Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-17 / 243. szám
Motorcsónakkal a Tiszán j Vadhajtások nélkül Az őszi Tisza korántsem olyan szívderítő, mint mikor még a partokat bronzbarna fürdőzők vidámítják, s a folyó vize enyhet ád a tűző napsütésben. Az októberi nap sugarai megcsillogtatják ugyan a hullámokat, de ez í fény már csalóka, hideg. Csendes a vidék. Csak a vízi rendőrség motorcsónakja berreg a víz hátán. Orra a Boszorkánysziget felé mutat, majd fordul egyet, s Telelés előtt Árva vikendházak Marosi homok a Tiszában Az algyői pontonhídon yárakban, földeken és cselekedetében nvfltan vagy G MAM kutatószobákban, az burkoltan előbújnak. nak. A tápéi hajójavító dol-1 gozói mégsem a tájban gyönyörködnek inkább, hanem élet minden területén a z objektí v alapon nyugkét kezük munkájának ered- ' a munkát, a haladást moz- J\ vó marxista-leninista menyében, a vízre bocsátásra j dítja elő a munkásosztály- politika meg nem érkész vadonatúj uszályban. i nak és pártjának egész po- tése, illetve önkényes, szekAz algyői hídon közlekedő j litikája. Ebben fontos helye tás vagv revizionista eltorzigépjárműveknek is' akad I van a'szövetség elvének és tása többfelé nemcsak átfomasféle foglalatosságuk. Nem gyakorlatának. Ez viszonya- gó, nagy kérdésekben, haa természet szépségeiben me- | inknak, társadalmi körűimé- nem a hétköznapok '-kisrulneK el, hanem a szembe , nyeinknek megfelelően ko- dolgaiban is megtalálható. A . i°vo forgalom kivarásaban. rábban is érvényesült, s szektás, revizionista, kispolPersze, a pontonhidrol van nl06t arra a gyökeres és gári nézet besurran üzemik, kré az_ építőipar^ "kenyere*, szó^toszen a nagy hídon még j forradalmi változásra épül, vállalatok, termelőszövetke-. — ' * - - «- készül hogy hazánkban a dolgozó zetek és intézmények kapucsakhainar eltűnik szem elől dehát nincs mit tenni: amíg dolgoznak, a járda a város fölött ívelő kanyar- ki nem javítják a berende- most. losn. zést, el sem kotródhatnak jelenlegi helyükről. Pedig már ideje volna anValamikor messzi nak. A téb kikö*d mi"dTh , „... tajakat összekötő addlS nem b>rja befogadni helyen. Hiaba írtak elo szaországút Volt a Tisza Száz- a Píhenésre vágyó hajókat, mukra hogy ráhaladásnál és Hanem arról a gépkocsivezetők maguk is tehetnek, nogv olykor megakad a közlekedés az ideiglenes átkelőszámra vetettek horgonyt , , . , . , - • . , errefele az apróbb-nagyobb amíg kenyelmes helyet nem 5 kitométeres hajócskák. Most már hetek csinálnák szamukra. A beja- nem szabad óta nem simult hajótest a ™fot.,mar korábban '"endbe menni nemigen tartjak be. MAHART szegedi állomásé- hoztak' de atto1 kvasszal A pontonok szegecsei «kilabc,7_ meg iszapba ragadhatnak a rtilnak a nagy razkódtatásAz úszóházak, csónakkikö- ha«|estek. Egyedül a 456-os tói , kész a baj. A múltkor tők. a Szőke Tisza felkészül- l,?zaly' efy M öra hosszáig tartott tek a telelésre Egy-egy em- gozos vesztegel a kikötőben, a javítás, s addig autó se le. ber. az őr van csupán fedél- Ha valakinek tutajt lenne se fel! zetükön. Még a nyári neve- kedve keresni, talál éppen, tés leng színes falaik között, A városban egy egész kicsi s most a vízről nézve olyan szorong a parthoz lökve, a lákietlenek, elhagyatottak. dagvár nyárfái. A falemezSzerencsére három kislány »'ár gözfű részű zeménél vanézelödik a parton. Talán lamivel több van. Nagyokat iskolába indultak, de elcsá- nyikorog a kis kocsi, amint felfelé vonszolja gömbfaterhét a meredek hídon. Horgász azért hamarább akad, mint tutaj. Mozdulatlan ülnek mindenfelé, feszült figyelőmmel, nagy várakozásúszóházakat, uszályokat, kihajtásnál 15, a hídon pedig sebességnél gyorsabban bította őket az őszi verőfény? Távolabb szerelmespár üldögél a köveken. Van még varázsa a Tiszánál*! Aki ismeri a Balaton nyári képét már ősszel is arra, tudja, mekkora a különbség közöttük. A Tiszát látva is ez a különbség ötlik a szembe. Az októberi nap sugarai Nappal van. a alatt nem vylágitahajózónyílást jelző Mondják, éjszaka megcsillogtatják ugyan a sal. Nekik teljesen mindegy, hullámokat, de ez a fény rim melyik évszak járja. - ... ... . _ nak a sem mindig. Érintkezési hiba szakítja meg a vezetéket. A Maros torkolatától Algyőig festői a Pedig a szabály az szabály, Tlsza vidéke. \ partmenti ha ninc* is forgalom. S itt. v Korányi rakpart. Egy, kettő, három ... tizenöt ember, két gépkocsi és egy vontatótraktor jelzi: dolgoznak, javítják a leszakadt partfalat. Most nehezebb a munka, 120 centimetert áradt a folyó szinte egy szuszra. A túlsó parton homokot raknak egy lovas kocsira. A strand előtt árván lubickol a kötelező nyilvántartási tábla nélküli mólóponton, feljebb pedig még árvábban ácsorognak az elhagyott víkendházak. "Ha majd jön a nagy őszi áradás, lesz megint kapkodnivalójuk a tulajdonosoknak. ^ A marosi homok legjobb lelőhelye mostanság a Tisza. Kár felmenni érte a Marosba, amikor a víz sodra lehozza egészen a Felső Tisza partig. Ott áll a folyó közepén a kotrógép, a part mentén pedig a nagy szállítószalag. Csakhogy, sajnos, nemcsak a vízen állnak, eltörött a kotló egyik alkatrésze, szünetel a munka. Veszedelmesen fogyatkozik kint a homokbucerdők ezer színbon pompázemberek az MSZMP vezeté- ján, befészkeli magát az em. sével, a marxista—leninista béri fejekbe. "Apró* ügyekpolitikát megvalósítva, szi- kel is mérgez, embereket kelárd fundamentumát rakták serit, hideget lehel. za\art le a szocializmusnak. Az út okoz: mindez szintén elveteddig nehéz, áldozatokkal nivaló, a munkásosztály és járó, küzdelmes volt és pártja egész politikájától ideeredménye: bővebben jut gen. az embernek mindabból, ami Széles skálán jtléntkezhetkönnyebbé teszi éle'ét. szeb- nek a torzítások, melyekből bé otthonát, gazdagabbá ru. — a teljesség igénye nélkül hásszekrénvét, színesebbé — néhányat ragadunk mőst szórakozását. ki. Egyik imitt-amott "divaA munkásosztálynak és tos* vadhajtás: vannak, akik pártjának mostani egész po- a mostani politika megsértélitikáia a társadalmunk szer- sének veszik a kritikát, ha kőzetében bekövetkezett és emberi, magatartásbeli hiismert változások alapján a báikat. munkájuk botladozóteljes szocializmus megte- sait szóvá teszi. Textilipari remtését szolgálja, hogv az- munkás mondta el, szépen, tán az igazi bősé?,, a kom- segítő szándékkal említette ki ne ismerné? —, s járt | munizmus útjára érkezzünk az egyik parton kívüli műmi, a mostani nemzedék, szakinak: nem helyesli, hogy Szegeden, mint bárhol az többször ingerülten beszél a országban, az összkép a he- munkásokkal. Nos, aztán a lyes politika megvalósítását, párton kívüli műszaki arró' az erre irányuló őszinte tö- panaszkodott, hogy az illető rekvést tükrözi. Bizonygatni . munkás — aki párttag — ezt sem szükséges, mert a "eltaszítja* az értelmiségiegyakorlat a legfőbb próbakő ket, haragszik rájuk. A'' eset valamennviünk előtt. Ennek kapcsán szükséges mesállaelienére sem lehet azonban pftani: az általános politika, megbékélés elnézés a he- annak összetevői és a segítő i viii J.Í i -t- szándékú bírálat nem zárják lyes politikát torzító vadhaj- ^ ^ kölcsönösen íelléte£ fásokkal szemben, melyek Zlk egymást. Bárki hibáit, itt-ott némely emlier szem- magatartásbeli visszásságait leletében, magatartásában és nemcsak szabad, hanem kell is bírálni — éppen az emberért. Szeretjük, tisztel iük az embert, de ostorozzuk hibáit. Elvtelen udvarlásnak' nem lehet helye, mert ez senkinek nem hoz jót. Ehhez tartozik még az is: a hibákkal, téves nézetekkel soha nem léphetünk "szövetségre*. C sak háborogni lehet azon, ahogvan egy inmár csalóka, hideg. Csendes a vidék, de azért az élet nem halt ki belőle, csupán más lett, halkabb, nyugodtabb: őszi. Fehér Kálmán Söprik a szegedi utcát Ml sem természetesebb ar.- 1.920-as évek közepén jelent A további gépesítés (látja nál, hogy reggelente rnegje- meg az első locsoló és seprő egyelőre még az úthálózat lenik egy nagy autó a házak jármú, majd a lovas szemét- állapota. A korszerű gépi előtt. s" elnyeli a szemetet; gyűjtő kocsi. 1945-ben mind- berendezések alkalmazása hogy az utcákat éjjel fel- össze három Rába típusú lo- ugyanis csak összefüggő, kemos6ák, szóval, hogy rend csolóautója volt a városnak, mény burkolatú utakon leés tisztaság van a városban. 1956-ban került melléjük egy hetséges, ágyazat nélküli köAlig múlt pedig ötven éve Csepel. Tavaly óta viszont vezeten vagy éppen földes annak, hogy Szegeden is három nagy teljesítményű utcákban egyáltalán nem. rendszeresítették a körtiszta- Skoda és két Csepel tartály- A gépesítés különösen jeság ápolását, megalakult a kocsi tartja rendben a város lentós a hóeltakarítási munKöztisztasági Vállalat elődje, utcáit. kák elvégzésekor, mivel a tézményünkben X. gazdasági tisztségviselő a "szövetségi politika nevében* személyi kérdésekben döntött. Adminisztrátor felvétele került napirendre. Volt két jelentkező. Az egyik munkáscsaládból, a másik volt a köztisztasági telep. Lovaktól a skodá^ig A régi szegediek még jól emlékezhetnek rá, milyen eszközökkel igyekeztek hajdan, s akár még a nem is olyan távoli múltban rendAmi a szemétgvűjtéti illeti- tapasztalat szerint sohasem tőkéscsaládból. Lényegesen a felszabadulás" évében hat jelentkezik elegendő hómunnyitott, nyolc zárt lovasko- kas- Jelenleg két vas hóeke, csín és négv nvitott teher- egy faeke es ket, soshomokautón szállították a szemetet. *zoro a11 rendelkezésre Ez Ezzel szemben ielenleg öt blzony "leg keves ahhoz, korszerű Skoda KUKA. öt hogy nagy havazaskor is félpormentes Csepel gépkocsi gyol?an Járhatóvá tegyek működik, s mindössze két legalább a legforgalmasabb t>en tartani a várost, ftrde- zárt lovaskocsi tartozik az rties azért felemlíteni a régi állomanyba. adatokat is. mert a fejlődés útvonalakat. Söprik, locsolják, mossák, tisztítják a szegedi utcát. S mértéke «ak így értékelhető Hatvanötezer köbméter bár lehetne még jotto, még igazan. Példának okául csupán az szemet Újítási hónap a kenderfeldolgozó üzemekben Régi hagyománya van már több hete foglalkozik egy a szegedi textilüzemekben az újítási probléma megoldásáüjitási hónapoknak. A Ken- val. Néhány napja kidolgozderfonó és Szövőipari Vál- ták javaslatukat és elsők kölalat gyáregységeiben min- zött nyújtották be a váüáden évben áitaiában októ- lat vezetőségéhez. Javaslaberben rendezik meg az ójí- tuk megvalósításával tökéletásí hónapot. A vállalati tesíteni lehet majd a csévék összevonás után most első fékezését. Az eddigi kísérleízben hirdették meg együtt tek eredménye szerint móda mozgalom e jelentős hó- szerükkel természetesen , nőtt a város körülmenyekkel is. Ötven nőtt a szemét esztendő alatt a város ebben Nagyon sokat is felzárkózott az európai színvonalhoz. napját. Ez alkalommal a vállalat vezetősége felhívással fordult az üzemek dolgozóihoz. A felhívásban azt is megjelölték, hol, milyen műszaki probléma megoldásához, milyen technológiai tökéletesítéséhez kérik a műszakiak a munkások segítségét. Ilyenkor minden évben új erőre kap az alkotó kezdeményezés az újszegedi szövőben. a kenderfonógyórban csökkenthetik a hulladékot és ezzel jelentős inenynyiségn nyersanyagot takaríthatnak meg. A műszakiak mellett, mint a szocialista brigád példája is igazolja, 1 a fizikai dolgozók is egyre többen jelentkeznek javaslataikkai. Többen foglalkoznak a hagyományos anyagoknak műanyagokkal való helyettesítéés a jutaárugyárban is. Alig sével. Az újítási hónap alka!telt él néhány nap, október- mával már nyújtottak be ben ilyen javaslatot is. máris jelentkeztek az újí- Az első javaslatok lanúsittók első javaslataikkal. ják, hogy a mozgalomnak A központi gyár cérnázó idén is fontos állomása lesz üzemrészében a Sziklai Sán- az újítóhónap a szegedi kendor szocialista brigád már deríeldolgozó üzemekben. A fejlődés szükségszerű, lakossága és mennyisége, szemetelünk, mi rendes szegedi polgárok! Az elszállított háziszemét 1953-ban még csak alig 29 ezer köbmétert tett ki, 1962-ben pedig már több mint 65 ezret. Még szeiencse, hogy az utcai szemét eltakarításának gondja nem gyarapodott, mivel a locsolókocsik a csatornákba mossák a port, piszkot, hulladékot. Korábban a háziszemét mibenlétét és összegyűjtésének területért 1942-ben szabályozta Szeged város törvényhatósági bizottsága, majd 1960| bari a megyei jogú városi tanács. A két rendeletet öszszevetve kiderül, hogy most sokkal többféle hulladékot és sokkal nagyobb területről i gyűjtenek, mint a felszabadulás előtt. Ez természetes következménye annak a törekvésnek, hogy a belváros és a külterületek közötti különbség minél kisebbre zsugorodjék. A gépesítésé a jövő A városi köztisztaság ápolása a gépesítés következtében fokozottan javul. A múlt hetekben állítottak éppen munkába: egy szovjet gyártmányú utcaseprő autót, mely nemcsak seper, de fel is loj csolja és súrolja az úttestet nagyobb a köztisztaság, meg lehetünk elégedve a jelenlegi jobb munkaerőnek bizonyult a munkásszármazású, mégis a másik mellett döntött. Mikor ezt az adott munkahoz szükséges rátermettség, képesség alapján kifogásolták. X. kijelentette: -szövetségi politika van*. Ez igaz, de azt nem ilyen módon kell czolgálni, alkalmazni. Némelykor bizonyos gazdasági tisztségek betöltésekor is megnyilvánul a marxista —leninista politika helytelen értelmezése és gyakorlata. Egyik üzemben a megüresedett művezetői beosztásra hárman jöttek számításba. Egy párttag és két Ismét megrendezik a takarékossági napokat Megkezdték Szegeden a szervezés előkészítését A Hazafias Népfront módszerek segítségével érCsongrád megyei bizottsága hetnek el ismét sikert a taés az Országos Takarékpénz- karékossági napok, tár megyei fiókja november A munkaprogramban a 1-től 30-ig negyedszerre ren- megyei tanács múvelódésdezi meg idén a takarékos- ügyi osztálya vállalta, hogy sági napokat. Ennek élőké- valamennyi általános- és köszíiésére tegnap. szerdán zépiskolában foglalkoznak a Szegeden értekezletet tartót- takarékosság egyéni és néptak. melyen a megyei párt- gazdasági jelentőségével. Az bizottság, a megyei tanács, ifjúsági szövetség alapszera Szakszervezetek Megyei vezetei között verseny inTanácsa, a Hazafias Nép- dul -Ahány KISZ-tag, anyfront, a postaigazgatóság, a nyi KST-tag*, vagy -Minden MÉSZÖV és az OTÉ képvi- KISZ-tagnak legyen betétselői vettek részt. könyve* célkitűzéssel. A Az Országos Takarékpénz- szakszervezetek is hozzájátár Csongrád megyei fiókja- ínlnak a betétgyűjtés és a nak vezetője, Birling József KST tagszervezés fokozásátájékoztatta a megjelente- hoz. Az OTP október 26-án ket a takarékossági napok Mindszenten. 28-án Csongrátavalyi eredményeiről. A don, november 4-én Makón megye, benne öt város — és 11-én Hódmezővásárheköztük Szeged is —, vala- lyen műsoros esteket rendez mint hét község nyerte el a takarékossági napok ala -takarékos* cfmet. Ezután kalmából budapesti és szemegbeszélték, hogy milyen gedi művészek fellépésével. pártonkívüli. A döntésnél nem azt nézték, hogy ki alkalmasabb művezetőnek, és így, a jobb szakmai felkészültségű párttag helyett az egyik pár'.onkívüliré esett a választás. -Indok*:, szövetségi politika van. Nyilván ennek semmi'köze a munkásosztály szövetségi ootitikájához. és a döntés is helytelenül született így. Nem. a munkásosztály po. litikája az a bizalmatlanság, amit némelyek tanúsítanak olyan értelmiségiekkel szemben, akik a felszabadulás eíött már ezen a pályán dolgoztak. Beleütköztünk olyan véleménybe is: a munkásmozgalom és a Kommunisták Magyarországi Pártja történetével, annak feldolgozá-ával csak párttag foglalkozzék. Ez sem helyeselhető, mert egy párton kívüli tudományos kutatónak is \ itathatatlan joga ez. sőt üdvözölni kell becsületes fáradozását. Vannak, akik liberalizmusnak. vagy éppenséggel revitíonizmusnak veszik, hogy kisebb gazdasági tisztségbe helyeztek párttagot, aki — bár igen elvhű. tisztességes szándékú volt — nem tudta a sokasodó, bomolult feladatokat jól elvégezni. Helyére a néphatalomhoz szintén hű. de szakmailag is kiváló gazdasági vezető kelült. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb közügy a szocializmus építése — és minden. ami ezzel jár — így követelte meg. S a szocializmus építése, amit a kisebb pozícióba helyezett elvtárs olyan tiszta szívvel akar. ilyen m<idon is egybeesik az ő céljával az adott helyen. S ok szorgalommal jelenüket és jövőjüket formálják a termelőszövetkezetek gazdái. De felcsillan néhol, hogy nem a közösség hasznára végzett munka, hanem a korábbi osztályhelyzet alapján mondanak véleményt egv-eev tsz-tagról. Fék ez. szabadulnunk kell tőle, mint ahogyaQ„ már réecn erre törekedtek ' például a balástyai Móra Ferenc Tsz-ben is. Az embereket nem a korábbi vagyon- és osztályhelyzet szerint, hanem a szövetkezet közösségében végzett munka értéke alapján rangsorolják. Az MSZMP politikája töretlen és a VIII. kongreszszus szabta feladatok megvalósításáért együtt, igaz szövetségben dolgoznak a kommunisták és a pártonkítüliék. A nép törekvése és a párt egész politikája egybeesik. A cél: a teljes szocializmus. majd a kommunizmus tisztán, lelkesítőn áll előttünk. Ezt. a nép és hazája legmagasabb fokú boldogulását szolgálja a marxista—leninista politika. Ennek tisztaságán őrködni, érte cselekedni "nagy* és »kis~ kérdésekben egyaránt egyik fontos, állandó kötelességük a párt-alapszervezeteknek, a kommunistáknak. MORVAY SÁNDOR Jngoszláv parlamenti delegáció érkezett hazánkba Szerdán este Budapestre érkezett a jugoszláv parlament küldöttsége. A küldőt'ség vezetője Zvonko B kics, a Jugosz'áv Szocialista Szövetségi Köztársaság szkupstinájának alelnöke. A vendégeket a Keleti pályaudvaron Vass Istvánnéval. az országgyűlés elnökével és Polyák Jánossal, az országgyűlés alelnökével az óién az. országgyűlés tisztij kara. Erdélyi Károly kül' ügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa fogadta. Ott volt a fogadúttá-rn D Csalics budapesti jugoszláv nagykövet és a nagykövetség több tagja. Csütörtök, 1966.októberIX DÍL-MAGYARORSZÁG 3