Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-17 / 294. szám
Á párt hatalmas forradalmi erő az új világ építésében A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága piénumának határozata Ülésezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Az SZKP Köapöfttt Bizottságának plénuma jóváhagyta Nyikita Hruscsov beszámolóját a vegyipar továbbfejlesztésének pi-ógramjaríl az elkövetkezendő hét év (1964—1970) során. Az egyhangúlag elfogadott határozat megállapítja: -E program megvalósítását pártunk és államunk legfontosabb feladatának VoKintJttk. Végrehajtása érdekében az elkövetkezendő Időwwikhan összpontosítani kell a párt és a nép erőit-. -Marxista—leninista pártunk, a szocialista forradalom pártja — hangoztatja a határosat, egész tevékenységét tudományos alapra építi fal és hatalmas forradalmi erőként jelenik a* új világ építésében, a termelés, a tudomány ét a technika fejlesztésében-. „A jelenlegi feltételek mellett elsőrendű Jélentó- aÚ a gazdaság leghaladottabb azon ágainak Jelentós mérvű fejtráztése. amelyek lehetővé teszik, hogy rövid időn belül maximális gazdasági hatásni mutatkozzanak meg a tőkebefektetéseknek. Az or•zág htegazdasájdnak fejlődésében Jelenleg rendkívül fontos a szerepe a vegyiparnak, amely a legfontosabb mozgatóereje a mezőgazdaság, más gazdasági ágak további fellendülésének és a népjólét növekedésének. A kémia, fizika, biológia, matematika tertlletén legújabban tett felfedezések magukban is gigászi méretekben meggyorsítják a társadalom termelőerőinek fejlődését. A .kommunizmus anyagitechnikai hálásénak sikeres építése sokban ft.igg attól, milyen széles körben és mértékben használják fel n népgazdaságban a tudomány rá a technika legújabb vívmányait-. Az Központi Birottaágámik plénuma fő és sürgős feladatának tekinti az eszközök összpontosítását és a hatalmas vegyipar létrehozására Irányuló erőfeszi télieket. Az, előlrányvnt értelmében az, ásványt műtrágya termelése l»70-lg álért a 70—no millió tonnát, a gyom irt ószerok és más nönyvédőszevek termelése a 800~90n eaer 'onnát. a kémiai rostszálak termelése az ;.">0 ezer tonnát, a képlékeny masszáké a 3.5—4 millió tonnát. A határozót hangoztatje. hogy a kémia yújtotts hatalmas lehetőségeket elsősoran a rnezögazdaadgl termelés további fel' mdítésére és az ország élelmeaéai bösée gének megvalósítására kell fölhasználni. az SZKP Központi Btzottságártak plénuma •lewüraösebb feladatának tekinti, hogv bruttrtbtgyOjtéz i!)70-ben elérje n 14—te milliárd púdat-. Ez megteremti a lehetőséKét arra, hogy teljes mértékben biztosítsák sz ország kenvérszükségletének kielégítését. kiegészítsék nz. állami tartalékokat és elérjék n hűs, a tej ás más mezőgazdasági termékek szükséges mennyiségét. A plénum o* egvlk legfontosabb feladatának tekinti a* öntözéses gszdálkodás fejlesztését és sz alapok megteremt,ézét ahhoz, hogy az 6ntözá« alatt álló földeken szavatoltan elesendő mennyiségű szemez terményt. kiváltképpen rizst és kukoricát nyerjenek. A plénum legfontosabb feladatául Kürté kl, hogv a vegyi anyagok széles körű felhasználásával lf)7n-l« fl termelrá következő növekedését biztosítsa: a ezövetek gyártóén elérje a 12 300 millió métert, vagvis ü)6S-hoz vifiznnvítva majdnem másfélszermére emelkedjék, a lábbelik gyártása elérje a 050 millió pfirt (a jelenleginek mlntCffv másfélszeresét). Elhntározták más közszükségleti cikkek gyártásának Jelentős mérvű növelését is. Üj Irányiatok kifejlődése a vegyiparban kedvező lehetőséget teremt a közszükségleti cikkek Kiskereskedelmi árainak csökkentéséré — állapltja meg a határozat. Feladatként jelölték meg a színes fémeknek műanvagokkal történő helyettesítését, elsősorban az elektrotechnikai iparban, a vegyipari és a kőolajipart gépgitárt fisban, s ezen anyagoknak az építészetben történő széles körű felhasználására törekszenek. Elhatározták, hogy megszervezik az élelmiszeripari nyersanyagok teljes értékű Szintetikus pótanyagainak gyártását és már 1967—ŐC-lg megszüntetik a gabonának, cukornak, növényi olajoknak és más élelmiszeripari termékeknek technikai célokra történő felhasználását. Az SZKP Központi Bizottsága piénumának határozata, rámutatva • berendezések gyártása fejlesztésének fontosságára a vegyipar szempontjából, a vegyipari gépgyári na gyors ütemű fejlesztését írja éld. E'oből a célból elhatározták, hogy a szükséges mértékben növelik a meglevő Üzemek kapacitását, specializált gépgyártó vállalatokat építenek. A plénum hangoztatta, hogy a „vegvlpnr fejlesztése kijelölt programjának megvalósítása megköveteli a vegyipari vállalatok építése megszerveznének gyökeres megjavításét és azok berendezéseinek számba vételért-. -A plénum nz egyik legfontosabb feladatnak tekinti a termelésből visszamaradó nyersanyagok rá melléktermékek komplex felhasználását a vegyiparon belül rá más termelési ágakban (kohászatban, a szén-, kőolaj-, cement-, faiparban). Az SZKP Központi Bizottságénak plénuma felhívta a figyelmet annak fontosságára. hogy összpontosítani kell a kémia területén dolgozó tudományos kutató szervereteknek az eröftsr.ítráeit új anyagok rá hatékonyabb készítmények előállítására. egyszerűbb és gazdaságosabb technológiai eljárások kidolgozására. Előirányozták az Intézetek rá laboratóriumok kísérleti bázisának erődtráét. A tudományos kutatómunkák egybehangoláaéval foglalkozó állami bizottságnak »ftgvelmét a tudomány legújabb vívmfipyinak r« termelésben történő mielőbbi felhasználása megazerveréeérc. a kémlat anyagoknak a népgazdaság minden Agában történő eevezetésére kell összpontosítani a«, Fokozzák a vegyipar és a vegyipari gépgyártás kádereinek képzését, kiszélesítik a felső- rá középfokú szakoktatási Intézmények hálózatát. A plénum meggvőződráét fejezte ki, hogy a vegyipar gyorsított fejlesztésének programját a párt A< a nép olyan elsőrendű állami fontosságú ügynek tekinti, nmely hatalmas jelentőséiül * kommunizmus épftráe, az omzfig gazdasági élete, hatalmának megerősítése szempontjából. „A Jelenlegi körülmények között — hangoztatja a határozat — az élet. a tudományos-technikai haladás feljogosít arra, hogy a lenini képletet, amely szerint a kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egrár. ország villamosítása, kiegészítsük az egész népgazdaság kemlzálásárs vonatkozó utalással. Ma már teljes joggal mondhatjuk: a kommunizmus egvenlő a szovjet hatalom plusz az egész ország villamosít áen. plusz a népgazdaság kemizálás*-. (MTI) (Folytatás as 1. oldalról.) ból Bü.S millió, hengerelt áruból 69 rrv'llió tonna lesz a termelés. A Szovjetunió szükségleteinek és az európai szocialista országokba irányuló szállításoknak figyelembevételével tovább fejlesztik a vasérc kitermelést. A gépipar és a fémfeldolgozó ipar termelése 1964—63ben 21 százalékkal növekszik és a hétéves terv végére, a kezdetihez képest, 2,4-szcvcs emelkedést ér el. A gépgyártásban a legnagyobb figyelmet A vegyipari, kőolajipari, mezőgazdasági, elektronikai gépek, illetve felszerelések előállítására és műszergyártás fejlesztésére fordítják. A -épipar a következő két évben tttbb mint 700 00Ó traktort gyárt, ebből a mezőgazdaság részére több mint 540 000-ret. Befejeződik az egységes vízi közlekedési rendszer építése Nagy figyelmet, fordítanak nagy jelentőségű lesz, hogy az élelmiszer- és könnyűipar befejezik az e&yzégés vízi fejlesztésére. Ezekben az ipar- közlekadéei rendszer építősét, ágakban Ez a rendszer összeköttetést másfélszer annyi beruhfi- teremt a Kaspi tenger, a Fezást eszközölnek, mint az kete-tenger, az Azovi-tenger, előző két évben. a Baltl.tenger és a Tovább fejlesztik A közlfr- tenger között, kert és minden Agát rá korszerűsítik technikai felszerelését. PehérAz 1964—65. évi terv több mint 5800 építkezést ír elő. Villamos vontatásra állttá- Az ipi.ri termelőalapok évannak át 4300 kilométer vtts- te 12,4 S2ázalékkal nőnek. A útvonalat, beruházási terv jalentös for2550 kilométer új vasúti v6- dulatot irányoz elő a vegygányt fektetnek. A belső vízi iparban, a mezőgazdaságban, utak fejlődése szempontjából az élelmiszer- e* könnyűiparban eszközlendő beruházások javára. Százötyenötmillló négyzetméter lakótér A most következő két évben összesen 155 millió négyzetméter lakóteret felölelő lakóházakat építenek, további 15 millió ember jut új lakáshoz. A bölcsődékbon és óvodákban 7.5 millió gyermek kap elhelyezést. A Szovjetunióban 1964—63ben 760 000 főiskolás rá 1.2 miUló középiskolás fejezikbe tanulmányalt. \ Lomako kijelentette, hogy a terv számolt a szocialista országok gadraagi kapcsolatéinak bővülráévei, a nwn»éközl szocialista munk&meg osztás, a termelés Szakosítása rá a kooperáció alapján, A szovjet, népgazdaság sikeres fejlődése lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió fokozza gazdásági cgyüttmilkődesét a szocialista testvérorsrfigoVkai, gazdasági, tudományos és műszaki mgiUéfét az önálló fejlődés útjára lépett ontrAgoknak, kibővítése külkereskedelmét a kapitalista országokkal. Gnrbuxov pénxifgymlniuster expozéja VasadUj Garbuaov pénzügyminiszter a legfelsőbb Tanács két. Jw.ánttk együttes Ülésén előterjesztett költségvetési beszámolójában Javasolta. hogy az, új költségvetésben a parlament 600 millió rubellel csökkentse a fegyveres erőkre előirányzott kiadásokat. Az 1064—55. évi költaégvetési ter/ igen jelentős öszszegeket irányoz elő a fejlődő iparágak, elsősorban a vegyipar növelésére. Gartmw 1054-rc a következő előirányzatokat javasolta: bevétel 01,8 milliárd rubel, kiadás 9i,8 milliárd rubel. Ebből a népgazdaság toJUMLlráéPfi 55,7 milliárd rubelt szánnak, azaz 4 százalékkal többet, mint az Idén. Ez az ösereg a vállalatok belső beruházásával együtt 68,5 milliárd rubelre rúg. A vegyipar fejlesztráére 1984-ben 10M millió rubelt Irányoznak elő, azaz 44 százalékkal többet, mint 1063-ban. Nagy fittyeimet szentelnek a nehézipar többi Aga — esősorban az energetika, a kőolaj- rá föld gázipar — fejlesztésének. A könnyűipar az elkövetkező két esztendőben 1,3 milliárd, nz élelmiszeripar 2,4 milliárd rubelt kap. A katonai költségvetés 1064-ro 13,3 milliárd rubelt irányoz elő, ami az egész költségvetés kiadásainak mindössze 14,6 százalékát teszi kl. (1063-ban 16,1 százalék.) Garbuzov hangoztatta: a fegyveres erők fejlesztésérc előirányzott összegek lehetővé teszik, hogy a szovjet kormány kellő színvonalon tarthassa az. •ragig védelmi erejét, maradéktalanul szavatolja az egész, szocialista táltor és u szovjet haza biztonságát. A miniszter javasolta, hogy a?. 1963. évi költíégvetéi bevételi oldalát 101.2, lóflőfisi oldalát lo0,4 milliárd rubelben állapítsák mag. A népgazdaság fejlesztésére a vállalatok belső Beruházásaival együtt 1905-bon 74.4 milliárd, a vegyipar tökílét?«ítésérg 2743 millió rubelt irányoznak elő, Garbuzov közölte, hogy a megőgnedaaáj fetl<>«rtésére 1964-ben 11,9 milliárd rubelt, azaz az Ideinél 2?,7 százalékkal többet költenek, 1965-ben pfdl;j 12,0 mittlárdra emelik ezt az előirányzatot. A kormánykört egyezményekkel összhangban Jelentős összegeket Irányoznak elő * külföldi államoknak nyújtott gazdasági oegítsóg céljaira. Garbuzov pénzúgvmlnluzter kijelentette, hogy n KflST-áÜamök közös bankja megteremtése elő fogja segíteni a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését, erőfeszítéseinek egybehangolását. . Az eddiginél számottevőbb összegeket irányoz elő a költségvetés szociális, kulturális, egészrégvédelmi, lakásépitkozért, 1 «r»adalombiztosításl atb, célokra. * A Szovjetunió l/Cgfelsőbb Tanácíának ülésszaka hétfőn délután' 'folytatta munkáját. A SttJVottégl .Tanáé* rá a Nfr.ttáíjJrái . Tanáéi külön ülésén meghallgatták fi költségvetési bizottságok korreferátumát. fczenkívül a nomzo'lsénl tanács elé terjesztették a gazdasági bizottság korreferátumát is. A Székkutasi Gépállomás felvesz ELEKTROTECHNIKUSOKAT rá VILLANYSZERELŐKET. Kistelek, Kiskundorozsma, Makó rá Székkutas munkahellyel. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a fenti városok gépállomásain. Fizetrá megegyezés szerint H 104483 Cipőjavító szakmunkásokat azonmilra felveszünk zákánytzékl javítórrázlegünkhöz. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Cím: Zákányszék, Felszabadulás tér 6. S 92038 Az ENSZközgyűlés hétfőn közfelkiáltással felvette Zenzlbárt és Knnyát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A két független állam felvételével a világszervezet tagállamainak száma 113 lett. Hétfőn a Bols de Bmitognc-beJI NATO-pn lólábán megnyílt ál AtUntl Szövetség miniszteri tanácsúnak szokásos decemberi, évi ülése. Mód Péter, 0 maayar killilgymtvistter első helyettese as ENSZ közgyűléséről való hazatérése előtt látogatást tett Averell Harriman ame^MINutNrLlULy NAGYIPARI vállalat gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőket keres felvételre. Jelentkezés „Sürgős- Jeligére a kiadóhivatalba. K 867 OBfOJVTOArtaskarád 10 Bp. 40S3 SZEGEDI TEXTILMÜVEK fonó és szövő üzemrészeiben felvételre keres blokklakatos, segédmúvezető rá művezető munkakörökbe technikusokat, lakatosokat és érettségizett munkavillalókat. Jelentkezni lehet a Szegedi Textilművek munkaügyi osztályán. K 879 éti*. <tfii! A várpalotai Szénbányászati TrOszI térti munkaerőt v«z fel IS—40 éves korig mélyszinti Bányamunkára. Keitvezmcnysa munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. nősök és családfenntartók éver.te S4 q ahydrstt szenet kapnak térítés nélkül. DUköltséget felvétel esatén megtérítünk. Felvételhez rendezett munkakönyv, 1 hétnél nem régibb tanács! Igazolás. katonakönyv szükséges, Jelentkezni lehet IM4. Január S0. Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztálya. z. 90368x # ríkat külügy•mintsster-helyettcsnél. A látogatás alkalmával eszmecserét folytattak a két országot érintő kérdésekről. A Szovjetunió Kommunista Tártjának Központi Bizottsága rá > szovjet kormány hétfőn fogadást adott a J. Hendrychnrk. a Csehszlovák Kommunista Tárt Központi Dl/ott* ága elnökrtágc tagjának, a Központi rtzottsár: titkárának vezetésével Moszkvában tartózkodó csehszlovák párt- és kormányküldöttség tiszteletére. Az újonnan megválasztott Börög parlament Pál király trónbeszédével hétfőn megkezdte munkáját., Az uralkodó hitet tett az ENSZ alapokmánya rá Görögneszágnak a NATO-hoz fűződő kapcsolatai mellett. Vaclav Dávid csehszlovák külügyminiszter meghívására héttőn ötnapos hivatalos 14togatúsra jutroszüiv kü'dött*rár érkezett Csehszlováklába Kocra popovles külCigvmtnlaztcr vezetésével. A Jugoszláv delegációt a prágai pályaudvaron ünnepélyesen fogadták. De Gaulle elnöki irodájának közlése szerint a köztársasági elnök közkegyelemben részesítette nz OASelitéltrk egy részét, összesen száz 25 éven aluli fiatalember szabadonbocsátásáról van szó. A John Blreh társaság, as Egyesült Állomok szélsőjobboldali elemelnek szövetsége a New York Times egrár, oldalát bérbevette, hogv kommnnirtaellcnr* nyilatkozatának nagy publicitást biztosítson. A nyilatkozat Ismét azt Atlftja. hogy Kenncdv elnököt a „kommunista Oswaldölte 2 otl-magyarorszatf Kedd, 1963. december 17.