Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-17 / 217. szám
Ké<W. 106S. szeptember 17. DÉL-AlAGV/IRORSZiG 3 Budapesten megnyílt [Q munkásosztállyal kapcsolatos kérdésekről az ENSZ statisztikai szemináriuma ^^ g ^gj g^g^j Jjj^ggg Az ENSZ és a magyar kor- úgynevezett mintavételes mány rendezésében ötven reprezentatív statisztikai j külföldi és tizenöt magyar módszerek alkalmazásának \ részvevővel hétfőn délelőtt tapasztalatait, kéthetes statisztikai szeminá- A megnyitó beszédet dr. j rium nyílt a Magyar Tudo- Ajtai Miklós, az Országos ' mányos Akadémián. A sze- Tervhivatal elnöke mondotmináriumon húsz ország ta, s a kormány nevében üdszakemberei megvitatják az vözölte a részvevőket. Tanévnyitás a szegedi egyetemeken Közel 3500 nappali hallgató — Jelentősen növekszik az ösztöndijak és segélyek összege ' Hétfőn délután ülést tar- dor, a szakmaközi bizottság kapcsolatos egyes feladatoktott a szakszervezetek szege- titkára ismertette a munkás- ról szóló határozatát, di városi szakmaközi bizott- osztály helyzetének javítása- A részletes vizsgálati anyag sága A szakszervezeti szék-Ta hozott párthatározattal vitájában többen' felszólalház József Attila klubjában kapcsolatos állami intézkedé- tak és személyes tapasztatartott ülésen Tombácz Sán- sck vizsgálatával foglalkozó lataikkal egészítették ki a jejelentést. Elmondotta a töb- lentést. A sokoldalú vizsgábi között, hogy a szakmakö- lat anyagát ma, kedden megzi bizottság, a szegedi me- tárgyalja a városi tanácu gyei jogú városi tanács ké- végrehajtó bizottsága is. résére, megvizsgálta, hogy A szakmaközi bizottság Szegeden miként valósították tegnapi ülésén meghallgatta meg a tanácsi szervek, a ke- a Csongrád megyei TÜZÉP rületi tanácsok és szakigaz- Vállalat Szeged város tüzegatási szervek az MSZMP lőellátásának helyzetéről Központi Bizottsága 1958 ok- adott tájékoztató jelentését tóberi, a munkásosztállyal is. j Vietnami államférfiak távirata Dobi Istvánhoz és Kádár Jánoshoz Tegnap, hétfőn délben tar- mas diákotthoni városrészt tották meg a tanévnyitó ün- alakítanak ki. Jelenleg népségét a két szegedi egye- ugyanis mindössze 304 halitemen. A József Attila Tu-. gatót tudnak az egyetem ko-1domanyegy etemnek a Dugó- légiumaiban elhelyezni. Új nics téri egyetemi épület kémiai intézetek számára alaulájában rendezett ünnepségén megjelent Sípos Géza, a városi pártbizottság osztályvezetője, Katona Sándor országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Bódi László országgyűlési képviselő, Árvái József, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, valamint a társadalmi szervek és a* rokon felsőoktatási intézmények képviselői, az egyetem oktatói, dolgozói, hallgatói » nagy számban. Szép fejlődés tÁz ünnepségen dr. Antalffy György, a József Attila Tudományegyetem rektora mondott tanévnyitó beszé- tás címén, cietö Bevezetőd 1 értékelte az elmúlt tanév eredményeit, majd az új tanév munkájával, feladataival kapcsolatban . elmondotta, hogy amíg taváig 1743 nappali hallgató tanult a József Attila Tudokalmas épület létesül majd a Dugonics és az Árpád téren. Az Ady téri egyetemre emeletráépítést terveznek, s új hálózati központi könyvtár épül majd és központi laboratóriumot is kialakítanak a következő években. Ideológiai és szaltmai képzés A párt és a kormány — hangoztatta a rektor — messzemenően gondoskodik az egyetemi fiatalokról. Az idén 23 hallgató kapta meg a Népköztársasági*ösztöndíj, ezer forintos első, 18 hallgató pedig a 750 forintos második fokozatát. A többi hallgatónak összesen 8 millió forintot biztosított az állam tanulmányi ösztöndíj és rendszeres szociális támogaKöszöntötte a rektor az egyetem új tisztségviselőit: dr. Szőkefalvi-Nagy Béla egyetemi tanárt, a Természettudományi Kar dékánját, dr. Kemenes Béla tansrékr vezető docenst, az Állam- és rriáwgegy etemen, az. idén már Jogtudományi Kar dékánher kétezer, s mellettük több lyettesét, dr. Wittman Tibor mint ezer levelező hallgató, egyetemi tanárt, a BölcséAz egyetem fejlődése a jö- szettudományi Kar dékánhevöben tovább fokozódik. Az lyettesét és dr. Ketskeméty 1364—65-ös tanévtől kezdve Istvánt, a Természettudoimáa Germán Nyelvek és Irt>- nyi Kar dékánhelyettesét, dalinak Tanszékén belül Az ünnepi beszéd után dr. angol nyelv és irodalom ok- Márta Ferenc, az egyetemi tatás kezdődik. Az űj szak pártbizottság titkára az megindulását az idén kell ideológiai harc fontosságáeíökészíteni. A következő ról, a szakmai, ideológiai képevekben Újszegeden egy 1800 zés és viták jelentőségéről hallgató elhelyezésére alkal- beszélt, majd Várkonyi Zoltán, az egyetemi KISZ-bizottság titkára a KlSZ-szervezetek munkájáról, feladatairól szólott. Az ünnepség befejező részében dr. Antalffy György három gyémánt- és tíz aranydiplomát adott át a 60, illetve 50 évvel ezelőtt végzett jogászoknak és tanároknak. Több a hallgató az orvostudományi egyetemen is A Szegődi Orvostudományi Egyetem tanéisnyitó ünnepségét a Szemészeti Klinika tantermében tartották. Az elnökségben helyet foglalt Siklós János, a Csongrád megyei pártbizottság titkára, dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora, dr. Szilárd János egyetemi tanársegéd, a Szegedi Orvostudományi Egyetem pártbizottságának titkára, dr. Krámli András egyetemi tanár, az Altalános Orvostudományi Kar dékánja, dr. Dimer Zoltár egyetemi tanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánja és dr. Tass Gyula adjunktus, a Szegedi Orvostudományi Egyetem KISZbizottságának titkára. Az ünnepségen dr. Tóth Károly tartott rektori beszámolót. A többi között ismertette az egyetemi tanácsnak az új tanévre vonatkozó terveit. Elmondotta, hogy az egyetem hallgatóinak létszáma 117 fővel emelkedik a tavalyi évhez képest és a három karon 1445 hallgató tanul az idén. A tanévnyitó ünnepségen az 50 évvel ezelőtt végzett orvosakat aranydiplomával tüntették ki. Öt orvos kapott aranydiplomát. Ho Si Minh, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának elnöke a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke és Phan Van Dong. a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke táviratban köszönte meg Dobi Istvánnaac, az Elnöki Tanács elnökének és Kádár Jánosnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárónak, a forradalmi munkásparuszt kormány elnökének a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött jókívánságait. Úgy használják-e a lakást ahogyan a tervező elképzelte? Lakásépítkezési ankét az MTESZ-ben lépcsőházi A lakásépítkezések mindenkit érdekelnek, ezért nézik meg sokan a Horváth Mihály utcai képtárban a Szegedi Tervező Vállalat kiállíFeltétlenül érdemes lenne tudni, hogy a lakó, a bérlő úgy használja-e mindig a lakást, ahogy a tervező elképzelte? A második ötéves terv idején 2900 lakás épül Szegeden állami erőből. a lépcsőházi bejáratnak nem szabad egybeesnie a kocsibejáróval. Ha a házba szenet hoznak, ami ilyenkor ősszel naponta előfordul, míg a tüzelőt el nem takarítják, alig lehet bejutni a feljáróhoz. Alighogy egy ház elkészül, rendre fölkerülnek a tetejére a tv-antennák. Csakhogy szerelésükkel tönkreteszik a tetőt. Ezért látszik igen megszívlelendőnek az ankét tását. s ezért jöttek el arra Igen hasznos ebből a szemaz ankétra is, melyet tegnap pontból az a javaslat, hogy délután az MTESZ-ben ren- egy lakóépület elkészülte deztek. után kérdőíveken szerezzék be erről a szükséges adatokat A gyakorlat azt mutatja, hogy az új házak legtöbbjében van mosókonyha, áztató, a harmadik ötéves tervben szárító helyiség, alig-alig legalább háromszor annyi. A használják őket. Viszont a tervezőknek tehát jól meg szemetes edények tárolása e®rik résztvevőjének javaslakell ismerni a lakók vélemé- még mindig nincsen kellő- ta: mar tervezéskor gondolnyét munkájuk eredményé- képpen megoldva, legtöbb tónak erre, s ről. helyen a ICUKA-tartály foA lakásépítés kettős szere- gadja a házba érkezőt pet tölt be: egyrészt alakítja Elhangzott néhány mega városképet, másrészt la- jegyzés a Dugonics tér és a káshoz juttatja az embert. Kárász utca sarkán álló új Az ankéton is bemutattak lakóépülettel kapcsolatban is. néhány olyan emeletráépí- A tervezőnek bizonyára eltést, szövetkezeti és állami kerülte a figyelmét, de a lalakóház tervét, mely e ket- kók nap mint nap tapasztaltáé célt igyekszik szolgálni, ják. hogy a tv-tartó oszlopok helyét képezzék ki előré a tetőn. Még sok ilyen lehetőségre lenne szükség, mint a tegnapi. hogy a tervezők minél jobban megismerjék a lakók igényeit, és a lakók betekinthessenek a tervezés bonyolult problémáiba. r. te:: r. Dr. Tóth Károly rektor ünnepi beszédét mondja a Szegedi Orvostudományi Egyelem tanévnyitó ünnepségén. Tőle balra dr. Krámli András. jobbra Siklós János és dr. Dirner Zoltán. Tegnap termelési próbát tartottak az üllési olajkűtnál Üllésen az 5. számú kút- a víznek, amelyet eddig a felállított 5—6 méter magas nál már napok óta nagy elő- gáz erejének ellensúlyozása- csőfáklyából. Egy olajmunkészület folyik a felszínre ra á csövekbe szorítottak. kás égő kanócot dobott fel hozott földgáz méltó fogadá- . a magasba, majd hatalmas sára. Egy vadonatúj gép- crOSS6gniBr6S durranással meggyulladt a parkkal. az úgynevezett ' , , gáz. 8—10 méter magas lánglyukbeíejező berendezéssel Effir nyolcszor 10 meter át- osziop bömbölt fel a kukovizsgálják azt a réteget, meroju mely tarolo gödörbe ricaföldek előtt, amely földgázt rejt magá- dühöngve, zúgva omlott a Ezzel az aktussal Üllésen ban. gazzal "szennyezett* viz. mindent előkészítettek a majd a teljes tisztulás után földgáz fogadasára. EgyelőVizsgálják a gázt műszerekkel ellátott tar- rP _ 04 órás folytonos égésAz üllési olajkutatási-fúrá- ^ M^L^ffnlré el- SfL~ ÓU«ndoan » si programnak új fordulatot u s ULUJMJ el" földgázt ado reteg gazdagsáadott a most feltárásra ke- lenörzes következett, s a kut- gát, hogy annak idején mirülő réteg, mert ehhez ha- tói és a műszermerő beren- jyen erősségű termelési ka^ dezestól távolságra szá- paCltósra számíthatnak majd. ro lelőhelyre egyetlen itt tört a ^ egy előre l. F. vegzett furassal sem bukkantak még. Az eddig elért legmélyebb ponttól most felfelé haladva történik a gáz vizsgálata, ha viszont majd termelnek, akkor felülről lefelé haladnak a. feltárással. Meglehet, hogy a most vizsgálásra kerülő rétegnél még gazdagabbat is találnak, ahogy feljebb haladnak. fl csapok megnyitása Tegnap délután szinte a fél falu ott szorongott, kíváncsiskodott a községbe vivő műút mellett, közelmerészkedve a kúthoz, amelyet most már termelési próbára szorítanak. Mindenki tanúja akart lenni a jeles eseménynek, amikor — most már az 'emberek akaratától függően I — elemi erővel feltör a gáz. Délután 4 óra előtt pár perccel nyitották meg a fővezetéket elzáró csapokat és szabad utat engedtek annak Két új kísérleti játszótér épül Parkosítás az új házaknál (Llebmann felv.) Dr. Antalffy György a tanévnyitó ünnepség végén átadja a gyémánt- és aranydiplomákat a 60, illetve 50 éoael ezelőtt végzetteknek. Dr. Bicző György a Testvérvárosok Világszövetségének konferenciáján A Testvérvárosok Világszövetségének kezdeményezésére első ízben rendezik meg az európai városok együttműködési konferenciáját e héten, az olaszországi Aostában. A magyar városokat dr. Bicző György, a szegedi városi tanács vb elnöke képviseli, Dr. Bicaó György tegnap, hétfőn utazott el Aostába. A szegedi I. kerületi tanács nagy gondot fordít arra, hogy a lehetőségekhez mérten minél több játszásra, sportolásra alkalmas helyet biztosítson a kerület gyermekeinek. Még az év eleji megrendelés alapján a kertészeti vállalat végre megkezdte mintegy 80 ezer forintos költséggel o Bartók Béla tér rendbe hozását, felújítását. A munka teljes ütemmel folyik. Az elképzelések szerint itt úgynevezett kísérleti játszó-, illetve sportteret alakítanak ki. Ezt az egész játszóteret mintegy 2 méter magas drótháló-kerítéssel kerítik be. s egyetlen helyről, a tér jobb oldaláról lesz a bejárata. Ez azért vált szükségessé, mert a tér mindkét oldalán nagyforgalmú út van, s a kerítéssel megakadályozzák, hogy a gyerekek az elpattanó labda után szaladjanak az úttestre. A kertészeti munkások kezenyomán szépen alakul már a tér teljes képe. A tér egyik részét a kisebb korosztálynak hagyják meg hintával. játszószerekkel, füvesített területtel, színes virágágyakkal. A tér középső részén « gyerekeket kísérő felnőtteknek pihenörészt alakítanak ki, ahol a parksávon nyolc színes padot helyeznek el. A tér másik végében kétkapus, kisméretű kézilabdapályát és futball pályát készítenek. Tervezik még egy rollerpálya építését is. A kísérleti sporttér hamarosan elkészül. A Bartók Béla térhez hasonlóan a Minorita kert Szent Miklós utcai szakaszán is befejezés előtt áll már a sportjátszótér kialakítása. A pályák már elkészültek, helyükön vannak a játszószerek is. csak a drótkerítést kell felrakni. A Szegedi Kertészeti Vállalat folyamatosan több helyütt végzi az új bérházak udvarának parkosítását. Most készültek el a Mikszáth Kálmán utcai új bérház udvarának parkosításával, s ugyancsak befejezéshez közeledik az Ogyessza lakótelep első háztömbjének parkosítása is. A vállalat dolgozói tegnap megkezdték a József Attila sugárút jobb oldalának parkosítását is.