Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-11 / 289. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 53. évfolyam, 289. szám Ara: 50 fillér Szerda. 1963. december 11. Korszerűsítik az algyői öntözőrendszert A víz hasznosításával kap­csolatban ebben az évben 31 millió forint értékű mun­kára kapott megrendelést a mezőgazdasági nagyüzemek­től az Alsótiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság. Bács, Bé- , .„ , kés. Szolnok és Csongrád kaban tegezhetnék ezután megyei gazdaságok voltak a a tsz-ek. Sok helyen eddig Négy megyében 31 millió Megszűnik a Vöröskereszt tó gondja Dóc és Sövényháza is sorra kerül NEMZETKÖZI MUNKAJOGI KOLLOKVIUM A SZEGEDI NYÁRI SZABADEGYETEM PROGRAMJA Folytatja munkáját az SZKP KB plénuma A tanácskozás visszhangja A Kreml kongresszusi palotájának nagytermében ked­den reggel folytatódott az SZKP Központi Bizottságinak plénuma, amely a vegyipar gyorsított fejlesztésének kér­déseivel foglalkozik. A plénum megkezdte Nyikita Hrus­csov beszámolójának megvitatását. Gennag; ij Voronov, az OSZSZSZK Minisztertanácsá­nak elnöke — a keddi ülés első felszólalója — hangsúlyoz­ta: a vegyipar fejlesztését mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés fokozásának, a népjólét emelésének feladataival hozzuk összefüggésbe. Belorusszia gyorsított ütemben nagy teljesítőképessé­gű vegyipart hoz létre — közölte a plénum résztvevőivel Kirill Mazurov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára. A plénum, amely ma, szer- csovnak az a kijelentése vál­dán folytatja a beszámoló totta ki, hogy a Szovjetunió feletti vitát, a nyugati sajtó bővíteni akarja kereskedel­érdeklődésének középpontja- mi kapcsolatait a kapitalista ban áll. »E plénumnak tör- országokkal. A New York ténelmi jelentősége van« — Times moszkvai tudósítója írja a Paris Presse Intran- »a szovjet élet fontos poli­sigeant. Az angol sajtó ér- tikai eseményének* nevezte deklődését elsősorban Hrus- a tanácskozást. megrendelők.. A szegedi járásban 2 mil­lió 747 ezer forint értékű munkát végeztetett el az igazgatóság. A deszki Kossuth Tsz-nek Dolgoznak már az algyői öntözőrendszer szétválasz­tásán. a kész vízügyi létesítmé­nyieket vagy nem használták ki, csak befektették a sok pénzt, vagy pedig elfektet­ték a tervéket, nem valósi- „„„ . , j. , . . .11., _ ., szer felszabadul es kiépítik tottak meg. Tobb megyebői „ .„.s^.^sulw Eddig a belvízié vezető-csa­tornákból öntöztek. A szét­választással a lecsapolórend­16 ezer hold öntözésének a 600 holdon felszín feletti ön- kész tervdokumentációja tozőberendezést létesítettek fekszik el részben a vízügyi 350 ezer forintért. A tápéi igazgatóságnál, illetve a te­Tiszatáj Tsz-ben 500 holdra rületéhez tartozó megyék­az öntözőrendszer-hálózatot. Ezzel energiát is megtakaríta­nak. A munkálatok elvégését alakítottak ki szántóföldi ön- ben a megrendelőknél, akik több évre tervezik, s mire a tözőtelepet 1 millió 50 ezer forint ráfordításával. Há­romszáz holdon új rizetele­a terveket máig sem reali- szétválasztás megtörténik, zálták. addig 17 millió forintot ru­A tervezési költség hol- háznak be. Az Alsótiszavi­ontöz5ber®n- amelyek pedig annak ide­dezést hoztak létre a szaty­mazi Fehértó Tsz-ben. pet létesítettek az algyői Pe- danként 50_70 forint. Nagy- déki Vízügyi Igazgatóság ez­tofi Tsz-ben 1 millió 242 jából számolva x milltó fo- zel megteremti a további ezer forintért, s husz hol- rintnál is több fekszik a fel feltételeket a későbben lé­don 150 ezer forint ertek- nem használt tervekben, tesítendő öntözötelepekhez. A szegedi járásban van jén sürgősek voltak a meg- ™ég egy megoldatlan bei­rendelőknek. Végre rend vízrendezési probléma is. A S mit kap jövőre a sze- lesz a vízügyi létesítmények Vöröskereszt—Madarásztó gedi járás mezőgazdasága tervezésében és azok meg- környékének a vízlecsapolási az Alsótiszavidéki Vízügyi valósításában. Ezután a biztonságát oldják majd Igazgatóságtól? Földművelésügyi Miniszté- meg. Eddig ugyanis a bel­A közvetlen megrendelés _ „ orszáeos Víz- izeket a Paphalmi töltés te­hirtelen megcsappant a jö- num * ® /f™" J" tején vezették le, de ez ma vő évre. A vízügyi igazga- ugyi Foigazgatosag egysege- j^,. nem blztonságos, mert toságnak a tápéi Tiszatáj een dönt arról, hogy a fel- esetleg átszakadással fenye­Tsz az egyetlen ügyfele, tetelek birtokában hol, mi- getheti mind a horgosi, amely egy 200 holdas lege- kor ^ m£lyen mértékben ™1ikí_ Ia SEálai rétet, lő öntözőrendszerének fci- ... . „ . ^„.v; alakítására 900 ezer forintot raukseges vnzugyi ^f"^ fordít. zás egyes mezogaadasagi Mintha zsilipet engedtek nagyüzemekben, volna le a megrendelések jjttől függetlenül jövőre is előtt. S így is van. A víz . _ .. t„„,„oti . - . - . • it i közvetlenül tamogatja a me­mezogazdasagi jellegű la- , használására csak az adott- zogazdasagot az Alsotiszavi­ságok, a lehetőségek birto- déki Vízügyi Igazgatóság. Fokozatosan építik ki az ifjúsági parkot — Tavaszra kultúrpark lesz az újszegedi ligetben A szegedi városi tanács végrehajtó bizottságának teg­napi ülése foglalkozott az ifjúsági park helyzetévél és az újszegedi népliget kultúr­parkká alakításának kérdé­seivel. Mindkét ügyben meg­felelő határozatot hoztak. Az ifjúsági parkot a Tol Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága cirkusz vagy más hasonló alkalmi rendezvény. A ter­málkút szomszédságában — a jelenlegi romos épület le­bontása után — madárház épül. A városi tanács a legszük­külpolitika + Napi összefoglaló -f Brezsnyev Prágába érkezett Butler befejezte bonni tárgyalásait Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke vezetésével kedden szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Prágába, a szovjet—csehszlo­vák baratsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés aláírásának huszadik évfordulójára. Ugyanakkor csehszlovák párt- és kormányküldöttség utazott Moszk­vába. Bonnban tegnap befejeződtek Butler angol külügymi­niszter tárgyalásai. A tárgyalások során szóba került a kelet és nyugat közötti viszony javításának lehetősége, és a sokoldalú atomhaderó megteremtésének témája is. But­ler azután Nyugat-Berlinbe repült. Az amerikai képviselőház megszavazta a kormány külföldi segélyprogramját. A megszavazott összeg egymil­liárd dollárral kevesebb, mint amennyit Kennedy annak idején a kongresszustól kért. Részletes tudósítások a 2. oldalon. ^ Negyvenezer hadirok- « Kedden délután összeült kant tüntetett tegnap Bonn- a bolgár nemzetgyűlés 5. ülés­han. Jelszavuk ez volt: "A szaka, hogy megvitassa az szocialjs igazságosság fonto- 1964. évi tervjavaslatot és sabb. mint a fegyverkezés!" költségvetéstervezetet. Az A járadékaik felemelését kö- ülésen Todor Zsivkowal élü­vetelő rokkantak petíciót kön jelen voltak a párt és nyújtottak be a kormánynak, kormány vezetői. Erhard a követelést elutasi- «» Johnson elnök kedden totta. megbeszélést folytatott a mm Az F.NgZ Biztonsági Ta- kongresszus két. házának de­nácsa folytatta a vitát a por- mokrata és republikánus ve­tugál gyarmati területek zetőivel. A megbeszélés kö­helyzetéről. A közgyűlés po- zéppontjában beszámoló ál­litikai bizottsága a "koreai lott »Az Egyesült Államok kérdésről* tanácskozott. El- és a Szovjetunió fegweres utasították azt a mongol ja- erejének egymáshoz való vi­vaslatot, hogv a koreai kér- szonyával kapcsolatos leg­désröl nem lehet a Koreai újabb értékelésekről*. A be­Népi Demokratikus Köztár- s.zámolót Rusk külügymünisz­saság képviselői nélkül vi- ter, McNamara hadügymi­tázni. A javaslatot a Szovjet- niszter és McCone, a Közpon­unió és a szocialista orszá- ti Hírszerző Ügynökség (CIA) gok képviselői támogatták. vezetője tartotta. Külpolitika -f Napi összefoglaló -f Érmen ezért véglegesen rendezik ennek ) területnek a korszerű vizlecsapolását. Erre a célra a vízügyi igaz­gatóság 2 és fél millió fo­rintot fordít. A következő vízügyi mun­kálatok Dócnak és Sövény­házának kedveznek. Egymil­lió forint ráfordításával 1965-re kiépül a percsorai öntözőrendszer. Eddig a vízkivétel nagyon drága pénzen történt. A to­vábbiakban is a Tiszáról kapja majd ez a terület a vizet, az öntözőrendszer ki­alakítása viszont újabb te­rületeknek lesz majd ál­dás. nak ítélte a város vezetése. A kultúrpark az Ogyessza ségesebb "anvagiakat bizto­_ . körút—Fő fasor—a Vigadó— sítja a kultúrpark megterem, buhin sugárút végén, a kö- a termálkút és a Székely sor téséhez, de feltétlenül télgyár mögötti részen, a vá- által határolt ligeti részen várja a ,akossá tÁnAáal, ros távlati rendezesi tervé- nyílik meg. mj munkájat is vei összhangban alakítják A terv szerint az Ogyessza A KISZ, a Hazafias Nép­majd la A távlati varostej- körüt f<döl €SÖ lrigeeen köz_ front_ a többi társadalmi lesztessel együtt pontosan elhelyezett játszó- szervezetek segítségére szük­fokozatosan epul ki az ir- tér_ valamint a játkpavilo- ség lesz a park gazdagításá­jusagi park. nok csoportja kap helyet hoz. A városi tanács végre­Teruletet átadtak a III. ke- Ezek közelében lesz a báb- hajtó bizottsága ezért ezúton rületa tanácsnak azzal, hogy színha2. ^ ogyessza körút fa felkéri a város lakossá­a varos tanacs vegrehajto n^tén, a víztorony és a já- gát, hogy segítse társadalmi bizottsagaval együtt az anya- tékpavilonok között gyer- tevékenységével a közhasznú gi lehetősetektől futóén mekautópalyát építenek, ahol kultúrpark életre hívását, gondoskodjék az ifjúsági a gy^1TOetek sorakozva és Bízik ebben, mert a város park megvalositásanak elo- játgzva sajátíthatják majd el lakossága eddig is sok és be­készítő munkáiról. Egyebek a kbzlekedés szabályait,. A csült társadalmi munkát tel­koaott _ végrehajtó bizottság kíván a- jesitett ki ken építem az írjusagi tosnak tartja labdajátékokra Ha a városi tanács vógre­park nt- és jardahalozatat, alka]ma^ terület kijelölését hajtó bizottságának kezde­közműveit. energiaellátását js. A Székely sor felöli te- ményezése megfeleld vissz­és magát a környezetét, rületen, a sétány felől kis hangra talál a város lakos­Mindez természetesen sok- hídon megközelíthető tánc- sága, üzemek, intézmények milliós beruházást kíván és helyet nyitnák. E részen csó- körében, akkor minden le­hosszabb időt vesz igénybe, nakázótavat is terveznek. Az hetőség megvan arra, hogy Az újszegedi népligetben újszegedi víztorony közeié- akár már május elsején, viszont már most megvan- ben három körhinta elhelye- egyelőre szerény keretek kö­nak a kultúrpark létesítésé- zésére van lehetőség. E te- zött, megnyíljon a kultúr­nek feltételei. Hasznos is és rületen kap helyet időnként park. * szükséges is ez mind a fia­talok, mind az idősebbek szempontjából. Ezért ennek megvalósítására határoza­tot hozott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az ÉM Szegedi Tervező Vállalat kollektívája társa­dalmi munkával már el is készítette az újszegedi kul­túrpark vázlattervét. Ezt jó­Nagy Józsefné könnyűipari miniszter látogatása a Tisza Bútoripari Vállalatnál Tegnap, kedden Csongrád megyébe látogatott Nagy Jó­zsefné elvtársnö, könnyűipa­ri miniszter. A Tisza Bútor­ipari Vállalatot kereste fel Csongrádon, ahol az üzem vezetői és munkásai meleg fogadtatásban részesítették. Jelen volt a miniszter lá­togatásán Török László elv­társ, a megyei tanács vb el­nöke és Perjési László elv­társ. a Szegedi városi párt­bizottság elsö titkára, az MSZMP Csongrád megyei párt-végrehajtóbizottságá­nak tagjai, a megyei, a szen­tesi és a Csongrád városi tanács több vezetője. Nagy Józsefné látogatása során megismerkedett a hí­res bútoripari központ prob­lémáival. Miközben megte­kintette a gyárat, elbeszélge­tett több munkással, érdek- .... . , , , , lődött a munkakörülmények- butonPan munkasokkal a erinto ipari, termelési és szó­ról, melveknek korszerű sí té- Kossuth Lajos Művelődési ciális kérdésekről. Befejezé­se régi kívánság az üzemben. Házban. Itt beszédet mon- sül elismerését fejezte ki a Ezután tanácskozott a meg- dott, melyben beszámolt a csongrádi bútorgyári jelent megyei vezetőkkel és az üzem vezetőivel. íEny-dl Z. felv.) Nagy Józsefné a csongrádi bútoripari vállalat dolgozóival beszélget könnyűipar helyzetéről Este a miniszter nagy- részletesen beszélt a bútor- eredmnéyeikért és a meleg gyűlésen - ismét találkozott a ipar dolgozóit közvetlenül fogadtatásért Átadták a Díokel-díjakat Oslóban és Stockholmban A norvég fővárosban ked- Linus Pauling amerikai tű­dén ünnepélyesen átadták az dósnak, illetve a Nemzetközi 1963. évi béke Nobel-díjat Vöröskereszt képviselőinek. 7 Az 1962. évi Nobel-béke­díjat Pauling, az 1954. évi kémiai Nobel-díj nyertese kapta meg a nukleáris fegy­verkezés ellen vívott harcá­ért. Az 1963. évi Békedíjat a Nemzetközi Vöröskereszt bizottsága és a Vöröskereszt Társaságok ligája megosztva kapta. Stockholmban, a svéd fő­várcsbin kedden délután osz­tották ki az orvosi, a fizikai, a kémiai és az irodalmi No­bel-díjat. Az orvosi Nobel-díjat há­rom tudósnak: Sir John Ecc­les canberrai, A. E. Hodgkin cam'-ricteei és Andrew IIu::l*V londoni professzor­|nrk ítél'ék ".'•». A fizi'.te' N ' »'-díjat meg­osztva kap' ' m'? cgvrészt Wlrncr Jeni ma",a siárma­zású prr.orí! i . tudés, más­jrérzt T's ía " laver cmeri­'.:a: e.;: - ü tanárnő és H. A. Jensen nyugatnémet pro­fesszor. A kémiai Nobel-díjat Kari Ziegler nyugatnémet és Giu­lio Natta olasz professzornak nyújtották át. Az irodalmi Nobel-díjat G. Srcíerisz görög költő vette át. A hírügyjjöfcégek ezze' kapcsolatos jelentéseikben végül közlik, hogy az 1962-e békedíj összege valamivé", meghaladja a 257 000 koro­nát, az idei Nobel-díjak ösz. szege kategóriánként 265 000 korona. mun­és kasoknak a termelésben elért

Next

/
Thumbnails
Contents