassan halad a munka a tetőszerkezetek rendbehozásánál. Ugyanis a múlt heti vihar sok helyen megrongálta a tetőket. Emel­let még a televíziótulajdo­nosok is Igen sok esetben tönkreteszik, összefurkálják a tetőket az antennák fel­szerelése közben. Nem gon­dolnak arra, hogy huzamo­sabb esőzés, vagy a téli na­gyobb havazás az ilyen „lyu­kacsos tetőn" milyen károkat okozhat. Szegen az emeletráépítés is az Ingatlankezelő Vállalat feladata. A tavalyról áthú­zódott 80 lakás befejezését, az idén 60 emeletráépítéses lakás építését kezdték meg. Az év első kilenc hó­napjában 87 lakást adtak át, a többi emeletráépítések — az eredeti elgondolásnak megfelelően — áthúzódnak a jövőre. Az Ingatlankezelő Válla­lat által kezelt házakban már tavaly befejeződött az áttérés a magasabb feszült­ségre. Ettől függetlenül to­vább folytatják a hálózat korszerűsítését, a villanyhá­lózat kötelező szabványos!­Egyre nő kőolaj­és földgáztermelésünk Ülést tartott a bányászszakszervezet központi vezetősége A Bányaipari Dolgozók zetékhálózat mentén Őrös­Szakszervezete Központi Ve- háza, Békéscsaba, Gyula, aetőségének péntek délelőtt Hódmezővásárhely. Szentes, megtartott ülésén Bese Vil- Csongrád, Kiskunfélegyháza, mos, az Országos Kőolaj- és Kecskemét és Nagykőrös kap Gázipari Tröszt vezérigazga- földgázt a tervezet szerint, tója beszámolt a kőolaj- és Javul a gázszolgáltatás azok­földgázipar helyzetéről, fej- nak a városoknak túlnyomó lesztési problémáiról, tervei- többségében is, ahol eddig is ről. volt gázszolgáltatás. A har­. j. . madik ötéves terv folyamán Amint elmondotta: a ha- 3()5 ^ üj háztartást ^^ zai kőolajtermelés az elmúlt dékoznsk bekapcsolni a gáz­években fokozatosan emel- mátásha ^ ezzel a ^^ kedett. Az idei 1,8 nullio eMtott Háztartási fogyasztók tonnás évi tervet az olajba- Ezáma 1970.ben 720 oon lesz nyászat mintegy tízezer ton. A gázyal fűmt lakások szá_ návai előreláthatólag túltel- á 36 poo új lakás bekap­jesíti Földgázból 600 millió • , , „„. . köbméter várható, ez 50 mii- csodával 1970-ben 77 000-re lió köbméterrel több a ter- növelik. vezettnéL A második ötéves tervben 1965-ben előirány­zott földgáztermeléshez a készletek rendelkezésünkre állnak. A földgáz hasznosí­tásához azonban nincs elég termelőeszköz, távvezeték, a fogyasztóknál belső csőveze­ték, tüzelő- ós egyéb beren­dezés. A Kohó- és Gépipari Minisztérium közlése szerint a háztartási és ipari gázké­szülék-szükségletet csak 1967-től kezdve lehet hazai gyártásból fedezni. addig részben importra vagyunk utalva. A harmadik ötéves terv folyamán az elosztó ve­zetékhálózat megépítésével, a tröszt tervei szerint, a földgázszolgáltatásba bekap­csolják az észak-alföldi ve­zetékrendszer mentén Nyír­egyházát, Karcagot. Kisúj­szállást, Törökszentmiklóst és Ceglédet. A dél-alföldi ve­PARASZTASSZONYOK T öbb ízben hallottam tez-elnököktől, brigád­vezetőktől e megjegy­zést: az asszonymunkának nálunk már becsülete van. Sommás ítélet van e mon­datban. Egyfelől magában rejti azt a múltat idéző kéz­legyintést, mellyel a férfiak az asszonynép házon kívüli munkáját elintézték, másfe­löl tartalmazza azt az új, megváltozott szemléletet, mely ma a női munkát a megillető rangra emeli. Sza­badságunk két évtizedének, a mindennapos gyakorlat meggyőző érveinek, a párt és a tömegszervezetek poli­tikai-erkölcsi felvilágosító munkájának eredménye ez. Nagy előrelépés, bár nem teljes, nem egyértelmű. Amolyan felemás; mintha egyik lábunkkal helyben, a régi szokás ósdi „szentélyé­ben" maradtunk volna. Mert elismertük ugyan a nők egyenlő jogát a szakmunká­ban és a közéleti tevékeny­ségben, sokan ma is szinte kizárólagos, természetadta kötelességüknek tartják a háztartás százféle teendőjét Be kell vallanunk, átme­netileg kissé visszás helyze­tet szült a nők felszabadítá­sa. Az alkotás vágya és a teremtő élet igenlése, vala­mint az évszázadok által rá­juk testált házastársi teen­dők — háztartás, gyermek­nevelés stb. — két „műsza­kos" munkára kötelezik az asszonyokat. E túlterhelés enyhítésén fáradozik a párt és társadalmunk megannyi tömegszervezete. A nőmoz­galom, midőn az asszonyokat szakképzésre, továbbtanulás­ra ösztönözni, ugyanakkor keresni a módját: hogyan könnyíthetne háztartási gondjaikon. Megoldása, kü­lönösen járásunk tanyavilá­gában, nem pár év — több évtized feladata. Nemrég az MSZMP sze­gedi járási végrehajtó bi­zottsága megtárgyalta a já­rási nőmozgalom problémáit. Megvizsgálta, mennyiben Ülést tartott az I. kerületi tanács Tervjavaslat a jövő évi költségvetésre Interpellációk Tegnap délelőtt a népfront portosítását és felemelését városi bizottságának székhá- kérte- A vitához hozzászóló ...... , T . Mtson Gusztáv, a kerületi zában ulest tartott az I. ke- taaács végrehajtó bizottsá­rületi tanács. Ezúttal az gának elnöke, továbbá Nit­1965. évi költségvetési és singer Gyula és Hödör Ist­várcsfelesztési tervet tár- ván az útépítésre fcrdítan­gyalták meg, amely bizto- dó összeg felemelését kérte, srtja a kerület további fej- A tanácsülés ezután az lodeset. állandó bizottságok munká­A költségvetési tervjavas- jávai foglalkozott, különös lat vitájában Kedves And- tekintettel a tanács tömeg­rásné egyes összegek ótcso- kapcsolatának bővítésére. A A kőbányai fűtőerőmű rtteiiiip -" Már több ipartelepet és egy egész lakótelepet lát el gőzenergiával és forró vízzel az új Kőbányai Fűtőerőmű. Az erőmű kazánjában termelt gőzenergiát a turbinán is átengedik, s így körülbelül 10 ezer kilowatt villamos energiát is termel az erőmű. Az ilyen kapcsolt hőgazdái­kodás a hő- és villamos energia termelése szempontjá­ból a leggazdaságosabb. Távlati kép a fűtőerőműről. Az előtérben: a gőz­távvezeték vitában felszólalt dr. Száva Lajos* Pusztai Andor, Szi­geti János, Strián Gábor és dr. Mucsi Józsefné. Több interpelláció te el­hangzott Nitsinger Gyula megkérdezte, történt-e meg­felelő intézkedés a hóeltaka­rításra. Kérte, hogy bővítsék a Gyapjas Pál utcai üzletet ós az újonnan épült Bérkert utcai üzletben árusítsanak húskészítményeket is. Mison ! Gusztáv a hóeltakarítással í kapcsolatban megállapította: A Városgazdálkodási Válla­lat több új gépet kapott, s ennek alapján remélhető, hogy a vállalat győzi majd a hóeltakarítást Szigeti Jó­zsef a Lövölde út gyalog­járdájának befejezését sür­gette. Sirán Gábor a Kükül­lő utca átkötését javasolta a Holt-Maroson keresztül. Az interpellálok 30 napon belül kérdéseikre levélben választ kapnak. Végezetül Havalecz Ist­vánné javaslatát fogadta el a tanácsülés, mely szerint november 20-át, a kerületi tanácsok fennállásának 10. évfordulóját a népfronttal közösen megünneplik. nyer életet az a központi bi­zottsági határozat, hogy a nőmozgalom segítse elő a nők vezetésbe való bevo­nását, ugyanakkor kísérje fi­gyelemmel a család, a gyer­mek, az anya és a nő jog­védelem e aktuális problé­máit, nyújtson segítséget megoldásukhoz. „Továbbá" ... vonja be őket a szoci­alizmus építésébe". Nos, a járási nőtanács egész sta­tisztikával szemléltette a fa­lusi asszonyok részvételét a vezetésben, a pártszervek, ta­nácsok, Hazafias Népfront, földművesszövetkezet és a Vöröskereszt szerveiben. A százalékarány általában 13— 35 között mozog. Ott is ja­vulás tapasztalható, ahol leginkább konzerválódott az a maradi nézet, hogy „az asszonynak a fakanál mel­lett a helye" — a tsz-tagság felfogásában. Sok helyen bíz­ták asszonyokra egy-egy cso­port vagy brigád vezetését, sőt azt is elismerik — csak úgy bizalmas egymásközt —, hegy vezetői rátermettségben olykor túltesznek a férfia­kon. Több tsz vezetőségben helyet kapott a nő, a fon­tosabb megbeszélésekre meg. hívják a nőbizottság veze­tőjét De még nincs minde­nütt „kapitulálás". Nem vá­lik a balástyai Alkotmány Tsz férfinemzetségének di­cséretére, hogy a legkivá­lóbb baromfigondozónőt az­zal szavazták le: „Nem kell nekünk asszonyvezetés". Azt nem tették hozzá, hogy az­ért-e, mert otthon elegük van belőle, vagy mert ma­radi gondolkodásúak. Mind­kettő szégyelnivaló lenne. Idegenkednek a röszkei Kos­suth, a deszki Kossuth, a baksi Üj Élet Tsz-ekben is a nők beválasztásától az igazgatóságba. Pedig be kell ismerni: az asszonyok rész­vétele a közös munkában na­gyobb a férfiakénál, nélkü­lük nem képzelhető el a szö­vetkezeti mozgalom. Több bizalmat, több helyet érde­melnek a tsz igazgatóságok­ban. A z élet bebizonyította, hogy a nők hasznos tagjai a közösnek. Nem egy gazdaságban ők alapozták meg a baromfiál­lományt, ők győzték meg — a nőtanács biztatására — a vezetőséget a baromfitenyész, tés jövedelmezőségéről. S akadtak olyanok — például a tápéi Tiszatáj, a domaszé­ki Rákóczi, vagy a röszkei Lenin tsz-ek asszonyai —, akik a háztájiból adták ösz­sze az alapállományt. Példásan dolgoznak a nők a zöldségtermesztésben is. Éppen ezért kellene a szö­vetkezetek vezetőségének több gonddal szerveznie szakképzésüket. A tápéi Ti­szatáj Tsz szakmunkásképző tanfolyamának népes nőhall­gatósága példázta, hogy szí­vesen tanulnak, ha értelmét látják. Ha megfelelő munka, körben foglalkoztatják és megkapják a tanfolyamot végzetteket megillető öt szá­zalékos többletjövedelmet Nem veszekedés árán, mint a gyálanéti Komszomol és a domaszéki Rákóczi Tsz-ek­ben, hanem azért, mert er­re jogosultak. Erre érdeme­sek. A járás tsz-eiben mű­ködő 69 nőbizottság a ba­romfinevelés és zöldségter­mesztés versenymozgalmai mellett, a szakképesítés prob­lémáiról se feledkezzen meg. A tsz-ek kedvezően befolyá­solják a falusi nőmozgalom fejlődését A közös munka szervezettsége a tanyavilág eddig szinte elérhetetlen asz­szonyait is közelebb hozta, megnyerte a nőmozgalom számára. A nőbizottságok gyümölcsöztessék ezt a lehe­tőséget mind a tsz., mind a nőmozgalom javára. Nemcsak édesanyai kötele­zettségüknek, de a nemzet, nek, a szocialista jövőnek tesznek nagy szolgálatot az asszonyok azzal, hogy az is­kolák munkatársaivá válnak a nevelésben. Mintegy 1400 —1500 anya alkotja a szü­lői munkaközösséget, mely a járás pedagógusai mellé állt a jövő nemzedék szocialista nevelésében. Megfelelő pe­dagógiai könyvekkel, éven­ként három-négy tájértekez­let szervezésével segíti e bi­zottságok elnökeit a járási nőtanács pedagógiai-szülői bizottsága, hogy egyre joh. ban és sikeresebben dolgoz­hassanak. Hogy az itt-ott akadozó, gyengélkedő szülői munkaközösségeket is az évek során avatott nevelővé képezze. J elen van a közélet va­lamennyi pórusában a nőmozgalom, a bé­ke gyűléseken, a falusi ren­dezvényeken, a községépíté­si akcióban. Évek tapaszta­lata igazolja, hogy nemcsak a családi otthon fáradhatat­lan szépítgetői, de az utcák* terek szépségének varázslói is. Kezük nyomán kis par­kok, virágok teremnek. A Vöröskereszt szervezetek a lakások és udvarok tisztán tartására nevelik a falu la­kosságát. Ezzel segítik a ta­nácsok községszépítő mun­káját. Felszabadulásunk hu­szadik évfordulójának meg­ünneplése továbbra is pél­damutató tevékenységet kér a nőktőL A falvak asszonyainak, lá­nyainak részvállalása a szö­vetkezeti munkában és a közéletben két feladat meg­oldását sürgeti: a szakképzés és az általános műveltség fo­kozását, valamint a háztar­tási teendők megkönnyítését A politikai és általános műveltség gyarapítása nem jelent külösösebb fejtörést a járási nőtanácsnak. Megvan­nak az oktatási formák és a segítőkész képzett szakembe­rek. Az idén tíz községben szervezik meg a „Nők aka­démiája" első és második év­folyamát, harminc iskolánál — elsősorban a tanyaiaknál — a „Szülők iskoláját". A gazdasszonykör szaktantár­gyai mellé a tsz-ek nőbizott­ságai „belopnak" egy-egy ér­dekes, nevelő jellegű elő­adást. Kissé keményebb dió a tanulótoborzás a dolgozók iskolájába. Sok asszonynak nincs meg az általános isko­lai végzettsége. Kívánatos volna megszerezni. De meny­nyi gond és akadály állja útját! A tanyai otthonok tá­volsága, a család ellátása, a háztartás apró-cseprő teen­dői. Hogyan győzzék le mindezt és ráadásul önma­guk iskolafélelmét az asszo­nyok? A nőbizottságok okos érvelése, jó szava, szervező­készsége az egyetlen, ami át­segítheti mindezeken. A köz­ségi tanácsok, tsz-ek esetleg járművek biztosításával rö­vidíthetik meg az utat az is­koláig és vissza. U toljára hagytam a ház­tartási munka prob­lémáját. Kizárólagos női munka? Hogyan lehet könnyíteni, gyorsabbá tenni elvégzését? A járási nőtanács is szinte tanácstalan. A köz­étkeztetés, a háztartási kis­gépek kölcsönzése alig né­hány nagyközségben meg­oldható. A tanyavilág még távol a civilizáció eme áldá­saitól. A napközi otthonos óvodák nem elégítik ki az igényeket, növelni kellene a hetes gyermekintézmények számát Mindez évek felada­ta. Egyelőre nem marad más hátra, minthogy a nőtanács a földművesszövetkezettel együttműködve bemutatókat, ankétokat szervez a mosó­szerek, háztartási kisgépek helyes használatáról. Próbál­ják kiszélesíteni a félkész ételek, a ruhaneműjavítás szolgáltatási hálózatát. A többi tömegszervezetekkel együtt szorgalmazzák az apók ankétja-nak megrende­zését, hogy valahogy megér­tessék velük: a háztartási te­endők igazságos megoldása a családon belüli munkameg­osztást Ha az asszonymunka be­csületét a háztartásban is el­ismerik a férfiak (márpedig el kell ismerniük, midőn részt vállalnak belőle), akkor elmondhatjuk, hogy teljes lépést tettünk a nők egyen­jogúságának gyakorlati meg­oldásában is. Mert törekvé­sük és szorgalmuk a szabad­idő elnyerésével szárnyakat kap. a falvak asszonyai szak­tudásban és műveltségben is megszerezhetik mindazt, ami szabad embert, teljes jogú állampolgárt megillet BALOGH ÖDÖN D^msmQMiM 3

Next

/
Thumbnails
Contents