Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
VILÁG PROLETÁRJAI-, EGYESÜLJETEK! Hasznos mozgalom az építőiparban A M A G Y 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 54. évfolyam, 203. szám 12 OLDAL, ARA 80 FILLÉR Vasárnap, 1964. augusztus 30. Áradás a Tiszán Vasutasok helytállása Indonéz szövetkezeti vezető nyilatkozata Két szint — Korszerű megoldások — A költség 27 millió forint külpolitika + Napi összefoglaló + Külpolitika -f Napi Nyitás 1966 tavaszán ÉPÜL AZ ŰJ ÁLLAMI ÁRUHÁZ Szegeden a Csongrád megyei Építőipari Vállalat a Lenin körút, Mikszáth Kálmán utca, Mérey utca és a Püspök utca által határolt területen megkezdte az új állami áruház építését. A 1 endkívüli korszerű eljárásokkal készülő épület Hollai György, Balogh István és Szecsői Sándor, a Budapesti Lakótervező Vállalat tervezői tervezték. Az új és kétszintes állami áruház — közölte Dózsa Pál, a szegedi Tisza Állami ÁruJiáz igazgatója — 68 méter hosszú és 48 méter széles lesz. lA nagyszabású építkezés — a terv szerint — 1966 márciusában fejeződik be, s ekkor adják át rendeltetésének az új áruházat. Hasonló építészeti megoldású áruház hazánkban, Szegeden kívül Csepelen lesz majd. A szegedi építkezés költsége 27 millió forint. Az űj épület földszintjén egyterű, hatalmas eladó csarnok lesz, s a „falak" körben üvegből készülnek, s így is, a kirakaton át belátható lesz az egész helyiség. A legkülönfélébb árukat öszszefüggően, könnyen áttekinthetően bocsátják a vásárlók rendelkezésére. A pultok variálhatók, átrendezhetek lesznek. Énnek következtében, ha bizonyos időszakban — például szezonvégi kiárusításkor — egyegy osztály forgalma hatalmasan megnő, könnyen növelhetik eladóterét. Az új áruházban különben 280-an dolgoznak majd, s szolgálják ki a vásárlókat. Gondoskodnak arról is, hogy az utcákból több bejáraton át juthassanak be a A Szegeden épülő űj vásárlók, könnyen áruházat. állami áruház makettje s ugyanakkor elhagyhassák az Egyik érdekesség lesz éppen a be- és a kijáratoknál, hogy az ajtók nyáron és télen egyaránt nyitva lesznek, s ezt a légfüggöny teszi majd lehetővé. Az áruházban a vásárlók számára büfé és eszpresszó is lesz. Az emeleten alakítják ki a raktárakat. Az árukat gyorsliftekkel szállítják az eladótérre. Az emeleten kapnak helyet az irodák és a különféle szociális helyiségek: az öltözők, mosdók ís. Az áruházban a világítást rejtetten nagy mennyiségű égők, neoncsövek szolgáltatják majd. Az egész állami áruházai gázzal fűtik és a meleg észrevétlenül áramlik majd az eladócsarnokba, valamint az emeleti helyiségekbe, raktárakba. Az épületen 25 méteres neon reklámtorony lesz, s a homokzati részeken neonfelírás hirdeti: Tisza Állami Áruház. Az új áruház megvalósításáért az építők jelenleg az alapozáshoz szükséges földmunkákat végzik, gépek segítségével. Az alapokat, s a tartó beton oszlopokat több mint öt méter mélyen helyezik el. A nagyösszegű beruházás költségeit a Belkereskedelmi Minisztérium biztosítja, s a város vezetésével együtt, továbbra is megadja a szükséges segítséget. Hruscsov beszéde Besztercebányán Merényletkísérlet De Gaulle ellen Harcok fllbertville kerül son birtokán tölti, és egybehangolja a választási harc idején követendő demokrata stratégiát. Humphrey feltehetően kedden vagy szerdán utazik el Texasból, Johnson pedig a jövő hét végéig ott marad. Az afrikai szakszerveA szlovák nemzeti felkelés 20. évfordulóján tegnap százezres ünnepi nagygyűlést tartottak Besztercebányán. A nagygyűlésen N. Sz. Hruscsov miniszterelnök, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és Antonin Novotny köztársasági elnök, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. De Gaulle fra.ncia köztársasági elnök ellen újabb merényletet kíséreltek meg Toulonban. A dél-franciaországi partraszállás emlékeit őrző múzeum előtt egy virágvázában zeti szövetség nyilatkozatot két kilogramm robbanóanyagot helyeztek el, amelyet a me- tett közzé, amelyben felszórénylők táwezéílő berendezéssel hoztak volna "mozgásba*, lítja az ENSZ főtitkárát: amikor az elnök odaérkezik. A robbanás azért nem követ- avatkozzon be a dél-rhodékezett be, mert az egyik alkalmazott De Gaulle megérkezése siai eseményekbe és akadáelőtt meglocsolta a virágokat, s a víz eláztatta a robbanó- lyozza még Smith miniszteranyagot. elnököt az emberi jogok felA harcok tovább tartanak Albertville körül. A város központjába Csőmbe csapatai még mindig nem tudtak benyomulni. A harcok során egy fehét zsoldoskülönítménynek nyoma veszett. (Tudósítások a 2. oldalon.) 9 Johnson amerikai el- mokrata Párt alelnökjelöltnök, valamint Hubert je Texasba érkezett. A két Humphrey szenátor, a ,.De- politikus a hét végét Johnháborító megsértésében. A dél-rhodésiai fajgyűlölő kormány, mint ismeretes, az utóbbi időben betiltotta az összes afrikai politikai szervezetek működését és rendkívüli állapotot hirdetett ki Salisbury afrikai negyedeiben. összefoglaló + külpolitika + Napi összefoglaló + Hazánk állandó ENSZ-képviselője Szegeden Tegnap reggel Szegedre érkezett Csatorday Károly rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó képviselője az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A kora délelőtti órákban elbeszélgetett az MSZMP Csongrád Hétszázezer ifjú társadalmi munkás, újabb védnökségvállalások Közzétették a KISZ Központi Bizottságának kongresszusi téziseit Közzétették a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának kongresszusi téziseit, amelyeket máris széles körben tanulmányoznak a fiatalok. A nagy jelentőségű dokumentum részletesen elemzi az elmúlt négy esztendő tevékenységének tapasztalatait és megjelöli azokat a feladatokat is, amelyek megoldása közben még gazdagabban kamatozhat a fiatalok segítőkészsége, tovább növekedhet, erősödhet az ifjúsági szövetség befolyása, tekintélye. A tézisek rámutatnak, Jó eredményeket hoztak hogy az ifjúsági szövetség kezdea KISZ tagjainak száma ményezésére kibontakozott a legutóbbi kongresszus termelési mozgalmak is. A óta mintegy 50 százalék- dokumentum egyebek kökai emelkedett zött beszámol arról, hogy és elérte a 800 000-ret. A 1963-ban 150 millió forinlányok, fiatalasszonyok ará- tos megtakarítást értek el raegyei bizottságának munkatársaival, majd Csakmag Györgynek/ az MSZMP Csongrád megyei bizottságónak osztályvezetőjével szegedi üzemekbe látogatott. Megtekintette a Gumiipari Vállalat épülő szegedi gyáregységét az üzem főmérnökének, Rainer Károlynak vezetésével. Majd a Pamutipari Vállalat szegedi textilművek gyáregységébe látogatott, ahol Móczán Lajos igazgató kíséretében végignézte az üzemet. A délutáni órákban Csakmag György és Barna György, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa kíséretében megtekintette a Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet két gazdaságát. II kairói kormányzó hazánkban lett látogatásáról Salah Dessouki, Kairó kormányzója, az Egyesült Arab Köztársaság hazánkban tartózkodó küldöttségének vezetője szombaton a Gellért Szállóban tájékoztatta az újságírókat a delegáció magyarországi tapasztalatairól. A tájékoztatón részt vett Mohammed Ibrahim, az Egyesült Arab Köztársaság magyarországi nagykövete is. Salah Dessouki elmondotta: örömmel tettek eleget a fővárosi tanács meghívásának, s meggyőződésük, hogy budapesti látogatásuk nemcsak a két főváros vezető szerveinek kapcsolatait fűzi szorosabbra, hanem hasznosan hozzájárul Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság népei közötti barátság elmélyítéséhez, elősegíti a kölcsönös ismerkedést is. Tizenöt éves a Magyarországi Komáitok Demokratikus Szövetsége Szombaton Gyulán, fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége. A városi tanács dísztermében tartott munkaértekezleten hazánk minden tájáról 150 dolgozó — tanárok. orvosok, mérnökök, termelőszövetkezeti párasztok — jött össze. Ott volt Romeo Mihail Asteleanu, a budapesti román nagykövetség első titkára és dr. Florea Duna kulturális attasé is. A szövetség munkájáról és a feladatokról Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára tartott előadást. A munkaértekezleten felszólalt Demeter Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a testvérszövetségek és más szervezetek számos képviselője. Este a gyulai szabadtéri színpadon rendezett összejövetelen Molnár János művelődésügyi miniszterhelyetles mondott ünnepi beszédet. Szólt a magyar—román barátságról. A román anyanyelvűek egyenjogúságáról Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára emlékezett meg, majd vidám műsor szórakoztatta a vendégeket. (MTlj nya: 44 százalék ma már az ifjúsági szövetség soraiba tartozik, a közép- és főiskolások, egyetemisták, illetve ipari tanulók 90 és az üzemi fiatalok több, mint 50 százaléka. Az úttörőmozgalom részvevőinek száma meghaladja az egymilliót, s a csaknem 4500 csapat az új nemzedék formálásának jelentős fóruma. Ifjúságunk műveltebb, kulturáltabb, mint négy esztendővel ezelőtt volt — állapítják meg egyebek közt a tézisek. Évről évre többen szereznek magasabb képzettséget, s 1960 óta például 11,4 százalékról 5,3 százalékra csökkent azoknak a KlSZ-istáknak a száma, akik még nem végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát. Ezzel egyidejűleg 1961-1962ben 110 000, 1963—1964-ben pedig már 184 000 fiatal tanult a dolgozók általános-, közép-, és főiskoláin, egyetemein. Csaknem százezer ifjúmunkás, technikus cs mérnök vesz részt a szakmai tanfolyamokon, valamint a szakma ifjú mestere és a kiváló ifjú mérnök, technikus, illetve közgazdászmozgalmakbaja. az ifjú újítók. A KISZ takarékossági mozgalmában évente 300 000ren tevékenykednek, akik munkájukkal az elmúlt három évben a népgazdaság különböző területein egymilliárd 820 millió forintot takarítottak meg. Az ifjú társadalmi munkások, akiknek száma eléri a 700 000-et, három év alatt 45 millió órát teljesítettek a különböző feladatok mcgoldár sán. Az úttörők társadalmi munkájának mérlege: 24 millió óra. A tézisek a következő időszak tennivalóiról szólva egyebek között javasolják, hogy a vegyipari védnökség jegyében a nagy beruházások és rekontsrukciók mellett fordítsanak nagyobb figyelmet az alumínium, a gyógyszergyártás és a földgázkitermelés, illetve felhasználás programjának megvalósítására, valamint a vegyipari szakemberképzés támogatására. A KISZ a legfontosabb teendők között tartja szá mon a szászhalombattai építkezéshez nyújtott segítséget, SZÉPÜL A BAROSS TÉR h A fővárosi Baross térnek a második világháború idején több épülete teljesen elpusztult. Ezeket a foghíjakat beépítették. Újjávarázsolták a Keleti pályaudvar épületét. A járművek számára körforgalmat vezettek be. Képünkön az újjáépített Szabadság Szálló épülete átható, amely ízlésesen zárja a Rákóczi utat. A tér hátterében a földalatti lejáratának építkezése folyik