Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-14 / 266. szám
Csajkovszkij-est az Újságíró— MSZBT Klubban CMjkovnzkí.1 halálának 70. évfordulója alkalmából emlékestet rendez Szegeden, az Újságíró—MSZBT Klubban november 15-én, 'pénteken este 6 órakor a Magyar Könyv Juhász Gyula Könyvesboltja fe az MSZBT megyei elnöksége. Előadást tart Varga Ferenc főiskolai adjunktus, majd Csajkovszkij legszebb melódiáit mutatják be hanglemezekről. A nyilvános bemutatón a Jelenlévők között értékes hanglemezeket sorsolnak. — Afrikai életképek címmel november 15-én, pénteken este 6 órai kezdettel a béke telepi mozgalmi székházban dr. Moholi Károly, a Tanárképző Főiskola docense ismeretterjesztő előadást tart a Hazafias Népfront béketelepi eaoportja, valamint a TIT rendezésében. Előadás után a Szegeden tanuló afrikai egyetemisták hazájuk életéről számolnak be. Szeszrekord Az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, az egy főre jutó havi röviditalfogyasztás eléri a három litert Ennek alapján az Egyesült Államok valószínűleg első helyen áll a . világon a szeszfogyasztás terén. Nyolcvanmillió 15 éven felüli amerikai gyakorlatilag mindennap fogyaszt szeszes italt — Mfitercmlátogatást rendez a Textilipari Műszaki es Tudományos Egyesület szegedi csoportjának Fiatalok köre ma, csütörtökön délután fél 6 órai kezdettel a szegedi képzőművészek Tábor utcai kollektív műtermében. Ismertető előadást Tapai Antal szobrászművész tart. — Szaxtizcn egyedik előadóülését tartja ma, csütörtökön délután 5 órakor a Természettudományi Kar előadótermében (Táncsics Mihály utca 2. II em.) a Magyar Biológiai Társaság szegedi osztálya. Előadást tart dr. Ábrahám Ambrus, dr. SÍ rokm anné, dr. Köves Erzsébet és dr. Marian Miklós. Vendégekét, érdeklődőket szívesen látnak. Minden negyedik bányász... Nevezetes állomásához érkezett a snocialistabrigád-címért Indított versenymozgalom a szénbányászatban. As 1959-ben Ballnkán elindított mozgalom az idén ősszel már 1800 versenyző brigádot tart nyilván, a brigád tagok száma pedig túlhaladta a 25 ezret. Ez a szám megközelíti a bányák teljen dolgozói létszámának negyedrészét A brigádok közül 700 több, mint 10 500 taggal már birtokosa a szocialista címnek. a Kzocialistabrigád-versenynek nagy része van abban, hogy a felajánlott évi egymillió tonna széntöbblet kitermelése jól halad és napjainkban már csak mintegy 50 ezer tonna hiányzik a vállalás teljesitéaéhez. NÍHANY HELYEN ESÖ VSrható időjárás csütörtök estis: kisebb felhőitvonulások, legfeljebb néhány helyen esó. Ma helyenként még élénk, holnap mérsékelt szél. A szélvédett helyeken, főleg a reggeli Arákban köd. Várható legmagasabb nar pali hőmérséklet II—li kötőn. B,\Pk — Fogamzásgátló tabletta — férfiaknak. Dr. Cart Heller amerikai fiziológus újfajta fogamzásgátló szert talált fel. Az aszpirinnál is olcsóbb tablettákat nem 1993. november lé., csütörtök NEGYVENÖT ÍVE, 191t-ban kiáltották kl a Csehszlovák Köztársaságot. SZAZ ÉVE született Leo Henárik BaekeIand (1863—1944) belga származású amerikai vegyész, a bakelit föltalálója. NEMZETI SZÍNHÁZ Est. 7 urakor: Luxemburg grófja. Erkel-bérlet. Vége körülbelül io.W órákor. KAMARASZÍNHÁZ Est. 7 órákor: Mágnás Mlaks. MOZIK Szabadság fél 4, fél « és fél » órakor: Nappali sötétség. UJ magyar film. asélea változatban. Mesterséges földrengés A californiai Pasadenában a földrengés-kutatással foglalkozó szakemberek kipróbáltak egy új gépet, tin. -vibrációgenerátort-, amely rezgéseivel egy nagy épületet vagy hidat tud beomlasztani. A tudósok ennek a gépnek a segítségével igyekeznek az eddiginél tökéletesebb és olcsóbb módozatokat találni a földrengésnek ellenálló épületek felépítésére. KlALLfTAS a SZOT xx. kongresszusának anyagából a közalkalmazottak Juhász Gyula Művelődési Otthonában kiállítás nyílt a SzakÜ^TTi'* A legutóbbi lottó jutalom- Vastag Antalné ságvéritelepi esa XX. kongresszusának go^i^n lsmét kedvezett a lakoe tranzisztoros rádiót, anyagából. A vándorkiállítás, szegedieknek a szerencse. Ugyancsak rádióhoz >4 éven alul n«m ajánlott. — a nőknek, hanem a férfi- ,H»leton , u.íl a V«rö» Csillag fél 4 órakor ifjúaknak kell szedniük A s4gl elAadil, ( , órtkJor: tabletta egyetlen hátránya A* orosz csoda. n. rész. NDKállítólag az, hogy a leg- ,ilm- Korhatár nélkül. - Fák—LAlf-KK .ibcKcü>y« fél fi és fél 8 órakor: Uzcsekélyebb alkohol fogy asz- ietcmberek. Magyarul bosiélő szovjet filmszatíra. Korhatár nélkül. November 7. Művelődési otthon Újszeged I órakor: Királyi gyermekek. NDK-ítim. 14 éven elul nem ajánlott. — Postés Mozi fél «, fél I: Keserű szerelem. Francia film. II éven felül. •NSPBKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére November 8-től )6-ig este S emléktárgya- órától reggel 8 óráig (vasár- és Köztük Rádióműsor Csütörtök PETŐFI RADIO KOSSUTH KÁDIO 6.10 Túrna. 4.S9 Hírek. 8.(10 Hirek. 4.3é hírek, é-i \ iuamt.11, frls- 14.uo Thomas: Raymonda-nyisenl S.U0 HircK. 5.US Falurádió, tány. 14.10 IdöjirásjelentéS. 14.23 t.uu Hírek. 6.25 Néhány perc tu- Kamarazene. 15.U0 Hírek. 15.05 A domány. i.OO lahek. uj kóay- Várázsalmaía. Népmese. -15.26 vek. 7.30 Színház- és mozlmü- Magyarországi útiképek. 15.30 sor. 7.54 Énekeljünk igyüttl ».uo Népdalok. 16.00 A Román RáMüsorismertcies. B.lo Reggeli ölő énekkara énekel. 16.10 Autóhangverseny. 8.55 Edes anya- márkák — emberek. . . 16.20 nyelvünk. 8.00 iskolarádió, z.ao Nép: muzsika. 10.80 Hírek. 18.10 Tíz vödör hamu. 10.58 János vitéz. Részletek. 11.38 Madioegyetem. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 18.57 A vidéki S8lnhá8ak műsora. 13.00 Gazdasági fogalmak felfrissítése. 13.10 Zongora- bor hangversenye müvek. 14.00 Hírek. 14.10 Laka- 20.25 Miről ír tos Lajos cimbalmozlk. 14.25 Hétfótót szombatig, 15.00 Renáta Scotto és Josef Metternich énekel. 15.40 Regény. 16.00 Htrek. 16.10 Tánczene. 16.50 Oslorlampák. 17.37 Könnyűzene. 17.56 MűJanácsek operáiból. 17.00 Hirek. 17.05 Gyermekeknek Irta: Josef Haydn. 17.23 Rádlóegyetam. Itt óra 15 Túl az ötvenen. •, 19.00 Hírek. 19.05 Zenekari mu2siku. 10.50 Hitler Adolf útja a Kancellárt széleik. 20.00 Wehner Tla stúdióban. Társadalmi Szemle legújabb száma? 50.55 Előszóval, .muráikéval. 81.00 Hírek. 2.5.00 Hirek. TelevIziómQsor 16.25 Elet és halál között. A sorismenetés. 18.00 Hírek. 11.15 molekuláris biológia sikereiről. Nagy karmesterekről, 18.05 If- Közvetít. s Moszkvából. 17.50 HfJú figyelő 10.85 Népdalcsokor. 18.50 .10 éjszakát, gyerekek! 80 óra Esti króntkn. 20.25 Klók és holtak. Folytatásos rádiójáték. 21.05 Könnyűzenei híradó. 2S.no Hírek. 23.15 Mai szemmel. 82.25 A Varsói Filharmonikusok énekes zenekarának hangversenye. 23 éra 01 Te bolond. Várt Mihálv verse. 28.46 Adám Jenő feldőltek. 18.00 Reszelgessünk oroszul. Nyelvtanfolyam haladóknak. 16 óra 80 Kicsinyek műsor*. 16.00 Házunk tája . . . Hogyan tegyünk el télire zöldségfélékéi ? 18.65 A jövő hét műsora. 19,05 Tv-hfradé. 16.45 Szép álmokat, gyerekek I 19.55 szárazon és vlzon. Szovjet kisfilm. 20.05 Egyszer fent. egjszer lent. Magyarul begozása: Menyasszony — vőle- szélő francia Mm. (10 éven fegénv. 24.00 Hirek. 0.10 A Jaques- liilieknek!) 21.20 Törzsasztal az énekegyüttes Kozma Prévert-da- TTJsásfré Klubban. 11.60 Hírek. Inket énekel. Tv-híradó. tás esetén ls rossz közérzetet okoz. Ellopták Báthory István kardját a chicagói lengyel múzeumban félmillió dollár értékű történelmi kat loptak el. _ _ Báthory István erdélyi feje- dr. Paiotiz Gyula iülaerü" éiiiV delem fe lengyel király, va- telefon •'Íz * 941 Partu4n u' 7' lamint Koszciusko Tádé len- Az im^r/os kiizáiHtásérói gyei szabadsághős kardja. a hívó fél köteles gondoskodni. Szerencsés lottózók Férfi- és nii dsigozókal, fiatalkorú fiúkat és leányokat. Inkatoat, vasesztergályost, villanyszerelőt felvesz a Kenderfonó és Szövőipart Vállalat Szegedi Kenderfonógyára. Vidékieknek tanácsigazolás szükséges. S. 91483 ünnepnap nappal is) elsősegély vo" és nehézellés esetére rik ügyeletes Szakképzett szövőnőket 4 órás foglalkoztatásra ls — szövőtanulókat, fiatalkorú lányokat, férfi segédmunkásokat, valamint építőipari segédmunkásokat felvesz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi gyáregysége. Jelentkezés a véllalau munkaerógazdélkodónál. K. 101 mely most Kecskemétről érkezett, húsz táblán mutatja be a szakszervezetek múlt években elért eredményeit, a szervezett dolgozók kulturális, szociális ellátottságának fejlődését A kiállítás egy héten át reggel 9-től este 8 óráig'tart nyitva. Lengyel kombinált szobabútort nyert Lajkó Vincéné, Kárász utca 18., tízezer forintos vásárlási utalványt Márki György, Tolbuhin sugárút 92., Simson mopedet Bai Imre, Kossuth Lajos sugárút 89. szám alatti lakos. Szeged rádióval örvendeztette meg a szerencse Holló István, Kossuth Lajos sugárút 47. szám alatti lakost, Jena Zsófia, Ucma utca 4. szám jutott Szilágyi Gézáné, Dugonics tér 7., Gulyás Ferenc, Hajnóczy utca 8. és Gera Lászlóné, Körtöltés sor 31. szám alatti lakos. Nágel Ferencné a Jósika utca 26—28-ból értékes karórát nyert. A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat belépésre keres építőipari szakmában jártas ANYAGBESZERZŐT, KÖZPONTI FŰTŐT, valamint segédmunkásokat szegedi munkahelyre. Szeged, Jósika u. 21. K. 813 I alatti lakos pedig 6 szeméINDIA 55 vasúti hidat iyPS étkészletet nyert Erüsrendelt Magyarországról, eb- tözött mokkákfejtfetet kapott bői huszonötöt a Győri Va- Molnár Tamás né, Zombori gongyár szállít. utca 28. szám alatti lakos, » Uj típusú olaj kályhák A Mechanikai Művek lakások fütéáére gyártott oí«Jlüzelésú kályhája, noha előállításához megfelelő tapasztalat nélkül láttak hoxzá. Jól bevált. A tetszetős külsejű ellő olajkályha elkészülte óta számos tapasztalatot szereztek, a tapasztalatokat a nemregen elkészült új mintapéldányon valósították me*. A korszerűsített típus formájában ls különbözik a régitől. Oldalai enyhén domborüak és az eleje rácsozott. A szemre is csínos külső Jelentős szerkezeti változásokat takar. Megváltoztatták ugyanis az égőtér méretét, s ezzel nagyobb hőhatást érnek el. A berendezések átcsoportosításával pedig a kályha kezelését könnyítették meg. F.zenkívül tökéletesítették az olajálláajelzőt is. Az UJ típusú plájkályha sorozatgyártását a jövő év közepén kezdik meg. KONYHABÚTOROK ÉS FELSZERELÉSEK kiáttitása novtmher 13-tól lf-lg. a HONVÉD TISZTI KLUB HELYISÉGÉBEN (Victor Hugó u.—Deák Ferenc u. sarok) Nyitva naponta délelőtt 11 órától délután 18 óráig. Bemutatásra kerülnek: Bel- fe külföldi konyhabútorok, porcelán étkészletek, evőeszközök, háztartási gépek és eszközök. BOTOR ÁRUSÍTÁS A HELYSZÍNEN! S. 91466 apró hír etetés A o a s v f. t i: r. Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus hélyef kereskedésben, Kelemen u. 4. fűrészporos kályha eladó. Szél u. 4. Csöves kukorica eladó. kisebb tételbon is. Lechner tér 15. szám. Felső csengő. Kárpitozna garnitúra. politúros, ugyanott kétszemélyes rekamlc eladó. Hétvezér u. 33. Hátul az udvarban, 8104 Férfikerékpár dongó félszereléssel eladó. Máté Ferehc. Tündér u. I. Érdeklődni 2 ora után. 8014 Gyalúpad, asztalosszerszámok eladók. Attila u. 16. 6040 Ajtó tokkal együtt eladó. Tápé, Orgona utca 7. 8037 Planlnó és egy káptológcp eladó. Lenin krt. 41., 5 után. Dézsa, sublót, vasgerenda, 2.30-as, gyermekkerékpar, vasUst, 6 szék, zsírosbödön. permetezőgép, vaságy, sodronyos, köszörűkő eladó. Jósika u. 36. Szép ebédlőasztal, 4 szék, akváriumtartály, egy kerek asztal eladó. Hétvezér utca 49/b, ni. csengő. Erd.: csütörtök, 8—4. 8082 Dézsa, sublót, vasgerenda, 2.30-as, gyermekkerékpar, vasUst, 6 szék, zsírosbödön. permetezőgép, vaságy, sodronyos, köszörűkő eladó. Jósika u. 36. Négy darab kárpitozott szék asztallal eladó. Újszeged, Torontál tor 3. A. lépcső. földszint 2. Fgy hálószoba kombinált szekrénnyel cs egy használt zománcozott tűzhely eladó. Batthyány u. 26. Négy darab kárpitozott szék asztallal eladó. Újszeged, Torontál tor 3. A. lépcső. földszint 2. Fgy hálószoba kombinált szekrénnyel cs egy használt zománcozott tűzhely eladó. Batthyány u. 26. Hordozható gépkocslgará?1300 Ft-ért, költözködés miatt sürgősen eladó. Újszeged, Bérkert u. 78. 91445 Harmóniumot korrá bek megvételre, vangel Gyula, Kossuth Lajos agu 47. 8015 Hordozható gépkocslgará?1300 Ft-ért, költözködés miatt sürgősen eladó. Újszeged, Bérkert u. 78. 91445 Eladó egyszemélyes nagyméretű rekamié zöld huzattal. Pulcz u. 13., l. ajtó, délután 4-töl. 8844 Hordozható gépkocslgará?1300 Ft-ért, költözködés miatt sürgősen eladó. Újszeged, Bérkert u. 78. 91445 Eladó egyszemélyes nagyméretű rekamié zöld huzattal. Pulcz u. 13., l. ajtó, délután 4-töl. 8844 Egy barna politúros haló sürgősen eladó. Hunyadi tér 3., I. 5. Erd. egesz nap. Gyermekkerékpárt, tömörgumisát vénnek. Nagyméretű kétaknáa kályha eladó. Petőfi sgt. 47., emeleten. 8045 Planlnöt vagy rövid zongorát vennék ár- és minűségmegjelöléssel. „Készpénz 914S3" Jeligére a hirdetőbe. 91435 Megveszem Llmouslne Trabantját. ha nagyobb kocsit szeretne OTP-hitelre venni. Iharos, Csongrádi Sgt. 2/a. 8049 Kétszemélyes rekamié. egy szép női bnrjúboksz bőrkábát középtermetre eladó. Somogyi Béla utca 8. 91438 Egy egész báló és többféle bútor sürgősen eladó. Pusztaszert utca 18. Babos. Fehér, mély gyermekkocsi eladó. Újszeged, Fürj u. 73. Fiadé príma állapotban piros Uanuvla motorkerékpár. Jókai u. 11. X8Q21 Fehér zománcos samottos kályha eladó. Erd.: Bécsi krt. 40. szám. 6023 FJÖszobafal, fehér, festett, ovéltükörrel. fiókos ptpereasztallal eladó. Szllágvt u. 6. xSWO Magyar perzsaszőnyeg. 150X240, kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető Petőfi Sándor sgt. 37/a, I. emelet, Jobbra, du. 2-5 ora között. 6000 Rózsabogyó (hecsed11) lekvár kapható. Erd.: délelőtt 4—13 óráig. Csak köznapon. Télefon: 63-16. Perzsabunda, hármasszekrény, tükrök eladók. Hunyadi J. sgt. 4., III. 24. 91513 állapotban eladó. Pozsonyi I. u. 84. Fürdőkádat vennők. AtAnintot ármegjelöléssel .,36 karban" Jeligére hirdetőbe. 96 bassztisos Weltmelster tangóharmonika príma állapotban eladó. Megtekinthető du. 2 órától. PetSfl telep. 14. utca 986 a. 31483 Kifogástalan állapotban levő Pannóniamotor és Jó állapotban levó gyermek mélykocsi eladó. Osztrovszky u. 2/c, udvar. 91479 Szürke krombi nöi télikabát Igényesnek eladó. Gutenberg u. 6. szám Házfelügyelő, délelőtt. 91477 Jó állapotban levő samottos Kalor kályha eladó. Paprlká u. 36. 91473 Zongora eladó. Bécsi mechanikái. Szűcs u. 3/b, alsó csengő. X91JG0 500 kg-os tolósülyos vasmázsa eladó. Jutányos áron. Megtekinthető Pulcz utca 26. 91402 Használt torontáli szőnyeg, nagy teknő. sportkocsi, négy szék olcsón eladó. Hétvezér u. 24. 91497 176-ös, keveset használt kiskerekű Jawa-motor igényesnek eladó. Zákány u. 15/b. 91493 Príma hízott sertés eladó. Róna u. 18 b. 91439 Eladó négyszemélyes vlilanyvllágltású rekamié, fotelok, párnázott székek. Dugonics u. 10.. 91520 Festett égy, éjjeliszekrény, tűznely, faanyag és rombútor eladó. Szatymazi u. «., háztulajdonos. 91506 Bórkabát düftinbeléssel, tollcsen új, eladó. ..Bőrkabát" Jeligére kiadóba. Pianfnómat eladnám, rcszletro ls. ,,Sürgős 91438" JeUgére a hirdetőbe. X91438 Eladó egy nagyméretű sezlon és szekrény. Bihart u. 9. Keresek megvételre kis méretű konyhaszekrényt asztalkával, Jó éliap< 'tban. „Ármegjelöléssel" Jeligére kiadóba. Eladó 4 db ikerablaktok. Telefon: 4602 (de. 6—10 óráig). Szeged, Stáció utca L 7988 Vaskályha „Etna 8" igényesnek, íróasztal. ebédlőasztal. varrós«zt»l. élelemszekrény, tömör diófaasztal eladó. Révai u. 7. Délután. Perzsaláb-bunda olcsón eladó. Megtekinthető Bányai szűcsnél, Oroszlán u. • Egy diófarönk, gyümölcsfa tüzelőnek eladó. Újszeged, Sz-kely sor 10. 7063 Etna samottos kályha. konyhabútor eladó. Dugonics tér 4.. udvar. 8005 Veszek modern bútorokat. sézlonoknt. ágyakat. székeket, asztalokat. Pappál, Mikszáth K. u. 19. Kisebb méretű politúros kombinált szekrény eladó, szató u. 41. Al-badsajt sóváros. 8064 Kis Sláger varrógép Jó állapotban riadó, llajnóczi utca 6. az. Varga. 4 után. 8016 F.ladó teljesen uj Simeon-moped. Bolti áron. Április 4. utJa 54. X8006 Fűrészporos kályha eladó. Tanítói kiskertek 00. 91481 Olajkályha eladó. Pacsirta u. 15/a. Kétnormás Munkácsy-televizió kitűnő állapotban eladó. Török u. 9'a, I. em. Olajfütéses cserépkályha eladó. Takaréktár u. 3. Étkezde. 91431 Kis Singer varrógép eladó. Petőfitelep. X. utca 614. 01491 440-es Skoda eladó. Balástv*. ö«ze«zék 110. Gombos László. Férfikerékoár dongóval együtt eladó. ÜJsz^ Homoródl Szárított tökmagátvétel a szegedi Földmúveeszöt etkezet Marx téri felvásárló oavllonjáben. X01453 HAZASSAG, Dlplomás nő kislánynyal férjhez menne, örökséggel, Jó keresettel, kimondottan csinos, gyermektelen férfihez. 32 évtől 39Ig. „Molett 01408" jeligére a hirdetőbe. Megismerkedne házasság céljából .70 éves szakmunkás, szolid, házias özveggyel, vagy lénynyal, kinek életéből egy nyugodt otthon hiányzik. Egy gyermek nem akadaly. Kalandorok kíméljenek. „Boldogság" jeUgére a hirdetőbe. 91483 EGYÉB Gyermeket vállalok gondozásba. Újszeged, Közép fasor 72. November 9-én este a Boszorkány bisztróban felejtettem ege ernyőmet. Kérem a becsületes meginlálót, hogy Deák Ferenc u. 23.. a házfelügyelőnél adja le. John Woods angol állampolgár hétfőn este 7 óra körül a Tisza SzáRó előtt elvesztette levéltárcáját. Kérjük a megtalálót, a tárcát a benne levő Iratokkal adja le a Tisza Szálló portáján, a pénzt megtarthatja. 8064 Női munkavállalókat és fiatalkorú lányokat felvesz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Szegedi Jutaáfugyára. XIIIJ03 Esernyőjavító, fűző, melltartókészltö szaténomat Kölcsey utcából Attila utca 9. alá helyeztem. II. Steiner Margit. X8046 10-én fél 6-kor a mórahalml állomáson felejtettem zakómat. A becsületes megtalálót kérem, adja íe ugyanott Juialom ellenében. ' Közlemény x A KPVDSZ Művelődési Otthon és a Hazafias Népfrontbizottság november 16-én, pénteken este 6 órai kezdettel „Az atomcsendegyezmény jelentősége a Szovjeté nió békepolltikájában" címmel előodást rendez a művelődési otthon klubtermében (Tolbuhin sgt. 14.). Előadó: Szilád! sandor, a m. ker. népfrontblzottság elnöke. Előadás után filmvetítés, belépés díjtalan. x Nagyszabású Erzsébet-bált rendez a Vasutas Művelődési Otthon november 10-án. szombaton. Belépődíj 8 forint. x Figyelemt A Vasutas Művelődési otthon november 10-án, este 10 órai kezdettel Lehár- és Srauss-estet tart. Fellépnek: Mére Otttlla és Mucsl Sándor, a Nemzeti Színház művészei, vezényel Szalay Miklós. Belépődíj 6—8 forint. Jegyek a helyszínen válthatók. Gyászköslemónyalc Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága Jó édesanyánk, PAPP ANTALNÍ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágé Ikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Papp Antal és családjn. 9:485 Köszönetet mondunk mindazon rokonokrak. Ismerősöknek, ktk szerttett édesanyánk, özv. SZABÓ IMRFnE temetésén megjelentek. részvétükkel és virágukkal mély fajdalmunkat enyhítették. Gyászoló család. 393 Hálás köszönetünket fejezzük kl mindazon rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, kik szeretett halottunk, TASNADY 51 éves, érettségizett lány házasság céljából 25—30 éves férfi ismeretséget rési. „Csak fényképes levélre válaszolók. „Narancsvirág 91437" JeUgére a hüv detőbe. 91(37 fájdalmunkat enyhíteni lgyekeztSTVAN temetésén megjelentek, valamint vtrágsdórrtányatkkal tok. Köszönetet mondunk továbbá az I. kórház orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. Oyászoló család. 300 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szrrctrti édesapánk és nagyapánk. KOVÁCS BÁLINT, élnének 7a. éi , ben nÓs«zú s/edvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 14-én is órakor lesz a Gyevl-temető ravatalozójából. Gyászoló család. 397 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerelőit féri* édesapa és testvér. CSATLÓS ANDRÁS njug. rendőr, életének 53. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetést folyó hó 14-én 13 órekor lesz a Gyevi-temetfl ravatalozójából. 399 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1863. november 14.