Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-17 / 166. szám

Levélváltás az *Z(4P és a KKP között A Kommunyiszt, az SZKP elméleti és politikai folyó­irata nyilvánosságra hozta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bízottsúgá­n--t június 15-1 válaszát a Kínul Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának május 7-1 levelére. A levélváltást a Népsza­badság mai száma ismerteti. Van lehetőség az együttműködésre A* SZKP ég a Japán Szocialista Párt küldöttségének közös nyilatkozata A Pravda csütörtöki szá- alapján reális lehetőség van mában megjelent az SZKP a termonukleáris világháború és a Japán Szocialista Párt megakadályozásóra. Ma kezdődik az afrikai államfők értekezlete Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke úgyszól­ván az egész csütörtöki na­pot a kairói repülőtéren töl­tötte, hogy üdvözölje az af­rikai államfők ma metgnyiló értekezletére érkező rrvagas­íangú vendégeket. A csúcsértekezleten több mint harminc független afri­kai ország képviselteti ma­gát. II. Hasszán marokkói király. Csőmbe lemondásáról értesülve állítólag tudtul ad­ta, hogy mégis Kairóba uta­zik. Nyugati hírügynöksé­gi jelentések szerint An­toine Gizengát, a kon­gói központi kormány volt miniszterelnök-he­lyettesét csütörtökön re­pülőgépen Leopoldville­be szállították. - A genfi nemzetközi köz­oktatásügyi értekezlet olyan értelmű határozatot hozott, hogy mindaddig szünetelteti munkáját, amíg nem terem- i tik meg a tanácskozás nor­mális feltételeit. Csütörtökön a Szófiá­ban tanuló kenyai diá­kok egy csoportja tünte­tett az angol nagykö­vetség ' előtt, tiltakoztak amiatt, hogy az angol kormány nem tett kielé­gítő intézkedéseket Fo­mo Kenyatta védelmére. küldöttségeinek közös nyi­latkozata. A japán pártkül­döttség Tomomi Narita fő­titkár vezetésével az SZKP Központi Bizottságának meg­hívására június 29-től július 15-ig látogatást tett a Szov­jetunióban. A küldöttség tagjait Hruscsov szovjet kor­mányfő ls fogadta. A japán küldöttség megbeszéléseket folytatott az SZKP küldött­ségével, amelyet Anasztasz Mikojan vezetett. A nyilatkozat megállapít­ja, hogy bár az SZKP és a Japán Szocialista Párt között nézeteltérések vannak ideo­lógiai téren és egyes politi­kai problémákat illetően, a két pórt álláspontja alapjá­ban véve megegyezik egész sor kérdésben, köztük a bé­kéért, a demokráciáért és Mind a két párt úgy vé­lekedik, hogy a Kínai Nép­köztársaság törvényes ENSZ­jogainak elismerése és a Kí­nai Népköztársaság részvé­tele a nemzetközi problémák megoldásában elengedhetet­lenül szükséges a nemzetközi kapcsolatok további rende­zéséhez és Kínát csak a Kí­nai Népköztársaság képvisel­heti. Az SZKP küldöttsége osztotta a japán pártküldött­ségnek azt a véleményét, hogy Japán számára égető­en sürgős feladat a Kínai Népköztársasággal való ál­lamközi kapcsolatainak ren­dezése. A nyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy a Japán Szocialista Párt és az egész japán nép támogatja az atomfegyverkí­sérletek részleges eltiltásó­ű nemzeti függetlenségért rói szóló moszkvai szerződést, folytatott harc feladatait il- Mind a két küldöttség pért­letően. ja kötelességének tartja a Az őszinte baráti légkör- harc folytatását a föld alatti ben lefolyt tárgyalásokon nukleáris kísérletek eltillá­mind a két küldöttség elis- sáért, nagy jelentőséget tu­merte, hogy a nemzetközi lajdonít annak a Hruscsov helyzetet egyre jobban meghatározó erők: a szocia­lista világrendszer, a tőkés országokban a munkásosztály vezette demokratikus erők és a nemzeti felszabadító moz­galom. A küldöttségek hangsú­lyozták, hogy a békés együtt­élés és a nemzeti felszabadító mozgalom kölcsönösen élő­segíti egymást. A béke meg­védéséért síkraszálló erők növekedése és gyarapodása szovjet kormányfő részéről a japán miniszterelnök elé terjesztett javaslatnak, hogy a két ország közös nyilat­kozatban követelje a föld alatti nukleáris fegyverkí­sérletek haladéktalan meg­szüntetését. Az SZKP küldöttsége tel­jes szolidaritását nyilvání­totta a japán dolgozóknak létfontosságú érdekeiért és jogaikért vívott harcával, a japán nép béketörekvéseivel. Sz. Novozsilov az új ágak Több mint 18 millió szov- lem és a szolgáltató jet dolgozó fizetését érinti munkaerő-gondjait. . . , . - , „ Sz. Novozsilov, a Mlnisz­az uj szovjet mungaoer or- ^^ munka_ és bérbi­vény, amely a lakosság ella- zottsaganak első elnökhe­tásában közvetlenül résztve- lyettese sajtónyilatkozatában vők anyagi helyzetét kívánja f^l^A"7.,^!6^^8 w0.1. a javítani, illetve ezen keresz­tül megoldani a kereskede­4 Szegedi Szabadtéri Játékok 1964. Július 24—augusztus 20. Ünnepélyes megnyitó előadás július 24-én este fél 8 órakor. Erkel: HUNYADI LÁSZLÓ Jegyárusítás Szegeden a Szervező Irodában, Ká­rász u. 15. Tel.: 33-65, reggel 9-től 18 óráig, az Idegenforgalmi Hivatalnál, Klauzál tér 7 és az IBUSZ-nál. 127/Bp. már most kényelmesen megveheti az új iskolaévhez szükséges cikkeket A Várpalotai txaU Tröszt Szénbényá­férfi munkaerőt ven (el 15—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszál­lóit és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált sze­net kapnak térítés nélkül. Felvételhez szükségééi rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazolás ái katonakönyv. Jelentkezni lehet szeptem­ber 30-ig a Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. K 699 lakosság ellátásának lénye­ges javulását várja. A Szov­jetunióban a tanári és orvosi fizetések a könnyűipari mér­nökök fizetésével, a tanítók és az egészségügyi dolgozók fizetése a technikusok fize­tésével kei-ült egyszintre. — Nagy szervezőmunkára lesz szükség — jegyzi meg Novozsilov, — Mindenekelőtt meg kell javítani a munka megszervezését minden ellá­tó ágban. Egyszerűsíteni kell az igazgatási apparátust a vállalatoknál és a hivatalok­ban, össze kell vonni a ro­kon vállalatokat és csökken­teni kell az adminisztrációs kiadásokat. — Megnövekszik a pré­miumok jelentősége. Mind­azokon a területeken, ahol díjazás ellenében nyújtanak különféle szolgáltatásokat a lakosságnak, a prémiumok összege közvetlenül függeni fog a bevételtől és a nyereség nagyságától, valamint attól, hogy milyen mértékben ja­vult meg a szolgáltatási igé­nyek kielégítése. (MTI) A két küldöttség megállapí­totta, hogy a szov jet-japán kapcsolatok egészében ked­vező irányban fejlödnek. A megbeszélések során el­ismerték, hogy az ideológiai különbségek ellenére a kom­munisták és a szocialisták között van lehetőség az együttműködésre ós szük­séges is az együtt­működés a békéért, a demokráciáért és a társadal­mi haladásért vívott harc területén. Megegyeztek, hogy a két párt fenntartja egy­mással az érintkezést. Tanácskozott a Szovjetunió alkotmányelőkészítő bizottsága Csütörtökön a Kremlben ülést tartott az új szovjet alkotmánytervezet előkészítésével foglalkozó bizottság. Hrus­csov, a Legfelsőbb Tanács által választott bizottság elnöke beszámolt az utóbbi időben végzett munkáról. Rámutatott azokra az elvekre, amelyeknek az új al­kotmánytervezet alapját kell képezniök. így az új alkot­mánynak maradéktalanul tükröznie kell a marxizmus— leninizmus eszméit, valamint az bZKP programjának a kommunista társadalomról, a néptömegek, továbbá a kom­munista pártok és a társadalmi szervezetek szerepéről ki­fejtett eszméit. Az új alkotmányt a szovjet állam és társadalom fej­lődésének jelen szakasza határozza meg. Mivel ezt az al­kotmányt a szocializmus teljes győzelmének körülményei között fogadják majd el, az okmánynak a kommunizmust építő szocialista egyetemes népi állam alkotmányának kell lennie. (MTI) Goldwater a republikánus elnökjelölt NYOLCSZAZNYOLCVANHÁRMAN AZ .ARIZONAI" MEL­LETT— SCRANTON AJ ANDÉKA — MILLER LESZ AZ ALELNÖK­JELÖLT — TÜNTETES A KONGRESSZUS SZÍNHELYE ELŐTT — A FRANCIA POLITIKAI KÖZVÉLEMÉNY GOLDWATER EL­LEN FORDULT Az amerikai Köztársasági Párt elnökjelölő kongresz­szusának szerda délutáni ülésén került sor a párt hi­vatalos elnökjelöltjének meg­választására. Az ülés kezdetén Dirksen szenátor hivatalosan a kong­resszus elé terjesztette Gold­water jelöltségét, majd fél­órás beszédében buzdította a delegátusokat, az „arizonait" válasszák meg. Scrantont hivatalosan Mil­ton Eisenhower „nevezte be". Előterjesztették még Rockefeller New York-i kor­mányzó és Margaret Chase Smith asszony nevét is. A jelölő beszédek megtar­tása után került sor a sza­vazásra. és a már alaposan „megdolgozott" delegátusok túlnyomó többségükben lemondott a vázatokról, ajándékozta, don az „arizonai' teljessé tegye. neki jutott sza- A kongresszus színhelye Goldwaternek előtt a tüntetők koporsót ál­hogy ily mó- lítottak fel ér ráírták: „Meg­diadalát halt a szabadság!" Goldwater — miután szá­mos „röpgyűlésen" tárgyalt az alelnökjelöltség kérdésé­ről és a megüresedő párt­tisztségek betöltéséről — már jóval a jelölökongresz­szus utolsó ülése előtt szó­vivője útján nyilvánosságra hozta, hogy William E. Mil­lert, a Köztársasági Párt or­szágos elnökét, New York állam képviselőházi tagját veszi maga mellé, mint al­elnök-jelöltet. Mint a Reuter tudósítója Goldwaterre szavaztak. Az rámutat, Goldwater jelölé- ségnek tartják, hogy •1308 küldött közül 883 kül- sének olyan politikai követ- amerikai választóknak dött foglalt állást Goldwater kezményed lehetnek, ame­mellett, Jyek Scranton csak 214 szava- egy nemzedékre kihathat­zatot kapott. nak. Rockefellernek 114 voks ju- A Köztársasági Pártban nem csupán a szenátor egymaga diadalmaskodott, hanem a szélsőkonzervatív erők ültek diadalt. A kongresszuson megtar­tott szavazással egy időben tüntető tömegek jelentek meg San Francisco utcáin, sét jelentené tiltakoztak a fajüldözők el- fronton. len és Goldwater a szakadék szé­elítélték Goldwatert. mert lén táncoló antikommunista a szenátusban a polgár- politika apostola — Írja jogi törvény ellen szava- Jean Maurice Hermann a zott. Libérationban. tott, Smith asszonynak 27 ós Romney michigani kormány­zónak 41. A többi néhány szavazattal „kedvenc fiukat" helyi politikusokat ajándé­koztak meg. A szavazás után hivatalo­san bejelentették, hogy Gold­water a Köztársasági Párt elnökjelöltje, ő veszi fel majd a harcot a demokrata­párti Johnson elnök ellené­ben a novemberi elnökvá­lasztásokon. Az eredményhirdetést a te­remben összesereglett gold­waterjsták a boldogságtól hörögve, vi­sítva fogadták. Megszólaltak a trombiták, dübörögtek a dobok ós leve­gőbe repültek a Goldwater feliratú cowboykalapok. Amikor lecsillapodott a tömeg, Scranton kormányzó lépett a szónoki emelvényre. 6 is „lefeküdt" Goldwater­nek, kijelentette, hogy a jövőben minden tehet­ségét a szenátor érdeké­ben használja majd fel. Ezután még egy cirkuszi jelenet következett, Scranton A francia politikai közvé­lemény aggodalommal és nyugtalansággal fogadta az amerikai Köztársaság Párt elnökjelölési kampányának eredményét. Az egész fran­cia sajtó, a degaulleista Na­tionaltól az Humanitéig ritkán tanasztalt egyönte­tűséggel ítéli el Goldwater jelölését és a republikánus konven­ció ultrareakcióe program­ját. A francia politikai körök­ben általában nem adnak komoly esélyt Goldwaternek Johnsonnal szemben, de rendkívül veszélyes jelen­az egy Jelentős része olyan felelőt­len embert támogat, akt az atomháborútól sem riad vissza és katasztrófába döntheti ?. világot. A Les Echos, a francia nagytőke lapja is Goldwater ellen fordul' és rámutat, a Köztársasági Párt vá­lasztási programja nagy­fokú felelőtlenséget tükröz és a hidegháború feléleszté­vaJamennyi FIGYELEM! A Szegedi Konzervgyár barack felezésre diákokat vesz fel 12 évtől, valamint />e />• F RR* férfi es not segédmunkásokat Jelentkezni lehet a Szegedi Konzervgyár Ilona utcai telepén, reggel 6 órától 15 óráig. Vidékieknek tanács­Igazolás szükséges. S. 86 761 Kari Wolff az esküdtbíróság előtt A müncheni esküdtbíróeá- A vádlott nem ismeri be gon napok óta folyik Kari bűnösségét, s arcátlanul ta­Wolff volt SS-tábornok bűn- gadja, hogy része lett volna pere, akit azzal vádolnak, ezekben a bűntettekben. A hogy a treblinkai, a solibroli tárgyalás első napjaiban azt és a belzeni haláltáborokban a látszatot igyekezett kelteni, több mint háromszázezer mintha fogalma sem lett vol­lengyel zsidó, valamint na a tömegkivégzésekről, a Olaszországban 15 000 olasz haláltáborokról, gázkamrák­zsidó meggyilkolásában volt ról és más szörnyűségekről, részes. Amikor a bíróság felolvas­ta előtte saját levelét, amely­ben a volt SS-tábornok -kü­lönös örömét- fejezte ki azért, hogy a treblinkai kon­centrációs táborban naponta ötezer zsidót deportálnak. Wolff kijelentette, hogy -Himmler megtévesztette őt-. O (Wolff) ugyanis azt hitte, hogy a zsidókat azért gyűj­tik össze táborokban, hogy onnan a háború után Palesz­tinába, Madagaszkárba, vagy máshová szállítsák. Amikor a vád képviselője kijelentette, hogy a tömeg­gyilkosságokra közvetlenül Himmlertől érkezett a pa­rancs, és hogy Wolff Himm­ler közvetlen munkatársa volt, tehát feltételenül tud­nia kellett a parancs tartal­máról, a falhoz szorított bű­nös nem talált jobb megol­dást a saját levelének le­tagadásánál. (MTI) Az Építőipari Szállítási Vál­lalat rakodómunkásokat vesz (el. Jelentkezés Ost u, 4. szám alatti telepha­lyen. S. 56333 Vasas szövetkezeti szakmá­ban jártas személyt normásnak (elveszünk. „Sürgős 43-72" jeligére a Sajtóházba. K. 424 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 11*4. Július IL

Next

/
Thumbnails
Contents