Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-14 / 138. szám

Juhász Gyula ismeretlen versfordítása 7 - 1 v.:' Tf f/' • Z'' • gr/rr-7./// Tavaly novemberben az újvidéki Srpska Matica levéltárban Lugosi Döme (1888— 1945) 6zegedi ügyvéd irodalmi hagyatékának töredékét tanulmányozhattam. Lugosi Budapesten született, de középiskolai tanulmányait Szegeden végezte, s ezt a várost vallotta sajátjának. Volt újságíró, színházi lapszerkesztő, írt színműveket, számos zene-, színház-, művelődési- és helytörténeti tanulmány szerzője. Elsőrangú műbarát volt (érem, plakett, bélyeg, grafika) s a szegedi múzeumban 1918-tól kezdve, Móra Ferenccel, s munkatársaival úttörő jellegű kiállítások szervezője. Hagyatékában nagyon sok, számunkra élsőrendűen fontos adatokra, kéziratokra, s tanulmánytöredékekre akadtam. Néhány ismeretlen kézirat fényt ve* Lugosinak költőnkkel, Juhász Gyulával való kapcsolatára is. Barátságuk minden bizonnyal 1912-ben kezdődik. Május 14-én a költő Szakolcáról levélben keresi föl az akkori szerkesztőt Szegeden. Nagys. dr. Lugosi Döme úrnak, ci Színházi Újság szerkesztőjének, Szeged. Kedves jó Szerkesztő Uram, örömet okozna egy szegény felvidéki láleknek, ha az ön színházi újságjának húsvét után megjelent számait alábbi pontos címre elküldené. A jövö szezonra ezért új színházi szonettekkel szolgálnék, sőt kész vagyok előadandó, bár még meg nem írt, (de megírandó) színjátékom tartalmát is annak idején megirni b. lapja számára. Azt hiszem, ennek az utóbbi áldozatkészségnek nem tud ellenállani. Őszinte híve és színházi költője Juhász Gyula magisler soneitarum Barátságuk ettől kezdve a költő haláláig tartott. A hagyatékban verskivágások, cikkek, fényképek mellett tizenöt verskéziratot, töredéket, jegyzetet találtam, továbbá a kölőnek 1923. október 12-én a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett sajátkezű kérvényét, nyugdíjaztatása ügyében. A verskéziratok szövegeinek ellenőrzését idő hiányában nem végezhettem el. Ehhez a szóban forgó anyag legalább fényképmásolatban való megszerzése szükséges. Irodalomtörténeti fontosságéinak jellemzésére csak egy érdekességet említek: a Lassan búcsúzom ... kezdetű vers, a költő kezeirásával Vámay Jankának van dedikálva, holott ez az összes verse kritikai kiadásának jegyzetel szerint eredetileg Annaversnek született Ismeretlen versfordítás is maradt hagyatékban. Eredetije ceruzával, javításokkal van írva: EGRESSY GÁBORNAK utolsó szegedi vendégjátékára 1840. okt 31. Te visszatérsz a kedves Dunapartra A Tisza tájáról, újabb utakra, Követve a hírt és művészetet, Mi nélkülözni fogjuk fájdalommal Játékodat, mely bűvös hatalommal Bennünk egész világokat teremt. De ne búsítson téged a mi könnyünk. Mert bármily messze kélsz is útra tőlünk, A szivünk mélyén itt maradsz velünk, S amíg sötéten csillog most szemünkbe Oly fényesen fog tündökölni szinte, Ha ujjongással köztünk tisztelünk! Virágot keresni mentem. Hogy neked csokorba szedjem Hódolati jel gyanánt; S a mezőn hiába jártam. Mert szemem egész határban Hozzád méltót nem talált! De neked virul legszebben Mint örök tavasz, a szellem Dús virága szíveden; Es te pazarul, vidáman Téped őket, s valahányan Ámulnak e kincseken! O engedd, hogy a virágot Melyet finom lelked ápolt, Hadd szeressem boldogan, Mely, miként mező kalásza, A hajnal könnyharmatára Csak még dúsabban fogan! Én a te szivedbe láttam, Ahol csöndes vimlásban Mosolyog a dús kedély; Nem hozok én néked rózsát, A leggyöngédebb mimózát Rejti szellemed, e mély! Német vers, fordította: Juhász Gyula. Ez ideig nem ismeretes, ki a német nyelvű vers szerzője, s hogyan jutott a költő a vers szövegéhez? A költemény eredeti címe: An Gabr.iel Egressy, zu seinem letzten Gastspiele in Szegedin, den 31. October 1840. Minden bizonnyal Grünn-nyomdatermék, s eddig egyetlen példányban ismeretes, a szegedi múzeum gyűjteményében, hova 1922-ben került, Móra kezébe (a lapon sajátkezű datálásával: 837—1922 S. K.) Föltehető Lugosi kérte a költőt, hogy színházi újságja részére ezt az emlékverset fordítsa le. (Szegedi színháztörténeti szerzők, Reizner, Szmollényi, Lugosi, Czimer munkáiban a versek nyomára nem akadtam.) Rakodczay Pál munkájában (Egressy G. és kora; Bpest. 1911) több helyen említi, hogy az 1840-es években gyakran szórtak magyar és német nyelvű üdvözlő ódákat a nézőtérre, amikor még a színészek (Egressy, Lendvay, Tóth József, Déryné, s mások) bizonyos kultusznak /örvendhettek. Egressy Gábor, a nagy magyar színész, Petőfi és Arany barátja, 1848-ban Kossuth szegedi kormánybiztosa, vendégszereplése éppen arra az időre esik, amikor Osztrovszky József, s lelkes társai Komlóssy Ferenc jól szervezett színtársulatát hozták Szegedre (»a városházával egyesített és a nemzet számára alkotott színházban*), hogy "megugrasszák a ledér német múzsát* innen, a Hét pacsirta vendéglőből. S ez sikerrel is járt. Egressy Gábor 1840 áprilisában vált meg a pesti Nemzeti Színháztól, ahol akkortájt az opera és a dráma szereplői közti ellenségeskedés annyira elfajult, hogy Egressynek. aki a drámai színfezek nevében vette fel a kesztyűt, el kellett hagynia a színházat. "Elinduíék Magyarhonom vidékeire határozott terv nélkül, karjaiba rohanva a sorsnak, hogy hasznát vegyem valahára az erőlködéseknek, hogy játszszak, hogy kiheverjem lelkem bajait, hogy szórakoznám, várva az országos pálya közelgő megnyitását*. (Idézet E. G. naplójából.) 1840 szeptemberében Szegeden játszik. Annál is szívesebben jött ide, mert neje, Szentpétery Zsuzsika is Komlóssy társulatában játszott. Kilenc alkalommal lépett föl (Kean, örökké, Párisi naplopó, Vasálarcos, Garrick stb.), jutalomjátéka a Hamlet voilt, szeptember 30-án. (Október 31-i szereplésére vonatkozóan eddig egyedül szóban forgó üdvözlő vers a bizonyíték.) November 6-án újra Pestre utazott. A színház szerelmese, Juhász Gyula Egressyről prózai írásaiban is megemlékezik. Most előkerült versfordítása újabb bizonyítéka iránta érzett megbecsülésének. CSONGOR GYÖZÖ > Mikor kiléptem a Nyugatiból a Körút járdájára, majd összeütköztem egy siető, nyurga fiatalemberrel. Hátát hatalmas hátizsák húzta. Erélyesen rá akartam szólni, de ő kedvesen megelőzött: — Erőt, egészséget Gejza bátyám! Ekkor ismertem rá: Horváth Feri volt, a szomszédos malom vezetőjének a fia. —: Jó napot, Ferikém. Hát te már leszereltél? Úgy tudtam, katona vagy. — Két évig voltam híradós, Gejza bátyám. De már leszereltem. Nem láttam otthon jónak a helyzetemet, itt jelentkeztem tanult/szakmámban, a könyvkötészetben, és elhelyezkedtem. Itt megismerkedtem egyik szaktársnőmmel. Árva leány. Ilonkának hívják. Feleségül vettem és most élünk, mint hal a vízben. — És hogy tetszik a házasélet? — Hát..., most már, most már elég jól. — No. Eddig talán nem volt jó? Ne ijeszgess, te gyerek, mert a szüleidnek jót szeretnék mondani. — Hát elmondom őszintén, úgy, ahogy volt. Az anyósom régebben meghalt. Apósom állami erdész volt fent a hegyekben, Ardón. Itt nevelkedett Ilonka az erdőben. Második elemista volt, mikor a nagynénje felhozta magához Pestre. A gimnáziumot elvégezve bekerült a könyvkötészetbe tanulónak. De hiába a főváros minden kultúrája, ma is olyan kis erdei vadóc. Valóságos természetbúvár. Míg össze nem házasodtunk, 3—4 lánytársával vasárnaponként nekivágtak a budai hegyeknek. Kora hajnalban mentek, hátizsákkal, furkósbottal felszerelve. Már komolyan kezdtem foglalkozni a szeTERMÉSZETBWÁR A FELESÉGEM Hosszú éveken át töpreng- M1LOVAN 1LICS í tem ezen a zseniális ötleten. Végrehajtására azonban csak akkor szántam el magam, amikor úgy éreztem, hogy elérkezett a kedvező pillanat. Reméltem, hogy embertársaim — ha majd észreveszik furcsa viselkedésemet — javaslatot tesznek illetékeseknek — nyugdíjaztatásomra. Ezen a napon félórás késéssel érkeztem a hivatalba. — Hogy történhetett ez meg magával? — kérdezte a főnököm. — Sárhányókat mostam egy padláson Las Vegasban. Majd holnap is mosok, ha derűs lesz az idő. — Nevetséges! A fizetéséből levonok öt százalékot. Ekkor a főnök kabáthajtókájéról letéptem egy fontos jelvényt és indián csatakiáltással kidobtam az ablakon. A főnök elmosolyodott: — Rendben van, tudom, hogy nem talpnyaló. De most már lásson végre munkához!! Leültem az íróasztalomhoz, megittam egy félüveg tintát, majd — teljesen fölöslegesen — vetkőzni kezdtem. — Mivel fogunk írni? — lázongott kollégám a szomszéd kisablaknál. Furcsa viselkedés — Szép kis kultúra: sztriptíz munkaidőben! — jegyezte meg az egyik üzletfél. Néhány fontos papírt kezdtem rendezgetni és újabb hőstetteken törtem a fejem. — Eljön holnap a kirándulásra? — kérdezte tőlem a vállalat legszebb szőke munkatársnője. — Hogyne, csak előbb meg kell ölnöm a nagymamámat... Abban a pillanatban felkeltem fe elkaptam a két ablak közé szorult sárga lepkét, majd gondolkodás nélkül lenyeltem. — Szegény állat! — nyafogott a szőke. — Ez nem állat, hanem madár — szólalt meg a kolléga a szomszéd kisablaknál. — Tudatlanok! Hiszen ez csonthéjas, — morgott dühösen a főnök. — Főnök, mikor engedi meg, hogy leharapjam a fülét? — Nyolckor a Hippodrom sarkán — mondotta komolyan a főnök, majd távozott. — Ma nagyon jó kedvében van, Ilics elvtárs — állapította meg vállalatunk szőkéj^. — Lenyelem magát a fizetésemmel együtt — mondottam és a számba gyömöszöltem szép. fehér ujjait. — Nem is tudtam, hogy ilyen szórakoztató, — jegyezte meg valaki. — Fontoskodik, mert bebizonyította, hogy nem talpnyaló, — irigykedett egy másik. — Az ilyeneknek sikerül minden a legjobban. Tudja, hogy mit csinál! — mondotta egy ismeretlen a kisablak előtt. A munkaidő végeztével hazamentem kis szobámba. A külvárosban sokkal frissebb a levegő. Aznap éjjel sokáig nem tudtam elaludni. Különös gondolatok keringtek fejemben. Lehetséges, hogy kiegyensúlyozatlan és abnormális viselkedésem mindennapinak fe normálisnak tünt? Az emberek elvesztették volna ítélőképességüket? Szerintem mindenkit pszichiáterhez kellene küldeni. Persze a főnökömet is. Fordította: Péter Zsuzsa relém irányában, mikor engem is rávett, hogy velük tartsak. Hej, Gejza bátyám, nem szeretem én a hegyeket, akár Petőfi. No de az Ilonka fekete szemének nem lehet ellenállni. Egy vasárnap reggel én is ott izzadtam mellettük a Margithíd budai oldalán, a Helyiérdekű végállomáson. Jó darabig vonatoztunk. Onnan aztán gyalog néki a világnak, a hegyeknek. De csak elállt szemem-szám, mikor látom, milyen sokan lépnek ki a vonatból bottal, hátizsákkal. Azok is neki a hegyeknek. Jó darabot haladtunk az árnyékos hegyj ösvényen. Már bizony le kívánkoztam dőlni valamelyik lombos fa alá. de nem lehetett, mert a lányok úgy futkároztak ide-oda. mint a zergefiókák. Ilonka magyarázott: ez a fű ilyen fű, milyen sebre jó, milyen gyógyszert készítenék belőle. Ez a fa ilyen fa, ez a virág ilyen virág. Ha valamj fényes követ találtak, Ilonka már mondta is: bauxit, dolomit, mészkő. Ebből aztán kerekedett egy iskolai előadás. Hogyan lesz a kőből vas, abból hogyan edzik a finom Bessemer acélt. Én alig vártam, hogy egy árnyékos helyen kinyújtózkodhassam. Na, ti sem csábítotok többé kirándulásra. Már délután lehetett, mikor Ilonka veziényszavára letelepedtünk egy tisztáson, s néki a hátizsák tartalmának. Legjobb étvágygerjesztő az éhség. De alig táplálkozunk tíz percet, Ilonka újabb vezényszava hallatszott. Én aztán megkötöttem magam: nem megyek tovább. Nem és nem. Nagyot aludtam a jó hűvösön, ők meg duzzogva járták a barlangokat, keresték a forrásokat. Már a csillagok is feljöttek, mire hazabotorkáltunk. S másnap az a rettenetes izomláz... Mondtam is Ilonkának: — Jobban tennéd, ha ilyen erdei csavargás helyett megtanulnál főzni. Folyton a készételeket, konzerveket esszük. Elég hat nap az üzemi kosztból, legalább vasárnap főznél valamit. Elpityeregte magát, de egy óra múlva már elébem állt: — Vasárnap..., jössz velünk? Hajnali ötkor indulunk. A fejemhez kaptam. Micsoda vihar tört ki köztünk, Gejza bátyám. Hát érdemes megházasodni? ö is kiabált: — Hat napig dolgozom, a hetedik napon csak pihenhetek! Pihenni! 10 kilométer gyaloglás neki pihenés. Azon a héten szerencsére megjött a behívóm, tartalékos tiszti kiképzést kaptam. Igazán mondom, a három hónapból egy hónapot kúsztam, másztam, sarat tapostam. de jobban kipihentem magam, mint otthon. És kapom a második hónapban a levelet: "Itt vagyok édesanyádnál két hét szabadságon. Egy hét alatt mindent megtanultam a mamától. Azt hiszed, olyan nagy dolog az a csirkepaprikás, töltöttkáposzta-főzés? Csókol Honkád!* Leszereltem. Odahaza már várt az én kis feleségem. .Az asztalon ott gőzölgött a nagy tányér paszulyleves csülökkel, mellette meg legalább 25 túrós palacsinta, nyakonönt^e tejföllel... Hát így aztán minden rendbejött, kedves Gejza bátyám. Élünk, mint hal a vízben. — És most hova rohansz? — fordultam felé. — Rád akartam szólni, majd feldűtöttél. Az órájára nézett, azzal megszorította a kezemet, s elrohant, de még visszakiáltotta: — Huh, már tizenegy percem van csak. Rohanok jegyet váltani Egerbe. Azt mondta a feleségem, hogy a Bükk-hegység is gyönyörű. Ott még nem voltunk. Viszlát, Gejza bátyám, viszlát! DÉNES GÉZA X V 6 DÉL-MAGYARORSZÁG vasárnap, 1904. június 14. t