Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

Életmentő Tizenkilencesek Óvodák, iskolák9 mozik9 színházak, könyvkiadás Az elkészített blokkok szállításra várnak a gyárudvaron A Központi Statisztikai Hivatal munkatársai tanulságos összeállítást készítettek a művelődésügy fejlődésének adatairól. A számok — amelyek hozzávetőleges képet adnak az oktatási intézmények munkájáról, a kulturális létesítmények látogatottságáról — arról tanúskodnak, hogy az elmúlt esztendők a népmüvelés területén jelentős eredményeket hoztak. Tizenháromezer népi egyetem A népi egyetemek, amelyek a munkások és parasztok kezdeményezésére 1959 végén jelentek meg, ma már társadalmi tömegszervezetként belenőttek a szovjet életbe. Nincs már a Szovjetunióban olyan terület, vagy többé-kevésbé nevezetes város, ahol ne lenne népi egyetem. Számuk már meghaladja a 13 000-et. E népi egyetemek mindenki számára nyitva állnak. A hallgatók 50 százaléka munkásokból és kolhozistákból kerül ki, a többiek pedig alkalmazottak, értelmiségiek. A papíripari összevon ís meghozza a várt eredményeket A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületben a közelmúlt napokban tárgyalták meg a szakemberek a papíripar átszervezésének egy esztendős tapasztalatait, Czimer Lászlónak, az összevonás eredményeképpen életre hívott Papíripari Vállalat vezérigazgatójának előadása alapján. Az eddigi tapasztalatok arra mutatnak, hogy az összevonás meghozza a várt eredményeket, bár még küzdenek a kezdet kisebb-nagyobb nehézségeivel. Sok tekintetben mutatkoznak máris az összevonás előnyös következményei. A profilokat egységesítették és a termelési főosztály központilag irányítja a gyártást. A felújításra rendelkezésre álló összegeket a mindenkori helyzetnek megfelelően, sokkal rugalmasabban tudják felhasználni, mint amikor a kisebb egységek még önmaguk gazdálkodtak velük. Jobban tudják kihasználni az egyes üzemek raktárait, és megszűnt a nyersanyagok, a félkész- és késztermékek felesleges utaztatása. Az átszervezés semmiféle fennakadást nem okozott a termelésben, sőt, míg az azt megelőző fél évben, az egyes üzemek önállóságának korában csak öt gyár teljesítette tervét, az összevonást követó fél évben az egész nagyvállalat már tervtúlteljesítésről tehetett jelentést a felső szerveknek. Azokat a nehézségeket, amelyek a papírgyártásban az átszervezés óta is jelentkeztek, nem az ör,zszevonás, hanem kizárólag olyan anyaghiányok okozták, amelyek rajtuk kívül álló, általuk nem befolyásolható tényezőkből eredtek. (MTI) Az óvodák száma például az 1963—64-es esztendőben elérte a 3136-ot, az óvónők száma pedig megközelítette a tízezret. 1949—50-ben az óvodás gyerekek száma még mindössze 98 875 volt, 1958— 59-ben már meghaladta a 170 000-ret, most pedig 184 345; azaz az óvodáskorúak 41,8 százaléka. Érdekes, hogy az általános iskolák száma az előző évekhez viszonyítva némi csökkenést mutat, az osztálytermeké viszont emelkedett, s ma már több mint 31 000 tantermet tartanak számon hazánkban. Évről évre emelkedik az általános iskolai pedagógusok száma is: 1958—59-ben 55 000, 1960—61-ben már töb"b mint 57 000, 1963—64-ben pedig 61 500 volt. Az alsófokú tanintézetek diákjainak száma több éves fokozatos emelkedés után a most zárult tanévben alacsonyabb volt, mint az 1962—63-as esztendőben, bár az idén is megközelítette a másfél milliót. Jelentékenyen bővült a középiskolák hálózata: 1949— 50-ben 387, 1960—61-ben 419, 1963—64-ben már 530 középfokú oktatási intézményben tanulhattak a diákok. A mostani tanévben egyébként első ízben érte el és haladta meg a középiskolai pedagógusok száma a tízezret. A fejlődést jól mutatja a középiskolás diáksereg számszerű növekedése is: öt esztendővel ezelőtt a középiskolai tanulók száma nem érte el a 180 000ret, tavaly már 330 000 felett volt, az idén pedig több mint 385 000. Az egyetemeken és főiskolákon 1938-ban nem egészen 120 000-ren, 1949-50ben 23 250-en, 1962—63-ban 67 324-en, az idén pedig 82 280-an tanulnak. A kulturális intézmények közül tavaly 115 millió nézője volt a mozielőadásoknak — kevesebb, mint az előző években — az idei első évnegyed adatai emelkedést mutatnak: három hónap alatt mintegy 700 000-rel többen voltak: moziban, mint 1963 azonos évnegyedében. Tavaly a színházi és operaházi előadásokat ötmillió nyolcszázezren tekintették meg, ebben az évben azonban itt is emelkedéssel számolhatunk az qIső negyedévi nézőszámok alapján. A statisztikai adatok arról is számot adnak, hogy évről évre gyarapszik az irodalom barátainak tábora. A kinyomtatott művek száma az 1949. évi 6124-ről tavaly 23 774-re nőtt, a példányszám pedig 48 millióról 72,2 millióra emelkedett. A szépirodalmi művekből 1962-ben 740 látott napvilágot — 1949-ben 340 — a múlt esztendőben pedig 762. (MTI) a tégla 1 iihik i iii i ifi mm Hónapokkal ezelőtt, amikor a Dél-Magyarország közölte a hazakészülő Széli Juliska fényképét, jelentkezett a fővárosból egykori barátnői s harcostársai közül Rózsa Etel. Bemutatjuk őt abban a reményben, hogy hamarosan sor kerülhet a „triumvirátus" harmadik tagjának Kiss Etel emlékezésének közlésére is... A nagy vihar szétszórta őket, emléküket egy csoportkép őrizte meg, melyet egy Oskola utcai fényképész (mások szerint egy francia katona mint „kommunista magyar nők"-ről) készített róluk 1919-ben. A képen középütt Széli Juliska látható, fehér blúzban, jobbján Kiss Eetel, balján Rózsa Etel, mellén a Tanácsköztársaság jelvényével. A munkásotthonban Tót Pá Iné, Rózsa Etel volt hármuk közül a legfiatalabb. Mágocson született 1900-ban, a Károlyi uradalmi zsellérkörnyezetben. Tíz éves korában már teljesen árva volt, tanulni szeretett volna, de támasz nélkül állván Szegedre hozták az állami menhelybe, ahonnan tanoncnak adták egy vegytisztító üzembe. Majd Zagyvapálfalvára került, s 7 év alatt, szüntelenül szeretetre vágyva, megismerhette az akkori ingyenes cseléd- és dajkasors minden keserűségét. 1917ben visszajött Szegedre, s a munkásotthonban ismerkedett meg Széli Juliskával és Kiss Etellel, akik pótolva nála a testvéri szeretetet, egyben első tanítói is voltak. Mint mondja, Szegeden járta meg az élet főiskoláját. Szép és rossz emlékek Vannak szép és szomorú emlékei ebből a városból, ahonnan 1920-ban egy veszszőkosárral a kezében, melyben megkopott motyóját cipelte, visszatért a fővárosba, ahol rá ismét a cselédsors, férjére (1925-ben férjhezment) pedig a sok ezer magyar szakmunkás, gyakori munkanélküliséggel járó nyomorúsága következett. Szépek voltak a munkásotthonban, a kommunista nőmozgalomban eltöltött hétköznapok, s a vasárnapok, mikor a gyerekeket — a Gyermekbarát mozgalom akkor már működött — vitték Újszegedre s szállhatott az ének: „Vörös zászlót, piros zászlót fújdogálja a szellő ...". De voltak rossz emlékek is midőn fehér tisztek verték az utcán az embereket, megvadulva egy meggyszínű, vagy rózsaszínű zsebkendőtől is... Legszívesebben azokra az időkre emlékezik vissza — s ez egyben fő érdeme a mozgalomban —, mikor Széli Juliskáékkal, Bucsezán Miklós és Cseh Imre elvtársaival közreműködött a két halálraítélt kommunista, Hoffmann Ödön és Dobos Jenő kiszabadításában, akiket a franciák a Tiszaparti leányiskola pincéjében tartottak fogva. Két hétig rejtegette őket Br. Jósika u. 45. sz. alatti lakásában. A szö' és Hozzám Intézett levelében elmondja a szökés történetét, melyet hitelesebben Széli Juliskáék tudnának elmondani. A francia katonáknak nem lehetett kizárólagos szerepe Hoffmannék megszöktetésében, bár kétségtelen, hogy voltak közöttük szép számmal, akik együtt éreztek a Tanácsköztársaság szellemével, amit az állítólagos „nyitva felejtett börtönajtó" is igazolni látszik. A korabeli fővárosi sajtó (Érdekes Újság, 1919. évi 27. száma) közli Hoffmann fényképét, mint a szegedi direktórium tagját (pontosabban a forradalmi intézőbizottság tagját, Cs. Gy.), aki francia anarchista katonák segélyével szökött meg börtönéből. Rózsa Etel szerint Hoffmann már másodízben volt elítélve, először még 1918-ban, zendülésért, de akkor az őszirózsás forradalom szabadította ki. Másodszor 1919 május 22-én ítélték halálra a franciák, miután május l-e előtt öszA formába vasmagokat helyeznek el, ezen préselik át az agyagot. Így készül a lyukacsos tégla, mely a blokk szefogdosták a kommunista pártvezéreket, köztük az újságíró Hoffmann Ödönt, s Dobos Jenő főhadnagyot. A szökés estéjén Széli Juliska és Kiss Etel, akik ugyancsak a leányiskola pincéjében voltak letartóztatásban, tánccal s magyar nótákkal szórakoztatták a francia őröket mialatt a két menekülő a mellékhelyiségből felmászott a tetőre miközben a padláson az üldöző katonák elől egy kiálló oszlop mentette meg őket. majd a csatornán leereszkedtek az utcára s futásnak eredhettek a br. Jósika utca felé. Egyetlen vágya Amj Rózsa Etel további működését illeti, megírja, hogy 1945 után is dolgozott a kommunista pártban, ahol alapszervezeti vezetőségi tag is volt. Különösképp szerette munkáját a BM Gyermekvédelmi osztályán, ahol 1952ig, mint gyermekvédelmi pártfogó dolgozott a züllés veszélyének kitett gyermekek érdekében, mindig maga előtt látva saját szomorú gyermekkorát s fiatal éveit. 1955-ben Munka Érdemérmet is kapott. 1956 augusztusa óta betegállományban van, s most egyetlen vágya az volna, ismerjék el 1919-es munkásmozgalmi múltját is, mert mint írja, ha semmi mást nem tett volna mint hogy segédkezett két halálra ítélt elvtárs szökésében, ez is elegendő lehetne kívánsága teljesítéséhez. Remélhetően ennek most már semmi akadálya nem lesz, hiszen együtt van az „életmentő tizenkilenceseknek" három főszereplője ..: Csongor Győző Igen, egyre több lakásra volna szükség. S hogy azok, akik otthonra vágynak beköltözhessenek az új falak közé, építeni kell. S az építkezéshez kell a tégla. A Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat Bajai úti telepén szorgos kezek fejtik az agyagot, s hordják fc prés alá, hogy alakot öltsön. A kemencében tűz izzák, s a forróságban kiég a tégla. Az udvarra rakják halomba Egy részét eladják, a többiből pedig blokkot gyártanak. Az előregyártott falak, az új modern építkezés elengedhetetlen elemei. 4 DEL-MAGYARORSZAG vasárnap, 1964. július la.