Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-18 / 244. szám
Három új játékfilm a szovjet filmhéten Budapesten és vidéken a hagyományokhoz híven november 7—13. között rendezik meg a szovjet filmhetet. Az ünnepi héten a szovjet filmművészet három új alkotását mutatják be a mozik. Az Optimista tragédia az idei tizenhatodik cannes-i nemzetközi filmfesztiválon »a forradalom eposzának legjobb filmjéért* járó díjat nyerte. A szovjet filmnapok másik bemutatója: Antonov Üresjárat című ismert novellájának filmváltozata, magyarul beszélő változatban. Megjelenik a mozik vásznán a Papát vásároltam című szovjet vígjáték is. Ezenkívül a szovjet filmhéten több. hazánkban is nagy sikerrel játszott szovjet filmet felújítanak. Így például ismét műsorra tűzik a Szállnak a darvak és a Tiszta égbolt című alkotásokat BÜCSD fis BEIKTATÁS Eredményes munkásság után Mison Gusztáv, a szegedi I, kerületi tanács vbelnöke most búcsúztatta a nyugalomba vonuló dr. Bina Javul a kórházi élelmezés NÉHÁNY HELYEN ESÖ Várható Időjárás péntek estig: növekvő felhőzet, néhány helyen kiscbh esö. Napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Több helyen reggeli köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-11 fok között, a köddel borított területen 14 fok alatt. (MTI) A kórházakban, klinika- ism. október «., péntek hari Bélát, a kerület egész- kon számos intézkedéssel kíségügyi csoportjának vezetőjét. Ezt követően beiktatták tisztségébe dr. Villányi HETVEN EVE OH SZAGOS DALOSTALÁLKOZÓ. Október 19—29-án országos dalostalálkozót rendeznek Szombathelyen, a városban 2í> évvel ezelőtt tartott munkáskórus-fesztivál emlékére. A találkozón az ország minden részéből hatvankilene kórus vesz részt, közöttük a szegetii általános munkáskórus. Bútoripari tanácskozás Kecskeméten Csütörtökön kétnapos országos bútoripari tanácskozás kezdődött Kecskeméten. A beszámolót követő vita során a helyiipari vállalatok vezetői elmondották, hogy egy-egy bútortípus gyártásához nem minden esetben rendelkeznek megfelelő gépi felszereléssel. Többen kérték, hogy a gazdaságos termelés érdekében a jövőben egyes bútortípusok megrendelését ne osszák meg több vállalat között HERMÁN OTTÚ EMLÉKMÚZEUM Hermán Ottó, a nagy magyar természettudós életének jelentős részét a Bükk-hegység erdőiben töltötte. Tudományos megfigyeléseit és a gyűjtött anyagot lillafüredi házában dolgozta fel. A Pele-háznak nevezett villaban írta meg több nagy jelentőségű művét. A tudós halálának 50. évfordulójára — a miskolci Hermán Ottó Múzeum ós a városi tanács anyagi támogatásával — az egykori lillafüredi lakóházat rendbehozzák és abban emlékmúzeumot rendeznek be. AT AKART SZOKNI A HATAHON Összeveszett * feleségével, majd berúgott és ittasan át akart szökni a határon Borsos Géza. Röszke, Vasút utca 4 szám alatl.t lakos. A szegedi járásbíróság 5 hónapi szabadságvesztésre) ítélte és kötelezte arra, hogy kenyszer elvonó kezelésnek vesse alá magát. — KI MIT TUD A SZEGEDI MÜZEUMRÖL és bzeged műemlékeiről címmel a Móra Ferenc Múzeum 20-án, vaaarnap délelőtt 10 órakor szellemi vetélkedőt rendez a közép- és általános iskolai tanulóifjúság részére a múzeum központi épületében (Roosevelt tér 3.). Belépődíj nincs, a helyezettek értékes könyvjutalomban réBzeaülnek! — MINDEN INDOK NÉLKÜL LEÜTÖTTE az utcán Véle beszédbe elegyedő ismeretlen férfit Kozák Dezső Máté Szeged. Róna utca 16. szám alatti lakos. A bíróság ezért öthónapl szabadságvesztésre ítélte. vánják javítani az ellátást, halt meg Charles Francois A budapesti és a vidéki in- Gounod (1818—1893) francia tézmények ezért a követke- zeneszerző, párizsi orgonista es karvezető; többek kozt a Faust című opera alkotója. ügyi Minisztérium támogató- nemzeti színház sával nagy erőfeszítéseket Iste 7 órakor: Don Carlos. ff. tesznek a kórházi konyháit Verdi-bérlet. vege körülbelül io nyerő- modernizálására. Nagy gon- > Eén_ dot fordítanak a konyhai w!"oy£!r«rti.m .6rsPoX^ szakmai képzett sedásl és Lottó Igazgatóság. genek javitasara is. Ilonát, a kerület egészségügyi csoportjának új veze- ző időszakban az Egészségtőjét GYŐRÖTT SORSOLJAK A LOTTOT A lottó 42. játékheti számainak s húzását ma, pén Négyszázezer éves emberi nyom órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma ninesen előadás. MOZIK Szabadság fél 4. fél S és fél 8 órakor! En <\s a gengszter. Angol filmvígjáték f/áéleq változatban. Korhatár nélkül. — Vörös ^^^^^^^^^^^^^^^^ Csillag 4. 6 cs 8 urakor: En cs Igen sokat igéro asatas nek. A feltart anyag egy kis gengszter Angol filmvVjláelső részletét fejezte be a részét mar elküldték külföld- szele* változatban. Komaközelmúltban dr. Vértes re az izotópos módszerrel ™0I.rGombhábó^. Valászló, a föld- es ásvanyta- való kormeghatározásra. A gyárul b- szétő francia film. Korni tudományok kandidátusa, leletnek, amely nemcsak ha- haiar nélkül. A vértesszőlíü mésztufa bá- tónkban, hanem Európa t^ KTt nyában több meter melyen kintelyes reszen is egyedül- kor: Lilioma Magtár film. Koregy öt centiméter vastag, la- álló. teljes tudományos érié- határ nélkül ajánlott. — Ságza rétegben különböző ősi ke ma még at sem tekintheallati csonttöredekek kozott tű. gyar ftim. Korhatár nélkül, százszámra találta meg az ősidőkben élt ember pattintott kőeszközeit. Minden jel arra vall, hogy ezek az eszközök és csontok a középső jégkorszak elejének, a mintegy 400 000 évvel ezelőtti időknek a tanúi voltak. Az eszközök készítője tehát kortársa lehetett a heidelbergi embernek, az egyik archantrópus-fajt.ának, amelyet eléggé helytelenül, de talán jellemzően majomembernek, is nevezMagyar borok öt világrészen Várhelyi Aladár, a Monimpex Külkereskedelmi Vállalat borászati főosztályának vezietője tájékoztatásul elmondotta, hogy borexportunk erőteljesen fejlődik. A statisztikai évkönyvek tanúsága szerint a második világháború előtti 10 év átlagában a hordós borokon kívül Magyarország évente 300 000 palack bort exportált, azóta ez több mint ötvenszeresére emelkedett. Jelenleg öt világrészben, Európán kívül 23 országban ismerik borainkat. Borexportunk további fejlesztéséhez a legfontosabb feltételek, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek az eddiginél nagyobb arányban telepítsenek olyan szőlőfajtákat, amelyek boralt a külföldi piacokon keresik, elismerik, mint például a tokaji borok, továbbá a szürkebarát, a kéknyelű és a medoc noir. (MTI) ÚJÍTAS Oj társasjáték, új népi szokás terjed Szegeden. Üj, mert az a néhány éy, mióta a mozi vezetősége játszatja nézőközönségével, semmiképpen sem nevezhető hagyománynak. Nap mint nap körülbelül ezer ember ácsorog a Szabadság mozi előtt, fél- vagy egy órát is várakozva arra, hogy bejusson végignézni az előadást. Egy kis előszórakozas, melyen azonban legtöbben bosszankodnak. Amikor aztán bent ül a néző, elmarad a híradó, azonnal a nagy filmet kékdik vetíteni, mivel a késést be kell valahogy hozni. Lenne egy újításom. De könnyű nekem! Volt időm kigondolni, mivel vasárnap este egv teljes órát várakoztam a mozi előtt. Nem nagy dolog, de itt ezt a módszert még nem ismerik, úgy lehet, újat mondok vele. Nem kíván a módszer különösebb beruházást. Nem kell hozzá egyéb, csupán egy kihegyezett ceruza, meg két kartonlap, melyre minden héten — a bemutatott film hosszúságától függően — felírná valaki, akár társadalmi munkában, hogy mikor kezdődnek az előadások. Azután szükség van még két rajzszegre, meg két gondos kézre, amely a megírt lapokat a két pénztár fölé feltűzi. Gondolom, a kellékek beszerzése nem okoz gondot, így most már csupán két gondos kézre volna szükség. M. fi. ADASVETEL Egy új kis Simson motorkerékpár eladó. Újszeged, Kállay u. 17.. a Zöldkerwst mellen. 8080 Bélyeget legelőnyöaebhen vásárolhat, értékesíthet Falus bélyeg kereskedés-^ ben, Kelemen u. 4. >978 Bórkabátját már most alakíttassa. Javíttassa vízhatlan bőrpuhító festéssel, 40 éve fennálló műhelyemben. Csordás börruhakénzltO mesternél. Szent Miklós utes 7. Felsővárosi templom mögött. 84368 Takarmányrépa eladó, 100 mázsa. Martonoel István, Oncsatelep 17. 8661 Költözködés miatt alig használt hordozható cserépkályha eladó. Brüsszeli krt. 20., balra, 1. ajtó. 64359 Eladók egy 3,'4-os ÜJ borjúbör kabát, eaóküpeny, 4 m paülásfeljaró. du. 4-tól. Pá Ifi u. '•)••• szám. 84364 E|y darab hármasazekreny, rekamié, fotelek, kombinált csóbútor sürgősen eládó. Erd.: Tolbuhin sgt. 28.. egész nap. 04369 Agy. éjjeliszekrény mángorló faanyara, tűzhely, csöves kukorica, kukoricaszár eladó. Szatymaz! u. 0. 84372 Hálúszubabútor, világos. lakkcsiszolt, jó állapotban, asztal, kis konyhakredenc eladó. Megtekinthető szombaton délután éa vasárnap egész nap. BzUcs utca 19. szám alatt. 8617 Diófurncros minőségi hálószoba eladó. Lenin krt. 74. I. 3. 84216 Kiadó Bflsondorfer kereszthúroe rövid zongora, vagy bérbeadó, rézágy, faragott tükör kis asztallal. Batthyány u. 20.. alsó cerngő. 84360 Alig használt modern mélv pyermekkoczi sürgősen eladó. Érd : Újszeged, Hargitai u. 4. 84397 Pannónia motor üj, garanciális 129 Cserei eladó. Rókusi ff. 210. Béketelepi Iskola. Jobbra, Molnárék. 64367 Szétnyitható asztal. 4 fél fotelszék, 90 kéve rőzso eladó. Erd.: Kómát krt. M. Ktséknél. 8643 Kiadó egy vezetékes négylángú gáztűzhely és 2.9 méteres flkuae. Juhász Gyula u. 22. 84371 Pannónia motorkerékpár út állapotban eladó. Megtekinthető 4 óra után, vasárnap egész nap. Szántó u. 5 a. 84292 Eladó konyhaasztal, gyógyfűző. dlvánvfotellnl két ágy. vllrtposszínil, gyermekkád. Püspök u. 3. I. 1. 8910 Mély gyermekkocsi és morzsolt tengeri eladó. Alsókikötő sor 9. TiRh. 8933 Kifogástalan béesl zongorám eladnám, esetleg részletre is. Mező u. 4. Katona u keresztezése. 8591 Takarmányrépa eladó. Béketeiep, Penget u. *S. 8545 Retáratott 230-es fekete Pannónia ieénvesnek oladó, Ongól u. t. Erd.: délután 4 órától. 6523 Kátszeroétves rekamié. háromaltós szekrény. há1ó«-obatükör eladó. Korányi rakpart 5. TV. 6. 9—6-lg. 6524 Brtta 4 személves rekamié eladó. Pille U. 35. 84288 Ezer literes kád eladó. Párizsi krt. 31. 84283 2 dh politúréi ágy, kifogástalan állapotban eladó. Bartók Béla tér 10. udvarban. 64290 Mátyás tér 9. az.ám alatt kukoricagóré, parasztkocsi eladó. 84315 Gerendák, szarufák. ablakok és egy nagv telea)tó eladó. Halász u. 8. 84313 szép nagy filodendron eladó. Kálmónv u. 13. I. 3. 04312 Modern OJ dióháló. kisipari férfi télikabát olcsón eladó, f.rd.t köznap du. 4. vasárnap egész nap. Szent Tstván tér 5.. Boldizsár. 6907 Hobinns varrógép eladó. Kecskeméti u. 14. 0910 muángázrezsót keresek. „Jó" Jeligére kiadóba. 6006 Gyümölcsfarönk, parkettának jó eladó. ITJ.petőfttelep. 44. utca. Baráthék. 8572 Tolósúlvos piaci mérleg 90 ke 280 Ft. 10 kg 240 Ft, rövid rúddal. nagy tányérral. hitelesítve. Krammer Ferenc Baja. Bezerédl u. 3. 67022 Kisméretű gázbovler eladó. Finommechanika, Oroszlán u. 6. Erd. 6—2-la. 8654 Szalmát veszek. ó Is lehet. Dankó. V«sasszentpéter u. 10. 8468 CsBvaa kukorica eladó. Fodortclop. Hrsokt utea 6. 8818 .tokárban levő szép. fehér asStaltúzhely eladó. Erd.: szombaton délután, vasárnap egész nap. Teréz utca 31. 84363 Szétnyitható szén rekamié oldalszekrényes konyhaszekrény, 3 db szép párnázott szék eladó. Dugonics utea 10. 8664 Fekete háromnegyedes szilbunda jó állapotban eladó. Sasa, Feltámadás utca 4 a. 84314 Csehszlovák sportkocsit vennék. ..Beteg kisbaba ' tengeri) a hirdetőbe. 84332 Egy Jó állapotban levő politúrozott sublót eladó. Érdeklődni egész nap. székely sor Lb 84337 Kisipari, politúros diófa hálószoba, kombinált szekrény, 2 fotel, 4 párnázott szék, asztal, Siemens rádió eladó. Marx tér 18. I. emelet. Megtekinthető szombaton 2—7, va•sárnap 10—l-ig. 8613 Cseh mély gyermekkocsit azonnal vennők. Bokor u. 2. 8611 „Jawa" kiskerekii l 250-es 5006 km-rel ' eladó. Szőregi út 80. 6461 I Kétszemélyes rekamié eladó. Hunyadi sgt. 39. Zóld épület, ,,A" lépcsőház. íóldszint :i. Gyorfl. Fehér gyermek mélykocsi eladó. Jakab Lajos u. 16.. fldsz. 3. 8513 Kifogástalan állapotban levő 180x500 méteres cseréptetös kukoricagóré eladó. Halász utca 8. 8511 Takarmányrépa eladó. Somogyitelep, V. utca 190. szám. 84341 Elegáns szürke női télikabát igényesnek eladó. Tolbuhin agt. 5. sz. házfelügyelőnél. 84303 Konyhabútor és gyermekasztal paddal eladó. Április 4. útja_42._Dóczy. 81307 összecsukható vaságy. kétágú tlzfokos létra, használt tűzhely csövekkel, festmények és más ké- i pek, selyem damasztabroez, 110-es főzőlap. vegyes könyvek eladók. Lenin krt. 27. I. 18. vasárnap. 84344 Egy ÜJ kis stmson motor eladó. Megtekinthető délután i Tavasz u. 15. szám. i 84336 I Bécsi gyártmányú páncéltőkés kereszthuros rövid zongora eladó. Megtekinthető 14—16 óra között. Deák Ferenc u. 32 Középső csengő. 6618 Kombinált szobabútor, vagy kombinált siekrenv külön eladó. Madách utca 4. T. emelet l. Csak délután 4 órától. 8628 Fladó rézhengeres fürdőkályha. Clm: Juhász Gyula u. 11,a. 6612 Samottbéléses, zománekályha kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni délután kettőtől Attila utca L, II. emelet 3. 8612 Kályha, fehér, zománcos Etna rendszerű. eladó. Lenin krt. 20., házfelügyelőnél. 8658 Felújított .1 sebessé- ( ges íoo cm' Csepel, : tranzisztoron világ-1 vevő rádió garanciális, festert kombinált szekrény, kisméretű, sparherd, televizióantenna, nöt kerékpár. svájci karóra eladó. Veresáes_u. I. 8602 Leveles szár bekötve nagyobb mennyiségben is eladó. Érdeklődni: Makó: Kiss János tábornok u. 6. Legeltetési Bizottság; V 03252 riadó képkeret, gyurótábla, fésülködőtilkör, citromfa, dunyha 264) Ft., éjjeliszekrény. Zárda U. 7. 8607 Takarmányrépa eladó, 08 mázsa. Szúreg. Árpád u. 22. Bálint Ferenc. 8558 Eladó ~ÜJ ajtók bontásból kikerült ablakú*. Meteor kályha. kokaz tűzetésre ts alkalmas, asztalágv, székek, kézikocsi. kts fekete Oudltn-félo tűzhely. F.rd.: délután 2-töi Gogol u. 7. 0593 Eladó uzemkept's Topoiinó-autó. Erd. Dugonics-temető. Jó állapotban levő zománcozott tűzhely eladó. Csuka utca 31la. 8636 UJ „Tavasz" televízió elfogadhat") áron eladó. Hunyadi sgt. .79—41., II. ép. A. III 11653 Takarmányrépa, 35— 40 mázsa, eladó. Tolbuhin sgt. 42., fldsz. I. Este 6 után. 8673 Wartburg eladó, motorkerékpárt beszámítok. Tisza Lajos U. 16. 8676 Jó állapotban levő csohlszínu festett hálószobabútor, zsírosbödön. mosól'azék. mérlegek eladók. Csongrádi sugárút 10., fldsz. «., du. 4-1 öl. 8672 34i mázsa takarmány cukorcékla eladó. Szivárvány u. 34. 84310 Kismeretu kombinált szekrény eladó. Deák Fcrenc u. 31.. szombaton fei 1től. 84321 120 n-öl ballagitói gyümölcsös eladó. Erd.; Paprika u. 8. Forjanéknál. V. 66868 Legmodernebb kétszemélyes rekamié Igényesnek eladó. Zrinvi u. 11. 8622 Egy .10 kályha eladó. igényesnek 'is megfelel. Bal fasor 20. 6531 Skoda Ootavia leenyesnek eladó. Debreceni tt, 34. 8668 noz-es kormányváltós Skoda és 129-ös czünttankos Csepel motorkerckpár eladó. Jósika u. 14.. II. emelőt 1. Érd.: vágirnap egész nap. Orion AR 702 F. típusú 6 + 1 csöves rádió eladó. ..Egész új" Jeligére kiadóba. 8695 Eladó 2 fotel, bordó huzattal. Oskola ti. 18.. udvarban balra. Skoda sr-mélygépkocat eladó. vaaárnap. petőfitelep. 37. tu 1071. „8(1170 60 m" horganyzott tetőlemez darabonként ls eladó. Körén u. 5. »586 Fekete Pannónia igényesnek, NDK motoros bőrkabát, angol és csehszlovák bukósisakok eladók. Érd. szombaton .vasárnap. Újszeged, Vedres u. 8.. A/l. Munkácsy kétnormás televíiló. nyomógombos Terta-rádió, nikkelezett aamottoa kályha eladó. Tápéi utca 22. 8582 vadászpuska, 12-ea, Frommcr, réztöltényekkel. felszereléssel eladó. vagv 16-ra elcserélhető. Kk.-dorozsma, Damjanich u. 30. 8650 Fekete Pannónia elfogadható árért sürgősen eladó. Honvéd tér 8.. fldsz. halra 8671) Kukoricaszár, 5io kéve, eladó, fűrészporos kályhát vennék. Szent Antal utca 7. Olajfütései kályha eladó. Zákányszék. II. 407, Gárgyán Antalnál. az állomás mellett. 8835 Tünde zsebrádió 900 Ft-ért eladó. Marx térs/a, Wentzel. Kukorica morzsoló* bárbeadók, cékla eladó. Rozsa u. 20. T.iado 250 cm' Siio- I son motorkerékpár, 20 000-ret futott. | Agyagos utca 25.. | mindennap 16—18-ig. 8640 Egy hárószóbábútor eladó. Érd.: Juhász Lajosnénál. Partizán Utca 34. 84348 HÁZASSÁG Televizióantenna, ket ágyra való kézimunka ágyterítő cs diszpárna eladó. Mikszáth Kálmán .i. u. io., fldsz. 3.. du. It-tót 81340 Jó állapotban levő Waraavn Igényesnek eladó. Érd. Szeged. Deák Ferenc u. 23.. Hódi. 84331 250 cmi stmson eladó, Rókusi ff. 211. Érd. szombat 3-tól. vasárnap egész nap. 0632 Használt ..F," klar,nét riadó, újszeged. Műhely u. 41. 8626 32 éves, elvált, független közgazdász elfoglaltság miatt ezúton krrest csinos, szolid dolgozó nőnek az ismeretségét házasság céljából. ,.S/.impálla" jeligére mRkót hirdetőbe. V. 83293 31 évei özvegyaazszony föbcrleti lakással élettársat keres. aki io e+es kisfiának pótolná édesapját. „Fényképes levélre válaszolok 84 333" Jeligére a hirdetőbe. 84333 53 eves dolgozó özvegyasszony Jó megjelenésű özvegy férfi Ismeretségét keresi házasság céljából. Saját házam van. „60 évig" jeligéra a kiadóba. 8623 Közlemény Férjhez mennék finomlelkű érettségizett öxvegyemberhez. Választ . 69 évesig" jeligére hirdetőbe^ 84373 22 éves rokonomat férjhez adnám hozzáülő, Józanéletű férfihez. Fényképes leveleket kérek ..Otthonra vágyom" Jeligére kiadóba. EGYÉB Menyasszonyok, figyelem I Megérkeztek a rövid és hoszszu esküvői , ruhák, nylon-, tüll- és esipkékülönlcgességck. Érdeklődni: Jelmezkölcsönző Vállalat Szeged, Lenin krt. 34. x84116 Jocianácsotsagol vál'alok. Jogász" jellgéro kiadóba. X6909 Mérlegkipca könyvelöt november l-re „Főkönyvelői munkakörbe keresünk" Jeligére kiadóba. \3653 Pehelykönnyű lúdtalpbetét. sérv- és haskötők-" készít és Javít Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy u. 5. 6941 Precíziós órajavitái Tnblá- órásmesternél, Mercy u. 9,c. X Tánc a Juhász Gyula Mü- délután 4 órától 7 óráig. Belévelödési Otthon ..Ifjúsági Tánc pődíj 5 Ft. Klubigazolvány a Klubjában" folyó hó 20-án és pénztárnál ér, az otthon irodáazt követően, minden vasárnap ján Igényelhető. Gyánzköslemények Köszönetünket fejezzük kl mindazon rokonoknak, barátoknak, Ismerősöknek, lakötársaknak, kik szeretett hatottunk, HEGYI PAL MAV-nyugdíjas temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. II Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, a MAv Igazgatóság konyhai dolgozóinak es az Egyetem dolgozóinak. kik szeretett halottunk, HORVÁTH JOZSF.F temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesége és családja. ál Mély fájdalommal tndatjuk. hogy forrón szeretett feleség, édesanya, testvér és rokon, fZUCZ FEREIYCNE Havrilla Anna, életeneu 79. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 18-án 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család. 69 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett rokonunk, Szv. SZF.LL JOZSEFNK, életének 74. évében elhunyt. Temetése folyó hó 18-án délután 3 órakor lesz az újszegcdi temető ravatalozójából. Gyászoló Laczi Antal és családja. 70 Mély fájdalommal " tudatom, hogy szeretett férjem, LIPTAlC GÁBOR, életének «4. évében váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 19-én 13 órakor lesz > belvárosi temető kupolacsarnokábóL Gyászoló felesége. 71 4 DÉL-MAGYARORSZÁG reatek. 1963. októtxsr 18.