Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-19 / 270. szám
VILÁG .PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIÁLIST i MUNKÁSPÁRT LAPJA 53. évfolyam, 270. szám Ára: 50 fillér Kedd, 1963. november 19. érkezett a lengyel párt- és TI árom és fél évvel ezelőtt Varsó és«: Szilézia népe lelkesen fogadta.a Kádár János elvtárs vezette. magyar párt- és kormány kíüldöttséget. Most a magyar nép köszönti testvéri szeretettel a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttségét, amely Wladyslaw Gomulka elvtárs, a Központi Bizottság első titkára és Józef Cyrankiewicz elvtárs miniszterelnök vezetésével hazánkba érkezett, A szocializmust építő két testvéri nép pártjának és kormányának vezetői ülnek össze, hogy tájékoztassák egymást az építő munka eredményeiről, gondjairól, tapasztalatairól, véleményt cseréljenek országaik sokoldalú kapcsolatának továbbfejlesztéséről, egyeztessék nézetei-' ket a nemzetközi helyzet és a kommunista világmozgalom közös érdekű kérdéseiben. Közös nemzeti érdekeinkből fakadóan a magyar nép örül a lengyel köztársaság sikereinek, amelyeket a saját és áz egész szocialista tábor vívmányainak tekint. A lengyel nép határtalan élniakarásával és alkotó erejével felemelte hazáját a háború romjaiból és gazdaságilag fejlett országgá változtatta. Pártjainkat, kormányainkat és népeinket azonos tervek és célok vezérlik. Ez az alapja immár több mint másfél évtizede eredményesen fejlődő együttműködésünknek. amely az élet minden területére kiterjed. Ez idő alatt megsokszorozódott — az elmúlt öt évben két és félszeresére emelkedett — külkereskedelmi forgalmunk. Kapcsolatunk tudományoe téren is élénk. Együttműködésünk mindennapi tényei pártjaink és kormányaink korunk nagy kérdéseiben elfoglalt azonos marxista—leninista álláspontjára utalnak. A lengyel- párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása — csakúgy mint a Kádár János elvtárs vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1960. évi lengyelországi látogatása, valamint Kádár és Gomulka elvtárs idei eszmecseréje — feltétlenül hozzájárult népeink kapcsolatainak fejlesztéséhez, országaink a szocialista világrendszer és a kommunista világmozgalom javára. Az ennek érdekében folytatandó tanácskozásokhoz kíván eredményes, jó munkát hazánk népe, amikor meleg szeretettel köszönti hazánk földjén a testvéri lengyel nép vezetőit. kormányküldöttség Megkezdődtek a párt- és államközi tárgyalások Hétfőn délelőtt Budapestre érkezett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására baráti látogatást tesz hazánkban. A küldöttséget Wladyslaw Gomulka, n Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság kormányának elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Zenon Kliszko, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Stefan Jedrychowski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács mellett működő Állami Tervhivatal elnöke, Marian Naszkowski külügyminiszter-helyettes, a LEMP Központi Bizottságának tagja, Kazimierz Olszewski, a Külföldi Gazdasági Együttműködés Bizottságának alelnöke, Tadeusz Kropczynski külkereskedelmi miniszterhelyettes és Henryk Grochulski, a Lengyel Népköztársaság magyarországi rendkívüli és megA lengyel delegáció IL 18-as különrepülőgépe néhány perccel negyed tizenkét tó után gördült be a repülőtér betonjára. A gépből kilépő I Wladyslaw Gomulkát, Józef Cyrankiewiczet és a küldöttség többi tagjait elsőként Kádár János, Kállai Gyula és Péter János külügyminiszter üdvözölte. A felsorakozott díszőrség parancsnoka jelentést tett, majd felcsendültek a lengyel és magyar himnusz hangjai. Wladislaw Gomuika és Józef Cyrankiewicz Kádár János társaságában ellépett a díszőrség előtt. Piros nyakkendős úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a delegáció tagjait, akik ezután üdvözölték a fogadásukra megjelent magyar közéleti vezetőket, a diplomáciai testület képviselőit. A budapesti lengyel kolónia tagjainak nevében népviseletbe öltözött kislányok kedveskedtek virágcsokorral a lengyel párt- és kormányvezetőknek. Vendégeink ezután az üdvözlésükre összegyűlt hatalmazott nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez. A lengyel vendégek fogadására ünnepi díszbe öltözött a Ferihegyi repülőtér. Magyar, lengyel zászlók, vörös lobogók díszítették a repülőtér főépületét, amelynek homlokzatán lengyel és magyar nyelvű felirat köszöntötte a küldöttséget. A repülőtér betonján mintegy 8000 budapesti dolgozó, a fővárosi gyárak, üzemek, hivatalok és intézmények küldöttei gyűltek össze a Lengyel Népköztársaság párt- és kormánydelegációjának köszöntésére. Megjelent a fogadtatáson Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Ott volt az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Jelen volt a fogadtatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Külpolitika H- Napi összefoglaló + Katonai puccsIrakban-Döntöbizottság Addisz Abebában Hétfőn hajnalban katonai puccs döntötte meg a Baathpárt uralmát Irakban. A tudósítások szerint Aref elncik ragadta magához a hatalmat. Első intézkedéseként felhívásban utasítást adott a nemzeti gárda feloszlatására. Ennek egységei — Aref szavai szerint — a huligánok és gyilkosok gyülekezete lett. Az afrikai egységszervezet Addisz Abebában tanácskozó külügyminiszterei hétfőn hattagú döntőbizottságot hoztak létre az algériai—marokkói viszály végleges rendezésére. A szervezet ezzel az intézkedéssel is igazolta érettségét. Nagy az elégedettség Argentínában a kormány intézkedése nyomán. Az olajvállalatokat államosító rendelkezést az összes párt és az egész nép helyesli. Franciaországban vasárnap kezdetét vette az atomfegyverkezés ellen indított nagyarányú tiltakozó .kampány. E hét folyamán országszerte tiltakozó gyűlésekre, tüntetésekre kerül sor. Tudósítások a 2. oldalon. m Erhard kancellárt csü- levi iráni sah és felesége, vatörtökön várják Párizsba. A lamint az iráni minisztertabonni kancellár két napig nács tagjai és a hadsereg veidőzik a francia főváros ban, zetői tiszteletére. A vacsorán ahol két ízben négyszemközti bejelentetlék: a sah neki almegbeszélé=e lesz De Gaulle kalmas időben a Szovjetuniótábornokkal, s egy szélesebb ba látogat, eszmecserén a francia kor- • Vasárnap községtanámánv tagiai és Schröder kül- esi és megyei választások ügyminiszter is részt vesznek, voltak Törökországban. A választások feszült hangulatban za jlottak le, több véres összetűzés történt. Mint a BTA tudósítása rámutat, Törökországban választások idején még sohasem volt Erhard pénteken délben Párizsban sajtókonferenciát tart. • Vasárnap este Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőb Tanácsának Iránban tartózkodó elnöke vacsorát annyi véres rendzavarás, adott Mohammed Riza Pah- mint vasárnap. Külpolitika- -+- Napi összefoglaló -f Utasszámlálás a szegedi villamosokon és autóbuszokon Kádár János és Gomulka elvtárs a repülőtéren. A háttérben jobbról Cyrankiewicz elvtárs budapesti dolgozókat köszön- amikor a delegáció vezetői Kádár János társaságában elhaladtak a budapestiek tötték. Lengyel és magyar zászlók, üdvözlő feliratok emelkedtek a magasba, sorfala előtt. Ezután Kádár János mondott üdvözlő beszédet. Kádár János: Együtt az emberiség érdekeiért Kedves Gomulka Elvtárs! lengyel és a magyar nép érKedves Cyrankiewicz Elvtárs! Elvtársak, barátaink! őszinte örömünkre szolgál, hogy meghívásunkat elfogadva megérkeztek hozzánk kedves lengyel vendégeink. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya nevében- testvéri szeretettel köszöntöm a magyar földre érkezett lengyel párt- és kormányküldöttséget, a küldöttség vezetőit, Wladyslaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz elvtársakat, a kíséretükben levő valamenynyi vendégünket. (Taps.) Mi magunk, s az egész magyar nép az Önök személyében a velünk közös úton haladó, szocializmust építő testvéri lengyel népet, annak munkásosztályát és forradalmi pártját köszönti. (Taps.) A lengyel és a magyar népet történelmi barátság fűzi össze, s ez a régi barátság korunkban új tartalmat kapott, megbonthatatlanná és teljessé vált a népi hatalom kivívásáért, a szocialista társadalom felépítéséért, a béke védelméért vívott közös harcokban. Ma közösek a dekei, közös az út és a cél. így és ezért él, növekszik, mélyül ma a lengyel—magyar barátság. Barátságunk ma erős, és erős az elhatározásunk is, hogy országaink kapcsolatait, együttműködését, testvéri (Folytatás a 2. oldalon.) Szeged távlati fejlődési tervéhez az Üt- és Vasúttervező Vállalat készíti a villamos- és autóbuszhálózat fejlesztésének tervét. Ehhez — kiindulópontként — szükséges megismerni a jelenlegi utaslétszámot, valamint az utasáramlás irányát a villamosokon és az autóbuszokon. Ennek eléréséért az Ütés Vasúttervező Vállalat a városi tanács építési és közlekedési osztályának közreműködésével holnap, szerdán utasforgalom-számlálást tart, s ez kiterjed a teljes üzemidőben közlekedő valamennyi villamosra és városi autóbuszra. A mennyiségi számbavételt a villamosokon és az autóbuszokon a forgalomszámlálók végzik, s fölírják, hogy a megállókban menynyien szállnak le és fel. Ezt az utasok megkérdezése nélkül hajtják végre. Az utasáramlások irányát egyrészt a kiadott havi bérletek alapján, másrészt az átszállójeggyel utazók jegyeinele összegezéséből, értékeléséből nyerik. A forgalomszámlálásban a tanárképző főiskola diákjai is részt vesznek. A kisiparosok segítik a szolgáltatások javítását Ulésezelt a KIOSZ megyei választmánya Tegnap, hétfőn Szegeden tartotta választmányi ülését a KIOSZ Csongrád megyei szervezete. A vezetőség nevében Laukó Márton, a KIOSZ Csongrád megyei bizottságának titkára számolt be az eltelt időszak eredményeiről, majd ismertette a további feladatokat. •I Virággal kedveskedik a pesti úttörökisiany Wladyslaw Gomulka elvtársnak A beszámolóból kiderült, a Csongrád megyei magánkisiparosok idén is segítették a városok és a községek szolgáltatásainak javítását. Csökkent a szolgáltató kisiparosok száma, s utánpótlásukról új ipari tanulók szerződtetésével kívánnak gondoskodni. Ebben az évhen Csongrád megyében 215 ipari tanulót szerződtettek, örvendetes, hogy az új ipari tanulók között mintegy 78 fiatal lányt szerződtettek. Egyes szakmákban, például a fodrász, női szabó szakmákban most is túl sok volt a jelentkező, cserépkályhás és cipész szakmára azonban nem jelentkeznek a fiatalok. A KIOSZ helyi csoportja gondosan elkészítette az idén is a szakoktatási tervet. Rendszeres továbbképzést biztosítanak a tanulni vágyó magánkisiparosooknak, emellett néhány hónap alatt két mestervizsgát előkészítő tanfolyamot szerveztek. A mestervizsga-bizottságok működése kielégítő. Jelentősen fejlődött Csongrád megye kisipari exportja. Értékes alkatrészeket, kisebb-nagyobb munkákat végeznek a KETI részére. Idén (tódig közvetlen exportra mintegy 746 ezer forint értékű munkát készítettek a Csongrád megyei kisiparosok. A beszámolót vita követte. majd megjutalmazták a munkában élen járó kisiparosokat.