Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-15 / 267. szám
VILÁG .PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA ff V V K Á S P 4 R T LAPJA 53. évfolyam, 267. Ara: 50 fillér Péntek, 19S3. november 15. Tovább építik a budapesti földalatti gyorsvasutat Az ifjúság nevelése társadalmi feladat Száz új ház Csengelén Jllunka éj fifjijehm Megtörik-e a jég az MTK ellen? A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási elnökének és a Hivatal közli: nács végrehajtó bizottsága A Minisztertanács csütör- elnökének előterjesztésére a tökön ülést tartott. Meg- kormány határozatot hozott tárgyalta és elfogadta az a budapesti földalatti gyorsOrszágos Tervhivatal elnöké- vasút továbbépítésére. A hanek a harmadik negyedévi tározat szerint először a terv teljesítéséről és az éves terv várható teljesítéséről szóló jelentést, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének a jelentéshez fűzött hozzászólását, valamint a munkaügyi miniszter tájékoztatóját a harKerepesi út és a kereszteződésénél levő végállomástól a Deák térig terjedő szakaszt építik meg; ezen a szakaszon . 1970 végéig, majd ennek folytatásaként 1973 végéig a Déli pályaudvarnál levő végállomásig termadik negyedévi bér- és jedő szakaszon indul meg a munkaügyi helyzetről. A tü- közlekedés. A kormány arra zelőanyag-helyzet alakulásé- is határozatot hozott, hogy val kapcsolatban a nehézipa- az építkezés folytatásával ri miniszter bejelentette, egyidejűleg megkezdjék a kehogy a szénbányászat dolgo- leti-nyugati vonalra merőzói az 1963. évi terven felül legesen haladó második egymillió tonna szén terme- gyorsvasúti vonal beruházási lésére tett vállalásukat oda- programjának kidolgozását., adó munkával teljesítették. A Szövetkezetek Országos ] Az Országos Tervhivatal Szövetségének elnöke jelen- 1 fővárosi -ta- tést tett a burgonya-, a zöldség- és a gyümölcsfelvásárlás alakulásáról és a lakosság téli ellátásáról. A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A kormány ezután napi Fehér út ügyeket tárgyalt Az egymillió tonnához a legtöbb szénnel a Középdunántúli, valamint a Mecseki Szénbányászati Tröszt járult hozzá, de a többi tröszt is derekasan kivette részét a munkából. Nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is elismerésre méltó a bányászok teljesítménye, mert az egymillió tonna többletnek 75 százaléka háztartási darabos szén. mm mm mm A szegedi iárás homokos teriomokl pap rí Kai rületei is jó fűszerpaprikatermést adtak az idén. A holdankénti átlag megközelíti a 33 mázsát. Képünkön a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat üllési kirendeltsége előtt hosszú sorban várakoznak a paprikával megrakott kocsik. A paprikát szikkadt állapotban adják át a tsz-nek. Átrendezik a Marx téri piacot A Évközi Szegeden napirenden van a Mark téri piac területének átrendezése. Ez már most azért szükséges, mert a Marx téren a közeljövőben nagyobb építkezés kezdődik, s addig, sót előtte rendezni kell a piac területét. így zavartalan lesz a piaci árusítás és ugyanA később beinduló építkezés egy része a piac területére esik. Ezért nagy gondot okoz az illetékeseknek, hogv a csökkentett területen biztosítsák a nagv forgalom lebonyolítását. kisebb helyen ugyan, de korszerűbb körülmények között az árusítást. akkor az építkezés is halad- Nagy gondot okoz a lovas kohat majd. esik elhelyezése is. Külpolitika + Napi összefoglaló -f Nyilatkozatot adott ki az NDK kormánya - Atompárbaj az angol alsóházban Á szerdai megnyitó után csütörtökön folytatta munkáját az NDK október 20-án újjáválasztott Népi Kamarája. A csütörtöki ülésen Ottó Grotewohl miniszterelnök bejelentette, hogy megalakították a kormányt, majd Wiili Stoph miniszterelnök-helyettes felolvasta az NDK kormányánál; nyilatkozatát. Kétnapos alsóházi csata után az angol sajtó összegezi és értékeli a kormánypárt és a munkáspárt atomprogramját. Eszerint a munkáspárt sem mond le Nagy-Britannia önálló atomhatalmáról, csupán tekintetbe veszi a megváltozott körülményeket és aszerint módosítja a terveket. A fegyveres harcok után Baath-párti csúcsértekezletre került sor Bagdadban. Feltehetően a" tanácskozásokon tisztázzák a párton belüli „félreértéseket", igyekeznek elejét venni a további torzsalkodásoknak. Átalakították a marokkói kormányt. Az új kabinet öszszetétele a jelek szerint II. Hasszán elszigeteltségét tükrözi. Az országban ezzel egyidőben az eddiginél nagvobb mértékben kezdtek hozzá a haladó politikusok üldözéséhez. Tudósítások a 2. oldalon. m Folyik a vita az ENSZ politikai bizottságában arról a határozati javaslatról, amely indítványozza, hogy Latin-Amerikát nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. A felszólalók szinte kivétel nélkül a javaslat mellett szállnak síkra. 09 Az Algírban folyó francia—algériai gazdasági tárgyalásokon algériai részről felvetették azt a kívánságot, hogv az országban állomásozó francia katonák fizessenek adót. a francia kormány pedig fizessen bérleti díjat az algériai katonai támaszpontok használatáért. 0t A finn parlamentben kétnapos vita után — amelyet a kevésbé tehetős lakosok anyagi helyzetének romlása idézett elő — a többség bizalmat szavazott a kormánynak. A szavazás eredményének ellenérg nem támogatja mindenki a kormánv gazdasági és pénzügyi szanálási terveit. • A New York-i „Americana« luxusszállóban csütörtökön megnyílt az AFL—CIO szakszervezeti szövetség V. kongresszusa, amelyen mintegv ezer küldött tanácskozik a két szervezet kebelébe tartozó szakszervezetek 12.4 millió tagjának képviseletében. Külpolitika + Napi összefoglaló + Farsang Lászlónénak, a megyei jogú városi tanács kereskedelmi osztálya vezetőjének tájékoztatója szerint a napokban bizottság kereste fel a Marx téri piacot és a helyszínen tüzetesen megvizsgálta a lehetőségeket. A szakemberek megbeszélték, hogy mivel 4 úgynevezett „tükörrész" esik ki a piac területéből, helyette több ezer négyzetméternyi új területet kell biztosítani. Az elképzelések szerint a piac területének egy része áthelyeződik és ezért kénytelenek a tér parkosított részéből is elvenni. A piac eredeti helyének megváltoztatása nemcsak sok gondot, hanem jelentős többletköltséget is okoz. Ugyanis az új területet, mintegy nyolcezer négyzetmétert, aszfaltozni kell. A III. kerületi tanács és a kereskedelmi osztály nemrégiben megbeszélésre hívta a kiürítendő részen árusító kisiparosokat, kiskereskedőket. Megegyeztek abban, hogy amint megkezdi a felvonulást az építőipari vállalat, azonnal átadják a helyet s más területen árusítanak. Tervezik a még higiénikusabb, kulturáltabb piac érdekében több pavilon felállítását. Erre azonban valószínűleg csak 1965-ben kerülhet sor. számvetés Többet költöttünk tallózásokra Lemaradás a tervteljesltésben Előkészületek az éj gazdasági évre Tények, adatok jelzik iparunk, mezőgazdaságunk és a kereskedelem fejlődését Csongrád megyében, Szegeden. E fejlődést dokumentáló számok sok érdekességre hívják fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának az év első háromnegyed évéről szóló jelentésében. A többi kö- reláfhatólajs több nem teV kon 80—90 százalékos telje* zött megtudhatjuk, hogy az jesíti az éves tervet sem. A sítményt ért el. ezzel szemelőző évi teljesítésnél 56 szegedi üzemek Közül á koriszázalékkal magasabb állami zervgyárban bizonytalan az beruházási keretből — a vi- éves terv teljesítése. A hedéki iparfejlesztési program- lyüparban a Csongrád menak megfelelően — 48,5 szá- fYei tanácsi ipar s a szövetzalékot ipari beruházásokra kezeti iPar is elmaradt tervének teljesítésében. A tavalyinál lényegesen nagyobb beruházási program teljesítése fokozott követelményeket hárított az építőiparra. Az országos építőipari tervek 1963-ra a termelés 13 százalékos növelését irányozták értékű termeléssel maradt mint az elmúlt év hasonló elő. Megyénk állami építő- el. Az eddigi adósságból előidoszakában. A harmadik iDarának több mint 30 száza- relá'.hatóan a negyedik nenegyedev végéig közel 400 lékkai kellene többet ter- gyedévben közel 20 millió millió forint értékű beruhá- melnie, mint 1962-ben. forint értékűt törlesztenek, zást helyezlek üzembe. fordítanak az 1962 évi 31,5 százalékkal szemben. Kilenc hónap alatt a megye beruházói a múlt évivel közel azonos teljesítési arány mellett 222 milJiő forinttal többet valósítottak meg, ben vasárnapi teljesítményük 150—200 százalék volt. Sőt egyes helyeken még ezt is meghaladta. Az állami építőipar országosan az év első háromnegyed évében 4,5 százalékkal termelt többet, mint az előző év azonos időszakában. Ugyanezen, időszak alatt megyénk építőipari vállalatainak termelése 15 százalékkal emelkedett. Meg így is 78 millió forint Ismeretes, hogy a megye s így az építőipari vállalatai a rendkí- év végérc az építőipar 90 vüll hideg és hosszú tél százalékos tervteljesítésére okozta nehézségek, az állán- számíthatunk, dó munkaerőhiány, szállítási Megyénk szocialista iparáés anyagellátási problémák ban termelt több fontos miatt nem teljesítették első iparcikk közül lényegesen félévi tervüket, s az elő- emelkedett a kötöttáru, a irányzottnál 54 millió forint- gyümölcs, főzelék-konzerv és tal kevesebbet termeltek. Az a fűszerpaprika őrlemény elmaradások pótlására rend- termelése, ellenben csökkent , ... , . iparban kl-VPij intézkedések történ- az égetett tégla, a kenderfonyolc vállalat nem teljesi- tek orszáeosan. A harmadik nal és a len-kender kész szö^1£J2l2H2?ff Etó -gyedévben megyénk építő- vetek mennyisége. A miA megye szocialista iparában foglalkoztatottak száma szeptember 30-ig 6 százalékkal növekedett, az emelkedés ellenére — Csongrád megyében először — jelentős termelési nehézségeket okozott több vállalatnál a létszámhiány. A minisztériumi Szélesebb együttműködés a békemozgalomban Az Országos Réketanács 1964. évi tervei A magyar békemozgalom vezetői elkészítették az Országos Béketanács 1964. évi munkaprogramjának tervezetét. A magyar békemozgalom, amely ezekben a hetekben széles körben ismerteti a moszkvai szerződés jelentőségét, arra készül, hogy 1964 tavaszán az ideihez hasonló, nagyszabású eseménysorozattal ad hangot népünk békevágyának. Gyűléseken, ankétokon Vitatják meg a béke megvédésével kapcsolatos különféle kérdéseket. Ünnepségeket rendeznek, amelyeknek műsora többek között a népe fc közötti barátság ápolását, a nemzetköziség eszméjét is szolgálja. Az Országos .Béketanács jövőre tovább erősíti az együttműködés már meglévő szálait nyugat-európai pacifista mozgalmakkal, köztük elsősorban a nyugatnémet, az angol, az osztnák, valamint a skandináv húsvéti menetek szervező bizottságaival. Nagy gondot fordít a latin-amerikai és afrikai békemozgalmakkal, illetve neves közéleti személyiségekkel megteremtett kapcsolatok erősítésére, elmélyítéséra, 4MI9 ipari vállalatai is nyújtott és nisztériumi vállalatok közül vasárnapi műszakokat szer- kiemelkedik a Szegedi Falevez'iek. Ebben a negyedévben mezgyár, és több más vállailyen címen 232 ezer túlórát lat teréének teljesítése. Ezek használtak fel, az összes tel- az üzemek lényegesen több jesített óráknak több mint 9 árut gyártottak, mint az els zúzalékát. A teljesített túl- múlt év hasonló időszakáéra közel 400 munkás egy ban. negyedévi munkaidejének fe- A hátralevő másfél hónap lel meg. Így építőipari válla- alatt az üzem és munkaszerlataink lényegében a terve- vezés javításával zettnél közel 200-zal több még sokat törleszthetnek munkást foglalkoztattak az vállalataink az év eleji elmúlt negyedévben. Az ala- adósságból, csony termelékenység miatt Többnyire igyekezetükön azonban 24 millió forinttal múlik tervük teljesítése. Ebkevesebbet termeltek a. ter- ben az igyekezetben azonban vezettnél és termelési térvü- nem szabad megfeledkezniük ket csak 88 százalékra tel- az új esztendő eredményes jesítették. munkájának megalapozásáA munkaszüneti napokon ról, a következő évre való szervezett műszakok alkal- felkészülésről, mert nem lehet mával fizetett bérpótlék ser- teljes értékű a munkájuk, kentő volt. Több helyen ha eredményesen is hajrázmagas teljesítmények el- nak az utolsó hónapokban, érésére ösztönözte a dol- hetekben, de nem készítik gozókat. elő megfelelően a következő E törekvésnek azonban sok évet és 1964 első negyedévévadhajtása is nőtt. Több va- ben ismét visszaesik a tersárnapi műszakon dolgozó melés, adósággal kezdik az brigád a rendes munkanapo- új évet,