Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-08 / 185. szám

Halászok, haltermelés, munkabérek A fehértóiak panasza a járási párt-végrehajtóbizottság előtt A szegedi járási párt-végrehajtóbizottság utóbbi ülésén viszonylag szűkszavú jelentést tett le a tárgyalóasztalra Horváth Károly, a Fehértói Halgazdaság igazgatója és Papp Lajos üzemi párttitkár. A rövid jelentés sorai között számoszlopok, statisztikai adatok sorakoztak arról: miként lett az évek során a Fehértói Halgazdaság az ország egyik legjobb, önköltségcsökkentés szempontjából pedig a legelső haltenyésztő üzerrífe. A gazdaság pontyait, másféle halait Európa számos országában is ismerik már és szívesen fogyasztják. Tanulságos számok A párt-végrehajtóbizottság. elsősorban Török József elvtárs, a pártbizottság első titkára és Simon Lajos elvtárs, a pártbizottság titkára a nagyszerű sikerekért elismerését fejezte ki a fehértói halászoknak, akik minden évben tudtak a rendelkezésükre álló szerény eszközökkel is többet és jobbat termelni. Nagyon tanulságosak a számok. Például 1960-ban még terv szerint 10 ezer 707 mázsa halhúst kért tőlük a népgazdaság és 10 ezer 889 mázsát adtak. Ez a a mennyiség már több, mint a kétszerese annak, amennyit a múltban állítottak itt elő az akkori halászok. Tavaly visaont már — 1963-ban — ugyanebből a gazdaságból 14 ezer 632 mázsa halat szállítottak el, 2100 mázsát exportra, a többit pedig a hazai városok* főleg Szeged piacaira. Alacsony tenyésztési költségek A párt-végrehajtóbizottságnak nem kis örömére szolgált az éves tervek rendszeres túlteljesítése mellett az sem, hogy országosan a Fehértói Halgazdaságban a legalacsonyabbak a haltenyésztési költségek. Tavaly például kilónként 9 forint 45 fillérért állították elő az ízletes fehértói ponty kilóját, jóllehet az országos tröszt — a központ — 10 forint 69 fillért engedélyezett nekik. Ezeket a kimagasló sikereket a megengedettnél sokkal kisebb munkáslétszámmal biztosította a gazdaság. Országosan például — ez a norma — minden 100 holdnyi tófelületre 4 halász állandó alkalmazása van engedélyezve. Itt viszont a száraz statisztikai adatok szerint »2,8 halász*, is elegendő 100 holdanként a halállomány gondozásához, felneveléséhez, a tavak tökéletes karbantartásához. Ez a 2,8-es számjegy komolyan foglalkoztatta a pártVégrehajtóbizottságot. Miért ennyi? Ha betartanák a magasabb országos normákat, nem lehetne-e még többet termelni? Miért van az, hogy egy rendkívül nagy halászmúlttal rendelkező vidéken — a szegedi tájon — nem lehet halászokat kapni, s olyan fiatalok sincsenek, akik meg akarnák tanulni ezt a szép mesterséget? A legrosszabbul fizetett szakmunkások — Valóban lehetne még többet is termelni — mondta az igazgató — csakhogy — ez a reális valóság — Fehértón is, országosan is a mezőgazdaságban jelenleg a halászok a legrosszabbul fizetett szakmunkások. A szakmában évtizedek óta dolgozó jól képzett szakemberek sem képesek havi 1350 forintnál többet keresni. A fehértói halászok immár évek óta kérik a halászati tröszttől bérügyük igazságos rendezését. Hogy legalább csak annyi fizetést kapjanak, amennyit mint szakmunkások más állami gazdaságokban is megkaphatnának. Kérésük azonban még nem talált meghallgatásra. Ezért aztán akik még nem hagyták oda a halászpályát, azokat már szinte — Horváth igazgató szavával élve — kizárólag csak a szakma szeretete, a vérbeli halászszenvedély tartja a gazdaságban. Prémium, vagy béralap 1 A gazdaság két vezetője a párt-végrehajtóbizottság elé tárta azt is, hogy az év elején betervezett béralapokat sem használhatják fel teljesen. Egy részét prémiumra kell visszatartani. Mármost prémium, vagy béralap? — kérdezte a pártvégrehajtóbizottság. Nos, ami a fehértói halászokat illeti, eredményes, jó munkájukkal rendszeresen kiérdemlik, ők a prémiumot is. Csakhogy ettől legtöbbször saját hibájukon kívül esnek el. Ugyanis a halászati tröszt szabályai szerint ahhoz, hogy őket premizálhassák, a trösztbe tartozó valamennyi gazdaságnak rendszeresen túl kell teljesítenie a tervét, s ez elég ritkán sikerül. Ez az eljárás alighanem a törvénysértéssel is határos. Először is béralapot nem szabad premizálásra felhasználni, másodszor pedig a fehértói halászok nem kerülhetnek anyagilag hátrányos helyzetbe azért, mert valahol az ország más tájain egy-egy társgazdaság valami okból kifolyólag nem teljesítette tervét. Törvényszerű és igazságos gyakorlat az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt, hogy a prémiumalapot a terven felül biztosított vállalati nyereségből tartják vissza. „Odafent" is meg kell érteni A fehértóiak jogosan érzik megrövidítve magukat a munkaruhákkal való ellátás terén is. A végrehajtó bizottság ülésén részt vevő vezetők sokéves tapasztalatukból mondták el azt is, hogy a két évre kiadott munkaruhák — miután kora tavasztól késő őszig vízen és vízben dolgoznak az emberek — a legnagyobb kímélés mellett is már egy év alatt elszakadnak, s a második évben a dolgozók gyakran kénytelenek munkaruhát vásárolni. A járási párt-vb ülése előtti napokban Simon Lajos elvtárs, a pártbizottság titkára maga is alaposan tanulmányozta a fehértói halászok munkakörülményeit. Ez is szükséges volt ahhoz, hogy a végrehajtó bizottság úgy foglaljon állást: végre orvosolni kell a jogos sérelmeket. S "odafent a trösztnél* is meg kell érteni, hogy nem lehet csak íróasztal mellől irányítani. Meg kell hallgatni a dolgozókat is. Nem kérnek többet, csak annyit, amennyit a szocialista bérezési formák biztosítanak számukra. A dolgozók jobb anyagi, erkölcsi megbecsülése űj, nagy termelési lehetőségeket tárna fel. Hiszen ilyenek bőven vannak még — amint ezt a pártvégrehajtóbizottság megállapította — a Fehértói Halgazdaságban is. Csép! J&zset n jövedelmek közös fonása H

avi keresetünk összegét a vállalatnál állapítják meg és ott is kapjuk kézhez. Mégis — a vállalat tulajdonképpen csak a kifizetőhely. A kereset forrása sokkal mélyebbről fakad: a nemzeti jövedelemből. Mert a kereset nemcsak egy pontosan meghatározott pénzösszeget képvisel, hanem egy kevésbé pontosan körülírt árumennyiséget is. A pénz túlnyomó részén ugyanis árukat vásárolunk: élelmiszert és ruházati cikkéket, mosószert és könyvet. A pénz a háztartásban elég gyorsan valamilyen fogyasztási cikké változik át. De erre az átváltozásra akkor kerülhet csak sor, ha annyi fogyasztási cikk található az üzletekben, amennyit a kereseteken meg lehet vásárolni. Nem vehetünk többet, mint amennyi az áru, és nem lehet kevesebb az áru, mint amennyi a vásárlóerő. Ha ez nem így volna, súlyos zavarok keletkeznének az ellátásban. A sokféle fogyasztási cikk, amelyet egy év folyamán megvásárolunk, mind benne van a nemzeti jövedelemben. ami tulajdonképpen nem más, mint az egész népgazdaság egyévi jövedelme. Amit a népgazdaság a maga munkájával egy év alatt tisztán- megkeres. A nemzeti jövedelem megoszlik egyéni jövedelmekre ós ez a tény már egymagában is bizonyítja, hogy az egyéni jövedelem nagysága végső soron a nemzeti jövedelem nagyságától függ. A

gazdas ágpolitika feladata, hogy minden évben eldöntse: menynyit juttat a nemzeti jövedelemből a lakosság fogyasztási alapjába és menynyi kerüljön felhalmozásra. 1962-ben 155 müliárd volt Milliós költséggel gyártott rossz gépek nyomában Gyakran hallunk arról, hogy szériában gyártott mezőgazdasági gépek évek óta rozsdásodnak a termelőszövetkezetek és a gépállomások udvarán. Erről kívántunk a helyszínen meggyőződni a napokban, amikor megyejárásra indultunk a Csongrád Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság egyik tagjával. Amit láttunk, hallottunk — bizonyították azt a gépállomások megyei igazgatóságán is — igazolták. Eszerint valóban számos haszontalan „újítás", „találmány" került ki mezőgazdaságunkba az utóbbi évek során, melyek mindegyike szükségtelenül millió forintokat emésztett fel a népgazdaság pénzéből. Ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy ezek a káros „újítások" egyáltalán nem csökkentik azoknak az egész társadalmunk által megbecsült, érdemes újítóknak a tekintélyét, akik munkájukkal, ötleteikkel, felfedezéseikkel a mezőgazdaságban is elősegítették a termelékenység növelését és elismerésre méltó eredményeket értek el. Évek óta hevernek Elsőnek az említett méregdrága, haszontalan gépek közül néhányat a Kisteleki Gépállomáson fedeztünk fel. Harmati István, a gépállomás igazgatója örömmel közölte, hogy jó helyen járunk. S azután megmutatta a Kisteleki Gépállomáson is évek óta heverő értéktelen készítményeket. Az udvaron a sok már átmenetileg pihenőre tért, gondosan ápolt gépek színpompás sora után először az SR—2-es jelű répafejelő, lazítógép egyikét mutatta meg, melyet Győrben néhány évvel ezelőtt sorozatban gyártottak, s Csongrád megyébe is közel 50 darabot juttattak belőlük. Valamennyit vastag rozsda fedi már, mert hosszas próbálkozás után kiderült róluk, hogy semmire sem jók. Most azonban még nem küldhetik zúzdába a „gépeket", mert akkor egy összegben kellene kifizetni a vételár hátralékos részleteit. Várni kell a teljes „amortizálódást". Répát fejelni, talajból kilazítani lehetetlen ezzel a készülékkel. A kísérletek során — amikor Zetorral akarták vontatni a gépet — a talajlazító karok és velük együtt a főtengely az első fordulónál elgörbült. A gép elindítása életveszélyes és tilos Alig haladtunk pár lépést a Kisteleki Gépállomás udvarán az RS—2 répafejelő lazítógép után, amikor egy új csodát láthattunk: magasított 30—11-as Zetor traktor járműszerkezete ez. Az eredeti műszaki leírás szerint az ismert Zetor traktort le kell szerelni gyárilag készített járószerkezetérő], erre a magasított járószerkezetre áttéve valamennyi szőlőmunka elvégzésére „alkalmas" lesz. Most, mint Harmati István igazgató elmondotta, a magasított 30—Il-es Zetor járószerkezetet ki sem próbálhatták Kisteleken. Még mielőtt erre sor került volna. az állami gépállomások főigazgatósága megtiltotta a járatását. A próbálkozás Bács-Kiskun megyében halálos szerencsétlenséggel végződött. A rosszul tervezett magasépítés miatt ugyanis a felemelt traktor — különösen lejtős talajon —könnyen felborul, s maga alá temeti kezelőit. Ezek után önként adódik a kérdés, vajon hogy tudtak az újítók ós kivitelezők anynyi elméleti és gyakorlati tapasztalatlanságra szert tenni, amennyi szükséges volt egy ilyen torzszülött gép megszerkesztéséhez. Később erre Zöldi Lajos, a gépállomások Csongrád megyei igazgatóságának főmérnöke adott figyelemre méltó választ. Szerinte vannak egyesek, sőt amint látjuk, üzemek is, akiknek, s amelyeknek érdeke más, mint a népgazdaságé. Mindegy. hogy mit gyártanak, csak az a fő, hogy sorozatban gyártva azonnal magas áron értékesítsék. Egy újabb „csoda" Már távozóban voltunk, amikor a Kisteleki Gépállomás igazgatója egy nagy öntvényhalom előtt állított meg bennünket. — Ez pedig a nem kívánatos kereskedelmi bürokrácia eredménye. — Az itt heverő jó öntvények az SZ— 100-as lánctalpas traktor járószerkezetének alkatrészei. A lánctalpak meghajtását szolgáló fogaskerekek ezeken a hüvelyeken gördülnek, a hüvelyek azonban nem egyszerre használódnak el a fogaskerekekkel, mert nincsenek közvetlen érintkezésben a talajjal, a lánctalpakkal. Élettartamuk szinte végtelen. Ezért a javításnál csak az egyes fogaskerekeket kell kicserélni. Azonban az AGROKER csak akkor szállít fogaskerekeket, ha a többi alkatrészt is átveszi a gépállomás. Ezt a hasiznosnak semmiesetre sem mondható kereskedelmi kikötést erősítette meg Zöldi Lajos megyei főmérnök is. Íme még valami, ami nem szolgálja a magyar mezőgazdaság, a népgazdaság érdekeit. Elmondta, hogy vannak még a Csongrád megyei gépállomásokon más haszontalan gépek is. Például az ügynevezett rétegbeszántó ekék ós a szecskázva cséplő gépek. Ezek is várják — csaknem új állapotban — a beolvasztást. Eddig már sok szó esett alső és felső szintekgn egyaránt hasonló jelenségek felszámolásáról. De mint a megyei népi ellenőrzési bizottság is megállapította, a gyakorlatban még semmi sem történt. Ideje lenne megakadályozni az értéktelen eszközök ilyen elhamarkodott tömeggyártását, mert az ebből származó tetemes kárt egyedül a népgazdaságnak kell viselnie. Ormos János az összes nemzeti jövedelem és ebből 115 milliárd a fogyasztási alap. Ennyit lehetett szétosztani, mégpedig szocialista gazdaságunkban túlnyomórészt az egyéni munkateljesítmény alapján. De bármilyen is az elosztás módja: annál többet semmiképpen sem lehet szétosztani, mint amennyi rendelkezésre áll — ahogyan a család összes kiadásainak a kereteit is a családtagok keresete szabja meg. A nemzeti jövedelem, vagyis az egy-egy évben előállított új érték nálunk kilenctized részben a termelő munka eredménye. Egyrészt a termelés mennyiségétől, másrészt a gazdaságosságtól függ tehát elsősorban: mekkora az évi fogyasztási alap, vagyis mekkora lehet az egyéni jövedelmek egyévi összege. Minél több az áru, annál többet fogyaszthatunk. Minél gazdaságosabban állítjuk elő ezt a több árut, minél kisebb ráfordítással, korszerűbb technikával, nagyobb termelékenységgel — annál több jut a nemzeti jövedelem páncélszekrényébe és onnan a borítékokba. Nálunk másfél évtized átlagában a nemzeti jövedelem kb. 5 százalékkal emelkedett évente. Jóval lassabban tehát, mint ahogyan az ipari termelés növekedett ezen idő alatt. Mi ennek az oka? Egyrészt az^ hogy a mezőgazdaság hozzájárulása lassan fejlődik. De nem volt kielégítő az ipari termelés gazdaságossága sem. Hiába nőtt a termelés egyes években akár 10— 12 százalékkal is, ha az önköltség magas maradt és alaposan megnyirbálta azt az összeget, amelyet az ipar a nemzeti jövedelembe adott. És még ma sem mondhatjuk el, hogy teljesen leküzdöttük az egyoldalú mennyiségi szemléletet. P

edig ma már a nemzeti jövedelem egyetlen százalékos növekedése is több mint másfél milliárd forint értéket képvisel. Ez az összeg mintegy két és fél százaléka az ország béralapjának és másfél százaléka a lakosság fogyasztási alapjának. Itt az ideje, hogy a gazdaságosság kérdését állítsuk mindenütt az előtérbe — mind az egyéni, mind a nemzeti jövedelem gyors növelése ezt követeli. Az egyéni jövedelmeknek csaknem a háromnegyede nálunk állandó jellegű kereset. A társadalmi juttatásokkal (nyugdíj stb.) együtt ez a tétel 1962-ben elérte a 91 milliárdot. A bér vagy a fizetés nem igazodik annak a vállalatnak a nyereségéhez, ahol az illető dolgozik — egyedül á nyereségrészesedés kivétel. Ez azonban ma elég kis súllyal szerepel csak a keresetekben, maga a munkabér viszont — úgy tűnik — független a nyereségtől. Pedig nem az. Csak éppen nem a vállalati, hanem a nemzeti . jövedelemtől függ, amelyet azonban a vállalatok nyeresége is táplál. Végső soron mindezek a nyereségek befolyásolják a fogyasztási alapot is, a béralapot is. T

ehát mindig a termelés, pontosabban annak eredményessége mondja ki a döntő szót a keresetek lehetséges nagyságáról. Egyedül ez növelheti meg a nemzeti jöveoelmet és vele együtt mind a béralapot, mind a fogyasztási alapot. Márpedig a nemzeti jövedelem évi kiadós növelésére annál is inkább szükség van, minthogy ennek csak kb. a kétharmadát fogyaszt* hatjuk el, míg egyharmada, a termelés korszerűsítésére és bővítésére fordítjuk: ( Az életszínvonal és a nemzeti jövedelem között még szorosabb az összefüggés, mint az egyéni jövedelmek és a nemzeti jövedelem között. Az életszínvonalnak ugyan a reálkereset a legfőbb tényezője, de mégiscsak az egyik tényezője. Az életszínvonal növekedése nemcsak a keresetek emelkedésétől és az árak csökkenésétől függ, hanem attól is* hogy a különféle társadalmi szolgáltatások hogyan fejlődnek. Ezek értéke ugyan nem kerül tapinthatóan a borítékba, de akár a borítékban van, akár ezen kívül — a fedezetet egy helyen találjuk meg: a nemzeti jövedelemben. Hogy mennyit fordíthatunk évente kultúrára és nevelésre, egészségügyre és lakásépítésre: ez megint csak attól függ, hogyan emeli a termelőmunka, a nagyobb gazdaságosság a nemzeti jövedelmet és benne azokat az alapokat, amelyből életszínvonalunk tényezői merítenek. Manapság sok szó esik nálunk az anyagi ösztönzésről és az anyagiasságról. a vitában sokan esnek át a ló valamelyik oldalára: van aki azt szeretné, ha a napi munkájára is külön ösztönóznék, mások viszont akkor is anyagiasságot emlegetnek, amikor az újító kézhez veszi az általa elért megtakarítás néhány százalékát. E

zek a szélsőséges álláspontok szem elől tévesztik az egyéni jövedelmek szoros összefüggését az általános jólét forrásával: a nemzeti jövedelemmel. Mert aligha lehet anyagiasságról beszélni, ha az egyéni teljesítmény alaposan megnöveli a nemzeti jövedelmet, amelyből a jutalmazása fakad. Aki többet ad bele, az joggal várhat a maga szómára is többet a nemzeti jövedelemből. A nemzeti jövedelem állandó emelése nem valami elvi követelmény, hanem az egyéni jövedelmek emelésének egyetlen járható útja. Amikor tehát az ötéves terv a nemzeti jövedelem 36 százalékos emelését írja elő, vagy amikor 1980-ra a nemzeti jövedelem megnégyszerezését tervezzük — mindez egyúttal az egyéni jövedelmek kiadós emelésének a programja is. adam laszlö Újjászületett a KISZ-mozgalom Mihálytelehen A tegnap érkezett haza négynapos balatani kirándulásról a mihálytelki KISZfiatalok 36 tagú csoportja. Amolyan jutalomüdülés volt ez, azért a munkáért, amit a fiatalok az utóbbi időben végeztek. Mihálytelken ugyanis egy év óta valósággal újjászületett a KISZmozigalom. Még évekkel ezelőtt mindössze egy-két műsoros táncestély volt a falu téli „kultúrcsemegéje", vagy tavasztól őszig pedig Szegeden keresték a fiatalok a szórakozást, most mozgalmas, szervezett művelődési életet él KISZ-szervezetünk. A közgyűlések ma már nem a meddő próbálkozásokba merülnek ki, hanem hasznos ötletekkel, kezdeményezésekkel serkentik fiataljainkat a jó munkára. Színjátszó csoportot, zenekart alakítottunk, az előbbit a városi tanács népművelési osztálya, az utóbbit a termelőszövetkezet segítette. Tavasszal sikerrel szerepeltünk a röszkei és a domaszéki színpadokon, májusban a mihályteleki falunapon előadtuk Gárdonyi: Egri csillagok című művének négy dramatizált jelenetét. KlSZ-fiataljaink nyári terve tartalmazza a társadalmi munkákat a tsz-ben és készülődést augusztus 20-ra. Előkerültek a táncruhák is • a raktárból, amióta megalakult a tánccsoport. Majdnem minden este hangos a kultúrotthon, felváltva három csoport gyakorol, próbál, hogy a falu lakosságát jó műsorral szórakoztassa majd. Regős Vilmos Szombat, 1964. augusztus 8. DÉL-MAGYARORSZÁG 3