Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-14 / 86. szám
Most jó lenni katonának... Beszélgetés szülőkkel az új honvédelmi törvényről Ritka nagy érdeklődés fo- laszt a szülők. Sok szó esett sportszövetségben többek fadta az iden megjelent mo- a honvédelmi előképzésről között gépkocsivezető jogodositott hon\'édelmi törvényt, i.s A szülők örömmel fogad- sítványt kapnak, vagy kümely szerint a bevonulási ták a Magyar Honvédelmi lönböző műszerek kezelésére korhatár: 18 év. Elsősorban Sportszövetség kezdeménye- képezik ki őket. természetesen azokat a csalá- zosét: a katonai szolgálat A szülők igen elégedetten előtt különböző szakkörei- távoztak a találkozóról, ben készíti fel a fiatalokat mert érezték, hogy gyermea haza védelmére. A fiata- keik jó kezekbe kerülnek, lok élnek is ezzel a lehető- fejlődésükért, sokoldalú képséggel, hiszen az MHS-ben zésükeit a honvédség is tanultak megkönnyítik a ka- olyan felelősséget érez, mint tonai szolgálatot, ismeretei- ők. ket jól hasznosítják ott A Horváth Zsuzsa dókat foglalkoztatta, ahol a nagyfiú 18 éves. Érthető, hogy sokan jöttek el Honvéd Kiegészítő Parancsnokság és a kerületi tanácsok által rendezett találkozókra. A Móra Ferenc Művelődési Otthon széksorai megteltek, s nagy figyelemmel hallgatták a szülők Czifra Pál őrnagyot, a szegedi kiegészítő parancsnokot Az érdekes, közvetlen hang előadásból sok kérdésre kaptak választ. Míg a szülők a gyerekeikre gondoltak, én arra, hogy "most jó lenni katonának". Vajon előfordulhatott volna ez a múltban, hogy a honvédség a szülőket is felkészítse fiuk szolgálatára, arra, hogy közösen beszéljék meg a gyermekekkel kapcsolatos problémát? Az új honvédelmi törvény őértük, a leendő katonákért született Húsz éves korban már többen családot alapítanak, egyetemre járnak, vagy szakmát tanulnak, s a katonai szolgálat ezt — mondjuk meg őszintén sokszor — kedvezőtlenül érintette. Nem egy házasság bomlott fel az idő alatt, míg a férj katonai szolgálatott teljesített A megkezdett tanulás is törést szenvedett. Nálunk ma már törekvés, hogy minden fiatal középiskolát végezzen. S így az Iskola padjaiból kerülnek a másik nagy családba, a honvédséghez. — Az én flam olyan gyege még — szólt a mellettem ülő, bekötött fejű asszony. Mintha meghallotta volna az előadó ezt az aggódó hangot mindjárt válaszolt is rá. — Nem kell nyugtalankodniuk a szülőknek, mert katonai szolgálatra csak azokat a fiatalokat hívjuk be — mondta Czifra őrnagy —, akik fizikummal jól bírják a kiképzést testileg, szellemileg egészségesek. Tanulmányaik miatt is kaphatnak' kedvezményt a fiatalok. Nappali tagozaton tanuló középiskolások, egyetemi hallgatók, ipari tanulók szolgálati halasztást kapnak addig. míg tanulmányaikat be nem fejezik. A családfenntartók is kérhetik felmentésüket. Az előadást követően egymás után emelkedtek szólásra a szülők. — A fiam 18 éves — szólt bt egyik anya —, és nagyon szeretnénk, ha már Idén bevonulna. — Igen örülünk, hogy leszéTlftották a korhatárt — szólt a másik szülő. — Legalább addig nem nősül meg a fiam, míg katona lesz. — A fiam egyetemre jelentkezett. ml történik akkor, ha felveszik és katonának is behívják? A választ mindjárt megkapta a szülő. Azt a fiatalt, akit felvesznek az egyetemre, 1 évre hívják be és az egyetem elvégzése után pótolja a hiánvzó katonai szolgálatot. Nehéz lenne felsorolni, hány kérdésre kaptak váÁprilis 18-19 •én tartják a Vöröskereszt kongresszusát A Magyar Vöröskereszt áp- kongresszus óta csaknem 200 rilis 18—19-én, szombat-va- ezerrel — 525 000-re — nőtt sárnap tartja II. országos a Vöröskereszt tagjainak szákongresszusát. Ebből az al- ma. Az ifjúsági vöröskereszkalomból hétfőn a Magyar tes csoportokban több mint Vöröskereszt székházában 200 000 fiatal tanulja az sajtótájékoztatón ismertették egészségügyi munka alapvető a kongresszus előkészületeit, ismereteit. Erősen szélesedett a Vöröskereszt fejlődését és a Vöröskereszt egészségügyi fő feladatait. felvilágosító tevékenysége. A Rostás István, a Magyar mult évben például Vöröskereszt főtitkára a töb- 36 000 egészségügyi bi között elmondta, hogy az 1959-ben megtartott első Gyógyít, felülvizsgál, válaszol, mindenben segit AZ ÜZEMI ORVOS ken is. Ellenőrzi és eseten- éppen példa gyanánt: meként megtartja a balesetelhá- lyek a leggyakoribb, legtöbb rításl oktatásokat. munkanapkiesést okozó beÜj köntöst kap egy mun- tegségek? Vagy éppen ez, katerem. Az orvos vélemé- amit most lapozunk: a kompnye döntő. A színdinamikát lex egészségügyi terv, csak ott tudják jól alkal- _ mázni — segítségével való- 0 146 böteg nOpOXlta ság egészségügyi kulturáltságának .fejlesztését, ezenkívül ban kellemes környezetet, ... jó munkakörülményeket te- — Azert Jut ldó Evogyiremteni —, ahol kikérik az tani 18! ........ orvos tanácsát. A doktor bácsi, dr. Adámfy Hol dolgozhat a csökkent Józisef csak néhány hétre munkaképességű ember? — vállalta a helyettesítést (a Megmondja az üzemorvos, régi üzemorvost máshová Milyenek az új SZTK-rende- helyezték). És már két holetek? — stenciles röplapo- napja csinálja, kon ismerteti az üzemorvos. — Amint ezalatt a rövid Ki foglalkozik a Vöröske- idő alatt megállapíthattam, reszttel? Ki oktatja az egész- nagyon jó ebben az üzemBégügyi csoportot? Ki szer- ben a kapcsolat a gazdasági vezi az önkéntes véradást? vezetők és az üzem orvosa A sok-sok kérdésre egy a fe- között. így együttes munkáAz orvos fehér köpenyben ül, a fehérfalú rendelőben a fehérre festett bútorok között és várja, fogadja, vizsgálja, gyógyítja a betegeket. Meghallgatja a mellkaszörejeket, kezeli a vérnyomásmérőt, türelemmel hallgatja a panaszokat, injekciókat ad, utasításokat és tanácsokat osztogat, recepteket ír — gyógyít. De az üzemorvos idejét nemcsak a gyógyítás köti le. Tanúsítja ezt az úgynevezett egészségügyi komplex-szerződós, amelyet a legtöbb orvosi rendelővel bíró vállalatnál elkészítenek. £ Néhány fő szempont Sok-sok arab számmal jelzett főpont alcímekre osztva sűrűn gépelt öt-hat oldalon. A Szegedi Ruhagyár üzemorvosának tennivalói: „Munkakörülmények javítása", „Biz- , tonsági berendezések, védő a s01". a tennivalók sora. felszerelések", „A zsúfoltság Az egészségügy; feladatokmegszüntetése", „Munkahe- nak Be szeri, se száma. 1963 szatt rendelésünkön napi 8 lyek tisztántartása", „Mun- negyedik negyedévétől táp- óra hosizat van orvos és regkásvédelmi aktívák szervező- pénzes állományba vehet já- gel 6-tól este 10-ig hái-om se és oktatása", ..Poros róbetegeket. Különböző szű- klinikai gyakoi-lattal rendelilzemrészekbe elszívó beren- rővizsgálatok megszervezése, kező nővér tart felváltva dezések szerelése" — és így vagy az ellenőrzőlapok ke- ügyeletet. Emellett nő_ és tovább szépen sorjában a zelése. Az összes táppénzes bőrgyógyász, valamint fogáfőbb pontok és mindegyik beteg részére negyedéven- szat; rendelést is tartunk, alatt konkrét javaslatok, ként az üzemorvos is tart És annak igazolására, hogy meghatározó feladatok soka- felülvizsgálatot. az üzemorvos nem csupán sága. Mellettük határidő és Mindennapos feladat az gyógyít, hanem sokat törőegy név, a végrehajtásért fe- élelmiszerek tárolásának, az dik ós sokat tesz a baj meglelős neve. Mert természete- üzemi büfé és konyha tisz- előzéséért, búcsúzóul néhány sen nem az üzemorvos sze- taságának ellenőrzése. Az hasznos, közérdekű é&zrevérei i fel a porelszívó-beren- étel minőségének, kalóriatar- telt tesz: dezést és még csak nem is ő talmának felülvizsgálása. Jó volna az üzem előtt, a nyújtja be az újítást, az új És a nyilvántartás! Az Kossuth Lajos sugárúton egy gépkonstrukciót, amely üzemi rendelőkben is min- zebrát jelölni, hiszen négykönnyít a fizikai munka ne- den egyes betegről nyilván- öt üzemhez járnak itt ét a hezén. Nem, ő csak ellenőriz, jartó kartonokat vezetnek villamosmegállókból a doljavasol és egészségügyi szem- sta4i^tikáhan kimi,teások' og2°k- ^P™ 32 ^ő2^ innnntHAi feinihíráiis », úiítá- Statisztikában, kimutatások- dokolné egy fedett villamos ban sincs hiány! Egyet, nem váróhelyiség építése is. mintha egyedül volna, csak M. É. Ismeretterjesztő előadást tartottak, s ebből 11 000-et filmvetítéssel tettek szemléletessé. Jelentősek a véradó mozgalom eredményei is. Amíg 1959- . . , ben a térítésmentes véradás _yugozte egészen szűk körre korlátozódott, addig a Vöröskereszt tevékenysége nyomán az elmúlt évben már 130 000-en vettek részt ebben a mozgalomban, s az országosan begyújtott vér .18 százalékát adták a véradók ingyen, embertársi szolidaritásból. A Vöröskereszt egyik fő feladatának tekinti a szocialista, nagyüzemi mezőgazdalelet: az üzem orvosa. O Statisztika nyilvántartás És még most sem zárul be val készült ez az egészségügyi komplexterv is. Hány beteg fordul meg naponta itt a rendelési idő alatt? — A múlt év utolsó negyedében átlag napi 146 beteg járt itt. A belgyógyánagy részt vállal a fiatalok nevelésében. Az elmúlt ősz óta több mint 7000 alapszervezeti taggyűlésen, 180 megyei, városi és járási konferencián készültek fel a Vöröskereszt szervezetei a II. országos kongresszusra. Nem kevesebb. mint 32 600 felszólalás hangzott el ezeken az előkészületi gyűléseken. A megyei és megyei jogú városi konferenciákon megválasztották a kongresszus 400 küldöttét. Rajtuk kívül a Vöröskereszt 250 érdemes társadalmi munkása, továbbá 125 meghívott vendég — a pártós tömegszervezetek, egészségügyi hatóságok képviselői — vesz részt a kongresszuson. A külföldi vöröskeresztes szervezeteket kilenc küldöttség képviseli, elsősorban a szocialista országokból. (MTI) Fischer Annié nagysikerű hangversenye A magyar előadógárda kéU ségtelenül legkiemelkedőbb egyénisége, a nemzetközileg is nagyrabecsült Fischer Annié kápráztatta el játékával a Szegedi Nemzeti Színházban tartott hangversenyén a közönséget. Fischer Annié koncertjei kivételes ünnepeknek számítanak — különösen egy vidéki város zenei életében. Az a tökéletes oldottság és tiszta zeneiség, ami Fischer Annié koncertjeit mindig emlékezetessé teszi, most is lea hallgatóságot Beethoven fiatalkori f-moll Szonátájának minden pózolást és alpátoszt nélkülöző, természetesen gördülő és mégis feszültségteli megszólaltatása már az első pillanatban elmélyülést parancsolt Az élső tétel tökéletes formai egyensúlya, a második tétel bensőséges hangja, a későbbi beethoveni scherzo csíráit már magában hordozó Menuetto fojtott drámaisága és a nagy rondó-szerű prestisslmo zárótétel kirobbanó akkordtömbjei és rendkívül finoman éneklő triója, a négytételes Szonátának mint műfajnak a lényegét is feltárták. A Schumann Kreisleriana és a Chopin h-moll Szonáta ragyogó megszólaltatása után Liszt Mefisztó keringője jelentette a csúcspontot. Ez a roppant virtuóz, sziporkázóan szellemes és á XX, századi zene számára is irányt mutató alkotás Fischer Annié előadásában olyan technikai fölénnyel, gondolati és formai tisztasággal szólalt meg, amelynek létrehozására csak kivételesen nagy művészek képesek. Vánius István Kiváló szálloda és étterem a Hungária és a Tisza pontból felülbírálja az újításokat. Csak?! — hiszen es renge teg munka. Tegnap délután a Tisza Szálló nagytermében a házigazdák, az Országos Idegenforgalmi Szálloda- és Étterem Vállalat, a rfungária és a Tisza dolgozói voltak a vendégek. Ünnepelték munkájuk eredményét: 1983-ban elnyerték a kiváló szálloda- és ét£ Az orvos véleménye a döntő És jön hozzá még .néhány" gyakorlatibb is. Minden balesetről jegyzőkönyvet vesznek fel. Ennek alapján havonta egyszer öszszehívják az érdekelt feleket — akit ér a baleset, esetleg, aki okozta és a munkavezetőt — a megkezdődik a vizsgálat, a felelősségrevonás. Az üzem orvosa részt vesz ezeHétezer holdnyi fűszerpaprika a szegedi körzetben nagyobb gazdaságok elvetették a vetőmag 80 százalékát, Igen fontos, hogy kiváló Wbb helyen- aho1 ,an*yos minőségű, jó csíraképességű magot kapjanak FIÚ TANULÓKAT VAS- ÉS EDÉNYELADONAK felveszünk. Nyolc általános iskolát végzettek, 17 éves korig jelentkezhetnek. Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Bakai Nándor Utca 82. K 218 CSISZOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT, és betanított CSISZOLÓKAT felvételre keresünk azonnalra. Jelentkezés: Siketek és Csökkent Munkaképességűek Vegyes Ktsz Bocskai utca 7. Munkaügy. K 202 Szerves kémiában jártas OKLEVELES VEGYÉSZT alkalmaz kutató munkára a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Újszeged, Alsó kikötő soi 5. * 7 GYORS- ÉS GÉPÍRÓKAT azonnali belépéssel felveszünk. Csongrád—Békés megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Szeged, Bakai Nándor utca 52. K 216 A szegedi üzemek közül a nak, és alapja paprikafeldolgozo, a konzerv, termésnek, gyár és a roetkikészitő vállalat egész évi nyersanyag- ij"?"^ agyakban nevelik a palánss^aű-ssa « & - • gokkal kötött termelési szer- a szövetkezetek, állami gaz- Szinte minden helyen korai ződóskötéssel biztosítja. dasúgok én ebből neveljenek klültetésü palántákat nevelA közelmúlt hónapokban palántákat. ntk. Ez u termelési mód elkilliinösrn az élelmiszer- A vállalat vezetői elmond, terjedt már u szegedi fűszeripari üzemek termeltetési Ják. hogy minden gazdaság paprika-termelő körzetben. A osztályai serénykedtek, időben megkapta a Xém/.á- szegedi gazdasugok közül a hogy a szerződéskötés befe- rolt. minőségileg ellenőrzött Móra Ferenc Te rm elősző vetjezésével időben vessék meg vetőmagot. A palántát ne- kezet is korai palánta kiülaz idei nyersanyagellátás velő szövetkezetek, állami tetésre készül. alapját és zavartalanul dolgozhaeson, teljesíthesse tervét az üzem. A paprikafeldolgozó vállalat vezetőire, dolgozóira az idén nagyobb feladat hárult, mint a korábbi években. A tavalyi tervben előirányzott 6 ezer hold helyett az idén több mint 7 ezer holdra kellett termelési szerződest kötni. Ez a terület rekordot jelent a feldolgozó vállalat életében. A termelési körzethez tartozó Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyék termelőszövetkezeteivel, állami gazdaságaival még soha nem szerződtek ilyen nagy területre. A rekordterület lekötése után szeretnék, ha a termésátlagok is lényegesen növekednének. A jól előkészített termőföld csak ágya a magFrancia professzor látogatása Szegeden Jean Parent professzor, a Clermont-Ferrand-i egyetem jog- és közgazdaságtudományi karénak dékanju, a francia—magyar kulturális egyezmény keretében kétnapos látogatást tett Szegeden. Vasárnap felkereste dr. Antaiffy György egyetemi tanárt, a József Attila Tudományegyetem rektorát, hétfőn reggel pedig látogatást tett a Felszabadulás Termelőszövetkezetben, majd a tudományegyetem politikai gazdaságtan tanszékén részletes megbeszélést folytatott Nagy Lajos tanszékvezető docenssel és a tanszék oktatóival. Ezt követően látogatást tett dr. Fonyó Antal egyetemi tanárnál, az állam- és Jogtudományi kar dékánjánál. Itt a jogi kar vezető professzoraival folytatott tanácskozást. Délután a rektori tanácsteremben előadást tartott a "Gazdasági fejlesztés és tervezés problémái Franciaországban" címmel. Az előadásért, amelyet. a hallgatóság nagv érdeklődéssel fogadott, dr. Martonyi Já.nos professzor montetésre készül. terem címet. Az országos vállalathoz 26 nagy vendéglátoüzem tartozik, s ezek közül öten — a budapesti Gundel, Gellért, Royal és a győri Vörös Csillag, valamint a Szegedi Hungária és Tisza — érdemelték ki a megtisztelő címet. Az ünnepségen résztvett Grossmann Ferenc, a szegedi városi pártbizottság ipari osztályúnak munkatársa, és Rózsa Miklós, az Országos Idegenforgalmi 8*41loda- és Éttermi Vállalat igazgatója. liallkó Béla. a szegedi vállalat igazgatója az lf)Ó3-as év munkáját értékelve elmondta, hogy tavaly nyitotta meg kapuit n Tisza Szálló, a Hungária bár, 1983-ban korszerűsítették A Virág és a Hungária cukrászdákat. Elsősorban azonban a dolgozók Jó munkájának eredménye, hogy tavalyt forgalmi tervüket 9 százalékkal túlteljesí tették. Ezután Bulikó Béla Igazgató, Marczell Zoltánnó szállodai adminisztrátornak és Szűcs Ferencnek, a Hunoárla Szálló üzletvezetőjének Kiváló dolgozó jelvényt, Bereng Gyulának, Czikus Zoltánnénak, Csányi Pálnak; Csákvári Tamásnénak, Kemény Lászlónénnk. Rács Sándornénak. Bóka Jánosnénak. Szigetfalvl Józsefnek és a Virág Cukrászdában dolgozó Menyhárt Antal 5 tagú cukrász-brigádjának a Kiváló dolgozó oklevelet nyújtotta át, valamint 87 szállodai, éttermi, konyhai és cukrászdái dolgozónak pénzjutalmat. Az ünnepségen felszólalt Rózsa Miklós és az igazgatóság nevében Báliké Béla és Kádár Béla főkönyvelőnek eredményes munkájáért Kiváló dolgozó oklevfelet nyújtott át. Este a Tisza Étteremben jó hangulatban szórakoztak együtt a kiváló szállod*és étterem dolgozói. Ked^ i961- április 14. DÉL-MAG f nllQRiZAG 5