Délmagyarország, 1964. május (54. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-28 / 123. szám

Németh Károly elvtárs látogatása Csongrád megyében Németh Károly elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, tegnap, szer­dán látogatást tett megyénk­ben. A megyei pártbizottsá­gon megbeszélést folytatott Győri Imre elvtárssal, a me­gyei pártbizottság első titká­rával és Török László elv­társsal, a megyei tanács vb elnökével. Ezt követően a makói járásban és Hódme­zővásárhelyen határszemlén vett részt, majd visszauta­zott Budapestre. Fock Jenő elvtárs Miskolcon Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese szerdán dr. Horgos Gyula kohó és gépipari mi­niszter társaságában Miskolc­ira látogatott. Felkereste a Denin Kohászati Műveket. Beszélgetést folytatott a diós­győri kohászat munkájáról, fejlesztési terveiről. Ezután a miskolci december 4. drót­műveket nézte meg, ahol a vállalat vezetői az üzem munkájáról, a folyamatban levő nagy teljesítményű új drótmű építéséről tájékoztat­ták. Lefutott az ó-áru, nincs még Ülésszakok között elég új t EGGELI LÁTOGATÁS A M E K-N E L ES A ZEGEDIÜZLETEKBEN Háziasszony legyen a tal- hiszen már május végén va- ígv mar többen meg tudják pán. aki ebben a tavaszi idö- gyünk), az új viszont még vásárolni, szakban könnyűszerrel ösz- nem elégíti ki teljesen a Üj megrendelőlap kerül szeállitja a család heti ét- nagy keresletet. Főleg az a elő, megkezdik egy másik rendjét. Ennél talán csak az baj. hogy nem folyamatos teherautó megrakását. Saj­arubeszerzés nehezebb. Ezt az ellátás. De hagyjuk az ál- nos azonban egy-két. dolgot mondják a zöldség- és gyü- talános megállapításokat, tó ke" húzni a céduláról, mölcs ellátással foglalkozó pzamoljunk arról, hogy ^evésa ^Hhagyma « kel­szakemberek is. Hiszen eb- , . , , ., káposzta is alig kaptak, pe­ben az időszakban az ó-áru Szegeden jelenleg milyen a dig Mohácsra elmentek érte. már lefutott (nem is csoda, zöldség- és gyümölcsellátás. Retek viszont bőségesen ér­kezett és a tsz-ek is hoztak Az első nagy zöldborsó-szállítmány SS& „ , , . . .. . -.. .„,.= -„ is szállítanak, bár a vásár­- Kedden este futott be ujburgonya - allitja össze ,ók valószinűleg kicsjt drá. Bárányából • az első nagyobb az árjegyzéket az egyik aru- gáljak mert csak els<3 ^^ idei zöldborsó szállítmány rendező. — 12 forintról 9,60 tá]yú érkezett, s ennek bi­— újságolja a MÉK Ilona forintra csökkent az ára. zony csomónkét 3,60 az ára. utcai raktaranak vezetője. — A jóminőségű zöldborsó ára 12 forint. Csaknem minden üzlet rendelt és kapott is belőle. Megtalálható már a ren- sen jó a helyzet, hiszen sza­A MÉK telepéről gyors delőlapokon, de a dobozok- badfelvásárlási joguk is van, egymásutánban indítják az ban js a zöldpaprika. Igaz, így sok mindent beszerezhet­áruval megrakott teherautó- hogy még csak 50—100 dara- nek, ami más boltban nem kat. Sajnos, ezen a reggelen bot" rendeltek a boltvezetők, található meg. Sajnos azon­némi fennakadás történt: de már ez is valami. A pap- ban zöldhagymájuk még ne­kevés volt a teherautó, nem rjka nagyrészét Szentesről kik sincs. Üj fokhagyma küldött eleget az AKÖV. hozták, de szállítottak a sze- azonban van, 90 fillérért Gyors intézkedés, rövid gedi és Szeged környéki tsz- csomónként megbeszélés, s már elhang- ek is. Olcsóbb lett a cse- Állandóan zsúfolt az új­zott az igeret: legközelebb resznye. Lehet már 8 forint- szegedi 17-es számú élelmi­Szentesi zöldpaprika, szatymazi eper Átadták a KISZ-megbizóleveleket Tegnap délelőtt a Ságvá- teít — hangsúlyozta dr. rí Endre gyakorló gimnázi- Koncz János. — Előnyt csak um nagytermében ünnepé- egyenlő felvételi pontszám lyes keretek között adták át esetében jelent a többi fel­a pedagógus pályára jelent- vételiző iskolatárssal szem­kezett most érettségiző fiata­loknak a KlSZ-megbizóleve­lét. Az ünnepségen részt vett Borsos László, 'a Pedagógus Szakszervezet Szeged városi bizottságának titkára, ymint Szabó Lajos, a (szegedi járási bizottságának titkára is. A megjelenteket, középiskolai tanárokat és diákokat dr. Végh Gyula, a megyei KISZ-bizottság mel­lett működő pedagógus véd­nökségi tanács vezetője kö­szöntötte. Az ünnepség részt- zépiskola II. osztályában kö­vevöit dr. Koncz János, a vetelmény. lapot adnak KISZ Csongrád megyei bi­zottsága iskolai osztályának vezetője tájékoztatta a KISZ­megbízólevél lentőségéröl. — Három éve már, hogy a KISZ védnökséget vállalt kájában. Érettségi előtt a a pedagógusképzés- felett, pályaválasztás időszakában a Ebben az időszakban ötezer követelmény lapokról álla­megbízólevelet osztottunk ki pítják meg, hogy kik a leg­az országban olyan végzős érdemesebbek a KlSZ-meg­középiskolások között, akik bízólevélre. a pedagógus pályát válasz­tották élethivatásuknak. A megbízóleveles diákoknak mintegy 60 százalékát vették szegedi fel az ország különböző pe­dagógusképző intézményeibe. — A KISZ-megbízólevél nem biztosít egyetemi felvé­Közérdekű kérdés ilyen nem fordul elo. ért is vásárolni, 12 forintért szerbolt Itt vásárolnak az Vegre olcsobb lett az viszont teljesen kifogástalan Ogyesszatelep lakói, a lá­miniségű kapható. A földi- dagyár dolgozói is. Itt sincs eperből még óvatosan ren- különösebb probléma, mert delnek, mert a 28 forintos valamenn i jelenleg már árat nem sok vevő adja meg , , „., arte kapható zöldáru, megtalal­A Széchenyi téri 7-es szá- haté. De gondja is akad az mú élelmiszerbolt vezetője üzletvezetőnek, kellemesen meglepte a ve- _ Ma kaptunk elöször vöket. A 28 forintos eper , mellett igen szép szamóca zoldborsot, aminek a vasar­található 16 forintért is. A lók nagyon örültek, azon szatymazi termelőszövetkezet viszont bosszankodtak, hogy szállította a jól megérett a rendelés ellenére sem epret, s bár több mint 1 má- küldtek hozzá gyökeret, ró­zsa volt. szinte percek alatt Pát. elfogyott. Az üzletben egyéb- A boltvezető panasza in­ként is a legnagyobb rend dokolt, mert bár kevés még található a zöldség és gyü- az új zöldség, úgy kellene mölcsreszorton, szép a retek, elosztani, hogy Üjszegedre a karalábé és a fejes saláta is. is küldjenek, ahol nincs Néhány vevő uborkát is vá- minden sarkon üzlet, sárolt, de a háziasszonyok A nagy forgalomban egy többsége drágái ja 24 forin- kis feledékenységet is tapasz­tért.. Akik viszont magasnak taltunk. Az újburgonya árát találják az uborka árát, vá- nem javították mág át. S lógathatnak a szép, fejen- bár még nem nagyon vásá­ként 70 fillérbe kerülő feies- roltak belőle, mégsem he­salátában. Az üzlet vezetője lyes, hogy Újszegeden eset­szerint — de ez a vásárlók leg drágábban kell megvásá­véleménye is — a zöldáru rolni az előző napról vissza­időben megérkezik az üzlet- maradt új burgonyát, mint be. Ebben a holtban kúlönö- az aznap kiszállított frisset. Délután is legyen áru A boltvezetők és a vásár- Élelmiszerkiskereskedelmi lók egyhangú panasza volt Vállalat megegyezett a MÉK­— szerencsére nem mindé- kel, hogy — különösen a na­nütt —, hogy délutánra ki- gyobb boltokból — napköz­fogy az áru, s 5—6 óra felé ben is vegyenek fel rende­a vásárlók már nem jutnak '®st és szállítsanak ki friss retekhez, salátához, újbur- árut Egyébként éppen a na­gonyához. Pedig a Szegedi pokhan köt szocialista szer­. ződést a MÉK és a vállalat. Reméljük, hogy ez tovább javítja majd az egyre na­gyobb ütemben érkező zöld­ség- és gyümölcsfélék szállí­tását, elosztását. Horuczi Mária ben. A megbízólevelesektől azt várja a megyei KISZ­bizottság, hogy tanulmányi éveik alatt aktívan segít­sék iskolájuk KISZ-életét, diplomájuk megszerzése vala- után pedig munkahelyükön KISZ végezzenek népnevelő mun­kát a KISZ-ben vagy más tömegszeiyezetben. — A KISZ Központi Bi­zottsága határozatában ren­dezte, hogy a következő tan­évtől kezdve kik kaphatnak KISZ-megbízólevelet A kö­mindazoknak, akik pedagó­gusok akarnak lenni. Erre a lapra feltüntetik tanulmányi eredetéről, je- eredményüket, iskolai maga­tartásukat, részvételüket a KISZ-alapszervezeték mun­Dr. Koncz János ezután 44 megbízólevelet adott át a most érettségiző kisteleki és középiskolásoknak. Az idei megbizólevelesek kö­zött jó rendűnél gyengébb tanuló nincs. y A szegedi villamosközlekedésről Egy hete múlt, hogy Sze­geden az egységes viteldíj bevált alkalmazása után — a Rókus és a nagyállomás közötti l-es vonal kivételé­vel — a villamosközlekedés­ben újabb rend lépett élet­be. Amint az utasok is tud­ják, ennek lényege; az első kocsin nincs kalauz, ide a bérletesek szállhatnak fél. A második kocsin dolgozik a kalauz és ezen a villamo­son jeggyel lehet utazni. A második kocsit a bérletesek is igénybe vehetik. A gyakorlat, mint a leg­főbb próbakő, azt mutatja, hogy az utasszállításnak ez sz újabb módja feltétlenül tökéletesítésre szorul. Ez ugyanis arra vezetett, hogy különösen csúcsforgalmi idő­ben a második kocsi zsúfo­lásig tömött, az elsőben vi­szont jócskán van hely. Az elsö kocsira azonban csak a bérletesek mehetnek. Ebből a helyzetből adódik az a cseppet sem helyeselhető ál­lapot, hogy a második kocsi túlzsúfolt, az elsőre pedig még férnének utasok. Nyil­vánvaló; ha az utasok ará­nyosabban oszlanának meg a két kocsin, kényelmesebben érhetnének céljukhoz. Itt je­gyezzük meg, hogy például reggel, amikor a dolgozók a munkába mennek, mind az első, mind a második kocsi tömött. De például vasárnap, amikor sokan mentek az új­szegedi ligetbe, a bérletes kocsin még ülőhely is volt, míg a második kocsi »szu­szig« megtelt. Az igaz, ha sokkal több volna a bérle­tes, mint az alkalomadtán jegyet váltó utas, akkor ilyen probléma nem lenne. Viszont senki sem kötelez­hető, arrra, hogy bérletet váltson. Természetesen min­denki úgy utazik, ahogy akar: bérlettel vagy jeggyel. Az l-es vonalon, ahol a csuklós kocsik közlekednek, a naponkénti több mim 190 ezer utasnak mintegy 40 szá­zaléka utazik. A többi öt vo­nal szálhtja a naponkénti körülbelül 60 ezer embert, tehát összességében a töb­bet. Ezért is indokolt, hogy a közlekedési vállalat és fel­ügyeleti szerve, a városi ta­nács építésügyi és közleke­dési osztálya módosításokat vezessen- be az öt vonal uta­zási rendjében. A lényeg az; keressenek olyan lehetősé­get, hogy a túlzsúfolt máso­dik kocsi helyett az elsőre is felszállhassanak azok az emberek, akiknek nincs bérletük. Biztosítani kell az utasok jobb megoszlását, il­letve a rendelkezésre álló utastér célszerű kihasználá­sát. A villamoson utazók érde­ke azt követeli, hogy a köz­érdekű megoldást — az új utazási rendben végrehajtott módosításokkal — mielőbb találják meg az illetékesek. , M. S. ' Vaclav Dávid átutazott Magyarországon Vaclav Dávid, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság külügyminisztere jugoszlá­viai hivatalos iátogatásáról útban hazafelé szerdán este átutazott Magyarországon. Fogadtatására a Keleti pá­lyaudvaron megjelent Péter János külügyminiszter és Erdélyi Károly külügyminisz­ter-helyettes, a Külügyminisz­térium több vezető munka­társa. Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Köz­társaság magyarországi nagy­követe. (MTI) P arlamentünk üléssza­kai között csendes az Országház tanácskozó terme. A képviselők azon­ban a parlament épületen kívül is munkálkodnak. Tu­lajdonképpen mindig szolgá­latban vannak. Tevékenysé­gük: képviselni a dolgozó embert. Képviselők és vá­lasztők egyet akarnak, nincs külön érdek. de. van össze­fogás a közösséget gyarapító mindennapi munkában. Munkánk nem könnyű, problémáink vannak, lesz­nek. Megnyugtató azonban, hogy az MSZMP ós a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány politikája egyenes vo­nalú, az ország vezetése ki­egyensúlyozott, egybeesik a nép érdekeivel. Ezért a tö­megek nemcsak elfogadják, hanem meg is valósítják a párt ós a kormány politiká­ját, programját, amely nem tartogat fordulatokat, azonos benne a szó ós a tett. E po­litika lényege: munkánkkal állandóan egyre feljebb jut­ni. Az országgyűlés, a nép okos gyülekezete is ezért ta­nácskozik, vitázik, s hoz ren­delkezéseket mindenkit érin­tő kérdésekben, ezért dolgoz­nak a képviselők. C songrád megyének ti­zennégy országgyűlési képviselője van. Mun­kások, parasztok, értelmisé­giek, akik között — mint köztudott — ott. találjuk Ap­ró Antalt, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökhelyet­tesét, Komócsin Zoltánt, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagját, a Népszabad­ság főszerkesztőjét. Mindket­ten Budapesten laknak, még­is jól ismerik Csongrád me­gye és székhelye, Szeged életét, mert itt, az emberek között gyakran megfordul­nak, ismerkednek probléma ­ikkaL A megyei képviselőcsoport általában és rendszeresen negyedévenként ülésezik. Eleven, tapintható Csongrád megyei és egyben országos problémákkal foglalkoznak, s az államhatalom helyi szerveivel együttműködve ke­resik egy-egy kérdésre a megoldást, tesznek javasla­tokat az illetékes miniszté­riumoknak. A képviselők is szeretnék, ha például már nem lenne lakásgond. A rossz lakáshelyzetet — ame­lyet a kapitalizmusból örö­költünk — rövid idő alatt azonban nem lehet meg­szüntetni, bármennyire is szeretnénk. Szazával és ez­rével épültek és épülnek Csongrád megyében is az új családi otthonok. Sokat tet­tunk és még többet teszünk a lakáshelyzet megoldásáért, a párt és a kormány prog­ramjának megfelelően. A képviselőcsoport a me­gye lakóház-építkezéseinek helyzetét is napirendre tűz­te. Ennek során volt szó ar­ról, hogy a lakóházépítési beruházási keretből a szö­vetkezeti házak arányát csökkenteni, az állami lakó­házak arányát pedig növelni kell. A parlamentben — a helyi párt- és tanácsi szer­vek állásfoglalásával egybe­esően — beszélt erról fel­szólalásában szegedi vonat­kozásában is Bódi László képviselő. Szegeden az idén máris kedvezőbb a kép, fele­fele arányban épülnek álla­mi és szövetkezeti házak. Korábban a szövetkezeti há­zak aránya megközelítette a 70 százalékot. Lacsán Mi­hályné cipőgyári munkásnő egy későbbi ülésszakon a magas albérleti dijakat ós a fiatalok lakáshelyzetét is szóvá tette. Kérte, hogy építsünk több ifjúsági mun­kásszállást. Korábban a sze­gedi városi tanács is sür­gette egy ifjúsági munkás­szállás életre hívását. Az eredmény: még az idén meg­kezdik egy 150 férőhelyes le­ányiszaüás építését a Tolbu­hin sugárúton, a Il-es kór­ház térségében. F oglalkozott a képvise­lőcsoport a megye gazdagodó szocialista mezőgazdaságával. Teljes egyetértéssel és helyesléssel fogadták a megyei pártbi­zottságnak és a megyei ta­nácsnak a javaslatát, hogy a szőlő- és gyümölcstermelő szegedi járás közös gazdasá­gainak — éppen a termelési ágazat miatt — fokozottabb segítséget biztosítson a kor­mányzat. Ez. mivel a szölö­és gyümölcstermelés fokozá­sa országos érdek is — a megvalósulás útjára lépett. Az egészségügy — amely­ben szintén hatalmas a fej­lődés —. megyei és orszá­gos vetületű kérdései szere­peltek a képviselőcsoport azon ülésén, amit a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tartottak a professzorokkal, oktatókkal közösen. Itt is őszinte, nyílt volt az eszme­csere, és sok volt az újabb igény. Apró Antal meg is jegyezte: az ország népének az is vonása, hogy egészsé­gesen türelmetlen. Az em­berek még többre vágynak — és ez így természetes, mert a politikai törekvéseik, vágyaik kielégítését szolgál­ja. De addig nyújtózkodha­tunk, ameddig a takaró ér. Vagyis: anyagi lehetőségeink korlátozottak és ennek meg­felelően fokról fokra telje­sülhetnek az újabb igények* Csongrád megye országgyű­lési képviselői munkájának fókuszában is az áll ezért, hogy amire módunk van, azt a legteljesebben használjuk ki, a megye és az ország egészének érdekében. Ezeket szem előtt tartva foglalkoz­nak testületi tanácskozásai­kon is . a megye és lakossága fejlődésének kérdéseivel. A z országgyűlési képvi­selők választása óta eltelt több mint egy év alatt a parlamentnek há­rom ülésszaka volt. Ezeken a Csongrád megyei képviselők közül kilencen szólaltak fel, s ez is jelzi, hogy egyek az örömökben és gondokban a megye lakosságával, s hangot is adnak ennék. Rendszeresek a képviselői beszámolók. Az országgyűlés legutóbbi ülésszaka után a képviselők 35 alkalommal tartottak beszámolót. Termé­szetesen a Budapesten lakók is, aztán valamennyi megyei képviselő, köztük Győri Im­re, a megyei pártbizottság első titkára is. A képviselők az idei év első három hónap­jában 16 üzembe látogattak és 22 termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén vet­tek részt. A megye a parlamenten ki-* vüli képviselői-munka szem­pontjából területileg felosz­tott a képviselők között. Ez is hozzásegíti őket ahhoz, hogy a csoport ülésein átfo­góan és behatóan foglalkoz­hassanak mindazzal, ami a megyében a legidőszerűbb. A képviselőcsoport hamaro­san sorrakerülő legközeleb­bi ülése a zöldség- és gyü­mölcsellátást, valamint a fel­vásárlást tárgyalja meg, a témában illetékes állami szervek részvételével. A képviselői fogadóórák is rendszeresek. A választók ek­kor is a legkülönbözőbb ügvekben keresik fel képvi­selőiket, akik a problémákat, észrevételeiket feljegyzik, s nem restek utánuk járni. E /en a munka az ülés­szakok között az or­szággyűlés állandó bi­zottságaiban. amelyekben megyénk képviselői is ott vannak. Az állandó bizottsá­gok a különféle törvényja­vaslatokkal. a költségvetési tervezet előkészítésével, az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy stb. kérdéseivel foglalkoznak és tesznek elő­terjesztést a vita után. Ba­logh László, megyénk képvi­selője például az elmúlt hó­napban a parlament ipari ál­landó bizottságának munká­jában vett részt. Egyebek kö­zött a munkaerőhelyzettel, a nők ipari foglalkoztatásával kapcsolatosan voltak észre­vételei. Szép és felelősségteljes a képviselői munka. S megál­lapítható, hogy azok az em­berek, akik Csongrád megye lakosságát a parlamentben képviselik, úgy igyekeznek, hogy mindenben megfelelje­nek megbízóik, a nép bizal­mának. MORVAY SÁNDOR y. Csütörtök 11(64. ay^m DÍL-MAGKARORSZAG £

Next

/
Thumbnails
Contents