Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-13 / 215. szám

Görögtűz nélkül zinte hihetetlennek tűnik, hogy két évtized tnúlt el, mióta az első szovjet csapatok Szeged földjére léptek, és örökre elűzték elnyomóinkat, megszállóinkat. Alig egy hónap múlva, a szokottnál kissé nagyobbszabású ünnepségeken emlékezünk a város történelmének e kiemelkedő napjára, és az azóta megtett útra. Hajlamos az ember ilyenkor az elérzékenyülésre. Hiszen mégiscsak fiatalabbak voltunk, s mennyi tetterő, lelkesedés, harcos ukarás fűtött minden városát, hazáját szerető szegedit. Igen — tetterő, harcosság, lelkes, »lázas« tevékenység! Hol van ez ma, s van-e egyáltalán? A kérdés talán nem hat egészen újnak, meglepőnek. Elhangzik ez olykor itt is, ott is — szinte némelykor divatszerűen — mikor a mai fiatalságról, közéletünkről, terveink tettreváltásáról esik szó. S vannak, akik nagyot sóhajtanak ilyenkor, mert a külszín eltakarja szemük elöl a tartalmat, s éppen a leglényegesebbről feledkeznek meg: az elmúlt húsz esztendőről. Most nem azokról beszélek, akik kaján kárörömmel, kispolgári cinizmussal szeretnek károgni róla, hogy a mai fiatalokban nincs tűz, a ma emberében nincs lelkesedés, mert a mi rendszerünkben nem látnak hevítő célokat maguk előtt. Az ilyen megátalkodott "Vakokra-, kerékkötőinkre kár a szót vesztegetni, az élet úgyis túlmutat és túlfut rajtuk. Azokról és azokhoz szeretnék szólni, akiknek csakugyan szívügye • a szocializmus, akik gondolataikban, szívükben és tetteikben dajkálták és dalkálják a közös jövendőt. Akik féltik ezt a jövőt, pedig a legkevésbé sincs félnivalónk. Féltenivalónk van, de félnivalónk nincs, ha számolunk mindazzal, amit a ma követel meg tőlünk, amit napjaink állítanak elénk, s azokkal a módszerekkel küzdünk, amelyek most, a mai körülmények között időszerűek. Égnie kell a lelkesedés lángjának ma is, de ez a láng csak tiszta tűz lehet, nincs helye görögtüzes szemkápráztatásnak. Ma semmire sem megyünk üres jelszavakkal, hangoskodással, látványosságokkal. Sohasem is mehettünk ezzel sokra. Ha viszont valaha, akkor most van szükség a látványosság nélküli, de annál eredményesebb helytállásra, akár a napi termelőmunkáról, a napi feladatok teljesítéséről, akár a pártmunkáról legyen szó. Éppen elégszer volt látványos ez a pártmunka, szükségszerűen és szükségtelenül is, a szó jó és rossz értelmében egyaránt. Látványos volt, mert nem lehetett más, éppen közvetlenül a felszabadulás után is, amikor nyílt harcban, pattanásig feszült hangulatú gyűléseken, utcai tüntetéseken, sőt összecsapásokon át vezetett az út a munkásosztály és vele az egész nép érdekeinek megvédéséért, jogai, jóléte kivívásáért. Szükségszerű, jó értelemben vett látványos pártmunka volt ez. S ugyanígy az ellenforradalom leverésének, maradványai fölszámolásának időszakában sem lehetett másképpen harcolni, küzdeni csak ilyen látványos módszerekkel és keretek között. De kérdéses-e, hogy vajon tűz vagy görögtűz volt; amikor egy-egy gyűlésen százszor is fölpattantunk egy név hallatára, s tapsoltunk, felálltunk, harcos jelszavakat kiabáltunk? Az élet persze akkor is ment előre, a szocializmus akkor is épült, de a szent tűz kesernyés füstöt mart a torkokba. \ Nekünk soha többé nincsen szükségünk görögtüzekre. A ma kommunistáinak az a kötelessége, hogy azt az igaz áldozatkészségtől gyújtott lángot vigyék tovább, amely a Horthy-korszak sötétjében fűtött és világított a börtönt, szenvedést, halált is vállaló igaz hazafiak, szocialisták, kommunisták számára. Ez a láng égett tovább 1945 nagyszerű harcaiban, s az elkövetkező évek eredményeit, vívmányait is ez segített elérni. Ez lángolt föl 1956 őszét követő hónapokban is, mikor úrrá kellett lenni az ellenforradalmi zűrzavaros, gyilkos támadók és megtévesztett emberek fölött. S bárki bármit mondjon, akármerről, akárhonnan állítsa az ellenkezőjét: ez a láng él, ég ma is, tüzét kommunisták és velük együtt küzdő pártonkívüli hazafiak szítják egyre erősebbre és nagyobra. Ne beszéljünk azonban jelképekben! Két évtizeddel ezelőtt is az volt a célunk, ami ma: a szocializmus fölépítése hazánkban. Az elmúlt években már eljutottunk az alapok lerakásáig, most tehát előbbre, magasabbra kell lépnünk. A cél valóban változatlan, de a körülmények nyilvánvalóan nem ugyanazok. Stabilizált viszonyok, szocialista keretek között élünk, s ehhez kell alkalmaznunk eszközeinket, változatlan célunk elérésének módszereit is. Ma rend, nyugalom, biztonság van ebben az országban. S ezt a rendet, biztonságot kell védenünk, a dolgozó emberek jólétét kell óvnunk, magasabb szintre vinnünk. Kétségtelenül nem sok látványossággal, feltűnéssel vihető ez végbe, nem lehet e körül nagy zajt csapni. De nincs is erre szükség, hanem egy valami kell, bármilyen szürkén, hétköznapian, némelyek szemében unalmasan is szóljon: munka, helytállás kinek-kinek a maga posztján. E nélkül fabatkát ér minden más "harcosság-, minden más okoskodás. Még azt is kimondhatjuk ehhez, hogy akkor juttatjuk igazán érvényre a munkásosztály vezetőszerepét, ha jól, gazdaságosan termelünk, ha a termeléssel valóban fedezetet nyújtunk a növekvő szükségletek kielégítésére. Hogy ez nem harc? De még mennyire hogy az! A belső rend, a stabilizáció nem jelent megnyugvást, inaktivitást. Ha valaha, akkor éppen most van szükség arra a harcos szellemre, vitakészségre, amelyre oly szívesen, sőt — ne szégyelljük bevallani — sokszor oly elfogódott szívvel gondolunk 45-ből. Semmiféle megnyugvással, passzív szemlélődéssel nem érthetünk egyet. Keményen, harcosan kell dolgoznunk, mert ez biztosítja most népünk további jólétét, amely minden alapvető tartalma és célja volt a kommunista harcnak. Még tovább is szélesíthetjük ezt a gondolatot, feladatot: a két világrendszer nemzetközi küzdelmének is alapvető tényezője ez a harcos munka. A békés egymás mellett élés elvének fenntartásával, a békés gazdasági verseny maximális fokozásával győzhetjük és szükséges legyőznünk a kapitalizmust. A nemzetközi méretű osztályharc ma a gazdaságos és korszerű termelés frontján folyik — ezzel kell felülkerekednünk, ezzel kell rendszerünk életképességét nemcsak bizonyítanunk, hanem a dolgozó tömegek érdekében kamatoztatnunk. Mi tehát a teendőnk, a pártmunkánk? Kötelességünk fellépnünk minden lazasággal, fegyelmezetlenséggel, munkakerüléssel, a népvagyon herdálóival, a pazarló gazdálkodással szemben. Ugyanerre a harcosságra, tűzre van szükség ideológiánkban, az eszmék viadalában is. Vitáznunk kell ma is a káros nézetekkel, a sanda megjegyzésekkel, a téveszmékkel, a tudatlanságból fakadó szűklátókörűséggel, maradisággal szemben. S eközben kell kialakítanunk — megint csak harcos következetességgel — az új ember, a szocialista ember erkölcsét, amely mindenekelőtt a társadalomhoz való viszonyban jut kifejezésre. Ezzel a kör itt ismét a munkához kanyarodik, amely a társadalomhoz való viszonynak a legtisztább tükrözője. Van tehát tennivaló, van tehát miért harcolni. Húsz év szakadatlanul terebélyesedő eredményeire alapozhatunk, s a tovább] szocialista építéshez egész népünk segítségére kell számítanunk. Sem elért eredményeinket, sem jövőnket nem szabad kockára tenni. Éber figvelemre és harcos helytállásra van szükség a munkában, a pártszervezetekben. Az az ellenségünk, aki ezt a harcos építést akarja meggátolni. Azokkal szemben csatázzunk a munkásosztály vezetőszerepe, a magyar nép boldogulása, mindannyiunk közös célja érdekében! Csatázzunk, dolgozzunk csendben, szerényen, de eredménvesnn — a régi tűzzel, görögtűz nélkül! LÖKÖS ZOLTÁN VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A M A G Y 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 54. évfolyam, 215. szám 12 OLDAL, ARA 80 FILLÉR Vasárnap, 1964. szept. 13. Tito elvtárs gyűlésen találkozott a Ganz-MAVÜG munkásaival Joszip Broz Tito elvtárs, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára és felesége, valamint a kíséretükben levő jugoszláv személyiségek tegnap, szombaton délelőtt megkoszorúzták a magyar hősök emlékművét, majd a GanzMÁVAG gyárba látogattak el, ahol munkásokkal találkoztak. Részt vett a gyárlátogatáson Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Gáspár Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Venéczi János elvtárs, a budapesti pártbizottság titkára. A gyár bejáratánál dr. Horgos Gyula elvtárs kohó és gépipari miniszter, Csergő János elvtárs, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatója és az üzem más vezetői fogadták a vendégeket, akik az üzem tanácstermében a gyár vezetőivel, kiváló munkásaival, szocialista brigádvezetőivel találkoztak. A nagy múltú vállalat életét Csergő János ismertette és válaszolt a vendégek kérdéseire, majd ajándékot adott át nekik. Üzemlátogatás után a vendégek az ünnepi díszbe öltözött nagycsarnokban gyűlésen találkoztak a Ganz-MÁVAG munkáskollektívájával. A gyűlés hétezer résztvevője éljenzéssel, nagy tapssal köszöntötte Joszip Broz Titót, Kádár Jánost és a többi vendéget. A gyűlést Rachát László elvtárs, az üzemi pártbizottság titkára nyitotta meg, majd Kádár János elvtárs mondott beszédet. Kádár János elvtárs beszéde Kádár János elvtárs bevezetőben az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében szeretettel köszöntötte Joszip Broz Titót és a többi jugoszláv vendéget. majd arról beszélt, hogy az immár 20 ezer főt számláló Ganz-MÁVAG gyári üzemi kollektíva munkájának eredményei nagyban hozzájárulnak szocialista építésünk sikeréhez, előrehaladásunkhoz. A két nagy gyár egyesüléséből született új, hatalmas üzem az egyesüléssel természetszerűleg együttjáró nehézségeken túljutott, s most már a politikai és a gazdasági vezetők, a mérnökök. technikusok, a munkások és az alkalmazottak minden figyelmüket a termelési feladatokra összpontosíthatják. E feladatok nem csekélyek, hiszen a Ganz-MAVAG 28 országba szállítja termékeit, s egész termelésének nagy hányada export. Partnerei között vannak szocialista országok — így például a Szovjetunió és Jugoszlávia —, s vannak tőkés országok is. A vevők tehát különbözőek, de a testvéri országoknak is. a tőkés partnereknek is hibátlan, jó minőségű árut kell szállítanunk. Kádár János elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy mind a gyárban, mind az országban adottak a feltételek a jó munkához. A párt egyetértésben dolgozik a néppel. Népi demokratikus államunk szilárd, terveink jók. politikánk helyes, s azon sem kül-, sem belpolitikai vonatkozásban nem változtatunk. Az ország jövője szempontjából most az a döotő. milyen eredményeket érünk el a gazdasági építésben. Jórészt ezen múlik az ország egész fejlődése, a dolgozók életszínvonala javításának további üteme. Külpolitikai kérdésekről szólva Kádár János elvtárs hangoztatta, hogy a nemzetközi helyzet minden bonyolultsága ellenére jók a feltételek a szocializmusért, a béke megőrzéséért, a gyarmati rendszer ellen vívott harc számára, s népünk bizakodással küzd a béke megőrzéséért. a társadalmi haladásért. Külpolitikánk lényege, hogy szorosan együttműködünk a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, minden haladó erővel. A tőkés országokkal a békés egymás mellett élésre törekszünk. Azt akarjuk, hogy a társadalmi rendszerék közötti versenyt ne a háború, hanem a termelés frontján nyerjük meg. A magyar nép óriási többsége helyesli, támogatja ezt a politikát. Kádár János a továbbiakban kiemelte, hogy a párt és a kormány politikájának megfelelően, annak szellemében az utóbbi esztendőkben örvendetesen, biztatóan alakulnak kapcsolataink a Jugoszláv Szocialista Szövet, ségi Köztársasággal, s napról napra erősödik barátságunk, együttműködésünk. Hazánkban a szocializmus minden őszinte híve, a béke minden igaz harcosa helyesli ezt a külpolitikai vonalat és támogatja a szocializmus erőinek még jobb, még hatékonyabb összefogását. Minden öntudatos magyar hazafit örömmel tölt el az, hogy az utóbbi esztendőkben a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság vezetőivel megtaláltuk a jó, szocialista együttműködés út_ ját. A népek békét, barátságot, együttműködést akarnak, a szocializmus és a béke ügyének diadalát akarják. Kádár János elvtárs beszéde végén sok sikert kívánt a Jugoszláv Szocialista Szöveteégi Köztársaság dolgos népének, s szavait a jugoszláv—magyar barátság éltetésével zárta. a Koszorúzás a Hősök terén Kádár János és Joszip Broz Tilo mondott beszédet Jovanka Broz látogatásai KÁDÁR JÁNOS JOSZIP BROZ TITO Joszip Broz Tito elvtárs beszéde Kádár elvtárs nagy taps- szólt. Emlékeztetett a hábo- újjáépítették országukat. Az sal fogadott beszéde után rú pusztításaira, s arra a hő- első feladat az volt, hogy Joszip Broz Tito elvtárs lé- si munkára, amellyel Jugo- megvessék a magas színvopett a mikrofonhoz. Köszö- szlávia dolgozói a romokból (Folytatás a 2. oldalon.) netet mondott a baráti fogadtatásért és tolmácsolta a jugoszláv dolgozók szívélyes, baráti üdvözletét. Elmondta, hogy a meghatottság fogja el, valahányszor egy gyár, üzem munkásaihoz látogat el, hiszen a felszabadulás előtt jómaga is vasmunkás volt. Megjegyezte: a jugoszláv dolgozók ismerik a magyar munkások — köztük a Ganz-MÁVAG munkásainak — forradalmi vívmányait, nagy hagyományait. Beszélt arról is, hogy Jugoszláviában napirenden szereplő feladat az exporttermékek jó minőségének biztosítása. az üzemek korszerűsítése, a termelés magasabb szintre emelése. Hangoztatta: olyan termékeket kell előállítani, amelyek minőségben vetekszenek az iparilag legfejlettebb, legmagasabb színvonalon álló nyugati országok termékeivel. Tito elnök ezután a jugoszláv munkásosztály erőfeszítéseiről, a szocializmus építésében elélj eredményeiről Joszip Broz Tito szombaton délelőtt megkoszorúzta a Hősök emlékművét