Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-03 / 282. szám
A gumigyár új épületei Impozáns látványt nyújta- gyeimet, most pedig ezeknak Szeged határában a bu- nél is nagyobb' kiterjedésű ia pesti műút mellett emel- épületek sora látszik. Már fcedő épületek, amelyek egy- tető alá került a nagycsarne szaporodnak. Először csak nok, épül a keverőüzem, a az irpdaház és a kör alakú, hűtőtorony, s készülnek az érdekes formájú üzemi ét- üzembe vezető ipari vágátenem vonta rhagára a fi- nyok. Épül a keverőüzem Á közélet hírei KADAR JÁNOS FOGADTA N. SZ. PATOLICSEV SZOVJET KÜLKERESKEDELMI MINISZTERT Kádár János, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke az 1964—65. évi, elsőizben két évre szóló magyar —szovjet árucsereforgalmi megállapodás aláírása alkalmából, hétfőn fogadta N. Sz. Patolicsev — szovjet külkereskedelmi minisztert, és a szovjet delegáció néhány tagját. A szívélyes és baráti megbeszélésen részt vett Fock Jenő, a kormány elnökhelyettese, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, valamint G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kádár János és N. Sz. Patolicsev a most aláírt megállapodás főbb kérdésein kívül eszmecserét foly, tátott a magyar—szovjet ' gazdasági együttműködés további feladatairól. JOHNSON KÖSZÖNETE DOBI ISTVÁNNAK L. B. Johnson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a budapesti amerikai követség útján üzenetet küldött Dobi 1 Istvánnak, amelyben köszönetét fejezte ki a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének John F. Kennedy elnök tragikus elhunyta alkalmából kifejezett részvétnyilvánításáért. ALÁÍRTÁK A MAGYAR—GUINEAI ARUCSEREFORGALMI EGYEZMÉNYT Hétfőn Budapesten írták alá az 1964. évi magyar— guineai árucsereforgalmi jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvhöz csatolt árulistáknak megfelelően Guineából olajosmagvakat, kávét, banánt és egyéb déligyümölcsöket, gyógyszer alapanyagokat importálunk. Fejlődő technika - nagyobb munkakövetelmények s „Mikor hagyják már nyugton a normát?" — E nyílt és szabatos kérdésre hasonlóan szabatos válasz hangzott el nem is olyan régen a Szegedi Ecsetgyárban: „A laza, a termelés korszerűsödésével elavult munkanormák nem ösztönöznek a nagyobb munkateljesítményekre, gátolják a fejlődést, károsan hatnak az életszínvonal alakulására, ezért a normákat állandóan finommechanikai vállalatnál, a változó technikai körűimé- vagy a Szegedi Építőipari de nem ilyen a mindennapi gyakorlat — szólhatna közbe bárki. Ahol nem, vagy alig jutottak előbbre a vállalati munkaügyi apparátus megerősíszítenek. Az ilyen dokumentációk jó segilseget nyújtanak a művezetőknek a munkaköveteimenyek megallapitasahoz és a vegrehajtas ellenőrzéséhez. A jó normakilgazitáshoz nyekhez, az új technológiai eljárásokhoz kell igazítani." dézhetnénk hosszabban a válasz során elmondottakat, de beszéljenek inkább a tények, a helyiipari vállalatok gyakorlata. Döntse el ki-ki tapasztalata, meggyőződése szerint, indo1 kolt-e rendszeresen kiigazíta- gyarapítani, hanem ni a munkanormákat. tésében, nincsenek jól képzett szükség van a veszlesegidök normások, valóban nem vár- mérésére is. Sajnos, néhány hatunk .hibátlan munkát és helyen anélkül nyúlnak a „sántít" a gyakorlat. A di- normákhoz, hogy munkavatszabó, a fémfeldolgozó és nap-tanulmányt végeznenek. Ha pedig elmarad a megelőző, alapos elemző munka, a tévedés valószínűsége nagyobb, s joggal szól a munkás, hogy felelőtlenül változtattak a normán. Az időbéres munkahelyeken ritka alkalommal mérik az „üresjáratokat". Az állásidőket pedig csak elvétve tartják nyilván. Pedig ez tükör, amelyben a vezetők mindennap láthatják üzemük Vállalatnál például, ahogy mondani szokták, a munkaügyi részleg ereje igen kevés az eredményes munkához. Ha van is erő, ezt sűrűn lekötik más jellegű feladatokkal. Ezért valóban nem zavartalan a munkaügyek intézése. S nemcsak a technológiát és a technikát kell a norNem veletlen, hogy a nor- gét is A hat_hét éve kapott makarbantartas, ahogyan oklevél ma már ebben a többen nevezik tanaesi val- munkában sem a jó hozzáéralatainknal is a vezetes al- tés bizonyítványa, ha időlando munkaja. A gépi be- közben nem tanult a normás, ruhazasok eredmenyekent A vá,lalati intézkedési terugyani állandóan korszrubb lesz üzemeink technikai felszerelése, tehát változnak a munka feltételei. Ezért, ha az új technológiához igazítják a követelményeket, helyesen cselekszenek. A közel két és fél éve megmásck szakmai felkészültsé- termelőmunkájának képét, vek többnyire ma már nemcsak a műszaki fejlesztési sőt igen sűrűn a maguk üzemszervező tevékenységériek bizonyítványát is. Az elmúlt évekhez mérten csökkent a veszteségidők mérése és ezzel együtt az okok megszüntetésére kifejtett tevékenység is. Ezt azzal mafeladatokat rögzítik, hanem gyarázzák tanácsi vállalataaz ezzel járó termelésnövekedés. a termelékenység emelkedése számait, s a normaváltoztatást is. Van ahol egyvalósított általános norma- szerűen csak közlik az 1961. rendezés óta tanácsi vállalaink okulva a múlt hibáin, többnyire aktívan tevékenykednek a korszerűbb technika megvalósításán, a technológia tökéletesítésén s folyamatosan ehhez igazítják a munkanormákat. Ahol felismerték, hogy a munkanorma inknál, hogy nincsenek ma már olyan lazaságok, mint a korábbi években voltak. Ez igaz, de még vannak. Erről így vallanak a számok, amelyek a helyiipari vállalatok évi kormányrendelet kivona- vezetőinek legutóbbi értekezletén hangzottak el: „Igen magas a 95 százalék alatt és a 120 százalék felett teljesítők száma. A divatszabó vállalatnál például 50 munkás tát. Máshol viszont a vállalatokra jellemző intézkedéseket tartalmaznak. Mondani sem kell, hogy ez az utóbbi a jó. Ahol a vállalat gazdasági, műszaki vezetői gondot Az alkoholizmus ellen Ssük helyen az ambulancia síTj Mikor less józanító szoba? Javaslatok a nagyobb eredményekért Országosan egyre szélesebb délmet hátráltatja, s az al- botrányt okoznák, rendőri méretű az alkoholizmus el- kohol isták helyzetét is eűtem. küzdelem. Szegeden is lyosbítja. íöbb szerv fogott Ö6sze, hogy A problémák mellett eredsegítsen az alkohol rabjain, mény, hogy az utcán leré8 a szerencsétlem családokon, szegedetteket már nem a _ „ , mentőautó szedi fel, hanem hlőssör meggyoses a rendőrség újonnan beállí, . tott közlekedési ós közrendAz alkoholizmus ellen kuz- védelmi autói. Sajnos ezeÍS társadalmi bizottságnak ket a idegeket még a mai sok aktivistája van. Segítse- napig is a ^ a kór_ gülckel a helyi ismeretek es ház ambuláns rendelésén kell a bejelentések alapjan ala- ellátni Ez helytelen, mert pos környezettanulmányozast zavarja a gyógyulásra váró végeznek, beidézik az alko- b^g^ nyugalmát, és nemhoiistát a bizottság ele. egyszer botrányt is csapnak Az aktivisták jó munkája- a részeged nak eredményeként Szege- " den és a járásban idén 211 Tisztázandó kerdesek alkoholista jelentkezett ön- E probiémák ismeretében a ként elvonókúrára. Tobb n.ipokban megbeszélésre jötmint százat pedig a törvény tpk össze a társagainü szerszigorával utasítottak kény- vezetek A tárgyaláson több felügyelet alá helyeznék kitiltanák a szórakozóhelyekről. H. M. a korszerű vezetés a jó válla- fordítanak a munkaügyi dollatt tervezés, tehát a tervgaz- gokra nemcsak az intézkedalkodás nélkülözhetetlen ., . , ., . eleme, ott nemcsak a szemé- desl terv hanem a veg" lyi és a tárgyi feltételeket rehajtás ellenőrzése is. igyekeztek biztosítani, ha- , .. . . ,, nem ennek megfelelően for- A k°B"yuipan fellegu .... , /% tanácsi vallalatoknal maltak a munkakovetelme- m két-három éve még nyeket is. rendetlenség uralkodott a Ha az űj technika és tech- technológiai útmutatások nológía, s a munkakörülmé- dzsungeljében. Ma már az teljesítménye nem éri el a 95 százalékot, ugyanennyié pedig 110—120 százalék között mozog. Hasonló a helyzet a seprűgyárban is." A normakarbantartás hibáinak forrása többnyire abban kereshető, hogy még mindig sok helyen alkalmaznak becsült és statisztikai normákat. Alig található helyiipari vállalatainknál műszaki norma. Az új teljesítménykövetelményeket rendnyek változása együtt jár a normaváltozással, a kérdésre alig kell választ adnunk. Az emberek nem js kérdeznek, mert megértik a változás okát és jelentőségét. A röszkei tanácselnök szer-el vonókezelésre. Csak Szentesen A bizottság munkáját gyakten hátráltatja, hogy Szegeden nem lehet zárt intézetben elhelyezni alkoholistát. határozat született, valamint javaslatot is továbbítottál; az állami szervekhez. Így például arra vonatkozóan is javaslat született, tisztázzák végérvényesen, hogy lehet-e a szentesi városi kórházba fcka, hogy csak a szentesi beutalni zart intézeti kezeyarosi kórházban biztosítót- lésre szorultakat, tak húsz ágyat olyan alkoho- Szoba került az 1k hogy a listák számára, akiknél fel- ««edj klinika B osztályán tétlenül zárt intézeti kezelés biztosítsanak legalább tízzart Kriikséee* intézeti ferohelyet. A kijozaGondot" okoz a további nító szobával kapcsolattan eredményes munkában az is, Javasolta a társadalmi tóhegy a Szegedi Rendelőimé: zottság, hogy a Páriz^ korZn az ambuláns rendelés óti korzeü orvosi rendelő is túlzsúfolt. Egyszerre 10- epuleteben - ahol egyéb 12 betegnél többet nem tud- Wnt éfczakal ugyeletet is nak kezelni. Nem helyes az tartanak - az e^k helyi sem, hogy a beutalt alkoho- «-*get rendezzek be Józanító lista férfiak és nők rendelé- szobának. se egy helyiségben történik. A hosszú ideig tartó várakozás p>edig egyenesen elriasztja a jelentkezőket Problémák Ez lenne ugyanis a lehető legjobb, mivel csekély beruházással, egy-két dolgozóval biztosítani lehetne a megfelelő egészségügyi ellátást Ezt a javaslatot döntésre hamarosan a szegedi városi tanács végrehajtó biHosszú hónapok óta folyik zottsága elé terjesztik, a vita a kijózanító szobáról. Az alkoholizmus ellen kiizEnnek ellenére a város te- dő társadalmi bizottság jarületén mind a mai napig vaslattal, kéréssel fordult a sem sikerült ilyen, rendelet- Csongrád megyei rendőrfőben előírt szobát létesíteni, kapitánysághoz is. VélemóMégpedig azért, mert a ta- nyük szerint helyes lenne, nácsi igazgatási szervek nem há azokat a megrögzött altudtak erre a célra megfe- koholistákat, akik mind csaielő helyiséget kiutalni. Ez ládjuk, mind a város lakóiaz alkoholizmus elleni küz- nak nyugalmát zavarják, Nem arra készült gyermekkorában Tóth _ László, a röszkei községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, hogy valahol és valamikor majd neki is jusson egy íróasztal. Erős termete, kidolgozott izmai és hatalmas tenyere árulkodik arról, hogy valamikor kemény fizikai munkát végzett. A kézfogása határozott, férfias. A nehéz munkához szokott kéz tulajdonsága ez a beszédesség, ez a nyíltság. Tóth László nem idevalósi Röszkére. Élete útjára a Szabolcs megyei Tiszaeszlárról, az egykori uradalmi cselédek és földműves napszámosok szegényes falujából indult el. Családjával együtt a részeiéaratók keserves kenyerét ette a Pongrácz grófok és a Phőm testvérek uradalmán. S amikor a történelem vihara elsöpörte a grófokat, az akkor alig 17 esztendős gyerekember fegyvert fogott a felszabadult ország, földhöz M szerint ideiglenesen alkalutasítások szabályosak, s el- mázzák s a gvakorlati tapaszlátják őket termékművelet- talatok alapján módosítják, tervvel s rajzokkal. Ha pedig ha ez szükséges. Ha új nor... , , , ., mat vezetnek be. vagy válváltozas van a technologá- toztatnak az ideiglenes jelleban, változtatják az utasítást gűeken gazdaságvezetőink, is. Sőt kiegészítő rajzokat ké- rendszerint kérik a szakszervezet véleményét. A szakszervezeti bizottságok nemcsak észrevételeiket közlik, hanem segítenek megszüntetni a munkaszervezés fogyatékosságait. a munkafegyelem lazaságait. it fűzhetünk mi a felsorolt tényekhez? Ezek mind tanúsítják a kérdésre adott szabatos válasz helyességét. Való igaz, hogy az ország gazdaságának fellendítése, életszínvonalunk alakulása további javítása követeli: ahol új gépeket állítanak munkába, tökéletesítik a technológiát, ott a normákat is igazítani kell. De ez a kiigazítás hozzáértő embereket kíván. S végezzék ezt a vezetés normája szerint a munkások részvételével, meghallgatásával. S ha mégis elhangzik valahol a bevezetőben említett kérdés, legyen a válasz szabatos, de egyúttal az értelemhez szóló felvilágosítás is. NAGY PAL szőr vb-titkárnak, majd eljutott övéi védelmében. Mint nökhelyettesnek, harmadrendőr, majd pedig határfolyami légi rendésztiszt teljesített szolgálatot közel egyévtizedig. Közben állomáshelyei változtak: Pécs, Lőkösháza, Mohács és Hegyeshalom után Röszkére került, mint a nemzetközi útvonal forgalmi ellenőrző parancsnoka. Röszkén akkor is szépek voltak a lányok, s a műút fess parancsnoka addig ellenőrzött, amig maga is „ellenőrzés" alá került. S amikor saját kérésére leszerelt, Röszkére visszavárták, és nemcsak a lányosházban. Több éves szolgálata közben megismerte és megszerette a község lakossága, amely előAnnak idején hat elemije volt, s azóta elvégezte az álszorra pedig tanácselnökké lamigazgatási akadémiát. A választotta. Ez a tartós biza- hadseregben elért eredmélom annak a munkának szól, nyéért és szolgálatai elismeamit Tóth László éveken át réséért a Magyar Népköztárvégzett a község érdekében, saság Érdemérem arany foS még mindig csak fiatal kozatát kapta. S emögött is ember számba megy, hiszen bizony sok tanulás, megfecsak 36 éves, noha Kati lá- szített szellemi munka van. nya és Laci fia, ahogy mon- Jelenleg pedig a mezőgazdadani szokták errefelé is, las- sági technikum esti tagozasan a fejére nő. tán tanul, hogy megalapoHiába, ez az apák sorsa, zott ismeretekkel segítse közKorunkban viszont az is az sége termelőszövetkezeteit, élethez tartozik, hogy a szü- ha netán problémák adódnálők lépést tartsanak a ma kö- nak. Végrehajtó bizottsági vetelményeivel, s tudásban, elnökösködése alatt lett terfejlődésben ne maradjanak melőszövetkezeti község el gyermekeik mögött. S a Röszke, tehát már ez is kötefalu szeme ebben a tekintet- lezi a tanulásra, a folytonos ben is rajta van Tóth Lász- fejlődésre, lón. L. F. Részt veszünk a moszkvai kerekasztalkonferencián Az idén december 5 és 8 között Moszkvában tartják a különböző -országok neves közéleti személyiségeinek hagyományos, úgynevezett kelet—nyugat kerdjasztal-konferenciájót. A tanácskozáson kéttagú küldöttség képviseli hazánkat. Dr. Vajda Imre, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyeterd tanszékvezető tanára hélfőn elutazott a szovjet fővárosba. Dr. Sík Endre nyugalmazott külügyminiszter, az Országos Béketar.ács alelnöke a Béke-világtanács varsói ülésszakának végeztével érkezik Moszkvába. (MTI) y Csütörtök, 1963. december 3. DÉL-MAGYARORSZÁG 3