Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-15 / 293. szám
Baráti országokkal együttműködve A KGST-n belül megkezdődött a műszaki szövetek • szabványosítása, egységesítő. Be, s ebben fontos szerep há- . rul a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat újszegedi szövő gyárára. Ebből a szem- ' pontból az üzem jelentősége azért nagy, mert itt készül hazánk műszakiszövet-termelésének 95 százaléka, ró gyártani, s mely cikkek olyan — az iparágban egyeli vente mintegy 100 millió gyártását adnák át. Az itt- dülálló — tárolót építettek, forint értékben gyártanák az maradó szöveteket aztán nagy amelyben szinte emjberi kéz olaj, a cukor, a porcelán, a szériában, tökéletesebben, s érintése nélkül rakosgatják gumi, az élelmiszer és más olcsóbban tudnák előállítani, a négyemeletes polcokra a Évente százmillió értékű szövet Hol érdemesebb? Nehéz munka helyett gombnyomás iparágak számára körülbelül 200 féle műszaki szövetet. Az utóbbi években rátértek a hasonló rendeltetésű szöveteknél műanyagok Ezek négy-ötször olyan tarRomániából már megér- nagy hengereket. A beérkekezett az első 10 000 méter ző és távozó hengerek »forkülönféle minőségű cikkek- galmát* elektromos vezérlőbői álló olajszűrő szövet- asztalról irányítják. Itt íela szántetikus szállítmány. Ezeket elküldték villanó lámpák, műszerek alkalmazására 32 °lRjvállalatoknak, s azok jelzik az egyes tárolóhelyek véleménye alapján mérlege- foglaltságát. Így a berendetósak, mint a hagyományos llk- ho1 érdemesebb ezeknek zés kezelője a műszerasztaanyagból készültek, s ez egyúttal azzal a következmény. az anyagoknak a gyártása. Ion megállapíthatja, hogy a Az üzem műszaki dolgozói hengerek hol helyezhetők el. nyel is Járt hogy évről évre gépesítették, s részben autó- Tehát a korábban nehéz matizálták az eddigi legne- fizikai munkában minőségi hezebb fizikai munkát, a változás következett be: a négy-öt mázsás lénchengerek féUonná3 hengerek emelgekézi emelgetéset, szállítását. , _ , .... A lánchengerek két üzem- gombok, kapcsolok kekevesebbet rendelnek belőlük. Mindez a továbbiakban nehézségek elé állítaná a gvá- ^ rat ha az ilyen és hasonló '"közöttP továbbítására zelésére redukálódott, ugyanlönböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének a szocialista országok által hirdetett már korábban függő sínpá- akkor azonban a feladat na-1 <js folytatott lenini politikaAmiben nincs békés egymás mellett élés A z 1963-as esztendőt úgy könyvelhetjük el, mint a nemzetközi feszültség bizonyos mértékű nem változtat korunk fő ellentétén, a kapitalizmus és a szocializmus ellentétén. Ma már a vezető kapitaenyhülésének évét. Ez az lista országok kormánypolienyhülés a korábbi évek feszültségeihez és súlyos válságaihoz képest állott be, de élés politikájának. Őszinte semmi esetre sem hozta ma+ gával a hidegháború teljes megszűnését, vagy a háború elkerülésének abszolút bizonyosságát. Mindamellett tény, hogy a nemzetközi élet évről évre világosabban bizonyítja a kommunista és munkáspártok 1957 és 19G0tikusal között is vannak hívei a békés egymás mellett botcsinálta hívei. Az utóbbiak azért fogadják el a békés egymás mellett élés politikáját, mert a tények hatása alatt kijózanodtak és rájöttek, hogy nincs más út. Nincs tehát arról szó, hogy belenyugodtak volna a szocializmus eddigi győas moszkvai nyilatkozatának zelmeibe, vagy pláne, továazt a megállapítását, hogy bi terjedésébe. a háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen többé. Vitathatatlan, hogy mindinAzok a burzsoá politikai hálózat naponta 80 órán át 37 nyelven sugároz adásokat és ebből 56 órán át egyenesen a szocialista országok számára. A nem állami amerikai propagandaszervek közé tartozik az úgynevezett Szabad Európa Bizottság annak rádióhálózata, Ji Szabad Európa Rádió. Az meri kai Egyesült Államok" jjgerverett meg egész sor nemzajkozí antikommunista szen/ty'-etet., így például „A népek ;mtibolsevlsta blokkját", „Az ázsiai népek antikommunista ligáját", és „A kontinens Védelmének amerikaközi kortv föderációját". Működnek vezetők, akik belátják, hogy antikommunista szervezetek a háború kockázatos, sőt, kább valósággá válik a kü- eleve kilátástalan számukra, problémákat a baráti országokkal együttműködve meg nem oldanák. Az üzem mű- , H szaki dolgozói nagy munká- érkező, fonallal telt henge- "rá1- A berendezésre fordílyát építettek. A szövődébe gyobb szakképzettséget igéval elkészítették a vállalat egységesítési ajánlását. Pontos számítások alapján meghatározták, melyek azok a rek további mozgatása, s tott költség a könnyű és ideiglenes elhelyezése azon- gyons anyagmozgatás révén ban továbbra is gondot oko- két év alatt megtérül. cikkek, amelyeket itt célsze- zott. Ennek megoldására Dobé Balázs Férfimunka (Somogyiné felv.) Készül az ebéd. anyuka elfoglalt. Így lett férfimunka a baba levegőztetése. De azért mégis csak ez az igazi! Teli a talicska, megfeszülnek az inak. Férfierő kell ide! természetesen nem a szocialista országok békés egymás mellett élési politikáját és amelynek feladata az azzal járó békés ver- megdolgozása, „A senyt fogadják el a háború alternatívájaként, hanem pusztán a háborűnélkOliség állaootát, a fegyveres harc végleges, vagy időleges kiiktatását / L gy hisszük, nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy éppen a ja. A szocialista országok további fejlődése, szakadatlan erősödése, a béke és a leszerelés mellett felsorakozó kormányok és népek gyarapodása előbb-utóbb magával hozza majd a békés egymás mellett élés politikájának teljes győzelmét. Ehhez természetesen hosszú harcra bursoázia tólfelfogctt érdevan szükség és e harcban keinek <.. nesebb képvtseelkerülhetetlenek lesznek a feszültebb, kritikusabb időszakok. A békés egymás mellett élés politikájának sikereivel lői jutottak arra a következkulturális, vagy emberbaráti szervekként is, így például az úgynevezett Erkölcsi újraf elfagy vérzés szervezete, •fe^faÉMg a kultúra szabadságáért küzdő kongresszus", amely az értelmiség körében fejti ki antikommunista tevékenységét és még számos más intézmény és szervezet. A kommunizmus elleni ideológiai harcnak hatalmas módszertana és irodai nvi van. Az utóbbi időben különösen sok tanulmány jelenik meg Nyugaton erról a témáról. Megírják, hogy fel együttjáró eddigi enyhülésig . lényegesen javította a kü- keresni a 5Z°cializmus ellenl lönböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatait. Normalizálódtak, normalizá- . .. , , ,, . . lódnak és magasabb szintre Cla"?* orszagok elleni bar,c emelkednek a szocialista és ?éI Abdl az úgynevezett felkapitalista országok diplo- töz'tiuu politikát. EnnekaZ a máciai kapcsolatai. bővül lényege hogy a jobb diploközöttük a kereskedelem, sű- mafia! kapcsolatokat, a ke* rűbbé válik az emberek, a reskedelmi. a sűrűbbé vált politikusok és a magánemberek érintkezése, utazása. A kommunista és mun- ..... káspártok temészetesen dfJ- elegrérflenséget vatisaharci céljuknak tartják szocializmus győzelmét, e azonban a két rendszer békés versenyével akarják kivívni. A békés egymás mellett élés politikála tehát a nemzetközi méretekben vívott osztályharc fő formája és célia az, hogv a szocializmus végső győzelmének békés kivívása érdekében rákényszerítse a kapitalista országokra a békés versenyzést. Mindez tetősre, hogy el kell fogadni kell venni az ideológiai'hara békés egymás mellett élés politikáját és ha el kell fogadni, akkor egyúttal új,'kifinomultabb módszereket kell aktív harcra. A burzsoázia érdekeinek ezen okosabb védelmezői dolgozták ki a szoreskedelmi, a sűrűbbé vált ^ érintkezést kihasználva oly tóe-oda irányban kell befolyásolni a szocialista országok közvéleményét, hogy zavart, kétkedést, elégedetlenséget nak ki, és ezel szűkítsék a világméretű szocialista országok kommuSlmet nista munkáspártjainak, táraadalmi kormányainak, társadalmi rendszerének tömegbázisát, fokozatosan "felpuhítsák a talajt* ellenforradalmi megmozdulások számára. Magyar lázer a Központi Fizikai Intézetben • Üj magyar berendezéssel böző miniatűr alkatrészek gazdagodott a Központi FI- megmunkálásában, hegesztézákal Kutató Intézet. sében stb. Az utóbbi évek fizikai ku- Most már magyar szaktatásainak Ogyik sokat ígérő emberek neve is rákerült a eredménye egy újonnan fel- lázeivel sikeresen foglalkozó ismert fizikai jelenség alap- kutatók listájára. A Magyar .tan muködo fényforrás, a lá- _ . . ., . zer felfedezése. E felfedezés Tudományos Akadémia Koznyomán alig két-három éve Ponti Fizikai Kutató Intézekezdődtek meg külföldön a te fizikai-optikai laboratólázerrel kapcsolatos kütatá- riumáinak Munkatársai ^vosodV^oT^ emberi " ^ a kutatószellemnek ez az új pókban sikeresen üzembe Vívmánya számos nagy táv- helyeztek egy gáz-lázért, latot nyújtó tudományos és Szerkezeti megoldásánál foggyakorlati eredmény elérését ya e ^^ ()sszes atom„ teszi lehetővé. A lázerrel Jai te2ÍsbM bocsát. ugyanis rendkívül nagy jáfc M a fényt g éppen ez energiákat lehet a fény útján ^ lohetővé hogy ez a - tehát fénysebességgel - fény ,rendkívül keskeny, kis egyetlen keskeny sugárnya- keteSztmetszetű sugárnyalábban igen nagy távolsá- tóbban összpontosuljon, gokra továbbítani. A megérlelő berendezés ily módon álcár több centiméteres acéllemezt. Is úgy vág keresztül sok ki lomé teres távolságból, mint a kés a vajat. A nagy energiáknak keskeny sua Arnyalábban való tömörí'ése révén a lázer számos 'te lön leges feladat megoldásira alkalmas. Felhasználható többek között a híradástechnikában, a gyógyászatban, a távmérésben, különVáltozások a gimnáziumi érettségi rendszerben Jóváhagyták as új vizsgaszabályzatot A Művelődésügyi Közlöny érettségi tantárgyként a gyalegközelebbi, 24-1 számában korlati íogtolfcozás, mert ab. , ., .. • , ból a jelöltek minősítő vizsmegjelenne az yj gimnaz u- ^^ A tagozati 06Zmi érettségi vizsgaszabály- tályokban a tagozatra jelzat. A szabalyzatról a Mu- ]emző tantárgyból, illetve velődésügyi Minisztérium tantárgy-csoportból kell érettközoktatási főosztályán el- ségizni a kötelező tantárgyamondták: kon kívül. A gimnáziumi érettségi írásbeli érettségi vizsgát vizsga három tárgyból — nem kell tennie annak a magyar nyelv és irodalom- diáknak, akinek a második; ból, történelemből, valamint harmadik és negyedik oszmatematikából — kötelező, tályban a kötelező, választVálaszthatóan kötelező egy hatóan kötelező, vagy szabatantárgy a következők közül: don választott tantárgyból orosz nyelv, második idegen a tanév végén jeles osztálynyelv, biológia, fizika, kémia, zata volt. Az érettségi áltaSzabadon választható a glm- láncs foka a következő lenáziumban tanított bármely het: jelesen, jól, közepesen tantárgy, amelyet a jelölt két megfelelt, és megfelelt, éven át rendes és további Az írásbeli érettségi tétekét évig rendkívüli tantárgy- leit a Művelődésügyi Minlszként tanult. Nem választható tórium. Illetve a tanácsok művelődésügyi osztálya tűzi Kádár János fogadta Louis Saillant-t Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára néhány napig Magyarországon tartózkodott. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke december 13-án fogadta a főtitkárt, és eszmecserét folytatott vele a nemzetközi munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről. A beszélgetésen részt vett Brutyó János, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT főtitkára. (MTI) ki. A minisztérium évről évre megjelöli azt a vizsgaanyagot, amelyből az érettségiztető tanárok a szóbeli tételeket összeállítják. Az érettségi vizsgát a gimnázium negyedik osztályának sikeres befejezését követő öt éven belül bármikor le lehet tenni, öt év után érettségi vizsgára a művelődésügyi miniszter adhat engedélyt Az 1963—64-es oktatási évben végző gimnazisták már az új szabályzat előírásai alapján érettségiznek. (MTI) A fellazítás! politika fő módszere az ideológiai harc, helyesebben az ideológiai kártevés. Azért nem nevezhető ideológiai harcnak, mert az, amit terjeszt, nem egyéb, mint az osztályelnyomás, a tőkés kizsákmányolás, a gyarmatosítás eszmeisége és az e talajon sarjadt erkölcsi felfogás. Kártevésnek nevezhető ezért is. meg azért is, mert lábbal tipor.ia a békés egymás mellett élés politikájának elidegeníthetetlen követelményeit: a népek önrendelkezési jogát és a belügyekbe való be nem avatkozást. Kártevés azért is, mert a burzsoázia. mindenekelőtt az Amerikai Egye- , , sült Államok és néhány ve- 531,011 még fellelhető zető nyugat-európai ország burzsoáziája csak dollárok százmillióiban cot a veszélyesen terjedő szocialista eszmékkel szemben. Ki akarják terjeszteni a békés egymás mellett élés politikáját az ideológiai területére is, mondván, hogy a békés egymás mellett élés csak akkor valóságos, ha az ideológiák is békésen élnek egymás mellett. Megírj'ák, hogy a kultúreserét, turizmust, az érintkezést antikommunista, burzsoá propagandára kell felhasználni. Az elhunyt Kennedy elnöknek jelenleg . igazságügyminiszterként működő Róbert nevű öccse mondotta egy olyan szemináriumon, amely a külföldre utazó amerikai diákok útiprogramjának kidolgozásával foglalkozott: „Ha nem tudnak Amerika mellett agitálni, akkor legjobb, ha itthon maradnak." A békés egymás mellett élés politikáját tehát akkor fogjuk fel helyesen, ha látjuk. hogy minél inkább uralkodóvá válik ez a politika. annál inkább nő az ideológiai terület fontossága. Ahol nem a feguverek érvelnek, ott növekvő szerep jut az egyéb érveknek: a gazdaság, és az ideológia érveinek. Az ideológiában tehát nemc«ak nincs békés egymás mellett élés. hanem most minden korábbinál nagyobb srerenet kap az ideológiai harc. ( 1 „k csempészűton tudj ia terjeszteni eszméit a burzsoázia és legfeljebb a szocialista országok embereinek gondnikodáburzsoá csökevénvekre tud támaszkodni. Ezért is kell , _ * k,f.e1ezhető harcolnunk a népünk gonosszegeket fordít ugyneve- , .. ,, ... . , zett lélektani hadviselésre. dolkodasában el° burzsoá azaz a szocialista országok maradványok ellen. A szotársadalmi rendjének nem cialista országok eszméinek fegyveres úton való felfor- nem kellenek csempészutak, 58 t<i sa ra. A " 1 meri kai Egyesült Államok évente több mint félmilliárd dollárt költ külföldi propagandára. A legnagyobb amerikai propaganda ügynökség, az USIA összesen 11 ezer embert foglalkoztat, évi 150 milliót költ el és világszerte körülbelül 230 tájékoztatási központtal rendelkezik. mert a marxizmus—leniniz'mus az egész nemzetközi proletariátus, minden ország összes elnyomottjának, kizsákmányolnának ideológiája. Ha az imperialisták félnek eredményeinktől, annál ékesebb bizonysága ez eszméink igazságának. Társadalmi rendszerünk fölényben van, mert fölényben összesen 79 lapja és folyó- van az ideüIógiánk- A irata áll a kommunizmus lágban tórtént változások, a elleni küzdelem szolgálaté- szociahzmus h6diw> "tja, a ban, emellett sok országban kapitaIlsta orszagok 65 a fedőnevek és helyi lakosok gyarmatok tömegeinek önneve alatt tart kezében la- tudatra ebredése' forrada'pot Kezében van az Ameri- masodása- a szooiaIista ki Hangja néven működő szágok ®redményei messzire viszik, határokat nem isrádióhálózat. amelynek külföldön 57 rádióállomása van és ezek közül a legtöbb a szocialista országokkal határos államokban. A rádiómerve mindenhová eljuttatják a marxizmus—leninizmus igazságát. DARVASI ISTVÁN Vasárnap, 1963. december 13. DÉL-MAÚtAKVKiZAú 3