Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-17 / 243. szám
Térkép a geológiai múltról Igert érdekes, elsősorban a nyersanyagkutatás szempontjából nagyon fontos, dc a szakkérdésekben járatlanok sáártiára is érdekes térképét störkesztétt. dr. KöfV&y László geológus, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt osztályvezetője. Térképe ezt ábrázolja, hol, milyen vastag üledékrétegek fedik hazátlk hármatíkori. tehát körülbelül 50—60 millió évvel ézelötti felszíni alakulatait. A kép hlhpvetőén különböznék a ínéitól, bár egyes vidékeinken — például a Bakonyban. á Mecsekben, á Bfikkbén és a budai hegyekben — még ma is nagyjából éz akkori félsZíht tapossuk. Viszont á üürtá—-Tisza köze nyügati és a Dunérttól keleti perethe ma mér néhány száz méternyi üledék réteg élétt féksZik, sét a Kis-Aiföld északi részén, a Jászságban, Szeged környékén éS á békési tájakon az ftkkoH felszín ma már körülbelül 3000 méter mélységben van. A rekordot azónban t>él-Zala tártja, emelynék 50—60 millió évvel ezelőtti felszfhe azóta több mint négy kilométeres mélységbe Süllyedt. E? <j» Ötszáz hold egy napló lapjain Az egész napló egy kis A legtöbbjük télül Vtó a jegyzetfüzet. Ebbe írja a na- négy ikszen. pi teendőket Fárkas Lajos, — Ml töHékffe dkfcer, ha a szegedi TáiiCsics Tsz rtó- á negyvenöt émbCfBöl 8—10 Vénytri-mesztési brigádVeze- elmnrnd a WúnfcftBdí egyik tője. Sok írás rá sem fér niiprót rt üittüiftW, igttzoílnn a keskeny lapokra, de nem vágy fgdzöirttlánitl? — kéris szükséges a hosszú íild- déztük. lila. — Ekkora létsláftiCsökke— kévés szóból is ért az nem jegyeztem még be ember — mortdja Farkas á füzetembe — válaszolta. Lalos, s a legfrissebb, a teg- — Az Viszont már előfordult, napi bejegyzéseknél felüli nem ta egyiSzer, hogy Hegy- _ Kérdezzék csak meg a füzetét. >A tintaceruza nyo- VíBWjHjI tőlük! - biztatott bennünA murtka hétköznapjai Lépésben a korral Tanul at egész család ma élésért raizolödlk etóiik, valamilyen Sürgős munkára. Ltu S a határozott, vonalú betűk "T^t^ór kisegített behnün- g'iArdiltŐk szmté megsíótalhak: néhdhy emberrel a má- arultaK' »A bHgád létszáma 45 fő. sik bHgád, Vagy fordítva. Tizenőt asszony burgonyát * <°fc szed, a többiek pedig gVÜ- _ Magam is egy Vágyok ntölcsat. Négy fogat segít vélük. Szóra hajlók és értik nekik: felváltva végzi a is a Munkátokat. Nem kell Szállítást Három íneot a tai P^ikálhl, hogy tűit tűiért szállítást Három fogat á ku- kp„ wl bsmam{ g fniodént koricát hordja haza, illetve a !Tmga idejében. viszi a közös raktárakba. A — A tittpíóbá hekefUlféffták á silókoffibájntioz és ttöfc-g a kíHvó esetek? a vontatókhoz mennek* hogy nagyon büszkék magára, mert nem éppen fiatalember létére, 51 éves fővel a mezőgazdasági technikumban tattül, á levelező tagbZátoÜ. — Hát már ezt is tudják? Enyje, ezek az asszonyok mindeht kibeszélnek — nevette él magét, tftajd így folytatta: — Lépést kéli tartant a mával, hogy közelebb hoz— Minek az oda? Megbe- ÉUk a iöVőt. Ennyi az egész napi mun- szeljük azt egymás közt, ha s, otthoH mit szólhak á tékát jelző bejegyzés. Egy szó- hetáh ilyesmi adódna. tetak ro • val sem több a kelleténél, _ S A bf igá&réttmél m§- & ótó KUlöribeh is SZtöte mégis 500 holdas területéit MúWéik'-e MégedVt ft tttgok? iskola van hálunk: a fiam öleli fél a munkát. Ekkbra — Lfehöt hogy lg&h, léhét egyetemi hallgató. A lányom darab földön dolgozik Farkas hogy nem — válaszolta kur- bedig gimnazista. S mi tftLajos és brigádja, amelyét tán. Erfól többet tüdháhak j, hlígT'mit^aktrifok tömmel asszonyok alkotnak, rhóhdahi, akikkel együtt dol- most és' höióáp. Hát egy kicsit ezért is tanulok, Bár* csak hamarabb kezdtem Vt)t= na neki, mert akkor már előrébb Járnék, Hanem ne haragudjanak, most már lássaft este lesz, s engem Várnak otthon a könyveim. B még előtte is van mit csinálni a ház körül — búcsúzott ei teittnk a nagy diák brigádvezető, L, F. Fizetés után — En részeg vagyok? Ne- Vöröskeresztnek; Vitessék él- közli Vele, hogy több italt kem mondja? Az én pénzem vonökűrára. AZt is megtUÖ- már ftem hajlandó A társáném olyan, mmt a másiké? ják a rendőrök, hogy az ittas ságnak kiszolgál ni, feiháboNa, Krotttóh ide SZt ftZ Italt! ember ellén I&Öi-ben már rodik: -— hangoskod ik a Kálvária indult eljárás ifjúság elleni — Nincs jogom berúgni? sori 11-es SZámÜ Italboltban bűntett miatt. McSt isriiét fez Bányász vagyok és hétfőig az erősen szeszgötöS N. J. A lesz á sorsa. • majd kijózanodom, i, C éi. jz Fizetés Utáh,.. A DŐLTÉÉI fdimienaep g^k aöfite többsége örömmel pincér azohban hajthatatlan marad. Nem szolgálja ki á fészeget. Hiába szedi el6 á fizetési borítékot, a rakja ki JUarékkal a pénzt a püitt-a, nincs több ital számára. Es ékkor valami meglepő dolog .-A-SW te — n.unuja a rcnuurseg ku/.- . . „ , fiMláfl Üi tUKiS^S hATO. eeV-ftBV SEft^ gyei László. Az 1929-ben sáiéan férfi lép "a pulthoz, égy letett fiatalember büntetett hára, egy-egy butofdárabta. Ezeken a helyeken ötöm a történik. Sunyi, de még jó- László. AZ 1929-beh sál-, h.lHia ne Salfit* vatl— * — —- — letett fiatalember büntetett 72 éloéletű, foglalkozás nélküli, flak csaladok, ahol a 0kcrsó Sört kér. Amikor meg- kelés ideje a rettegés napja, kapja, egy mozdulattal a ré- s etótördM ^Jiy hap m c*aládfö Uyenkor tor szeg elé teszi: többször is elo kell állítani - „ . ' . • - No, igyál, pajtikám, né ^ronytokozo részegéért ^ ^ LzU.ra,amennyiduféij, majd én kisegítelek. hajkotíásá után megmarad. Erce a kisegítésre azonban f rendorok, akkor meg a ve- 3 nem kerülhet sor mert köz- le együtt élő nőiemérőse dű- E" ^ar hem magatiügy, ben. megérkeznék'a rendőr- ^f^ÍSs^ hemTÜ lö^LT'Á jferorok, a reszeg N. J.-t na- vetei mettett, eijaras is inmiS^ ende^ megfndT ^ét ^V6nye8en ^ ^ még áidoZátökkal ís. ják á szabálysértési eljárást, — Miért nem nekem hűlcrészegítés miatt zod, te cigány?! Kevés az ötA • JTÉ N D-T ven f°r'nt? Nesze, majd adok dOrttl n (iMMÖ&l én neked _ üvöltözik az AltnepnaMidt földi Étteremben az emberi Magábaroskádt, részeg fér- lóságból ^Ü®8®" ^^tköfl Bóbiskol szeged—Rókus- aött K- Széket rae«d' tör, Horuesi Lászióné TáWféosifopnak rohant Wartburg széméiy-gépköcsijávai a távítőösziófinak rohant Kistelekén a Rákóczi utcában Lajos öandof, Cseitgelé. Tanya 849. BZáfh alatti lakfzs. A karambol következtében mellétté ülé édesanyja, ö*V. LajOS Ferenché súlyos, életveszélyes sérülésekét szenvedett A mentők a szerencsétlenül Jart ídás asszonyt a szegedi il. szánni Sebészeti Klinikára Szállították. Az ittas gépkocsi VezétátÖl a helyszínen elvették a jogosítványt és ellene megindult a bűnvádi eljárás. Száznyolcvanegy vagon egy nap alatt A ázegedi MAV Igazgató- kirakatlan kocsija valóban ság területén Kecskémét és még vasárnap érkezett. Hogy Kecskemét-Alsó pályáudva- ezek megmaradtak, nem a rokon a tömeges vagonbefu- mi hibánkból történt. Mi tásók miatt nagyon sok a ugyanis ezen a napon is probléma. Szeged területére dolgoztunk reggél 6-tól délérkező szállítmányok klrahft- Után 6-ig, 19 vagont raktunk sa többé-kevésbé zökkehó- ki — adja a felvilágosítást mentes'. Jó a kapcsolat a Szirbik János. — A vissjaI szállító és szállíttató felek maradt négyből kettő a kéI között, s így á Városba Cím- ső délutáni órákban érkezett rakott vagonok többsé- zett. Nem volt időnk ezek get HatáridőH bélül, vagy ne- kirakására, hány óhai késéssel, de kirak- Kérhettek volna segítséget ják. A vállalatok általában hiszen Szegeden is munkára megértik: a ki- és berákodá- kész ifjúsági rakodWrigá-si idő csökkentésére nagy dok várnak a kirakósra. És szükség van. Ezért — né- hétfőn? hány kivételtől eltekintvé A Rózsa-malmi iparvá— alig marndhak egyik górty erősen túlterhelt. A napról a másikra kirakatlan kiürített kocsikat azonnal kocsik. megrakták, s így nem lehee.„ Módónén tett előrébb tolni a rekodóEgy ddp — mérlegen területhez a mi négy kocsinHogy a heiviét valóban ez, kát. Kedd reggel már kiIgazoiásül nézzütik egy pél- ráktUk Valamenhyit. tíáj. — Hétfőn 49 vagont rakStöged Hégy pályáüdvará- tünk ki. Ennek nagyobb réra — TiSza-, réíldéző-, Ró- sze munkaigényes szallitküs- és üjstöged - kétían, many vöit. Négy vagonuhk 14-én összesért 219 vágott árü maradt, nté yekheá csak ma érkétött. Ebből az AKÖV 49, réggel keetítühk hozza. Eba MÁV 49, egvéb vállalatok bői kettőnél részben miatHedlg 83 vagont rakták ki. A tünk volt a késlekedes. A beérkezett téli kocsik közül Tatarozó és Építőipari Va 28 későn jött Hieg, amikor lalat, Valamint a Femfe már rtém tudták a kirakó- dolgozó és Finommethan dáSt mégkezdéni. így ezén a kai Vállalat részere erkeíett napoh csupán 10 Vagont rak- szállítmányokat munkaerő tak ki késedelmesen. Ebből hiányában nem tudtw toáZ AFöR-nák egy motör- hordartl. AZ ÜVEOÉttT-héz oiaj, a Terményforgalmi és öblös üveget kellett volna Malomipari Vállalatnak négy szállítani. Ezeknek a larakaélesztő- és árpaszállítmány, sa hosszadalmas munka. Daa Rostkikészítő Vállalatnak rabonként kell szalmaba heegy kocsi vasSzáliitmdhy. IVeZni az egéSz száll tlhanyt feseken kívül: a kábelgyári és azt a vállalat ráktáraBa nak műanyag, a Tatarozó és szintén darabonkent behorÉpítő Vállalatnak íahulla- dani. Ezért ehhez a munkádét, a Féfflíéldolgozó és Fi- h,JK részbéh elokeszuletekre, rtommechanikai Vállalatnak részben tobb munkaerőre van szükség. Volt mas feladatunk, így ezt hagytuk hátra —, mondja Och Nándor, az AKÖV osztályvezetője. A kábelgyárnál kétfős éamottégla, áz ÜVEGÉRTnek öblös üveg érkezett egyegy kőcstval. A tís vagőn válóban nem sok, de jobb volna, ha égy sém várta Volna megrakva a . ,r- . ... kedd reggélt. Ezeket a vago- problema_ volt. A vailalat cu nokat miért nem ráírták ki aa illetékesek? •— A motorolajat hordókba fejtjük, s így rakjuk ki a beérkezétt szállítmányt. Amikor a kérdéses vagont betolatták, 8 óra felé, mér sötét volt —, mondja KocaÁri Pál, áz ÁFOR Tiszapáiyaudvari kirendeltségének vezétőjé. — Nem kezdhettünk munkához, mivel á kiráködóheiygfi fiintís világítás. Ezért kénytelenek voltunk megVárfli a kedd reggelt Gond és magyarázat — A Térméflyforgálttll éS Malomipari Váluiat négy állomás söntésében. A rend- zúr" Gyors telefdh- s &f Őrök igazoltatják, s miután UKH-s kocsi már indul is a annyira részeg, hogy saját éarázdá részeggel áz ügyelábán hazamenni képtelen, beültetik a kocsiba, s a kijózanodásig a rendőrségen tartják. létra. maldt&A at utcán Alig tudja a motórkerékNftgyem kérem, jöjjenek párt beindítani P. í., de azáfiWinal, mert a férjem ré- tán nagy nehezen mégiscsak szegért tőr, zúz, üt engem és felül a motorra Éppen elina gyerekeket — mondja egy dül, már "Stoppolják* iS a kétségbeesett női hang a te- rendőrök. Elég csak ránézni, léfonba. Azonnal indul a szemei VéreSek, mozdulatai rendőrautó, fe legnagyobb bizonytalanok. Keserves képmegdöbbenésünkre az aznap pel, de bevallja, hogy a Jégmár előállított Sz. L.-t talál- kunyhóban, majd az Alföldi ják egy felfordult lakásban. Étteremben ivott. A küszöböh ülő, Bíró asszony — Bevonjuk a gépjárműelmondja; a gyerekek előző veaetői igazolványát — tesz este sem Vacsoráztak, sőt pontot az intézkedés végére nem is reggelinek, mennem a rendőrjárőr, s írja a javasvolt már Otthon pénz, várták latot szabálysértési eljáfés apjukat, hogy hazahozza a lefolytatására, fizetést. Dé hiába, Ittasan jött haza, s a vért fizetésből mindössze 15 forihtot tett az asztalra. A EDDTÁA IÁMÉT HÁHFM Fizétés utáni a hangulata Takaréktár utcai halászcsárSz. L.-t most már nemcsak déban. Már a bejáratnál réelőállitják á rendőrségre, de szegen bóbiskoló férfi vonja Őfizétbé iS veszik, S megindul a nyomozás. Kiderül, hogy munkahelyét előző nap a figetés felvétele utón Otthagyta, munkája eiien is több panasz volt, Ügy, hógy az üzemmagára a járókelők figyelmét Az étteremben fiatalok társasága hangoskodik. — Jó SzeréncSét! Mi bdnyástök Vagyufik — köszön az egyik erősen ittas fiatalból már bejelentették a helyi ember. S amikor a pincér Nyolcvanéves a Somogyi-könyvtár olvasóterme A szegedi Somogyi-könyv- Á felszabadulás Után a So- szabbítása és a propaganda tár a várOB nagyközönsége mogyi-köttyVtár áz ország- következtében 1963-ban tnár előtt először 1883. október ban a Vidéki nagyobb erőteljesebb az érdeklődés 16-án tárta ki kapuját. Nem könyvtárak közül szinte első- ezeknek az olvasórétegeknek érdektelen megemlékezni nék kezdte meg működését, a körében is. most, a 80. évforduló aíkal- Szerencsére a háború érté- A Somogyi-könyvtár álloméval a múltról és esszevet- kes, mintegy százezer kötetes mánya jelehleg mintegy 280 ni a jelen eredményeivel. könvvállományát nem pusz- ezer, ait elVasóientii Röhyv1884—85-ben átlagosan na- títbtta el, Az épületben oko- állomány körülbelül 3 ezer pi 7 látogatót számlálták áz tött károkat is gyorsan ki- kötet. Ezt a mindenkori igéolvasóteremben. Ez a száma javították. 1952-ben a Scmo- nyéknek megfelelőén ölakltkééőbbi évekbeh lásSaH gyi-könyvtár áZ országosan juk, cseréljük, emelkedett. A könyvtár nyit- kiépülő közművelődési háló- Fő feladatunk továbbra ls vatartáSának első esztende- zat egyik fontos objektuma ar, marad hogy aa olvasótejében 3437 látogató Ö173 kö- lett. Abbáfi az éVben Az ttl- rem látogatottságát emeíjük, tetet kért az olvasóterem- Vasóterfnet mintegy Í5 ezer faleg a távábbtafibló dölgöben. amelyet a DUgoniCg té- látogató kereste fel. A beírat- zók köréből, és hogy a felmeri akkori főreáliskola — mai kőzött OlVáSók SZárha megkö- rülő igényeket a legteljesebb Egyetemi Könyvtár — épülé- zeíítette A 3 ezret, könyvállo- mértékben kielégítsük. Tötébeh helyezték el. 1897-ben hiánya pedig több rtüfit 190 rekszünk oivasótérniünk ctta könyvtáf á jelenlegi helyé- ezer kötét volt. honossá tételére, korszerűbb re került. Olvasótermének A k6nyyter központjában bérehdezéséfé. A fŐsZézónbérendezése és alapterülete a és fiókhálózatában 1902-ben ban, a vizsgák időszakában fflőátáfiiVal mégegyézik: 80 g4ál beiratkozott olvasót tar- Olvasótermünk nyitvatartását olvasót tüdött befogadni. tott hvllvérii Az olvasóterem meghosszabbítjuk. 1908-ban a 25 £™ulo továbbra iS biztosította á n,„ncxlirmlinl,hon . w eVebeo 9632 látogato 11 808 helybertolvasáSt. A lehetősé- , plv8sd<érrttunkbeh tartkötetét Olvasott, fez napl át- kb mérten megszereztük iuk.mfg iro-o vaso talallagban 40 látogatót jelentett. egyetemi, főiskolai és kö- kozoinkat. Az. elmúlt ev soA kdt hal?°í7i ?d°" z.épiskölai tematikák alapján «« -tf^ff^i S szakbátt -- különösen akkori k)jb161t kötelező irodalmat, ^'V^T kAS ^f, igazgatójának) Mora Ferenc- föleg a levelező tanulók szé- fiu.K®^ nek kiváló mUnkassaga nyo- kisregényéről. Fénákel JUdlt mán — a könyvtári élét bá- ' " L Az élet vidám dolog című mulatós mértékben fejlődött. A kSasoOHtl olvasóterem akkor megjelent könyvéről. A látogatók száma például látogatói az értelmiségi, ipa- Ezek a találkozók 100—120 1933-bah — áz ötvenedik éV- fi és mezőgazdasági dölgo- főnyi közönséget vonzónak, s forduló alkalmával — 23 418, Zók mellett egyetemi és fő- olvasóink nemcsak az íróknapi átlagban 98! Alig keve- iskolai hallgatók. Továbbra kai. hanem könyvtárunkkal ls keVés a mezőgazdasági ls isihetkédnek. dolgozók éfe a hövekédés Szabó Imrt, méllett is — az ipari mun- ' . kasok szárha- Olvasótermük -a Somogyi-konyvtar ny i tvatórtásának meghosz- munkatársa mére még vasárnap érkezett egy vagon műanyag. Ez az üzem vasárnap egyáltalán nem fogad, hétköznap is csak délután 2 óráig hajlandó átvenni az árut. A másik pfoblérrtá pedig, hogy ez az áru vámkezeléses. Tehát fhi addig nem nyithatjuk fel a vagont, amíg az üzem átvevőt nem küld. Sefl(tene a KISZ Nem Volt élég munkaerő és aééft maradták -fekve* a Tatarozó ég Építőipari, h Fémfeldolgozó Vállalatok, s áz ÜVEGÉRT elmére éfkeaett vagonok, A Kisz-brigfldwkra nem gondoltak. A kábelgvárt kettős probléma megoldására ls módot kell tálától, mert a vagonklrakás ma nem lehet "fogad vagy nem fogad* kérdése. Fogadja délután, s ha kell Vasafnap is, Segílsert ebben, ha kell a Vámhivatal is. Ez most népgazdasági érdek. Egy vagon elveszett? Nem. A MAV-nél többszörösen ellenőrizték, hogy a szombaton érkezett kocsit a RostkihésZítő Vállalat csak kecfden kezdte kirakni. Hogy miért volt az eddigi késlekedés, azt hern sikerült kinyomozni, mivel a Címzettől azt a Választ kaptuk, högy a részére érkezett vagonokat kirakta, erről az egyről nem is tud. M. É. Sébb, mint a rhai forgalom! Móra hálála után, az üj háború fenyegető árnyékéban rohafnöfeah hanyatlott a könyvtár forgalma. Sleged a Jhldegzug'-baii A Meteorológiái Intézet központi előrejelző osztályán kapóit tájékoztatás sZerirtt szerdára virradóra már nemcsak a fagyzugokban, dé másfél méter magasságban is több Vidéken nülla fok alá süllyedt a hőmérséklet: Szeged és Makó vidékén mínusz 1—2 fokot mutattak á hőmérők, a telajsZinti levegő a fagyzugokban mínusz 5—6 fokos volt. A szerdán még élénk keleti, délkeleti szél csütörtökre tovább mérséklődik, gyenge éjszakai fagyokra azonban továbbra is számítanunk kell. A csütörtöki maximumok — a várható derült időben — előreláthatólag a szerdaihoz hasonló 18—le fokos söntén alakulnak ki. (MTI) Csütörtök, 1963. október 17. DÉL-MAGYARORSZÁG 5