Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-18 / 141. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 Csütörtök, 1964. június 18. 54. évfolyam, 141. szám CJ DTAK, JA R D A K — VfZHALOZA T BŐVÍTÉS — A K Ő2VJL A­GÍTAS KORSZERŰSÍTÉSE — GOND A Z IS KÓLÁKRA, BÖ LCSÖ­DEKRE — A LAKOSSÁG TÁRSADALMI MUNKAJA A városfejlesztési terv teljesítése a kerületekben Szeged három kerületében az idei városfejlesztési alap­ból már eddig is sok köz­hasznú munkát végeztek eL A lakosság most is, mint korábban, mindhárom kerü­letben értékes társadalmi munkával járult hozzá a feladatok végrehajtásához, enyhítve a mutatkozó mun­kaerőhiányt is. Az I. kerületben A városfejlesztés idén is a tervnek megfelelően halad az I. kerületben — adott tá­jékoztatót Misem Gusztáv, a kerületi tanács vb elnöke és dr. Bödö István, a kerületi tanács vb titkára. A Bécsi körűt korszerűsítésére idén eddig több mint 2 millió fo­rintot fordított a kerületi tanács. A Szent István téri piacteret — éppen azért, ho© jobban betölthesse fel­adatát — 238 ezer forintos költséggel aszfaltozták, por­talanították. A Bolyai utca járdájának és útjának felújítására 1 mil­lió 800 ezer forintot bizto­sított a tanács. Az útépítés előtt azonban kicserélték az avult víz- és gázcsöveket. A Partizán és a Bocskai utca gyalogjárdájának korszerű­sítése megtörtént. A Zászló utca e© szakaszán is gya­logjárdát építettek, s hozzá­fogtok a Kállai-fasoron a járdaépítés előkészítő mun­kájához. Folyamatos a közvilágítás korszerűsítése. Felújításokat végeztek a Partizán utcai bölcsődénél, s itt a központi fűtést is megvalósítják. A vízvezeték-hálózat bővítése ugyancsak napirenden van. A Fürj utcában közel fél ki­lométer hosszú vízvezetéket fektettek le, s az Alsó-Ti­sza-parton közkifolyókat lé­tesítenek. A lakosság eddig 103 ezer forint társadalmi munkát teljesített a kerületben. A ll. kerületben A lakásépítkezések elősegí­tésére — közölte a városfej­lesztési terv teljesítéséről szólva Lácsán Mihály, a ke­rületi tanács vb élnöke — külpolitika + Napi osszefoalaló 4­Megkezdődtek a szovjet-dán tárgyalások - Újabb halott Cipruson Szerdán megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Dá­niában tartózkodó Hruscsov szovjet miniszterelnök és Ottó Krag, dán miniszterelnök között. A tár©alásokon elsősor­ban arról lesz szó, ami a két ország közös érdeke, tehát ami az együttműködés elmélyítését segíti elő. A szovjet kormányfőnek e©ébként ezen a napon is zsúfolt volt a programja. N. Sz. Hruscsovot és kíséretét a dán király látta vendégül ebéden. A Szovjetunió miniszterelnöke ez­után meglátogatott e© koppenhágai lakótelepet, majd este a dán kormány által rendezett díszvacsorán vett részt. Ciprus szigetén ismét halálos áldozata van az ellen­ségeskedésnek. Ezúttal e© rendőrautóra lőttek rá török fegyveresek, s a gépkocsiban ülő e©ik rendőrőrmestert sebesítették meg halálosan. A szigeten élő török kisebb­séget támogató török kormány elnöke Inönü. a jelek sze­rint nem várhat kedvező eredményt a ciprusi politiká­val kapcsolatos parlamenti bizalmi szavazás során. (Tudósítások a 2. oldalon.) na© gondot fordítanak. A városfejlesztési tervben sze­replő összeg jelentős részét házhelyek kisajátítására for­dítják. A távlati tervek sze­rint ugyanis Baktóban csa­ládi, míg Tarjántelepen pe­dig többemeletes társasháza­kat építenek majd. A Csillag téri bölcsőde építését még az idén megkezdik. A kerü­leti tanács városfejlesztési alapjából utat építtet a böl­csődéhez. A József Attila sugárút közvilágításának rekonstruk­ciója is szerepel az idei tervben. Az ostornyelek már állnak az út mentén, rövide­sen kigyúlVnak a fénycsővek is. A III. kerületben A III. kerületben a vá­rosfejlesztés céljait szolgáló összeg 6 millió 615 ezer fo­rint. Ebből az utak, járdáit felújítására 3 milliót fordí­tanak — közölte Markos Ká­roly, a kerületi tanács vb titkára. Például új ©alogjár " kapott a Szent Gellért ca, s a Teréz utca egy ré­szén készen van a köves­út. A Marx téren az utat akkor kezdik csinálni, ha a részen lefektetik a gőztáv­vezetéket. Az utak és járdák "foltozását* a tanács "házi brigádja* folyamatosan vég­zi. Alsóvárosra eljutott a ma­gasnyomású víz és Hattyas­telepen is javították a víz­szolgáltatást. A Szél utcá­ban — u©ancsak a jobb víz­ellátásért — most fektetik le a gerincvezetéket. Mihályte­leken a jövőben törpe vízmű épül. Ennek me©alósítása első részeként a tanács meg­rendelte a vízmű kiviteli tervét. A móravárosi iskolának átadták a politechnikai mű­helyt. Sá©áritelepen idén ősszel már az új iskolában tanulnak a gyerekek. A ré­gi iskolát bölcsődévé ala­kítják át, s készül az ezzel kapcsolatos kiviteli terv. A Szél utcában társasházak épülnek majd. A telkek ki­sajátításához szükséges pénzt a városfejlesztési alapból már biztosították. Johnson, az Egyesült Ál­lamok elnöke szerdán beszé­det mondott Clevelandban e© szakszervezeti gyűlésen és főleg az ország belső hely­zetével foglalkozott. Évente több mint kétmillió munka­hely szűnik meg annak kö­vetkeztében — hangoztatta —, ho© a munkások helyét mindinkább gépek foglal­ják el. • Az angol alsóházban szerdán délután Healey mun­káspárti »árnyékhadü©mi­niszter* felszólalásával foly­tatódott az alsóház kétnapos külügyi vitája. Healey nagy' nyomatékkal hangoztatta, ho© Na©-Britonniának fe­lül kell vizsgálni tengeren­túli területeken folytatott politikáját. • A Presna Latina kubai hírü©nökség szerint az ál­lamcsíny útján hatalomra került brazil kormány újabb letartóztatásokat foganatosít. Goias tartományban többe­ket letartóztattok, mert isme­retlen személyek tűz alá vet­ték a központi vizsgáló bi­zottság helyi kirendeltségé­nek épületét. Folytatja munkáját a LEMP kongresszusa Fock Jenő elvtárs felszólalt a szerda esti ülésen A Lengyel Egyesült Munkáspárt IV. kongresszusa folytatja munkáját. Szerdán, a tanácskozás harmadik napján a Köz­ponti Bizottság beszámolója fölötti vitában többek között felszólalt Jozef Lenart, a neves író. Marian Spychalski honvédelmi minisz­ter, a párt Politikai Bizottságának tagja a len©el fegyveres erők helyzetét ismertet­te. Hermann Matern a Német Szocialista Egységpárt üdvözletét tolmácsolva a többi között hangoztatta: különös örömmel nyugtázzuk azt a tényt, ho© a marxizmus— leninizmus elvei alapján pártjaink és né­peink testvéri kapcsolatai tovább szilár­dulnak és mélyültek. Az NSZEP és a LEMP a kommunista világmozgalom saét­szakithatatlan láncszemét alkotja Walenty Titkow, a LEMP varsói párt­bizottságának első titkára felszólalásában a többi között elmondotta, hogy a párt fő­városi alapszervezeteinek taglétszáma a III. kongresszus óta 25 000-rel gyarapodott. Kiemelte, hogy a varsói ipar termelése je­lenleg tízszerese az 1939. évinek. Fock fenő elvtárs: Barátságunk a szocializmus alapjain új, gazdagabb tartalmat kapott A Len©el Egyesült Mun­káspárt IV. kongresszusán szerdán este a Ma©ar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának üdvöz­letét Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja tolmácsolta. — Örömmel töltenek el bennünket azok a sikerek, amelyekről Gomulka elvtárs a Központi Bizottság beszá­molójában szólt — mondot­ta bevezetőben a szónok. — A len©el nép boldogságát, életkörülményeinek javítását szolgáló kétségtelenül jelen­tős fejlődés kézzelfogható bizonyítéka annak, ho© pártjuk Központi Bizottsága a helyes úton. zetközi munkásmozgalomban kialakult helyzet értékelésé­ben. — Ügy ítéljük meg mi is, ho© rendkívül fontos fel­adat a nemzetközi helyzet az alkotó marxizmus—le- feszültségének a további ninizmus által meghatáro- enyhítése, elengedhetetlen a zott irányban vezeti a pár- német kérdés békés megol­tot, a népet. dása, előbbre kell vinni az A most beterjesztett irány- általános és teljes leszerelés elvek szerint a fejlődés ü©ét. A béke biztosítható­újabb fényes távlatai tárul- ságába vetett szilárd hittel nak fel. Kapcsolataink gyökere a proletár internacionalizmushoz való hűség — A len©el ós a magyar nép baráti kapcsolatai tör­ténelmiek. Mindkét nép bá­tor forradalmi harcot vívott történelme során szabadsá­gáért. A tőkések ós nagy­birtokosok népellenes poli­tikája, a második világhá­ború romba döntötte mind a két országot. A hagyomá­nyos barátság a szovjet had­sereg segítségével felszaba­dult népeink között, a szocializmus bázisain új, gazdagabb tartalmat ka­pott, elmélyült és a társadalmi haladás e©ik forrásává vált. — Pártunk és a Len©el E©esült Munkáspárt között szoros kapcsolat van. Ennek alapja a hűség az azonos vi­lágnézethez, a marxizmus— leninizmushoz, a proletár in­ternacionalizmushoz. Egyetértünk a nemzetközi helyzet megítélésében, azonosak nézeteink a nem­kiállunk az atomcsendról szóló moszkvai megállapo­dás mellett. Támogatjuk a közép-európai atomfegyverkezés befa©asz­tását javasoló lep©el tervet. (Folytatás a 2. oldalon) A KGST kőolaj• és földgázipari állandó bizottságának ülése A Kölcsönös Gazdasági latokat, továbbá a három­Segítség Tanácsának kőolaj- ezer méternél mélyebb fu­és földgázipari állandó bi- rások technikájának es zottsága június 9-től 13-ig technológiájának tökéletesi­Bukarestben tartotta meg tésére irányuló inditványo­rendes ülését. kat, a szénből mesterséges Az ülésen összehangolták úton történő gáztermelés a tagállamok kőolaj- és föld- problémáit és más kérdése­gázipara fejlesztésének ter- ket. veit az 1966-tól 1970-ig ter- A kőolaj- és földgázipari jedő időszakra. állandó bizottság ülésén A bizottság megvizsgálta véglegesítették a folyó évi és jóváhagyta az elmúlt évi munkatervet, valamint ösz­tevékenységével foglalkozó szeállították az 1965 evire jelentést és a jövőbeni tévé- vonatkozó első ne©edévi kenységére vonatkozó javas- munkatervet is. (MTI) külpolitika + Napi ősszeloclaló-f Művelődésügyi osztályvezetők országos értekezlete A magyar néphadsereg szóló tanévnyitó utasítás központi klubjában szerdán tervezetét. A vitában el­megkezdődött a me©ei ta- hangzottakra Lugossy Jenő nácsok művelődésügyi osz- művelődésü©i miniszterhe­tályvezetőinek kétnapos or- lyettes válaszolt, szágos értekezlete. Csütörtökön, az országos Ilku Pál művelődésügyi tanácskozás második napján miniszter bevezetője után a közművelődési területen 'SSS^SSkSLSt^ szerzett tapasztalatokat és kező oktatási év főbb fel- az idevonatkozó további ten­adatait. valamint az ezekről nivalókat beszélik meg. (MTI) Szorgalmas diákok Az idegenforgalom kiszolgálására korszerű I. osztályú nemzetközi campingot építenek Újszegeden, a partfürdő és a Bertalan-emlékmű közötti területen. A campingot július 1-én adják át rendeltetésének. Víkendházakban és sátrakban 500 vendégnek tudnak egy időben szállást (Somogyi Károlyné felv.) nyújtani. Jelenleg még folynak a munkálatok. Az epi­tésben részt vesznek az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjai is. A kivitelező, a Szegedi Építőipari Vállalat nagyon elégedett a kisdiákok szor­galmas munkájával. Mint képünk is mutatja: serényen dolgoznak, hogy időben fogadhassa a város a külföldi turistákat.

Next

/
Thumbnails
Contents