Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-15 / 267. szám

Jóváhagyták a gimnáziumi elsŐ ) elvényesek reformtantervet Gimnáziumainkban jelen- pszichológia, amit eddig csak iep — az új gimnáziumi kísérletképpen tanítottak né­tentervek életbe lépéséig — hány gimnáziumban, végle­atmeneti óratervek alapján gesen helyet kap a tantár­tanítanak. Dr. Szarka Jó- gyak között, s heti két órá­zsef, az Országos Pedagógiai ban tanítják majd a harma­Intézet főigazgatója elmon- d: kosoknak, a tanév második dotta, hogy az intézet tan- felében. tervi bizottsága legutóbbi A tantervi bizottság állás­ülésén végleges formában jó- foglalása szerint a második vá hagyta a gimnáziumok re- idegen nyelv oktatását már formtantervét, amelyet az az első osztályban megkez­országos vita tapasztalatai- dik, s azt heti két órában nak figyelembevételével dol- tanulják majd a diákok. A goztak át. fizika cSak a II. évfolyam­A gimnáziumok egységes ban kezdődik, hogy az első óraterv alapján működnek, osztályban elsajátíthassák a nem lesz humán és reál ta- gyerekek a kellő matemati­gozat. A szükséges differen- Icai alapot, ciálást az úgynevezett spe- Az új gimnáziumi tanter­cialis (nyelvi, természet ludo- veket még ebben a tanév­mányos és egyéb) osztályok ben kinyomatják, így a kö­teszik lehetővé. A heti óra- vetkező oktatási évben már szám valamennyi évfolyam- az iskolák rendelkezésére ban 33. Üj tantárgy lesz — bocsáthatják, hogy a tanárok hetenként 3 órában — a tüzetesen megismerjék és gimnáziumok IV. osztályában kellően felkészüljenek 1965­a világnézetünk alapjai. A tői sorra kerülő bevezetésre. A statisztikák nem adnak Hödör István régóta lakik mutat, ebben körzete lakói­hű képet a társadalmi mun- az Osztrovszky utcában. Itt nak névsora van, és a nevek káról. Mert vajon mennyit született négy gyermeke: itt mpl!pU Ki m. könyvelhetne el a tanács tanult ő, s vált nagy művelt- melleU feUegyzesek Ki ml pénzügyi osztályának vezető- ségű szakemberré. ly®n kérdéssel fordul hozza, je a tanácstagok, a társadal- Hivatali munkája és a ta- melyik panaszt intézte már mi aktivisták felvilágosító, nulös melleU szívesen vállalt ei, okos szavaiért? Sok társa- társadalmi megbízást. A Ha­daim! munkás végez pénz- zaflas Népfront kérésére zel nem mérhető fontos sok-sok gyűlést tartott. Be­munkát, politikai tevékeny- szélt a békéről, a munkáról, séget. És ez is legalább tájékoztatta hallgatóit a nemzetközi esemenyekről. Szomszédai ós a környékben lakók tájékozott emberként tók fel- Az utca kissé taVo1 ismerik és gyakran fordul- esik otthonétól, de ő is ott volt a munkánál. Idős, nyug­díjas ember, ő csak irányí­ez is olyan fontos, mint amikor lapátot vagy téglát kell fog­ni. Tájékozott ember Czene bácsi is kér. Nem magának, hanem a közös ügyért, társadalmi munkát. A Kossuth utca gyalogjár­dáját a lakók kérésére szed­nak hozzá jó tanácsért. Ajtaja nyitva A gyermeket nem vet­ték fel a napközibe, az ingat­lankezelő vállalat nem vé­Most kitüntetett társadal­mi munkás Hődör István is. Amikor felkerestem munka­helyén, a Szegedi Kiskeres- gezte el az fgért munkát kedelmi Vállalatnál, megál­lapította: — Amit tettem, csináltam. Nem köszönetért vagy kitüntetésért, hanem önzetlenül, a közösségért. tott, szervezett, s szttmba vett-e, ki mennyi munkát végzett. Tervei között tavasszal a nehéz lenne felsorolni, Juhász Gyula utca parkosí­hányféle ügy megoldásához tás« szerepel. Természetesen , , nyújtott segítséget Hődör , . , .. . szívből IsJtvárr Sokan a környékbe- tártadaünl munkával. Mlnd­Üj magyar film Tegnap Xappatt sötétség mutatták beaSza- síkot. Mégis valami kielégí- ben közelebb állnak hozzánk badság Fllmszín- tetlenség marad benne a —, inkább maszknak hatnak, házban a Nappali sötétség film után. Mi ez a kielégí- mint a múltban, ahol emberi című új magyar filmet, tetlenség? Mi az oka? A cselekvéseikben jelennek amelyet Palotai Boris egyik múlt és jelen szerves kap- meg. Básti Lajos passzív írása alapján Fábri Zoltán csolata kevés a filmben? A hőst alakit, aki egy-egy pon­írt és rendezett egy személy- múlt, mint emlékezés, jele- ton cselekvésije lendül, nem ben. Az üj film tulajdon- nik meg csak, és nem mint az antífasis!!te harcos meg­keppen időben két síkon ját- egy másik cselekmenysorral s u . szódik: az első sík. a keret, kapcsolatos történés? Tény győződésebői, hanem huma­mondhatni napjainkban tör- az, hogy a jelenben játszódó nizmusból. A kettő termé­ténik — bár ez a szó, hogy képsorok igazi történést nem szelesen nem választható ei történik, nem a legmegfele- mutatnak pusztán a talál- egymástól, azonban a huma­lobb, hiszen a néha felbuk- kozas és beszélgetős szitua- , , , , kanó jelen képsorai mini- cióit. Ismerkedés a mólón. nimm mí«ls lehet keve" mális történést mondanak el. Szóváltás az író villájánál a sebb; passzívabb, elvöntább. Egy balatoni üdülőhelyen kerítésen át. Majd a kirén- Básti alakításéban meggyőző élő írót felismer egy üdülő duló gyermekeit búcsúztató ez a fjmira szegedi Erika férfi, akit az 1944-ben meg- apa és az író igazi tplálko- ',, mentett, illetőleg Budapest- zása: beszélgetésének kezde- f attó nojé rokonszenves jó röl Veszprémbe szállított il- te és a különböző helyszíné- a,akíte- neho1 klS6e ílatal0* legálisáh. Az igazi történés ken folytatódó beszélgetés Ban nyers' A rendezé® a két e, * egyes jelenetei. Mindez való- síkban WtsaSdó filmet von" kotaMkában játszódik ta Az iában ném történés, csupán ritmus, író összeveszik egy barátjá- figurák és háttérek. AtmosZ- l)an' telan túlságosán is só­val. aki fasisztává vedlett, féra Egy novellában nagyon tót tónusban oldotta meg. Ez majd balatoni villájában él. k lehel de ü„y érez„ a homály ugyan megegyezik Egy zivatar összehozza egy erueKes lenel' ae iusy„ erez . fi]m alakiajnak homélvba fiatal növel, aki lányához zük mégis - és különösen *fllm alak;|amak K™, hasonlít. Szerelem szövődik filmen — több cselekmény- veszo. sot klfiSe az általános­köz tük. A fiatal nőt egy al- re lett voina a jelenben ságba vesz° J«l!émével. Még­kalommal magával viszi , M alQkj is jobb lett volna talán a Pestre, hogy az meglatogat- s , irnÍ70 filmet, s az alakokat is vi­hassa szüleit, rokonait, ő a jelenbeli ember kiiajzo- > eközben találkozik egy má- latlan, a múltbeli tartalom- lagosabb tónusba, emberi sik barátjával, aki illegáll- hoz képest felnagyított, fur­fn rejtőzködik Felajánlja, romantikus lesz. hogy vidéken elbujtatja. Az a szívességet egyik harcos- M. . a színészi alakítá­társa részére fogadja el — ninaez sokban is látható, annak a férfinak a részére. Amikor a jelenben látjuk a aki a jelenlegi síkban felis- kdt főszereplőt — ahol idő­meri az Írót. Visszafelé utaz­közelségbe hozni. A képek nem mindenütt aknázták ki a szélesfilm adta lehetősé­geket, azonban a befejező képsor szépsége sok mindent kárpótolt. va megtudja a fiatal nőtől, hogy szüleit, rokonait elvit­ték, ismerősei hem segíte­nek rajta, félnek, mert ő zsidó. Lánya iratait szeretijé elkérni, a lány azonban meg­tagadja ezt — később tud­jük meg. miért. Mégis a lány nevére kiállított ira­tokkal egy falusi házban él­nek. Egyszer azonban éjjel BALATON. 1962 A Nappali sötétség bemu- nősen érdekes, hogy a fiatal tatója előtt egy remek, szí- rendező mennyire szereti az nes kisfilmet pergettek le, a Balaton, 1962-t. Ez a film nemcsak azért érdemli meg, hogy külön szóljunk róla, mert, a szegedi Ve.ntilla Ist­rsnríi*ss rssL-sa-sss lert az író mert azzal véiik azonosnak, At íré "táttajárva megtucL ja, hogy lánya il­... szép és remek ritmusban mert az iro lánya neven el, rendewtt Képeivel, valamint i.'Ziilí- avnnrwtlflK _. . . . Vujtsics Tihamér modern, a képsorokat kitűnően követő Ju ,| __ zenéjével ható film minősé­legális ' propagandaanyagot ««•<•>', mindennél ^ Jöbbfet terjesztett, statárium, halál Var fá. Vallomást tesz, hogy a bújtatott nő ném azonos lányéval — gondolván, hogy így talán megmenti. Ez a múltban lejátszódó esemény­sor, melyet visszaemlékezés­képp említ meg n fihn. Á jelenben ebből az Íróban lel­kitemeretfu rdalás maradt: vajon helyesen járt-e el, gyáva volt-e vagy gyilkos? (gy emlékszik ő az esemeny­Borra. Az üdülő férfi viszont, aki felismerte, úgy emlék­szik rá, mint bátor megmcn­mond áz a derűs figyelem, amellyel a közönség végig­élvezte. Nem is ezért, csu­pán tájékoztatásul tesszük hozzá, hogy november máso­dik félében Lipcseben a rö­vidfilm fesztiválon képviseli a magyar kisfilm művésze­tet. Mellesleg megjegyezhet­jük. hógy Ventllla másik kisfilmje, a Komp. melyet, a televízióban nemrég láthat­tunk, a toursi rövidfilm fesz­tiválon fog szerepelni. A filmet Ventilla István nemcsák rendezte, hanem két munkatársával együtt anyagokat, az élő és élette­len testeket. Ennek egyik ér­dekessége. hogy csak ritkán, ezáltal nagyobb jelentőségre emelkedve kerülnek fejek, arcok a filmre. A balatoni telet és nyarat, s az embe­reket és életüket egyaránt, összbenyomásként, szinte ez után az élet után étvágyat csinálva mutatja. Olyan kis­film. amélyet féltétlenül lát­ni kell. N. F. liek azért is felkeresték ott.- ez villanásnyi kép Czene honában, hogv megkérdez- Ferenc társadalmi levákcny­zék, idős fejjel vállalkozhat- 8égéről. Sokéves hasznos nak-e továbbtanulásra? . ....... ..... , ... , Ó ilyenkor mindig igen- munkájáért tüntették ki fit is nel válaszolt, saját példá- a kiváló társadalmi munká­ját mondta el: már nem sokat megillető jelvénnyel, volt fiatal, amikor a közgaz­dasági technikum kereske- jf delmi tagozatán érettségi­zett. Hődör Istvánt, Czene Fe­Ázután az atomcsend- rencet, Kovács Istvánnct, egyezményről is sokan meg- Kiss Antalnál és a többi ki­kérdezték véleményét. Min- váló társadalmi munkást a den jeles politikai eseményt közösségért végzett önzetlen ő méltat a környékben. Aj- tevékenységükért ezekben a ta.ia mindig nyitva áll az em- hetekben - a tanácstagi be­berek előtt. számolókon — az elismerés, Ezért esett az t. kerületi megbecsülés jelvényével ju­tanács választása rá is, ami­kor a kiváló társadalmi munkások kitüntetéséről volt szó. Szegeden elsőként — az egyik tanácstagi beszámolón — kapta meg a "Kiváló tár­sadalmi munkása-jelvényt. Hosszú idő óta Időben szinte nem is tud­ja meghatározni Czene Fe­renc bácsi, hogy mióta vé­gez társadalmi munkát. Tá­lén 1948-ban kérte rae^ elő­ször a békébizottság, hogy hfvja össze gyűlésre a kör­nyék lakóit. Jól ismerté a 45-ös választókörzet — a Juhász Gyula, a Pusztasze­ri és a Lengyel utca által határolt terület — lakóit. Évek óta köztük él, az ut­cán köszöntötték egymást, de otthonaikat nem látogat­ta. Mégis vállalkozott a mun­kára. Bekopogott Kovácsék­hoz, Nagyékhoz — és hív­ta őket. Először akkor tapasztalta, hogy hallgatnak rá. Akiket meghívott, kivétel nélkül megjelentek. Azután egyre gyakrabban találkoztak. Az egyik összejövetelen őt vá­lasztották meg körzetmegbí­zottnak. Járda, parkosítás Megfordult a kocka. Éttől kezdve őhozzá kopogtak ba ismerősei, barátai. A ii­noni mechanikai vállalat nyugdíjasa, Czene bácsi tár­sadalmi munkájában is pon­tos. Kemény fedelű füzetet talmazza a tanács. H. Zs. Magyar hajók Egyiptomnak A Magyar Hajó- és Da­rugyár balatonfüredi üze­mében egyiptomi megrende­lésre 15 egységből álló ha­jóflotta építését kezdték meg. Ezek az újszerű, mo­dern vizijárművek nem vontatják, hanem maguk előtt tolják az áruval meg­rakott uszályokat. A tolóha­jók uszályaiban 320 tonna rakomány fér majd el. A 70 millió forint értékű flot­ta a jövő év végéig elké­szül. Az első egységet már víz­re bocsátották és megtartot­ták a szokásos műszaki el­lenőrzést. Az első időben kezelőszemélyzet is megy Egyiptomba, hogy betanítsa az ottani hajósokat a Fügé­dén gyártott hajók kezelé­sére. A magyar tolóhajók a Ní­lus asszuánl szakaszán köz­lekednek majd. az ottani műtrágyagyárakba szállíta­nak alapanyagot, (MTIf Vegyszer a rozsda ellen A Veszprémi Magyar Ás­ványolaj- és Földgázkísérleti Intézet laboratóriumaiban több mint két évi kísérlet­sorozat után megszületett az az anyag, amelyet a kémi­kusok a tengeren szállított fémáruk rozsda elleni vé­delmére a legtökéletesebb­nek találtak. Az újfajta be­vonat vékony, hártyaszerű rétegben tapad a fémfelü­letre, s a teljesen légmente­sen záró vegyi réteg meg­akadályozza a korrozzió pusztítását. Tanácstag-beszámolók , , íénvképezte is. Mindenek­tőjére. Szavai szerint gyer- e|5tt a képek Sfopsége, he mekéi — akiknek sokat, me- szabad filmre ezt a szót sélt az Íróról — "Robin mondanunk: képzőművésze­ti, festői hatása bilincseli le a nézőt. Festőket sorolhat­nánk, akiket egy-egv mozza­nata idéz. De a képeknek A nózo furcsa feszültség- önmagukban való szépsége. H nMV ben. érdeklődve fi. a képsorok összeállítása is. gyeit a filmet, amely meré- a filmre vett életleienetek is szjen váltogatja a két idő- figyelemre késztetők. Külö­Hood-ként tisztelik®. Hőst látnak benne. Ma, pénteken Szegeden Ujabb tanácstag-beszámolók­ra kerül sor. Á következő helyeken délután 6 órakor találkoznak a tanácstagok és a választók: Nitsinger Gyula és Varga István városi. Bor­sos Gyula, dr. Szava Lajos és Szigeti János kerületi ta­nácstagok a Mező Imre Álta­lános iskolában, özt\ GűjóAi Béláné városi, László Iván létl tanácstagok a Géra Sán­dor iskolában tartanak be­számolót. Ma délután 5 órakor há­rom helyen tartanak tanács­tag-beszámolót. Kourfcs Ist­ván városi, Oláh Károly és Bondár István kerületi ta­nácstag a fodortelepi párt­házban, Hódi Imre városi, Gdbor Mária és Faragó Já­nos kerületi tanácstag az és Barmai László kerületi tó- MTH-nál, Hoftmann Márton nácstógok a Dugonics utcai éltalános Iskolában, Vass István városi, Takács Antal és Korda László kerületi ta­nácstagok a Dózsa György Általános Iskolában, Hérczég Franciska városi, Pásztor Al­Télen sem üresek az üdülők 63 ezer beutalót ad ki a SZOT A leilei Május 1.. a balatonföldvári Textilmunkás, a sió­foki Bányász és a Csepel Vasmű, valamint a balatonfüredi MEDOSZ, Postás és Béke üdülőben teljes az üzem a SZOT naptára szerint 32 hétén ét tartó téli időszakban is. Ezenkí­vül beutaltakkal vannak tele a legszebb üdülők a Mátrában, a Bükkben, a Mecsekben, a Dunakanyarban és Sopronban is. Azok a Vidékiek viszont, akik a fővárosban kívánják évi pihenőjüket eltölteni, a Szabadság-hegyi és a Petnehézy­réti üdülőkben váltják egymást a tél folyamán. Sőt. a jég beállta előtt, majd elvonulása után a SZOT két üdülőhajója is a fővárossal ismerkedő vidéki csoportoknak nyújt két-két hétre otthont. Az egész iskolai éven át, tehát télen is. üzemben lesz a parádi. a parádsnsvéri, az ormándnusztal, a röltökmuzsaji, a tóalmási és a vaitai gyermeküdülő is, amelyekben nem­csak a kis beutaltak testi felerősítéséről, hanem oktatásáról is gondoskodnak. Mindent összeszámítva az idén a SZOT beutaló legyei­vel összesen minteey 83 000 felnőtt és gyermek jut egészsé­ges, kellemes téli üdüléshez. (MTI) Q&gászutik aálaizöl... Mikor kell nyugdíjjárulékot es jövedelemadót fizetni? Több nyugdíjas olvasónk érdeklődőtl aziránt, hogy a havi 300 forintos kereset­ből Jövedelemadót, vagy nyugdíjjárulékot kell-e le­vonni. meri néhány helyen mind a keltót vonták. A jövedelemadó-fizetésre vonatkozó rendelet a mun­kaviszonyban álló dolgozó­kát mentesíti az adó meg­fizetése alól. A. munkavi­szony és egyéb munkavég­zésre irányuló jugVISzoity alapján foglalkoztatott dol­gozóknál egyes határesetek­ben nehézsegek merültek fel abban a tekintetben, mikor kell nyugdíjjárulékot., és mikor kell jövedelem­adót fizetni a dolgozó ke­resete után. E téren kelet­kezett viták elkerülése vé­guzók munkabéréből is. Pl. alkalmi munkásoktól, nap­számosoktól, anyagmozga­tóktól, segédmunkásoktól. A biztosítási kötelezettség nla cső bedolgozók béréből nyugdíjjárulékot kéli le­von hi. A fent említett eseteken kívül azoktól a dolgozóktól kell nyugdíjjárulékot levon­ni. akik rendszeres munka­végzésre Szerződték, Ellen­kező esetben a kifizetett já­randóság jövedelemadó alá esik. Menü szeres munkavégzés­nek. kell tekinteni azokat az eseteket., amikor a dol­gozó ugyanannal a munkál­tatónál a munkakörére meg­állapított havi törvényes munkaidő fele, vagy annál gett ismertetjük a hatályos nagyobb részének ledolgo­Városi, Ördög Pétérné és Ki­rály József kerületi tanács­tag a Móra Ferenc iskolában. Ugyancsak tna fél 6 árakor pedig Gazdag János Süli István és Nagy László kerületi tanácstag a Köztisz­tasági Vállalat kultúrtermé­ben és Bárányi Emiiné kerü- bén tart beszámolót. rendelkezéseket a jövede­lemadó és a nyugdíjjárulék fizetésének problémáiról. A munkaviszonyban álló dolgozók munkabéréből, vagyis azoktól, akik munka­könyvvel első állásban, másodállásban, illetve mel­lékfoglalkozásban állnak és t biztosítási kötelezettség alá városi, i esnek, nyugdíjjárulékot kell levonni. Ugyancsak nyugdíj­járulékot kell levonni a munkaviszonyban nem álló fizikai munkát végző dol­zására vállalkozik, illetve azt ledolgozta: ha pedig a munkaidő nem - mérhető, a dolgozó keresete a munka­körre megállapított havibér alsó határának legalább a felél elérte. Nem lehet rendszeres munkavállalás­nak tekinteni az előadók, művészek, fordítók, irók és szakértők esetenkénti meg­bízás alapján végzett mun­káját. Ez utóbblak után te­hát jövedelemadót kell fi­zetni. or. Kunos József Péntek, 1963. november 15. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents