Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-19 / 270. szám

Parlamenti küldöttségünk Londonban Hétfőn magyar parlamenti küldöttség érkezett London­ba, az angol parlament meg­hívására. A tíz napig Ang­liában tartózkodó delegáció vezetője dr. Molnár Erik, az Interparlamentáris Unió ma­gyar csoportjának elnöke, tagjai: dr. Bartha Tibor, Bo­donyi Pálné, dr. Sivó József, Vida Miklós, dr. Wild Fri­gyes országgyűlési képvise­lők. A küldöttséget a londoni Victoria pályaudvaron a brit parlamenti képviselők foga­dóbizottsága nevében W. A. Kibővítet! ölést tartott a KISZ szegedi járási bizottsága Tegnap, hétfőn délelőtt lések napirendjére tűzik a Szegeden kibővített ülést nevelési irányelvek végre­tartott a KTSZ szegedi járá- hajtását és ezekre a gyűlé­si bizottsága. Az ülésen a sekre meghívják az ifjúsági bizottsági tagokon kívül részt szervezeten kívül álló fia­vettek a szegedi járási is- talokat, valamint a szülőket kólák igazgatói, alapszerve- is. Ezenkívül javasolták, zeti KISZ-tit károk, a sport- hogy .az általános és közép­körök elnökei és elnökhe-- iskolák nevelői értekezletü­lyettesei. A résztvevők meg- kön vitassák meg a nevelési hallgatták Szabó Lajos, a irányelvekel. KISZ szegedi járási bizottsá- Ezután Szetei József úttö­ga titkárának beszámolóját a rőtitkár a járás sporttevé­KISZ Központi Bizottság ne- kenységéről és a sportkörök velési irányelveinek végre- előtt álló legfontosabb fel­hajtásáról. Fütyülő szélben Egy villanyszerelő brigád életéről terelő- | érői J A beszámolót adatokról tájékoztatta az élénk vita ülést résztvevőit. Az előter­Dimoline tábornok üdvözölte, követte, majd több fontos jesztést az ülés elfogadta. határozati javaslatot fogad- Több fontos határozati ja­tak el. Így többek között el- vaslat született a sportköri határozták, hogy a jövő év munka megjavítása érdeké­első felében a KISZ-taggyű- ben. magyar részről megjelent Molnár István, a londoni magyar követség ügyvivője és a követség több munka­társa. Csalóka a novemberi nap, „A vállalat javasolja, hogy vállalat engedélyezte, hogy a úgy süt, hogy kápráztatja a tegyen szakmunkásvizsgát." velünk levő tehergépkocsival szemet, s mégis hideg van. A — Én vagyok az egyetlen a esténként elmehetünk a leg­szél felmar.ia az arcot, ke- brigádban, aki még nem közelebbi művelődési házba, zet. Hát persze, a városban szakmunkás. De már nem moziba. Megyünk is, ha csak a házak falai felfogják a sokáig. egy mód van rá! szél futását, de itt a „pré- — Hogy megy a tanulás? rin«, a röszkei Kossuth Ter- — Hát bizony, nem köny- Együtt ... melőszövetkezet földjei kö- nyű. Ami a gyakorlatot ille­zött ugyan mi tartóztatná? ti, azzal nincs hiba, de az "Ma már a második szo­Talán azok a vülanyoszlo elméleti anyag elsajátítása cialista nevado ünnepséget pok, melyeken a Dél-magyar- nehezen menne... rendezte a brigád« országi Áramszolgáltató Vál- — Nem »megy«, csak napló, lalat emberei vezetéket sze- „menne?" relnek? --.ha a brigád tagjai tó j jól . nem segítenének. Velük be- ,,ai™\ Elegáns könyvecske szélek "eg minden problé- S^irS^ =~ Hödőr Antal és tizenegy mát. majd hogy nem együtt társa, a Patrice Lumumba- tanulunk, bridág tagjai mégsem fáz- „A brigád tagjai vállal­vall a Hogy is volt csak? — Igazán kedvesek az én érzem Szántó Károly, a brigád egyik „gyerekének" édesap­ja. — Se én, se feleségem nak. Egyszerűen nem érnek ták, hogy Kiri Vincét segí-. Xnao'iát^ * 3 rá ilyesmire. A vezetéknek tik a szakmunkásvizsga le- ' és hozzátartozó transzfor- tételében« — „beszél" a nap- — Ugyan, ugyan — loly­mátornak időre el kell ke- ló. tatja Hödór Antal —, nem szülnie, és őket. olyan fá- ulvan nagy dolog az egesz. ból faragták, hogy nem is- Tv, mozi, színház Együtt vagyunk a munka­mernek akadályt a munká- _ H(M .„• ... . ban- a gondban hat miért — Het vegen járunk csak ne j ennénk együtt az orom­n,„ haza — meséli egyikük, ben js?! amikor arra terelődik a szó, • ban. Munkacsapatuk kétszeres szocialista brigád- hQgy nehéz_e igy az élet _! A röszkei új villanyoszlo­Egyszer kinn a pusztán, pok között dolgozik most a máskor meg a legközelebbi Lumumba-brigád. Vezetéket faluban keresünk fedelet íe- építenek, transzformátort a jjjnk fölé. Kossuth Tsz számára. A sok lania betelt sokfelé iár- ~~ Nincs mod olvasasra, munka mint mindig, jól ha­, sok lapja betelt, sokteie jar ^ egy-egy mozira vagy tad H szen ha fütvül is az , tunk, sok minden történt ve- KZÍnhári pkteHásra? - "l. " IS 82 . , s^innazi eioaaast a: eros noVemben szél, nem Fleeáns könwecske már ~ Már miért ne lenne! törődnek vele. legfeljebb né­Eiegans könyvecske mar Tv_ mozi van mjndenfelé, Vezetőjük a naplót mutat­j — Három éve kezátünk hozzá — mondja. — Azóta külsejével is vall tulajdono­sairól. Még inkább tarlal mával. Lapozzunk bele! néha még színház is. Ha mi dett kezüket, nem jutunk a szegedi kő­színházhoz, eljön a színház Elismerő levelek "L egészen így ­vetik közbe —, hanem a ha összedörzsölik elgémbere­ÖSZI HANGULAT Négymilliós fejlődés Bakson Idei eredmények, új esztendei tervek az Új Élet Tsz-ben A báksi Űj Elet Tsz ala- tik a takarmánybázisukat is.' ben túlszárnyalják kulásának első esztendejében Lucernásukat 400 holdra nő- tervüket is. eleggé sovány eredménnyel ... zarta annak idején az évet. vellJt> s ugyancsak a tak0'­Mindössze 5 forint 12 fillért manybazis szolgálatába ál­ért egy munkaegység. Igaz, lítják az öntözéses gazdálko­a következő esztendőben már dást. Eddig 260 holdat ön­ennek több mint a hétsze- ... , . , resét számolhatták el, s az- toz,ek' UitVa vlszont a óta tartják is ezt a szintet, terméseredményeket, jövőre és remény van a további 400 holddal toldják meg az fejlődésre. Ha megnézzük a öntözéses területeket tsz könyvelesét, akkor igen „ szembetűnő a fejlődés: a Ennek erdekeben nagyara­xnúlt évi forgalom 9 millió nyú csatornázási munkálato­forint volt, az idén pedig kat végeztek. A vizet a Ti­kerek 13 millió forintot fog- szából kapják egy átemelő­lal magába. berendezés segítségével, rae­ezt L. F. „Őszinte elismerésünk a termelőszövetkezetünkben végzett kiváló munkájukért. Balástyai Szirtusvirág Tsz.« „Az ilyen segítségért, me­lyet a Lumumba-brigád nyújtott a szövetkezet vil­lamosításában, csak köszö­net járhat. Rúzsai Szivár­vány Termelőszövetkezet." És ez a két elismerő levél nem is régi keletű. Azóta írták őket, hogy Csongrád megyében befejeződött a faluvillamosítás. S most már egyre több munkát ad a ta­nyák, tsz-központok felsze­relése villamos vezetékek­kel, transzformátorokkal. Amikor a faluvillamosítás végére értek, a brigád több tagja törzsgárdajelvényt ka­pott, Kiri Vince pedig a „Ne­hézipar kiváló dolgozója" lett. Szakmunkásvizsga előtt A naplóban Kiri Vincéről m .•! következő olvasható: A naplót nemsokára át lehet fordítani a következő oldalra. Varga Edit NAPIRENDEN; Az olajkályhák tüzelőanyag-ellátása KÉNYELMES, praktikus a így van ez. a másutt jól be­fűtés az új típusú Mekalor vált olajfűtéssel, mert még olajtüzelésű kályhával. Né- ehhez a nagyszerű kályhá­hány mozdulat, és minden hoz is kell fűtőanyag, és itt erőfeszítés, szennyeződés nél- kezdődik a baj, a komplika­kül működik a kályha, me- ció. legszik a szoba. Akinek van . , . „. ilyen kályhája, az csak a ka& ^TviftoS"aSf legnagyobb elismeréssel tud kályhát vd!?aio t abze­beszélni róla; akinek nincs, gedl K.skereskeddmi Valla­rári. lat valamelyik boltjaban. az az meg alig várja, hogy hoz­zájusson. Sajnos azonban, nincs olyan praktikus dolog a világon, amit ne lehetne megnehezíteni, kényelmet­lenné tenni. És itt, Szegeden KÉSŐ BÁNAT? A Ságvári gimnázium Hő- lesz. A tervező igyekezett nem a jelenben, 1964-ben sök kapujánál épült új szár- felhasználni azt a helyi már benépesül, s a gyerekek nyáról már csak akkor tud- adottságot, hogy háza az ezen a hídon, ezen a bejá­tuk megírni, hogy aránylag utak szintje alatt van, s mi- raton fognak jönni-menni sok durva tervezési hiba vei a földszinten úgyis csu- rövidesen. A híd pedig csak­forduit elő benne, amikor pán szociális rendeltetésű nem az úttestig ér. s az út­már elkészült. A Római kör- helyiségeket helyezett el, a testnek azon a felén nincs út és a Felső Tisza-part sar- Felső Tisza-part felől egy járda sem. Korszerűsítik a szer tűs lyet 82 AI-s6tlszavidéki Víz- kán épülő új gimnáziumról kecses vasbetonhíddal az el- Tehát aiigha lehet megol­/ uevi Igazgatósáé bocsátott a _ melyet Dávid Károlynak só emeletre viszi a főbejá- dás, hogy ha már így van, a tervei alapján épít a ratot. akkor gondoskodnak róla az Csongrád Megyei Építőipari Az ötlet nem is rossz, illetékesek, hogy már a jövő Vállalat — már most meg- mégis baj van, s ha nem esztendőben járdát kapjon írjuk, hogy az építkezés változtatnak a dolgon, még ez az útszakasz. Vagy még­olyan szakaszába érkezett, inkább baj lesz ezzel a híd- várják, míg a távlati terv­amikor kibontakoznak a mű dal. Mert igaz ugyan: a vá- bői valóság lesz, s csak ak­körvonalai, tömegei, amikor ros távlati fejlesztési terve érdemes megállni előtte, s előírja a környék rendezé­közelebbről is szemügyre venni. Az épület bizonyára szép épületeket ügyi Igazgatóság bocsátott a tsz rendelkezésére. Ilyenfor­mán a 400 holdas lucernás­Énnek alapján már bizto- ból 300 holdat már öntözni san folyik a jövő esztendőre tudnak jövőre. Ugyanakkor az előtervezés. A tsz elnöke, jól járnak a vízzel a kapás­Varga János, felsorol né_ növények is. hány érdekes adatot: 2 mii- ]()()() mázsa Jjó 700 ezer forintot fordí- , , , . ... . , hízott sertes tanak a szeri as epületek korszerűsítésére. Fontos ága- Az idén nagyszerű terme, zattá vált itt az állattenyész- lési eredményekről beszél- I tés. amelynek hire-neve is- het"ek a ÉletJsz • J . gazdat is. Szaz hold cukor­meretes nemcsak a szegedi répájuk volt, s egy hold át­járásban, hanem a megyé- tagban 200 mázsás termést ben is. A most folyó téliesí- adott. Kukoricából holdan. .. qn ként 20 mázsa volt a tervük, tea, munkalatokra 50 ezer ^ szemb€n az a(lag 28 forintot fordítanak. Terme- mázsára ugrott, A tervezés­saetesen beruházási tervük- nek és a valóságnak ez a ben számos gép vásárlása is kedvező eltérése alap arra, szerepel. Főleg talajművelő J^Jj™^* **b ^gl gépéket szereznek be, son A sertéstenyésztéshez - _ „ jövőre már nem az állatfor­(Mtozeses galm; vállalattól szerzik be takarmány termesztés a süldőállományt. Százhu­szonhét anyakocájuk utan Jelenleg 650 darab hízó- annyi malacot várnak, juk van 350 szarvasmarha- amelynek felnevelése maid 3 . r hizlalasa biztosítja tervük juk, amelyből 68 darab íe- teljesitését. Az idei tervük­jóstehén. Nemrégen vásárol- ben J600 mázsa hízott ser­tak 27 vemhes üszőt, s ez- tés szerepel, s eddig átadtak zel együtt jövőre fejőstehén- mar több ™.int neze.r ma®ab .„ , ,„„ , ..A még hátralevő időben állományuk 120 darabra no- meglesz a további 600 mázsa vekszik. is. S amennyiben lehetősé­Énnek megfelelően fejlesz- gük nyílik, a jövő esztendő­sét. Csakhogy a tervező meg­feledkezett róla: ez az is­kola nem a távlatban, ha­kor adják át rendeltetésének az iskolát. Reméljük, még nem késő a bánat! F. K. üzletben műbizonylatot, számlát és kartont kap. ami­vel fel kell keresnie az ÁFORT Tisza-pályaudvari telepét. Itt nyilvántartásba veszik és december 31-ig ér­vényes bármilyen mennyisé­gű olajjeggyel látják el. És most jön az ügy nehezebbik oldala. Az olajjegyet, ame'y­nek legkisebb címlete 10 li­teres, Szegeden egyetlen he­lyen, a dorozsmai úti ben­zinkútnál váltják csak be. S hogy miért, egyszerű a fe­lelet: csupán ennél a ben­zinkútnál mérnek gázolajat. A SZAKEMBEREK sze­rint a Mekalor kályha órán­ként átlagosan mintegy egy liter olajat fogyaszt. Ha csak napi 4 órai fűtést számo­lunk, akkor js heti 28 liter olajra van szükség. A gáz.­olaj tárolása veszélyes és külön tűzoltósági engedély kell hozzá, és meáfelelő hor­dó vagv egyéb tartály. Nem is beszélve a szállítási ne­hézségekről. Több nagyvá­rosban úgv szervezték meg az olajellátást, hogv rende­lésre házhoz szállítják he­tenként, vagv havonként a ! szükséges gázolajat. Jó len­! ne ezt Szegeden is megva­' lósitani. Érdemes is. hiszen ! ha ma még nincs is túl sok Mekalor kályha, az olajjal fűtők száma hónapról nő­napra növekszik. Jó lenne, ha az egyébként oly nagy­szerű gázolajfűtést nem ne­hezítenék ilyen kellemetlen körülmények. H. M. Képünkön:az új gimnázium épülő főbejárata (Liebmann felv.) KGST­tanácskozás Varsóban Kossá István közlekedés­és postaügyi miniszter hét­főn délután Varsóba érke­zett, hogy részt vegyen a KGST közlekedési állandó bizottságának november 19­én kezdődő tanácskozásán. Vrata-na*. 1963. november 17. DÉL-MAGYARORSZÁG 291

Next

/
Thumbnails
Contents