Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-17 / 294. szám

Télen is teremtsünk versenylehetőséget a Kilián-mozgalom résztvevőinek Győzelemmel rajtoltak az asztaliteniszezők Híjnm0(£íf — A közel félezer szegedi ^jortvezetonek, s a sok száz aktivistának nem kell szé­gyenkezni ok eddig végzett munkájuk miatt — állapí­tották meg a Magyar Test­nevelési Sportszövetség sze­gedi küldöttgyűlésének részt­vevői. Eredményes munká­juk számaiként sorolták a többi között, hogy városunk­ban ma már 48 sportegyesület kereté­ben több mint 15 és fél ezren vesznek részt verse­nyeken, tehát Szeged lakosságának 13,7 százaléka versenysze­rűen is sportol. E számokra valóban büsz­kén hivatkozhatnak a sport­mozgalomban tevékenykedő vezetők, hiszen a 13,7 száza­lék a lakosság arányához mérten az országos átlagnak mint­egy kétszerese. A versenyszerűen sportoló­kon kívül közel tízezren vesznek részt úgynevezett alapfokú bajnokságokban, egyéb sportfoglalkozásokon, a Kilián testnevelési mozga­lomban. Itt azonban álljunk meg néhány szóra! Igaz, hogy a Kilián-mozga­lomban az idén 6500-an vet­tek részt Szegeden és 1800-an nyerték el a jelvényt. E szá­mok azonban mégsem meg­nyugtatók. Lássuk csak, mi van mögöttük? A Kilián testnevelési mozgalom kere­tében szerveztek Szegeden minden alapfokú versenyt. A mozgalomban résztvevők többsége diák volt. Termé­szetesen az jó dolog, hogy a tanulóifjúság lelkes résztve­vője a mozgalomnak. De az már nem, hogy a felnőtt lakosság, ter. Is­kolán kívüli Hatolok csak kevesen kapcsolódtak be a mozgalomba. A különböző sportszövetsé­gek igen sok alkalmat te­remtettek, alapfokú verse­nyeket hirdettek, de. sajnos, a lehetőségek egy része ki­használatlan maradt. Több helyen nem alkalmaz­ták a gyakorlatban a foko­zatosság elvét. Keveset tö­rődtek a mozgalom népsze­rűsítésével, s nem igyekeztek játékos szórakozással új ta­gokat szervezni a mozga­lomba. Hasznos kezdeményezés volt a vizi- és kerékpárállo­mások létesítése, kajakok és sportkerékpárok kölcsönzése. Csak az a baj, hogy kevesen éltók a kölcsönzés lehetősé­gével. Talán a nyári úszás­oktatás volt a legeredménye­sebb rendezvény. Júniustól szeptemberig kéthetes turnu­sokban a KUián-tagkönywel rendelkezőket díjmentesen tanították meg úszni. E tan­folyamokon szintén tanuló volt a résztvevők zöme. Jól tudjuk, nemcsak az egyetemek, középiskolák és általános iskolák tanulói fia­talok. Igen 6okan dolgoznak fiatalok üzemekben, intéz, menyekben is. Ezek közül az építőipari vállalat és a sze­gedi kenderfonógyár kivéte­lévél nagyon keveset tettek a mozgalom népszerűsítéséért, a fiatalok bekapcsolásáért. Érthetetlen például, hogy a textilmúvekben, a szegedi élemiszer ipari üzemekben, vagy a vasútnál miért ha­nyagolták el a mozgalommal való foglalkozást az elmúlt időszakban. S ez a megálla­pítás nemcsak a sportkörre, EurraT •fUHl hanem az itteni társadalmi szervekre is vonatkozik, hi­szen m szervezésben nélkülöz­hetetlen a tömegszerveze­tek, a KISZ- és szakszer­vezet együttműködése és eredményes segítő mun­kája. Nem nehéz levonni a kö­vetkeztetést: büszkélkedjünk sikereinkkel, de ne feledjük, hogy az elmúlt esztendő nemcsak babérokat termett a sportmozgalomban. Most az új testnevelési sportszövet­ség irányításával a sportkö­rök a téli hónapokban is te­remtsenek versenylehetőséget a Kilián-mozgalom résztve­vőinek. Szegedien is van le­hetőség a téli természetjárás, asztalitenisz, sakkversenyek rendezésére. Ezeken kívül szervezhetnek labdajátéko­kat, kért-, rop- éa kosárlab­da alapifakú versenyeket, amelyeket termekben is le­bonyolíthatnak. Ide sorolhat­juk a teke, a súlyemelés, a korcsolyázást, amellyel bő­víthetik a téli programot. S már most készüljenek a nyárra. Ne akkor kezdjék meg a mozgalom népszerű­sítését, szervezését, amikor már itt az ideje a szabad­téri sportnak. Csak jó felké­szültséggel érhetjük ed, hogy a tanulóifjúság mellett jövő­re nagyobb számban szere­peljenek a felnőttek és sze­rezzék meg a jelvényt a Ki. lián testnevelési mozgalom­ban. Az lesz majd az igazi dicsőség, ha nem százak, ha­nem ezrek dicsekednek Sze­geden a mozgalom elismerő jelvényévei. Képünkön: akik nagyon szeretnének bejutni az NB II-be: Nagyné, dr. Fischerné, Rábayné, Tóthné és Kása... A Magyar Súlyemelő Szö­vetség rendezésében Budapes­ten a Sportcsarnokban ser­dülő, országos bajnokságot bonyolítottak le. A versenyen közel százan indullak. Elő­ször vettek részt bajnokságon a Szegedi Spartacus fiataljai, akik a vidékiek csapatverse­nyében a Szombathelyi Ha­ladás és a Debreceni VSC mögött harmadikak lettek. A szegedi csapatban Török, Makrai, Katona, Bozóki A., Fülöp, Nagy, Takács, Bótori és Ördög szerepelt. A kis­középsúlyú Takács János, a félnehézsúlyú Bátori István és a nehézsúlyú Ördög Ist­ván az egyéni versenyben vi­déki bajnokságot nyert. Vasárnap a Szegedi Lendü­let női és a Szegedi Ruha­gyár férficsapata megkezdte a küzdelmeket az NB II-be jutásért. Az osztályozókra mind a két együttest egy-egy négyes ' csoportba osztották be, de amíg a nőknél az első két helyezett, a férfiaknál csak az első kerül majd a magasabb osztályba. A rajt jól sikerült mert csapataink biztosan győztek. FÉRFIAK: Szegedi Ruha­gyár—Orosházi Kinizsi 14:4. A szegediek közül Csikós László mind a négy ellenfe­lét legyőzte, Gazdik Gyula és Kamocsay József három-há­rom, dr. Gaál Sándor pedig két mérkőzésen nyert, és győ­zött a dr. Gaál—Kamocsay, valamint a Gazdik—Csikós páros is. NÖK: Szegedi Lendület— MAV Sátoraljaújhelyi AC 11:7. A Lendületből Nagy Lászlóné és dr. Fischer Györgyné mindegyik ellenfe­lét legyőzte, a további ponto­kat pedig Kása Ilona, Rábay Lászlóné és a dr. Fischerné— Nagyné páros szerezte. A kétfordulós körmérkőzé­seket január 5-én folytatják, az osztályozók február végére fejeződnek be. SZEAC—Bp. Előre 83:74 (42:36) S=0=R=O=K= M=N= A teremkézilabda világ­bajnoki selejtezők első mér­kőzését nagy érdeklődés mellett rendezték meg Var­sóban a Gwardia-sportcsar­nokban, 4500 néző előtt A magyar férfiválogatott a len­gyel válogatott ellen 16:12 (5:7) arányban győzött * A moszkvai Dinamo-csar­nokban került sor a Dinamó Moszkva—Újpesti Dózsa női röplabda-mérkőzésre, ame­lyet a bajnokcsapatok Euró­pa Kupájáért játszottak. A szovjet bajnok biztosan nyert: Dinamó—Üjpest 3:0 (4, 2, 10). • . A Bp. Honvéd labdarúgó­csapata pénteken Olaszor­szágba utazott, és vasárnap Genovában lépett pályára, ahol a magyar együttes az FC Genoától 2:1 arányú vereséget szenvedett. Félidő­ben a Honvéd vezetett 1:0-ra. * A Finnországban tartózko­dó magyar férfi kosárlabda­válogatott a Kouvola kerület válogatottja ellen 105:87 (45:43) arányban nyert * A magyar olimpiai labda­rúgó-válogatott szerdán Al­géria válogatottjával mérkő­zik meg az afrikai túra so­rán. A nemzetközi találkozó Algírban leaz. A nyugat­európai portyán levő Bp. Honvéd ugyancsak szerdán Münchenben vendégszerepel. * A Szegedi EAC az Ady téri egyetemi épület torna­termében II. osztályú kard­vívó-versenyt rendezett tíz indulóval. A döntőben csak szegediek vettek részt, ahol Apró László (Postás) lett az első 6 győzelemmel, második Sándor Tamás (SZEÁC) 5 győzelem, harmadik Dózsa László (Postás) ugyancsak 5 győzelemmel, negyedik Lász­ló (Sportiskola) 4, ötödik Sárközy (SZEAC) 3, hatodik Csonka (Radnóti gimnázium) 2, győzelem. Az első hely kérdése az utolsó csőriében dőlt el, amikor Apró nagy küzdelemben 2:4-ről 5:4-re nyert Sándor ellen. A kosárlabda Magyar Népköztársasági Kupa 9—16. helyéért folyó körmérkőzése­ken a SZEAC férficsapata vasárnap a csoportjában ed­dig legjobban álló NB Il-es Bp. Előrével vette fel a küz­delmet. A két csapat a sze­gedi Rókusi Tornacsarnokban az alábbi összeállításban ját­szott (Zárójelben a dobott kosarak száma szerepel.) SZEAC: Merényi (5), dr. Faragó (11), Brandstátter (18), Faragó István (6), Hűvös (8). Cserejátékosok: Schmidt Cl 7), Dobó (16), Kiss (2), Bácskai, Sebő, Bárdos. Előre: Machalik (10), Ko­vács (5), Feliősi (15), Noko­dém (14). Szabó (20). Csere­játékosok: Erdélyi (4), Paizy (4), Horváth (2), Kutrucz, Tapodi. Az első félidőben kiegyen­lített volt a játék. A kosarak felváltva estek, bér több­nyire a szegediek vezettek néhány ponttal. Fordulás után erősített a SZEAC. Fel­gyorsult a játék; és a hazai előny 18 pontra nőtt A fél­idő közepétől kezdve az egyetemistáknál főleg a fia­talok szerepeltek, s így az Előre a hátrányt csökkenteni tudta, bár a szegedi győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. h. l. így kellett volna tippelni Otaszo.—Ausztria törülve Strasb.—St. Etienne 1 2:0 Monaco—Reims 1 1» Angers—Bordeaux x 1 a Nantes—Rennea 1 2:1 s. Valene—Lena x 0:0 7. sedan—Nice 1 8:1 0. Alessandrla—Pro P. x 0:0 9. Palermo—Napoll 1 4:0 10. Potenza—Cagliari 1 1:0 11. Praío—Brescia x 0:0 12. Verona—Venezla 2 0:1 13. Padova—Udinese x 0:0 A totó 50. heti fordulójára 527 446 darab ttppszelvény érke­v 2. 3. 4. 5. zett be. Felosztásra szesen 949 402.80 Ft Az L nyeröosztályban ketten értek el 12 találatot A nyere­ményösszeg egyenként 118 675 Ft A n. nyeröosztályban 21-en ér­tek el 11 találatot A nyeremény­összeg egyenként 7058,25 Ft A IIL nyeröosztályban 362-en ér­tek el 10 találatot A nyeremény­összeg egyenként 673,75 Ft A 11 és 12 találatos nyereményössze­gek kifizetése december 28-án, a 19 találatosaké pedig decem­ber 23-án kezdődik. Rádióműsor Kedd KOSSUTH RADIO 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman-fris­senl 5.00 Hírek. 5.05 Falurádió. 0.00 Hirek. 6.20 PiUanatíelvéteL 6.35 Hirdetőoszlop. 7.00 Hírek. 7.10 Oj könyvek. TJO Szlnház­és moziműsor. 7.54 Énekeljünk együtt 8.00 Műsorismertetés. 8.10 Harsan a kürtszó! 8.50 Tombola. 9.40 Verbunkos-muzsika. 10.57 Családi körben. 12.00 Hírek. 12 óra 15 Tánczenei koktél. 12.57 A vidéki színházak műsora. 13.00 Szövetkezett gazdatanfolvam. 13 óra 20 Donizetti operáiból. 14.00 Hirek. 14.10 Népdalok. 14.45 Al­kotóműhelyben. 15.00 Zenekari muzsika. 15.40 Leonyid Lenes két karcolata. 16.00 Hirek. 16.10 Is­kolarádió. 16.30 Randa Bandi ka­landjaL 16.45 Budapesti táncze­nészek találkozója. 17.00 Két álarc. 17.23 Rádióiskola. 17.56 Műsorismertetés. 18.00 Hírek. 18 óra 15 Kamarazene. 18.50 Be­szélgessünk az ünnepi műsor­ról. 19.05 Muzsikáló képeslapok. 19.25 A Szabó család. 19.55 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.25 A műsort össze­állították a hallgatók. 22.00 Hí­rek. 22.15 Mai szemmel. .. 22.25 Magyar nóta- és népdalest 23.05 Vonószene. 24.00 Hírek. 0.10 Könnyűzene. petőfi radio «.M Torna. 8.30 Hírek. 8.00 Hí­rek. 14.00 Nók a Metropolban. 14.10 Időjárásjelentés. 14.25 Ka­marazene. 15.00 Hirek. 15.05 A természet „Selejtjei". 15.20 Dél­utáni frissítő ... 16.20 Cantoni látogatás. 18.38 A Magyar Rá­dió és Televízió énekkarának műsorából. 16.50 Iskolarádió. 17 óra Hírek. 17.05 Hogyan néz­zük? .. . 17.23 Táncdallamok. 18.15 Rádióegyetem. 18.45 Diett­rich: Concerto zongorára és fú­vószenekarra. 19.06 Ml történt a nagyvilágban? 19.ll A dzsessz kedvelőinek. 19.30 Azonos mun­ka — egyenlő bér. 19.40 Mu­zsikáló könyvek. 20.30 Száz év­vel ezelőtt... 21.00 Hírek. 31-05 Wagner-hangverseny. 22J)0 Me­se. 23.00 Hírek. TotevMómfisor M.OO Hírek. 18.18 Tapasztala­tok — tanulságok. Hogyan ké­szüljenek a tsz-ek a zárszám­adásra. 18.20 Legenda az Anga­ráról. Szovjet kisfilm. 18.40 Még­egyszer a fiatal műszakiak prob­lémáiról. AZ dkt. 27-1 nyílt tár­gyalás folytatása. 19.00 Körül­ményeskedtietnemség ... Lőrlrt­cze Lajos műsora. 19.20 Az or­vos válaszol... A téli Járvá­nyokróL 19.30 Tv-híradó. 19.45 Szép álmokat gyerekein 19.55 Világszínvonal. 20.15 A haló­lak nem beszélnek. Az NDK te­levíziójának magyarul beszélő filmje. I. rész. (Csak 14 éven felülieknek!) 21.45 A Magyar Hirdető műsora. 21.55 Hírek, tv­híradó (Ism.). Szegedi Gázmű VáUalat FO­TOT, GÁZSZERELŐT és SEGÉDMUNKÁST azonnali belépéssel felvesz. X7677 Vadáss Ferenc: A tizenharmadik tél 26. A Kőris utcában is Tuli vasárnaponként rendszerint egy órával később kelt. Amikor megreggelizett, kisétált az Aréna úü újság­aáS Népszaváért.- A nagyobb címeket az utcán átnézte, a többit otthon olvasta el, kényelmesen hátradőlve a székben de gondosfi­gyelemmel boncolgatva minden hírt és cikket, ami az ország, a főváros és a gyárak helyrete­rel szólt. Mindig ilyen volt a vasárnap délelőtti programja. Így történt tegnap is. Elindult a Do­monkosok temploma felé. Tizenegyre beszeltek meg a találkozót a Thököly út sarkan Papp Feri várt rá. Néhány perc múlva csat­lakozott hozzájuk egy negyven ev korüli, piros­pozsgás képú férfi. Látásból jól ismertek ezt a széles vállú, zömök embert. Gyakran találkoztak vele a Magdolna utcában. Sejtették — mert hal­lották beszélni is néhányszor —, hogy a baloldali munkások egyik fontos embere... Vincenek szó­lították, egyikük se tudta, veretéknérv-e ez, vagy csupán a keresztneve. — örülök, hogy mindketten épségben meg­vagytok — üdvözölte őket széles gesztussal. Az elsö percben feltűnt mozgékonyságával. — Hol jártál tegnap este? — szögezte a kérdést Ferinek mfnden bevezetés nétkiíl. — Tudtommal ott kellett volna lenned a tanulócsoportban, ahol... Feri nagyon kényelmetlenül érezte magát Meg­mondja? Ne mondja meg? — Bálban voltam — vágta ki gyors elhatáro­zással. — Ipartestületi táncmulatságra mentem. A kislány miatt, akinek udvarolok ... Elakadt. Nem is mondok igazat — gondolta za­vartan —, akiért elmentem, annak csak udvarol­tam. akinek udvarolok, az... — Katira gondolt, de hirtelen elszégyelte magát. Micsoda gyerekes, buta dolgok, amikor fotnos ügyekről, politikáról van szó. — Mondtad valakinek, hogy odamész? — Persze. Badantinak. — Tóni mit szólt? — Menjek. — És te? — fordult Túlihoz Vince. — Nekem nem volt semmiféle tanulócsoportom — vonta meg a vállát Tuli. — Én a szabókhoz járok, az este is fenn voltam ... — Jól van, jól van — kapott a homlokához Vince — az egy harmadik, akire gondoltam. Ne­ki is itt kellene lennie, összetévesztettelek. Az a telefongyári fiú, Zolinak hívják, az ott volt. Ak­kor hát csak hárman leszünk. Értetlenül néztek rá. — Látom, ti nem tudtok semmit. Baj van, gye­rekek. — Micsoda? — kérdezte ijedten Papp Feri. Az Abonyi utcához .közeledtek. Vince hátrate­kintett, nem követik-e őket. Megállt. — Nem tudtam, hogy' akár egyet is megtalá­lok-e közületek. Az este megrohanta a rendőr­ség a Pálma kávéházi tanulókört. Ha nem téve­dek, ötven elvtárs járt oda. Mindet lefogták. — Ejha — sápadt el TuB. — Akkor Tőré le köztük van. — Nem — mondta Vince —, egy-két emberről tudok, aki véletlenül nem volt ott Szerencsére Badantinak is máshol volt dolga. Papp Feri is begkönnyebbült némileg. Bár._ — Cigi? — kérdezte. — ö nem volt ott? — Kurimszky? — kérdezte vissza Vince —- a palotai? — Igen. — ö sem. Nem járt oda. De Beke Zol! bent van. Meg Sollner Jóska a nemesfémesektől, aki lelke az egésznek. Mások is a Kazinczy utcaiak közül... az ezüstművesektől — tette hozzá ma­gyarázatképpen — meg építők. Szöveti... nagy baj — ismételte. — Beke Zoli is — sóhajtott Papp Feri. Lát­szott, csak kicsinyenként értette meg a csapás jelentőségét. Leszakadt egy tető, sok barátjukat földre sújtotta, a zuhanás szele őket is megcsapta. Még szállt a por, nem látni, nem tudni, ki meny­nyire sérült, ők maguk is épek-e, vagy ... — És nem is a Pálma az egyedüli — folytatta Vince. — A Kőris utcában is volt egy helyiség, onnan is sok embert elvittek. Még nem ismerem a teljes névsort — mondta. — Annyi bizonyos, hogy sokan voltak. Elvitték Máté Jóska építő­munkást is, a szakszervezeti ellenzék egyik leg­jobb emberét. Többen a Mosonyi utcai tolonc­házban vannak, a legborzalmasabb tetves éház­tetőben ... Másra terelte a szót. — Mit tudtok a fémlemezipari fejesek megbe­.-aéléseiről? (Folytatjuk.) Vegyésztechnikust vagy laboránsképző tanfo­lyamot végzett laboránst keres felvételre az Egyetem Alkalmazott Kémai Tanszé­ke Szeged, Rerrlch tér, Bé­ke-épület. Jelentkezés sze­mélyesen december 11-tol mindennap M—l-ig. xS. 02106 Azonnal pénzhez jnt, ha kiolvasott könyveit el­adja. Magas áron vásáro­lunk régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és Ifjúsági könyveket. Könyvesbolt, Kárász u. és Dugonics tér sarok. S. 92192 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei «s Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik nétfö kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 85-35. 80-03 Éjszakai telefon: 85-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér l Telefon: 35-00. Sl-le. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda VáUalat Szeged. Kárász u. 0. INDEX: 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dl) egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél 6 dél-magyarország Csutórtók, 1963. december 19,

Next

/
Thumbnails
Contents