Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-16 / 88. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 t-'^lkWó i^MmM' A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Kádár János elvtárs a szovjet fővárosba érkezett Testvérpártok küldöttei Moszkvában 54. évfolyam, 88. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1964. április 16. Szovjet-lengyel barátsági nagygyűlés Moszkvában JV. Sz. Hruscsov és W. Gomulka mondott beszédet Atáírták a szovjet—len nyel közös nyilatkozatot - kesedést tanúsit munkajaban' Fogadás a lengyel küldöttség tiszteletére A Kreml kongresszusi palotájában szer­dán szovjet—lengyel barátsági nagygyű­lést tartottak a két ország közötti barát­sági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés 19. évfor­dulója, valamint a lengyel párt- és kor­mányküldöttség szovjetunióbeli látogatása alkalmából. A gyűlésen nagy beszédet mondott N. Sz. Hruscsov. Eltökélt szándéka, hogy or­szágát valóban hatalmas állammá tegye. Hruscsov ezután így foly­tatta: — Ebből az idézetből is látható, hogy a kínai vezetők mindössze hét évvel ezelőtt maguk is beszéltek gazdasági fejlődésük fontosságáról. E tételeiket a VIII. pártkong­resszus májusi határozatai is tükrözik. A testvérpártok teljesen egyetértettek ezzel a Beszédének elején köszön- továbbra is határozottan forradalmi háborúról szóló törekvéssel. Ugyanakkor tötte a lengyel vendégeket, erősítsük a Varsói Szerző- forradalmi frázisok tönkre- azonban váratlanul meghir­majd méltatta a két nép, a dés szervezetét, tehetik magát a forradalmat, dették a ,,nagy ugrás" és a két párt, a két ország ba- ... „„ , — A kínai vezetők a fórra- népi kommunák" irányvo­rátságának nagy jelentősé- fedekeinek dalmi lendület megszűnésé- „alat. Ennek lényege az lett gét Smto biztoS vel P°lgári elfajulással vá- volna, hogy a szocializmus - Tárgyalásaink a kölcsö- ^^ffeáhan 7 tolják a testvérpártokat, fejlődésének minden szaka­fe co^ant^filcécr a BZaVaiOlclSdOdn, d Uöiesaac- m™* „ni, „ crawlacáoí Zní­N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde nős megértés, egyöntetűség, a szívélyes barátság légköré­ben zajlottak le. Megegyez­tő politika folytatásában —, folytatta H. Sz. Hruscsov, ez­tünk országaink további gaz- uu"' '1 feid J^c.f+^mwoízJL-, szocialista országok ma sok­után kTielentette T tfetvéri lésére összpontosítják figyel­utan Kijelentette, a testven „iit„t _ fr,iij„,c„c„„ dasági együttműködésében 1970-ig, továbbá arra a köl­kai jobb feltételek között mert azok a gazdasági épí- szat átugorva tésre, az életszínvonal eme. közvetlenül a kommunista építőmunka szakaszába jus­sanak. csönös véleményre jutottunk, fejl^_hetnek,^^a__S_zoyjet- ellen^ond hogy újabb 20 évre az Októberi Forradalom meg kell . .... . . lönösen a gazdasági együtt­hosszabbítani a baratsagi, működés a nemzetközi szo­kolcsonos segélynyújtási « cjaliste ™nkamegosztas e15­cgyuttmukodesi egyezmenyt it hangsúlyozta> majd a Hruscsov. — Örömmel látjuk, hogy az SZKP és a LEMP egysor­ban halad a szocializmus ügyóért, együtt védelmezi a nemzetközi kommunista mozgalomban a lenini irány­vonalat. Mindkét küldöttség amellett foglalt állást, hogy szuverenitás púinak. elvein műket — folytatta Hruscsov. — Ez a hamis és képtelen álláspont homlokegyenest Amikor azonban a kínai ujíiu ai uM^a, tunauamiii 3 marxizmus— népgazdaság dezorganizáló­utáni első évtizedekben. Kü- leainizmusnak- A KKP ve" dott, és az országban éhín­zetoi ség ütötte fel a fejét, a kí­nemrég még maguk is nai vezetés hangsúlyozták a gazdasági a helyi pártszerveket okol­építés jelentőségét. ta a hibáért, a "pekingi mondotta a továbbiakban KGST jelentőségéről szólva Mao például az 1957. irányvonal eltoratásáérta. kiemelte hogy evi moszkvai értekezleten Mi jól ismerjük a felelősség így nyilatkozott: áthárításának ezeket a fogá­a tanaes tagallamainak _ Most pedig elmonda- sait — mondotta Hruscsov, kapcsolatai a szocialistáin- nám, hogyan mennek a dol- _ Nálunk is volt olyan idő­terna cionalizmus, a test- gok a mi országunkban. Az szak; amikor a gazdaságfej­véri kölcsönös segélynyúj- idén 5 millió 200 ezer tonna lesztés realisztikus szemléle­tás, a teljes egyenlőség és acélt termeltünk, öt év múl- te helyett szubjektivizmus —=- ala- va 10—15 millió tonna, újabb lett úrrá: öt év múlva 20—25 millió «_.,., tonna a következő öt év után "Azt hel» fe15"'- amit a pedig 35—40 millió tonna vezer elhatározott", acélt termelünk. Persze le- a szovjet kormányfő ez­hetséges, hogy itt túlzásba után beszédében a kínai ve­esek. Ha így van, akkor le- zetők újabb hibájával foglal­het, hogy a következő nem- kozott, amely abban nvilvá­A szovjet kormányfő a to- rópai atomfegyver-tartalékok zetkÖZL- értekezlet.e" Önök nul meg hogy az első ku­vábbiakban nemzetközi kér- további növelésének megaka- szubjektivizmus miatt biral- darcok után most meg lenye­désekről szólva a nyugatné- dályezása. Kijelentette, hogy fo£ak ^ gebén lemondanak az iparo­mét revansistáknak a béke. a a terv első változata Len- ^L^íLu^fL * ezzel..egyu.tt tei;­biztemság megteremtése ellen gyelországot, Csehszlovákiát, Sok szovjet szakember segti mészetesen az életszínvonal irányuló erőfeszítéseit ele- valamint a két német álla- "ekunkvA ^TJ^llZfl' f°!y° K" mezte, s ezzel kapcsolatban mot öleli fel, ,,Ismet ."l°rra­inar,«i',i,mTt= sí-lo-iT orr>ir>i „ ben es a lakossag szamat te- dalmi frázisok moge bújva nTigati hatalmak elismerik ezt azonba" más államok kintve nagy ország, gazdasá- terjesztik helytelen elméle­az NDK-t, elhárulnak azok a mesterséges akadályok, amelyek gátolják az európai Etekintetben nagyjelentősé- VCZetÖkst HCm SZaVaík, hanem problémák megoldását. Azt gunek nevezte az NDK kor- ' is hozzátette azonban, hogy mányának javaslatát, hogy az európai határok meg- mindkét német állam köte­változtatásának kísérletei lezze magát: nem állít elő, kudarcra vannak ítélve. nem szerez be, nem használ Az NDK elismerése után rendezni lehet Európa ügyeit Szerdón baráti látogatásra Moszkvába érkezett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke és Rónai Sán­dor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Magyar —Szovjet Baráti Társaság el­nöke. A két államférfi Hrus­csov 70. születésnapja alkal­mából érkezett a szovjet fő­városba A magyar vendégeket Nyi­kolaj Podgornij, G. Voronov, valamint az SZKP és a szov­jet kormány más vezető sze­mélyiségei fogadták. * Szerdán a szovjet főváros­ba érkezett a Csehszlovák 'Szocialista Köztársaság párt­ás kormányküldöttsége is. A küldöttséget Antonin Novot­ny, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, köztár­sasági elnök vezeti. A vnukovói repülőtéren a csehszlovák küldöttséget Leo­nyid Brezsnyev, Dmitrij Pol­janszkij és több más szovjet párt- és állami vezető fo­gadta Ugyancsak szerdán a se­remetyevói repülőtérre érke­zett J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a Mongol Népköztár­saság Minisztertanácsának elnöke, valamint Sagdar­szuren, a mongol párt köz­ponti bizottsági tagja, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. A mongol vendégeket Ko­szigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökének első elnökhelyettese, Poljakov, a Központi Bizottság titkára és több más szovjet vezető fo­gadta. * Nyikita Hruscsov hetvene­dik születésnapja alkalmá­ból Tódor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első tit­kárának, a bolgár miniszter­tanács elnökének vezetésével szerdán ugyancsak Moszkvá­ba érkezett a Bolgár Népköz­társaság küldöttsége. A küldöttséget a vnukovói repülőtéren Szuszlov és Brezsnyev, valamint az SZKP Központi Bizottságá­nak més felelős munkatársai és több miniszter fogadta. Dobi István elvtárs Hódmezővásárhelyen csatlakozásával bővíteni le- gilag azonban hetne. máig is kis teiket. tetteik alapján ítélik meg A népek azonban nem Utalt Erhard kancellár egyik fel és nem raktároz saját a szavak^ alapján, Jianem legutóbbi beszédére, amely- területén nukleáris fegyvere­ben az NSZK kormányfője ket. Hruscsov elismeréssel lei jelen tette, hogy nem mond szólt a másik lengyel kez­le területi követelésekről. deményezésről is, amely sze­Hruscsov ezt követően rint Közép-Európát atom­méltatta a Gamulka-tervet, fegyvermentes övezetté kell munkásoszályt, a dolgozókat, politikája gyengíti és vissza­vendeztette a kínai vezető­ség jelenlegi álláspontja, aszerint ítélik meg veze- A polgári sajtó élénk színek­tőiket. milyen tetteket visz- kel ecseteli a kommunista nek véghez, mozgalom nézeteltéréseit, azt milyen helyesen szervezik a reményét fejezi ki, hogy a meg a vezetők és a pártok a KKP vezetőinek szakadár amelynek célja a közép-eu- nyilvánítani. A forradalmi frázisok tönkretehetik a forradalmat A nemzetközi munkásmoz- mondaniuk a kommunisták­galom helyzetéről beszélt ez- nak, az egész szovjet nép­után N. Sz. Hruscsov. Fog- nek. lal kozott a kínai vezetők ak­namunkájával, amely súlyos nehézségeket támasztott a kommunista világmozgalom számára s a szakadás szélére juttatta a mozgalmat. A szocialista államok kom­munista pártjai mindenna­pos országépítő munkájukkal vannak elfoglalva, s ezért nem szívesen vonják el fi­gyelmüket a konkrét munká­tól a kínai vezetőkkel való viták kedvéért. Ma azonban már senki sem gondolhatja azt, hogy ezek csupán elmé­leti viták. A dolog sokkal komolyabb, s ezt a legtelje­sebb felelősséggel kell meg­az élet által felvetett fórra- veti a kommunista mozgal­dalmi feladatok megoldásá- mat. ra — folytatta Hruscsov. A kommunista világmozga­Az SZKP első titkára a to- lom azonban vábbiakban mély aggodalom- továbbra isi biztos léptek­mai szólt arról, hogy a pe- kel halad a lenini úton kingi vezetők hosszú évek újabb győzelmek felé — han­óta szovjetellenes szellemben goztatta befejezésül a szónok, nevelik népüket. Különös N .Sz. Hruscsov után Wla­figyelmet érdemel az a kő- dyslaw Gomulka, a Lengyel rülmény — mondotta —, Egyesült Munkáspárt Köz­Hruscsov idézte Lenint, hogy az imperialistákat ponti Bizottságának első tit­aki azt mondotta, hogy a szemmel láthatóan megör- kára mondott beszédet. Gomulka elvtárs beszéde A LEMP KB első titkára beszédében mély megelégedé­sét fejezte ki a moszkvai tár­gyalások eredményével kap­csolatban. A tárgyalásokat, mint mindig, baráti, kölcsö­nös megértés és egyetértés hatotta át pártjaink és álla­maink politikájának minden alapvető kérdésében — han­goztatta. — Együttes határozata­ink teljes mértékben össz­hangban vannak Lengyel­ország cs a Szovjetunió testvéri szövetségesi kap­csolatainak szellemével. Az 1954-ben aláírt barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés ra­gyogóan kiállta a próbát és a lengyel nép örömmel fogja üdvözölni e szerződés időtar­tamának meghosszabbítását, amire megfelelő időpontban sor kerül majd. — Ez a szövetség biztosítot­ta az Odera—Neisse mentén húzódó határaink biztonságát és sérthetetlenségét, megvéd­te fiatal népi államunkat az imperializmus nyomásával szemben és a lengyel népgaz­daság helyreállításának, sok­oldalú fejlesztésének hatal­mas tényezőjévé vált—hang­súlyozta Gomulka, majd hoz­zátette: lFolytatót a 2, oldalon-} Dobi István elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke Győri Imre elvtársnak, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárá­nak, Rózsa István elvtársnak, a megyei pártbizottság tit­kárának és Paczuk István elvtársnak, a megyei tanács vb elnökhelyettesének társaságában tegnap Hódmezővásár­helyre látogatott. A városi pártbizottság és a városi ta­nács vezetői fogadták a vendégeket, majd látogatást tet­tek a helyi Dózsa Tsz-ben. Dobi István elvtárs a látoga­tás után visszautazott Budapestre. A képen: az Elnöki Tanács elnöke szövetkezeti gazdákkal beszélget Közeledik az árhullám Szeged leié A tiszai árhullám egyre közeledik Szegedhez. Szol­nokon tegnap délben tető­zött a víz: 850 centimétert mértek. Azóta fokozatosan centiméterenként süllyed a vízállás, viszont a délebbre eső Mindszenten már 815 centimétert mutatnak a mé­rőlécek. A szegedi vízállás is mind magasabb. Tegnap plusz 755 centiméter volt a mérés eredménye. Az alpári nyári gátat tel­jesen ellepte a víz, s mind­össze egy 80 méteres szaka­szon látszik ki a töltés. Az erős hullámverés következté­ben valószínűleg komoly ron­gálódások keletkeznek, s ha a szél erősödik, lehetséges, hogy a műtárgyak is meg­sérülnek. A víz itt 1108 hold őszi búzát öntött eL A Körös és a Tisza talál­kozása felett a Kurca-torok­nál nem jól zár a zsilip, b ezért erős belvíz keletke­zett. Most három szkréper dolgozik éjjel-nappal, hogy a belső területeket feltöltse és a víz tovaterjedését megaka­dályozzák. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságon fokozták az ügyeleti készültséget. Már valamennyi árvédelmi össze­kötő az igazgatóságon tartóz­kodik, hogyha esetleg szük­séges lenne, azonnal mozgó­sítani tudják az erőket. Győrből egy URH-s gépkocsi is érkezett, hogy a veszé­lyeztetett helyekről állan­dóan hírt adjon az igazga­tóságnak. A magas tiszai vízállás el­lenérc a Fehértónak 10 ezer köbméter vízhiánya van, amit csak az ár elvonulása után tudnak pótolni. Az egész Duna—Tisza közén nagy a vízhiány.

Next

/
Thumbnails
Contents