Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-13 / 291. szám
• • VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 53. évfolyam, 291. szám Ára: 50 fillér Péntek, 1963. december 13. A jövő évi népgazdasági terv a Minisztertanács ülésén A kormány. Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta a jövő évi népgazdasági tervet. A kormány a munkaügyi miniszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése álapján határozatot hozott a vasút és a posta dolgozói bérének 1964. január 1-i hatállyal történő rendezésére. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsa előterjesztést tett a dolgozók egészségének és testi épségének védelmére vonatkozó jogszabályok módosítására. Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal elnöke előterjesztést nyújtott be a Kulturális és tudományos megállapodások gazdasági tárgyalások az NDK-val Fontos megállapodásokat kötött a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság a két testvéri ország kulturális és tudományos együttműködésének elmélyítésére. A tárgyalások december 6-t61 11-ig foíytak Berlinben. Az 1964re szóló megállapodások jegyzőkönyvét magyar részről Hídvégi István, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének osztályvezetője, német részről pedig dr. Hellmut Tautz, az. NDK külügyminisztériuma kulturális osztályának helyettes vezetője irta alá. A tárgyalások során mindkét fél örömmel állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális és tudományos együttműködése 1963-ban igen jól fejlődött, s különösen örvendetes, hogy számos egyetem és tudományos intézmény közvetlen kapcsolatokat vett fel a baráti országban levő testvérintézményével. A megállapodás értelmében a felek elmélyítik kapcsolataikat a szakosítás területén és folyamatos tapasztalatcserét szerveznek a szakiskolai képzés tartalmi. pedagógiai és szervezeti kérdéseinek közös megismerésére. A politechnikai képzés tanulmányozásara magyar részről tíz vidéki szakember utazik az NDK-ba. Jövőre mindkét ország a . szakmák legkiválóbb fiatal-1 jainak sorából kilencven I ipari tanulót küld tapaszta- j latcserére. A berlini Hum- \ boldt egyetemről finn-ugor szakos hallgatók látogatnak Magyarországra, a magyar egyetemekről viszont germanisztikával foglalkozó diákok utaznak tanulmányútra az NDK-ba. 1964. júniusában a budapesti nemzetközi zenepedagógiai kongresszusra a Német Demokratikus Köztársaság a magyar fővárosba küldi a világhírű lipcsei Tamás-kórust és több kiváló zenepedagógusát, A legközelebbi jövőben közvetlen kapcsolatokat létesít egymással a Széchenyi Könyvtár és a Német Állami Könyvtár, a budapesti Vígszínház és a Berliner Deutsches Theater, a budapesti és a berlini Operaház. Bakonyi Sebestyén Endrének, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének, 1 a magyar—német gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság magyar tagozata elnökének vezetésével magyar szakemberek érkeztek az NDK fővárosába, hogy résztvegyenek a két baráti ország közös bizottságának második ülésszakán. A magyar vendégeket az NDK részéről a berlini Ostbahnhoíon Hermann Grosse, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, a bizottság német tagozatának elnöke fogadta. A gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság csütörtökön megkezdte munkáját. A napirenden három pont szerepel: 1. beszámolók az 1962. májusában tartott első ülésszak óta végzett munkáról és a népgazdasági szakosításra, tett javaslatok jóváhagyása: 3. a gazdasági együttműködés 1964. évi munkatervének megtárgyalása és elfogadása; 3. a műszaki tudományos együttműködés. Szünetel a belföldi légiforgalom A MALÉV vezérigazgatósága közli, hogy a repülés szempontjából kedvezőtlen meteorológiai viszonyok, valamint a vidéki repülőterek és repülőtéri berendezések karbantartási munkálatai miatt a belföldi légiforgalom 1963. december 14-től előreláthatólag 1964. február 20-ig szünetel. (MTI) földnyilvántartás szabályozására. A Minisztertanács az előterjesztéseket megvitatta, elfogadta, s úgy határozott, hogy az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány elnökének előterjesztésére a Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta 1964 első félévi munkatervét. A Minisztertanács tudomásul vette a nehézipari miniszter jelentését a tatabányai szerencsétlenségről, a vizsgálat eddigi megállapításairól és a hozzátartozók megsegítésére tett intézkedésekről. A kormány ezután napi ügyeket tárgyalt. (MTI) Foiyfafja munkáját a felnőítokfatási konferencia Az országos felnőttoktatási konferencia csütörtökön folytatta munkáját. A beszámolót követő vitában többen indítványozták: a dolgozók iskoláiban olyan osztályokat kellene szer. vezni, ahová rokonszakmabeliek járnak, ahol ez nem valósitható megott életkori csoportosítás szerint lehetne beosztani egyegy osztály hallgatóit. A tanácskozáson Maksymilian Siemienskj professzor a krakkói Jagelló tudományegyetem felnőttoktatás helyzetét, távlati terveit ismertette. A csütörtöki tanácskozáson — a Pedagógusok Szakszervezete elnökségének javaslata alapján — a művelődésügyi miniszter kitüntetésben részesített a felnőttoktatásban különleges érdemeket szerzett több pedagógust és szakszervezeti tisztségviselőt. Az országos felnőttoktatási konferencia ma, pénteken fejezi be munkáját. (MTI) A város gazdáiként .n:r. Kitüntetett társadalmi munkások az 1. kerületben m Bankhitel és termelésbővítés m Befejeződött a munkajogi kollokvium Az új hídnál Az Erzsébet-híd szerelőinek nebéz dolguk van a kemény hidegben. A déli összekötő híd budai hídfőjénél dolgoznak az új híd meder feletti pályaszerkezetének 29 darab, egyenként 10 méteres egységein. A 290 méteres szerkezet középső részét 10 méteres egységekre bontva két úszódaruval uszályokra rakják és az Erzsébet-hídhoz szállítják, hogv tavasszal megkezdjék felszerelésüket a függeszt őkábelckrc. Képünkön: A Duna-partra vontatott 10 méteres egységeket a József Attila és az Ady Endre nevű úszódaruk emelik az uszályokra, amelyeken az Erzsébet-hídhoz szállítják. Százötven éj gazdasági épület, 19 milliós beruházás Eredményesen dolgozik a tsz-ek épitővállalata Egy éve sincs még, hogy létre jött a szegedi járás termelőszövetkezeteinek építési vállalkozása öt alapító, a balástyai Móra Ferenc, a baksi Üj Élet, a röszkei Petőfi, a tápéi Tiszatáj és az újszentiváni Űj Élet Tsz összefogásával. Átlag 132 építőipari szakembert és segédmunkást foglalkoztat a vállalat, amely működésének elsó esztendeiben 150 nagyobb és kisebb építkezést végzett a járás területén és Szegeden. A többi között 2 és félmilliós beruházást végeznek az újszentiváni Üj Élet Tsz-ben. 600 férőhelyes sertéshizlaldát, gépszint és szerelőműhelyt építettek itt. Tápén a Tiszatáj Tsz-ben egy 3 milliós beruházást igénylő palántanevelő-telep építéséhez fogtak hozzá novemberben. Szegeden a Dózsa és a Táncsics Tsz-nek építettek egyegy 32 vagonos magiárat, az újszegedi Haladás Tsz-ben pedig egy 100 férőhelyes' növendékmarha-istállót. '— Építőmunkáink szinte az egész járás tsz-eíre kiterjednek, sőt egyes tsz-gazdáknak is építünk családi házat, vagy tatarozunk, átépítjük a régi épületeket — tájékoztatott bennünket Mészáros Mihály, a vállalat igazgató-elnöke. — Tervfeladataink erre az évre 12 millió 300 ezer forint értékű építkezést öleltek fel, viszont már most, december első feléig, mintegy 18—19 milliót tesz ki az elvégzett, vagy megkezdett munka. S ez lehetett volna még több is, ha a különféle építőanyagok zavartalanul rendelkezésünkre álltak volna. Az anyagbeszerzés ugyanis nem tartozik külpolitika -f Napi összefoglaló + külpolitika + Napi Angol - amerikai ellentétek - Kenya független Községi népfrontvezetők tanfolyama A Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága Szegeden a népfront Vörösmarty utcai székházában kétnapos tanfolyamot szervezett a községi népfrontvezetők részére. A tanácskozáson 67 aktivista vesz részt. Tegnap, csütörtökön délelőtt kezdődött a foglalkozás. Laasán Mihálynénak, a Hazafias Népfront Csongrád megyei elnökiielyetteséűQk megnyitója után Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára tartott előadást A párt szövetségi politikája és a szocialista nemzeti egység címmel. Tegnap délután dr. Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, a népfront Csongrád megyei elnöke a népfrontmozgalom termelési és művelődéspolitikai kérdéseiről beszelt _ London és Washington között az utóbbi napokban éles ellentét támadt a kelet-nyugati tárgyalások, közeledés kérdésében. Az ellentét abból fakad, hogy Kennedy halála után Nagy-Britannia szeretné magához ragadni a diplomáciai kezdeményezést. Butier angol külügyminiszter találkozni akar Gromiko szovjet külügyminiszterrel, Home miniszterelnök pedig egy „nyelvbotlásáva]« hívta ki maga ellen az amerikai kormánykörök támadását. Tegnap kikiáltották Kenya függetlenségét. A volt angol gyarmat, a hazánknál hatszorosan nagyobb Kenya népe nagy nemzeti ünnepet rendezett ebből az alkalomból. Prágában tegnap, a szovjet—csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 20. évfordulóján ünnepi ülést rendeztek. Antonin Novotny és Leonyid Brezsnyev mondott beszédet. Részletes tudósítások a 2. oldalon. <•» Moro olasz miniszterelnök tegnap elmondta a parlamentben programbeszédét. Elutasította a további államosítások lehetőségét és külpolitikájában nem vállalt semmilyen kezdeményezést. Tárgyalni kíván a sokoldalú atomerő megteremtéséről a NATO kereteiben. ra Dr. Hans Thirring világhírű osztrák atomfizikus, aki részt vett a moszkvai kerekasztal-konferencián, Bécsben sajtóértekezleten javasolta: „Legyen Ausztria az első állam, amely az önkéntes teljes leszereléssel példát mutat az egész világnak. ra Rómába bejelentették, hogy január 4-én Palesztinába utazik VI. Pál pápa. Hivatalos vatikáni nyilatkozat szerint a pápa útja kizárólag egyházi jellegű. ra Szerdán ülést tartott az amerikai minisztertanács. Az ülésen részt vett Johnson elnök is. Megvitatták a nemzetközi helyzetet, az USA katonai erőviszonyait és az amerikai katonai költségvetést. A minisztertanács pártolóan foglalt állást a még Kennedy által előterjesztett pénzügyi és adóügyi reformmal kapcsolatban. «• Megállapodást kötöttek a Szovjetunió és az USA atomfizikusainak hosszabb lejáratú cserelátogatásaira. Petroszjanc professzor úgy nyilatkozott a szovjet atomtudósok amerikai látogatásáról, hogy tovább fejlődött a két ország atomtudósainak együttműködése. ra Befejezte ülését az ENSZ 18. közgyűlése. A tanácskozást nemzetközi szervezethez méltatlan epizóddal zavarták meg nyugati delegátusok: provokációs nv'don vi tára erőltették az ügynevezett „koreai kérdést". összefoglaló 4- külpolitika 4Napi y összefoglaló 4 a mi hatáskörünkbe, az minden esetben az építtetők feladata. A példák egész sorát idézte az igazgató-elnök, amikor a megkezdett építkezést abbá kellett hagyniuk, mert vagy kavics, vagy betonvas, vagy cement nem volt. Olyan építkezést szinte sehol sem kezdtek meg, ahol minden anyag együtt lett volna. Hős János építőbrigádja például 8 helyen volt kénytelen abbahagyni az építkezést anyaghiány miatt és vándorolt tovább, más munkára. Abbahagyták a megkezdett 50 férőhelyes növendékmarha-istálló építését a sövényházi Zöldhalom Tsz-ben, Csengelén a Kelőpatak Tszben pedig három megkezdett dohánypajta építését, mert nem biztosították folyamatosan az építőanyagokat. Ahány tsz, annyi anyagbeszerzési probléma akadályozta a tervszerű munkát, s nem győzték a kényszerű állási időket felszámolni. A megállások, a sűrű fel- és levonulások hátrányosak voltak az építőmunkások keresetére is. Aki egyszer megunta az örökös megállást, máshol keresett munkát. A vállalat pedig munkáshiánynyal küszködött később, amikor folyamatossá vált az építkezés. Látszólag ellentmondás van a cikk eleién szereplő tervszám, a 12 millió 300 ezer forint és az eddig elvégzett munkák értéke, a 18—19 millió forint között A különbözetet a vállalat terven fe! "ü építkezési eredményezték. Amikor például megálltak anyaghiány miatt a balástvai Szirtusvirág Tsz-ben folyt építkezésen, „átugrottak." a szomszédos Zöldmező .Tsz-be. ahol az összes szerfás épületeket átépítették téli használatra. Az ilyen átugrások ha kedveztek is a vállalat kapacitása kihasználásának, nem kedveztek a tervszerű munkának. A jövőben ennek elejét kell venni. A tsz-ek beruházásaik, új létesítményeik érdekében ne saináliák az időt és a fáradságot a különböző építési anyagok időbeni és folyamatos beszerzésétől. Ez mindkét félnek, az építtetőnek és az építőnek egyaránt rtrfWra