Délmagyarország, 1964. február (54. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-12 / 35. szám

Háromszáz helyett ti zen kétfajta bútor A Szegedi Felszabadulás Asztalos Ktsz, a Makói és a Dorozsmai Asztalos Szövetkezet, valamint a Vásárhelyi Asztalos és Fatömegcikk Ktsz asztalos részlegének egyesülésével alakult január elsején a megyei asztalos szövetkezet. A fúzió több szempontból volt szükséges. Elsősorban azért, mert a fejlődés útja, a szövetkezetek életének létjogosultsága kisebb szövetkezetek mielőbbi összevonásán múlik. Igy az asztalos szövetkezet anyagi bázisa is megnövekedett. Lehetőség nyílt nagy teljesítményű, modern gépek vásárlására. A gépi felkészültség pedig biztosítja, hogy itt, Szegeden egy központi, jól felszerelt és jól kihasználható üzemrészt hozzanak létre. Az egyesülés előtt a szövetkezetek körülbelül 300 féle cikket gyártottak. A kis szőveikezetekben az áruválaszték ennyire elaprózott formája a szériagyártást lehetetlenné tette. Jelenleg tizenegyféle lakószoba-berendezést — fényezett és festett lakásbútorokat —. azonkívül egyfajta műszaki fatömegcikket gyártanak. Azokat az árucikkeket, amelyeket nem lehet a szériagyártásba bekapcsolni, átvették kisebb vidéki szövetkezetek. Ez évi termelésük 80 százalékát kötötte már le ez ideig a kereskedelem. A szövetkezet az eddigi lekötések szerint körülbelül 35 millió forint értékű bútort ád a belkereskedelemnek. „Magyíekarílás" az árkádok alatt Tápai Antal szobrászművész tanítványai, az ipari szakközépiskola diákjai jelentek meg a napokban az árkádok alatt, hogy megkezdjék a szobrok védelmében a "tavaszi nagytakarítást". A fiatalok vállalták a Pantheon szobrainak karbantartását. Létrakat vittek maEddig több mint 53 ezer vagon zöldségfélére kötötték meg a termelési szerződéseket Az ország zöldségellátásáért felelős föld mű vessző vetkezetek a termelési-értékesítési szerződések formájában minden évben előzőleg "papírra" vetik azt a mennyiséget, ami később a piacokra, illetve a háziasszonyok kosarába kerül. Mekkora területre, milyen cikkek termelésére és értékesítésére kötötték meg már a szerződéseket? — e kérdésre a szövetkezetek országos felvásárló és értékesítő központjában elmondották, hogy a tervezett 111 990 holdból ezideig 88 316 holdra, tehát a tervezett terület 79,3 százalékára sikerült megkötni a szerződéseket. Ezek a számok azonban, mint hangsúlyozták, nem tükrözik pontosan az eredményeket. A termelőszövetkezetek és a felvásárló kereskedelem fejlődése ugyanis most már lehetővé teszi, hogy a szerződéseket a korábbinál sokkai differenciáltabban kezeljék, illetve kössék. Tavaly, de különösen az azt megelőző években általános gyakorlat volt, hogy a szerződések minden-más tényezőtől — öntözési lehetőségtől, az alkalmazott agrotechnikától stb. — eltekintve egy holdra egységesen egy meghatározott mennyiség átadását írták elő. Ezt a mennyiséget természetesen úgy szabták meg, hogy minden szövetkezet eleget tehessen a szerződésnek. A nagyobb szakértelemmel, korszerűbb agrotechnikával gazdálkodó szövetkezeti gazdaságokban ilyen köiülmén.yek között mindig nagyobb tételű szabad áru maradt, s ez a termelőszövetkezetnek értékesítési, a felvásárlókereskedelemnek pedig elhelyezési nehézségeket okozott. Az idei szerződéskötéseknél <nem a területet, hanem a termelőszövetkezetek sokéves gyakorlatából most már biztonságosan kalkulálható mennyiséget helyezték előtérbe. Így történt, hogy a területi terv említett 79,3 százalékos teljesítése mellett a felvásárolni szándékozott 57 263 vagon zöldségféle 93,6 százalékára, több mint 53 000 vagonra kötötték meg a szerződéseket. Ennek megfelelően egyes cikkek — korai karalábé, fejes káposzta, vörös káposzta, görögdinnye — szerződését le is állították. Zöldbabra már csak Pest és Szolnok megyékben lehet szerződést kötni. Érdekes, új, a fogyasztók igényeit érvényesítő vonása a szerződéskötéseknek az, hogy megtörtént az egyes cikkek fajtánként! elkülönítése is. Az idén már nem általában paprikát, paradicsomot, uborkát stb. termeltetnek, hanem a kialakult Igényeknek megfelelően meghatározzák a fajtákat is. Szentesi és a rriagyar erős paprikákra például már nem lehet szerződést kötni. Az eddig lekötött mennyiségek ezekből a fajtákból fedezik az igényeket. Cecei és paradicsom alakú paprika termelésére viszont még van lehetőség. Három cikk — paradicsom, uborka és sárgarépa — szerződésekben még viszonylagos elmaradás tapasztalható. A következő hetek fontos feladata, hogv ezekre is megkössék a szerződéseket. (MTI) gukkal, s kis seprűkkel láttak munkához. Először a város alapítását ábrázoló domborművet tisz. togatták meg a rárakódott portól, majd a nemzetünk nagyjairól készült portrék kerültek sorra. Mire kitavaszodik, az árkádok szobrai is megújhodnak. * Fent: Létráról tisztogatják a szobrokat. Lent: Klukovícs Ilona Izsó Miklós portréját portalanítja. Kései „kapcsolás" tanulságai 55 Egy beszakadt mennyezet >>A Lenin körút 44. szám alatt pedig — ahol emeletráépítést végeznek — egyenesen tűrhetetlen dolgok történnek. Miután készen lett a födém, "rájöttek", hogy nem jó. Ezért tegnap elkezdték ezt bontani. Ez kidobott pénzt jelent, késlelteti a munka befejezését. Aztán a hulló vakolat, por rátelepedett az Autóalkatrészkereskedelmi Vállalat üzletére, drága áruira, amely fölött bontották a födémet". A művezető hibája Körülbelül két héttel ezelőtt egy hosszabb cikkünk részeként jelent meg a fent idézett néhány sor. A Csongrád Megyei Építőipari Vállalattal, de általában az építőipari vállalatokkal sokat —, többségében 1 elmarasztalóan — foglalkozunk. A lemaradás okául említjük a hideg időjárást, a túlméretezett feladatokat, az anyaghiányt —, de soha, vagy szinte alig vetődik fel az egyéni felelősség. — Az ottani volt művezető hibája a dolog! — válaszolja a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat főmérnöke, Szani István. — Ahogy az általam megbízott Szögi Ferenc a felülvizsgálat eredményéről tájékoztatott, eltudom mondani, hogy az említett emeletráépítésnél mi történt. Nem rögzítették kellő gondossággal az értékgerendákat, minek következtében ezek elmozdultak és a DH-tálcák nem feküdtek megfelelően. kat, a többséggel viszont nem törődött. De én arra kérem ezeket a tudósokat és kutatókat, hogy járják egyszer végig akár csak ilyen rövid idő alatt is a saját megyéjüket úgy. mint most mi, és nézzék meg: hogyan él, hogyan öltözik, mit eszik ma a nép, és hasonlítsák össze a húsz vagy harminc év előtti helyzettel. Akiben az igaz hivatástudatnak, a hazafias érzésnek, a népe iránti szeretetnek és felelősségérzetnek csak egy szikrája is él, az a látottak alapján helyeselni fogja, amit teszünk, még akkor is, ha a tőkés világban személy szerint jobban is élt, és örömmel fogja felismerni a hatalmas változásban saját munkájának gyümölcseit is. A munkáról bc-szélt. Szentesen az ottani Árpád Tsz elnöke, Szabó László is. Felszólalásában megüzente az egyik választási nagygyűlésen felszólalt Ikarus-gyárbeli munkásasszonyak, hogy Szentesen ötven százalékkal több zöldséget termesztenek, mint egy-két évvel korábban, de a kereskedelem még nem mindig szállítja el időben a terményeket. Azután éppen ennek a sokat hallott »de«-nek a kapcsán hangsúlyozta Kádár elvtárs több helyen és többször is, hogy az egyes kérdések megközelítésénél csak az a szemlélet segíthet a valóság pontos felismerésében, amely látja a munka értelmét, eredményeit, mert ez biztonságérzetet, nélia jogos büszkeséget sugall, másrészt egészsegesen elégedetlen és ez további munkára serkent. A ma forradalmisága Szentes közismert centruma, bázisa a magyar paraszti demokratikus mozgalmaknak, a szocialista forradalomnak, a kommunista eszmének. A párt első titkára is hosszan és nagy tisztelettel szólt a város hősi múltjáról, s éppen ennek jegyében mondta az alábbiakat — ugyancsak a munkáról: — Ebben a városban, ezen a tájon évtizedekkel ezelőtt kigyuJt a forradalomnak akkor még csak pislákoló fénye, mely az elnyomatás, a nép szenvedéseinek, nyomorának sötét éjszakájában messzire világított. Ezek a forradalmi hagyományok minden kommunistát joggal lelkesítenek munkára ebben a megyében. De milyen munkára? Ügy gondolom, hogy még errefelé is akadnak olyan becsületes, elvhű kommunisták, akik jobban és talán szívesebben is dolgoznának, ha a párt olyasféle feladatokra hívná őket, hogy meg keli verekedni Valahol, oda kell csapni valahova. Pártunk harcának egy korábbi szakaszában erre is nagy szükség volt s ha valaki a Horthy-rendszertől balra állt, az jó helyen állt, sőt a párt, az egész nép érdeke azt kívánta, hogy minél többen és minél inkább balra álljanak. De ha valaki ma a szocialista államrendtöl, a szocializmus építésének rendjétől, a. párttól »balra« áll, az tulajdonképpen ölt áll, ahol már semmi nincs, csak kispolgári radikalizmus és sok zavaros gondolat. Milyen munkára szólít és hív tehát minden kommunistát és sokszázezérnyi vagy többmilliónyi becsületes pártonkívüli emberi a párt ma? Látszólag talán kicsinyebb, aprólékosabb, sziszifuszi ez a munka. De hát ma az a feladatunk, hogy bebizonyítsuk: a munkáshatalom jobb életet teremt a dolgozó embernek, mint minden előző, kizsákmányoló rend. A magyar kommunisták a történelem során megtanulták, hogy miként teremtsék meg a nép halalmát és miként őrizzék; megtanulták mozgósítani a népet lelkesítő céljaikért, de most meg kell tanulnunk jobban dolgozni, szervezettebben, hasznosabban, eredményesebben gazdálkodni. Ez a munka nagy türelmet, szívósságot, sok töprengést, erőfeszítést igényel, de forradalmi hagyományainkból következik ez a feladat s minden kommunistának fel kell ismernie e feladat igazi forradalmiságát. Amikor Makóra menet Kiszomboron megállították, hogy köszöntsék, a kézfogásoknál és jókívánságoknál többre nemigen futotta az időből. Az országúton, a szoros embergyűrű közepén Kádár elvtárs egyszercsak az asszonyok felé fordult: — Aztán még azt kívánom, hogy ha veszekedni, vitatkozni kell. legyen hozzá bátorság... Tetszett a biztatás, felcsillantak a szemek, nevetve helyeseltek az asszonyok. Ám, Kádár elvtárs felemelt ujjal jelezte, hogy szavai után még nem pontot, csak vesszőt képzelt. És így folytatta: — Ha meg békességre van szükség, ahhoz legyen elég türelem. Vagy amikor a szegedi Felszabadulás Tszben közös gazdaságok elnökeivel beszélt, a többi közt ezt mondta: — A parasztság biztonságérzete, munkakedve mindinkább erősödik. A parasztság mindinkább magáénak érzi a tsz-t, hisz benne, mind érettebben, tapasztaltabban, világosabban gondolkodik, és akkor az önök munkája már könnyebb lesz. De nehezebb is — tette gyorsan hozzá —, mert addigra az elnököknek még érettebbeknek, műveltebbeknek, okosabbaknak kell lenniök, hogy vezetni tudjanak. Hogy is lehetne felsorolni itt mindazoknak a munkásoknak. parasztoknak. értelmiségieknek. vezetőknek a nevét, akikkel beszélt, akikkel kezet szorított, és akik nagyon is természetesnek tartották, hogy ha már a párt első titkára megtiszteli őket látogatásával (bár Kádár elvtárs a találkozást mindig elsőnek köszönte meg, s a megtiszteltetést is a sajátjának vallotta), akkor egyszerűen, emberi közelségben, a jó barát, a munkatárs, a szeretett, tisztelt ismerős természetességével beszél, tárgyal, eszik vagy tréfálkozik velük. Egyetlen ember akadt csupán, akit mindez nagyon meglepett. Jól ismerem őt, hónapok óta dolgozik a szegedi textilművekben. Az izgalomtól kissé sápadtan, őszinte megrendüléssel mondta John Travis, angol szerelőmunkás: — Sok országban jártam, de még nem fordult elő, hogy velem egy miniszterelnök kezet fogott volna. És még sehol sem láttam, hogy egy magas rangú állami vezető ilyen magától értetődően forgott volna a munkások között. És amikor engem bemutattak neki, ezt mondta: "Köszönjük, hogy segítenek nekünk®. Valaki megjegyezte: — És ha ezt most megírják a magyar újságok? — Csak írják meg — felelte—, az újságot elteszem és majd otthon is megmutatom. John Travis mosolygott, s szavaira még két angol és egy nyugatnémet szerelő bólintott helyeslőleg. És befejezésül hadd egészítse ki ezt a jelenetet — éppen kontrasztjával — egy másik. Szentesen, a főváros felé induló különvonat ablakán Kádár elvtárs kihajolt, hogy még egyszer elköszönjön a peronon állóktól. Ekkor a sorok közül egy egyszerű ruhába öltözött, középkorú férfi a magasba emelte a kalapját és felkiáltott: — Csak így tovább, Kádár elvtárs! Kádár elvtárs odanézett és mosolygós komolysággal felelt: — Igyekszünk. S a vonat már indult. Megkérdeztem, mégse írhatom ide a szóban forgó férfi nevét, mert a búcsúzó kiáltások hangzavarában nem értettem pontosan. De úgy hiszem, hogy a nevénél is fontosabb, hogy egy ember volt a sorból. Nem hiszem, hogy egy pillanatig is töprenghetett e magabiztos és biztató mondat fogalmazásán, mégis — vagy éppen ezért — ez a néhány szó éppúgy volt vallomás életünkről, a munkáról, mint Kádár elvtárs Csongrád megyei látogatásának bármelyik eseménye. Vallomás volt arról a munkáról, amelyet a Kádár elvtárs által vezetett Központi Bizottság, s a forradalmi munkás-paraszt kormány végez, vallomás volt arról a munkáról is. amelyet személyesen a peronon kiáltó férfi végez, s legfőképpen arról, amelyet ma. holnap és holnapután mindannyiunknak el kell végeznünk. CSERHALMI IMRE — Az esetről egy nappal előbb értesültem, mint ahogyan az az újságban megjelent volna. Nem no^" « kár — A művezető nem ellenőrizte menet közben a munkát, ezért következhetett be ez a hiba. Akkor derült ki az egész, amikor a védőtetőt leszedték, s az ottani művezető, Csókási Béla már kiadta az utasítást a vakolásra — mondja Szögi Ferenc, az ellenőr. — Az ellenőrzésen láttuk, hogy egy-két hiba bizony becsúszott. — Hogy történt, hogy éppen — amint mondani szokás —, a huszonnegyedik órában ellenőriztek? — Ezzel a művezetővel már sok bajunk volt. Óvatosak voltunk vele. Hogy pontosan mennyi kárt okozott ez a hiba? Nem tudom, de nem sokat. Körülbelül 500—600 forintot, mert az aljazatbetont kellett csupán felbontani egy bizonyos darabon. A brigád és az épületelemgyár is Balázsfy József fejezi be itt a munkát, mint művezető, mert Csókási Bélát munkaköréből felfüggesztették arra az időre, amíg fegyelmi ügyét megbeszélik. — Ne csak a művezetőt hibáztassuk! A brigád — melyet ezzel a feladattal megbíztak —, sem végezte feddhetetlen becsülettel a dolgát. Szoba került még az épületelemgyár is. — Előregyártóit gerendái nem teljesen egyforma méretűek. Az itteni fészek bevésések pedig a legvastagabbhoz igazodtak. így fordulhatott elő, hogy a vékonyabbja megmozdult a helyéről, mivel kivesebb volt a felfekvése. Egyéni felelősség! A kár tehát valóban nem túlzottan nagy. Födémbontásra nem volt szükség, a födém fölötti aljzat részbeni feltörésével meg tudták oldani a problémát. Nem került az egész sok időbe sem. (Bár az emeletráépítés alatt levő üzlet vezetője szerint két nap helyett 2 hétre nyújtotta meg a munkát.) Ha mindezt egybe vetjük, kevés szót — legfeljebb az idézett néhány sort — ér az ügy. De mégsem szócséplés csupán ez újabb cikk. Jó volna kicsit több goru dot fordítani — művezetők, brigádok és munkások — egyéni felelősségre vonására az építőipaiban. Talán kissé csökkennének még a problémák is! M. É. Szerda. 1964. febrnár 19. DEL-M AGY ARORSZAG 3