Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-10 / 58. szám

Harminc fiatal kérelme Kenderfonó- és szövőipari műszaki tanácskozást tartottak vasárnap A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat központi gyárának műszaki vezetői vasánnap — amikor mindhárom műszak vezetői megjelenhettek — az MTESZ Széchenyi téri klubjában tartották első idei műszaki tanácskozásukat. Értekezletü­kön részt vett Siklós János elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Balogh István elvtárs, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság ipari osztályvezetője, Simon Béla elvtárs, a párt megyei bizottságának munkatársa is. A tanácskozást Tóth László vezérigazgató nyitotta meg, majd Beck Tamás, a vállalat igazgató-főmérnöke tartott beszámolót az elmúlt évi munka eredményeiről, az 1964-es termelési, műszaki feladatokról. Az ezt követő vitában felszólalt Siklós János elvtárs, továbbá Balogh Dezső, a vállalat termelési osztályának vezetője, Kerényi Ferenc gyárvezető, Tóth József, a köz­ponti gyár termelési osztályának vezetője, Bárdos Éva, a minőségi ellenőrző osztály vezetője és Horváth Zs. Mária, a stoppoló üzemrész vezetője. Előkészületek a magyar—szovjet aluiníniumegyezmcny végreha jtására Tavaly nyáron, a Magyar Alumúniumipari Tröszt meg­alakulásával lezárult a ha­zai színesfémipar 1958-ban megkezdett átszervezése. Az átszervezés befejezése óta el­telt több mint nyolc hónap tapasztalatai alapján a Ne­hézipari Minisztérium most megvizsgálta, hogy beváltja-e a hozzáfűzött reményeket az új szervezeti forma. Megállapították, hogy a Magyar Alumíniumipari Tröszt, amely a minisztéri­um megszüntetett színesfém­ipari főosztályától átvette az iparág középirányítását, meg­erősítette a műszaki, a gaz­dasági és az ellenőrző appa­rátust, alkalmas arra, hogy teljesítse a termelőerők kon­centrálására, a termelési pro­filok átrendezésére vonatko­zó feladatokat. Amint a vizsgálat megál­lapította, a Magyar Alumí­niumipari Tröszt gondosan készül legnagyobb feladatá­nak, az 1967-ben életbelépő magyar—szovjet tiniföld­aluminíumipari egyezmény­nek a végrehajtására. Elő­készíti ekkorra a bauxitbá­nyászat, a timföldgyártás, az alumíniumkohászat és a fél­készgyártás nagyarányú nö­velését. Gondoskodik a szilí­ciummal ötvözött úgyneve­zett szilikon-alumínium és az anód massza termelés hazai megkezdéséről is. A szilícium ötvözőanyagot jelenleg kül­földről hozza bel az alumí­niumipar. Az itthoni előállí­tási kísérletek befejezése után üzemet rendeznek be s ebben a hazai ásványokból, például kaolinból állítanak majd elő szilíciumnak meg­felelő ötvözőanyagot, A hazai anódmasszagyár­tást a dunaújvárosi kokszo­lómú szuroktermékeinek át­alakításával teremtik meg az új üzemben. Az előkészüle­tek közé tartozik az is, hogy egyes vállalatoknál kutató és tervező részlegeket, vala­mint kísérleti félüzemet ren­deznek be. Az egyik ilyen kísérleti üzemben olyan el­járás kidolgozását kezdik meg, amellyel a gyengébb minőségű bauxitokat is jó­minőségú timfölddé tudják feldolgozni. Olyan eljárással is kísérleteznek majd, amely­lyel a timföldben levő vasat is hasznosíthatják. (MTI) II szovjet pártmunkáskiildöttség látogatása Szegeden Hétfőn délelőtt Szegedre szívélyes elvtársi beszélge- dr. Korom Mihály tanszékve- JhHb , érkezett J. V. Andropov elv- téssel folytatódott a talál- zető docens ismertette az flK társnak, az SZKP Központi kozó. egyetem tudományos és ok- IjflWB Bizottsága titkárának vezeté- Délután az SZKP küldött- tató munkájának különfcie sével hazánkban baráti látó- ségének egy csoportja a Jó- területeit. gatáson tartózkodó szovjet zsef Attila Tudományegyete- N. I. Halgyejev, A. E. Vossz, WfmJO^^ pártmunkás-küldöttség. A met, másik csoportja pedig V. M. Dmitruk és J. V. Ber- JBwflb küldöttség tagjai: M. A. Har- az újszegedi Haladás Terme- nov elvtársak az újszegedi JHB^K lamov, a Szovjetunió rádió lőszövetkezetet kereste fel. Haladás Tsz-be látogattak el és televízió állami bizottsá- . . Övári Miklós, Rózsa István, •W^MSw^HBKFri gának elnöke, M. J. Halgye- A tudományegyetemre lá- p ^ Lásdó és dr Bicz6 W ' jev, az SZKP Központi Bi- lógatott J. V. Andropov, M. elvtársakkal. >J # r zottságának osztályvezetője, A. Harlamov, A. B. Noszi- A művelödési termében A. E. Vossz, a Lett KP Köz- lovszkij, F. M Burlackij es Ffldor Istyán tsz.elnök> Mak. feWS^^PMg^f: ponti Bizottságának titkára, A I. Ivanov. A vendégeket rű Ferenc párttitkár és a szö. & , A. B. Noszilovszkij, a Belo- elkísérte Komocsin Zoltán, vetkezet számos tagja fogadta llgiMMÜi rusz KP Minszk területi ipari Gyón Imre, Torok Laszlo es Rgeket akik megtekin- llfe ti pártbizottságának első titká- Siklós János. A vendégeket £ termelőszövetkezet „ Wmi! I ra, V. M. Dmitruk, az Ukrán dr. Antalffy György, a Csöng- tettek a^ temeloszovetkezet , | L^l ff^W^v^ KP Kijev területi mezőgazda- rád megyei pártvégrehajtó sági pártbizottságának titká- bizottság tagja, a József At- " ... iM » ra, F. M. Burlackij és J. V. tila Tudományegyetem rek- A szovjet pártmunkaskul- gpí| |j> Sfrjgg «* Bernov, az SZKP alosztály- tora köszöntötte, majd tájé- dóttség kérdései alapján a tsz ||Áf , ' MrW^mZ vezetői, A. I. Ivanov, az SZKP koztatást adott az egyetem múvelődesi termeben benső- f* tó % Központi Bizottságának mun- munkájáról. A továbbiakban séges, baráti beszelgetesre ke- > ^ í'jföf ^ katársa. A delegációval uta- a vendégek kérdéseire dr rült ezután sor. Ennek vé­zott Szegedre Komócsin Zol- Kovacs Istval? tanszékvezető geztével M. I. Halgyejev em­tón eS z MSZMP PoU 'IT' - ^h T^ lékül a Haladás Tsz gazdái- J. V. Andropov, az SZKP tan elvtárs, az MSZMP Foli- Gyula, a bolcseszettudoma- R,™fKá<rAn.k tit. tikai Bizottságának tagja és nyi kar dékánja, dr. Horváth "ak, Lenin mellszobrát adta Kozpont, B.zottságanak tit­Óvári Miklós elvtárs, az Róbert tanszékvezető tanár és at ajándékul. kara" MSZMP Központi Bizottsá­gának póttagja, a Központi . . . Ki jkkJKMl BjiiiiÉjÉL JET fü" lyettes vezetője, Hárs István. ^^ J/fi •ÁBK&áÉK Jw^. a Magyar Rádió és Televízió BfeteJF^Ks JHb j JSggE elnökhelyettese. HEMp^i Jm/mdRmf ^^^Kk A különvonattal érkezett .Nmffl^K^nnKU^S^nd^^KKI^^^^^m^ "(^H^H^b^^^hk vendégek fogadására a nagy- jjBiL In állomáson megjelent Győri aHI^R' iW^a^^SM^P^Y "ramróffrl^BBliiöiM ahH^^HII^^^^BhÍ Imre elvtárs, a Csongrád me- .j^^bk nmebbbt gyei pártbizottság első titká- ^jf ^BPjHME ra, Török László elvtárs, a fUX , a^gpiM^BBHBL (ÜmEMtt^ Csongrád megyei vb k'- ^SÍ^^^^^^BLittnSUB^^^W J* '' dBBKSBJKi elnöke, Siklós János és Ró- yk ^BH Bf? JHp * jjgjj/BBBf zsa István elvtársak, a Csöng- « PtBfeta ÉL rád megyei pártbizottság tit- JBB^K^jgjÉHBE káraL Perjési László elvtárs, racsának vala- J^^^H megszervezeteinek más veze­tő képviselői. ^^Bfcíí JbmmUKr w ^shhk A kölcsönös üdvözlések után KISZ-fiatalok virág- A szovjet pártküldötts+et Győri Imre elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára csokrokat nyújtottak at, majd tájékoztatja a megye helyzetéről, a vendégek a megyei párt­székházat keresték fel, ahol Győri Imre elvtárs nyújtott Mf Jflf' H |B • tájékoztatást Csongrád me- jm jffi ja JjK S gye politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről, majd mk öttőmösön tartotta legutób-. bi ülését az MSZMP Szeged járási végrehajtó bizottsága. A tanácskozás előtt a végre­hajtó bizottság tagjai meglá­togatták a községi tanácsházat, a Magyar László Tsz-t, a mű­velődési otthont és az általá­nos iskolát. Kopasz György, a községi tanács vb elnöke, Acs Kovács Ernő általános iskolai igazgató és Huszta József tsz-elnök nyújtott tá­jékoztatást a község gazda­sági és kulturális életéről. Negyvenen tértek haza A szocialista átszervezés­től napjainkig jelentós fejlő­désen ment át öttőmösön, amely a járás legelmaradot­tabb községei közé tartozott. 5525 hold területén mintegy 400 család él ma. A közös gazdaság megszilárdítása óta egyre növekszik a gazdák közösből származó jövedel­me. Az elmúlt gazdasági év­ben egy munkaegység eszmei értéke 52 forint 90 fillér volt. Ezt látva, a falu fiataljai kö­zül mintegy 40-en tértek ha­za más munkahelyekről és kérték felvételüket a tsz-be. Legjellemzőbb példa a köz­ség életszínvonalának emel­kedésére, hogy a takarékszö­vetkezetben 195 családnak egvmillió 668 ezer forintja van. A falu kommunistái mind a közügyek intézésében, mind a termelőmunkában példát mutatnak. Ök a fő támaszai a gazdasági vezetésnek, ugyanakkor a különböző tö­megszervezetekben is ered­ményesen dolgoznak, különö­sen a KISZ-ben. amelynek 120 tagja van. Ki sokat, ki keveset A fiatalság sorából rend­szeresen erősíti magát a köz­ség pártszervezete. A múlt esztendő második felében kö­zel harminc 25—30 év közötti fiatal kérte felvételét tagje­löltnek a pártba. A pártépí­tésben ennek az erőteljes lé­pésnek azt kellene eredmé­nyeznie, hogy a párt- és tö­megszervezeti munkából ará­nyosan vegyék ki részüket a kommunisták. A községi pártszervezet nem egy tagjá­nak 8—10 féle funkciója, megbízatása, társadalmi munkája van, különösen az értelmiségiek közül. Mások­nak viszont csak látszólagos az elfoglaltságuk. Ezen sür­gősen változtatni kell. A fia­tal párttagoknak és tagjelöl­teknek, a pártonkívüli akti­vistáknak adjanak bátran fel­adatakot, hogy azok megoldá­sával maguk is fejlődjenek, s tevékenységükkei járuljanak hozzá a község előtt álló fel­adatok végrehajtásához. A községnek és a tsz-nek közös feladatai vannak nem­csak a termelómunkában, a termelési eredmények növe­lésében, az állattenyésztés fejlesztésében, az új szőlő­és gyümölcstelepítések szak­szerű gondozásában, hanem a falu arculatának megvál­toztatásában is. öttömösnek még nincs orvosa, gyógyszer­tára és elegendő tanterme. A községfejlesztésnek most ezek elérését kell szorgal­mazni. Ami rajtuk múlott Jut itt feladat a földmű­vesszövetkezetnek is. A már igen korszerűtlen, idejétmúlt italbolt helyett éttermet és kisvendéglőt kér a falu. Ma már az sem lehet közömbös, hogy Öttőmösön nincs önálló takarékszövetkezet, s a lako­sok kénytelenek pénzükkel vagy pénzükért Pusztamér­gesre szaladgálni. Az pedig eddig is az öttö­mösieken múlott, hogy mű­velődési otthonunk belső ar­culata nem éppen kulturált. Bizonyára a Csongrád me­gyei MOKÉP is segített vol­na nekik a csinosításban, ha felkeresik óhajukkal, ugyan­akkor a község lakói sem zárkóztak volna el a társa­dalmi munkától, ha műve­lődési otthonunk szépítését már korábban is szóba hoz­ták volna. L. F. •Enyedi Z. felv.) Szovjet vendégeink a szegedi Haladás Tsz-ben. Balról jobbra: J. V. Bernov, A. E. Vossz, M. I. Halgyejev, Fodor István tsz-elnök és V. M. Dmitrrk A József Attila Tudományegyetemen dr. Antalffy György rektor tájékoztatja a vendégeket Kedd. 1964. március 10. DÉL-M AGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents