Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

SOROZÁSON Szépek, erősek, húsz éve- fiú elmondta, hogy jelenleg fűtésszerelője hivatásos gép­sek. A mostani húsz évese- gépkocsivezető tanfolyamra kocsivezető. Az MHS-ben K.TQ„ , ket tavasszal már összeírták, jár és november 3-án lenne tanulta ki ezt a mesterséget. A Szeptemberi --, ­és ezekben a napokban so- a vizsgája, amit még szeret- Régi vágya a megvalósulás- gyu.ese­rozzák őket Ha megfelelnek ne letenni. De ha behívják hoz közeledik. A határőrök­a sorozóbizottság előtt, ősz- katonának, akkor nem tud höz kérte magát, s ott sze­szei bevonulnak a hadse- megjelenni. Minden kérdésre retne gépkocsivezető lenni, regbe- választ kapnak s a bizottság A Baczkó családban nagy tisztjei nagy szeretettel iga- az izgalom. Az idősebbik fiú zítják útba fiaikat, intézik a katonaélet A falusi KISZ-isták és az Ifjúság a szocializmusért mozgalom Hem ismeretlen „„^ .„.„,_ el Tgy^-^dóikat8 szerel le' 8 a kisebbik is levizsgázhat, mert előbbre f°glalja el helyét. Baczkó A szegedi sorozóbizottság hozzák napját. László, a vendéglátóipari előtt az építők Kossuth La- vállalat dolgozója, az MHS­jos sugárúti művelődési ott- Emberségesen ben híradós tanfolyamot honában naponként 40—50 0611 niraaos tanioiyamoi fiatalember jelenik meg. A jelentkezők közül né- vegzett. A híradósokhoz is Legtöbbjük számára nem is- hánynak családi problémája osztották be. gyuíese­ken járásszerte legfontosabb napirendi pont lesz a;: Ifjú­ság a szocializmusért mozga­lom eredményeinek és prob­lémáinak megbeszélése. A KISZ járási bizottsága tavaly novemberben határozatot ho­zott. hogy a mozgalomban résztvevők számát öt-hatezer főre emeljék, minden KISZ­tagot bevonva és a KISZ-en kívüli fiatalok részvételét is növelve. A járási bizottság most fel­mérte a helyzetet, s a ta­pasztaltak alapján meg kel­lett állapítani, hogy az. alap­szervezetek nem végeztek KISZ-munkát s az Ifjúság a szocializmusért mozgalmat bürokrata módjára kezelni. Csak tartalmas feladatok hatnak vonzóan és vezetnek számszerű eredményekre is. De nem csupán az értelmisé­gi foglalkozású fiatalok szá­ma kevés. Ugyanígy csök­kent a tsz-tag és családtag fiatalok létszáma is teljesen indokolatlanul, hasonlókép­pen még mindig kevés — noha ném növekedést mutat — az adminisztratív munka­körben dolgozó fiatalok szá­ma. Ha pedig a KlSZ-szer­vezetek területi elhelyezke­dése szemszögéből vizsgáljuk egységes KISZ-vezetőségek is hibásak, mert nem törődtek a mozgalom szervezésével kellőképpen. Több községi egységes KISZ-vezetőség egyszerűen kevesebbet tud a mozgalom helyi eredmé­nyeiről és problémáiról, mint a járási bizottság, sőt, nem maradéktalan munkát. Külö- a számokat, nem lehetünk nősen nem a számszerű, mp-,plAapdve a tsz-ek KTq7_ mennyiségi eedményeket te- megelegedve a tóz ek KIbZ kintve: ahelyett, hogy a kí- szervezeteinek munkajavai, s vánt mértékben növekedett különösen nem a tanyai te­volna az Ifjúság a szocializ- rületen levő KlSZ-szerveze­musért mozgalomban részt- +ek • , vevők száma, csökkenést ta­pasztaltak: a múlt évhez vi- E visszaeses okát kutatva szonyítva 825 fővel keveseb- a járási bizottság arra a ben vesznek részt a mozga- megállapításra jutott, hogy lomban. Különösen csökkent „_ ,,„„„, ,. . - . , a KISZ-en kívüli fiatalok az ^szervezeti vezetosegek részvétele. Fiatalok fóruma is izgatja őket túlságosan a gyenge eredmény. Elsősorban A különböző cserélik fel. A katonajelöltek a sorozási szünetben vidáman beszélgetnek parancsnokaikkal meretlen a katonai élet, hi- van. Ezekkel külön bizottság Farkas Lajos, az ecsetgyár szen közülük sokan tagjai foglalkozik. Gyömbér Sán- géplakatosa, a Magyar Hon­voltak a Magyar Honvédelmi , <ánd™-f»lvi fiú előadia. védelmi Sportszövetségben a Sportszövetségnek és részt dor- *n T™ gépkocsivezető tanfolyamra vettek a hadseregen kívüli h°Sy beteg szüleiről neki kell jart Kérését a sorozóbizott­kiképzésben. A katonai élet gondoskodnia, s ha behívnák ság figyelembe vette, s a azonban más mint a civil, s katonának, támasz nélkül műszaki alakulathoz osztotta itt erről adnak ízelítőt a „ család_ be. Horváth Imre MÁV-futo karhatalom szegedi alakula- ^ ,na a CSa7^ . , ket műszaki kort is elvegzett tának katonái. A bizottság tagjai alapo- az MHS-ben, ő is műszaki Barabás Ambrus szakasz- san, emberségesen vizsgálják katona lesz. vezető, a karhatalom kiváló az előadott kérést. De ahhoz, Még néhány hét, és a so harcosa beszélt például a hogy vaiakit családfenntartó- rozáson megjelent fiatalok SKdS"ÍSSSteirS ként tartsanak számon, a búcsút mondanak a civil rendet, de a fiatalok többet tanácstól igazolást kell hoz- életnek, s mesterségüket egy akartak tudni. Egymás után nia. Gyömbér Sándor ezt el- időre a fegyverforgatással jelentkeztek kérdéseikkel. mulasztotta. Arra kérik, — Milyen a katonasagnal , .... a kulturális élet? - kérdezte hogy rövidesen szerezze be az egyik. a szükséges iratokat, s ezek­— Lehet-e sportolni? — kel jelentkezzen a kiegészítő szólt a másik. parancsnokságon. Akkor dön­Azután néhányán az ifjú- . , . , .. .. ,. sági szövetség munkájáról tenek véglegesen ugyeben, érdeklődtek, sőt többen — akkor tudják csak megmon­nem hiába húszévesek — dani, hogy felmentik-e a azután kérdezősködtek, hogy katonai szolgálat alól, vagy minden katonai alakulatnak sem. van-e kapcsolata üzemi, hi- Aránylag igen kevesen je­vatali KISZ-szervezettel, és lentkeznek olyan problémá­ezekből az ifjúsági szerveze- val, mely mentesítené őket tekből a lányok szívesen a katonai szolgálat alóL Elő­járnak-e el a táncpróbákra? fordul ugyan családi gond, Barabás Ambrus szakasz- de azt igyekeznek úgy meg­vezetőnek volt bőven mon- oldani, hogy eleget tudjanak danivalója, hiszen sokkal tenni állampolgári kötelessé­szervezettebb az ifjúsági élet, güknek. Mert akad olyan a sport és kulturális munka fiatal, akinek szülei most a honvédelmi alakulatoknál, válnak, s emiatt 3—4 gon­foglalkozá­sú fiatalok számát vizsgálva kitűnik, hogy kevés értelmiségi fog­lalkozású fiatal vesz részt a mozgalomban: mindössze 72, holott a járás területén 315 fiatal, 30 éven aluli pedagó­gus és 35—40 agronómus dol­gozik. Miért nem kapcsolód­nak be? Egyrészt azért mert nem szervezték be őket az alapszervezetek, másrészt, mert nem dolgoztak ki meg­felelő részvételi formát szá­mukra. Sokszor elismételt jelszó, hogy színesebbé kell tenni az Ifjúság a szocializ­a problé­mákról szó­lunk, azért, hogy a vezető­ségek és a KISZ-tagság fi­gyelmét felhívjuk: kellő ko­molysággal forduljanak a mozgalom felé. Nem lehe­tünk elégedettek sem a szá­mokkal, sem a minőséggel. Bár meg kell állapi tanunk azt is: egyes részköveteimé­ügyszeretet. hogy színesebbé nyéknél tapasztalható előre­részéről hiányzik a meggyő­ző szervező munka és az tegyék a mozgalmat. A szer­vezéseket több helyen csak sok rábeszélésre, féléves ké­séssel végezték el és egész évben nem sokat törődtek a követelmények teljesítésé­vel és nyilvántartásával. Csak mint valami "mellékes feladatot* végezték el, "mert a felsőbb szervek jónak tart­ják*. Vannak olyan vezető­ségek, amelyek nem tudják, kik szerezték meg a jelvé­musert mozgalom követeimé- nveket eimúit évben A? nyelt. Sok alapszervezetben nyeKet az elmult evben" Az azonban nem érzik át ennek alapszervezeti vezetosegek jelentőségét. Nem lehet a mellett azonban a községi haladás. De ez nem lehet elég: a határozatokat végre kell hajtani. A szeptemberi taggyűléseken minden KISZ­tagnak s a KISZ-en kívüli résztvevő fiataloknak is igen őszintén meg kell vizsgálnia, mit mulasztottak, s komoly, építő javaslatokat tenni a mozgalom még színesebbé tételére. S ha egyeszer kellő komolysággal kapcsolódunk a mozgalomba, azt sem sza­bad majd elfelejteni: az adott szó kötelez. Amit el­kezdtünk, fejezzük be tisz­tességesen helytállva! F. K. Irodalmi estek, versenyek | A Ságváiri gimnázium önképzőkörének programja A Ságvári gimnázium ön- programot. Dr. Kordé Imre gédiáját, melyre a szerepeket Horváth Zsuzsa képzőkörének előadói részle­ge már megbeszélte az idei Tanév elején mint a civil életben. Sok kérdés, sok válasz dozásra szorult gyermek ma­rad otthon, s eltartásukról a katonaköteles fiúnak kellene gondoskodnia. tanár, az önképzőkör vezető- már ki is osztották, s a jövő je ismertette a tervet, s el- héten megkezdik a próbákat, mondotta, hogy egy távlati Szavalóversenyt is kiván­tervet is készített az idei nak rendezni. A versenyen programon kívül, ugyanis jö- két kötelező és egy szaba­vőre lesz a gimnázium tíz- \ don választott verssel lehet éves jubileuma, s ebből az I indulni. Közvetlenül a sza­alkalomból irodalmi estet valóverseny után a "szép rendeznek, melyre már eb- magyar kiejtés* versenyére ben a tanévben felkészülnek, kerül sor, melyen nem az elő­Az idei program még nem adói készséget, hanem csupán végleges, sok múlik a tagok a magyar kiejtést fogják elbí­véleményétől. Most ősszel rálni. Babits Mihály születésének Az önképzőkörön belül mű­80. évfordulója alkalmaból ködik egy fümesztétikai szak­megemlekezest tartanak. A kör is A szakkör részt vesz tagok egy resze azt javasolta, az országos középiskolás ki­hagy a kolto verseiből adja- sérleti tematika kidolgozásá­nak elo, mások pedig ugy ban_ Négy gimnázium dolgo­szavaztak, hogy a -Jonas ^ együtt, s az idén kölcsö­konyve* cimu müvét mutas- nösen meglátogatják egymást sák be. Az utóbbi elgondolás­ra többen szavaztak, de a végleg még nem Azután komolyabb téma kerül napirendre. Berzsenyi fc előképzettség hSSZfla Lajos, a Szegedi Ruhagyár pártbizottságának titkára na­ponként megjelenik az Épí­tők Művelődési Otthonában, és kül-, valamint belpolitikai szereztek, s melyik fegyver- vélni, gépelni segítenek. Először persze meg kellett ismer ­kérdésekről tájékoztatja A szakköri tagok előadá­sokra járnak, a filmmúzeum­ba fognak majd ellátogatni. Ugyancsak ősszel tartják 8 a 1£t®?£I,t. két meg a Shakespeare-évfordu- foglalkozáson vitatjak meg. Tavasszal a Pannónia es a kérdésben döntöttek. Egy másik szobában arról beszélgetnek a fiatalokkal, hogy milyen előképzettséget A közgazdasági technikum ipari tagozatának másodikos diákjai az idén a textilmüvekbe járnak gyakorlati mun­kára. A IV/o osztályosokat irodákba osztották be, ahol köny­lót, s ekkor is irodalmi meg- „ Vl ., , emlékezést rendeznek. No- Hu.nnia Fdmstudióba latogat­vember végén fogják bemu­tatni Corneille Cid című tra­nak el a fiatal filmesztéták. Tarnai László nemhez szeretnének kerülni. Dzurik Antal, a ruhagyár szakmunkása, a Magyar Hon­védelmi Sportszövetségben a rádiósszakkör tagja volt Nem véletlenül választott, úgy gondolkozott hogy ka­tonáéknál majd a híradósok­hoz kerüL Elképzelése meg­a katonajelölteket. A sorozóbizottság tagjai felváltva foglalkoznak a fia­talokkal. — Kinek van problémája? — tudakolta az egyik száza­dos. A jelenlevő 40—50 fiatal közül többen emelkedtek fel valósult, s kezdtek beszélni. Ilyés Imre, a Csongrád Az egyik jóképű, barna megyei Építőipari Vállalat kedniük az új környezettel Mit tanulhatnak idén a fiatalok ? Események, hírek A nagysikerű mártélyi if- Sokkal többen jelentkeztek júsági tábornak igen sok az idén Szegeden az Ifjúság szegedi lakója volt a nyáron, a szocializmusért mozgalom­Érdemes összeszámolni, hogy ba, mint 1962-ben. Tavaly 120 alapszervezeti titkár és 4801 fiatal ért el eredményt, vezetőségi tag, 40 agit.-prop. az idén 6246-an jelentkez­titkár, 50 propagandista és tek. A nagy szám ellenére 45 gazdaságvezető sajátított még mindig csaknem ezer el sok időszerű politikai és KISZ-ista nem vesz részt a mozgalmi ismeretet, amit mozgalomban, s több lehet­azután jól hasznosíthat a ne a KISZ-en kívüli fiata­mindennapi munkában. lok száma is. szeptemberi:. dél-magyarország A Kommunista Ifjúsági Szövetség az 1963/64-es ok­tatási évben a jól bevált ok­tatási formákon kívül új, ér­dekes tanfolyamokat is in­dít. Ezek közé tartozik a tár­sadalmi ismeretek, valamint a mezőgazdasági kérdések tanfolyama. Az előbbi a tár­sadalom és az ifjúság, az utóbbi a mezőgazdaság fej­lesztése és az ifjúság kapcso­latait tárgyalja. Minden bi­zonr.yal nagy érdeklődést vált ki az ifjúsági pártszemi­nárium, az akadémia és a filmszeminárium is. Tovább­ra is működni fognak A vi­lág térképe előtt körök, me­lyek első és második évfolya­mán a világ népeinek életé­vel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Benépesült az építőipari technikum is. Az elsősök egyelőre még nem sokat értenek az építészethez, de az oktatóeszkö­zök, a makettek hamar felkeltették érdeklődésüket. Ilyen jól felszerelt iskolában nem lesz nehéz dolog a tanulás Üttörő-csapatvezetői érte­kezletet tartottak a napok­ban, melyen az úttörő-szer­vezetek új feladatait tár­gyalták meg. Különösen ér­dekesnek ígérkezik az Expe­díció a jövőben című úttö­rőpróba, mely a gyerekek valóságérzékét és képzelő­erejét egyaránt igénybe ve­szi majd. Megkezdődött az új okta­tási év szervezése. Több üzem időre jelentette is, hogy milyen oktatási for­mákban indít tanfolyamot és kérte a szükséges tananya­got. A ruhagyár, a seprű­gyár, a kábelgyár példát mutat azoknak az üzemek­nek, melyekben eddig még megfeledkeztek a munka elő­készítéséről.

Next

/
Thumbnails
Contents