Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-08 / 57. szám

Köszöntjük bolgár barátainkat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 54. évfolyam, 51. szám 12 OLDAL, ARA 80 FILLÉR Vasárnap, 1964. március 8. Todor Zsivkov elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnöke, a hétfőn hazánkba ér­kező bolgár párt- és kormányküldöttség vezetője H étfőn érkezik Magyarországra a szeretettel és ér­deklődéssel várt bolgár párt- és kormányküldött­ség, amelyet Todor Zsivkov elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke vezet. Öröm és megtiszteltetés számunkra, ho© körünkben üd­vözölhetjük a testvéri bolgár nép, a forradalmi múltú Bolgár Kommunista Párt kiemelkedő vezetőit. Látogatá­sukat nemcsak örvendetes eseménynek tekintjük, hanem kitűnő alkalomnak arra, ho© újabb magaslatokra emel­jük a két ország e©üttműködését, kicseréljük tapaszta­latainkat, számba ve©ük közös tennivalóinkat az orszá­gaink szocialista építése és a béke megvédése terén. Jól­eső érzés, ho© bolgár barátaink közelebbről is meg­ismerkedhetnek szocializmust építő népünk új vívmá­nyaival. Ttejépeink történelme a közös harc számos tiszteletre méltó ha©ományára tekinthet vissza. Meghajtjuk fejünket a százezer antifasiszta " bolgár katona előtt, akik a szovjet hadsereg oldalán részt vettek hazánk felszabadításában. S habár barátságunk a messzi múlt­ban ©ökerezik, a magyar ós a bolgár nép végképpen csak a szocializmus útján talált egymásra. Felszabadult népeink immár 20 esztendős felhőtlen barátságának szik­laszilárd alapja, hogy azonos világnézetet vallunk, a kö­zös jelen és jövő terveinek me©alósításán dolgozunk és összefogunk a béke me©édésére. A marxizmus—leniniz­mus, a szocializmus, a kommunizmus, a béke és a bol­dogság közös eszméi, céljai vezérelnek bennünket. Ezen a gazdagon termő talajon bontakozott ki összefogásunk, amely mindkét országban elősegítette és elősegíti ma is a szocialista építést, növeli erőnket és biztonságunkat. A legutóbbi években szorosabbá váltak kereske­delmi kapcsolataink. Magyarország és Bulgária áruforgalma az elmúlt 5 esztendőben minte© 70 százalékkal emelkedett, s minden lehetőségünk megvan arra, ho© a jövőben még intenzívebben kereskedjünk. A szocialista munkamegosztás, a kooperáció és a ©ár­tásszakosítás térhódításával e©re több áruval segítjük e©más népgazdaságát. E vonatkozásban már számos jó példát sorolhatunk fel. Ma©arország dokumentációkkal, szakemberekkel, gépekkel és — nem utolsósorban — meg­rendelésekkel segítette pl. a bolgár rádióipar kifejlesz­tését. Ezzel nemcsak magasabb fokra emelkedett a szo­cialista munkamegosztás, hanem újabb lehetőségek szü­lettek a ma©ar ipar számára a na© jövő előtt álló ipar­ág, az elektronika kiépítésére. Na© jelentőségű szá­munkra az is, ho© bizonyos traktortípusok — például szőlöművelö traktorok — ©ártására nem kell na©- költ­ségekkel berendezkednünk, mert szükségleteinket Bulgá­ria fedezi. Kölcsönösen előnyös az együttműködés a ha­jó©-ártásban, a mezőgazdasági termékek cseréjében és sok más területen. Hasonlókat mondhatunk kulturális és tudományos kapcsolatainkról is. mr epeink barátsága, együttműködése és szövetsége azért nagy jelentőségű a béke szempontjából, mert mindkét ország a szocialista tábor tagja. A makor Ma©arország és Bulgária egymás között, vagy más szocialista országokkal erősítik kapcsolataikat, nagy­jelentőségű tettet hajtanak végre, a szocialista tábor egységét és erejét ©arapítják, ©orsitják valamennyi szocialista ország fejlődését. A szocialista államok kö­zössége pedig a világbéke legfontosabb támasza, a bé­kés egymás mellett élés legkövetkezetesebb harcosa. A szocialista építés, valamint a nemzetközi helyzet megítélésének kérdéseiben kialakult teljes nézet­azonosságunk alapja a Ma©-ar Szocialista Mun­káspárt és a Bolgár Kommunista Párt eszmei-politikai közössége. Mindkét párt internacionalista kötelességét kö­vetkezetesen teljesítve harcol a szocialista országok ösz­szeforrottságának megszilárdításáért. M ég sorolhatnánk tovább népeink, pártjaink és kor­mányaink közötti igaz barátságunk tényeit. Re­méljük, ho© kedves bolgár vendégeink érezni fogják a feléjük áradó forró baráti érzéseket. Olyan or­szág népét köszöntjük ezzel, amely lerázva az osztály­elnyomás bilincseit, sikeresen építi szocialista hazáját. Mély rokonszenvvel követjük Bulgária fejlődését és a bolgár nép na© eredményeit a magunkénak érezzük. Mindezt személyesen is tapasztalni fogják drága baráta­ink. A két ország vezetői közötti tárgyalások megerősítik majd az elvek és célok teljes azonosságát és újabb távla­tokat tárnak együttműködésünk elé. Kívánjuk, ho© ked­ves vendégeink nagyon jól érezzék magukat vendégsze­rető magyar népünk körében. Hétmillió forint a gázellátás javítására Vezetékcserék — Korszerűsítik a régi gáztartályt Új nyomásszabályozó épül Gondot jelent Szegeden az Vidra utca vezetékeinek tők, s ezeket nem tudják a üzemek, háztartások egyre kicserélésére. vállalat munkarendjében le­növekvő gázszükségletének Idén a gáz©ár 7 millió fo- fektetett határidőben kija­kielégítése. Nem e© házi- rintos költsé©etéssel gazdái- vftani. Ezenkívül asszony tette szóvá, hogy kodik. 1964-ben 3 és fél mii- gok o, háztartás kérl vasarnaponkent nem megfe- lio forint a rekonstrukciós lelő a gázellátás. Galambosi beruházás összege. István, a gázgyár főmérnöke A szakmunkások létszámát adott tájékoztatót a gázmű is jelentősen növelni kellene idei terveiről, arról, mit idén a vállalatnál, hiszen várhatunk 1964-ben. akol Felmérések alapján a szegedi üzemek és ház­tartások évenként 9 millió köbméternél több gázt igényelnek. Tavaly a gáztermelés évi mennyisége rendkívül meg­feszített munkával 8 millió köbméter volt. Idén ezt 800 ezer köbméterrel akarják emelni, elsősorban a tavaly jól bevált pentán-gáz beve­zetésével. A 8 millió 800 ezer köb­méter évi gázmennyiség megközelíti az igényt. Sajnos e©előre többet nem tud biztosítani a gázmű. Több helyen jelentősen javul a gáz nyomás az idén. A Honvéd téren és a Pusz­taszeri utcában megépítik a nyomásszabályozó berende­zést A gáz©ár jelenlegi tele­pén levő 4 ezer köbméteres gáztároló több mint 60 éves. A mai műszaki követelmé­nyeknek már nem felel meg, ezért idén felújítják. Kivon­ták már a forgalomból és szétszedték. A felújítási ke­retből a gáztartály korszerűsíté­sére 2 millió forintot for­dítanak. A gázellátás néhány vá­rosrészben és utcában a régi, elavult vezetékek miatt nem megfelelő. Ezért a gázmű év­ről évre cseréli ki na©obb keresztmetszetű csövekre a 60 évvel ezelőtt lefektetett berendezéseket. Az 1964-évi tervek szerint másfél millió forintot for­dítanak a gázvezetékek ki­cserélésére. Ebből a pénzből az Árva, a Rákóczi, a Csuka, a Debre­ceni, a Kecskeméti, a Tün­dér, a Munkácsy utcában, a Petőfi .Sándor sugárúton és a Széchenyi tér e© részén cserélik ki az elavult veze­tékeket. ( Galambosi István elmond­ta azt is. ho© ennél lénye­gesen több utcában lenne szükség vezetékcserére Ha idén nem is, de a közeljövőben sor kerül a Bartók Béla tér és a a gáz bevezetését, eddig nem volt. A gázvezetéket pedig már évek óta kiépítették, de a nap mint nap sok-sok hí- háztartásokat nem kapcsol­bát jelentenek be a fogyasz- ták be a szolgáltatásba. • Az MSZMP Központi Bizottságának levele a Magyar Nők Országos Tanácsához A soron következő feladat: A KGST ötéves tervének kidolgozása l Otakar Simunek minisz­terelnök-helyettes, Csehszlo­vákia állandó képviselője a KGST-ben, nyilatkozatban fejtette ki véleményét a KGST végrehajtó bizottsága legutóbbi moszkvai tanács­kozásáról. Otakar Simunek nyilatkozata a KGST II. ülésszakáról de hozzájárulnak azok az az 1966—1970-ig terjedő idő­— A végrehajtó bizottság intézkedések is, amelyek bő- szakra. A végrehajtó bizott­ülésén megtár©alt kérdések vítik a kölcsönös tudomá- ság 11. ülésszaka ismét be­közül elsősorban az 1964—1965. évi legfontosabb műszaki tudományos kutatásokkal kívánunk foglalkozni — mondotta a többi között A cél, hogy összpontosítsuk a tudományos munkatársak erőfeszítéseit és az anyagi eszközöket ama tudományos és műszaki problémák meg­oldására, amelyeknek na© jelentőségük van a tagálla­mok népgazdaságának fej­lesztésében. Az ülésszakon jóváha©ott terv egyébként két részből áll. Az első 12 komplex iparág mun­káját tartalmazza és a munkát egy állandó bi­zottság koordinálja. A má­sik rész egyes népgazdasági ágak belsőproblémáival fog­lalkozik, í© a ve©ipar. a mezőgazdaság, a vaskohá­szat, az anergetika, a tű­zelőanyagipar, a közlekedés, az élelmiszer- és könnyűipar e©es kérdéseivel. A részlet­problémákat az illetékes ál­landó bizottságok elemzik és oldják meg. Ez a KGST-ben az első alapvető intézkedés, amely összpontosítja a tagálla­mok erőfeszítéseit a jelen­tős műszaki-, tudományos problémák megoldására. A csehszlovák miniszter­elnök-helyettes hangsúlyoz­ta, hogy a tagállamok tudo­mányos műszaki e©üttmŰ7 ködésének elmélyítéséhez hozzájárul a kapcsolatok bővülése az újítások területén, nyos műszaki tájékoztatást. Otakar Simunek nyilatko­zata befejező részében rá­mutatott, ho© a legfonto­sabb feladatok közé tartozik a KGST különböző szervei bizonyította, ho© a szocia­lista országok szoros e©ütt­működése, valamint több gazdasági és műszaki kérdés megoldása a KGST-ben hoz­zájárul a tagállamok nép­gazdaságának további fej­munkaterveinek kidolgozása lesztéséhez. (MTI) Konferencia Szegeden három megye távlati tervtanulmányairól A Ma©ar Közgazdasági Országos Tervhivatal osz­Társaság Csongrád me©ei tályvezetője tart előadást. A csoportja, valamint a TIT, mezőgazdaság távlati fejlő­az MTESZ és az Agráre©e- désének főbb kérdéseit Szi­sület me©ei csoportja az Or- lágyi Sándor, az Országos szágos Tervhivatal közremú- Tervhivatal osztályvezetője ködésével március 13-án, vázolja. A tanyakérdésről, a pénteken konferenciát ren- településhálózatról, valamint dez Szegeden Bács, Békés és a kereskedelem távlati kér­Csongrád me©ék távlati déseiről dr. Boross Ferenc, tervtanulmányairól. A kon- az Országos Tervhivatal ferencia keretében megbeszé- munkatársa számol be. Dr. lik a távlati tervezések idő- Tímár János kandidátus, az szerű kérdéseit. Országos Tervhivatal osz­Az egynapos konferenciát tályvezetője a munkaerő­délélőtt 9 órakor nyitják meg helyzet és a munkaerőgaz­s utána több előadás hangzik dálkodás időszerű feladatai­éi. A területi tervezés mód- ról tart előadást, szeréről és szerepéről Bács, Az előadások után kezdő­Békés és Csongrád megyék dik a vita, amelyet dr. Sághy távlati tervtanulmányai alap- Vilmos, az Országos Tervhi­«íán dr. Kőszegi László, az vatal elnökhelyettese vezet. külpolitika 4- Napi összefoglald + Bérharcok Franciaországban Foster a leszerelésről A szombati nap külföldi híranyagai között feltűnést keltett, ho© Franciaországban ismét hatalmas arányokat ölt a bérkövetelési mozgalom. A jelenlegi megmozdulás­ban minte© másfélmillió közüzemi alkalmazott vesz részt — vasutasok, postások, az elektromos- és gázművek dol­gozói. valamint számos műszaki értelmiségi —, s több foglalkozásiág szakszervezete már el is határozta, ho© a közeli napokban két, illetve háromnapos sztrájkot rendez­nek tiltakozva a kormány által kikiáltott » bérstop- ellen. Willian Foster, aki a közelmúltig vezette a genfi lesze­relési értekezleten résztvevő amerikai küldöttséget, haza­térve nyilatkozott a nemzeti újságíró klubban. Hosszasan dicsérte az ötpontos amerikai leszerelési javaslatot, majd azt fejtegette, ho© elsősorban a fegyverzet-ellenőrzés te­rén lehetne eredményeket elérni a megegyezésben. Szerinte ugyanis a leszerelés végrehajtása a távoli jövő feladata. E nyilatkozattal ismét beigazolódott, ho© a nyugati hatal­mak — élükön az Egyesült Államokkal — , valójában azért juttatták zsákutcába a genfi tór©alások jelenlegi szakaszát, mert nem is törekednek a leszerelésre. Tudósítások a 2. oldalon. m A Ciprusra küldendő = A Francia Kommunis­ENSZ-csapa tok összeállítása- ta Párt pénteken felszólí tót­ban U Thant. ENSZ-főtitkár- ta a választókat, ho© a já­nak nehézségekkel kell meg. rási választások első fordu­küzdenie. Svédország féltéte- lóján' a Kommunista Párt lekhez kötötte részvételét, jelöltjeire adják szavazatu­Irország pedig további fel- kat. A járási választások a világosításokat kér, mielőtt jelenlegi helyzetben na© végleges döntést hoz. Brazí- politikai jelentőségűek, mert lia viszont — amely Közép- lehetővé teszik, ho© a nép Keleten és Kongóban is be- jelentős része véleményt kapcsolódott az ENSZ rend- nyilvánítson a francia poli­fenntartó erőibe — pénzügyi tika fő problémáiról, okokra hivatkozva kategó- <D Egy amerikai szóvivő rikusan elutasította. hogy szombaton megállapította, kontingensével hozzájáruljon ho© február volt az egyik legsúlyosabb hónap a Dél­Vietnamban régóta tartó harcok során. A dél-vietna­mi Felszabadítási Front ala­kulatai — ismerte be —2240 kisebb-na©obb méretű ta­tásról k kladotr"közös Tözlte ™dást intéztek a kormány­mény aláírói ismét megerő- er?k ellen- * »»>knak igen sitik, ho© hisznek az el nem vesztesegeket okoz­i i „ - , . tak. A februári harcokban a kötelezettség es a bekes kormánycsapatok 1593 em­e©üttélós politikájában. bert vesztettek. az ENSZ-csa patakhoz. 4® Souvanna Phouma her­ceg, a laoszi ideiglenes kor­mány vezetője ötnapos kam­bodzsai látogatás után visz­szatért hazájába. A látoga­külpolitika + Napi összefoglaló +

Next

/
Thumbnails
Contents