Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-10 / 263. szám

Failex—63 A szájpirosító és a külföldi segély Kennedy fejtegetése a fizetési mérlegről költségveié­Az atomfelfegyverzés ellen küzdő CXD szervezetei no- í vember 14—17-ig bemutató „hadgyakorlatot rendeznek egész Nagy-Britanniában. A Failex—<3 — az 1962-ben Fallcx—62 fedőnéven rende­zett NATO-hudgyakorlat alapján — azt kívánja de­monstrálni: milyen hamisak Az amerikai szenátus 55 külföldi segély azok az angol kormány ál- szavazattal 14 ellenében ha- sét. tal keltett illúziók, hogy a j tározatot hozott, amely is- Kennedy szerint ezt az nukleáris fegyverkezés, „az mét felhatalmazza Kennedy összeget az amerikaiak elő önálló brit atomütőerő" meg- elnököt, hogy kedvezményes tudják teremteni, vámtarifát biztosítson Len- Mszer, ^ ország lakossága gyelországnak és Jugo&zla. évenként „többet költ száj­vianak. pirósítóra, arckrémre és vá­A szenátus állásfoglalását gógumira". hosszú feszültség előzte Washingtonban sajtóérte­meK- kezletet tartott Dean Rusk, A szenátus a továbbiak- az Egyesült Államok külügy, ban elfogadta az ugyneve- minisztere. A tudósítók kér­zett „külföldi segélytor- dései elsősorban azokat az elás után hat órával ezek vény- egyik javasolt módo- incidenseket érintették, ame­hörwte pusztasággá válnék, sítésát. amely kimondja, ]yek nemrég zajlottak le. a hogy a helyi pénznemért el- Nyugat-Berlint. Nvugat-Né­adott terményfeleslegek ki- nictorszaggal összekötő autó­vételével egyetlen szocialista ggtrádán ország s:m részesülhet gaz- Upan Rusk jgazoinl Igye­dasáp.i. vagy katonai segély- kezett az amerikai kato­ben. Korábban a szenátus nal gépkocsioszlopok cljá­liyen határozatot csak Jugo- rását, szláviára, Lengyelországra. ameiyi 'állítása szerint, „a Indonéziára és az Egyesült rógen megállapított szabá­Arah Köztársnsagra vonat- jyokhoz* igazodott, kozólag hozott. ' Az Egyesült Államok kül­Kepnedy elnök a szenátus ügyminisztere a Szovjetunió­ülésével egy időben beszédet ra igyekezett hárítani a le­mondott a New York-i pro- jelősséget azért, mert ren­- deze|[en a beriini és a né­mentiieti Angliát a megsem­misüléstől. Ha háború törne ki. mondjuk egy pénteki na­pon, délben 12 órakor be­vetnék a taktikai fegyvere­ket. Ugyanazon a napon éj­félkor már minden nukleáris fegyver használatban volna. A támaszpontok elleni táma­36 órával a taktikai fegy­verzet harcba vetése után az egesz szigetország megsem­misülne. A CND „leleplező hadgya­koriatá—val kapcsolatban a Daily lVorker felhívja a fi­gyelmet arra. hogy az an­gol fegyverkezési kiadások elérték az évi 1900 millió font sterlinget! Ha fegyverkezés helyett bélcés célokra költenék ezt az óriási összeget, akkor pél­dául ilyen létfontosságú be­ruházásokra kerülhetne sor: 14 millió elegendő volna 100 000 tanácsi lakóházra; KiO millióból 120 új iskola épülhetne: 80 millióból kor­szerűsíteni és szélesíteni le­helne az egészségügyi háló­zatot; 60 millióból 400 mér­földnyi új utat lehetne épí­teni. teslánsok vezetői előtt. Sürgette az amerikaiakat, vállalják továbbra is a külföldnek nyújtott segély terhelt. Azt fejtegette, hogv egymil­liárd dollárt takarítana meg a fizetési mérlegnek, mert ugyanakkor kilencszázmillió dollár értékű export elma­radna. Az amerikai elnök ezután arról a hatszázmillió dollár­ról szólt, amellyel a kong­resszus máris csökkentette a met kérdés. 3d fii zeni Uéedh eltrol. A francia „gyufa" Pierre Mess mer francia A párizsi polgári lap hírma­hadügvminisztcr hivatalosan gyarázója nem is mutat örö­közölté: megindult a hlrosi- met a francia „atemutoero­niáinál háromszorta nagrobb megszületésekor, inkább ezt hatóerejű francia atombom- hangsúlyozza: „A francia bák sorozatgyártása, egymás- nukleáris stratégia az öngyíl­után készülnek el a Mira­ge—4 elnevezésű bombázó kosság stratégiája Még szerencse, hogy meg­repülőgéoek is —, az „önálló tudjuk, e pillanatban a nagy­francia atomütőerő" létrejött, hangú bejelentések mogott A büszke bejelentés csak kevés a tartalom: összesen a francia sovinisztákat és a három Mirage—4. áll készen, hidegháborút nvlltan (a „me- az előállított atombombák legháborút" pedig titkolt mó- száma is jelentéktelen. S doni igénvlő nemzetközi re- ezért van még idő a vilégoo­akciót töltheti el örömmel, ke megőrzésére hivatott poli­Persze még ezekben a körök- tikusoknak és a békevugyo ben is tudatában vannak an- tömegeknek megakadályozni nnk hogv r francia „atom- ezt a veszélyes játékot a iitőerő« eltörpül nemcsak a szovjet vagy az amerikai, de „gyufával S még felfedezhető Mess­még az angol nukleáris tegv- mer hadügyminiszter hival­verzet mellett is. De Gaulle kodó nyilatkozata mögött a egy minisztere mondotta egy diplomáciai blöfíölés szándé­m ogánbeszélgetés közben ka. A NATO sokoldalú atom­szellemeskedő formában: „Ez haderejére vonatkozó döntu csak gyufa. tárgyalások előestéjén, az új De "olyan gyufa, amellyel nyugatnémet kormánynak lángra lehet lobbantani a Washington és Párizs közötti világot! Ha történetesen a választása előtt történt a köz­francia elnök egy nemzetkö- lés. BelpolitLkai hatásvadá­zl konfliktusban a salát fe- szat is lehetett a célja: biz­je után indulva elhatározná tnsftanl a mindenkor ingado­a maga atomfegyvereinek bo- zó szélsőjobboldali módon vetését és ezzel ellenfelének gondolkozó tisztikar hűségét hasonló riposztját idézné elő, és a hamisan értelmezett a szövetségi rendszer mecha- nemzeti becsvágy felkeltésé­nizmusa a más felségjelű ra- vei visszaállítani De Gaulle kéták kilövését tg maga után tábornoknak és kormányának vonná... Franciaország min- a bérharcok közepette megté­denesetre elpusztulna, ezt pázott tekintélyét, aláhúzza a párizsi Monde Mindezek az Indokok azon­kommentárja is: „Hat hidro­arra* kezében ott a világégést elő­hazája idézni képes „gyufa!" hogy Jeanne d'Arc egyetlen temetővé váljék..." <-fy) ^MINDENFELŐL/ W//////////////A Az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszakának első nyolc hete alatt a közgyűlés plénumán megvitatásra kerülő 27 na­pirendi pont közül 19-et már letárgyaltak. A közgyűlés bizottságai­nak összesen 61 napirendi pontja közül 12 megvitatását fejezték be és hoztak ezek­ben a kérdesekben határo­zatokat, illetve küldtek Je­lentést a közgyűlésnek. Egy lisszaboni tör­vényszék ítéletet hozott öt személy ügyében, akik ellen az volt a vád, hogv a betiltott Portu­gál Kommunista Párt tag­jai és hogy „felforgató propagandát* fejtettek kl. A vádlottak közül hármat 14-től 20 hóna­pig terjedő börtönbün­tetésre ítéltek, egy ne­gyediket három évre különleges politikai el­lenőrzés alá helyeztek, az ötödiket felmentet­ték. Kairóban aláírták az EAK és az UNESCO megállapodá­sát az Abu Simüel templo­mok megmentéséről. Ezek a történelmi emlékművek olyan helyen állnak, amelyet az asszuáni gát felépítése után vízzel fognak elárasztani. A megállapodás értelmében .!i6 millió dollár összegű nem­zetközi tőkealap segítségével a templomokat áthelyezik. Vasárnaptól vasárnapig a külpolitikában Egy Jtgfilmas" új fegyver — A NATO parlamenti csoportjának állásfoglalása a többoldalú atomütőerő ellen — Változások az atlanti szervezet több országában llllllfllllllllliatislilllllllllllflIltlIlttlIWaWtlIIIIIlllfftCMJIIIIIVUMilAIHIIlIUHfillllllMtUftfaiJttlIlIlllU A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évforduló­ján rendezett moszkvai ün­nepségek programjából főleg két' mozzanatra figyel fel a világsajtó, s kiváltképp a nyugati lapok és hírügynök­ségek. Az egyik katonai, a másik politikai természetű. Ami a hírlapírók fantáziáját leginkább megragadta, az egy újfajta rákéta volt, amelyet első ízben vonultat­tak fel a szovjet hadsereg díszszemléjén. Különböző hírügynökségi tudósítások le­írásai szerint ennek a raké­tának az a tulajdonsága, hogy képes felkutatni és megsemmisíteni minden olyan ellenséges repülőgépet vagy mesterséges bolygót, amely a Szovjetunió terüle­te fölé érkezik. Az Ar ame­rikai hírügynökség tudósító­ja szerint ez a rakéta „az elmúlt hat év legizgalma­sabb új fegyvereMinden­esetre ennek az új fegyver­nek a felvonultatása volt a moszkvai ünnepségek nagy katonai eseménye. Politikai­lag a legnagyobb figyelmet keltette Hruscsov pohárkö­szöntője, amelyben néhány nagy jelentőségű nemzetközi kérdésről fejtette ki a véle­ményét. A Szovjetunió mi­niszterelnöke foglalkozott a nemzetközi munkásmozga­lomban bekövetkezett ellen­tétekkel, amelyeknek a kö­zéppontjában a Kínai Kom­munista Párttal folytatott vita áll. Hruscsov hangoz­tatta, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom né­zeteltérései múló jelentősé­gűek és nem döntőek. A döntő: a közös ellenség, az imperializmus elleni harc. Ez a harc egybefűzi a szov­jet és a kinai népet. A to­vábbiakban a szovjet mi­niszterelnök a „moszkrai szellem" továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit méltatta, s ez alkalommal kifejtette, hogy mi a lényege a „moszkvai szelleminek, amely létrehozta a három hatalom atomtilalmi egyez­ményét, s amely kedvező légköri viszonyokat terem­tett a nemzetközi politiká­ban. A moszkvai szellem lé­nyege: a békés együttélés, a más országok belügyeibe való be nem avatkozas, a nemzetközi kereskedelem fejlesztése a kölcsönös elő­nyök alapján. Hruscsov ki­jelentette, hogy a Szovjet­unió ebben a szellemben kész az atomtilalmi egyez­ményen túl más egyezmé­nyeket is megkötni az Egye­sült Államokkal és szövet­ségeseivel, feliéve, hogy olyan egyezményekről van szó, amelyek valóban elő­mozdítják a béke ügyét. Felhívta a figyelmet azon­ban olyan jelenségekre, amelyek amellett szólnak, hogy a Nyugat vezető körei­ben még mindigvuralkodik a ló európai atomhaderőt szer­hidegháboru szelleme. A vez, s ebben részt vennének Kuba ellen folytatottSrtipe- « nyugatnémetek is. A Pa rialista készülődés nem T^r rizsban megtartott érteke/ie­össze a moszkvai szellenvSi«B a franciák foglaltak ieg mel, és Hruscsov kijelentet- cíev/bben állást a NATO-tcr te: a Szovjetunió Kuba vé- vezefN^tten. Ebből pers/> delmére kel, ha az Egyesült nem költekezik, hogy az ame­Allamok megtámadja. Ebbe rikaiak mihJen további nal a témakörbe tartozik Hrus- kül felndják\a tervel, sőt csovnak még egy nyilatkö- valószínű, hogyS^Syobb evő zata, amelyet az amerikai ket fognak koncentrálni se üzletemberekkel folytatott ját politikai elképzelteik ár­tárgyalásokon lett, s amely- dekében. ben állást foglalt a szovjet— £ amerikai kereskedelem fej- Az atlanti szervezet +o\b lesztése, a gazdasagi együtt- orszagaban is komoly valfo­működés és a műszaki ta- Csokra kerül sor a kor­pasztalatcsere mellett. mányban vagy legalabbis a ¥' kormány vezetésében. Uj mi A világlapok általában niszterelnöke van Anglia• azon a véleményen vannak, nak, aki most szerezte mgg hogy a Szovjetuniónak a ra- egy párválasztáson a bei^ kétaelhárítás terén elért ered- pőjegyet az alsóházba. Ezzel ményei. összhangban a szo\- a sikerrel párhuzamosan jet. külpolitika alapelvei- Angol Konzervatív Párt egyik vei, mindenképpen a béke leglesújtó'ob választási vere­eselyeit növelik. Egyébként ségét könyvelheti el a lutovi a nyugati táborban is olyan kerületben, uhol régi konzer­jelenségek mutatkoznak^ vativ mandátumot hódított el amelyek előnyére válhatnak négyezer szavazattöbbséggel a békének. E napokban zaj- a munkáspárt, liz az ered­lott le Párizsban a NATO mény azért különösen lesúj­parlamenti csoportjának ér- tó a konzejivat(vokra nézve, tekezlete. amelyen úgyszól- mert angol politikai körök­ván minden felszólaló állást ben általános" mutatónak foglalt az Egyesült Államok tartják és az a\vélemény, nevezetes „többoldalú atom- hogy ha országosan' is érvé­ülőerö« terve ellen. A tervet nyesül a lutoni fordulat, ok­költségesnek és céltalannak kor a munkáspárt a legköze­tartják úgyszólván egvönte- lebbi választásokoíb^ázötven lűen, kivéve persze az ame- főnyi többséggel vonbi^be a rikai tervezőket és a légin- parlamentbe. GörögorSi kább érdekelt nyugatnéme- ban, ahol a választásokorf teket. A tervnek ugyanis az Karamanliisz jobboldali párt­a célja, hogy megkísérli át- ja súlyos vereséget szenve­hidalnl azokat az ellentéte- dett, az úgynevezett Centrum ket, amelyek a nyugati szö- Unió vezetőjp, Papandreu vetségi rendszeren belül ke- kapta meg a kormányalakí­letkeztek, s ugyanekkor tási megbízást A görög ki­megpróbálja kielégíteni a rály nem könnyen határozta nyugatnémetek atomfegyver- el magát erre a lépésre, mert kezési igényét. Tehát ma- évek óta komoly ellentétei guk az amerikaiak is in- vannak a 76 éves polgári lí­kább politikai, mint közvet- berális politikussal. Az EDA, len katonai jelentőséget tu- a görög baloldal pártja tá­lajdonítanak az úgynevezett mosatásáról biztosítja a Pa­többoldalú atomütőerő-terv- pandreu-kormányt, feltéve, nek Az angolok már bizo- hogy az érvényt tud szerez­nyos idő óta bizalmatlanok a ni a demokrácia követeimé­tervezet iránt, mert rop- nyesnek és legalább részben pánt költségesnek tartják és megvalósítja azokat a szociá­nem érdekeltek abban a ver- lls reformokat, amelyek évek senyfutásban, amelyben az óta aktuálisak. Olaszország­Egyesült Államok és De ban is űj kormány van ala­Gaulle Franciaországa vesz kulóban, mégpedig Moro, a részt Bonn bizalmának biz- Kereszténydemokrata Párttő­tosításáért. A nyugatnémet titkárának vezetése alatt a kormány ugyanis változatta- régi, úgynevezett középbal nul kitart amellett, hogy irányzat mellett. A Fanfani­megszerzl az atomfegyvere- féle kísérlet bukása után ket, akár a NATO keretei most az tette lehetővé a kö­között (s erre szolgálna az zépbal irányzat felújítását, amerikai terv), akár pedig a hogv Nenni szocialista párt­franciákkal való szoros ja támogatásáról biztosítot­együttműködés révén. De Ut a középbal jegyében ala­Gaulle arra törekszik, hogy ^l.f^ág'aten'n? he­a francia atomfegyverek 8e-«lyet kap a kormányban, gítségével úgynevezett önál- Paál Ferenc Provokáció készül Nyugat-Berlinben A Csm Tatarozó- és Építő Vállalat felvételre keres KŐ­MŰVES SZAKMUNKASOKAT ÉS ÉPÍTŐIPARI SE­GÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat épí­tésvezetőségeinél, Hódmezővásárhely: Tanácsköztársa­ság tér 59. sz., Szeged: Tolbuhln sugárút 73. sz., Makó: Liget u. 17. sz., Szentes: Arany János u. 11. sz. H 87291 Szakképzeit női szabókat, varrónőket keresünk felvételre. Jelentkezés s Pannónia Szűrmeklké­zzlta Vállalat (Mikszáth Kálmán utca 22.) személyzeti Iro­dáján. K. 502 Két tömegszerencsétlenség Japánban Saáahetvenegy hnlott a szénbányában Vasúti baleset száztizennégy áldozattal Japán gyászol. Szombaton, másután hozták a felszínre nyolc óra leforgása alartt két, a sebesülteket és a holttes­egymástól teljesen független teket. A bányatelep környó­katasztróía következtében ke szörnyű látványt nyújt, eddigi adatok szerint, 269 Magyar idő szerint szomba­ember vesztette életét az or- ton az esti órákban érkezett szágban. Az egyik tömegsze- hírek 171 halálos áldozatról rencsétlenséget bányarobba- szólnak. Több száz ember sor­nás, a másikat példátlan sa, akik a bányában reked­hármas vasúti összeütközés tek — ismeretlen, okozta. * * - Ezer kilométerre Kiusintól Japán legnagyobb bánya- északra, alig nyolc órával vállalata, a Mitsui Miike később, példátlan, hármas bányavállalat Kusu szigetén vasúti összeütközés történt a (Dél-Japán) levő hármas bá- Yokohama és Tokió közötti nyakomplexuma Mikawa ne- fővonal egyik csomópontján, vű bányájában, amelyet föld Először kisiklott egy három­alatti folyosók kötnek össze kocsis tehervonat, majd a két másik bányával — helyi vágányokon tehetetlenül idő szerint pénteken délután veszteglő szerelvénybe, két hatalmas robbanás történt, különböző irányból, bélero­A bányaigazgatóság szerint hant a Vokosukába tartó, gáz- és szénporrobbanás valamint a városból nem okozta a szerencsétlenséget, sokkal korábban elindult sze­A bányafolyosókat mérges mélyvenat. A rendőrség köz­gáz töltötte meg. lése szerint 114 ember az Perceken belül háromezer összeütközéskor, illetve kór­ÍS aTS/r "tán életét tést a terjengő „bányalég" vesztette. Százötvenen meg­nagyon megnehezítette. Egy- sebesültek. Nyugat-Berlinben az utolsó simításokat végzik a volt né­met parlament, a Reichstag Nyugat-Berlinhez tartozó épületének újjáépítésén. A bonni hatóságok tervel szerint a közeli napokban kerül sor az épületrész ünnepélyes átadására. Az átvevő Gerstenmayer, a bonni parlament, a Bundes­tag elnöke lesz. A korábbi elgondolások szerint a Reichstag helyre­állított épületrészében — amely természetszerűleg sz NDK államhatárának tő­szomszédságában fekazik — fogják a Bundestag elnöksé­gének és törvényelőkészítő bizottságának üléseit tartani. Az NDK fővárosának tá­jékozott körei a következő­ket jegyzik meg: az előké­születben levő provokáció kiáltó ellentétben van a rea­litás tényeivel és Nvugat­Berlln jogi helyzetével. Harcok Dél-Vieinamhan A dél-vietnami rendőrség közlése szerint eddig 250 po­litikai foglyot bocsátottak szabadon. A dél-vietnami hírügynökség jelentése sze­rint jelenleg a Diem-rend­szer által létesített "titkos börtönök" helyének megál­lapítására folynak kutatá­sok. Az AFP francia hírügy­nökség jelentése szerint Dél­Vietnamban a múlt héthez viszonyítva megélénkült a katonai tevékenység. Számos nagyobb összecsapás volt a főváros környékén ls. A kor­mánycsapatok vesztesége e héten már eddig 475 ember. Magyar—fei^gysl afomegyezmény Szombaton délután Varsó­ban aláírták az atomenergia békés felhasználásáról szóló magyaiv-lengyel tudományos együttműködés 1964/65. évi munkatervét Az együttműködés tervéről szóló okmányt magyar rész­ről Jinossy Lajos akadémi­kus, az Országos Atomener­gia Bizottság alelnöke, len­gyel részről. Wilhelm Biliing miniszter, a Lengyel Atom­energia Bizottság elnöke írta alá 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Yasármu), 1963. Bovembcr Iá

Next

/
Thumbnails
Contents