Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-10 / 263. szám

SZORGALMASAK, CSINOSAK ]\ yolc kislány és fiatal asszony dolgozik egy brigádban a textilművek gyűrűsfonodájában, ahol talán legzajosabbak a gépek és gyorsak is nagyon ... — Tíz kezem ha lenne, mindre találnék munkát — mondja egyikük, de villámgyors mozdulataival máris bebizonyítja, hogy győzi azért kettővel is: sebesen váltja a csévét az automatagépen. A nyolcadik pártkongreszszus tiszteletére alakult Tóth Istvánné leszedőbrigádja. Elhatározásukat, hogy egy év múlva elnyerik a szocialista brigád címet, első évben nem sikerült teljesíteniük. Rosszul ment a munka az egyik hónapban. lemaradtak a tervtcljesitéssel. A fiatalok brigádja mégsem csüggedt el. Olyan lendülettel, kedvvel láttak ezután a munkához, hogy a tizenkét leszedő csoport közül hamarosan a legjobbak lettek. Boszorkányosan gyors kezük munkájával elérték, hogy hat hónap óta egyenletesen jó a teljesítményük. — Májusra meglesz a Szocialista brigád cím. Ebben bíznak valamennyien, az „alapító tagok" Tóth Istvánné, Kispéter Józseüné, Miklós Viktória, Kovács Magda, Kovács Irén. és a brigád legfiatalabb tagjai is, tizenhétévesek: Pécsi Mária, Herkc Júlia és Molnár Ilona, akik nemrég kerültek ki az i paritanuló-iskolából. Szorgalmasak, csinosak a Tóth brigád tagjai, a szórakozást sem vetik meg. Együtt járnak moziba, színházba. — Igaz is, mit néznek <írivesen? — Amin sokat lehet nevetni! Vidám, zenés előadásokat. .. .Majd elfelejtettem mondani: a brigád tagjai nagyon jókedvűek. Szeretnek sokat nevetni — még munka közben is! Somogyi Károlyné „Jó modorú, bár kissé vagány Tóth Istvánné, Molnár Hona és Herke Júlia műszak után beszélgetnek Kovács Magda és Pécsi Mária az eredmény tábla előtt Kovács Irén, Miklós Viktória és Kispéter Józsefné a gyúrüsfonógép mellett .— A modern fiatal legyen jó modorú, bár kissé vagány. Táncolni nagyon jól tudjon, főleg twistet A fiú úgy beszéljen a lánnyal, mint fiú-barátjával, ne legyen szégyenlős, mondja ki, amit gondol. Ha együtt szórakoznak. fizessen mindkettőjükért. De azt ne gondolja, hogy ezért neki már mindent szabad! Viseljen fekete inget, színes, twist-pulóvert, világos nadrágot és vágott orrú cipőt Ági. akinek ez a véleménye a modernségről szép, fekete. 15 éves kislány. Az iskolában lapos sarkú, kerék orrú cipőt, rakott szoknyát, pulóvert, s rajta szolid, sötétkék iskolaköpenyt visel — megjelenése egyáltalán nem „vagányos«. — Mi a legkedvesebb szórakozásod? — kérdezem. Arca felragyog: — A tánc! Minden szombaton, vasárnap járunk táncolni a KlSZ-házba, vagy a hangiba. — Kikkel? — Ö, ott van az egész galeri! — Galeri? — Szóval az egész társaság. a fiúk. Nem tetszik ismerni ezt a sraót? Visszadobom a kérdést: — Hát, te ismered? Meg tudnád mondani, milyen eredetű? Vonogatja a vállat. Rátérünk hát a fiúkra. A „galeri" négytagú: Tibi, Feri, Gyuszi és András az állandó partnerek. — Honnan ismeritek egymást? Vállvonogatás a válasz, mint. az imént. No mégis? Ági elpirul, hebeg. Hát... csak úgy... bemutatták őket Csupa régi-régi ismerős. No, jó, ne feszegessük a dolgokat Lássuk inkább mi a foglalkozásuk, mennyit keresnek, s valóban fizetnek-e a közös szórakozásokon? A vállvonogatás egyre sűrűbb, Ági a négy „régi, régi ismerős- közül csak egyről LÁNYOK SAJÁT MAGUKRÓL MEG A FIÚKRÓL tudja, hogy a szombati és a vasárnapi délutánokon kívül mivel foglalkozik. Annak az egynek a nevénél azonban mélyen elpirul. — Ö a legkomolyabb a galeriből! — Miből tudod, hogy komoly? A válasz nehezen érkezik. Végül habogva: — Nagyon tud táncolni. Meg aztán oilyan jól lehet vele kritizálni: hogyan táncolnak a többiek, melyik lány milyen maskarába öltözött. — És fizet is? — Persze. Sört iszunk, vagy rövidet, ö fizet mindig. Mint értesültem róla, ez a komoly fiatalember 17 éves, s egyelőre tanul. Miből fedezi vajon a rövid italok árát? A zsebpéiizböl? A lányok összenéznek, amikor Ágit békében elbocsátom. Jó, hogy összenéznek, jó, hogy cinkosán villan egymásra tekintetük, jó, hogy egyik még legyint is... Különben, azt hiszem, rögtön sarkon fordulnék, és lemondanék a modern fiatalokról szóló riport megírásáról. De ezeik az egyetértő, egyet gondoló és kifejezni akaró kritikus pillantások visszatartanak. — „Olyan- lány ez az Ági? — kérdezem. Heves tiltakozásuk meglep. — Ó, ne tessék gondolni, nem olyan! Csák a szája nagy! Meg belehabarodott annak a huligánnak a színes \wist-pulóverébe, meg a fekete ingébe! — Az a baj, hogy a mamája mindent megenged néki! Én bezzeg nem maradhatok ki este 10 után! De nem is maradnék, ha a marnom engedné. akkor se... — teszi hozzá kiseé durcásan egy feltű*r o ruma nően szép, magas szőke lány. — Aki nem dolgozik, nem lehet modern — vallja egy kis fekete gömböc: Zsuzsa. — Ne tessék engem félreérteni, nem akarom én lebecsülni a háziasszonyok munkáját, de úgy érezném magam, ha mindig csak otthon dolgoznék, mintha börtönbe zártak volna. — Szerintem az a modern, aki elég járatos a világ dolgaiban, a társaságban mindenről tud beszélni, divatosan öltözködik, de azért nem feltűnően... Tessék mondani, xrd az oka, hogy a fiúk egy része szívesebben foglalkozik azokkal a lányókkal, akiknek kihívó a viselkedésük, ízléstelenül festik magukat, cigerettáznak, térden felül érő szoknyát hordanak? Azt hiszem, valami baj van a felnőttek felfogásával is, mert sok szülő megenged a lányának ilyesmit... — szól közbe egy nagyon karcsú, fekete szemű, fekete hajú kislány. Druszája a kis -vagánynak- ugyancsak Agi. Ügy érzem, fején találta a szöget. — Sokan az hiszik, ha jassz-szavakat használnak, amiket az idősebbek sokszor meg sem értenek, akkor modernek — véli a kis dundi- szőke lány, Erzsi. — De miért tetszik minket* Annyit faggatni? — érdeklődik hirtelen Kati, aki eleven, mint a higany, izegmozog, fészkelődik és most láthatóan kifogyott a türelemből. — Ne tessék haragudni, de engem mindig mérgesít ha azt hallom, hogy a mai fiatalokat szidják. — Hát éppen ez az: arra lettem volna kíváncsi, hogy ti miként látjátok saját magatokat. Ha valaki jó modorú. az még nem baj. de kissé vagánynak ugye már nem kell lenni? — Nem bizony — válaszolják kórusban. Varga Edit Vasárnap, 1963. november 10. DÉL-MAGYARORSZÁG 9 Diákok, rakodás, tervszerűtlenség A Bolyai kollégisták tapasztalatai — A Bolyai János diákotthonból hetvenen jelentkeztek, hogy bármikor hajlandók segíteni a vasúti rakodásoknál. Amikor szóltak nekünk, hogy szükség van munkaerőre, csak végigjártuk a szobákat, s akilanek volt ideje, ment — meséli a főszervező, Kovács László harmadéves biokémikus. — A TÜZÉP rókusi telepén, a Terméiiyforgatmi és Malomipari Vállalatnál és a MÁV szállítmányozási főosztálya által kijelölt helyeken rakodtunk, főképpen szenet és építőanyagokat. Munkaruhát a KISZ-bizottságtól kaptunk. Kezdetben min denki szívesen dolgozott, azután alábbhagyott a lelkesedés, mert történtek „dolgok", most meg már vagy két hete nem is igénylik munkánkat. A többiek. Pesti József és József Elemér évfolyam- és kollégiumtársak igazolják Kovács László szavait. — Kértek húsz embert, de • várt tíz vagon helyett csak A városatya nem hosszúszakálú, ősz fejű. tisztelettol övezett aggastyán, éve számát hatvannal kezdi, de még csak negyvenet sem mond, ha erről kérdezik. A városatya, nem atya, — húsz éves mosolygós, de komolykodó kislány. A „városatya kettő érkezett. Négyen dolgoztunk, a többiek csak ácsorogtak. Máskor, amikor szintén húsz embert igényeltek volna, mondtuk, hogy hozzá sem férünk annyian a munkához. Végül tizennégy főben egyeztünk meg. Hatunknak valóban jutott is munka, a többiek naphosszat tébláboltak csak. — Volt egy másik eset is. Vasárnap a rókusi TÜZÉPtelepen nem adták meg az ígért száz százalékot, csak a hétköznap szokásos alkalmi díjpótlékot. Bár így sem jártunk rosszul, öt és fél óráért úgy 80—85 forintot kaptunk, de ha egyszer jár a százszázalékos pótdíj, miért nem adták meg? — A fióknak jól jön a pénz, de- ha nem törődnek vele, a népgazdaság erszénye bánja a tervszerűtlenséget. Ami igaz. igaz, az egész szezonban kicsit nagyobb körültekintéssel, gondosabb szervezéssel jobban megoldódtak volna a rakodási gondok. — Nekem nagyon furcsa volt. Annyi ember és legtöbbje nálam jóval idősebb! A jelölő gyűlésen mindenki rám szavazott, csak egy néni mondta, hogy szeretne látni, meg hogy mondjak magamról valamit. Herczeg Franciska, akkor nem vette hosszú ideig igénybe választói figyelmét — nem tudott sokat beszélni magáról, hiszen olyan fiatal! Szeged városi tanács kereskedelmi állandó bizottságának tagja. A bizottság a közelmúltban kapott dicséretéhez már ő is hozzájárult munkájával Egyszer már rákerült a beszámolás sora is. A kereskedelmi ipari tanuló intézet életéről érdeklődött az igazgatónál. Először bizony, azt sem tudta miként kezdjen hozzá Nem szegyeit idősebb, tapasztaltabb emberekhez fordulni tanácsért. A vége az lett, hogy az intézet igazgatója nagyon csodálkozott, mert „ilyen fiatalon milyen okosakat kérdez!" E hónap végén tart beszámolót először választói előtt Petőiitelepen. Sok kérdéssel — mivel probléma van elég, sajnos — nem zavarták ezideig, ügy mondja „kicsiny még a bizalom". Amit kértek tőle — a telep vízellátásának megjavítása "— abban az ügyben nem tudott eredményesen intézkedni. Majd ... reménykedik, lelkesedik, hiszen megbízatása négy évre szól, a java idő még hátra van! A Pannónia szegedi szörmeüzemében dolgozik. A kis ipari tanulóból — 1958-ban kezdte a szakmát — jó szakember lett. A Zója brigád tagja. Itt is csupa felnőtt között van. Idén indult az üzemben a ruhaipari technikum. Beiratkozott. Minden vágya, hogv sikeres érettségit tegyen. Az üzemben elégedettek munkájával. s a Petőfitelepen, ahol lakik, s ahol megválasztották, éppen úgy szeretik és becsülik, mert 1958-óta — akkor lépett be a KISZ-be — a környék legaktívabb fiataljai közé tartozik. A városatya nem hosszú szakálú, ősz fejű aggastyán, évei számát nem hatvannal, de még csak negyvennel rem kezdi. A városatya Herceg Franciska — húsz éves, mosolygós, komolykodó kislány. Amikor végigmegy választókörzetén, furcsán szorít a szive Büszke, mert bíztak benne, elgondolkodó, mert mások gondját is őrzi. Mérv Üv»