Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-11 / 289. szám
Hatásos muzsika rioit/iisdiein Magyar kert Bécsben Baleset lipyelmellenségből Hétfőn délután a szagedi Kálvin téri autóbuszmegállóban. a halyijáratról seállt le Jé Józaef, Újszeged, Bal fasor 4. szám alatti lakos Figyelmetlenül az autóbusz előtt alrart áthaladni az úton. A 10-es AKÖV tehergépkocsijával ott haladó Dörmö János, Szeged, Petófltelep, 12es utca 761/b rzám alatti lakos elütötte. Jó Józsefet súlyos .sérüléssel szállították kórházba. A balesetért Jó Józeef a felelőé. M MILLIÓ ÍVES MAGOK A keletnémet Frelrnwaldeben (Frankfurt körzetebem **y agvagbányában So mllllő éves növényi magvak** találtak. A magvak hasonlítanak a mai őezlbsrsrk és a diófélék magjához. Abból az IdSból származnak, amikor ss északnémet vidéket még szubtrópusi erdőségek borilették. A gazdasági bizotlság dön lése értelmében hazánk elfogadta Bécs városának és az Osztrák Hivatásos Kertészek Országos Szövetségének mefhfvését: a Magyar Népköztársaság részt vesz a jövő év áprilisában megnyíló Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállításon. A mezőgazdasági kiállítási iroda már megkezdte a Bécsbe szállítandó anyag előkészítését. ötazáz négyzetméter alapterületű önálló pavilont állítunk fel. Nyers- rá feldolgozott termékek reprezentálják majd a magyar szocialista kertészeti nagyüzemek Holnap ülést tart az I. kerületi tanács A szecedl I. kerületi tanács holnap, csütörtökön délelőtt P órakor ülést tart a Vörösmarty utca 5. szám alatti Juháss Gyula Kultúrotthon nagytermében. A tanácsülés nyilvános. — VEVÖANKÉTOT KENDEZ az Állami Kereskedelmi Felügyelőség a szegedi újságlróklubban december 12-én. csütörtökön délután 4 órai kezdettel a kereskedelem rá a vásárlók kapcsolatáról. Minden érdeklődőt szívesen látnak. termelési eredményeit. A hagyományos és Ausztriában is jól ismert cikkek — mint például a makói hagyma, a szegedi paprika szintén szerepelnek. A Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállítás egyik része a "Nemzetek kerljsi* elnevezést vieeli. Itt, 1800 négyzetméteres területen alakítjuk kl a "Magyar kertet®. A magyar tájak, kertek jellegzetes virágai, cserjéi kerülnek majd ide, magyaros kerti berendezéssel: fonott bútorokkal, iparművészeti kerámiákkal. ROBBANÁS A FRANCIA ATOMKUTATÓ KÖZPONTBAN Kedden reggel robbanás történt a Ripault mellett le. vő francia atomkutató köz, pontban. A szerencsétlenség következtében két ember meghalt, egy súlyosan megsebesült. A kiadott hivatalos közlemény szerint a szerencsétlenség akkor következett be, amikor két munkás hagyományos robbanóanyagokkal dolgozott, A robbanás nem érintett hasadó anyagokat és ezért »nem kell tartani radioaktív sugárzástól* — mondja a közlemény. MAGYAR ZENESZERZŐK UTAZTAK Ujabb forgalomkorlátozás az algyői hídon A Közlekedés- rá Postaügyi Minisztérium hódmezővásárhelyi közúti igazgató>ága közölte, hogy az algyői Tisza-hfd pályacscréje miatt a 43. számú. Debrecen—Szeged főközlekedési út Szeged —Hódmezővásárhely közúti szakaszán tegnaptól, keddtől a forgalmat lezárta. December 14-én, szombat reggel 7 óráig a járművek Hódmezővásárhely—Maroslalle—Makó —Kiszombor—Szeged útvonalon közlekedhetnek. A december 17-re és lfl-ra. továbbá az 1964. év januáriában minden héten, a keddi és szerdal napokra meghirdetett forgalomzár továbbra is érvényben marad. A Tiszahfd pálvaeseréjének teljes befejezéséig lovaskocsik a hídon derem her 14-e után sem közlekedhetnek. Az elbontott pontonhíd helyén az. algyői községi tanács a esónakjáratot továbbra is üzemelteti. VÁLTOZÓ IDO Várható Időjárás m» estig: párás, ködös, hidas <dő. Néhány helyen hoaiálUngózás. Mérsékelt szél. Várható lasmasasahb nappali hőmérséklet o—mínusz I fok kőzőtt. (MTI) Rádióműsor Szerda KOSSUTH RADIO 4.30 Hírek. 4.31 Vidáman, frissen! ».0« Hírek. 5.04 Falurádió, a.oo Hírek. 6.38 Orvosi tanácsok. 7.0(1 Hírek. 7.10 UJ könyvek. 7.30 Színház- es moziműsor. 7.34 Énekeltünk együtt. 8.00 Műsorismerteu-H. 8.10 Operarészlelek. 9.00 Pereg a dob. 9 20 Dallal, tánccal a világ kiirül. io.uo Hírek. 10.10 A téli fácska. 10.30 időszerű mimevkiiai kérdések 10.32 Zenekari muzsika. 11.35 A Szabó család. 12.00 Miiek. 12 ura 15 Tánczenei koklcl.. 13.37 A vidéki aalnházak műsora. 13 óra Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15 Kamarazene. 14.00 Hírek. 14.10 Fuvoszenc. 14.30 Lányok, asszonyok. íö.oo Opeiarcs/.letek. 14.40 liánul. 16.00 Hlrek. 16 10 Ábrahám-operettekből. 10.43 Hét nap májusban . . . 16.57 Budapesti tanczencszek találkozója. 17,12 Kirándulás a Várnegyedben. 17.86 Müsorlsm4rieté». 14.00 Hirek. 10.10 Két országgyűlés között. 18.20 Amelita Calli-Currire emlékezünk. 18.44 Horizont. 19.00 Könnyűzenei híradó. 19.00 Jó éjszakái, gyerekek! 28.00 Esti krónika. 20.29 Csárdásuk. 30 40 Vidám félóra. 21.10 A Magyar Rádió é« Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 31.60 Ifirek. 13.10 Ar. özveav. 23.45 Könnyűzene, 24.00 Hirek. PETŐFI RAPIO «.10 Torna. 6.30 Hlrek. 6.00 Hlrek. 14.00 A pesterzsébeti Liszt Ferenc vegveskar rnekal. 14.10 Időjárás jelentés. 14.36 Könynvü dallamok. 16.»o Hírak. 15 óra OS Szép magyar novella. 15.25 Verbunkosok. IS.1S Iskolarádió, 10.46 Zenekari muzsika. 17.00 Hlrek. 17.05 Hirdetőoszlop. 17.20 Orvosi tanácsok. 17.25 Ötórai tea. 18.20 Az utópiától a tudományig. 11.44 Filmdaluk. 14.00 Mi történt a nagyvilágban! 10.10 Andor Eva és Ábrahám Marlanne hangversenye a stúdióban. 18.47 író és olvasó-találkozókról. 20.00 Az. opera útia. 21.00 Hírek. 21.05 A Cornevillel-i harangok. 22.17 Sem rnilék. sem varásslat". 22.20 Népi muzsika. 28.81 ügeirtverseny-aredményak. 33.00 Hírek. TelevízíómQsor 18.00 Mezőgazdasági filmműsor. A talajvédelmi nagyüzemi módszerei (ism ) 10.30 Tv-híradó Csm.) 10.48 A Tnnap-expedieió. Magyarul beszéld csehszlovák Ilim (Um.). 11.30 Budapesti ineeting 1963. Riportfilm a XV. nemzetközi lóverseny-sorozatról (ism.). 18.00 Hírek, ia.10 Beszéljünk róla! 18.15 Az öklömnyi kunyhó. Magyar kisfilm 11.25 Belépés csak tv-néiöknek! Közvetítés a vízművek megvert uti telepéről. Riporter: Mnlnár Margit, 18.55 Szop álmokat. gyerekek! 16.05 Közvetítés a Vígszínházból. Heltai Jenő: A néma levente. Vlejáték 3 felvonásban. (Csak 14 éven fe|(!li»knekl) A közvetítés I. szünetében: Tvhlradó. A közvetítés 11 szünetében: A Magyar Hirilotö műsora. Kb 21.50 Elönriós után a Vígszínház társalgójában. 32.20 HJrek, tv-hlradó (Ism.). L A K A 8 j INGATLAN ' Uazaapatnak albér! lett szoba, fürdöszo; bahasználuttal kiadó, ! Klauzál téren. LeheAz első magyar „igazán" zsebrádió A székesfehérvári VTROY szakembereinek rá ez Elektromechanikai Vállalat mérnökeinek magyar alkatrészek felhasználásával sikerült rgy olyan kis rádiót •lőálHtanlok, amely már igazén zsebrádió. Az S transisztoroB kis zsebrádió érzékenysége talán valamivel jobb is a külföldieknél, hangereje pedig még a japán típusokénál is 25 százalékkal nagyobb. Mérétét — 12X7X8 centiméter — „ hazai alkatrészek szabták meg. Ezt a terjedelmet is csak Ügy tudták elérni, hogy külön hangszórót fejrtin es nöi sitoCDmcnkabokat. kubikosokat, önálló kubikosbb1gadokat budapesti munkára azonnali belépáascl felvaazilnk. Szociália Juttatásokat a törvényaa keretek között biztosítunk. Jelentkezes személyesen. EM. 43. az. Állami Építőipari vau»ttt Budapest, V.. Kossuth Lajos tér 4., fldset. ,L" lesztettek ki hozzá. Talán feledteti a néhány milliméteres különbséget majd az, hogy az új magyar zsebrádió olcsó, várhatóan hétszáz forint körül lesz az ára. Nappal a helyi adókon kívül 1— 2 külföldi állomást, este pedig gyakorlatilag a középhullámú sáv valamennyi állomását lehet venni vele. Kilenc voltos miniatűr elemmel működik, napi 2—3 órás használatot számítva egymásfél hónapig. Az új típusú zsebrádió sorozatgyártása a jövő évben kezdődik. "Bevezetésképpen* tizenhatezret ad át belőle jövőre a VTRGY a kereskedelemnek. (MTI) A SZOVJETUNIÓBA Kedden a Szovjetunióba utazott a Magyar Zeneművészék Szövetségének öttagú küldöttsége. Mint ismeretes, a Magyar Zeneszerzők Szövetsége rá a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége december 12-től 20-ig közös titkársági értekezletet rendez, amelyen megvitatják a magyar és a szovjet zeneszerzők utóbbi években alkotott műveit. A szovjet szövetség meghívására rrázt vesz a tanácskozásokon Kodály Zoltán is, aki jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik. INSPEKCIÓ* AULATORVOgI SZOLGALAT Szeged váron területér* December 7-től 14-lg est* 6 órától reggel 6 óráig (vazárée ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézellée esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula Állami állatorvos. Lakása: Partizán utca 7. Telefon: 26-94. Az Állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. 18(1. december lt„ aserda SZÁZHATVAN ÉVE született Louis Hector Berlioz (1803—1860) nagy francia zeneszerző és zenekritikus, Liszt barátja, az úgynevezett programzene képviselője. Két pesti hangversenyén o Rákóczi-induló zenekari faldolgozásával (1846) óriási sikert aratott, NEMZETI SEINÜAZ Este 7 órakor: Hátsó ajtó. Déryné-bérlet. Vége körülbelül 9.30 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma ninca előadás. MOZIK Szabadság, negyed 4, dél « és háromnegyed 8 órakor; á hámoanő. Magyar film, széles változatban. Korhatár nélkül. — Vörös Csillag i és 8 órakor: Papát vásároltam. Magyarul beszélő színes, szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül. — láklya fél 6 és fél 8 órakor: Kés a vízben. Magyarul beszélő lengyel film. Csak 18 éven felülieknek. Poatáe Mozi fél (, fél 8 órakor: Az Ifjúság keresztütjal. Japán film. I tőleg olyannak, akt ! nov ávot olÁrn 'LZGt telim Közlemények * vár»»iotaj Szénbányaférfi munkaerőt v*a* tel 16—40 éve* korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezménye* munkásszállást éS nap! háromszori étkezésé biztosítunk Késők te családfenntartók tvtnf ti * ahytfrált szenet k«pn»k tértté* néiküi. útiköltséget felvétel eaetén mesteri tünk. Felvételhez rendezeti munkakönyv, l kéénél nem régibb tanácsi Igazolás, kstonakö'nyv szüksége*. Jelentkezni lehet 18*4. Január 30. Várpalotai Szénbányászati Trösst munkaügyi osztálya. áHL •p Z. 90368.x * Felhívás! Felszólítjuk mindazon volt földtulajdonosokat, akiknek a földterületük a Dorozsmai út mentén kisajátításra került vállalatunk által, hogy az ott levő BZárkupot stb. legkéssőbb deeember IS-lB szállítsák •1, mert a területet feltöltjük és Htmmt anyagi felelősséget az ptt maradt anyagokért. Illetve termékekért nem vállalunk, AQROKEH. XB. 82026 x Szabás-varrás tanfolyam Indul kezdők es haladók részéra A KPVDSZ Művelődési otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) december lí-*n. Jelentkezni lehet az irodában aggsz nap, Tgnfoiyamivezetői Mayer Iréru _ ANGOL ORVOSOK ELŐADÁSA SZEGEDEN 9 December 12-én, csütörtökön délután 5 órai kezdettel a szemészeti klinika előadótermében a Szegedi Orvoetudományi Egyetem és a Szegedi Orvoaegéaasségügyi Szakszervezet rendkívüli tudományo6 ülrát rendez. Ezen két angol tudós. John Sophian Worthing-i orvos éa Dennis Nicholson londoni egyetemi tanár tart elóadáat — TUDOMÁNYOS ELŐADÓÜLÉS. A Csongrád megyei Gyógyszerész Szakcsoport és a Szegedi Orvostudományi Egyetem csütörtökön, december 12-én előadóülést rendez a Gyógyszerésztudományi Kar II. tantermében. Stieber Ilona és dr. Kedvessy György, valamint dr. Regdon Gttaa tart előadást az ülráen. X A dzecssztekola 6. előadás* december li-én, ezerdán este i orakor a Móra Ferenc Művelődési Otthonban Jamsesslon címmel. Modern tánczene, saját szerzemények. modern dzsessz. Közreműködnek a D+C sextett, a békézcstbai Dénes qulntett ée Póczos János együttese. Belépődíj 7 forint. Bérletek érvényesek. x A házikerlek növényvédelme Című előádasorozat lí. előadását a növényvédelmi akciópizottsággal közös rendezésben ma est* t órakor az újszegedi November 7, Művelődési otthonban Novotny János nyugdíjas főkertasz tartja ÜJ növanyvédőszerek rímmel. At előadáson a részvétei díjtalanra y évet előre fizet. „Házaspárnak" igére kiadóba. Egyeiobáa lakás át. adó. „Megegyezés szerint" Jeligére kiadóba. 7408 Szegedi kétsiobás lakásom elcserélném győriért. „Lehet egyszobás is" Jeligére a kiadóba. X7461 Bútorozott szoba kiadó két rendes ferflnek, külön bejáratú. Csongrádi sgt. 74 b. 91892 Külön bejáratú bútorozott szoba szerény dolgosé férfinek kiadó. Füredi, Gutenberg u. II. Bútorozott szoba házaspárnak azonnal kiadó. Petőfitelep, XII. utea 153., buszmegállónál. 7431 Albérleti kle azobát keres egyedülálló nyugdíjas dolgozó férfi. „Előre fizetek, vagy költségtérítéssel" Jeligére kiadóba. X7436 Külön bejáratú szobába egy gépipari II. éves fiútársat keres és még egv Jobb dolgozó fiú ls hasonló szobát kaphat 15ére. vagy elsejére. József Attila sgt. 82. Külön beláratú bútorozott szoba ktadó, két diák részére december 15-re. „Belváros" Jeligére kiadóba. 7467 Bútorozott szoba fűtve kát férfi részére azonnzlra kiadó. József Attila sgt. 87. Kev elválasztható lakást keretek magas térítéssel, központban. „Garzon lakás Is lehet" jeligére a hirdetőbe. 83876 Fiatal házaspár üres, vagy bútorozott külön bejáratú szobát keres. „Sürgős 92024" jeligére a Hirdetőbe. 82024 Beépíthető telek Balaton mallett, í'onyódllgeten eladó. Korda u. 1«„ délelőtt 7390 Algyői Ji állomásnál házhelynek 501 n-öl szántó müútnál és Bösendorfer zongora eladók. Tudakozódni Lenin krt. 39.. I. 7. Kis ház eladó, gyümöicsöskerttel. Erd. Petőfitelep, 11. utea 716. 7287 Külön bejáratú bútorozott szoba el-' látással fóndnek azonnal kiadó. „Magánházban 1963" Jeligére a hirdetőbe. Kétszoba, konyhás magánház mellékhelyiségekkel. lakásátadással eladó. Maltkoserdö sor 28,b, Csongrádi sgt. Ház eladó. Erd. de. retűfítelep, IV, utca 122. 92001 ÁLLÁS Heti 2—3 délutánra takarítást vállalnék. „Megbízható aszszony" Jeligére kiadóba. 7307 Iparvállalati könyv*, ló másodálláat vállal december 18-re. „Megbízható ll" Jeligére kiadóba. Újszegeden húsfüztölést vállalok. Rózsa Ferenc sgt. 86. Gyászköslomények — Köszönetnyilvánítások Díszítő munkásokat felvesz a színház. s. 98610 Elektromérnököt vagy több éves gya— korlattal rendelkező egyszobás elektrotechnikust faiveszünk vezető beosztásba. „önéletrajz" Jeligére a kiadóhivatalba kérjük a Jelentkezést. 71112 Kétszer szép fél házat adok a ruhagyarnál két. aznba. összkomfortos belvárosi földszinten, nagyméretű lakásért. „Baját tulajdona lesz" Jeligé- ' re kűdóbV J 7461 i A Csongrád megyei re kiadóba. .497 Ta„4o(| ^ B epité,i Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem. VESZPRÉMI MIHÁLY, eletének 64. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Terpetage ípjyo hó Uén délután S órakor lese a balvárosi temető kupolacsarnokából. Gyászoló felesége. 522 Mély fájdalommai tudatjuk, hogy a legűrá^abp férj és éd*bapa. gr. ARRAHAM LÁSZLÓ december 8-án, életének 47. évében váratlanul elhunyt. Temetés* folyó hó 11-án délután fél 3 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. Oyászeló esaiád. 486 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, id. VARGA MIHÁLY temetesén megjelentek, fájdalmunkat Virágaikkal es részvétükké! enyhíteni igyekeztek. Gyászoló caalád. 616 Köszönetet mondok mindezgn rokonoknak, ismerősöknek, * Kossuth Halászati Szövetkezet tagságának, kik szeretett feleségem, CSÁNYI PÁLNE temetésén megjelantak, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamon enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló férje. 618 4 órás munkaidőre fiatal lányokat felveszünk. Kenderfonó és Szövőipari V. Szegedi Díszbal- és madárszaküzletbe új halak, madarak, eleség es felszerelési cikkek állandóén kaphatók. Bartók Béla téi I. (Valéria tér). X 7394 Azonnal pénzhez jnt, ha kiolvasott könyveit eladja. Magas áron vásárolunk régi és új kladáaú szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyveket. Könyvesbolt, Kárasz u. és Dugonics tér sarok. 7211 FIGYELEM! HazaszáUított tüzelőanyagát olcsón pincéjébe rakja es U IMI VERS AL KTSZ gyorsszolgálata. Mázsánként 10 méterig 1.60 Ft. Utána minden méter vagy lépcsőfok 5 fillér. OLCSO, GYORS, FONTOS! Telefon: 31-31. Gogol u. 28. g. 93637 Külön beláratú bútorozott szobát keres fiatal házaspár. Fürdőszoba-, gázhasználatial. „Egyetemista1' Jeligére a hirdetőbe. Belvárosi nagyméretű kétszoba. összkomfortos lakásomat elcserélném ..Kisméretű hasonlóra 92905" Jellaér* a hirdetőbe. Nénit, vaav bácsit lakásért eltartanánk, esetleg életjáradékban megegyeznénk. „Értelmiségi házaspár 62612- jeligéra a hirdetőbe. 92012 osztálya december 13-1 munkabaallHfiMtl pályázatot hirdet műszaki ügyintéző j, állas betöltésére, Feltétéi! Mélyépítő, vagy magasépítő technikumi végzettség. Bérezés: a 116/ 1980. Mü. M. sz. utasítás szerint. C(mi Csongrád megyét Tanács V. B. építési nsziályt Szeged. Rákóczi tár. V. emelet 817. xK 810 Férfi fizikai munkavállalókat falveaz a MÁV Szertárfőnökség, Szeged-ROkus állomáson. 72(9 ErettaéglzeM középkorú nő elhelyezkedne. „Ideiglenesen fi 91922" Jeligére a hirdetőbe. 91822 Állást vállalnék vendéglátó iparban, felszolgálói. csapos 1, plncamsoterl munkakórben. „Szakképzett 91993" Jeligére a hirdetőbe. 91993 Pénztárosnő komoly, megbízható, munkaerő állást változtatna. „Január 1" jeligére kiadóba. 7437 A szegedi Táncsics Hisz felvesz juhászt és tehenészeket, Javadalmazás pénzfizetés mellett. Telefon 47-78. X7432 A tápéi Földművesszövetkezet azonnali belépéssel keres szakképzett boltvezetőt élelmiezer boltba ee kifutót, valamint január l-re beosztott könyvelőt 8 hónapos helyettesítésre. Jelentkezés Tápé, központj. iroda, X7449 Darabbéres hlrlápklhorciókat felvesz, a Szegedi 1, sz. postahivatal. Jelentkezés: 3—14 óráig. I. emelet, 14. szoba. x Nyugdíjas asszony elmenne kis szobáért gyermek mellé, vagy kisebb takarílásért. „Fizetést nem kérek" Jeligére a kiadóba. 7490 EGYÉB Kerékpárdinamók Javítása, delejezése, tekercselése és csapágyazása felelősséggel. Zsótér műszerész, Bartók tér 14. Barna bélelt Jobbkezes bőrkesztyűm elvesztettem a Szivárvány villamoskitárőtöl a Kormányos utcáig. Megtalálóját kérem, hogv Kormányos u. 21. szánt alá Jutalom ellenében adja le. 7483 Pehelykönnyű lúdlalpbetátet, rugó nélküli sérv- és haskötőt készít és Javft Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy u. 5. >7414 Bélyege* legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus betyegkereekedésben. Kelemen utca 4 szám. x Zsiradékért igírszodaval főzött szappant cserélek, egi-sz nap. Rákőuzi ü, 33. Tejesilvegek tárolására raktárhelyiségét keresünk. Szeged, Tejüzem, Párizstkri. 16. X7879 Hétszernél) es rekamtek. fotelágyak, garnitúrák. fizetési kedvezménnyel. Román kárpitos, Buda! pest, Nagynteaő u. 91. Kérjen díj mentes áraisnlatc. V7995 Kertkpárűinamők j szakszerű delejezése. javítása Sáti müaze| résznél, Szent István tár 6. 7413 Szakképzelt szövőnőket, szövőtanvlókat, fiatalkorú leányokat, valamint gyakorlattal rendelkező építésztechnikust, építőipari segédmunkásokat felvesz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi gyára. K 875 * DÍLrMAGYARQMiAG SwcK im. december 1L