Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-01 / 152. szám

Megkezdődtek a norvég—szovjet tárgyalások Kedden délelőtt megkez­dődtek a norvég—szovjet trágyalások. A megbeszélése­ken Hruscsovon és Gerhard­senen kívül részt vesz a két ország külügyminisztere. Gromiko és Lange, valamint számos szakértő. Lapjelenté­sek szerint elsősorban a két ország kereskedelmi és kul­turális kapcsolatai állnak majd az előtéren, de termé­szetesen szó lesz a nemzetkö­zi politika időszerű kérdései­ről is. Hruscsov, mint isme­retes, már Dániában hangsú­lyozta, az adott körülmények között a Szovjetunió nem kí­vánja a NATO-ban résztve­vő skandináv államoktól azt, | hogy kilépjenek a szervezet­ből s ezt a kérdést az álta- j lános és teljes leszerelés, il­letve a NATO és a Varsó Szerződés szervezetei közöt­ti meg nem támadási egyez­mény keretein beKil találja megoldhatónak. A délelőtti politikai tár­gyalások befejeztével Hrus­csov az oslói Grand Hotel­ben ebédet adott Gerhardsen tiszteletére. Délután részt vett az oslói városi tanács fogadásán, este pedig beszé­det mondott a norvég kül­ügyi intézetben. (MTI) Mikojan Bandungban A szovjet vasníak villamosításának eredményei * A szovjet szakemberek ki­számítottak, hogy a szovjet vasutak villamosításának eredményeként az utóbbi négy évben több mint 100 millió tonna szenet takarított meg a népgazdaság. A Szov­jetunióban eddig több ihint 20 ezer kilométer hosszú vasútvonalat villamosítottak, ami az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia­ország villamosított vasút­vonalainak együttes hosszát is meghaladja. A múlt évben több mint 2000 kilométer. 1970-ig 45 000 kilométer hosszú vasútvonalat villamo­sítanak. Legismertebb a Moszkvától a Bajkál-tóig terjedő 5500 kilométer hosz­szú transzszibériai vasútvo­nal. A vasútvonalak villamo­sítási üteme tekintetében a Szovjetunió első helyen áll a világon. Mi történt azóta...? Tanácskozás levelezőkkel Másodízben kérdeztük meg evelezőinktől: ml történt az­óta, hogy panaszuk megjelent I a Dél-Magyarországban. A szegedi újságíró klubban megtartott tanácskozáson is­mét köszönetüket fejezték ki levélíró-olvasóink a lap se­gítségnyújtásáért. Általában intézkedtek az illetékesek írásaik leközlése után, azon­ban nem mindig javították ki teljesen a hibát. Azonkí­vül több érdekes kezdemé­nyezés, javaslat hangzott el az ankéton, amelyről ezúton számolunk be. Makacs háztulajdonosok Lenmjel Pál, a Makkoser­dő sor 18. számú magánház A szovjet parlamenti kül­döttség egyik csoportja ked­den reggel Anasztasz Miko­jan vezetésével Nyugat-Jáva fővárosába, Bandungba érke­zett. Subandrio, Indonézia el­ső miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere és más indonéz államférfiak is elkí­sérték a vendégeket. Kedden délután abban az épületben, ahol kilenc évvel ezelőtt lezajlott az afro-ázsi­ai országok nevezetes ban­dungi konferenciája, a szov­jet küldöttség tiszteletére rendkívüli ülést tartott az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés. Á betakarítógépek országos versenye Lemondott a kongói kormány Az utolsó ENSZ-esapatok is elhagyták az országot Mandátumának lejártával lemondott a kongói kor­mány- Kaazavubu köztársa­sági elnök kedden rádióbe­szédben jelentette be, hogy a lemondást elfogadta, de aa ügyek vitelével átme­neti időre továbbra is Oyrille Adóul át és kabi­netjét bízta meg. Kaszavubu néhány napon bejül kormányalakítási meg­bízást ad egy szerinte alkal­mas és „senki által sem gyű­lölt", erőskezű politikusnak. Az általa vezetett kormány fogja előkészíteni „a lehető legrövidebb időn belül" a második kongói parlament tagjainak megválasztására az új általános választásokat. Kaszavubru közölte azt is, hogy személyesen vette át a kongói hadsereg főparancs­nokságát — ..szoros együttműködésben" Mobntu főparancsnokkal. A keddi nappal véget ért a kongói ENSZ-katonák megbízatása és a kéksisako­sok utolsó alakulatai is el­hagyták as országot. Míg Mobutu csapatai az ország legkülönbözőbb ré­sziéi en rendszertelen és ve­reségekkel tarkított háborút vívnak a partizánokkal, Leo­poidviűeben lázaa politikai tanácskozásokat tartanait Folytatódik az országos nép­szavazás is az új alkotmány­tervezetről, amely — jóvá­hagyás esetén — az átme­neti kormány létrehozásáról intézkedik. A leopoddvUle-i tárgyalások homlokterében az „országos megbékélés" úgynevezett kerekasztal­kormányának létrehozása áll. Részt vesz a megbeszélésen Adoula miniszterelnök és Kaszavubu elnök, továbbá a két szakadár vezető, a ka~ tangai Moise Csőmbe és Dél­Kaszai tartomány egykori diktátora és „istencsászára", Albert Kalondzsi. Az UPI értesülés szerint már leopoldville-i diplomá­ciai megfigyelők is arra hajlanak, hogy Moise Csombét „tippeljék" új mi­niszterelnöknek. Csőmbe — mint ismeretes — egy ideje azt állítja magá­ról, hogy ő az ellenzéki erők összefogásának szószólója. Beleillik a képbe hétfőn este elhangzott nyilatkozata, amely szerint Adoula mi­niszterelnök biztosította őt, hogy Gizenga volt miniszter­elnök-helyettest. akit a köz­ponti kormány börtönben tart. „néhány órán belül" sza­badon fogják bocsátani. mégpedig az ő közbenjárá­sára. A Mezőgazdasági és Erdé­szeti Dolgozók Szakszerveze­tének elnöksége, valamint az Állami Gazdaságok és Gépállomások Főigazgatósága 1964. évre is meghirdette a betakarítógépek immár ha­gyományos országos verse­nyét. A verseny győztesei — az ország 29 legjobb kom­bájnosa és aratógépkezelője — az idén a Tátra festői környezetében pihenheti ki a nagy munka fáradalmait. Az ötnapos tátrai út rész­vevője lesz az állami gaz­daságok dolgozói közül az SZK—3-as és az SZK—4-es szovjet géppel dolgozó kom­bájnosok országos versenyé­nek első 7 helyezettje, a ma­gyar gyártmányú AC típusú kombájnokkal dolgozók or­szágos versenyének első 3 helyezettje, a három leg­jobb renderaratógép vezető és a legjobb kév^kötő-arató­góp vezető. A gépállomások betakarítógépkezelői közül tizenöten részesülnek ugyan­ebben a jutalomban. Nem holtszezon a nyár a művelődési otthonokban Ma: elnökválasxtá» ax NSZK-ban Lübke, Erhard is Adenauer Nyugat-Berlinben A bonni vezetőkörők pro­vokatív módon Nyugat-Ber­linbe hívták össze a nyugat­német parlament bővített el­nökválasztó testületét, a Bundesversammlungot, amely ma választja meg az NSZK elnökét. Hétfőn este amerikai ka­tonai repülőgépen az újravá­lasztandó Lübke nyugatné­met elnök meg is érkezett a frontvárosba, nem sokkal később pedig Erhard kancel­lár és elődje, Adenauer gépe szállt le a tempelhofi repü­lőtéren. (MTI) „Afomeinyő'-víta Genfben Kedden delelott Genfben plenáris ülést tarlott a tizon­nyolchatalmi leszerelési bi­aotuág. Az ülésen a tanácskozás középpontjában Zorin szov­jet külügyminiszter-helyettes, nek az az indítványa állt, hogy alakítsanak munkabi­zottságot >«az atomernyő­megvalósítására előterjesztett szovjet javaslat tanulmányo­zása céljából. Az Egyesült Államok elv­ben hozzájárult a munkabi­zottság létrehozásához, de azt retné, ha a bizottság meg­vitatná az atomfegyver-hor­dozók megsemmisítésével kapcsolatos valamennyi prob­lémát. Ez azonban — mint a szocialista küldöttek a vitá­ban rámutattak — rendszer­telenné tenné a bizottság munkáját. A szocialistá országok és a tömbön kívüli államok ezzel szemben azt az álláspontot képviselik, hogy a leszerelési bizottságnak először el kell fo­gadnia az "atomernyő" elvét, és a munkabizottság csak az­után fogjon hozzá a részlet­kérdések kidolgozásához. A művelődési otthonok foglalkozási ideje szeptem­bertől június közepéig tart. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy nyárra bezárják kapuikat. A nyár mindig a felkészülés, a tervezgetés ideje ég a felújítás ideje is egyben. Mit csinálnak mű­velődési otthonaink a nyá­ron? A városi tanács hatáskö­rébe tartozó művelődési ott. honok terveiről Halmai Bé­láné, a tanárai művelődési otthonok igazgatója a kö­vetkezőket mondja: — Az újszegedi November 7 művelődési otthonban ér­dekes kísérletezést folyta­tunk a nyáron. A művelő­dési otthon keretén belül mintegy 40 tanulót nyári korrepetálásai készítünk fel az őszi vizsgákra. Az ál­talános iskolák igazgatói örömmé] fogadták kezdemé­nyezésünket. Természetesen a tanulást .összekötjük já­tékkal és szellemi vetélke­dővel is. Célunk, hogy a tfc­nulók jól vizsgázzanak. Mi­hálytelek. Petőfitelep ós Ságváritelep művelődésott­honai nyáron is megtartják a mozielőadásokat és a nél­külözhetetlen könyvtári szol­gálatot is biztosítják. A Mó­ra Ferenc művelődési ott­hon jónevű Irodalmi Szín­pada és ifjúsági Jazz Klub­ja azonban már nyári szü­netet tart. A fiatalok az évi munka után otthon pihen­nek. Az átalakítási munkák, sajnos, erősen gátolják majd a ságváritelepi művelődési otthon munkáját. Igaz, a nyári szünetben még az is­kola mindent helyettesíthet, később azonban nagyon ne­héz lesz megoldást találni. Művelődési otthonainkban mindenütt van televízió, Az előadásokat minden esetben igen sokan nézik végig. A Vasutas Szakszervezet művelődési otthonainak igazgatója, Lacsán Ferenc Mintán új tervről számol be. — Bár mi is a felújítás hőid korszakát éljük és re­mélem, augusztus 20-án nyithatunk, foglalkozásaink azonban csak részben szü­netelnek- Az ünnepi játé­kokhoz kapcsolódó ismeret­terjesztő előadások kereté­ben szeretnénk feflhívni kö­zönségünk figyelmét egy-egy műre. A Nyugdíjasok Szakma­közi művelődési otthonában hetente jogi ég egészségügyi előadást tartunk. A vasár­napi gyermekfogjalkozások­ra itt ie mindig sor kerül. A Po6tás művelődési ott­hon sem válik meg a nyár folyamén a gyermekektől, A megá hetente négyszer üze­mel- A Közalkalmazottak művelődési otthonának igaz­gatósága pedig nyári üzem­látogatásokat tervez. Fotó ós eszperantó szakköre is rendszeresen működik. A művelődési otthonok nyáron sem tartanak szünetet, szó­rakozási, művelődési lehető­ségekkel várják a hozzájuk tartozó embereket P. Z. öt lakójának nevében elmon­dotta, hogy a tulajdonos —, aki örökölte a házat, de nem tartózkodik Szegeden — a lap állásfoglalása ellenére ls követeli a sokkal magasabb lakbért. Pedig ehhez nincs semmiféle jogalapja, hiszen még a legszükségesebb kar­bantartást sem végzi el az épületen. A régi lakbért nem fogadja el, ennélfogva a la­kók most a II. kerületi ta­nács adóügyi csoportjánál fizetik be. Azért számolt be erről a panasztevő, hogy ki­fejtse: ők még egyszer már nem fordultak ugyanebben a kérdésben a szerkesztőséghez, hanem önállóan intézték to­vább ügyüket. Ugyancsak egy makacs háztulajdonost "mutatott be- Csikós Sándor­né. A tanács kiutalt számára — jelenleg albérletben, üz­lethelyikégben lakik három gyermekével — a Gyontyúk utca 4. szám alatti házban egy lakást. Ide nem tudott villanyórát szerezni — erre kapott megfelelő választ a gyorsportában. Sőt a DÁV ki is küldött véle egy szak­embert, hogy a beszerelési lehetőséget megvizsgálják, de a háztulajdonos "nem ért rá« őket fogadni: ezzel is akadá­lyozta a beköltözést. Gyors intézkedések Börcsök Géza, a Lumum­ba utca 11. alól viszont öröm­mel számolt be — isimét le­vélben: "Az újságcikk után két napra megjelentek a ktsz dolgozói és folytatták a mun­kát, amit már régóta vár­tunk.* Gyors orvoslásról adott számot Otott Kovács Györgyné is: az újszegedi boltban a jegyes tejet pana­sza megtétele után rende­sen szolgálják ki. Szabó Zsig­mond két levele is megjelent: a hibás postaláda helyére új került, s az Anna-kút vize is egész nap folyik. Tóth Lajos a Kossuth Lajos sugárút 11. számú ház 15 lakójának ne­vében közölte: levelük után gyorsan teljesült kérésük, de például porolójuk még min­dig nincs. -Kiutalunk fát ós vigyék el a hátukon jelentet­ték ki a házkezelőségan — említette többek között. — Ez nem jó hangvétel, ezzel csak elriasztják a lakókat.* Erről többen és sokoldalú­an beszéltek a tanácskozá­son. Kéri Ferencné például elmondotta, hogy az Orosz­lán utca 4. alatt bíráló írá­sa és a házkezolőság ígérete ellenére sem hordja le a szemetet a házfelügyelő. Ez vitatott kérdés, de egyelőre ilyen nagy lakóépületben kö­telessége lenne a házfelügye­lőnek, aki — ebben az eset­ben — szemétlehordás he­lyett gorombáskodik a levél­íróval. Ilyen -visszavágást* semmi esetre sem tűrhet meg az IKV. Czukár György (Deák Ferenc utca 22.) azt fejtegette, hogy a hazkezeló­ség kapcsolata a lakókkal nagyon formális és sokszor bürokratikus. -Mi lakók se­gítenénk sok mindenben, de ez a készség kölcsönös le­gyen — jelentette ki. — A házakat több helyen átvették szocialista megőrzésre, de ez a mozgalom lanyhult, szer­vezni, éberein kellene tartani A másik igen fonto6 dolog: kijavítgatják idővel a hibát., de sokszor rosszul. Nálunk is az új* csatorna folyik. És ha­marabb kellene az apró­cseprő javításokat elvégezni, mert ezek elmulasztásából következnek a nagy károk.* felületes javítások Ez utóbbi kérdést hangsú­lyozta Marék István is. A Honvéd tér 5. szám, volt lak­tanyaépület második emele­tén lakik. A tető beázott, ez­által lakása, bútora, ágyne­műje is. Foglalkoztunk pana­szával lapunkban, azóta ki :s javították a tetőzetet, kifes­tették a lakását, de az elmúlt télen megint beáztak. A Pá­rizsi körút 34/a alatt — Bor­bély István levele nyomán — a szennyvízlevezető aknát lerakták, a csatornát is kija­vították, de az régi, -Javult, s továbbra is éldugul. Ezért saját maguk a la­kók próbálják időnként helyrehozni. A házak­ban végrehajtott javítá­sokról általában az volt a vélemény, hogy nem elég gondos, felületes a munka, és jó lenne ha az ellenőrzést a lakók is gyakorolhatnák. Egy-egy tatarozás, felújítás után hosszú időre ott tornyo­sul az udvarban például a rozsdás csatornák halmaza, és veszélyeztetik a játszado­zó gyermekek testi épségét Kezdeményező nyugdíjasok Az udvariassággal, a fi­gyelmességgel kapcsolatban nagyon érdekes és megkapó esetet mondott el Hochsted­ter Gyula. Idézzük szavait: -Bezárták a sarki boltot a Kismartan utcában. Ez bán­tott bennünket, s megírtam a Dél-Magyarországnak. Azt a választ kaptuk, hogy mivel az üzlet már korsze­rűtlen, azt helyre akarják hozni. Beszéltünk is ott a tatarozásra szoruló üzletben az élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat egyik emberével, aki nagyon szívélyes volt hozzánk. de kijelentette: munkaerőhiány miatt nem tudnak haladni az átalakí­tással- A szíves szo megka­pott bennünket. Vagyunk ott a környéken többen nyugdi­jasok és elhatároztuk, Itogv mi majd segítünk. Elvégre a mi üzletünkről van szó és fontos szamunkra, hogy mi­hamarább kinyissák. Srils­oui István, Simon István, Bozóki István, Sziravlea István, Kardos Sándor és jó­magam nekiláttunk es fel­szedtük a korhadt padlót. Az anyag, az ígérethez híven már másnap kint volt és mi szépen megcsináltuk a pad­lózatot, Tóth Béla, fiatal pik­tor, aki most lett segéd "vizs­gamunkaként" kitestette a bolthelyiséget és már a be­rendezés is ott van. Hét ez történt azóta, amióta írtam a Dél-Magyarországnak: mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy már elsején ismét meg­nyíljon a kicsinosított élelmi­szerbolt.* M. T. Képzőművészeti kiállítás a Fegyveres Erők Klubjában A képzőművészeti műveltség emelésében nemcsak a reprezentatív tárlatoknak van jelentőségük. A látáskultúra, az esztétikai közízlés fejlesztésében igen hasznosak azok a kisebb méretű festészeti-szobrászali be­mutatók is, melyeket egy-egy üzemben, művelődési otthonba.fi vagy -klubban hoz­nak létre. Sajnos, ezek az. intim jellegű tárlatok még eléggé ritkák. Sokhelyütt kevés vagy éppenséggel hiányzik az eh­hez szükséges kezdeményező készség, s így az emberek vizuális nevelésének ügye a hi­vatalos képkiállftásokra korlátozódik. Pe­dig ez a néhány vándor-kiállítás melyről tudomásunk van, mint például a pár év előtt a Petőfitelepi Művelődési Otthonban és a szegedi textilművekben rendezett tár­lat szép sikere, hasonló törekvésekre biztat­nak. Eipek figyelembevételével tudjuk csak igazán méltányolni a szegedi képzőművé­szek legújabb kiállítását, melyet a Fegy­veres Erök Klubja vezetőségének kérésére az ottani előadó teremhen rendeztek meg. Aki azt gondolná, hogy e 25—30 művel rendelkező klubkiállítás színvonal tekin­tetében alatta áll a nagy nyilvánosságú s terjedelmesebb anyagú tárlatoknak, té­ved. Elismerés illeti a rendezőséget és az alkotóművészeket egyaránt, hogy az ügyhöz méltó komolysággal vették feladatukat, a a tárlaton szereplök egy-két értékes fest­ménnyel vagy plasztikával méltóképpen képviseltették magukat. A kollekció össz­képéről szólva, ez tematikailag és meg­jelenésbeli leg változatosan tükrözi hazai környezetünket és főleg Tisza-parti varo­sunk természeti és társadalmi jelenségeit. Remélhető, hogy a klubot felkeresők köré­ből nemcsak maradandó élményt vált ki e tárlat, de a művészi ábrázolásokat szerető látogatók esztétikai ismeretszerzését U sokrétűen gazdagítani fogja. Ss. T. Csütörtök, 1964. július 2, DÉL-MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents